Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-12 / 50. szám
Naposcsibe beszerzés 1971-re Annak ellenére, hogy időben hírt adtunk a naposcsibe és a növendékbaromfi beszerzésének lehetőségeiről a Szlovákiai Kisállattenyésztők Szövetségébe tömörült tagok részére * az 1971-es évre, az igénybejelentés nem érte el a várt szintet. Az aránylag csekély érdeklődés okát kutatva egyes helyekről azt a választ kaptuk „nem hiszünk az akció sikerében“. Bevalljuk, nem közömbös számunkra a tagság részéről fennálló bizalmatlanság, és ennek szétoszlatására mindent megteszünk. A „növendékbaromfi bejelentés 1971-re az SZKSZ tagjai számára“ megnevezésű gyűjtöiv határidőn túl is üres maradt. Néhány nappal később elsőként a prešovi járás jelentkezett. Tehát mégis. A bizalom első jele. V.agy csak bizalmi próba? Ezt a nyitrai (Nitra) járási bizottság igénybejelentése követte. A komáromi, az érsekájvári és a dunaszerdahelyi járás személyes meglátogatása után már olyan számokkal rendelkeztünk, hogy érdemes volt megkezdeni a növendékbaromfi beszerzési akcióval kapcsolatos tárgyalásokat. Nagy segítségünkre voltak az egyes járási mezőgazdasági társulások zootechnikusai, és így egy lépéssel tovább jutottunk, bár az október 15-re megszabott időpont után. A mezőgazdasági üzemek a baromfi tenyészanyagát a szükségletnek, illetőleg a keresletnek megfelelően szabályozzák. Nem kívánhatjuk, hogy a későn ébredők kívánságait utólag figye© A baromfitenyésztők télen is igyekeznek a kívánt szinten tartani a tojástermelést. Ezért már október közepétől kezdődően és a tél folyamán művilágítással töldják meg a tyúkólban a természetes napfényórák számát, hogy így a szükséges takarmányadagot nyugodtan elfogyaszthassák a tojótyúkok. A tyúkól legyen száraz, jól szellőztetett és kielégítő hőmérsékletű. A napi íakarmányadagot csíráztatott gabonával vagy takarmánykelkáposztával egészítjük ki. H A lúdtenyésztők a takarmányadagban emelik a fehérjemennyiséget és elégséges zabot adagolnak, mert az idősebb tenyészludak párzása már decemberben megkezdődik. Tanácsos ilyenkor reszelt sárgarépát vagy csíráztatott gabonát etetni, aminek különös jelentősége van a tojás biztos megfogamlembe vegyék. Azok a helyi, illetőleg járási szervezetek, amelyek igénybejelentésüket megkésve bár, de megtették, azokkal közölhetjük, hogy igényeik teljes mértékben való kielégítésére reális ígéretet kaptunk. Fokozatosan közöljük az igénybejelentőkkel, mely vállalatokkal köthetik meg a gazdasági szerződéseket, amelyek teljesítésére rpmélhetőleg maradék nélkül sor kerül. Ezen felül néhány vállalattal megegyezésre jutottunk, miszerint a tiszta vérvonalú baromfi néhányhetes korig történő nevelését is vállalták. Egyes tenyésztőknek nincs lehetőségük a naposcsibékkel bajlódniuk és az esetleges el-Nyuhemsir kakas, Pirnoga Mária nagy kapusi tenyészetéből. (Kucsera Szilárd felvétele) zása szempontjából. A fogamzásra hatással van a kielégítő mozgáslehetőség. Különös figyelmet kell szentelni arra, hogy a gúnár egyformán foglalkozik-'e a hozzácsoportosított ludakkal, mert megtörténik olykor, hogy valamelyik ludat mellőzi és ez terméketlen tojásokat tojik. Figyelmes gondoskodás esetén egy kisebb lúdállomány is szép jövedelmet hozhat tulajdonosának. Állategészségügyi szempontból is fontos, hogy a ludak részére külön kifutó legyen, és ne vegyüljenek a kaparóbaromfi közé. □ A kacsa tenyésztők küllem szempontjából megfigyelés alatt tartják a továbbtenyésztésre kiválasztott kacsákat, amelyeket szintén külön kifutóban és ólrekeszben tartanak. A kacsákat reggel később engedjük ki az ólból, a tojáshozás után, mivel különösen a nagyobb kifutókban a tojást bárhol megtojják, és megtörténhet, hogy ezt nem találjuk meg. A A házinyúltsnyésztők tovább folytatják a továbbtenyésztésre be nem sorolt hyulak húsra való fogyasztását. Jól almozunk, nehogy a gerezna színeződjék az ürüléktől. Egyes hullás is gondot okoz számukra. Kérjük ezért szövetségünk tagjait, hogy amennyiben igényt tartanak négyhetes nyuhemsir (newhampshire) fajtájú növendékbaromfira a jövő évben, úgy ezen igényüket azonnal jelentsék be helyi szervezetünknél. Ezek helyrejuttatása hetente egyszer történne a naposcsibék szétosztásával egyidejűleg. Az SZKSZ helyi szervezetei igényüket vagy közvetlenül a központi bizottság, baromfi szakosztályára, vagy a járási bizottságra címezzék. Az igénybejelentés a következőket tartalmazza: a kötelezően megrendelt baromfi darabszámát, a szállítmány átvételét felelősségteljesen végző személy nevét és pontos címét, továbbá, hogy a téli időszakban, vagyis április végéig, avagy a nyári időszakban, vagyis 1971. július 1-e után kívánják-e átvenni a szál’ítmányt. Számolni kell azzal, hogy amennyiben nem lesz mód rz utólagosan előterjesztett rendelés teljes mértékű végrehajtására, java részével akkor :s számolni lehet. A szállítmány átadásának pontos idejét az állomány fejlettségi állapotából kiindulva utólag írásban közli a tenyésztőüzem. Az egyhónapos baromfi darabonkénti ára 11 korona. Amennyiben a tenyésztővállalat végezné a szállítást, az erre vonatkozó megjegyzést kérjük feltüntetni az igénybejelentésben, azonban ez a tenyésztővállalat részéről nem vehető kötelezőnek, mivel a helyszínre történő szállítás a rendelkezésre álló teherautóparktól függ. A szállítási költségeket a megtett kilométerek tenyésztők már decemberben megkezdik a nősténynyulak pároztatását. A téli tenyésztés persze nem minden évben vált be, főleg mert nincs elég zöldtakarmány, aminek nagy hatása van a fiókák növekedésére és az anya tejbőségére. + A galambtenyésztők gondoskodnak a galambház tisztításáról. A takarmányozás az előző hónaphoz mérten nem változik. Mivel a galambokat nemek szerint különválasztottuk, nem kell tartanunk az idő előtti fészkeléstől. A tisztaság fenntartása ilyenkor azért fontos, mert a galambok egész napon át a galambházban tartózkodnak. Az itatóedényeket gyakran ellenőrizni kell, nehogy a galambok ivóvize befagyjon. © A kecsketanyésztők decemberben beszüntetik a kecskék fejősét. Ebben a hónapban kevés lehetőség van az állatok kifutóban tartására, ezért az istálló tisztaságára és az állatok higiéniájára fokozott figyelmet kell szentelni. -Az istállót szabályszerű időközökben szellőztetni szükséges. Minden kecskének legyen önálló rekesze, nehogy ki kelljen kötni. A takarmányozás hasonló, szerint a baromfi árához számítják. Közöljük továbbá, hogy szövetségünk tagjai számára tiszta vérvonalú rodejlend (rhode island red) fajta napos- háromnapos csibéket lenne módunkban szerezni. Az érdeklődők igényeiket helyi szervezetünk útján jelentsék be a központi bizottságnak azzal, hogy az átvételre kötelezik magukat. Az igénybejelentésben szükséges feltüntetni a szállításra kerülő mennyiséget, a kívánt hónapot, az átvételért felelős személy nevét és címét és azt, hogy a helybe-szállításra igényt tartanak-e. A szállítás a tenyésztőüzemre ez esetben sem kötelező. Az igénybejelentést 1970. december 15-ig kérjük megtenni, mivel e határidő után a rendeléseket valószínűleg nem tudjuk végrehajtani. Szövetségünk tagjait ez alkalommal is kérjük, hogy azokat a nyilvántartási lapokat, amelyeket a napokban kézhezkaptak, a valóságnak megfelelően, lelkiismeretesen töltsék ki, az összes tenyésztett fajták feltüntetésével és ezeket a lapokat Idejében adják át helyi szervezetük vezetőinek. Ezek a nyilvántartó lapok elsősorban azért szükségesek, hogy a hozzánk kéréssel forduló tagjainkat tájékoztathassuk afelől, melyik sport-baromfifajtákat kik tenyésztik, s így velük közvetlenül vehessék fel a kapcsolatot. Reméljük, hogy a jövőben a kívánt időpontok betartásával nem lesz baj, hiszen ezek szervezett tenyésztőink javát szolgálják. Mašura Emma mint az előző hónapban. Gondoskodjunk elégséges alomról. Az egzotikus madarak tenyésztői a téli hónapokban ugyancsak műfénnyel hosszabbítják meg a fényórák számát. Decemberben kevés a napsütés, ezért a napfényórák meghoszszabbítására infralámpát alkalmaznak, amely egyúttal melegíti a levegőt és részben helyettesíti a napfényt. Az egzotikus madarak részére a téli éjszaka túlságosan hosszú, mivel hamar emésztenek és így gyakrabban szükséges takarmány után nézniük. A ketreceket rendszeresen tisztítsuk s aljukat tiszta folyami homokkal hintsük be. Mivel a madarak fűtött helyiségben telelnek, így adjunk lehetőséget a mindennapi fürdésre. A A nemes kanárimadarak tenyésztői előkészítik a fiatal hímek kollekcióját az énekversenyre, amely rendszerint december végén január elején zajlik le. A verseny lebonyolítása után elvégezzük a nőstények kiválasztását is, és tenyésztésben csak azokat hagyjuk, amelyek hímtestvérei a versenyben a legjobb értékelést érték el. i —ar— J|. Duna-delta Földünk ** egyik legszebb és természeti kincsekben leggazdagabb deltája, amely nagyságánál fogva is az elsők közé tartozik. Nevezetessége abban is rejlik, hogy a Duna-delta szinte napjainkig megmaradt természetes állapotában, amelynek eredményeképpen itt több mint 300 madárfaj él (állandóan, vagy az év bizonyos szakában), s a halfajok száma is meghaladja a 70-et. Ezek száma más folyók deltájában az utóbbi évtizedek során erősen megcsappant, sőt egyes fajok teljesen kipusztultak. Nálunk viszont, népi demokratikus rendszerünk éveiben, a Duna-delta madár- és halvilágának, e páratlan gazdagságnak megőrzése és továbbfejlesztése államérdek lett. A Duna-delta halvilágának egyik nevezetessége a viza, amelyet méltán megillet az „óriás“ jelző, mert ez vizeink legnagyobb hala. A viza ma már kiveszőben van, s Románia vizein kívül már csak a Szovjetunióban és Iránban található meg. Й hal-óriás a Duna torkolatának előterében él, és szaporodni a Dunába úszik fel minden évben. Ivarérettségét 18—20 éves korában éri el, átlagos életkora 80—100 év. Nálunk már fogtak 1200 kilós példányt is, amely bizonyosan meghaladta a halak matuzsálemi korát is. A többszáz kilós példányok szinte mindennaposak a Duna Szentgyörgy ágában. Nemrégen egy 408 kilós példányt fogtak ki, amelynek hossža meghaladta a 3 métert (természetesen az ilyen nagy példányok már ritkábban kerülnek halászaink sor-horgára). „Sajnos tejes volt“, mondta az egyik halász, ami azt jelenti, hogy a viza hím volt, nem ikrás. E. hal ikrája a fekete kaviár, amit egy-egy nagyobb példányból 30—40 kiló mennyiségben is kiszednek, ezt pedig a halásznak külön megfizeti a vállalat. így tehát érthető, miért örvendenek különösen a halászok, ha egy ikrás viza kerül a horogra. A vizának rokona a vágó tok, amely szintén ritkán fordul elő világviszonylatban, akárcsak a viza. E hal „csak“ 80—100 kilósra nő meg, életkora pedig ritkán haladja meg a 45 évet. A Duna-delta előterében és a deltában évente több mint százezer kilót halásznak ki. Szintén nagyon értékes hal, annál is inkább, mert az anyahalak, a kaviár szolgáltatói. Akárcsak a vizát, nálunk a vágó tokot is mesterségesen szaporítják а halivadék keltető és nevelő állomásokon, hogy számuk egyre gyarapodjék. Ragadozó halaink közül a legtelhetetlénebb és legfalánkebb a csuka, amelynek valóságos eldorádója a mintegy 420 ezer hektárnyi kiterjedésű Duna-delta. Vadász-szenvedélyét sohasem tudja csillapítani és áldozatára a nádas szélén levő rejtekhelyéről hirtelen, könyörületet nem ismerő kegyetlenséggel veti rá magát. Meggondolás nélkül rohan rá az előtte hirtelen felvillanó halra, s így bizony gyakran lesz mohóságának áldozata. Műcsalis horgászata ezen alapszik, mert a fényes műhalat, a nikkelezett villantókanalat (fémhalutánzatot) minden meggondolás nélkül bekapja. Nem csoda, ha vérengző természetéért az édesvizek cápájának nevezik, hiszen a kis halakon kívül cipő, rongydarabok, kisebb állatok csontváza, sőt kis konzervdoboz is előkerült már a csukák gyomrából. Több mint egymillió kilót fognak ki évente, tehát jelentős gazdasági értőket képvisel. Ikrája — szakszerűen elkészítve — ínyencfalat. Természeténél fogva egyik legértékesebb halunk a kígyóforma angolna. 8—9 évig tartózkodik Európa folyóvizeiben, így a deltában is, aztán a szaporodási ösztön az Atlanti-óceán nyugati felébe, a Bermuda-szigetek környékére hajtja őket. Ott rakják le ikráikat ezer méter mélységben s azután elpusztulnak. Tehát ott „temetkeznek“, ahol a bölcsőjük ringott, s az . ikrákból kikelő ivadék a Golf-áramlattól sodorva Európa felé vándorol, rendszerint a szülők által lakott folyóba, ahonnan az ivarérettségük pillanatában megint útrakelnek a Sargasso tengerben levő ívóhelyük felé. A Duna-delta vizének lakói közül számbelileg és mennyiség szempontjából is a pontyfélék családjába tartozó halfajok a legelterjedtebbek, (ponty, keszegfélék, ragadozó őn stb.). E halfajok közül a ponty a legértékesebb, amelyből csak a deltában 5—6 millió kilót halásznak ki évente. Javarészük 2—3 kilós, de nem ritkák a 10 kilónál nagyobb példányok sem. A legnagyobb példány 32 kilót nyomott, s így nem a fogyasztók asztalára, hanem múzeumba került. A pontyfélék családjába tartozik a kisnövésű szivárványps ökle, mely ikráit a festőkagylóba rakja és a kis halivadékok ott kelnek ki. Cserébe a szivárványos ökle a kagylónemzedék jövő generációját hordozza pikkelyein és eteti azokat 1—2 hónapig. Vándorhalaink közé tartozik a dunai nagy- és kis hering, amelyek tavasszal a Boszporusz-szoros táiékáról indulnak el, nagy csoportokba verődve és márciusban már a Dunán úsznak felfelé, hogy a deltából Giurgiuig terjedő szakaszon ívjanak. Egy anya mintegy 200 ezer ikrát rak le, s utána visszavonul a tengerbe. Frissen, sózva és füstölve kerül fogyasztásra az a négy-ötszázezer kilónyi hering, amelyet főleg az ívás idején fognak ki, amikor szószerint — mint a heringek — egymást érik a vízben. Megemlítendő a Dunadelta nagybajuszos ragadozója a harcsa, amely a part alámosott rejtekhelyeiről, a fák gyökerei mellől les áldozatára. Nappal lustább, de éjjel elhagyja tanyáját és aktív vadászatra indül. Étlapján, a halak mellett, vízbe esett madarak, egerek, békák és gyakran a vízbe került tárgyak is szerepelnek. Ezért nő meg viszonylag hamar 45—50 kilósra is, de nemrég egy 223 kilós példányt is fogtak. A sporthorgászok kedvenc hala a harcsa, mert fogása igazi sportszerű küzdelemmel jár. Könyörtelenül szakítja el a horgász műanyag zsinegét. Nem egy ilyen 4— 5 kilós harcsa a szájhagyományok folytán embernagyságúvá nőtt és „majdnem“ elvitte a horgászt is botostól. A tulceai halkonzervgyárban ízletes paradicsomos konzerv készül a harcsából. Sok az érdekesség a halak életében! Ezek közül talán a legérdekesebb a tüskés pikó, amely valóságos művész: a szaporodást megelőzően a hím valóságos nászruhát ölt, pikkelyei kiszíneződnek és civakodővá, harciassá válik a többi hímekkel szemben. Fáradságos munkával növényi rostokból tökéletes fészket épít, amelyet a kövekhez erősít. .A veséjéből kiválasztott anyaggal a fészek részeit gondosan összeragasztja s csak egy kis nyílás marad az ökölnyi nagyságú csinos fészken, amelybe heves udvarlással csalogatja az ikrást. Az ikrák lerakása után a nőstény elhagyja a „nászágyat“ s a csalfa hím más ikrást csalogat a fészekbe addig, amíg az meg nem telik ikrával. A fészket a hím nagy éberséggel őrzi, farkának csapkodásával cseréli a vizet, hogy az embriók fejlődése a legjobb körülmények között történjen. Az ikrákból kikelt ivadékokra is a hím vigyáz, amíg azok önállóan táplálkozni kezdenek. Ekkor végül megszűnnek a hím gondterhelt napjai. Ma már egyre kevesebb „titkot“ őriz a festői szépségű Duna-delta, titkait nemsokára mind „megfejtik“ a halbiológusok és a tudományos dolgozók. Kászoni Zoltán. biológus, fRománla)