Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-17 / 3. szám
SPORT Vásárúti bajnokjelöltek Vásárút háromezer egynéhány lakosával a dunaszerdahelyi járás legnagyobb községei közé tartozik. Ennek ellenére a sportélet a faluban mégsem dicsekedhet régi hagyományokkal, hiszen az első szervezett sportegyesületről csupán a felszabadulás után beszélhetünk. Természetesen sokáig itt is a legnépszerűbb sport a labdarúgás volt, az „egyeduralkodó“ más sportág sokáig nem létezett. A focisták is csak 15 éve játszanak rendszeresen a bajnokságban. Azóta már több ízben is „kacérkodtak“ a bajnoki címmel, de a véghajrában — hacsak hajszállal is —, de mindig Dunaszerdahely, Bős, Somorja stb. mögé szorultak. A labdarúgásban most holt idény van (legalább is faluhelyen), ezért vessünk egy pillantást inkább egy olyan sportágra, melynek most van az idénye, és amelyben a vásárutiak már évek óta a legjobbak közé tartoznak a járásban, ez pedig az asztalitenisz. Vásárúton az asztalitenisz alapjait 1961-ben két fiatal tanító, Nagy Árpád és Dombos József rakták le. Árpád 1961-ben szerelt le és hazatérése után még jóformán meg sem melegedett, máris szervezni kezdett. Említett kollégájával karöltve maga köré gyűjtötte a legtehetségesebb fiatalokat. Munkájukat nagyon megkönnyítette Szabó Géza, az iskola igazgatója, aki lelkes sportbarát lévén készségesen rendelkezésükre bocsátotta, a tornatermet. Sőt, látva az egyre nagyobb érdeklődést, az egyetlen meglévő öreg asztalhoz négy újat vett. A 7—8 kiválasztott fiú szorgalmasan edzett. Hamarosan olyan játékerőt képviseltek, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül benevezhettek a járási bajnokságba. Az első bajnokság meghozta az első sikereket, a várakozáson felüli eredményeket. A csapatbajnokságban a vásárúti gárda második lett, az egyéni bajnokságot pedig Nagy Árpád nyerte. Az elkövetkező években sem állt be lényeges változás. 1963/64-ben is a járás legjobb együttesei közé sorolták a vásárutiak fiatal asztaliteniszegyüttesét. Egy évre rá aztán a siker még teljesebb lett. Az egyéni győzelem után, melyet ismét Nagy Árpád szerzett meg, a csapatbajnoki első hely is a vásárutiaké lett. A meggyőző sikerek ellenére Nagy Árpiék nem mentek magasabb Osztályba. Elsősorban közlekedési nehézségek miatt. A bajnoki színvonalat aztán még vagy két évig tartották a vásárúti asztaliteniszezők. Az 1967/68-as évben .előbb megtorpant, majd fokozatosan visszaesett a csapat. Ennek több oka is volt. Néhányan bevonultak, azután a csapat erőssége Nagy Árpád az iskolából a dunaszerdahelyi CSTSZ- be ment dolgozni és már nem szentelhetett annyi időt a ping-pongnak, mint azelőtt és így nem volt aki törődjön, aki összefogja a többieket. A lehetőség pedig megvolt, a feltételek nem romlottak, hiszen a tornaterem ajtaja mindenki előtt nyitva állott. A stagnálás, illetve a visszaesés egyik további oka az volt, hogy azok, akik versenyszerűen asztaliteniszeztek, a labdarúgócsapatnak is a tagjai voltak, és az asztalitenisz bajnokság nem egyszer egészen a labdarúgó szezon kezdetéig elhúzódott, akkor pedig már egyre gyakrabban a foci került előtérbe. Ez a „rövidzárlat“ szerencsére nem tartott túl sokáig, hiszen a vásárútiak a múlt évben a járási első osztályú bajnokság tíz részvevője közül a tisztes negyedik helyen végeztek. Mindezek ellenére az 1969/70-es bajnoki idényre nem jelentkeztek. Pontosabban nem jelentkeztek időben. Utólag, mikor már az első forduló lebonyolódott, szerencsére meggondolták magukat és beneveztek. És az eredmény? Engedélyezték nekik utólag lejátszani az elmaradott találkozót, melyet úgy mint a valamennyi következő mérkőzésüket megnyertek és most a bajnokság első fele után veretlenül az első helyen állnak. Ezt a győzelemsorozatot Nagy Árpád, Dombos Géza, Vimi Tibor, Horváth Árpád, Kántor Árpád és Tóth Béla harcolta ki. Az említetteken kívül a jelenleg katonáskodó Varga László is erőssége a csapatnak. Rajtuk kívül hamarosan több tehetséges fiatal is bekerülhet a felnőtt keretbe és ez a jövőt illetően bíztató. A vásárúti ificsapat jelenleg az ötödik helyen áll. Természetes, hogy a vásárutiakat a bajnokság első felében szerzett vezetés felbuzdította és erős elhatározásuk, hogy néhány évi kihagyás után az idén ismét ők állnak fel a dobogó legmagasabb fokára. Hogy céljukat elérjék, hetente kétszer — kedden és csütörtökön — sorgalmasan edzenek. A bajnoki mérkőzéseken kívül még két igen érdekesnek ígérkező nemzetközi találkozót is tervbe vettek. Először is a Győr-Sopron megye egyik csapatával szeretnének oda-vissza alapon lebonyolítani egy találkozót, azután a francia válogatottal, mely január végén Dunaszerdahelyen Csehszlovákiával európai ligamérkőzést játszik (a TV is közvetíti ezt a találkozót) és szeretnék összemérni erejüket Vásárúton. Bárhogy is végződik majd a bajnokság és ezek a tervbe vett nemzetközi barátságos összecsapások, annyi biztos, hogy a vásárúti asztaliteniszezők több figyelmet és megbecsülést érdemelnének a szurkolóktól és a vezetőktől egyaránt. Egy-egy hazai mérkőzésükön csak a leglelkesebb szurkolók jelennek meg. A bevezetőben azt írtuk, hogy a vásárúti asztalitenisz a járásban a legjobbak közé tartozik. Helyesebb az lett volna, ha úgy fogalmazzuk ezt a mondatot, hogy a vásárúti fiúk, mert a lányok nagyon passzívak nemcsak az asztalitenisz, de minden más sportággal szemben. Vagy talán volna is kedvük, és nincs aki összefogja, irányítsa őket? Ha akadna egy ügyes kislány, vagy fiatalasszony, aki azon kívül, hogy jó szervező, még a sportot is szívügyének tekintené, bizonyára a jövőben nemcsak a fiúk, de a lányok is öregbítenék a vásárúti asztalitenisz jó hírnevét. (o. v.) SOS A FARNADI SPORTSZERVEZETNEK! Általános és megszokott jelenség, hogy falvaink sportéletében a labdarúgás kapja a főszerepet. Még az alig néhányszáz lakosú községekben is ugyanolyan élvezettel, g у őzni-vágy ássál rúgják a bőrlabdát, mint a járási vagy akár a kerületi bajnokságokon. Igaz, a játék színvonala, technikája kisebb, de győztesként levonulni a pályáról, örömet jelent minden csapatnak. Farnad a lévai járás egyik nagyközsége. Több mint háromezer lakosa van. Ennek tudatában az olvasó egy szilárd talajú sportszervezetet sejtet, ha nem ismerős a környéken. A valóság, sajnos, az ellenkezője. A csapat játéka az utóbbi két évben szemlátomást romlott. Még tavalyelőtt a járási bajnokság II. В osztályában szerepeltek, 1969-ben már csak а III. osztály középtájára futotta erejükből. S az itt-ott félfüllel hallott vélemények szerint, ha nem történik hatásos beavatkozás, a tavaszi idényben innen ts búcsúznak a farnadiak. Vagy ami még rosszabb lenne, egyáltalán nem jelentkeznek a járási bajnokságra. A miértre választ keresve Vastag Gyulával találkoztam, aki a csapatkapitányi teendőket végzi, bár hivatalosan nem őt választották e tisztségre. — Ezen nem kell csodálkozni — mondja —, hiszen itt alig történik valami hivatalosan Többnyire mindenki a saját belátása szerint cselekszik. — No és a vezetőség? — Hiszen épp itt a baj forrása, hogy tulajdonképpen nincs is vezető ség. Legalább is szerintem a játékosok egy része nem is tudja kik voltak megválasztva, akiknek irányítani és képviselni kellene a csapatot. Ha Petrezsély László tanító, az egyik játékos is csak annyira törődne a szervezettel, mint a megválasztottak, akkor sportéletről már csak múlt időben lehetne beszélni. A helyi EFSZ mindennemű támogatást biztosítana számunkra, ha értelmét látná. Ilyen körülmények között azonban sok más helyen is elgondolkoznának azon, hogy érdemes-e a támogatás. Hasonlóan panaszkodnak a többi játékosok, például Gál Gábor és Nagy Ernő is. — A mérkőzésekre nagyon kevesen járnak — mondja Nagy Ernő. — Ez még érthető is, hisz a szurkolók szórakozni szeretnének, nem pedig idegeskedni. Vitathatatlan azonban, hogy buzdítás hiányában minden csapat gyengébben játszik. Pedig jelenleg az is emelhetné a játék színvonalát, hogy néhányan a most leszerelt fiúk közül ismét a csapat erősségei lesznek — kapcsolódik a vitába Gál Gábor is. — A játékosok miben látják a megoldást? — A legszükségesebb mindenekelőtt egy tagsági gyűlés összehívása lenne, ahol erőskezű vezetőség megválasztására kerülne sor. Ez az utolsó s egyben egyetlen lehetőség is. Iráhyítás, szervezés nélkül semmilyen téren sem érhető el eredmény. Amenynyiben ez nem segítene, úgy menthetetlenül felbomlik az így is laza szerkezetű csapat — veszi át ismét a szót Vastag Gyula. Ezek a vélemények nagyon is lehangolóak. Annál is inkább, mert a csapat tagjai: Szádovszky László, Ördög Jenő, Takács László, Nagy Ernő, Tandelmajer Pál, Kysel János, Vastag László, Vastag Gyula, Sztarnyák Ernő, Gál Gábor, Petrezsély László, Ipolyi István, Fazekas Lajos, Haulik Gyula és Gubík József, valamennyien jól játszanak. Csak a szervezésen múlik, Ezt bizonyítja az is, hogy a kétyiek ellen 2:1, a nyíri csapattal 2:2, Kuralany ellen pedig 3:0-ás veszteséggel játszottak, hogy csak az utolsó néhány mérkőzést említsem. Sokkal szomorúbb azonban a tesmagiaktól szenvedett 8:0-ás vereség és az, hogy Kissalló és Sáró csapataival szemben elegendő játékos hiányában nem tudtak pályára lépni, ami szintén csak a rossz szervezésre vall. A vezetőség hiányát azonban elárulja az inkább libalegelőnek beillő játékpálya is. Két évvel ezelőtt brigádmunkával elkezdték bekeríteni, de a felénél tovább nem jutottak. Pedig annakidején pályagondozót is választottak. A legutolsó mérkőzésen ugyan győztek, de sokáig nem szívesen fognak visszaemlékezni erre a mérkőzésre. Kissé szégyenük, hogy a vendégül látott kétyi csapat tagjai a mérkőzés után kénytelenek voltak szomjúságukat nem is egészen tiszta vízzel csillapítani. Pedig a bevételből futotta volna néhány üveg málnaszörpre is. Most, az idény befejeztével, már gondolni kellene a téli edzésekre is, hogy tavasszal javítani tudjon a csapat a hírnévén esett csorbán. Lehetőség persze erre is akadna. Az iskola igazgatója, Mészáros Imre felkínálta a korszerűen berendezett tornatermet. haló Károly, Ipolyság ■^finden nyelvnek megvannak a maga előnyei. Szerelmi dalokat énekelni • ■ legszebben olaszul, vallomásokat suttogni legválasztékosabban franciául, vezényszavakat pattogtatni legcélszerűbben németül, káromkodni pedig legzamatosabban magyarul tud az ember. Ha pedig ez így van, Tóbiást igazán zseniális férfiúnak kell tekintenünk, mert az egy pillanatig sem kétséges, bogy legcifrábban káromkodni ö tudott széles e hazában. Tóbiás páratlanul kacskaringózó káromkodásai közvetlenül az őstalajból fakadtak. Múzsája egy Bimbó névre hallgató, rendkívüli ökör volt, „akivel“ Tóbiás, mint urasági béres, ballagott napestig a szántásokon. Bimbó a nem mindennapi értelemmel felruházott ökör ugyanis megfigyelte, hogy amikor Tóbiás, a béres káromkodni kezd, mindenképpen tanácsos elindulni, mert a káromkodás után következik az ostor. Ennek az ökörmértékkel számítva, korszakalkotó felfedezésnek volt az eredménye, hogy Bimbó nem várta meg az ostort, hanem еду-két bíztató káromkodás után nekirugaszkodott a szántásnak. Tóbiás ezt őszinte elis■ Mejúj rázott szerelem méréssel nyugtázta, és így lassan eltűnt közülük az a bizalmatlanság, mely ember és ökör között a fenyítések miatt évek hosszú során kialakult. Bimbó lassan a müélvező szakértelmével hegyezte füleit a különleges veretű káromkodásokra, leste, mint katonák a lelkesítő trombitaharsogást. Tóbiás pedig, mint ahogy pásztorok faragnak művészien kimunkált ostornyeleket, úgy cifrázta remekbe formált káromkodásait a címeres inspirátor tiszteletére. A meghitt kapcsolatnak azután еду-két történelmi epizód vetett véget. Előbb a földbirtokosok, majd az ökrök mentek ki a divatból. Bimbót is lassan marhahúslevesbe szólította a kötelesség, és Tóbiás, az egykori béres egy napon tizenkét ekét vonszoló lánctalpassal pöfögött végig a határban. A lánctalpas jobb segítőtársnak bizonyult, mint Bimbó, nem kellett mellette a szántásban kocogni, se noszogatni, mégse tudta a gépet megszeretni Tóbiás. Csendes nosztalgiával gondolt a hajdani ökrökre, emlékeiben a múlt valóságos ökörmennyországgá változott, melynek legszebb aranytrónusán természetesen Bimbó trónolt, mint minden ökrök mennyei királya. Akkor ts éppen ábrándozásaival volt elfoglalva, amikor a lánctalpas nagyot döccenve megállt, magyarán mondva: bedöglött. Tóbiás őszintén meghökkent, de aztán kijavította. A továbbiakban aztán még sokszor kijavította, mert a gép is olyan, mint a házasember, idősebb korában szívesen ki-kirúg a hámból. Végül is eljött a perc, amikor a lánctalpas végképp kampecet mondott. Tóbiás csak állt mellette a szántáson, guta-vörösen, fülig olajosán, és égre meredt tekintettel megeresztett egy olyan keserves, cifra káromkodást, hogy azt a Néprajzi Múzeumban lehetett volna mutogatni. Hanem ekkor igazán furcsa dolog történt. A lánctalpas a káromkodás után minden teketória nélkül magától elindult. Tóbiás képe egyszerre felragyogott, bizalmasan megveregette a gépet, mintha a Bimbó farát veregette volna. Az egymásratalálás pillanata volt ez. így fogadta barátjának a traktort Tóbiás, és azóta kizárólag a szeszélyes masinának káromkodik. Boldog ember. Művész, aki megtalálta közönségét. Fülöp György ERESZTREJTVÍNY A jó megfigyelés VÍZSZINTES: 1. Shakespeare drámai hős. 5. Bokornagyságú fűnemű növény. 9. Kompállomás. 12. Princípiumot. 14. A hét egyik napja. 16. Tiltószó. 17. Hangszer. 20. Spanyol névelő. 22. Induló. 23. Kalapanyag. 25. Növény. 27. Angol sportegyüttes. 29. Római ötven és 'ezerötvenegy. 30. T-betűvel a végén: babból füstölthússal készített, rántás nélküli étel. 32. Szlovák göngyöleg. 34. Ö-betűvel a végén: város Magyarországon. 35. Férfinév. 37. Hegység Európa és Ázsia határán. 39. Aszszonynév végződés. 40. Gyaloglás. 43. Betű kiejtve. 45. Szlovák nevek. 46. Két fél egyben. 48. Nem egészen drága. 50. Kicsinyítő képzők. 52. Török név. 53. Szovjet vadászgép típus a II. világháborúban. 55. Július 26-án ünnepeljük névnapját. 57. Angol világos sör. 58. Kérdés. 60. Fás terület. 62. Amerika felfedezője. 66. Kínai női név. 68. Lom ikerszava. 69. A versíró. 71. A lelátó öröme. 27. Kevert kelet. FÜGGŐLEGES: 1. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 6. és 11. sorban. 2. Spanyol névelő. 3. A. V. H. 4. Mar-e? betűi. 7. Hiányos rend. 8. Az északi germánok főistene. 10. Személyem. 13. Szlovák útvonal. 15. Párbaj. 18. Remo betűi. 19. Azonos betűk. 21. Janáček személyneve. 24. Lendület. 26. Állatok puha fekvőhelyéül szolgál. 28. Lásd a függ. 4. sort. 31. Battéria. 33. Francia névelők. 36. Viszszakentl 38. Légoltalomban vanl 41. Ritka idegen női név. 42. Előírt forma. 44. A fa részei. 47. Sellye szlovák neve. 49. A tartó. 51. Keverten barna. 54. Korallzátony (fon.). 56. Dukla betűi. 59. Éppen hogy. 61. Elődök. 63. Folyó Afrikában. 64. Rossz szlovákul. 65. Piros. 67. Időszámításunk előtt röv. 70. Bizalmas megszólítás. Beküldendő a függőleges 1., 6. és 11. számú sorok megfejtése. A Szabad Földműves 1. számában közölt keresztrejtvény helyes megfejtése a következő: „Talpra magyar hí a haza, Itt az idő, most, vagy soha.“ Könyvjutalomban részesültek: Rácz Ilona, Dunaszerdahely, Nagy Ilonka, Múlyad, Varga Irén, Behynce.
