Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-31 / 44. szám
1970. október 31. SZABAD FÖLDMŰVES Ifjú tttezacjazdászok fóruma Kemény fába... Amikor kézfogás után beszélgetni kezdtünk, egyáltalán nem tett olyan benyomást, hogy most országunk legfiatalabb (vagy egyik legfiatalabb) szövetkezeti elnökével tárgyalok. Koős Jancsi a Dobócai (Dubovce) Egységes Földművesszövetkezet elnöke noha még csak 24 esztendős és nem egész egy éve végzi ezt a tisztséget, olyan megfontoltan, határozottan beszélt, adta az időközben irodába érkező tagoknak az utasításokat, mintha nem pár hónapos, de többéves elnökösködés lenne már mögötte. Az ifjú szakember helyzete nem könnyű. Nem egy virágzó, hanem olyan szövetkezet vezetését bízták rá, ahol bizony sok a gond, a baj, a megoldatlan, igényes feladat. De lehet, sőt biztos, hogy pont azért esett a választás rá. Koós János esetében nem érvényes a közmondás: „Fiatalság, bolondság“. Két év alatt, amit a szövetkezetben töltött, eléggé megismerhették, kitapasztalhatták erényeit és gyöngéit. Az emberek többsége bízott benne, hittek abban, hogy Jancsi minden igyekezetével azon lesz, hogy mielőbb kamatoztassa az iskolában tanultakat. De ami a legfontosabb, nem csak az emberek bíznak benne, hanem ő is bízik saját magában. A fiatal elnök eddigi pályafutásáról így beszél: — Ezerkilencszázhatvanötben végeztem Ipolyságon (Šahy). Az iskola befejezése után két hónapig — míg be nem vonultam — a Bátkai (Bátka) Állami Gazdaságban voltam gyakorlaton. Miután leszereltem, az Ipolysági Felvásárló Üzemnél kínáltak állást, de én a termelésbe kívánkoztam, s ezért a járási mezőgazdasági társulás rövidesen Nagybalogra (Velký Blh) helyezett, ahol segédagronómusként dolgoztam. Dobócára 1968-ban kerültem, ahol két évig az agronómusi funkciót töltöttem be. Az elnöki tisztséget ez év február 10-től végzem. Ez a pár soros curiculum vitae így nagyon szürkének, egyszerűnek tűnik. Valójában nem az. Koós János hétköznapjai nem egyhangúak. Amikor belekerült az élet sodrába, rövidesen meggyőződhetett róla, hogy más az elmélet és más a valóság. Hogy az egyes dolgok, melyekről az iskolában oly lelkesen magyaráztak nekik, bizony az életben másként festenek. A szövetkezetben nem egy alkalommal nemcsak a természeti elemekkel, a váratlan csapásokkal kellett megküzdenie, de sokszor a maradi gondolkodású emberekkel is, akik idegenkedtek minden újtól, és lázadónak, felforgatónak tartották azokat, akik meg akarták változtatni az évtizedek óta használt módszereket. A dobócai szövetkezet 450 hektárén sohasem értek el világraszóló eredményeket. Búzából pl. 20 mázsa az átlagos hektárhozam. A kis hektárho-Hármasugrás az egészségügy népszerűsítésében Irta: Dr. BUGA LÁSZLÓ Hármasugrásnak nevezem azt az előadó körutat, amelyet én — a meghívott vendég-szomszéd — Csehszlovákia magyar anyanyelvű falvaiban tehettem. Kétszeresen hármas. Harmadszor jártam ott, mint több járás meghívottja, és látogatásom ezidőszerint három járásnak szólt. A nyitrai, a galántai és a bratislavai járás községei fogadtak. Mit mondtam, mit láttam, mit tapasztaltam az említett járások községeiben? Hogy mit mondtam? Elbeszélgettem a múltról és a jelenről. Arról, ahogyan hajdan éltünk és ahogyan ma él az ugyanott élő ember. Ahogyan a hajdani tájékozatlanságot lassan felváltja a felvilágosodás, ami vitathatatlanul jobb életlehetőséget biztosít a mai kor gyermekének. De ugyanakkor rávilágítottam a veszélyekre is, Elsősorban arra, hogy a lassan kikristályosodó ellentmondásokat meg kell előzni, úgy, hogy a kultúrlehetőségekkel együtt növekedjék az Igény is. Csak egyetlen példát: a lakás arra való, hogy lakják, a fürdőszoba, hogy tisztálkodjanak benne, a jármű, hogy megrövidítse — de biztonságosan rövidítse meg — a távolságot, és a tudományos tájékozottság csak akkor ér valamit, ha élnek is vele. A kultúrát nemcsak a gépkocsik, a motorbiciklik, a TV és mosógépek számának szaporodása, hanem a fogkefe, a szappan, az egyéni és a környezet higiéniáját biztosító , kultúr-, cikkek száma és fogyasztása is jelenti. Ezek előrebocsátása mellett el kell mondanom, hogy mit hallottam és láttam. Elsősorban azt, hogy érdeklődő, tudományszomjas, tájékozódni vágyó a csehszlovákiai magyar anyanyelvű falvak derék népe. Csifár községben például olyan időszerű, valóban tudományos kérdéseket adott fel a hallgatóság, ami határozottan komoly olvasottság mellett bizonyít. Erről beszélt különben Kosi Ernő is, aki az előadást bevezette. Zsérében a mészüzem kultúrházát töltötte meg a hallgatóság. És miért? „Nemcsak azért, hogy meghallgassák, hanem hogy meg is tartsák az orvosi tanácsokat — mondta Kupacsek Ferenc, a CSEMADOK elnöke — mert a mi népünk egészségesen akar élni.“ Igen, talán ez a mondat találja legjobban a fején a szöget: a haladó szellemű ember tudatosan törekszik az egészségesebb életre, de ehhez az kell, hogy megismerje és tudatában világosan kirajzolódjék az egészség járható útja. Az az új út, ami valamikor talán Vazul utcája macskakövein indult, de az új felhőkarcolók tetejére vezet. Amin az öreg Nyitra új Nyitrávú, a fejlődés, a haladás, a kultúra, az egészség Nyitrájává vált. Ott a nyitrai várhegy bástyáján állva Dr. Martincsek László és Szombath Ambrus barátaim társaságában ismertem meg igazán Nyitra új arcát. Nádszeg ás Vághosszúfalu eddig csak két név volt a térképen az én számomra, ma pedig két szép este az emlékeim között. Nem a hallgatók sokasága, hanem érdeklődése miatt. Könnyű vendégeskedni ott, ahol az embert olyan régi barátok várják, mint Dr. Feldmár Zoltán főorvos, akivel valamikor — mint ellenállók — egy cellában ettük a nyilasok rabkenyerét. De nehéz is, mert a barátság tettekre kötelez, hogy a meghívóra szégyent ne hozzon az alkalmi vendég. Iparkodtam helytállni, de azt is elmondhatom, hogy jobb, hűségesebb, fegyelmezettebb hallgatóságot egy előadónak sem kívánhatok, mint amilyen Vághosszúfalu és Nádszeg értelmes népe. Ugyanezt találtam Vereknyén meg Pozsonypüspökin is. Nem vagyok új ember az előadó dobogón. Megszoktam kényes kérdéseket is, de a pozsonyi járás lakóinak kérdései megdöbbentettek. Nemcsak az egyszerű tudásvágy, hanem a gondolattársítás, a céltudatos okoskodás, a sorsuk, a falujuk, az életük mindennapi kérdései kerültek napirendre úgy, hogy alaposan megdolgoztatott volna a válaszadás, ha a helybeli vezetők nem segítenek a helyzetet ismerő hozzászólásaikkal. Egy szó, mint száz: ezek az emberek várják és falják a felvilágosító szót. Juttassunk tehát belőle minél többet. Higgyék el, az illétéksek hálával fognak fizetni érte. A hármasugrást még egy magánlátogatás követte: szülőföldemre, az én falumba mentem, és elmondhatom, látogatásom ünnepnap volt. A hajdani „ubonyos“ kisgyerek, a mai öreg tudomány-hirdető falusi orvos-néptanító igazi ünnepnapja. A hármasugrás tehát jól sikerült. Hála érte a kommunista pártnak, a helyi hatóságoknak, a CSEMADOK járási titkárságának és a Vöröskereszt vezetőinek. zamok elsősorban a talajvíz rovására írhatók, de azért az a tény is közrejátszott, hogy még nemrégiben itt is idegenkedtek az új módszerektől. — Én már abban a szerencsés helyzetben vagyok — mondotta Koós János, — hogy a vezetőség zöme fiatal, és egyikük sem ellenzi a progresszív módszerek alkalmazását. Mi — és ezt bátran kijelenthetem — a kínálkozó lehetőségeket maximálisan igyekszünk kihasználni, ezért reméljük, hogy sikerül majd 30—33 mázsára emelni az átlagos búzahozamokat. Az alábbi sorokból némileg talán kitűnik, hogy Dobócán nem fenékig tejfel elnöknek lenni. Annyi a gond, a megoldásra váró probléma, hogy valamennyit felsorolni szinte lehetetlen. A lakosság nagy része üzemekben dolgozik, ez sok mindent elárul. Pl. a munkaerőhiányt. A fiatalokat nem igen érdekli a mezőgazdaság. Olyanokat, akik még messze vannak a nyugdijkortól, legfeljebb a műhelyekben, vagy a traktorok nyergében látni. — Elöbb-utóbb csak egy kiütünk marad, mégpedig a „házasság“ valamelyik közeli szövetkezettel. Bár ez a nyilatkozat több tagunk nemtetszését váltja majd ki. Más megoldás azonban aligha akad. Dolgozóink lassan kiöregednek, és mi, kis szövetkezet lévén, képtelenek vagyunk megfelelő mennyiségű gépet vásárolni. Koós János Rimaszombaton (Rimavská Sobota) lakik családjával. Onnan utazik reggelente munkahelyére, (a felesége szintén, aki Feledeti (Jesenské) könyvelő. Sokszor ez a kora reggeli röpke fél óra az egész idő, amit együtt töltenek. Nyáron általában reggel 6-tól este 8—9-ig tartózkodik munkahelyén. Télen már kedvezőbb a helyzet. — Bizony az is megtörténik, hogy két-három napig nem is látom kislányunkat. Ilyenkor nemegyszer gondolok arra, milyen jól jönne nekünk is néha a szabad szombat, akkor többet lehetnénk együtt. Szórakozni, táncolni szeretek, de arra csak nagyon ritkán kerülhet sor. Szabad időm egy részét a futballpályán töltöm. Rimaszombat első csapatának vagyok a tagja. Itt, Dobócán is működik egy gárda, melyet a szövetkezet, lehetőségeihez mérten, támogat. Legutóbb 5000 korona értékű felszerelést vásároltunk. A fiatal elnök még sokat beszélt magánéletéről, nehézségeiről, anun|sájáról. Az állattenyésztésben élért eredményekről, a fejési átlagról stb. is tájékoztatott, de mivel e cikknek úgy sem az »olt a célja, hogy egy szövetkezet gazdasági eredményeiről számoljon be, hanem hogy pár sorban bemutasson egy fiatal mezőgazdászt, eltekintünk az eredmények ismertetésétől. Azokról esetleg egy-két év múlva írunk, ha majd azért keressük fel a dobócai szövetkezetét, hogy felmérjük, mennyit fejlődtek az eltelt_ idő alatt.' Reméljük, akkor csupa pozitívumról számolhatunk majd be. (Ordódy Vilmos) A mező fölött szállva a varjú megpillantott egy parasztembert. Éppen szántogatott, s amikor már jó darabot felszántott, megállt, hogy egyen valamit. Kibontotta a batyu csomóját, kicsomagolta a kenyeret, levágott egy darabka sajtot és falatozni kezdett. Amikor jóllakott, ledőlt, hogy szundítson egyet. Alig hányta le a szemét, a varjú odaszállt, csőrébe kapta a maradék sajtot és elrepült vele az erdőbe. Ott egy magas fa sudarára telepedett, hogy elfogyassza az ínycsiklandozó falatot. Még bele sem kóstolt, amikor a fa alatt termett a róka. Már messziről megérezte az aranyszínű sajt kellemes illatát, nem csoda hát, hogy gusztust kapott rá. — lónapot, varjúné asszonyság! — köszönt alázatosan a róka. — Hogy tetszik lenni? A varjú komótosan félig behúnyta a szemét, és kedvesen bólintott a róka felé, jelezve, hogy elfogadta a köszönését, magában pedig csodálkozott egy kissé a róka nyájasságán: — Hát ezt meg mi lelte, miért olyan nyájas ez a róka? Nagyon szokatlan, szinte hallatlan dolog! De akkor a róka már tovább hízelgőit: — Milyen gyönyörű ma varjúné asszonyság, milyen csodálatosan fénylő a tolla! A szemem is káprázik tőle, higgye ell OLDRICH SYROVÄTKA: A varjú még kedélyesebben bóloga* tott és boldogan tollászkodott hozzá. A róka sóvárogva nézett fölfelé, de az igazat megvallva a varjút nem is látta, csak a sárgán fénylő sajtot, amelynek illata még itt lent is úgy csiklandozta az orrát. Hogy az a beképzelt ott fönt nem tud ásítani egy csöppet! Ha csak egy pillanatra kinyitná a csőrét, már nyert ügyem lenneI Ugyan mit tegyek, hogy ezt elérjem? A róka lázasan törte a fejét, aztán mézes-mázas hangon így folytatta: — Varjúné asszonyság, bizonyára a maga hangja is olyan kellemes, selymes, mint a tolla! Mit nem adnék érte, ha egyszer hallhatnám! Énekeljen el nekem legalább egyetlenegy dalocskát, egyetlen szócskát, vagy egyetlen hangocskát! Az oktondi varjúnak fejébe szállt a dicsőség. Büszkén megette magát, tollászkodott, mint a tojógalamb, a sajtról már meg is feledkezett egészen, csak a gyönyörűséges hangjára gondolt, ami olyan csodálatot keltett. Nem is késlekedett soká, hanem kinyitotta csőrét, hogy a lent áhítozó rókának rázendítsen egy dalra. A sajt abban a pillanatban kiesett a csőréből, egyenesen a róka lába elé. A róka szemében öröm csillant. Mohón rákapott a zsákmányra, s mielőtt még eliszkolt volna vele, rásandított a varjúra, mintha mondani akarná: — Varjú koma, máskor jobban vigyázz a hízelgőkre! Jegyezd meg, hogy aki hízeleg, nem gondolja komolyan, hanem valami célja van vele. Köszönöm a sajtot majd holnap megmondom, milyen volt. Azzal eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A varjú későn sajnálkozott: — Kár, kár! En szamár, ha hallgattam volna, ha nem dicsekedtem volna, ha ezt tudtam volna! Most már azonban késő volt a sok „ha“. Bizony, késő bánat, ebgondolat. Vércse Miklós fordítása Rakjátok össze Ezen a nyáron nagyon sokat esik az eső. Ilyenkor nem lehet kimenni sem a kertbe, se a térre. Valami olyan szórakozást kell kitalálni, amit a szobában lehet játszani. Ez a rejtvény ebben a segítségetekre lesz. Kicsik, nagyobbak egyaránt elszőrakozhatnak vele. Egy körlapot szétvágtam sok apró és különböző részre. Ezekből a részekből kell összeállítanotok a körlapot. A rejtvénnyel úgy játszhattok, hogy átlászó papírra lemásoljátok még kétszer, a részeket kivágjátok, így már az újságban levővel együtt hármatoknak jut egy-egy készlet. Az asztalra tesztek egy órát s nézitek, kinek sikerül előbb összeraknia a körlapot. Az összerakásnál a fekete, és a pöttyözött síkok segítségetekre lesznek. .9 n ■ ■ ■ Akár tetszik, akár nem, hadat Szentek a mininek. Joggal, mert a zimankói időben sokkal egészségesebb a térdet takaró kabát. Ha valaki mégis a mini szerelmese, jövőre a szép meleg, napsütéses időben hordja majd a kurta ruháját. FOLYÓPARTI LÁTKÉP Kucsera Romana ruggyantás tusrajza. ■ A rendetlen Ferkó Ferkó pajtás mikor jelkelt, Reggel az ágyából: — Hol a ruhám és a cipőm? Kérdezte anyjától. — Ahol este levetkőztél, Ott kell azt' keresni. Nem pedig azt minden reggel, Tőlem követelni. Ferkó e szók hallatára, Fülig elpirulva Visszatért a szobájába, Búsan szomorkodva. Ferkó pajtás gondolkodott, Hová is tehette, A ruháját és cipőjét, Mit levetett este. Nemsokára nyílt az ajtó, Édesanyja jött be. S e szavakkal intette 0, Ferkó fiát rendre: Látod, látod Ferkó fiam, Tanuld meg a rendet, Mert a munka és a rendről, ítélik az embert! WEPPERY LÁSZLÓ
