Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-27 / 26. szám

Azoboraljai magyar etnikum Zselízen sokat ígé­rőén szerepeltek a gyermekegyültesek A szereplőkből kí­váncsi nézők let­tek. A színpompas népviseletbe öltö­zött lányok, asszo­nyok százait lát­hattuk a zselizt parkban. Néprajzi kiállítás Tardoskedden A nyitravölgyi szlovák nyelvteuger­­ben fekvő palóc falvak összességét a köztudat általában palóc szigetnek nevezi. Ez az elnevezés felületes és téves, mert a palóc nyelvterület iwm szigetet, hanem félszigetet alkot, melynek közvetlen kapcsolata van a Léva vidék magyar falvaival, dél felé Fajkürt mellett érinti a magyar nyelv­határt. Északon Vicsápapátinál tor­kollik a szlovák nyelvtengerbe, míg kelet felé Lédec alkotja határát. Etno­gráfiai szempontból jelentőséggel bír annak megállapítása, hogy nem le­morzsolódásra ítélt nyelvszigetről, ha­nem a magyar nyelvterülettel össze­függő félszigetről van szó. A lakosság számarányát illetőleg a palóc nyelvterület túlnyomóan ma­gyar többséget számlái és a Szlová­kiában élő magyarság jelentős össze­függő tömbjét képezi. A falvak, tele­pülések eredetével kapcsolatban a különféle kútforrások: Vályi (1799), Fényes (1837), Coernig (1855) slb. eltérő magyarázatokkal szolgainak, feltevésekkel, melyek magukon vise­lik a meggyőző erő hiányát. A legtöbb kútforrás megegyezik abban, hogy a betelepített lengyel és sziléziai la­kosok nagy száma és asszimiláló ha­tása következtében elszlávosodás kö­vetkezett be. Egyben utalnak arra is, hogy vannak szláv települések is, melyek elmagyarosodtak. Az újabb keletű forrásmunkák is óvatosan ke­zelik a kérdést, leszögezve, hogy ne­héz ítéletet mondani. Petrov tanul­mánya (1927) a falvak múltját ku­tatva leszögezi: „Ha a falvakban az elmúlt évszázadokban szlávosodás volt, úgy az a szláv asszimiláló erő­nek tudható be.“ Más forrásmunkák pedig egyszerűen megelégszenek an­nak megállapításával, hogy „meghajo­lunk Petrov véleménye előtt“. Grana­­tier, a Szlovák Liga főtitkárának ta­nulmánya (1930) megállapítása sze­rint: „éppen azokban a falvakban ál­lunk magyarizálás előtt, melyek még ma is megőrizték eredeti szlovák nevüket. Ezek a legtermékenyebb vi­déken, a Zobor alján vannak. Ezzel szemben azok a falvak, melyek neve magyar hangzású, tizennyolcadik szá­zadbeli szlovák települések.“ Ezek után felveti a kérdést, vajon mikép­pen lehet ezt megmagyarázni, de a kérdésre nem ad feleletet. Etnográfusok alapos kutatások nyo­mán, felkészültséggel írt munkái a falvak és települések eredetével kap­csolatban nem merték kimondani a döntő szót. Vannak nézetek, melyek szerint erdélyi, székely településekről van szó. Kállay (1829), Nagy (1390), Ethey (1936) stb. tanulmányai e meg­állapítást alátámasztják Zsére és környékének nyelvezetével, az erdé­lyi tájszólás hasonlatosságával, ha­sonló nevű helység és dűlőnevekkel, bibliai keresztnevekkel, hasonló nép­mesék és népszokások elöf'T'd'ilásá­­val, vén palócok visszaemlékezései­vel, amelyeket az ősszülőktől örököl-, tek, legendákkal, hagyományokkal. Mindez azonban távolról sem bír meg­győző erővel, valamint az sem, hogy az esztergomi primáši levéltár 1647-1 visitatioja szerint >,a zoborvidék szé­kely lakossága még lutheránus val­­lású“. Az újabb román etnográfusok és történetírók a Vágvölgyén keresik a székelyek ősi településeit. Oklevél­adatok azonban nincsenek, a feltevé­sek nélkülözik a bizonyosság alap­jait. A ködbeveszö múlt mindmáig megőrizte a valóság titkát. Megmaradunk tehát annál a meg­állapításnál, hogy a Zobor lankáin, a kanyargó Nyitra mentén, a szlovák nyelvtengerben nagy kiterjedésű ma­gyar etnikum van, melynek népe a palóc nyelvjárást beszéli, nagyrész­ben napjainkig megőrizték palóc nyelvük tisztaságát és jellegzetessé­geit, régi népszokásaikat, népviseletü­ket, a babonás szokásokat, az egy­házi és családi ünnepségek szertartá­sos népszokásait, az évszázados tra­díciókat, tiszteli a múlt hagyomá­nyait, melyeket ősei hagytak rá örök­ségképpen. Űserejének forrásából táp­lálja nyelvét, mely dacol a lemorzso­lódás és idegen hatások viharfelhői­vel. Elkerülhetetlen természetesen a beszédben megmutatkozó szlovák ha­tás és főleg az újkeletű idegen sza­vak honosulnak meg. Ez a jelenség főleg a fiatalok nyelvében, a városok közelében és a nyelvhatár falvaiban szembetűnő. Az idősebb nemzedék, főleg akik nem igen jutnak túl a falu határán, nem keverik a nyelvet és ma is a»t a régi kifejezésmódot hasz­nálják, mely jellegzetessége a palóc nyelvjárásnak. A palóc nyelvjárás fészke Csitár, Béd, Gerencsér, Ghímes, Kolon, La­­josfalu, Menyhe, Nagycétény, Kis­­cétény, Pográny, Zsére, Lédec, Eger­­szeg, Vicsápapáti, Geszte, Alsőbodok, Eábindal, Nagyhind, Csehi, Kalász, Berencs, Nagyfalu, de a távolabbi Nemespann, Tild, a nyelvjárás hatá­rán fekvő Aha, Csiffár falvakban is erősen kiérezhetö a palóc hatás. Egy­­egy faluban az évszázadok során kü­lön kis nyelvszigetek alakultak ki, melyek érdekesen színezik a palócok nyelvét. Az etnikum déli határán fek­vő Nagycétény nyelvezete pl. éppen a zoboraljai palóc falvakkal való érintkezés révén őrizte meg nyelvé­nek sajátosságait. Nyelve közeláll a mátyusíöldi nyelvjáráshoz, de sokkal több benne a Zoboraljai palóc vonás. A zoboraljai palóc nyelvjárás lé­nyegesen különbözik más tájegységek nyelvétől. Olyan hangtani, alaktani és mondattani sajátosságokkal bír, melyeket a köznyelv nem ismer. A nyílt és zárt hangok változásai, a szó­képzés és ragozás jellegzetességei, a mondatok szerkezete merőben ellen­kezik a köznyelv szabályaival. A sza­vakban előforduló magas és mély magánhangzók keveredése, az illesz­kedési szabállyal ellenkező szóképzé­sek, a hangzók palatizálása, mással­hangzóváltozások és a depalatizáció, a hangzóeltűnések, hangátvetés, a népetimológia sajátos szóképzései együttvéve a nyelvjárás jellegzetes tulajdonságait képezik, melyekhez hozzájárul a köznyelvben ismeretlen tájszavak nagy száma. A nyelvjárás az ё-ző, i-ző tájnyelvek közé tartozik, a szavak kiejtése mind a nyílt, mind a Zárt hangoknál elütő, és éppen ez adja meg a palóc kiejtés zamatét. A beszéd érdekesen dallamos, néhol elhúzott. A gyökeres palóc hatás legerősebb a Zobor alján fekvő fal­vakban. Itt éppen a kiegyenlítő hatás folytán, az elszigetelődés természetes következményeként maradtak meg a nyelvtani típusok, melyek legtisztáb­ban őrizték meg sajátosságaikat. Nyelvük sokrétű sajátosságát né­hány kiragadott példa is kellőkép­pen szemlélteti. Az illeszkedési szabály kivételei: Nyitráre, vásárre, azóte, hodire, for­­redalom. Hiatus a szó elején és a közepén: acskó = zacskó, Obor = Zobor, óma = alma, szíva = szilva, pitar = pit­var. Ikerszavak: kérő-fordó = térül­fordul, kérészt:-kocsó = keresztül­­kasul, killeg-kullog = ténfereg, csi­­szég-csoszog = tipeg-topog. Szóképzések: cSókógyik = csóko­­lódzik, csibenkegyik = kapaszkodik, rátehenkegyik = rátámaszkodik, tér­­bityő = térdepel, émulaszt = meg­gyógyít. Népetimológia: rézkása — rizskása, Valéria = vanília, halottgím — = ha­lottkém. Mondatképzés: a zembér fija ásseé tuggyá mihő fogjon, mer hát ász szokják mondányi, annyi píze van, mind bikán ä tollú... Attó függ, hugyán fogja magát az idő mutat­­nyi... Tájszavak: ászálvány — tüdöbaj, bezder = hagyma, colvaj = lőre, cséter = harmat, isztri = eresz, kocsvérda = töltöttkáposzta, mosolá = kacsaúsztató, oszténgát = aztán, páskom = legelő, pilláncs = mécses, poszita = keresztelői lakoma, szecs­­kő = sáska, típis = vadrózsa, veréce = kiskapu. A csavaros észjárású palóc beszéd­­modorában, mondatfűzésében kedveli a terjengőséget, körülírást. Hosszú mondatokban süllyeszti a lényeget. Ez a beszédmodor talán arra vezet­hető vissza, hogy csak lélektanilag magyarázható óvatossággal párosult elővigyázatosság, bizalmatlansággal kapcsolatos agyafúrtság fejlődött ki észjárásában az elszigeteltség évszá­zadai során. Jellemző a zoboraljai pa­lóc bizalmatlansága az idegennel szemben. Templomjáró, vallásos, de hisz a régen meggyökerezett babo­nákban. Szorgalmas, megfontolt, ön­érzetes és makacs. Általában konzer­vatív gondolkodás jellemzi, de a hasz­nosnak vélt újításokat előszeretettel fogadja. A palóc falvak, mint a ki­sebbségi magyarság kultúrtörekvései­­nek végvárszerü bástyái, jelentős szerephez jutottak a nemzeti öntudat, a nyelv és a nyomtatott betű, a falu­­kultúra, évszázados népszokások, nép­dalok, népviselet, hagyományok ápo­lása terén. Az ősi települések népeit pusztító háborúskodások, tatárjárás, törökvi­lág, kolera, pestis és egyéb járványok okozta pusztítás alaposan megritkilot­­ta a tájegység népeinek sorait, és olyan nagyarányú telepítésekre volt szükség e termékeny vidéken, mely a maga nemében szinte egyedülálló volt. Települések tűntek el nyomtala­nul, új települések keletkeztek, és eredetük kérdésében tanácstalanul topognak az etnográfusok, történé­szek, kutatók az évszázadok ködbe­veszö homályában. A zoboraljai etni­kum népe pedig éli hagyományokban gazdag, holnapot építő színpompás életét. Dallos István A Tardoskeddi Kilencéves Alap­iskola úttörőszervezete Csányi Magda és Esek József tanító elvtársak veze­tésével nagysikerű néprajzi kiállítást szervezett. Az iskola úttörői lelkesen láttak hozzá a gyűjtéshez, és ennek eredményeképpen nagyon sok muzeá­lis értéket képviselő tárgyat gyűjtöt­tek össze a községben és annak kör­nyékén. Előkerültek a padlásokról a régi rokkák, díszes korsók, köcsö­gök, régi kardok, tőrök, máktörö mo­zsarak. Amint az ember a régi, de díszes petróleumlámpákat, gyertyatartókat szemlélte, önkénytelenül eszébe öt­lött az az idő, amikor még városunk utcáin is romantikusan pislogtak a gázlámpák, a lakásokban pedig a petróleumlámpák. Ebbe a romantiká­ba azonban nagyon sok szomorúság is vegyült... A kiállítás termének egyik sarká­ban szerényen sorakoztak egymás mellett a régi pénzek, majd tovább tálak és gyönyörűen festett tányérok valamelyik népművész kézügyességét dicsérik. Nagyon mutatósak voltak a szép cserépkorsók, amelyek külön­féle alakjukkal és színességükkel vonták magukra a szemlélők figyel­mét. Nem maradtak el a mindennapi munka szerszámai sem: a lenfésű, a cséphadaró, a csuszaszaggató, regi vasalók, díszes kaszakőtartók, kuko­ricamorzsolószék. A ruházati cikkek közül a díszes „fíketők“ (főkötők) és ezüstgombos lajbik (mellények). A kiállított tárgyak mellett minde­nütt ott láttuk feltüntetve, hogy me­lyik tanuló szerezte. A kiállítás megrendezése abból a szempontból is okos gondolat volt, mivel iskolánk tanulóiban felkeltette az érdeklődést a nép alkotóművészete iránt. A megrendezést sokban támo­gatta az iskola igazgatója, Czuczor István. A szervezésbe és a gyűjtésbe az egész tantestület bekapcsolódott és a tanulóknak megmagyaráztuk annak jelentőségét. Hasonló és még nagyobb szabású kiállítást a jövő iskolai évben is ter­vez a tantestület az úttörőszervezet­tel és a CSEMADOK-kal karöltve. Sebestyén József Pedagógus és kultúrfelelós PALÁSTON (Plášfovce) és környékén a kultúráért rajongó magyar és szlovák közönség jól ismeri Veszély Mihály nevét. Nemrég nekem is alkal­mam volt vele pár szót váltani. Ez a 43 éve? pedagógus örömmel ismer­tette a község kultúrtevékenységét. Tizenöt év alatt 50 színdarabot tanított be és egy-egy színdarab betanításához 4—6 hétre van szüksége. A palásti CSEMADOK kultúrfelelőse némi büszkeséggel újságolta, hogy egy-egy szín­mű iránt óriási az érdeklődés. Szükség szerint, a főpróbán kívül, három­négy alkalommal lépnek a hazai közönség elé, aztán eljárnak 'S környező községekbe. Nincs olyan magyar falu az Ipoly mentén, ahol nem fordult volna meg színjátszóival. A bemutatott színművek közül számára legked­vesebbek: A vén bakancsos; Bort, búzát, békességet: Baj van a szerelem­mel; János vitéz; Gül baba. Nem idegenkednek a szlovák nyelvű alkotá­soktól sem. Bemutatásra kerültek például a Zlomená pichá; Krutohlavci; Moja teta, tvoja teta, című alkotások. A színdarabok mellett magyar népi A legújabb népszokásokról táncok bemutatásával Is foglalkoznak. A múlt évben Is nagy sikert arat­tak az ipolysági (Sahy) Honti Napokon, ahol a Fonó-tánccal léptek fel. A CSEMADOK szervezet színjátszói jelenleg Moliér: Botcsinálta doktor című vígjáték bemutatására készülnek. Veszély tanító elvtárs minden szabad idejét a kultúra terjesztésének szenteli. Időnként saját osztályában is összeállít egy-egy műsort. Ezenkívül a CSEMADOK-szervezet krónikása és a Vöröskereszt helyi szervezetének vezetőségi tagja. Becsületesen végzi a ráháruló feladatokat, s így nem is csoda, hogy nagy megbecsülésnek örvend a falu lakosai részéről. Körülbelül hat évvel ezelőtt kezdték meg a községi múzeum szervezését. Azóta már sok-sok régi emléktárgyat, népi hagyományt, népviseleti ruhá­kat, szerszámokat, bútordarabokat stb. gyűjtöttek össze a szorgalmas kul­­túrmunkások. Segítségükre sietett a szövetkezet is, s így talán remélhető, hogy még ebben az évben megnyithatnak legalább egy „népművészeti szobát“ a régi kastélyban. Aztán idővel majd a többire is sor kerül. Azt hiszem, a leírottakhoz nem kell kommentár. Derekas munkát végez­nek a palástiak, s ebben nem kis érdeme van Veszély Mihály pedagógus­nak, a CSEMADOK kultúrfelelősének. Belányi János »j» «$♦ »*• «$♦ »J* »J* «5» «5* *j> «$♦ «J* «5* v ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦♦ ♦♦ A népi hagyományok, népdalok, népviselet és népszokások megmenté­séért mindent elkövetnek a szál. ..’in­­berek. A Zobor vidéke ezen a téren nem panaszkodhat, néhol tartják, né­hol még emlékeznek rá, de mindenhol ott él az emberek szívében. Legismertebbek voltak — s joggal mondhatjuk népszerűek is — a lako­dalmas népi szokások. Ez már a ma­gyar ember természetéből adódott, hiszen szeret mulatni és a mutatásra, a táncra, a zenére, az énekre-nútára nincs alkalmasabb a lakodalomnál. Ma már a meghívást a lakodalomba nem a vőféjek „dorozsbák“ intézik, hanem a postás „aranyozott“ meghí­vóval. amely nemcsak a lakodalom helyét és idejét tartalmazza, valamint azt, hogy ki kit fog elvenni, de van benne egy rövid versike is, ami a jö­vőt, a boldogságba vetett hitet tar­talmazza. Ettől függetlenül a felnőt­tek és gyerekek egyaránt örülnek a lakodalomnak, viszik az ajándékot, hűtőszekrényt, porszívót, tévét, rádiót stb. Mindez azért történik, hogy leg­alább egy napra az új pár a menny­országban érezze magát. A lakodalom tehát esemény, amely időmérő, idő­meghatározó is. Sokáig emlékeznek rá, dicsérik vagy szidják a gazda borát és a gazdasszony sültjét, fózt­­jét. Mindezzel nem mondtam még sem­mi újat, hiszen így van ez a legtöbb faluban még ma is. Nagycétényben azonban valami más történik ... A szellemes legények nem nyugodtak és kitaláltak valamit, — mondván: úgy jó, ha a vége jó. Fel­találták a lakodalmas csattanó be­fejezését. Nem elégedtek meg azzal, hogy a lakodalomból a cigány zenével kíséri a lakodalmas házból. Nem ... Kurjantott egyszer Péter vagy Pál: Ácsi! Ha már játszik a cigány, akkor játsszon a háztetőn! Az ötlet mindenkinek tetszett és hamar szaladtak a létráért, s a meg­szeppent zenészeket tuszkolták fel a háztetőre. A prímás kelletlenül ve­tette át a lábát a kúpcserepeken és intett a bandának. A banda játszani kezdett és a legények, lányok táncra perdültek. Miután a megizzadt zené­szek lekászálódtak szokatlan helyük­ről, nem maradt el a jutalmazás sem. Százasok kerültek a vonóba. „Meg­érte!“ — kacsintottak egymásra... Azóta Nagycétényben — nem tudni, Péter vagy Pál találmánya-e — meg­honosodott ez a népszokás. Nem feje­ződhet be lakodalom nélküle. Igaz, némi módosítás is történt, ha kicsi a ház, akkor az udvarban levő leg­magasabb fára küldik a zenészeket, de mindenképpen kell, hogy a magas­ból szóljon a zene. Ki tudja, meddig tart ez a veszé­lyes, s kissé embertelen szokás? Motesíky Árpád SZABAD FÖLDMŰVES 1 3 1970. június 27.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents