Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-29 / 35. szám
1970. augusztus 29. SZABAD FÖLDMŰVES 15 Nem éltem hiába Sajőgömör sok mindenről híres. Itt kapáltatta meg az urakat Mátyás király, és itt élt Cinka Panna. Ebben a nagy múltú faluban lakik egy szerény hetvenéves ember, Léska János (a képen 1 is. Megette kenyere javát, s valahogy nem szolgál» az egészsége úgy, ahogy kellene. Botra támaszkodva jár az udvaron. Hangjából azonban elégedettség csendül ki, amikor megszólal. — Nem éltem hiába, s ha újra kezdeném, ismét ezt az utat választanám. Pedig göröngyös, de azért járható volt. Hároméves lehetett, amikor a nyomor szüleit Amerikába kergette szerencsét próbálni. Apja ott halt meg, édesanyja — aki betegen tért haza — nemsokára követte. Az árván maradt gyerek nevelése a nagyapára maradt. A nehéz élet, a nincstelenség már gyermekkorában cselédsorsba kergette. A nagyszülők öregedettek, nem maradt más hátra, mint tizennyolc éves fejjel megnősülni. Nemsokára tényleges katonai szolgálatra hívták be Besztercebányára. Háború, forradalom ... Lóska János hamarosan ott küzd a magyar Vörös Hadsereg soraiban, hogy a munkásság jobb jövőjét társaival kiharcolja. — A túlerő győzött, a Magyar Tanácsköztársaság megbukott, de a kommunista eszme tovább élt szívünkben — mondja. A naptár 1921-et mutatott, amikor Lóska János és hasonló gondolkodású társai, Haluška és Cseke elvtárs, Végh István és több nincstelen munkás Sajógömörben megalakította a párt helyi szervezetét. A szervezésben és a további munkában a Molnár testvérek, Péntek Sándor és Nagy István nyújtott segítséget. Az elnök Végh János volt. f — Ha összejövetelünket az' egyik helyen szétzavarták a csendőrök, egy másik helyen megint összegyűltünk — emlékszik vissza Lóska elvtárs. — A moszkvai rádió adását egy itt lakó, Skrobánek nevű öregembernél hallgattuk. Az első köztársaság ideje alatt alkalmi munkásként hol itt, hol ott dolgozott. Volt favágó, napszámos, részes arató, ahogy a sors hozta. Arról, hogy a párt katonája, sohasem feledkezett meg. Agitált, tanított, nevelt. Bár Sajógömör túlnyomórészt parasztfalu volt, Lóska János két társával bekerült — mint a párt jelöltjei — a helyi képviseleti testületbe is. A magyar megszállás ideje alatt állandó rendőri felügyelet alatt tartották. Amikor a szovjet csapatok átlépték a Sajót és felszabadították Sajógömört, Lóska elvtárs szervezte meg a 10 tagú polgári rendfenntartó osztagot. Az első nemzeti bizottság elnökhelyettese lett. Több pártfunkciót is betöltött, majd 1949-ben háromhetes pártiskolázáson vett részt. Amikor onnét hazajött, hatodmagával megalakította az első típusú egységes földművesszövetkezetet. — Egy. pár lovunk volt, de annál több az erős akarat — mondja —, pedig abban az időben ellenszolgáltatás nélkül dolgoztunk. Hogy jól dolgoztak, azt az is bizonyítja, hogy a másik , évben már a harmadik típusú efsz-re tértek át. Kapott fenyegetődző leveleket, szemrehányást, átkot és szitkot, de nem adta fel a harcot. Ott küzdött, ahová a párt állította. Falujában szövetkezeti elnökként, Tornaiján a HNB titkáraként, vagy más társadalmi funkciókban. A lábam már nem bírja a menést, abba kellett hagyni a vadászást is, de ha csak tehetem, eljárok a pártgyűlésekre, a hnb üléseire, mert érdekel a falu élete, a párt munkája — mondja. Hetvenedik születésnapja alkalmából átvette az „Építésben szerzett érdemekért“ állami kitüntetést. Ám a veterán harcos nem is erre a legbüszkébb, hanem arra, hogy gyermekei közül már hárman a párt katonái, hogy apjuk nyomdokaiban haladnak. _ Németh János Az rí Egyetértés 11 a kibontakozás útjára lépett — Ábécés betűrendben írd a községek neveit! Mi így praktizáljuk és ragaszkodunk is hozzá. Tehát: Béla, Diva, Libád és Sárkány! Az „Egyetértés“ elnöke, Pathó Imre figyelmeztetett e felsorolás elvszerű betartására. Kérését természetesen akceptáljuk és ezentúl a libádl székhelyű mezőgazdasági társulás üzemegységeit egyértelműen rangsoroljuk. Lehet, hogy igaza is van, némi radikalizmus senkinek sem árthat ... A szakosítás útjára lépő és 2604 hektárnyi mezőgazdasági földterületet művelő közös gazdaság elindult a kibontakozás felé. Ennek eredményeképpen már 2 évvel ezelőtt áttért a szilárd jutalmazásra. A pénzbeli és természetbeni jutalmazás egyvelegének persze előnyei és hátrányai is vannak. A tagság gyakran salamoni megoldásként kezeli munkabére egy hányadának terményekben történő kifizetését. A vezetők már nem egyszer elgondolkodtak efelett és egyszerűbb, bérezés mellett döntöttek. A taggyűlés hozzájárulásával az új évtől áttérnek a munkaegység nélküli bérrendszerre. A szilárd jutalmazásnak ez fejlettebb, minőségileg javított formája. A termelőszövetkezet gazdasági eredményei már lehetővé teszik az üzemi bérezés mintájára történő jutalmazás bevezetését. Ezt elsősorban a talajművelés intenzív volta szavatolja. A vezetők és tagok az állami terv betartása mellett lehetőségeik, adottságaik legcélravezetőbb kihasználására törekednek. Klímájuk és a talaj összetétele a szőlőtermelés mellett kardoskodni. Az „Egyetértésben“ élnek is e feltételekkel. Szőlőterületüket új telepítésekkel növelték. Olyannyira, hogy ma már 70 hektáros ültetvénnyel rendelkeznek. Ebből 32 a termő. Hozamtervük 80 mázsás átlagterméssel számol. Az elnök ennél is nagyobb hektáronkénti hozamban reménykedik. Persze, mint minden terménynél, a szőlőnél is az időjárásé a döntő szó, és ha az kedvezően alakul, akkor örömteli szüretnek néznek elébe. A szakosítás felé vezető úton nem feledkeznek meg az állattenyésztésről sem. A társulás megalakulásától kezdve többek között a férőhelyhiány okozott gondokat a közösbelieknek. Megfelelő gazdasági épületek nélkül átütő eredményeket elérni szinte lehetetlen. Oj istállók, hizlaldák építése pedig jelentős eszközök beruházását igényli. Az üzemszervezés mintájára létrehozott földműves szövetkezet tagjai ezzel természetesen tisztában vannak. Ezért lehetőségeikhez mérten szorgalmazzák is az ilyen építkezéseket. így pl. a bélai részlegen jelenleg egý Ža 108-as típusú tehénistálló vár átadásra. Mint a típusszám is jelzi, 108 darab számosállat befogadására képes. A divai üzemegységben pedig a növendékállatok számára épül ilyen állatlak. A vezetőség nem feledkezett meg a tagság kultúrigényeinek kielégítéséről sem. Hogy az utazás ne okozzon gondot, vásároltak egy autóbuszt, amely csaknem mindig úton van. A munkában élenjárókat kirándulásokra, kultúrfellépésekre szállítják. Eddig voltak a páti, és a gyügyi für, dőben, a Balatonon, szlovákiai körúton stb. Tóth János javult a vendéglátás Az idei nyár kedvezett a strandolóknak. A szántói fürdőt a hétköznapokon mintegy 2000, szombat és va- I sárnapokon mintegy 4000 látogató § kereste fel. A szántói vendéglátás az I utóbbi évekhez képest sokat javult. I — A legkeresettebb vendéglő a I Koliba, melyet Surányi Sándor nyíri I lakos vezet. Huszonkét fiatal alkalmazottja van. Porubec Marian foszakácsra büszkék a kiszolgáló pincérek, mert mindenki megdicséri föztjét. dégiátás. Halász elvtárs vezetése mellett a 17 tagú személyzet kora reggeltől talpon van és készíti a jó, ízletes reggelit, ebédet és vacsorát. Melišková Vilma, Halász Márta és Bednár Erzsébet három büfében szolgálja ki a vendégeket. Átlagban 60 reggelit é$ 240 ebédet szolgálnak fel. A vendégek májusban 90 ezer, júniusban 195 ezer, de júliusban már 232 ezer koronát hagytak ebben az étteremben és hozzátartozó három Csinos jűri lányok szép búzakoszorúval az új kenyér ünnepén. ' ORDÖDY V. felvétele Hideg és meleg ételeket, jó italokat lehet kapni, s ami a legfontosabb, még a legnagyobb csúcsforgalom alatt is 10 perc alatt kiszolgálják a vendéget. Az alkalmi látogatókon és az erre utazókon kívül állandó vendégei is vannak a Kolibának. Hazánk különböző részeiről özönlenek ide az üzemi üdülőkbe és a szántói nyaralókba a vendégek. — A fürdőben is megjavult a venuüfében. A vendéglátó üzem vezetője azonban nem teljesen elégedett. Kevés káposztát, gyümölcsöt és burgonyát küldtek a Jednota elosztójából, ezért nem mindig sikerült minden vendég kedvébe járni. Több házi kolbászra és üveges sörre lenne szükség — mondja Bednár Erzsébet elvtársnő. Reméljük, hogy a jövőben már e téren is javul a helyzet. Belányi József Emberségből jeles Fáidon a nemzett bizottságra akkor érkeztünk, amikor az adminisztrátor éppen telefonált: — Kérem, bármilyen módon küldjön legalább három darab kenyeret, mert megérkeztek a körhintások és velük az élelmiszerbolt már nem számolt. Legyen olyan kedves, mert szombaton és vasárnap mégsem lehetnek kenyér nélkül... Őszintén megvallva, e segítőkész hölgy ezzel a telefonbeszélgetéssel egy csapásra megnyerte szimpátiámat, mert — emberségből jelesre vizsgázott. T. J. Reményteljes sportoló Neve: Majthényi Lóránt. Született: 1947. február 7-én. Magassága: 178 cm. Családi állapota: nőtlen. Foglalkozása: techniku# a Slovnaftban. Anyaegyesülete: Doborgazi TE. A befejeződött labdarúgó világbajnokság után, sok európai szakember kissé Irigykedve jegyezte meg: könynyű a braziloknak, a brazil homokpartok százával ontják a tehetségeket. Sajnos, a mi vén Európánkban homokpartokról, sőt mi több, már grundokról sem nagyon beszélhetünk. De vannak terek, s a terek fociélete még emlékeztet a grundok édes világára. A falvak és kisvárosok terein a nyüzsgő élet sötétedésig tart. Öröm és bosszúság hullámzik a kavicsos porondon. Itt nincs edző, nincs kapitány. A téri fociban csak egy van, amit mindenki szeret: a játék. A felső-csallóközi Doborgaz egyik ilyen kavicsos, homokos teréről indult el Majthényi Lóránt. Álmai megvalósulását, a népmesék hőseit idéző világkörúti útját a futballnak köszönheti. Kérdezz-felelek játék alapján veretném közelebb hozni Önökhöz a sportolón túl — az embert. — Elégedett vagy-e az itteni pályafutásoddal? „Az eddigivel módfelett!“ — Melyek pályafutásod fontosabb állomásai? „Doborgaz, Tárnok, STK Somorja, Slovnaft B., Banská Bystrica, Inter Bratislava.“ — Mikor kerültél az Interhez? „1968-ban, a katonai szolgálatom letöltése után.“ — Hogyan emlékezel vissza az első ligamérkőzésedre? „Első szereplésem a ligában nem sikerült valami jól. A Dukla Banská Bystrica kapuját védtem, sajnos 3:1 arányban kikaptunk Dukla Prahától.“ — A játékosok közti kapcsolat szerinted mikor a legideálisabb? „Nyíltság, őszinteség kell ahhoz, hogy a pályán vállvetve tudjanak küzdeni egymással és egymásért.“ — Sokat tettél azért, hogy az átlagon felül emelkedj? „Nem tudom mi az, amit már soknak lehet nevezni. Mindenesetre a labda mindig varázslatosan hatott rám.“ * — Mi a véleményed a szabálytalanságokról? „A játékosok legyenek harcosok, de ne durvák. Szerintem a sport lényegétől idegen minden durvaság, minden alattomosság és szándékosság.“ — Terveid? „Formámat szeretném állandósítani, hogy biztos helyem legyen a csapatban.“ — Mivel töltőd a szabad idődet? „Nagy természetrajongó vagyok. Ha szabad időm van, előveszem a horgászbotot, télen pedig örömmel vadászom.“ — Búcsúzzunk egy vidám sztorivall „Egyet nem'tudok mondani. Eddigi pályafutásom és a világkörüli portya egy vidám, játékkal, szórakozással és izzadságos munkával fűszerezett sztori.“ CSIBA LÄSZLÖ, Somorja Jól sikerült sportdélután Ilyenkor amikor a határ gépek zenéjétől hangos, amikor izzadt kezekben születik a kenyér, ilyenkor is kell egy kis kikapcsolódás egy lélegzetnyi szünet a földműves embereknek. Valahogy így gondolták ezt a bényi Družstevník vezetői is, amikor négy csapat részvéteiével, labdarúgó kupát rendeztek. A hazai együttesen kívül részt vettek még a szőgyéni (Svodín), kéméndi (Kamenín) és a csatai (Čata) Družstevník csapatai. A kupát Kéménd együttese szerezte meg, Szőgyén előtt. Őket Bény követte, amely új, egészen fiatal csapattal mutatkozott be. Az értékes díjak átvétele után vacsorával várták a játékosokat, majd a napot táncmulatsággal zárták, amely jó szórakozást biztosított a falu lakosságának. DÁVID NÁNDOR ERESZTBEJTYÍHY SZNF VÍZSZINTES: 1. Jelmondatunk első része, folytatva a függőleges 9. 14. sorban. Beküldendő e sorok megfejtése. 9. Kettős betű. 10. Angol tenger. 11. Német személyes névmás. 12. Igekötő. 13. Angol olaj. 15. Kora. 17. A középkort megelőző időszak. 19. Pálca. 21. Becézett férfinév. 23. Spanyol folyó. 24. Évszak. 26. Tizenegy Bécsben. 27. Lágy fém. 28. Jean ............. Viktor Hugo: A nyomorultak című ' regényének főszereplője. 30. Ady Endre biogramja. 31. Testrész. 32. Gabonaszem. 33. Indulatszó. 35. Francia kiskocsnák. 36. A csehizlovák repülőgé>ek nemzetközi elzése 37 Égitest. 39. Ö németül. 40. Háziállat. 42. Egy Londonban. 43. ... Vilmos, svájci szabadsághős. 44. Fogoly. 45. Tágas közlekedési hely. 46. Határváros Szlovákia és Magyarország között. 48. Bibliai név. 50. Költemény. 52. Szénben van! 55. Libahang. 56. Erdőben van! 57. Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat röv. 59. Évszak. 61. Menj angolul. 63. Plumbum. FÜGGŐLEGES: 1. Névelő. 2. Zsiradék. 3. Talál. 4. Csecsemőhang. 5. Földet túr. 6. Kinek a tulajdona. 7. Leningrád folyója. 8. Római ezerötven. 13. Ök! 16. Zenében van! 18. Gyötrelem. 19. Az egyik irány. 20. Kevert tea. 22. Női hangnem (ford.). 24. Európai főváros régebbi neve. 25. Ékezettel: sok. 28. Az államosított vállalatok rövidített neve az NDK- ban. 29. Hímállat (ford.). 34. Vízben él. 36. Azonos a vízszintes 13-al. 38. Vasútállomásokon a vágányok melletti kiépített térség. 39. Csapat. 41. A pozsonyi motorgépkocsik jelzése. 43. Tévedésben van! 47. Nulla. 49. Város a Dunántúlon. 51. Ilyen gumi is van. 53. Mozi. 54. Folyadék. 57. Tér peremei. 58. A múlt idő jele. 60. Igavonó állat. 62. Folyó Szibériában. A Szabad Földműves 33. számában közölt keresztrejtvény helyes megfejtése a következő: „Egész életemben friss levegőn tartózkodtam, tejet it« tam, sajtot ettem és sose mérgelődtem.“ Könyvjutalomban részesülnek: Szigety Judit, Tornaija Szeder Ibolya, Tany Sztreda József, Zselíz