Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-28 / 48. szám
A baromfitenyésztés fejlődése külföldön és hazánkban (II.) A KGST ORSZÁGAIBAN A szocialista országok földrajzi feltételei lehetővé teszik a fejlett baromfitenyésztést. Az USA-tól eltérően a szocialista államokban csak a második világháború után kezdődött nagyobb méretű broilertenyésztés. A KGST-n belül ennek csak 1960 után tulajdonítanak nagyobb jelentőséget. A KGST országok kezdeményezésére 1961- ben összeül az első baromfitenyésztési értekezlet, amely a pecsenyecsirke tenyésztéssel foglalkozik. Ezt követően az első jelentősebb összejövetel 1964-ben zajlott le Magdeburgban. Leningrádban 1965-ben értékelték az elért eredményeket, mégpedig a KGST országok állandó bizottságának IV. ülésén, és kitűzték a közeljövő feladatait. E módszertani értekezleten az egyes témákat altémákra osztották fel s a feladat megvalósítása a résztvevő államokra várt. A kísérleti és a tudományos munka olyan jő ütemben haladt, hogy az 1970-ig tervezett feladatokat már túlteljesítették. Az eredeti módszerterv a következő mutatókat tartalmazta: 1 kg élősúly előállításához 2,4—2,5 kg takarmánykeverék felhasználás. Segédmutató: 1 tyúktól 150—160 kg élősúly előállítása az előbbi takarmányszükséglettel, miközben az állatok kilenc hét után piacképesek. így négyszeri állománycserét érnek el évente 3 százalék elhullással. Munkatermelékenységi követelmény, hogy 20 ezer db csirke jusson egy gondozóra; egy gondozó 150 tonna élősúlyt állítson elő. Az 1967-es értekezleten több küldöttség jelezte, hogy a jó együttműködés és munkaszervezés folytán ezeket a mutatókat teljesítették. A bolgár delegáció beszámolója szerint országukban a pecsenyecsirke termelés eredményes. Már 1967- ben három szakosított broilerkombinát működött. Bejelentették, hogy 1970-ben 40 millió db broilert kívánnak nevelni. Az említett kombinátokban 1,5 kg végsúly eléréséhez 2,3 százalékos elhullás közben 2,4—2,5 takarmánykeveréket használnak fel egy kg élősúly előállítására. Az említett eredményeket külföldről behozott húshibrideknél érték el. A Gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézet gazdaságában 60 —63 nap alatt értek el a húshibridek 1,5 kg élősúlyt. A szocialista államokban a baromfitenyésztés fejlődésével párhuzamosan emelkedő irányzatot mutat a baromfihús fogyasztása is. Ez mintegy 15 százalékot jelent az együttes állati fehérje fogyasztásban. A háború előtti 2,2 kg-os évi fogyasztás 1969-re 6,8 kg-ra emelkedett. Az egyes államok között nagyok az eltérések. Legnagyobb az egy főre jutó baromfihús fogyasztás Magyarországon, legkisebb Romániában. A közeljövőben a kereslet tovább nő. Ezt a keresletnövekedést kedvezően befolyásolja az egészségügyi felvilágosító tevékenység, a baromfihús kedvező vegyi összetétele, s nem utolsó sorban az időszakos árleszállítás. A baromfitenyésztés távlati fejlesztését elősegítik a kiviteli lehetőségek. A szocialista államok közül Magyarország a baromfikivitel 40 %-át bonyolítja le. Nagy jelentősége van a libamájkivitelnek is. A baromfihús-termelés gyors növekedését elsősorban annak köszönhetjük, hogy a pecsenye-. csirke használja fel leggazdaságosabban a rendelkezésére álló erőtakarmányokat. Egy kg élősúly előállításához keményítőben következő a takarmányfelhasználás hízőmarha 500 kg-os) 5,5 sertés (100 kg-os) 3,0 baromfi (1,3 kg-os) 2,1 Nagy fejlődést tapasztalunk, ha a különböző baromfifajok számszerű növekedését vizsgáljuk. Míg 1935-ben a nyolc kimutatásban szereplő európai országban kb 450 millió db baromfi volt, 1963-ban már 800 millió. ÖKONÓMIA ÉS FELDOLGOZÁS Sajnos, a gazdaságosság területén lényeges változás csak az utóbbi évtizedben következett be. Bebizonyosodott, hogy a nagyüzemekben bevezetett új technológiai eljárások, amelyek függetlenek a külső tényezőktől, megfelelő szervezéssel a további fejlődés biztosítékai. Legfontosabb feladat a termelési költségek állandó csökkentése. Ehhez magasszintű kutatómunka szükséges, amelyek alaptapasztalatai már rendelkezésünkre állnak. Tovább kell fejleszteni az együttműködést főleg az újabb fajták kitenyésztése és a hibridek előállítása terén. Közösen kell megoldani a baromfitenyésztés gépesítési problémáit, s olyan berendezéseket szükséges sorozatban gyártani, amelyek elérik a világszínvonalat és üzemeltetésük a leggazdaságosabb. Csehszlovákiában 1945-ig nem alkalmaztuk a baromfitenyésztés nagyüzemi módszereit. A baromfihús fogyasztása alacsony szintű. A második világháború előtt egyes vállalkozók főleg a víziszárnyesokat vásárolták fel a falvakban, hizlalás után tisztított állapotban adták piacra. így alakultak ki fokozatosan a baromfitelepek. Jelentős mérföldkő a baromfitenyésztés fejlődésében az 1948-as államosítás, amely a bel- és külkereskedelemben is változást hozott. A baromfifelvásárlás szövetkezetekbe összpontosult. Ebben az időben kezdődött hazánkban a baromfihús és tojás nagyobbarányú ipari feldolgozása. Az 1949—1956 közötti időszakban az efsz-ek megalapozzák baromfitenyészeteiket. A baromfinevelés kezdetben hagyományos háztáji módon történt átlag 250 szárnyast számláló telepeken. A takarmány a szövetkezet terményei közül került ki, az adagolás tetszés szerinti volt. Csehszlovákiában az első önálló baromfifeldolgozó üzem 1951-ben létesült Dunaszerdahelyen (Dun. Streda). Ezt követte újabb feldolgozó vállalat Léván (Levice) és Zvolenban. A baromfifeldolgozó üzemek társulása is létrejött 1958-ban Csehországban prágai, SzlováSussex tyúk, színváltozata világos, (tenyésztője: Slezák Josef Rasošky 46., okr. Náchod). (Kucsera Szilárd felvétele) kiában dunaivánkai székhellyel, majd 1960-ban országos hatáskörrel rendelkező központi baromfifeldolgozó társulás alakult Bratisliavában. Ezt követte az 1965-ben megalakuló tröszt, Bratislavában székelő vezérigazgatósággal. Az 1967-es évtől egyre világosabbá válik, hogy ez a baromfitenyésztési mód nem elégíti ki a korszerű állattartás és baromfifeldolgozás követelményeit. Létrehozzák ezért az ipari jellegű kombinátokat, ahol a termelés és a feldolgozás egy vállalaton belül történik. Az 1963. évi 588-as számú kormányrendelet értelmében egyesíteni kellett a termelés, a tenyésztés és a feldolgozás műveletét. Ezek alapján hoztak létre új nagyüzemeket. A baromfitenyésztésnek óriási jelentősége van a lakosság észszerű, egészséges táplálkozása szempontjából. Az utóbbi években a baromfitenyésztés és a tojástermelés az egész világon ugrásszerű növekedést mutat. Természetesen a termelés növekedésével együtt nő a fogyasztás is. Az egy főre jutó baromfihús fogyasztás az Amerikai Egyesült Államokban a legnagyobb. Ezt a világranglistán Kanada követi. Hazánkban a fogyasztás a felszabadulás előtti mennyiséghez viszonyítva megkétszereződött, mégis nagyon csekély. Húsételeinknek a baromfihús mindössze 11,2 százaléka, ami igen kevés. Kísérleti intézeteinek 8—9 kg baromfihús fogyasztását javasolják évente, aminek gyakorlati megvalósítása előreláthatólag csak 1980-ra várható. Közgazdasági szemmel nézve nyilvánvaló, hogy a baromfi szaporodási képességei folytán egyenletes gazdaságosságot nyújt, s az összes állatfajok közül a baromfinak legjobb a bővített újraternielési képessége. A termelési költségek alakulása hatással van a gazdasági ágazat rentabilitására, valamint a felvásárlási és fogyasztási árra. A baromfitenyésztés szakosítás és nagyarányú összpontosítás esetén nem mutat idényjellegű kilengéseket. Közvetlenül befolyásolja az egyéb hústermékek árát is. Wimmer Zoltán, mérnök Ez a régi közmondás nem véletlenül keletkezett, hiszen mind a vadászat, mind a halászat sok törődéssel jár. Afelől, hogy miben fáradoznak a dunaszerdahelyi (Dun. Streda) járás vadászai GYURCSEK Ernőtől, a Szlovákiai Vadászok Szövetsége járási bizottságának elnökétől érdeklődtem. — Hogyan értékeli elnöki tisztségében az idei vadászati idényt? — Kitűzött évi feladataink — az utóbbi éveket tekintve — kimagaslóak a vadkilövés és a vadbefogás szempontjából is. Amikor 1965-ben az árvíz vadászterületeinknek több mint kétharmad részét tönkretette, a vadászatot két-három évig teljesen le kellett csökkentenünk, sőt a Duna menti területek vadasítását voltunk kénytelenek végezni. Ha csupán azt idézzük fel, hogy több mint kétezer fácánt és több mint háromezer nyulat kellett kiengednünk az elpusztított területre, látjuk, a feladat nem volt csekély, Vadászaink teljes megértésére találtunk, amikor 1965— 1968 közötti években a minimálisra csökkentettük a kilövési terveket. Ennek gyümölcse az utóbbi két évben, tavaly és idén mutatkozott meg. Ezidén háromszáz őzvad lelövésére volt kiadva engedély. Rendkívüli engedélyt négyezerötszáz fogoly kilövésére kaptunk, amit sikerült teljesítenünk. Egyébként idei tervünk tízezer fácán és húszezer nyúl kilövése. Ezen kívül exportra szerződést kötöttünk hatezer fogolyra és háromezer nyúlra, hogy devizát szerezzünk népgazdaságunknak. Az értékelés során így elégedettek lehetünk. — A mezei pocok és egyéb kártevők vegyszeres irtásával kapcsolatban vajon merültek-e fel problémák? — Szerencsénkre szövetségünk járási elnöksége olyan összeállítottságú, hogy népgazdaságunk minden ágazata képviselve van benne. Vannak erdészek, mezőgazdasági dolgozók, állategészségügyi dolgozók, tanítók stb., és az együttműködés igen jő. Például ma foglalkoztunk a mezei pocok irtásával, amely nagyon elszaporodott. Vadászgazdáink figyelmeztettek bennünket, hogy a mezőgazdasági üzemek Endrinnel védekeznek majd ellenük. Év végéig, amíg az apróvad kilövése tart, rendkívüli engedélyeket fog a járási bizottság kiadni, hogy hétköznap is lehessen vadászatokat rendezni. Ugyanis, ha erről nem gondoskodnánk, előfordulhatna, hogy a közellátásra kerülő lőtt vad húsának káros hatása lehetne az ember szervezetére. Abban egyeztünk meg, »hogy megkapjuk a vegyszeres mezei pocok irtás áttekintését, és rendkívüli engedély kiadásával a vadászatot a vegyszer alkalmazását megelőzően szervezzük meg. A lőtt vad ötven százalékát a közellátás céljaira adjuk el, főleg a konzervgyárnak. Ahol Endrines kezelést végeznek, ott ött hétig nyulat fognunk nem szabad. Érintkezésbe kell lépnünk az SZVS£ KB-val, s kérni fogjuk, hogy az élővadbefogási előirányzatot halaszszák el nálunk december második felére, esetleg januárra. A megértés megvan és már az új befogási időpontok megszabásán dolgozunk. Kötelezettségeinket, b.a más időpontban is, de teljesíteni fogjuk. — Hogyan készülnek a vadállomány átteleltetésére? — Örömmel állapíthatom meg, hogy az utóbbi öt-hat évben az új vadászjelöltek zöme mezőgazdasági dolgozó. Közreműködésükkel el tudjuk látni takarmánnyal az egyes vadásztársaságok készleteit. A fácán, a fogoly és a nyúl részére a tisztításból visszamaradt gabonahulladék megfelel. Rendelkezésre áll a répamaradék, a b.ere és egyebek. Fontos lesz hófúvás esetén többet járni a vadászterületet, irtani a káros vadat, a van már, a vadászterület az első minőségi osztályba kívánkozik, mivel ekkora állomány fenntartásának megvannak az előfeltételei. Három önálló fácános terület kialakítását vettük továbbá tervbe 1975-ig, egyenként ezerötszáz-kétezer hektáron. Ezek képeznék a fácánnevelés alapbázisait Csallóköz részére. Az egyik fácános Bős (Gabőíkovo) környékén, a másik Vásárút (Trhová Hradská) környékén, a harmadik pedig a patonyi részeken lenne. Ezeken a nagy területeken belterjes gazdálkodást szeretnénk végrehajtani és keltetőgépeket állítanánk üzembe. A keltetőállomásokról látnánk azután el a járás vadászterületeit alapállomány kialakítás szempontjából. A továbbiakban foglalkozunk a jelenlegi vadásztörvénynyel, amelynek egyes részeivel nem értünk egyet. A törvény előírja, hogy a vadászterületek ötszáztól ezerötszáz hektárig terjedhetnek. Apróved szem-Vadász sokat fárad, halász ritkán száraz kóbor kutyákat és macskákat, valamint a hamvasvarjút. Az etetők fel vannak állítva, s mihelyt az időjárás rosszabbra fordul, kezdjük az etetők alá kihordani a szemes hulladéktakarmányt és a répát, a magasabb szénatartókba pedig a herét. A sózók még az ősz kezdetén fel lettek állítva. Kellemetlen, amikor nem vadász emberek utaznak Bratislavából Komárom felé és télvíz idején látják, hogy az út mentén fogolycsoportok kaparásznak. Ebből mindjárt levonják a helytelen következtetést, amit olykor újságok is közölnek, miszerint a járásban nem gondoskodunk a vad etetéséről. Ilyen ' helyen természetesen etetőket nem állítunk fel, mert már több olyan eset történt, hogy az autóból kinyúlt a puskacső és a foglyok közé lőttek. Fogolyállományunk különben igen elszaporodott, hiszen a kilencvenezer darabból minden hektárra jut egy. Az etetők múlt félen végzett ellen-, őrzésekor az ellenőrzőcsoportok nem találtak hiányosságokat, s remélhetőleg ez így lesz idén is. — A következő évi, valamint az ötéves terv valószínűleg már elkészült. Milyen feladatokat ró ez a járás vadászaira? — Igen komoly feladatok előtt állunk. Az utóbbi időben az őz mezei vaddá alakult. A cserjések körül egész csordákat láthatunk belőlük. A vadászterületek minőségi osztályba sorolásakor 1962-ben még nem volt ilyen a helyzet. Kénytelenek vagyunk úgynevezett átminősítést végrehajtani, és emelni á minőségi osztályokat az őzvad vonatkozásában. Például ha harmadosztályú volt a terület és ezer hektáron tíz—tizenöt őz jelentette a kívánt átlagot, ma viszont, amikor ugyanezen a területen huszonöt-harminc őz (A szerző felvétele.) pontjából ezt megértjük, mivel azonban az őzvad mezei vaddá vált, — amit állítani merünk és bizonyítani tudunk, jó minőségű trófeákkal, amelyek ezerötszáz-kétezer hektáros területekről származnak — szerintünk át kell szervezni a vadászterületeket úgy, hogy az egyes vadászterületek ne legyenek ezerötszáz hektárnál kiesebbek. A járásunkban levő hetvenhárom vadászterületből negyvenet kívánunk kialakítani, a jelenlegi összes vadászok besorolásával. az őz nagyobb, zárt migrációs területén mindig jobban lehet trófeás vadat nevelni, ami a lényeg, hiszen ez esetben a hús értéke másodlagos kérdés. A három kilométert is vándorló őzet nem lesnék puskával a kis szomszédos területek határán és a számláláskor sem vennék ugyanazt az állatot kétszer állományba. Én 1966-ban részt vettem Magyarországon egy nemzetközi értekezleten, ahol Szederjesi Ákos ezekről a kérdésekről érdekes előadást tartottt, melynek alapgondolatai nálunk ds érvényesek. Náluk egy vadászterület húszezer, sőt harmincezer kataszteri hold nagyságú, ahol belterjesen, selejtkilövéssel lehet dolgozni. Beszéltem a szomszédos galántai és komáromi járásban működő kollégáimmal, akiknek hasonló a véleményük. Vadászat alkalmával nagyobb területen nagyobb tömeget lehet bekapcsolni, jobb védelmet szervezni, a szép vadászhagyományokat, szokásokat betartani. A' törvény ötszáz hektárnyi területre egy vadőrt irányoz elő, amit ezen túl is be lehetne tartani, azzal a különbséggel, hogy a határvonalon nem acsarkodnának az őrök egymásra, hanem például az etetés során együttműködnének. Az ötéves tervet mi ezek szerint fogalmaztuk meg. — Milyen a helyzet.az ártéri szarvasokkal kapcsolatban? — Az állami erdészet .pákái részlegén rezsiben levő vadászterület ezerhatszáz hektár. Itt az 1952—1955 közötti időben minden évben száz-százhúsz darab ártéri szarvast lőttek. De akkor még ezeket az erdőket nem látogatták tranzisztoros turisták, nem búgtak szakadatlanul a csónakmotorok. Ebből az időből származnak legértékesebb trófeáink. Az említett területen 1945-től 1958-ig nyolc darab arany- és ezüstérmes szarvasbika esett. Az árvíz után a töltéserősítéshez követ szállító teherautók robaja, a dunai hajók zaja mind riasztóan hat a vadra. A motorcsónakok a halakra is hasonló hatással vannak, főleg a benzin- és naftaszennyeződés következtében. A vad szempontjából a tavaszi és az őszi párzási időszakban legkárosabb a zaklatás. Szeretnénk egy Duna menti természetvédelmi területet létrehozni, nemcsak az állatvilág, de az erdők, a nádasok, tehát a növényvilág védelmére is. Ha ez sikerül, úgy néhány év múlva javulna az ártéri szarvas helyzete. A túloldali, magyarországi Duna menti szakaszon már természetvédelmi rezervációként szerepel, de ha például a közelben fát vágnak, a baltacsapások zaja elől menekülve a Dunán hozzánk úsznak át a szarvasok, esetleg selejtkilövés vagy szarvasbőgés idején. Gyönyörűek ezek a szarvasok nemcsak trófea szempontjából, de testsúlyra is nehezebbek, mint a kárpáti szarvasok. — A jövőévi Budapesti Vadászati Világkiállításon részt vesz járásuk trófeáik bemutatásával? — Van néhány őzagancsunk, amivel részt szeretnénk venni, hiszen évente négy-öt aranyérmes esik. A jó, aranyérmes szarvasokat rendszerint külföldi vendégvadászok viszik el. Mással versenyezni nem tudunk, mert a vaddisznó csak újabban kezd elszaporodni Csallóközben, a túzoknak pedig kimondott trófeája nincsen. Engedélyt kaptunk szarvasbika kilövésére, ha ez sikerül és až agancs versenyképes lesz, úgy ezzel is benevezünk. A vadász valóban sokat fárad, de ha ezt szívesen, hozzáértéssel teszi, öröm a fizetsége. KUCSERA SZILÁRD
