Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-04-18 / 16. szám

Jómagam először papíron találkoztam Leninnel, Kijevben az „Arzenál“ nevű üzem általam vezetett marxista körében. Hatalmas érdeklődéssel olvastuk a sokszorosítóban levont könyvet, amely nemcsak a marxismusról adott pontos képet, Ihanem a forradalmi stratégiáról és taktikáról is. Csak jóval később tudtuk meg, hogy a „Kik azok a „népbarátok“, és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?“ című könyv szerzője egyúttal a mozgalom teoretikusa is. Nem sokkal a könyv elolvasása után jutott el hozzánk „A munkásosztály felszabadításáért küzdő harci szövetség“ híre. A péterváriak példáján felbuzdulva mi is szerveztünk egy hasonló szövetséget Kijevben.

Az eszmei ismeretséget 1900-ban személyes találkozó követte. Akkoriban tórt vissza Lenin Susenszkijből, ahol száműzetését töltötte, és csak rövid időre utazott Moszkvába. Az illegális munka és a szükséges pártinformációk átvétele miatt többször jártam Moszkvában. Ott ismerkedtem meg többek között Dimitrij Iljics Uljanovval, aki azzal hívott meg rokonainak Lakására, hogy ott egyúttal találkozhatok száműzetésből visszatért bátyjával is.

Vlagyimir Iljics, hóna alatt egy köteg könyvvel érkezett meg. Abban az időben a külföldi munkásmozgalom történetét tanulmányozta, adatokat gyűjtött a különböző országokban lezajlott sztrájkokról, jellegükről.

összeismerkedtünk. Vlagyimir Iljics középtermetű rendkívül élénk szemű fiatal ember volt. Rögtön elhalmozott kérdésekkel: — „Na, hogy megy maguknál a munka? Mit csinálnak? Hány marxista kört szerveztek? Hogyan fejlődik a munkások forradalmi öntudata?

Részletesen beszéltem neki a kijevi munkásokkal és katonákkal kiépített kapcsolatainkról és a katonák között folytatott felvilágosító munkánkról. „A katonák között folytatott szervező munka fontos forradalmi feladat“ — mondta erre Lenin.

Ezen az estén Lenin szóba hozta elgondolását egy országos forradalmi újság létrehozásának szükségességéről: ötlete még Susenszkijben született, és később az „Iszkrában“ valósult meg. Kifejtette, hogy a leendő újság legfontosabb feladata az egyelőre még szétszórt marxista szerve■ eninnek sok esztendőt kellett u eltöltenie külföldön. így például megszakításokkal hét évet töltött Svájcban. Genfnek különös jelentősége van Lenin munkásságában. A XIX. század végén és a XX. század elején ugyanis sok orosz politikai menekült tartózkodott ebben a városban.

Lenin Svájcból irányította az orosz munkásmozgalmat. Előadásokat, beszámolókat tartott, egy egész sor cikket írt, valamint alapvető fontosságú elméleti munkát. Lenin Genfben együttműködött a „munka felszabadítása“ elnevezésű csoporttal, harcolt a forradalmi marxizmus tisztaságáért, küzdelmet folytatott az opportunisták ellen. Itt jelentek meg kiváló művei, többek között „Az orosz szociáldemokraták feladatai“, „Egy lépés előre, két lépés hátra“, „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban“, „Materializmus és empiriokriticizmus“. Ugyanakkor Genfben jelent meg Lenin irányításával az „Iszkra“, az „Előre“ és a „Proletár“ című folyóirat.

Lenin szerette Svájcot, jól érezte magát itt. Andre Bonnar visszaemlékezéseiben így ír: „Lenint elbűvölte a természet szépsége. Szerette tavainkat, sétálgatott erdeiekben, szívesen eljárt gombát, málnát szedni. Ügy szerette földünket és népünket, mint ahogyan saját földjét és népét szerette. Az ő számára nem léteztek ellenséges nemzetek. Az emberek, a nemzetek eljövendő nagy barátságának a bűvöletében élt. És ennek érdekében dolgozott nálunk olcsó munkásszállókban, hegyi házikókban, elhagyott helyiségekben, amelyek általa megteltek városaink munkásnegyedeinek látogatóival.“

Lenin fáradhatatlanul látogatta a genfi, berni és zürichi könyvtárakat A „Könyvbarátok Társasága“ elneve zésű könyvtáron kívül gyakran járt a genfi egyetemi könyvtárban is. A Iá togatási könyvből kiderül, hogy 1916-ig Lenin mintegy harmincszor járt az egyetemi könyvtárban.

Annak ellenére, hogy Lenin élete

^ 7 SZABAD FÖLDMŰVES

1970. április 18,

zetek és körök egységes, fegyelmezett pártba tömörítse.

1901 januárjában Lipcsében jelent meg az „Iszkra“ első száma. Az újabb számok megjelenése fontos esemény volt a földalatti mozgalomban. Szüntelenül azon munkálkodtunk, hogy a vékonypapírból készült lapot minél többen elolvassák.

Később egészen más körülmények között, a schlisselburgi erdőben „találkoztam“ Leninnel. Hét évre ítélték a bolsevikok forradalmi katopai szervezéséért és az 1905-ös barrikádharcokban való részvételért. (65. éve, hogy a máig is közvetlenül a szívem

lU

mellett fészkelő csendőrgolyó majdnem végzett velem.) A kintről bejuttatott újságpapírba csomagolt illegális kiadványok között találkoztam Lenin „Materializmus és empiriokriticizmus“ című munkájával, amelyet minden fokon kivétel nélkül elolvasott. A fürdő falában készített rejtekhelyről, a kézzel írott börtönújsággal együtt járt kézről kézre a könyv a foglyok között. A mű nemcsak a megismeréssel kapcsolatos problémák filozófiai felvetésével, valamint a tudomány és az összes idealista tanok szétzúzása közötti szoros kapcsolat kimutatásával hatott rám, hanem programszerűségével, a proletárforradalom elméleti alapjait megteremtő arculatával is.

Ezután Leninnel már csak a forradalom után találkoztam. Az Oroszországi Kommunista Párt Távolkeleti Politikai Irodájának tagjaként többször hajtottam végre Lenin utasításait, amelyek a Távol-Kelet felszabadítását célozták.

A Távol-Kelet felszabadítása után

írta: FJODOR PETROV, a Szocialista Munka Hőse, az SZKP tagja 1898-tól

a tudományos kutató intézetek és a jelentős viliágnézeti válságon átesett tudósok és szakemberek munkába állításán fáradoztam — a Központi Bizottság megbízásából. Lenin személyesen dolgozta ki az Akadémia újraszervezését célzó tervet, amely az elméleti munka és a gazdaság szocialista alapon való helyreállításának összehangolására, valamint az egyszerű néptömegek oktatására fektette a főhangsúlyt.

Emlékszem mekkora elképedéssel hallgatott Iván Pavlov akadémikus, amikor közöltem vele Vlagyimir Iljics Lenin utasítását, amely szerint biztosítanom kell munkájához a lehető legjobb feltételeket. A szükséges anyagiakra vonatkozó kérdésemre Pavlov kételkedve visszakérdezett: „Talán maguk tudnak pénzt adni, hiszen ide arany kell, a műszereket külföldön kell beszerezni. Biztosítottam őt, hogy a szovjet hatalom igyekszik mindent megadni a tudományos munkához, mire asztalhoz ült és öszszeállított egy szerény műszerlistát, ezer aranyrubel értékben. Ezután legnagyobb megdöbbenésére közöltem vele, hogy Lenin személyes utasítására a közoktatási népbiztos korlátlan hitelt biztosított laboratóriumának felszerelésére.

Minden érdekelte Lenint. Egyszer például a Közoktaásügyi Népbiztosság politikai főnöke javasolta, hogy szüntessék be a múzeumokban a kutatómunkát és kizárólag politikai — ismeretterjesztő intézményekké alakítsák át azokat. Lunacsarszkij javaslatára kikérték Lenin véleményét is, aki természetesen a tudományos munka létjogosultsága mellett döntött.

Vlagyimir Iljicset nagyon érdekelték a könyvtárak. Állandóan figyelemmel kísérte a felesége, Nagyezsda Konsztantyinovna Krupskaja által megszervezett könyvtárhálózat működését. Ezenkívül utasítást adott a központi könyvtárak állományának jelentős' növelésére. így pl. Lenin utasítására a Rumjáncev múzeum könyvtára (ma Lenin Könyvtár) legalább két példányt kapott minden megjelent kiadványból — beleértve a disszertációkat is. Az intézkedés célja egy olyan országos jelentőségű könyvtár létrehozása volt, ahol gyakorlatilag bármely könyv vagy kiadvány megkapható.

A proletár forradalom nagy vezérének a világ minden táján emlékművet

állítottak

A szerénység mintaképe

az emigrációban nem volt könnyű, jelentős saját könyvtárral is rendelkezett. Bármikor Is hurcolkodott, soha sem vált meg könyveitől, 1917- ben, miután visszatért Oroszországba barátai elküldték utána könyveit Pétervárra. Lenin könyvtárában, amely a moszkvai Kremlben található, mindmáig őrzik azokat a könyveket, amelyeket Genfben vásárolt.

Genfi tartózkodása idején Lenin rendszeresen levelezett Oroszországgal. Barátai, harcostársai leveleiből értesült, miként fejlődik a forradalom, hogyan zajlik le az összorosz sztrájk, milyen sikereket értek el a munkások stb. Ezek a levelek nagy értéket jelentettek számára, hozzásegítették őt, hogy helyesen értékelje a bonyolult oroszországi eseményeket.

Lenin genfi levelei magukon viselik a forró bizakodás jeleit. Ezen kívül értékes tanácsokat adott bennük a hazai munkásszervezeteknek. Egy egész sor levelében tanácsolja, hogy ezer és ezer felfegyverzett munkásegységet alakítsanak. Annak okáért, hogy a külföldről érkező leveleket ellenőrizte a rendőrség, Lenin leveleit és a párt számára fontos Irodalmat, politikai műveket Franciaországon és Németországon keresztül küldte különleges megbízottakkal.

1905 őszén befejeződött Lenin kényszerű svájci tartózkodása. November 8-án már a forradalmi Oroszországban tartózkodott. Emigrációjának első szakasza tehát befejeződött.

Újabb emigrációs ével szintén Genfben kezdődtek, ahová 1908. január

7-én érkezett meg, s a bolsevik központ ösztönzésére megszervezte a Proletár“ című folvóinat kiadását.

Lenin szálláshelye (illegalitásban) a Rozlis tő partján.

Lenin a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után gyakran hangoztatta, hogy a harcokban megedzett bolsevik párt, s annak egysége és vasfegyelme nélkül nem győzött volna a proletárforredelom Oroszországban. Saját szerepének jelentőségét mindig inkább csökkentette, semmint túlbecsülte volna.

A szovjet állam létrehozója és megvédelmezője, aki nemcsak a bolsevik párt vezetője volt, hanem a nemzetközi proletariátusé is, egyenrangúnak érezte és tekintette magát a szocialista forradalom minden egyes harcosával. Nem szerette és elutasította a nevéhez fűzött dicsérő jelzőket és a tevékenységét méltató dicséreteket. Ezt bizonyítja például ma is élő kortársa P. Zaszlavszki] régi pártmunkás feljegyzése arról, hogy annak idején miként ünnepelték meg Lenin 50. születésnapját. Ez a feljegyzés a következőképpen szól:

„1920 áprilisában történt. A párt IX. kongresszusa a Kremlben tanácskozott. Az április 5-i záróülésen az elnök bejelentette:

— Küszöbön áll Vlagyimir Iljics

amely 1906-tól Finnországban jelent meg.

Géniből Lenin számos felhívást intézett az orosz munkásosztályhoz, a párthoz, hogy építse át sorait, változtasson taktikáján, összpontosítsa erejét és készüljön az újabb forradalomra. Ebben az időszakban Genfben lényegesen megváltozott az élet. A várost elárasztották a cárt kémelhárítás emberei. Ez is hozzájárult, hogy Lenin Párizsba távozott, ahol abban az időben kialakulóban volt az orosz forradalmi emigráció új központja. Itt jelent meg a „Proletár“ című folyóirat is.

Később Lenin még többször ellátogatott Genfbe, de mindig csak nagyon rövid időre.

A februári burzsoá forradalomról szóló hír Lenint Zürichben érte. Annak ellenére, hogy nagyon hiányos adatokkal rendelkezett csupán az eseményekről, azok mély marxista elemzését adta. 1917 márciusában Svájcban megírta „leveleit a távolból“, amelyben leleplezte a februári forradalom jellegét, mozgató erejét, rámutatott eredménytelenségére, s leszögezte, hogy a cárizmus eltávolítása csak az első lépés, a munkásosztálynak tovább kell lépnie, maga köré kell tömörítenie az összes dolgozót s megkezdeni a harcot a szocializmusért.

Lenin mindent megtett, hogy mielőbb visszatérhessen hazájába. Megírta a svájci dolgozókhoz szóló búcsúlevelét, amelyben megköszöni mindazt, amit érdekében és a többi orosz politikai menekült érdekében is tettek.

1917. április 3-án a forradalmi Pétervár örömmel, diadallal fogadja vezérét. Amint kilépett Lenin a szerelvényből a munkások vállukra emelték, majd az állomás épületében beszédet intézett hozzájuk.

Az emigráció ével tehát befejeződtek.

Kezdődött a mindennapi forradalmi munka a tömegekkel, amely végül is a szocialista foradalom győzelméhez vezetett Oroszországban, illetve a világ első szovjet államának megalakulásához.

I. Szlobogyanyjuk, a történelemtudományok doktora

Lenin 50. születésnapja. A küldöttek kérésére úgy döntöttünk, hogy a mai ülést ennek az évfordulónak szenteljük.

Megkezdődtek a felszólalások. Jaroslavszkij, Kon és Kalinyin kért szót. Az elvtársak Leninről, mint a kommunista párt és a szovjet állam megalapítójáról és lángeszű irányítójáról beszéltek.

LENIN akkor nem volt Jelen az ülésen. Dolgozószobájában a legsürgősebb ügyeket intézte. De amint megtudta, hogy a kongresszuson ünnepük, nyomban levelet juttatott el az elnökséghez azzal a kéréssel, hogy azonnal hagyjanak fel ezekkel a „gyerekes“ dolgokkal. Egy fél órával később az elnökséghez hasonló tartalommal újabb levél érkezett Lenintől. Az elnöklő Petrovszkij most már úgy vélte, hogy a kérést közölnie kell a küldöttekkel. A kongresszus azonban erélyesen követelte, hogy adják meg a szót mindazoknak, akik Vlagyimir Iljics életjubileumával kapcsolatban felszólalásra jelentkeztek. Ezt megüzenték Leninnek is, aki most már harmadízbén kérte fel az elnököt, hogy vessenek véget a „dicsőítésnek“ és a kongresszus foglalkozzék az eredetileg napirendre tűzött kérdésekkel. Az ügy azzal végződött, hogy a kongresszus határozatot hozott, amelynek értelmében Lenin öszszegyűjtött műveit nagy példányszámban adták ki.

A MOSZKVAI PÁRTBIZOTTSÁG dolgozói természetesen szerették volna megünnepelni Lenin 50. születésnapját. Ezért élettársához Krupszkaja asszonyhoz fordultak, aki hosszas rábeszélésre megígérte, hogy elhozza Vlyagylmír Iljicset a pártbizottság üléstermében április 23-án rendezendő baráti összejövetelre. Az ünnepséget Majsznyikov, a pártbizottság titkára nyitotta meg, majd a szónokok sorra méltatták Lenin emberi nagyságát és művének korszakalkotó jelentőségét. A szintén jelenlevő Maxim Gorkij, aki akkor már világhírű író volt, meleg szavakkal emlékezett meg az ünnepeltről.

— Lenin — mondotta —, mindig, mindenre és mindenkire gondol. 1907-ben, a párt életének oly nehéz esztendejében, amikor Londonban az V. kongresszuson a forradalom legfontosabb kérdéséről tárgyaltak, Vlagyimir Iljics időt szakított magának arra, hogy meglátogasson a szállodában, ahol betegen feküdtem és gondoskodjék gyógykezelésemről.

Lenin és Krupszkaja csak a szünet után érkezett az ünnepségre. Az elvtársak persze kitörő örömmel üdvözölték a jubilánst, és addig tapsoltak, amíg Lenin engedett az általános óhajnak, a szószékre lépett és huncut mosollyal ezeket mondotta:

— Elvtársnők és elvtársak! Úgy érzem, kétszeres köszönettel tartozom önöknek. Először a szívélyes üdvözletekért, amelyeket ma kaptam kézhez, másodszor pedig még hálásabban kell megköszönnöm, amiért nem kényszerítettek rá, hogy végighallgassam a jubileumi szónoklatokat.“

ZASZLAVSZKIJ megemlékezése a következő sorokkal zárul:

„Lenin lenézte és kinevette az emberek hiúságát legyezgető dicshimnuszokat, a kommunistákat szerénységre tanította és óva intette minden öne'égültségtől és kérkedéstől. Ebben a tekín'.etben is minden kommunista felülmúlhatatlan példaképe volt és az is marad.“ V. D.