Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-29 / 35. szám

1970. augusztus 29. SZABAD FÖLDMŰVES ÍSS­­TANÁCSADÓ A bárány- vagy kecske"-himlo n A leggyakoribb fertőzőbetegségek közé tartozik, amelyen talán vala­mennyi gyermek előbb vagy utóbb átesik. A betegség okozója vírus. A kór légi úton terjed egyik emberről a másikra, de egyenes érintés által is. Lappangást ideje, vagyis az az idő, amikor még a vírus jelenléte a szer­vezetben nem vált ki semmiféle be­teges tünetet, körülbelül két hét. Ez­után teljesen váratlanul jelennek meg az egész testen, a hajas fejré­szen és a száj nyálkahártyáján is a jellemző gombostűfejnyi vagy lencse­­nagyságú kiütések. A kiütés először csak vöröses folt formájában jelent* ■kezik, majd vizenyős lesz, amely ké­sőbben gennyé változik. A gennyes kiütés azután beszárad és a helyét egy pár nap múlva csak száraz pörk jelzi, leesése után többnyire semmi­féle nyomot nem hagy maga után a feketehimlővel szemben, amely a bőr tartós elcsúfításához vezet. Amikor az egyes kiütések már pörkké vál­nak, mások csak akkor jelennek meg folt formájában, míg mások vizenyős stádiumokban vannak. Ez a kevere­dés nagyon jellegzetes a bárányhimlő exantémájára (kiütésére). A kiütések nagyon viszketnek és ellenállhatatla­nul ingerük a beteget az állandó va­­karődzásre. Így aztán gyakran járul magához a bárányhimlöhöz a másod­lagos gennyes bőrgyulladás, amely­nek a kezelése sokszor nagyon körül­ményes. Maga a szövődmény mentes megbe­tegedés általában könnyű lefolyású és egy héten belül nyom nélkül bo­nyolódik le, maga után hagyva egy életre szóló immunitást, vagyis vé­­, dettséget ugyanezen betegséggel szemben. Sokkal veszélyesebbek a szövődmények, mint például a sok­szor halállal végződő agyhártya­gyulladás, tüdőgyulladás, középfül­­gyulladás. A bárányhimlő lázzal jár, amely 38 C fok körül mozog és körülbelül 3 napig tart. A gyermek nyugtafen és étvágytalan. Ez nagyon lerontja a szervezet ellenállóképességét és éppen akkor lépnek fel a fent emlí­tett szövődmények. Nagyon fontos tudnunk azt, hogy a bárányhimlő csökkenti a tuberkulózis elleni ellen­állóképességet. Erre gondoljunk kü­lönösen akkor, ha a fertőzés egy tu­­berkulótikus családban történik. A betegségnél csakis a tüneti ke­zelésre vagyunk utalva. Az erős viszketés ellen naponta . kétszer­­háromszor bekenjük az egész testet folyékony púderrel, ung. anaestesini­vel (1%), vagy sósborszesszel. Ebből a célból jő hatása van a különféle nyugtatók beadásának is. Adhatunk naponta 3x1 tabletta Hystepset, 1—2 drazsé Bellaspont. A lázat nyolo­­óránként beadott lázkúppal, vagy 1—2 tabletta Acylpyrinnel csillapít­juk. A lázat csökkenti a sok folya­dék itatása, legcélszerűbben limoná­dék, gyümölcslevek és citromos tea formájában. Ne sajnáljuk a gyer­mektől a jó tiszta ivóvizet sem, Fon­tos tudnunk, hogy a gyermekét nyu­godtan füröszthetjük, hiszen testé­nek a tisztaságra a betegség folya­mán is nagy szüksége van. Ugyan* ezt jegyzem meg a kanyaró esétében is. Л penicillin, sztreptomiein, oxym.y­­koin, tertracyklin és másféle hasonló gyógyszerek adása csak annyiban le­het indokolt, hogy velük igyekszünk meggátolni a másodlagos, bakteriális fertőzés elhatalmasodását. Nagyon fontos tudnunk, hogy a betegség lefolyása sokkal enyhébb lesz abban az esetben, ha gamma globuünnal emeljük a szervezet eí­­lenállóképességét. A szövődményes esetek lefolyása nehezebb szokott lenni, éppen ezért ezeket csakis kór­házban lehet igazán eredményesen kezelni. Ne becsüljük le a bárányhimlőt, mivel manapság is lehet nagyon ko­moly lefolyása és tragikusan is vég­ződhet. A szülők és az orvos szoros együttműködése ezen a téren is meg­hozza gyümölcsét, a kis páciensek gyors meggyógyulását! MUDr. Juhász István, gyermekorvos A cukor nem csonterősítő Ä фцког és a esokoládé mérték­­felen fogyasztása gyermekeink gya­kori rossz szokása köké tartozik, ami­re sokszor a felnőttek szoktatják rá őket. Elterjedt tévhit ugyanis, hogy a cukor — elsősorban a kockacukor — elősegíti a csontok fejlődését. A cukor a csontrendszer fejlődé­sére semmiféle befolyással nincs, hi­szen sem meszet, sem foszfort, sem vitaminokat nem tartalmaz. A csontok fejlődéséhez pedig ezek a legfonto­sabbak. Viszont káros következménye lehet a túlzott cukorfogyasztásnak. Először Is rontja a gyermek étvágyát, különösen akkor, ha nem étkezések után, hanem előtt kapja a nyalánksá­gokat. Másrészt a fogak is gyorsab­ban romlanak, ha állandóan „cukorba vannak áztatva“. Egészséges gyermek élelmezésében a cukrot csupán ízesítő anyagnak kell tekintenünk és csak az étel ízesíté­sére kell használni. Az anyatejben bőven van cukor. Később, ha hígított tehéntejjel táp­láljuk a kicsit, akkor sincs szükség külön Mikorra, hiszen a hígító folya­dék liszt, «izsnyák stb. ту mindig szénliitirátdús főzet, amelyeífnaflEflegy része cukorrá elekül a szervezetben. Tehát mindenkor esek annyi cuk­rot tegyünk az élelembe, amennyi szükséges az ízesítéshez. Ennél több már árt. A kívánt mennyiség általá­ban 5 százalékos arányban van az ételben, ami gyakorlati értelemben annyit jelent, hogy egy deciliter hígí­tott tejbe, darába vagy csecsemő« főzelékbe egy kávéskanál cukrot te­szünk. A cukornál sokkal egészségesebb Я méz, ami a gyermek étrendjében á cukrot teljes mértékben helyettesít­heti. Természetesen cirkoitkát, esokoládét azért időnként kephát a gyermek. Persze csak méreékiétesen és azt is étkezés után fogyassza el, ne pedig helyette vagy előtte. Azzal. a céllal azonban, hogy a csontokat erősíti, sohasem kapjon a gyermek cukrot. Csonterősítő a főzelék, a gyümölcs, a vaj, a csukamájolaj. A csecsemő csontját még az erősíti, ha sokat van napon, levegőn, éš áHa+ában ha sokat mozoghat. A NYAK­KENDŐ A nyakkendő и férfiak ruházatá­nak egyik lénye­ges kiegészítő kel­léke, éppen ezért legjobban ki van téve a divat válto­zásainak. Hogy az illetékes szakembe­rek ehhez alkal­mazkodva, mennyi­re igyekeznek e té­ren az öltözködni szerető férfiak kedvébe járni, azt hűen tükrözték a divatbemutatók. Mit láttunk ezen э bemutatón? A hagyományos izínek és Tormák mellett általános lett az egyedi min­­ázott, csíkos és iprómintás nyak­kendő, de minden változatnál az élénk szinek uralkod­nak. Hosszú idő után most fazon­változásról is beszélhetünk annyiban, hogy a nyakkendők többféle széles­ségben (5—7,5—10 cm) kerülnek for­galomba. Nagy tetszést aratott a legutóbbi bemutatón a nyakkendő-zsebkendő garnitúra, amely új kezdeményezés. Meg kell említeni a zsebkendő-beál­lítást, mely merőben fordítva törté­nik, mint eddig: a kettéhajtott zseb­kendő három csücskét összefogva helyezzük be a zsebbe. ÜNNEPI GYÜMÖLCSPITE Serdülő lányok Ö A serdülőkorban levő bakfis lányok öltöztetése, akik már nem kislányok, de még nem is igazi nagylányok — ám gyakori, hogy már annak szeret­nének látszani — gyakran elég gon­dot okoz a szülőknek. Másként kell öltözködni a 12—14 év körüli és más­ként a 16 év körüli lányoknak. Nemcsak azért helytelen, ha a fej­lődésben levő bakfisok úgy öltözköd­nek, mint a nagylányok, mert a kor­ban hozzájuk nem Illő divatvonalak­kal ízléstelenül öregítik magukat, ha­nem azért is, mert alakjuk formáló­dásával, változtatásával az öltözködés sok felesleges kiadást jelenthet a szülőknek. A ruha és a kabát leválasztásánál azonban nemcsak a kdr, hanem a fej­lettség is irányadó. A serdülő lány érettségére, típusára Is tekintettel kell lenni. Sok lány már 12—13 éves koréban fejlettebbnek, érettebbnek hat, mint esetleg egy 16 éves, míg vannak olyanok is, akik koruknál fejletlenebbek, s fiatalabbnak hatnak. A 12—14 éves bakfisok, akiknek az alakjuk még nem formálódott ki, ál­talában bővülő formájú ruhát hord­janak. A szoknyarész lefelé bővülő, húzott, vagy rakott, vagy több rész­ből szabott legyen. A felsőrész eny­hén hosszított derekú, lazán karcsú­sított, s az anyagtól függően a ruhát díszíthetjük fehér pikégallérral, kéz­elővel, tűzéssel, paszpóllal, keskeny bőrövvel. A díszítésnél mindig legyünk figye­lemmel a divatra. A princesz szabású kötényruha keskeny vállrésszel — a ruha derékban nincs elvágva — ele­jén, hátán hosszanti szabásvonallal, derék felett enyhén karcsúsítva, övvel vagy öv nélkül a molettebb termetű kislányoknak előnyös. Kabátjuk egyszínű, vagy mintás, apró kockás szövetből enyhén bővülő aljjal, keresztvágások nélküli szabás­sal, rátett zsebekkel a legelőnyösebb, hogy a növekedéssel a kabát ne tor­zuljon el, igazítható legyen. A‘ 16 éves lányok ruhája már az általános női divatvonalat követheti fiatalos jelleggel. A mindenkori divat sohasem egyrétű, mindenki megtalál­hatja magának az alakhoz, az arcfor­mához megfelelő formát és divatos fazont. Kabátjuk formáját és alap­anyagát ugyancsak az általános divat­irány szabja meg, amelyhez a divat­nak megfelelő cipő, táska és kesztyű illik. Kerüljük a divathóbortokat, de ne kullogjunk a divat mögött sem. Fiatal lányoknak nagyon előnyösek az olyan sportruhák, amelyek külön­böző variációkban viselhetők. Például kockás у ester szövetszoknya, egyenes szabású, mély kivágású, düftinből, vagy egyszínű szövetből készült mel­lénnyel. S. K. A Cirmos U éhány évvel ezelőtt volt egy tar­­TM ka cicánk. Egyszer kismacskái lettek, amelyekből kettőt meghagy­tunk, majd valaki elviszi őket. Igen, de egy baj mégis volt. Kis­lányom ás pajtásai mindig a cicák körül voltak, simogatták őket, játsza­doztak velük. S egyszer megtörtént az az érdekes dolog, amit most el akarok mondani. Egy szép napon eltűnt a két kis­macska. A Cirmos is. Hiába hívtuk, kerestük, a macskák sehol sem vol­tak. Másnap az öreg macska előke­rült valahonnan, Jól belakott; elnyúj­tózkodott az udvaron, szundikált. Hogy aztán megint mikor és hová szökött, ki tudja... így ment ez vagy négy hétig, mfg egyszer az istálló szelein nyílásában nyivákol az öreg Cirmos. Hívtuk le, de oda se neki. Csak tovább nyávo­gott. Mindegy, nincs más mód, létrát oda, és megnézni, mi van vele. Amint felértem, Cirmos bemászott a nyílá­son és hívott tovább. Lejöttem a lét­ráról, fel az istálló padlására, szét­túrtam a szénát, míg végre elértem a nyaókoló cicámat. S ott mit láttam? Egy szép, jói fejlett kismacskát. De csak egyet. Hova lett a másik? Sem­mi nyomát nem találtam, nem tudom, hová lehetett, hova tehette az anyja. Talán nem bírta mindkettőt táplálni, s az egyiket elvitte valahová, pusz­tulásra ítélve. Lehet... No, de azt megfogni! Az volt aztán a művészet. Fújt, karmoM, szaladt. Végül sikerült rongyba csavart kéz­zel elkapnom. Lehúztam régi helyére, de onnan pillanatok alatt az ölfák alatt volt. No, mindegy, majd lesz veled valami. S lett is. Nemsokára megszokta az embereket, s egy-kettőre nagycica lett helőle. \ Hogy miért vitte fel őket a padlás­ra? Biztos azért« nehogy nyomorítsák a gyerekek. S hogy aztán miért hívott bennünket? Ezt nem nehéz kitalálni. Talán már nem bírta etetni a cicát. Ilyen érdekesek az állatok ... Budai József АгапуШоп bmpck nevet, hunyd lé kismry szép kék szemed. Megcsókolom barack-arcod, hajad aranyából lopok. Tenyeremen hajad zizeg, nyithatod már szép kék szemed. Szád ne szóljon, úgy is tudom — messze indiAsz, más utakon. Pihenőd volt ez a játék — hej, pedig dg Vefetf szdünék, mint a lepkék a tavaszba, ismétlődd näszutakraí Ne nevess hát, szállj már messze — rétek fölé, zöld ligetbel Én meg szemem szűkre zárom: Ismétlődj meg édes álom! Nagy Olivér £ 3 •C3 Qj N1 ■*7» ^ ü) C- 0» ö ^ •л *>' a e c ■2* 'O ~ 3 . §§ 3 55» 3 s® : •S - :з ^'13 to O ^ 's g <.« Q* O ftO +»■ rt VQ ■g-N O </) *U 40 N </) Gondolom, mindannyian nagyon szeretitek a gyümölcsöket. Legtöbb gyerek mindennap eszik gyümölcsöt, erre nem is kell senkit sem bíztatni. Növénytan-órán is tanultatok róluk, tudjátok, hazánk mely területein milyen fajtájú gyümölcsök vannak leginkább elter­jedve. Persze azt is tudjátok, hogy más éghajlatú országokban ezeken kívül még rengeteg másféle gyümölcs terem. A déli­gyümölcsökből hazánkba is szállítanak télen-nyáron egyaránt. Most, hogy így mindent megbeszéltünk a gyümölcsökről, nézzük meg, mi itt a rejtvény. Rengeteg gyümölcs nevét írtuk he ebbe a rejtvénybe, úgy, hogy a szőtagokat összekevertük. A szavak csak két szótagból állnak. AL *KÖR-iZ:iL*iVA * DER ТЕ* МЙ1* Bfi-N/fi'N1 MA* VR* iLE *C1T*DI*Ö*R0M' 35 deka lisztet elkeverünk 1 cso­mag sütőporral. A liszt felét 25 deka vajjal jól eldolgozzuk, és hűvös hely­re félretesszük. Míg a vajas tészta pihen, a liszt másik részéhez 5 deka porcukrot, 1 csomag vaníliás cukrot, 2 egész tojást, csipetnyi sót és kb. fél deci tejet keverünk, hogy lágy tésztát kapjunk. A vajas tésztát ujj­nyi vastagra kinyújtjuk, közepébe he­lyezzük a lágy vajas tésztát, össze­gyúrjuk. hajtjuk, ezt egy párszor meg­ismételjük, míg a tészta a tepsi két­szerese nem lesz. Felét tepsibe tesz­­szük, a szélét egyenletesen elnyom­kodjuk, s reszelt almával vagy más gyümölccsel (fahéjjal ízesítve) be­borítjuk, majd mazsolával bőven meg­szórjuk. A tészta másik felét az alma­rétegre helyezzük, villával megszur­­káljuk és tojássárgájával bőségesen megkenjük. Jó meleg sütőben sütjük.

Next

/
Thumbnails
Contents