Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-31 / 5. szám

KULTÚRA

ftfiuzslán napok óta nagy volt a mozgolódás. Nem csoda, hiszen annyi esküvőre készülődtek, amennyire még nem volt példa a falu történetében. Huszonnégy családban várták azt a boldog pillanatot, amikor aláírásukkal megerősítik az egymáshoz fűződő kötelékeket.

A helyi nemzeti bizottság esküvői terme fényáradatban úszott, amikor sorakozni kezdtek a párok. Nem láttunk divatosabbnál divatosabb uszályos fehér menyasszonyi ruhát. A „menyasszonyok“ legtöbbje szép, fekete ruhában, kendős fejjel lépkedett a csizmát vagy cipőt hordó „vőlegények“ oldalán.

Sok volt a pár, kíváncsi hozzátartozó, s így szűknek bizonyult az esküvői terem. Pedig csak a legközelebbiek, a hivatalosak Jelentek meg.

Az ünnepélyes néma csendben Szabó Erzsébet anyakönyvvezető meleg szavakkal üdvözölte a párokat. Aztán Mészáros Imre, a nemzeti bizottság titkára szólt hozzájuk.

Beszélt, de nem arra Intette a párokat, hogy holtig maradjanak hűek egymáshoz, nézzék el egymás hibáit. Inkább azt hangoztatta, hogy ezek a becsületben megőszült, deresedé párok Jóban, rosszban kitartottak egymás mellett, és az életük példamutató mások számára. Három generáció fiaihoz, leányaihoz szólott, akiknek a családi fészek mindig szent volt. Sok minden megváltozott, amióta ezek a párok először álltak az anyakönyvvezető előtt — mondta a titkár. Voltak nehéz, szomorú idők, de éppen a megpróbáltatások éveiben tudták meg, mennyire egymáshoz tartoznak, sokkal könnyebb elviselni a terhet két ember vállának.

Valóban, az esketési teremben levő párok sok mindent megértek, mindmegannyi változásnak szemtanúi voltak. Többen közülük végigszenvedték mindkét világégést. Országhatárok váltották egymást, rendszerek dőltek meg, de az ő egymáshoz való hűségük, szeretetük, megbecsülésük szilárd maradt, s ez példamutató az unokák, dédunokák számára.

Szépen formált, meghitt szavakkal szólt a titkár, a gyémánt-, arany- és ezüstlakodalmasokhoz. Aztán a legszebb pillanatok következtek. A párok egymást váltották, és a nagy díszeskötésű anyakönyvbe írták nevüket, még egyszer megerősítették, hogy Jóban, rosszban, az utolsó lehelletig egymás mellett élnek.

A két gyéméntlakodalmas pár állt fel először, hogy odiakanyarítsék a nevüket. Zalaba Géza már 65 éve él együtt Lehoczky Terézzel, Szórád Pista bácsi és neje, Gonda Irén pedig 60 évvel ezelőtt léptek frigyre. Kezeik kissé reszketnek az aláírásnál, de azért odarajzolódnak a gömbölyded betűk.

Aztán az aranylakodalmasak következnek. Pathő József, Jenái Gyula, Tóth József, Gróf András, Sulczi István, Ferutek Tamás és nejeik követték egymást, hogy ötvenéves együttélés után újabb aláírással erősítsék az egymáshoz tartozást

Őket az ezüstlakodalmas j5árok derékhada követte. Hornyák Imre, Štrbik Michal, Szabó Gyula, Dudás András, Pathó Imre, Sediák Jin, Hrochovicky Jozef, Becse István, Vad József, Varga Mihály, Csík Imre, Csíkos István, Huszlicska István, Zsideg Béla, Árendás János és Bedes Jenő, valamint meghatott tekintetű nejeik léptek sorba az anyakönyvvezető elé és beírták nevüket az „aranykönyvbe“.

Mint minden más esküvőn, a diáklányok szebbnél szebb versekkel köszöntötték a nem éppen ifjú párokat

A feledhetetlen szép Bnnepl aktust lakodalom követte. Nem szokásosan a menyasszony, avagy a vőlegény házánál, hanem a szépen megterített klubhelyiségben. Sajnos, csak a legközelebbi hozzátartozók ülhettek az ünnepeltek asztalaihoz. Ha minden rokon ott lehetett volna, akkor csak a betegek és az ápolóik maiadnak otthonukban.

Menyegző, különösen farsangldő-Pathó Rőzsika az egyik versmondé.

ben zenész nélkül el sem képzelhető. A nagy lakodalom sem lehetett enélkül. A környék legnevesebb cigányzenekara húzta a talp alá valót. Papes Sándor, a prímás csárdásra tette keresztbe a vonót, és a nem éppen Ifjú párok egymással versenyezve ropták a táncot. A fő asztalnál ülő gyémántlakodalmasok nem Járták a csárdást. Meghitt családi körben beszélgettek a múltról, Jelenről.

— Fiatalabb menyecskék kellenének, akkor ml Is közéjük sodródhatnánk — Jegyezte meg Szőrád Pista bácsi, és pördített egyet magyaros bajuszán.

Pista bácsi már túl van a nyolcvanon, de még Jő karban levő férfi. Igaz, egész életében isten szabad ege alatt dolgozott. Tehetős gazda volt, de azért azt velija, így nyugodtabb az öregsége, hogy szövetkezet van a

Itt, enyelgO kis családom Közt, van az 6n ]6 világom. Kinn borong bár a magasban Itt örökké csillagos van.

faluban. Nem szorul 6 senki emberfiára, megélnek a nyugdíjacskából.

Zalaba Géza bdflgi elárulta, hogy már közel van a áSeeceenlhez. Ezerkllencszázöt májue 4-től, amikor frigyre léptek Teri eéaivel, sok minden történt. A Msp&saszt nagyon megsínylette a hAerfts Időket, s bizony a harmincas években Is sokat kellett nélkülözni.

— De hát mese he lem én már az

unokáimnak, déduaekáimnak milyen keserves volt néha az élet, — mondja az öreg. — Nekik megvan, amit szemük-szájuk kíván. Ifi aetn panaszkodhatunk, igaz, aeyJuVem? — szól oldalbordájához. — Vagy talán Jobb volt hatvanöt észtedével ezelőtt? — tette hozzá klsé elmerengve. — Talán, mert fiatalok ... Ha akkor Ilyen világ ven, még felejthetetlenebb lenne.

A Pathó házasdr perdült először táncra az ezüstlafteirftaasok közül. Amikor abbahagyta a zenekar, Józsi bácsi megjegyezte:

— Ez a Sándor gyerek olyan Jől húzza, mint annakidején az apja.

Letelepedtem a nagy család asztalához és sző, szót követve visszapergettük az életet.

Jőzsl bácsiék az első világégés után, 1919. május 16-án téptek frigyre.

— Volt bátorsága abban az Ínséges évben? — kérdem a még mindig fiatalos arcú Pathő kies ítél.

— Megúntam a hóhéréban az egyedüllétet. Meg aztán век volt vesztenivalóm. Ha két saagénf összekerül, s megosztják a nyeeerézágot, valahogy könnyebb az élet.

— S valóban az lett? »

— Természetesen. Igaz, ml aránylag még a szeren esések közé tartoztunk. Akadt olyan kenágám Is, aki egy katonaládára nóa&it. Nekünk az öreg szülőknél akadt égy, tűzhely. Aztán kezdődött a harc az életért. Ha volt napszám, Kegyeltünk. De a harmincas évek elején kutyául éltünk. Emlékszem, az »tatán bárónál karácsony előtt héremnepos körvadászatot rendeztek. Száz hajtő kellett és négyszer annyian Jelentünk meg. Mivel senki nem akart tágítani, egy prémgalléros úr aat Javasolta a bárónak: „Lőj] a csőrbe közé!“ Pedig három napra mlBdüecze 24 koronát kaptunk, és egy ktlé cefcor hat húszba került. Ebben a cedar világban kezdtem éppen építeni a házamat. Elképzelheti, hogyan a fogunkhoz kellett verni a garast, btaony sokszor egy pakli dohánya* ее Jutott. Szerencsére anyjukon» örökölt egy kis földet, amelybe szélét telepítettek. Az első termésért teltették a tetőt, a másodikért, a harmadüeárt ezt meg azt vettem a házhoz. Bizony jő soká csak a csingert iszogattam.

— Soká épült fel a lakás?

— őszintén megvallva közel két évtized telt el, míg sikerült rendbehoznunk. Mert ugye, közben egy kis földecskét vettem, ahhoz pedig 1Ô is kellett. Igyekeztem a magam ura lenni. Csakhát nagyon keservesen ment.

— De azért a esaládhan jól megvoltak?

— Mikor hogy. Ha ez ember szegény, hamar összezörre*. Igaz, gyorsan ki Is békültöak. Bgymásre voltunk utalva Jóban, rosszban.

— Es most’

Pepes Sänger primáš.

A Pathő házaspár figyelmesen hallgatja a beszédet.

Szabó Erzsébet anyakönyvvezető és Mészáros Imre titkár az emelvényről szóltak az ünnepeitekhez.

— Kutyabajunk sincs. Szép nyugdijat kapok, s pénz mindig van a háznál. Amikor a harmincas években a pártba beléptem, s mesélték hogyan lesz a szocializmusban, hittem Is, meg nem is. Aztán lassanként rájöttem, hogy valójában mi lettünk a sorsunk irányitól, ötvenben már a helyi nemzeti bizottság elnöke voltam. Később, hatvanéves fejjel politikai iskolába kerültem, s utána a Járáson dolgoztam, mint szövetkezeti Instruktor. Majd hazakerültem a közösbe. Igaz, voltak nehéz évek Is, de legalább megvan az eredménye, s ma már a szövetkezet tagjai Jól élnek, gyarapodnak.

— Nagyapó, már muzsikálnak — szól közbe Karcsiké, a kis dédunoka.

Mit lehet tenni, a családban a legkedvesebb szava parancs, és a dédszülők is szót fogadtak neki.

A nemzeti bizottság elnöke ezüstlakodalmas. 6 is meglnvitált egy pohár borra szép családja körébe.

— Jobb ünnepeknek lenni, mint

esketni?

— De még mennyire! Jó így gond nélkül szórakozni.

— Rendeztek már hasonló ünnepségeket?

Zalaba Géza bácsi a legidősebb odakanyarítja a nevét.

— Ilyen nagyméretű még nem volt Gyémántlakodalmesaket csak először köszönhettünk. Káx, hogy eléggé szűkös a helyiségünk. Sok rokon, Ismerős szeretett volna még eljönni... No, de nem baji Néhány év múlva biztos tágas, ú] művelődési otthonban, rendezünk hasonló ünnepélyt, s akkor a fél falu népe elfér majd benne.

— De hiszen még az alapot se rakták le.

— Az semmit nem Jelent. MI, muzslelak ha összefogunk, megy minden, mint a karikacsapás. Szövetkezetünk elég erős már ahhoz, hogy támogassa törekvéseinket.

— Ezt a szép évforduló ünnepélyt ki szervezte?

—A Nőbizottság kezdeményezte. Aztán ml segítettünk és természetesen a szövetkezet Is. Kéz a kézben a Jelszavunk. Végeredményben valamennyien érdekelve vagyunk. Hiszen most Is, az ünnepeltek közül 14 pár a szövetkezetben dolgozik.

A körülöttünk levő ezüstlakodalmesok egymást hiztatták a nőtára. Hamarosan fel Is csendült a „Lakodalom van a ml utcánkban.. dallama.

Jókedv, vidámság honolt a teremben. „A vőlegények, menyasszonyok“ unokáikkal, dédunokáikkal kocintottak. Aztán táncra, perdültek, mert Pepes zenekarának talpalávalő muzsikáját nem lehet ülve hallgatni.

Múltak az őrák, s egyre magasabbra hágott a hangulat Itt-ott sző esett a régi, az igazi lakodalomról, arről a boldog percről, amikor kimondták a holtomiglan-holtndiglant. A derék házaspárok betartották szavukat, s ezután ezért emlékezhetnek az ezüst, arany, gyémánt lakodalomra, és azokra, akik a legrégibb házasok szívébe Is fényt varázsoltak.

TŐTH DEZSŐ