Szabad Földműves, 1970. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-22 / 34. szám

.SZABAD FÖLDMŰVES 1970. augusztus 22., s Általános tudnivalók az állatok betegségeiről Az állattenyésztőnek és állatgondo­zónak idejében kell felismernie, hogy a gondjaira bízott állat beteg. A következőkben az állat magatartásá­nak, bőrének, látható nyálkahártyái­nak, lélekzésének, ér- és szívverésé­nek és testi hőmérsékletének elváltó­­zásaival, valamint az evési, emésztési és vizelési zavarokkal fogunk foglal­kozni, amelyek a betegség legfeltű­nőbb megnyilvánulásai (tünetei). A legtöbb betegségnél az állat magatartása megváltozik: le­vert, figyelmetlen, gyakran fekszik, a sertéseknél például megfigyelhető, hogy etetéskor nem jönnek a vályú­hoz és az alomszalmába bújnak, far­kukat lógatják. Vannak azonban olyan betegségek is, amelyeknél ép­pen ellenkezőleg fokozott élénkséget, izgatottságot, támadőkedvet, sőt dü­höngést tapasztalunk. Ilyen állatok megsebesíthetik társaikat, de önma­gukat, sőt gondozóikat is (döféssel, rúgással, harapással). A központi idegrendszer betegségeinél ún. kény­szermozgások szoktak fellépni (kör­­benjárás, az állat hosszanti tengelyé körüli forgás, az izmok görcsös ösz­­szehúzódásai). Némely betegségnél megváltozik az állat testtartása: fe­jüket előrenyújtják, fekvő állapotban pedig a normálistól elütő helyzetben tartják, a sertések úgy ülnek, mint a kutya, a baromfiak testüket füg­gőlegesen (pingvinhez hasonlóan) tartják, feltűnik a has felhúzása, a normálistól eltérő állás és mozgás. A bőr és a látható nyálkahártyák elváltozásai igen fontos ismertető je­lek. Az egészséges állat bőre száraz, sima, rugalmas, hőmérséklete normá­lis, tapintásra nem fájdalmas, nincse­nek rajta kóros elváltozások (kiüté­sek stb.). Ezzel szemben a beteg ál­lat bőre petyhüdt, rugalmatlan (ez­ért a rajta képzett ránc csak igen lassan simul el) és hőmérséklete is eltér a megszokottól. Sokszor látunk a bőrön szőrhiányokat, nedvező ré­szeket, bőrhámlást, kiütéseket (göbö­­ket, hólyagokat stb.). Néha feltűnik a bőr viszketegsége. A bőr alatti kö­tőszövet vizenyőssége vérkeringés! zavarokra utal (gyakori a szív meg­betegedésénél). A bőr és a nyálka­hártyák sárgasága a máj betegségei­nél fordul elő. A szőr (illetve a toll) az egész­séges állatnál fényes, sima, míg a betegnél fénytelen és borzolt. • Az egészséges állat látható nyál­kahártyái (a szem kötőhártyája, az orr, a száj és a hüvely nyálkahár­tyái) mérsékelten nedvesek, rózsa­színűek, nincs rajtuk seb, heg, göb, fekély, vagy hólyag. A váladék meny­­nyisége mérsékelt, tiszta és áttetsző (nem zavaros vagy gennyes). Az étvágy, evés és az emész­tési zavarok is kísérő jelensé­gei a betegségeknek. Ha az étvágy és szomjúság csökken, akkor az állat vontatottan, kedvetlenül fogyasztja az ivóvizet és a takarmányt, amely­ben válogat, lassan rág. A falak és más tárgyak nyalogatása, valamint a trágya, vizelet és egyéb anyagok fogyasztása anyagcsere zavaroknál szokott előfordulni (angolkór, csont­gyulladás, vitaminok, vagy nyomele­mek hiánya stb.). Bizonyos betegségeknél fokozott a szomjúság (például mérgezéseknél, hasmenésnél, hányásnál stb.), mások­nál pedig a vízfelvétel csökken (gyo­mor- és bélbajoknál, agybetegségek­nél). Ha a gyomortartalom erősebben er­jed, az állat gyakrabban böfög. Hányáskor, amelyet rendsze­rint rosszullét szokott megelőzni és kísérni, a gyomortartalom szájon át kiürül. A kérődzőknél általában Уг—IV2 órával a takarmány felvétele után in­dul meg a kérődzés és kb. 25--30 percig tart. A kérődzés folyamatában beálló változások (lassú, elnyújtott, vagy ritka kérődzés) a gyomor és a beleg megbetegedéseinél, vagy lázas betegségeknél szokott előfordulni. Ha a gyomorban vagy belekben nagyfokú erjedés folytán gázok hal­mozódnak fel, a has térfogata je­lentékenyen megnagyobbodik. Fontos a béltartalom ürítésének és az ürülék mennyiségének és minő­ségének megfigyelése. Hasmenéskor gyakori és rendszertelen, hashártya- és végbélgyulladáskor vagy bélsár­­pangás esetében fájdalmas az ürítés. Az egészséges ló naponta 8—lő­szer, a szarvasmarha és a juh 12—18- szor, a sertés pedig 4—6-szor ürít. Az ürülék alakja, keménysége és színe jellemző az illető állatfajra. A beteg­ség megállapításakor az állatorvos az ürítések számából, a bélsár alak­jából, színének és összetételének megfigyeléséből fontos következteté­seket von le. A vizelet színe és összetétele állatfajonként különböző és a beteg állatoknál megváltozik. Az egészséges ló és szarvasmarha naponként 5—7- szer, a sertés és a húsevők 2—3-szor, juhok és kecskék 1—3-szor vizelnek. A beteg állat gyakrabban vagy rit­kábban, avagy vizelete csepeg, asze­rint, hogy milyen betegségről van szó. A légzések száma különböző külső és belső körülményektől függ (ilyenek a környezet hőmérséklete, az állat kora, neme, a gyomor telí­tettsége, vemhesség, félelem vagy iz­gatottság, mozgás, nyugtalanítás le­gyek által stb. Az alábbi táblázaton fel van tűptetve az egészséges álla­tok testhőmérséklete, valamint az ár­verésnek percenkénti száma, amelyet legkönnyebben a hasfal mozgásának megfigyelésével állapíthatunk meg. ф JD 3 о £ 05 2 ’S I cj száma perc. Ló 37.5—38.5 8—15 28—40 Szarvas­marha 37.5—39.5 10—30 40—80 Juh, kecske 38.5—40.0 12—20 70—80 Sertés 38.0—40.0 10—20 60—80 A légzés gyorsított, ha az állat lá­zas (egyes tüdőbetegségeknél stb.). Az állatorvos nemcsak a légvételek percenkénti számát, hanem ezek üte­mét, erősségét (felületes vagy mélyí­tett, illetve nehezített-e a légzés), a köhögés gyakoriságát és minőségét, a felköhögött váladékot és az orr­folyást is értékeli. Az érverések számát úgy álla­pítjuk meg, hogy közép- és kisujjun­­kat valamely könnyen tapintható, jól hozzáférhető ütőérre helyezzük. Ilyen ütőér lovaknál az állkapocs érvágá­nyán, szarvasmarháknál a farok alsó felületén, közel a faroktőhöz, vagy a pofatájék alsó harmadán található. Az érverések számát ugyanazon kö­rülmények befolyásolják, mint a lég­vételét. A szívverést a szívtájék­ra helyezett fülünkkel állapíthatjuk meg. Az érverésnél megfigyeljük az érverések percenkénti számát (üte­mét és szabályosságát). Bizonyos szívbetegségeknél a szívhangok mel­lett néha még ún. szívzörejeket is hallhatunk, melyek értékelése az ál­latorvos feladata. Az állatok testhőmérséklete az anyagcserével függ össze és az egyes állatfajoknál! különböző. Ha az állat lázas, akkor az anyagcsere élénkebb s ezért a légvételek és érve­rések száma, valamint a hőmérséklet foka nő. A lázas állat közönyös kör­nyezete iránt, izzad, reszket, végtag­jai hidegebbek a rendesnél és tar­­tósabb láz esetén láthatóan fogy. A hőmérséklet megállapítása orvosi hő­mérővel történik. Használat előtt le kell ráznunk és 1-sz'ázalékos chlóra­­minoldatban fertőtlenítjük majd bőr­­vazelinnal bekenjük a végét, hogy könnyen csússzon. Az így előkészí­tett hőmérőt a végbélbe csúsztatjuk és 5—10 percig ott hagyjuk. Aján­latos a hőmérőt — a törés megelő­zése céljából — zsineggel a farok tövéhez erősíteni. Ha a hőmérséklet a normálishoz képest Уг—1° C-al emelkedik, a láz alacsony, 1—2° C emelkedésnél középmagas és 2° C-t meghaladó emelkedésnél magas. A láz oka az, hogy a beteg állat testében bizonyos lázkeltő anyagok képződ­nek (leggyakrabban a kórokozók anyagcseretermékei, vagy testidegen fehérjék). A testhőmérsékletnek a normális alá való esése kedvezőtlen tünet és gyakran jelzi a közelgő ha­lált. Láz előfordulásakor mindig szá­molnunk kell azzal, hogy fertőző be­tegségekkel állunk szemben. Ezért a lázas állatot azonnal el kell külö­níteni, és rögtön állatorvoshoz kell fordulni. Az ismertetett általános tudniva­lóknak az a célja, hogy az állat­­tenyésztőt és állatgondozót a beteg­ségek általános tüneteinek megfigye­lésére késztesse, mert csak így le­het az állatorvost kellően tájékoz­tatni a betegség első tüneteiről, ed­digi lefolyásáról, aminek a betegség pontos megállapítása szempontjából nagy jelentősége van. Dr. FLORIAN ENDRE TÖBB FIGYELMET A VEMHES TEHENEK ELŐKÉSZÍTÉSÉRE A borjú vemhesség alatti növeke­dését az anyaállat takarmányozása nagymértékben befolyásolja. A vem­hesség ideje alatt a tehenek anyag­cseréje élénkebb, tehát fokozatosabb mértékben kell az állat takarmányo­zásával törődnünk. A gyenge takar­mányozás káros lehet a magzat fej­lődésére. Ugyanakkor a túletetés is zavart okozhat. Ennek következmé­nyeképpen gyakoribb a nehéz elles, a magzatburok visszatartása és egyéb zavarok. A tehenet a várható elles előtt 60 nappal el kell apasztani. A tehenet úgy apasszuk el, hogy az abrakot hirtelen, a nedvdús takarmányokat pedig 3—4 nap alatt vonjuk el. Ugyan­akkor a fejések számát is csökkent­jük. A napi háromszori fejés helyett kétszer, majd egyszer fejünk. Később már csak kétnaponként, míg az állat teljesen el nem apad. A nehezen el­apadó teheneknek szükség esetén csak szénát és ivóvizet adjunk. Vi­gyázzunk azonban arra, hogy a nedv­dús takarmányok elvonása és az ivó­víz csökkenése emésztési zavarokat ne okozzon. A tehenek szárazra állí­tását kb. egy hét alatt fejezzük be. Ha a tehenünk már elapadt, akkor fokozatosan térjünk rá a bőséges ta­karmányozásra. Etessünk naponta 6—8 kg jó minőségű pillangós szé­nát, 20 kg répát vagy silótakar­mányt és ezenkívül 4—6 kg abrakot is. A sovány tehenek többet, a jó kondícióban levők kevesebbet kapja­nak az abrakból. Az előkészítő adag nagyságát és az előkészítés időtarta­mát tehenenként kell megállapítani. Nem szabad a tehenet az előző évi legmagasabb napi tejtermelése alap­ján abrakolni. A felesleges abrak­etetés ellési nehézségeket, tőgy­gyulladást, magzatburok visszatartást, a jól tejelő teheneknél pedig ellési bénulást i$ okozhat. A vemhes teheneknél nagyon vi­gyázzunk arra, hogy romlott, pené­szes, dohos vagy fagyott takarmányo­kat ne etessünk, túl hideg vizet ne itassunk, mert korai ellést, elvetélést idézhetünk elő. Az újszülött borjú csontozatának felépítéséhez különböző ásványi sók­ra, a gyors fejlődéshez pedig vitami­nokra Van szüksége, elsősorban az anyai szervezetnek. A szárazonálló tehenek takarmányadagját ezért úgy állítsuk össze, hogy az változatos legyen. Etessünk állatainkkal jó mi­nőségű szénát, főleg pillangósokat, sok takarmányrépát vagy silót. Ha ezekben a takarmányokban nem kap­ja meg a tehén a szükséges ásványi sókat és vitaminokat, akkor kérjük ki az állatorvos véleményét és vásá­roljunk vitaminpótló készítményeket. Erre azonban csak nagyon ritka eset­ben van szükség. A várható elles előtt 6—8 nappal, a bőséges takarmányozást szüntessük meg. A tehenektől vonjuk meg az ab­rakot, csökkentsük a széna és siló­adagot. Vigyázzunk arra, hogy a te­henek bélsara ne sűrűsödjön be, amit a lédús takarmányok adagjának eme­lésével kiküszöbölhetünk. Fontos téli időben is a tehenek rendszeres jártatása, ami élénkíti az életfolyamatot, jobb lesz az emész­tése és könnyebb lesz az ellés. Ugyan­akkor az anyaállat fokozott tisztoga­tásáról sem feledkezzünk meg. Dr. László László, tudományos munkatárs A takarmánytárolás területigénye a tehenészetekben A nagy tehenészetek létesíté­sekor gondosan meg kell ter­vezni a tömegtakarmányok el­helyezésének módját és helyét, hogy minél kisebb területet vonjanak el a mezőgazdasági műveléstől. Főleg a terimés si­lótakarmány elhelyezése okoz gondot, mert pl. egy 1000-es tehenészet 8 havi szükséglete szilázsból 5000—5500 t. Ha a fonnyasztott lucernából készí tett szilázst msenként 800 kg­­mal, a répafejet msenként 1000 kg-mal vesszük számításba, 4400, illetve 5000 azaz összesen 9400 m3 tárolótér szükséges. A silóforma megválasztásá­hoz számításba kell venni nem­csak a befogadóképességet, ha­nem a takarmányozás módját is. Gödör- vagy ároksilók első­sorban ott létesíthetők, ahol a takarmányt markoló berende­zéssel emelik ki. A kiemelt si­lótakarmány a szállító kocsira rakható, s erről a jászlakba szétosztható. A beépített takar­mányelosztóval épült istálló esetén ajánlatosabb automati­kus ürítő szerkezettel ellátott toronysilők létesítése. A négyféle típusú ároksiló és a négyféle típusú toronysiló helyszükségletére végzett szá­mításokból kitűnt, hogy 9000— 10 000 m3 befogadóképesség esetén az ároksilókkal elfoglalt beépített terület 2500—5100 m2, toronysilókkal 450—628 m2. Az ároksilókhoz szükséges útfelü­let 2600—8100 m2, a torony­silókhoz 1300—2600 m2. A gödör-, illetve ároksilókat hosszanti átjárásra és lehetőleg magas beton oldalfalakkal kell létesíteni a területszükséglet csökkentése végett. A legtöbb esetben mindkét fajta silóra szükség lesz. Kívánatos volna a toronysilók olyan továbbfej­lesztése, hogy mindenféle ta­karmány ellátására alkalmasak legyenek és olyan ürítő beren­dezéssel kellene azokat ellátni, amelyek helyszükséglete a leg­kisebb. Síkvidéken is jövedelmező a juhtenyésztés A Miklósudvari Állami Gaz­daság (ŠM Mikulás) Veiké Lov­­ce-i részlegén 1967-ben rátértek a nagyüzemi juhtenyésztésre. Igaz, azelőtt mind a három részlegen tartottak juhokat, végül azonban úgy döntöttek, hogy összpontosítják az állo­mányt, mert úgy jobb szakfel­ügyeletet biztosíthattak, s öko­nómiai szempontból is indokolt volt ez a lépés. A céltudatos szakosítás óta meg kellett oldani a korszerű elhelyezést is. Így farmot épí­tettek, s ahhoz mérten éven­ként bővítették az állományt. Rudolf Jakubík, a gazdaság zootechnikusa, arról számolt be, hogy idén mintegy 4000 Me­­rinó fajta juhot tartanak, s az állomány fele anya. Ilyen nagy állomány a síkvidéken ritka­ságszámba megy. Valahogy szokatlan. Ez azonban nem je­lenti azt, hogy le kellene mon­dani a merinótartásról, hiszen több gazdaság kicsiben éppen azért foglalkozik juhtenyésztés: sei, mert a legkisebb költséggel a lehető legnagyobb hasznot érik el a gyapjúért. A Miklósudvari Állami Gaz­daságban azonban a juhtartás­­sal kapcsolatosan hosszú távla­tokban gondolkodnak. Ezért vették fel a szoros kapcsola­tot a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán Gajdošík docenssel, aki komoly szaksegítséget nyújt a merinó-állomány feljesztésé­­ben. Már eddig is mindent meg­tettek azért, hogy a nyilvántar­tást tökéletesítsék. Alapos vá­logatás után a nagyhasznú anyákat a tenyészállatvásáro­kon beszerzett tiszta vérű, is­mert származású kosokkal pá­­roztatják, hogy a tenyészcél­­nak megfelelő maximális ter­melékenységet érhessenek el az utódoknál. Alapjában véve az anyaállo­mány még nem teljesen felel meg a kitűzött tenyészcélnak. A mérlegelések alapján még két-háröm év szükséges ahhoz, hogy a kisebb hasznú állatokat kicseréljék. Egyszerre nem megy ez az igényes munka. Azonban a gazdaságnak már számos törzskönyvezett apa és anyaállata van. Utódaikból az alkalmasabbakat saját tenyész­­célra fölnevelhetik, a kosokat pedig Jó áron értékesíthetik. A közelmúltban így adtak el hét törzskönyvezett kost a te­­nyészállátvásáron az ER és EA osztályban. Újabban a fiatal kéthónapos bárányok hizlalásával is foglal­koznak, mert az olasz ügyfél ösztönözte erre őket. Kezdet­ben, vagyis idén, csak 250 da­rab bárány hizlalásáról van szó. A Mametta típusú automa­tát használják az állatok itatá­sos hizlalásánál. Az elmés szer­kezet egyszerre 150 bárányt képes ellátni tejjel. Jövőre már 500 bárányt hiz­lalnak ezzel a módszerrel 25 kg-os súlyig. A bárányok kiló­jáért állítólag 16,50—17 koro­nát fizet a felvásárló. Ami pedig a gyapjútermelést és értékesítést illeti, e téren még van behoznivaló. A pénz­ügyi tervet ugyan kedvezően teljesítették, de a termelés még mindig nem érte el a kívánt színvonalat. Az idei nyírásnál csak 4,5 kg gyapjút értek el juhonként. Igaz, hogy a törzs­­állománynál 5" kg yolt a gyap­júátlag, de mit lehet tenni, ha még akadnak kisebb hasznú állatok is. Semmi mást, mint tovább tökéletesíteni az egész állományt, hogy több hasznot hozzon. Persze, még így is elé­gedettek lehetnek, mert a gyap­júért a tervezett 800 ezer he­lyett több mint 1 millió korona bevételt értek el. A bőségesebb gyapjúhozam elérése érdekében a gazdaság szakemberei elhatározták, hogy a Merinó anyákat Sztavropoli Merinó kosokkal pároztatják, így az utódoknál nagyobb hasz­nosságra lesz majd kilátás. A gazdaság célkitűzése, hogy be­látható időn belül olyan szín­vonalat érjen el a tenyésztés­ben, hogy a lehető legnagyobb összeget kaphassák a gyapjúért, a tenyészállatokért és a húsért, s mellékes, de tekintélyes pénz­bevételt érjenek el az értéke­sített gomolyáért. -hal-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents