Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-14 / 46. szám
A baromfitenyésztés fejlődése külföldön és hazánkban (I.) Az emberiség élelmezési kérdéseivel az egész világon különböző tudományágak képviselői foglalkoznak már, köztük orvosok, mezőgazdasági szakemberek, közgazdászok és szociológusok. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallunk a Föld lakosságának óriási ütemű növekedéséről, melynek következtében a népélelmezés világkérdéssé vált. A Föld lakosságának számszerű növekedése valóban óriási, napi 200 ezer fő, tehát minden évben sokmillió új vendég ül az emberiség asztalához. Felvetődik a kérdés, vajon képes lesz-e az emberiség elég élelmiszert termelni a jelenlegit felülmúló szaporodási ütem esetén? jelenleg a Földön kb. 3,6 milliárd ember él. Az utóbbi húsz évben a Föld lakossága hozzávetőleg egy milliárd fővel szaporodott. A Föld várható lélekszámút kétezerben 6,7 milliárdra becsülik, tehát a jelenlegi lélekszám megkétszereződése várható. Ezért a jövő élelmezési gondjaival már ma kell foglalkoznunk. Kielégítő eredményt csak akkor várhatunk, ha több összefüggő feladatot, mint amilyen a mezőgazdasági termelés racionalizálása, az élelmiszeripar nagyméretű fejlesztése, napjaink szociális helyzetének javítása, s nem utolsó sorban a születésszabályozás egyidejűleg oldunk meg. Európa, beleértve hazánkat is, nem küszködik élelmezési problémákkal, ennek ellenére az európai ember étrendjében is találunk arányta- A TŰKÉS ORSZÁGOKBAN lanságot, mivel kevés állati eredeti fehérjét fogyaszt. Hús- A baromfitenyésztés jelenleg szükségletét elsősorban sertés- legfejlettebb az Amerikai Egye- és marhahússal fedezi. A ser- sült Államokban. Ez a termelés téshús, valamint marhahús elő- gépesítésében, valamint a ku-Köztársaságban tapasztalható. A nagyüzemi baromfitenyésztésben itt értek el legjobb eredményeket, ami nemcsak a baromfihúspiacon, hanem a tojáspiacon is lényegesen befolyásolja a helyzetet. Ütemesen fejlődik a franciaországi baromfitenyésztés is. Tízszeresére* nőtt a termelés a ■ kiskereskedelmi eladási ár csökkenése és az árukereslet növekedése mellett. Eközben a francia tenyésztő védelemben részesül külföldi vetélytársaival szemben. Jelentősek Anglia, Hollandia és Belgium baromfitenyésztésben elért sikerei. Annak ellenére, hogy Hollandia és Belgium kis államok, az európai baromfihús-kivitelben nagy szerepet játszanak. Az egy lakosra jutó termelt baromfihús mennyisége európai méretben ezekben az államokban a legnagyobb. Az alábbi táblázat az egyes államok elhelyezkedését mutatja az 1967-ben összeállított világranglistán. о s ra tí 2 ja 2 cb-о A й о ьо В 4Ö О) СО N СО СО ^ Q Д tí • СО со А 'tí :ЕЗ со 2 ■нФ с SfflS g ßg ьо tn •а Л с С '<» ß с 2 ? а — 4D (П о а ш о ö ьо (2 2 в S < N О m тн СО о 0) л ŽŽ Sím H ча — Csehszlovákia 5143 14 058 82,5 16,04 5,86 Szovjetunió 230 000 227 781 800,0 3,47 3,51 USA 185 152 152 072 3 623,0 19,56 18,86 Kanada 41 845 19 272 296,0 7,07 15,35 Belgium 916 9 378 125,0 136,46 13,32 Franciaország 21 456 48 416 450,0 25,63 9,29 Anglia 7 322 54 213 396,0 54,08 7,30 NSZK 8 462 58 290 152,0 17,96 2,60 Dánia 2 783 4 720 77,0 27,66 16,31 Olaszország 15 570 50 762 268,0 17,21 5,28 Hollandia 1002 12 124 152,0 151,69 12,54 Wimmer Zoltán mérnök (Folytatása következik: II. A KGST országaiban) állításához aránylag nagy meny. nyiségű erőtakarmány szükséges, amelynek termelése az állandóan csökkenő szántóföldi területen kérdéses. Csehszlovákiában az utóbbi tizenöt év folyamán kétezer négyzetkilométerrel csökkent a szántóterület. Ez azt jelenti, hogy ma már az eddigi 0,41 ha helyett csak 0,37 hektárnyi szántóföld jut egy lakosra, ami messze alatta van a világátlagnak. Az ésszerűbb táplálkozás érdekében hazánkban is fokozni kell az állati eredetű fehérjék termelését. A kutatók egyértelműen bebizonyították, hogy az állati eredetű fehérjék közül a baromfihús — annak vitamintartalma, valamint könnyebb emészthetősége végett — a legmegfelelőbb táplálékok sorába tartozik a ma és a jövő embere számára. Az utóbbi húsz évben nagyot fejlődött a világ baromfihústermelése. A baromfihús évről évre nagyobb helyet foglal el az összhúsfogyasztásban. Pél. dául az Amerikai Egyesült Államokban 1969-ben az összhúsfogyasztás 20 százaléka baromfihúsból állt, míg nálunk ez csak 11,2 százalékot ért el. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a világ összes fejlett államaihoz hasonlóan a baromfihús fogyasztásában nálunk is rohamos a fejlődés. Legnagyobb lendület a pecsenyecsirke-termelésben tapasztalható. tatásban legalább öt évvel megelőzi a többi államot. Az USA mezőgazdasági üzemeinek 85 %-ában volt 1935-ben baromfitenyésztés, azonban fokozatosan bevezették az üzemek szakosítását. A pecsenyecsirke, vagyis a broilertenyésztés még ezt megelőzően, 1930-ban kezd terjedni. A termelés 1945-ig megkétszereződik. Az amerikai farmerek szakképzettsége, a termelés magas színvonala lehetővé tette az önköltség csökkentését. Mindenekelőtt a termelésben kell keresni a költségek csökkentésének lehetőségét, ami magával hozza a kiskereskedelmi árak csökkenését, s így az alacsonyabb keresetből élő családok számára is elérhetővé tesszük a terméket. Az európai államok közül az utóbbi években a legnagyobb fejlődés a Német Szövetségi A kiállításon A Léván (Levice) megrendezett idei őszi kisállatbemutatónak két fő jellemző vonása volt, a bőségesen képviselt nutria expozíció, valamint a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek nagyarányú részvétele. A lévai járás kisállattenyésztői tizenkét kiváló minőségű nutriát állítottak ki. Bírálatukat vendégeik, a Magyar Házinyúl- és Prémesállattenyésztők Országos Egyesületének tagjai végezték. Képünkön Karig Emil nemzetközi nutriabírálöt, budapesti lakost (balra) és Szőke Lajos budakeszi lakost (jobbra) látjuk munka közben. A legnagyobb győzelem pálmáját Mészáros Károly és J o z s a József közös lévai tenyészetükben felnevelt nutria nyerte el (lásd a második felvételt). Több efsz, állami gazdaság, valamint a Nyugat-Szlovákiai Baromfitenyésztő és Feldolgozó Vállalat tiszta vérvonalú és hibridbaromfit mutatott be (ROSS,' Lohman, Tetra В, Nickchick stb.). Igen szép baromfit állított közszemlére a Deák György mérnök vezette Üzemközi Baromfitenyésztési vállalat. Dicséret illeti az Anton Hatí a č vezette kiállítási bizottságot a jól szervezett rendezésért. —vac— őst megy le a nap. Az ég alja sárga tűzben ég, mintha az égő, tüzes szekér nyomán aranyos köd porlana, melyben vörösen lobban jel a Napisten bíbor palástja. Az erdő hátán végigkúszik valami lángolás. A szólják teteje már beleér az égi tűzbe és szinte várom, mikor lobbannak jel, mint nagy fáklyák, melyek beledugták fejüket az örök kohóba. De hát a nagy tűz messze van. Nagyon messze. Ott is már jogyogat. Ide a magaslesre még jelér ragyogása, de a nyiladékokra már árnyékok folytak, melyek elbújtak a nap elől, de most előjöttek a kövek álól, öreg fák fekete odvából, besátorozott patakok nyirkos ágyából, mert megsuhogtatta már valahol fekete ostorát a szomorú úr, a láz és halál csatlósa, az Éjszaka. A nap viszi magával a fényt, a világosság fehérségét, az éjszaka hozza helyette az árnyékot, a sötétséget, a feketeséget. Örök szín mind a kettő. Csak ez a kettő: a fehér, meg a fekete. A többi belőlük születik. Most a sötétség kezd úr lenni. Fekete csápjai már végigtapogatták a bokrok alját, amire megszólal a tücsök és elhallgatnak a gerlék, melyek eddig kurrogva búcsúztatták a napot. A nyiladékon egy feketerigó bogarász. Könnyelmű fekete legény. Beledugja csőrét a füvek közé és most már nem csodálkozom, hogy a kiásott rókalyukban mért talál feketerigó tollakat az ember. Aggódom ezért is. Az előbb egy karvaly sistergett végig alattam s a rigónak csak az a szerencséje, hogy fél perccel később ballagott ki a nyiladékra. A rókának sem kerülne megerőltetésébe elkapni a rigót, melynek bizonyára felesége van, gyerekei és itt icönnyelmüsködik alattam. Szeretném ha észrevenné és elrepülne, de fel nem néz egy világért sem, én pedig nem tudom szemem levenni róla. Féltem és kötelességemnek tartom figyelmeztetni, ha valami baj lenne. Es mérgelődöm. Fene ezt a rigót. Mi közöm hozzá? En őrködjem felette? Különben sem vagyunk jóban! Elrontotta a rokonsága еду-két jó cserkészetemet, tehát haragszom rá. Igen. Haragszom. Rám kiabáltak a legigézetesebbb pillanatokban és a nagy bak röjfenve ugrott el, mert a rigó sikoltva figyel. meztette a veszedelemre. Talán éppen ez a rigó volt? Ki ismerné meg? Azoknak is ilyen sárga csőre volt, csillogó, okos szem, pipaszár lába, melyen úgy ballagnak néha, komoly billegő döcögőssel, mint egy falusi bíró. De azok éberek voltak. Leskelődők. Rosszindulatúak. Alig mozdultam» már riadót rikkantottak, ez pedig beledugja a fejét egy-egy kis zsombéic közé, olyan jóhiszeműen, mintha csak rigó, meg kukac lenne a világon. Nem. Nem ez az a rigó. Ez egy jó rigó!... Es nem tudom a szemem levenni róla. Vigyázok a rigóra! Egy elkésett gerle villanó nyilalásssal terem a magasles korlátja előtt. Ez — úgy látszik — itt szokta esti danáját elkurrogni. Szinte megtorpan a levegőben és elvágódik a rigó fölött, mely a suhogástól — végre! — észretér és ijedten rebben a bokrok közé. Könnyelmű fráter! Na, és ha héja leit volna? ... Végignézhettem volna azt a hóhérolást, esetleg mérgemben odalőttem volna a segítés legkisebb reménye nélkül. Igaz, én sem virágot szedni jöttem ide, mert az a bak csak az élete árán lesz az enyém — ez még elválik! — de az más. Egészen más ... Egészen más... Hogy miért, más, ezen most nem gondolkodom. Félek, hogy furcsa igazságok sülnének ki a héja javára, inkább elnézek nyugat felé. Belenézek a nap bágyadt arcába és szent Huberthoz fohászkodom, hogy csak most ne jöjjön semmi, mert lilás köd ül a szememen, a puskám messzelátójában és rendes célzásról szó sem lehet. Sokáig néztem a napba és most akárhova nézek, fekete tányérok ugrálnak előttem. Elszíntelenedett minden és azt a sárgás bokrot pl. alig látom, mely a nyiladék szélén áll s amelynek határozottan őz formája van. Hogy megvakul az ember. Hogy képzelődik! De hát engem nem csap be. Csalóka játék az egész. Belenéztem a napba és most mozog körülöttem minden. A bokor is. Lehet talán 160— 170 lépésre és még a fejét is hajtogatja, mintha őz lenne. Elnézek másfelé. Becsukom a szemem, hogy egy kicsit rendbe jöjjön és csak pár másodperc múlva nézek vissza a „bokorra“, mely már ekkor a nyiladék közepén áll. — Hü, te vaksi szamár! — becézgetem magam — szedd össze magad, mert ott a nagy bak... — Csak biztosra lőjf! — okoskodott bennem valaki és én összecsikorgattam fogam, mert a messzelátóban a hajszálkereszten és szép rózsaszín világosságon kívül, nem volt semmi. — Lőj, lőj! — idegesített egy másik hang, mert ezt a bakot soha többet nem látod! A bak akkor már átment a nyiladékon és a másik oldalhoz ért, minden pillanatban eltűnhetett. — Már késő. Most! Még lehet! — és még egyszer kinyitottam a szemem. A messzelátó használhatatlan volt, mert az eltűnő nap utolsó sugarai még ebben tanyáztak, de az ezüst légy szépen megállt a bak oldalán. Aztán eleresztettem a golyót. A csattanás után eltűnt a bak. Homályos lett minden, mert a nap ekkor esett le a nagy fák mögött. A bak felől valami zörgés ért hozzám, mintha távolodna. Elhibáztam! Nem kellett volna lőnöm! Várni kellett volna. Előttem a tisztáson van a sózó, a bak oda igyekezett. Tudtam ezt azelőtt is. — Ha tudtad, miért lőttél? — szidtam magam és csak ültem a szégyenletes csöndben, melyben újra és újra elmondtam magamnak: Elhibáztad! És a térdemre ütöttem, mintha ez segített volna. Ekkor megint hallottam valami zörgést és egy kis fa is megingott azon a tájon, ahol a bak eltűnt. Kezdett belém viszszatérni az élet. Tálán nem is ment el. Hallottam már ilyen esetet. Vagy súlyosan sebesült és az utolsókat rúgja ... Moccanás nélkül figyeltem. A zörgés megismétlődött. Most már biztos voltam, hogy valami van a bakkal. Ez nem rendes dolog. Ha nem is rohant el a lövés után, legfeljebb csendben hallgatózik, de nem zörög ilyen feltűnően. Még várok. Nehezen szánom rá magam, hogy leszálljak a lesről és belopjam. Különben is csizmában vagyok a szúnyogok ellen s a csizma nyikorog. Az este azonban nem vár. Sűrűsödik az árnyék. Valahol megszólalt már a lappantyú is. Nem lehet várni. Lerúgom a csizmákat és harisnyában sebesen kúszom le a meredek létrán. Nem jó hajós lenne belőlem, mert a létra vágja a talpam és megcsúszva, térdem alaposan belevágom a létra fokába. Gyerünk, mert sötétedik. Ha lejön a bőr, hát lejön. A bak nem vár. Milyen csendes így a járás! Minden fűszálat megérlek. Hát még a tüskét! Ilyenkor felemelem a lábam, mint a gólya, és sziszegek, de csak úgy befelé. A baktól már nem vagyok messze. Most már érzem, hogy a bak meg van lőve mert az előbb nekiment az egyik nyírfának, csak úgy harangozott a koronája. Csúszom előre. Övig érő gazban sűrű cserjék között. A zörgés már közel van, de nem látok semmit. Elpattan lábam alatt egy ág. Ekkor meglátom a bakot, de csak egy pillanatra. Meghallotta az ágpattanást és előredobta magát a legközelebbi sűrűig. Most már tudom, hogy az enyém a bak! Utána! Zörög a cserje körülöttem, arcomba vágnak az ágnak. Nem baj. A bak már nem menekül. Felemelkedne még, de nem engedem kínlódni. Nyakba lövöm és vége. Az agancsát csak most nézem meg. Fehérvégű erős, szép szabályos agancs. Öreg legény volt a hordozója. Lihegek még és csak most önt el az öröm hulláma. Enyém a szép bak. Most már igazán az enyém! Aztán csitul az öröm. Ogy érzem, múlik az ünnep és fordíthatok egyet a vadászboldogság naptárlapján. Jönnek újra a szürke hétköznapok. Ez a vágyam beteljesült és másik még nem ébredt fel bennem. Ülök a bak mellett, nézem és várok valamit. Talán azokat a lázas perceket, amelyekért vadászok, amelyek ma beteljesültek, de vissza nem jönnek, mert leszállt az est s a kurta örömet ellopta tőlem az idő. Kihúzom a bakot a nyiladékra. Ekkor már párákat lehel a föld és bagoly sír öregedő, fekete ágyában. Viszem a bakot. Ébredező kis csillagok szomorúan utánam pislognak és talán azt várják, mikor kiált keményen az öreg bak melyet jól ismertek. Csend van. Megyek, mintha bűnöm lenne. Mintha elloptam volna az életet az erdőtől. A rétről visszanézek. Hallgat az erdő. S ekkor valahol messze, zengően riasztott egy bak és egyszerre világos lett minden. A bokrok alján szentjánosbogarak égették apró kis lámpásaikat s én tudtam már, hogy csak az öreg bak emlékét viszem, mert az élet, amely örök — ott kint maradt az erdőn. FEKETE ISTVÁN
