Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-20 / 25. szám

TÍZ ÉV A SZEPSI MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUM ÉLETÉBEN # A krónika nyomán Ballag már a vén diák... Az „A“ osztály búcsúzik BALLAGTAK... Az iskola 1956-ban alakult negy­venkét tanulóval, s a Nagyidától öt kilométerre fekvő épületben talált otthonra. A technikum és a falu kö­zött nem volt autóbuszjárat, s főleg télen okozott nagy gondott a meg­közelítése. Érthető tehát, tanárok és diákok egyaránt örömmel fogadták azt a hírt, hogy 1960-ban Szepsibe költöznek. Az örömbe azonban némi üröm is vegyült. Az iskola úgyanis nem kapott saját épületet. Kezdetben a gimnázium épületében folyt a ta­nítás, az irodahelyiségek pedig a gép­állomás fabarakos épületeiben voltak elhelyezve. Az ádáz körülménynek 1960 második felében lett vége, ugyan­is megkapták a volt járási nemzeti bizottság épületét, melyet kis átala­kítással megfelelő iskolává varázsol­tak. ф Igazgatóval az iskoláról — Valóban nehéz körülmények kö­zött kezdtük Szepsiben — mondja Tóth János mérnök, az iskola igazga­tója. — Ennek ellenére mégis zavar­talanul folyt a tanítás. Jelenleg a ma­gyar és a szlovák tagozaton 280 diák tanul. Ebből a magyar osztályokban 150. Az iskola az ipariskolák felépí­téséhez hasonló. Az általános gépé­szet helyett azonban nagyobb súlyt fektetünk a mezőgazdasági gépek ta­nítására. A tanulókat általános tan­tárgyak mellett (nyelvek, matemati­ka) szaktantárgyak egyidejű tanítá­sával (gépi technilőgia, mezőgazda­­sági gépek, traktorok-autők, üzem­­szervezés) készítjük elő jövendőbeli hivatásukra. Az elméleti tanítás össz­hangban van a gyakorlati oktatással, mely az iskola műhelyeiben történik. A tanulók a második osztályban trak­torra és motorkerékpárra, a negye-Tizenhét éves. A zene, a ritmus a vérében van. Ha valahol muzsikaszó hallatszik, lába önkénytelenül tak­tusra dobban. Hatéves sem volt még, mikor rövid versekkel és gyermek­dalokkal szórakoztatta a családot, és alkalomadtán a vendégeket is. Édes­anyja sámlira állította, hogy jobban lássák. Néha, ha nagyobb volt a „hallgatóság“, még át is öltöztette. Ez volt tehát a kezdet. A folytatás sem maradt el. A kislány hamar megszokta az em­bereket, a fellépéseket. Az iskolában is az első osztálytól kezdve, minden rendezvényen szerepelt. Egy ilyen ünnepség alkalmával figyelt fel rá a galántai CSEMADOK titkár. A csöpp­nyi lány „A kis békegalamb“-ot sza­valta. Ezzel a versecskével a járási Három minisztérium kitüntetettje Nagy megtiszteltetés érte dr. Buga Lászlót, az „Az egészség“ főszerkesztőjét, a Szabad Föld és a Magyar Rádió közkedvelt egész­ségügyi tanácsadóját. Az Álba Ré­­gia napok keretében megtartott III. T. I. T. Országos Mezőgazda­sági és Élelmezésügyi Vándorgyű­lésen, Székesfehérváron a mező­­gazdsági és élelmezési dolgozók — de elsősorban a falusi lakosság — egészségre nevelésében végzett lelkiismeretes és igen eredményes munkája elismeréséül Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi miniszter „Buga doktort »A mezőgazdaság kiváló dolgozó­ja« címmel és jelvénnyel tűntette ki. A megtiszteltetést az teszi kü­lönlegessé, hogy az »Érdemes or­vos«, »Kiváló népművelő« címek után a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium már a har­madik, ahol Laci bácsi, az öreg „néptanító-orvos“ munkája meg­becsülésre és elismerésre talált. Csehszlovákiai hallgatói, olvasói és barátai erőt, egészséget kívánnak további munkájához! ■f ^SZABAD FÖLDMOVES 1970. június 20. dikben személy- és teherszállító trak­torra szereznek gépjárművezetői jo­gosítványt. A harmadikosok az év vé­gén kéthetes gyakorlaton vesznek részt a csehországi mezőgazdasági gépgyárakban, ahol megismerkednek a legújabb mezőgazdasági gépekkel. Az iskola befejezése után a végző­sök mint gépesítők, műhelyfőnökök, gépésztechnikusok érvényesülhetnek mezőgazdasági üzemeinkben. ф Iskola és sport Akaratlanul is az ember szemébe tűnik a sok diploma, melyek az iro­da falát díszítik. Az iskola kiváló sportolói szerezték ezeket a külön­féle rendezvényeken. A futballcsapat érdeme, hogy számuk egy szép ser­leggel is gyarapodott, a Szabad Föld­műves vándorserlegével. A kelet-szlo­vákiai mezőgazdasági iskolák között megrendezett atlétikai versenyen a harmadik helyen végeztek. A 4X100 méteres váltójuk veretlen. Szép ered­mények ezek, ugyanis az iskola sem sportpályával, sem tornateremmel nem rendelkezik. Az atlétikai csapat edzője Nagy János tornatanár, a fut­ballcsapattal pedig kollégája, Hor­váth Ferenc foglalkozik. 9 Negyedikesek között Nagy Sándor Nagykövesdről (trebi­­šovi járás) került a technikumba. Az igazgató szerint az iskola legjobb ta­nulója. Egyike a négynek, akik fő­iskolára jelentkez­tek. (A Nyitrai Mezőgazdasági Fő­iskola gépészeti karán szeretne to­vább tanulni.) szavalóversenyen a döntőbe jutott. A siker ellenére is azonban ha csak lehetett, az éneklést részesítette előnyben a szavalással szemben. Ab­ban az időben nagy népszerűségnek örvendett „A pancsoló kislány“ című magyar gyermeksláger. Azt a kedves dalocskát is hamar megtanulta, és a siker maradéktalan volt. Ekkor már nemcsak szűkebb hazájában Vágfar­­kasdon ismerték, de Pereden, Megye­­ren, Galántán stb. is, ahol különböző rendezvények alkalmával ugyancsak fellépett. Egy alkatommal a falusi Ki mit tud vetélkedőn is győzött. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy ki­lencéves korában egy zselízi CSEMA­DOK gyermekműsoron a konferálást is vállalta. Az évek gyorsan múltak. Az ele­mista kislány felcseperedett, de az ének iránti rajongása nem csökkent. Sőt! Szabad ideje nagy részét a zon­goránál töltötte. Tizenöt éves volt, mikor első ízben került megrende­zésre a csehszlovákiai magyarok or­szágos táncdalfesztiválja. Tizenötéves fejjel vett részt először egy már ko­molynak mondható versenyen. Akkor érte élete első nagy csalódása. A járási döntőt Vágfarkasdon tar­tották. Hazai környezetben különö­sen ki akart tenni magáért. Nem si­került. Bár jól énekelt, a döntőbe mások jutottak. Azon az estén sokáig törölgette könnyeit. Hiába vigasztal­ta Zácsek Erzsi, az Oj Ifjúság ripor­tere, hiába mondotta, hogy egyik ideálja Zalatnai Sarolta is* sokat pi­­tyergett kezdő korában, semmi sem segített. Mindezek ellenére, a füleki döntőn ő is ott volt. Ismét pódiumra állt, be akarta bizonyítani, hogy tud úgy énekelni, mint a zsűri által ki­választott idősebb társnői. Ezúttal sem sikerült. A „Nem várok holna­pig“ című dalával itt sem érte el a várt sikert. Az újabb csalódás nagyon elkeserítette. Édesapja rá akarta be­szélni, hogy hagyja abba az egészet. Hogy könnyebben menjen a „fele­dés“, a surányl ökonómiai iskolába íratta. Az ének iránti szeretete azon­ban a keserű tapasztalatok ellenére is ismét erősebbnek bizonyult. Visz­­szajött a galántai „suliba“,' folytatta az éneklést, tagja lett az iskolai esztrádcsoportnak. A következő évben nem vett részt a táncdalfesztiválon. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az éneklésről, a nyilvános szereplésről lemondott. Nem! Benes Ildikót nem olyan fából faragták, aki csak úgy, egyszerűen feladja a harcot. Sokat gyakorolt otthon a zongoránál és a kávéházi — Amikor szóltam szüleimnek, hogy tovább tanulok, nem volt ellenveté­sük. — Csak tanulj, nem árt, ha az ember többet tud — mondották. Most már csak a felvételin múlik. Fiziká­ból és matimatikából kell kellően felkészülni, mert ezekből a tantár­gyakból lesznek a felvételi vizsgák. Egyben ezúton szeretném megköszön­ni Budzák Béla matematika szakos tanárnak, hogy foglalkozik velünk és segít a felkészülésben. * — Nagyon meg­szerettem ezt az iskolát, a mi „su­linkat“ — mondja, Majba Sándor. — Szerintem kellően felkészít az élet­re. Nemcsak a gé­pek szerkezetét, működését ismer­tem meg, hanem megtanultam azok helyes, gazdaságos alkalmazását, amely ugyancsak fon­tos egy gépesítő számára. Az érettsé­gi után hazamegyek Peredre. Már beszélgettem is erről a szövetkezet vezetőségével. * Harminchat negyedikes tesz tanú­­bizonyságot felkészültségéről az érett­ségi bizottság előtt. Aztán tovább, ki-ki a maga útján a tervek, elkép­zelések valőraváltásában. Javarészt mezőgazdasági üzemeinkbe mennek. Fogadjuk őket szeretettel és segítő­készséggel. A bizalom százszorosán kamatoztatja majd gyümölcsét mind­annyiunk számára. Marton Iván zenekarral. Édesanyja is bízott ben­ne. Éjjeleken át hímezte ruhácskáját, melyben fellépett. Ildikó repertoárjában a „Nem tu­dom a szemem levenni rólad“, „Szer­kesztő úr“, „Itt is tilos, ott is tilos“ és a „Kazacsok“ számok szerepeltek. Figyelemre méltó, hogy az utolsó szám magyar szövegét barátnőjével írta. A felkészülés tehát igen gondos és lelkiismeretes volt. Az eredmény ez­úttal nem is maradt el. Ildikó az idén biztosan jutott a döntőbe, sőt Füleken a legjobbak között is a leg­jobbnak bizonyult. Nemcsak a zsűri ítélte neki a pálmát, a közönség sza­vazatai alapján is ő bizonyult a leg­jobbnak. A jóra s szépre mindig örömmel emlékezik az ember. Benes Ildikó is szívesen beszél váratlan, de megér­demelt győzelméről. — Szombaton, május 9-én este Fü­leken volt a 26 döntőbe jutott részt­vevő főpróbája. Bevallom, egy kissé tartottam a versenytől. Féltem, hogy ismét, csalódás ér. Édesanyám, aki velem volt, még jobban izgult, mint jómagam. Egész éjjel nem húnyta be a szemét. A kezdet nem volt a leg­biztatóbb. A versenyzők számot húz­tak, ki hányadiknak énekei majd. Nekem a 13-as • jutott. Szerencsére nem vagyok babonás, úgyhogy 'ez egy cseppett sem zavart, csak az éneklésre összpontosítottam magam. Száz pont volt a maximum, amit el lehetett érni. Én 94-et szereztem a zsűritől, és ezzel aránylag fölénye­sen nyertem a versenyt. Persze, ezt csak a végén tudtam meg. Alig akar­tam elhinni, hogy győztem. Sokáig azt hittem, álmodom. Szereplésem után úgy az 5.-6. hellyel számítot­tam. Örömömet még csak fokozta, hogy a közönség is rám szavazott. Elsőnek Zácsek Erzsi gratulált. — Ugye, megjósoltam, — mondotta, és megölelt. — A győzelemért tíznapos szovjet­­unióbeli útra megyek — mondotta befejezésül Ildikó. — Nagyon szere­tek utazni és már előre örülök az újabb élményeknek. Remélem, ott is lesz alkalmam majd énekelni. A kö­zönség díja, egy porszívó is nagyon jól jön. Szívesen takarítok. Kedvenc kedvtelésem (persze az éneklésen kívül) a sütés-főzés. Specialitásom a piskótatekercs. A jövőt illető ter­veim? Az érettségi után szeretnék a MATESZ-hez jutni és természetesen még nagyon sokat énekelni. Ordódy Vilmos Az utóbbi hetekben a középiskolá­kon végzősök ezreinek ajkáról szállt a dal. „Ballag már a vén diák ...“ Szívből énekelték, búcsúztak a ta­nulástól, mert legtöbben közülük az életbe lépnek, munkával szolgálják meg a szülőknek, a társadalomnak a velük való törődést. A losonci építészeti technikumban szintén járták a fiatalok az osztályo­kat, s mindentől, mindenkitől búcsút vettek, amivel, akikkel összenőttek a négy év alatt. Ballagtak, ünnepeltek a diákok, osztályfőnök, a kedves szülők, s a tanári kar az igazgatóval az élen. Munkálkodtak, tanítottak, mert az iskolaévnek még nincs vége. Szlovák és magyar fiatalokat ok­tattak a fák hűs árnyékában „fürdő“ iskolában. Az egyetlen magyar nyel­vű építészeti technikum két osztályá­ból 60—70 fiatal kerül ki évente. A fiatal technikusok az eddigi tapasz­talatok szerint helyt álltak az élet­ben, mert becsületesen tanultak az iskolában. Az életben, mert közülük nagyon kevesen tanulnak tovább. Hogy miért? Talán tehetségtelenek? Ezt senki nem mondhatja. Feren­­czi Tibor, aki négy évig vezette a jelenlegi „A“ osztályt, ezt mondja a diákjairól. — Négy kitüntetett tanuló volt az osztályban s tizennégyen talán szin­tén megérdemelték volna. Régóta ta­nítok, de ez az osztály nagyon a szí­vemhez nőtt. A most érettségiző osztályokban többnyire Szlovákia nyugati járásai­ból kerültek Losoncra. „A messzi föld, messzi táj“ fiai egyszerű, falusi, városi szülők gyermekei, akik talán maguktól, családjuktól vonták meg az élet javait, hogy gyermekük több legyen, mint ők voltak. Ennyit tud­tak áldozni. A többi az életbelépők dolga lesz. Közülük sokan már most is vallják; majd saját erőnkből el­végezzük a főiskolát. Azt hiszem, sokaknak lesz rá mód­ja. Hiszen mindenkit vár a munka­hely, az aránylag tűrhető fizetés. Ke­lemen Klárika, Tóth Tibor, Domozsva Gyurka, Hamnyic Szerén s valameny­­nyien tudják már hova kerülnek. — Ebben az évben még többet is el tudnánk helyezni — jelentette ki az igazgató. Többet, sokat. Szükség van az épí­tészekre. Szebb életünk záloga a kor­szerű lakás, amelyet manapság más eszközökkel építenek, mint hajdaná­ban. Az ügyeskezű kőművesek, szor­gos segédmunkások mellett ott kell, hogy álljanak a technikusok, akik irányítják, szervezik az égbetörő há­zak építését. Várják őket a nemzeti bizottságok, szövetkezetek, üzemek, vállalatok, s ők szívesen mennek, mert nemcsak az eszük, hanem a szívük is az épí­tészeté. Ballagtak... s már az érettségi bizonyítvánnyal jelentkeznek a kü­lönböző munkahelyeken, mert szük­ség van az eszükre, fiatalos lendüle­tükre. Túth Dezső Ketten a „B" osztályból Virágzó életkedvvel indultak Gaudeamus igitur... az örökzöld dal csengve szállt az Ipolysági (Sahy) MMKI diákjainak ajkáról és betöltötte a négy évig otthont nyújtó kedves iskolát. A végzős növendékek könnyes szemmel, de mosolygós arccal bú­csúztak tanáraiktól, diáktársaiktól és ettől a kedves, kis határmenti város­kától, mely négy év alatt olyannyira a szívükhöz nőtt. Amikor az ünnepé­lyes búrsúaktus után egynéhányukkal elbeszélgettem, még arcukon meg­látszottak a búcsúkönnyek nyomai, de szemükben már ott csillogott a remény és sugárzott belőlük az életkedv. Kér­désemre, hogyan képzelik el az életüket, magabiztosan válaszoltak, mint akik tudják, hogy elérik céljukat, bár­milyen tövises is legyen a hozzá vezető út. Mácsadi Máriát mindenki vidám kislánynak ismeri. Sze­reti a jó könyveket, kedveli a sportot és természetesen a modern zenét. A mezőgazdasággal a kilencedik osztály el­végzése után jegyezte el magát. Most nagy buzgalommal készül az érettségire, melynek elvégzése után odahaza, a nagyölvedi (Veiké Ludince) szövetkezetben dolgozik majd. Lalo Károly az ipolyságl tudósító-kör legaktívabb tagja. Már évek óta foglalkozik ezzel a kedvteléssel. Most alkalma nyílt rá, hogy necsak hobbyként foglalkozzon riportkészí­téssel, hanem igazi újságíróvá váljon. Nem sokáig gondol­kozott, hiszen mint az Oj Szó mezőgazdasági rovatának munkatársa szintén hasznos szolgálatokat tehet a mező­­gazdaságnak. Egyelőre azonban az érettségire kell készül­nie, hogy beválthassa terveit. Papp Valéria már odahaza megszerette a mezőgazdasá­got, ami nem is csoda, hiszen földműves családból szár­mazik. Ezért is jelentkezett mezőgazdasági iskolára. A páldi (Pavlová) szövetkezetben kamatoztatja tudását, agronómusi beosztásban. Bízik benne, hogy a szövetkezet vezetősége segítségére lesz a kezdeti nehézségek leküzdésében. Csernák József a legjobb tanulók egyike. Ő a Budapesti Eötvös Loránd Tudományos Egyetem állattenyésztési fakul­tásán kívánja gyarapítani tudását, hogy a főiskola elvég­zése után még hasznosabb tagjává válhasson társadalmunk­énak. Kádek Gábor Szeretek énekelni A jövő mezőgazdászait képezik

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents