Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-11 / 15. szám
Bodrogköz szíve Királyhelmec már réges-régen Bodrogköz központja. Az ősrégi város tavaly kétszer ünnepelt jelentős évfordulót. Először szeptemberben a város fennállásának a 700-éves évfordulóját, majd november 26-án felszabadításának negyed évszázados fejlődéséről emlékeztek meg. Hazánkban az első magyar városként szabadult fel a Csonka vár alatt terebélyesedő Helmec, és minden nehézség ellenére eredményekben gazdag 25 évre tekinthetnek vissza a város polgárai. Й krónikás mesélte ? J ullll............ Imre bácsi, a város krónikása. A folyókkal körülölelt, átszelt mocsaras vidéken a legrégebbi településként emlegetik Királyhelmecet. A feljegyzések szerint 1214-ben II. Endre király a váci püspöknek adományozta, aki a leleszi premontrei rend fennhatósága alá helyezte. A tatárjárás után 1269-ben a település már vásártartási joggal rendelkezett, s ennek a dokumentumnak alapján ünnepelték meg a jeles évfordulót. A századok során a város sokszor cserélt gazdát. A helység egyik ura várerődöt épített, amelyet 1548-ban az uralkodó király leromboltatott, és csak a ma is látható csonka vár maradt meg belőle. A városnak kitűnő fekvésű hegyoldalain már régóta termelik a gyöngyöző bor nemes gyümölcsét. A XVI. századból származó dokumentumban levő eredeti pecsét közepén szőlőkoszorú látható és körülötte a következő felirat: Sigillum — Hospitum — de Helmecz — 1561. Egy későbbi időből származó pecséten szintén ott található a szölofürt. Ezek a pecsétek hűen igazolják, hogy a városka lakossága már réges régen szőlőtermesztéssel foglalkozott. Valaha „Helmecznek“ hívták. A „király“ előnevet a krónikás szerint azért kapta, mert kiváló borainak jó részét az uralkodó udvarában fogyasztották el. A város fölötti Nagy- és Kishegy vulkanikus eredetű, és kitűnő talaja a szőlőnek. Az éghajlat kedvező, mert a nyarak forrók, és az ősz is száraz annak ellenére, hogy a csapadék 600—700 mm között mozog évente. A környék kitűnő talaját és éghajlatát már régen felismerték, s a tatárdúlás után IV. Béla olasz szakembereket hívott be, s telepített le Hegyalján, akik sok jeles szőlőfajtát honosítottak meg. Lényegében a közeli Helmecen is ez történt. Mint egész Európában, a XIX. század végén itt is pusztított a filozéra vész. A szerencsétlenség utón néhány hét elteltével újból hozzáláttak a telepítéshez és az ellenálló vad alanyokba oltották be a Furmintot, Hárslevelűt, Sárga muskotályt, Ezerjót, Kadarkát és más nemes fajtákat. A szőlőtermelés az utóbbi években újabb lendületet vett. Az állami gazdaság korszerű telepítései sok helyütt láthatók és a régi fajták mellett Olasz rizlinget, Fehér és Kék burgundit. Veltelénit és más fajtákat termesztenek. Jé úton halad az állami gazdaság Királythelmecen és környékén jónéhány községben mór régen nincsenek szövetkezetek. Miért? Sok mindenből kifolyólag olyan alacsony szinten gazdálkodtak, hogy sem a társadalom, sem a tagság nem találta fontosnak a szövetkezetek további létezését. Ezért az állami gazország legkeletibb és legnyugatibb városa Szebbnél-szebb magánvillák épülnek He lui'jten, daság terebélyesedett, amely királyhelmecl székhellyel az ország legnagyobbjai közé tartozik. A yároshoz jelenleg két részleg csatlakozott, a helmed és a fejszési. A városban a szövetkezet még 1957- ben megszűnt és (hozzácsatolták az össztársadalmi tulajdonhoz. Helmec 811 hektáros elhanyagolt gazdaságát nehezen sikerült helyrehozni — vallja Lefkovícs József igazgató. Manapság azonban már minden előfeltétel megvan, hogy jók legyenek a termelési eredmények. Azt hiszem, nélhány mutatón keresztül is lehet érzékeltetni, milyen változás történt az elmúlt négy év alatt. Amíg 1961-ben 3,7 liter volt a fejésl átlag, tavaly ezt már megduplázták. A sertéseknél a súlygyarapodás 0,31 kg-ról 0,59 kg-ra emelkedett. Az összgazdasági bevétel emelkedett az utóbbi évivel szemben. A fejszési részleg, az egykori egyházi birtok, 775 hektár mezőgazdasági területet tesz ki. Ott már 1948 óta állami gazdaság tevékenykedik, ezért kevesebb megrázkódtatáson ment keresztül, mint a helmed részleg és ez meglátszik az elért eredményeken is. Nagyobb a fejésl átlag, a súlygyarapodás és a Jóval kevesebb földön több a bevétel, mint Helmecen. (9 millió 450 ezer korona.) A kilátások kedvezőek, hiszen egyre több szőlő fordul termőre, Illetve adja a maximális termést. A város fejlődésnek indult. Klrályhelmec környékén nehezen lehetett munkát találni. A mezőgazdasági idénymunkán kívül más tennivaló alig akadt, ezért az első köztársaság-Lefkovics József az AG Igazgatója. ban sokan vándoroltak tengeren túlra szerencsét próbálni. A kommunista párt 1923-ban alakult meg a városban, mely többször vitte harcba az elnyomott dolgozókat. Az illegálltás idején sem tétlenkedtek a kommunisták. Röplapokat terjesztettek és elősegítették a szovjet partizánok tevékenységét. A felszabadulás után Járási székhely lett Királyhelmec. Csak a járások összevonásától tartoznak Terebeshez. (Ezzel az intézkedéssel különben sem a város, sem a környék lakossága nem nagyon ért egyet, s a valóságos központ ma is Királyhelmec.) A felszabadulás utáni években nehezen indult fejlődésnek a város Később lendületet vett a magánépítkezés, s ezt követték a középületek, a 260-ágyas kódház, iskola, stadion, fürdő és egyéb építkezés. Jelentős ipari létesítmény ma sincs a városban. A környéken azonban igen, és a férfiak munkalehetőségének kérdése részben megoldódott. A nőknél sokkal rosszabb a helyzet, mert számukra nagyon kevés az elhelyezkedési lehetőség. Habié František, a HNB elnöke, derűlátó. Bízik benne, hogy rövidesen felépült a bútorgyár, esetleg más üzem is, és ezzel megoldódik a foglalkoztatás kérdése. A város kulturális és sportélete eléggé hullámzó. Van időszak, amikor csak importálják a kultúrát, s vajmi keveset tesznek a helybeliek a művelődés szervezéséért. Különben ez tapasztalható a sporttevékenység terén is. Remélhetőleg az új stadion, úszómedence, tornaterem elősegíti majd a szélesebbkörű munkát. Л vendéglátás hasonló, mint hajdanában A jó kedélyű, zamatos magyarsággal beszélő helmeciek kedves, vendégszerető emberek. Baráttal, ismerőssel vagy még az arra vetődő jókedélyű idegennel is szívesen paroláznak, és meginvitálják egy pohár gyöngyüző borocskára, amely mellett őszintén kiöntik szívük-lelkük örömét, bánatát. A város, a környék szeretete, az onnan elkerült jelesebb emberek iránti tisztelet is mindig szóbakerül, és büszkén emlékeznek meg róluk. Amíg a város lakóinak vendéglátásáról csak a legelismertebben lehet beszélni, nem mondhatjuk ugyanezt a közvendéglátásra. Igaz, Így volt az hajdanában is, amikor a magyar nemzet nagy költője rótta a Bodrogközt. A fiatal költő utiélményében így ír Bodrogközről és a Helmecre érkezéséről: „Itt Is, ott Is egy kis er dó, azok között termékeny földek, sárga gabonával ... Viruló zöld mezzök, rajtok egy-egy kis tó, szélén sás, tisztásán pedig fehér vízililiomok, a fölötte jajgató sirályok lengetik hosszú szárnyaikat ... Apró barátságos alakú faluk, a házak mögött sugár Jegenyefák, s a házak előtt vidám, ép legénység és szép, takaros lányok. De amennyire Jóllakott e Jelenségekkel a szemem, annyira megéhezett a gyomrom, mikor délután két óra tájban Ktrályhelmecre értem. Felfegyverkezett étvággyal rohantam a kocsmába, és... ott haltam volna éhen, ha történetesen nem lett volna a kocsisom tarisznyájában kenyér és szalonna, mert a kocsmárosnak egy árva falatka ennivalója sem volt...“ Bizony, jómagam is többször jártam már úgy, mint Petőfi. Egy alkalommal hatszáz kilométeres út után fáradtan, kiéhezve érkeztünk a Hársfa Szállóba. Békétlenkedő gyomrunkat szerettük volna kielégíteni valamilyen meleg vacsorával. Fűhöz-fához folyamodtunk, de senki nem törődött esedezésünkkel. Bizony, ha a fűtő nem könyörül meg rajtam, mint Petőfin a kocsisa, nem kerül a számba harapnivaló. A jó ember meghallotta méltatlankodásomat és felszólt a kazánházból. — Ha nem veti meg, jöjjön le egy falat szalonnára. Mivel többször is invitált, „kötélnek álltam“. Talán soha életemben nem ettem olyan jóízű szalonnát, mint a szívesen kínálgató fűtőnél. Petőfit a kocsisa szánta meg, engem a derék fütő. Persze, nem mindenkinek van szerencséje és ezért jó lenne, ha a vendég később érkezik, avagy korán kel, hozzájusson valami harapnivalóhoz a szálló éttermében. Még szerencse, hogy a Csonka-vár alatti borozó (ha egyáltalán nyitva van) később zár, és az átutazóknak van hol néhány kellems órát eltölteni. • • • Az első felszabaduló kelet-szlovákiai magyar városba is beköszöntött már a rügyfakasztó tavasz. A Nagy- és Kishegyen már régen munkálkodnak, metszik a szőlőt. Hangos a határ a traktorok berregésétől, sürgősen földbe kerül a mag, a jó termés záloga. A város dolgos népe minden munkahelyen igyekszik, mert az, hogy valaki királyhelmeci, szorgalmas embert jelentett a múltban, s jelent ma és holnap. Határ a két világ között Hazánk legnyugatibb városa. Ott terül el, ahol a beugró éket körülöleli a Német Demokratikus és a Szövetségi Köztársaság. A vonatból kiszállva már az állomáson lázas építkezés fogadott, építik a korszerű pályaudvart. A dombos területen terjeszkedő város nagyon megfiatalodott az utóbbi években. Ezt nemcsak a korszerű Iházak egész sora igazolja, hanem a sok fiatal is, akikkel találkoztam. Legjobban azonban a mozi előtt lepődtem meg. Magyar szótól volt hangos a filmszínház környéke. — Hogyan kerültek ide? — kérdeztem egy megnyerő arcú fiatalembertől. — Idehozott a lakás- és a munkalehetőség, — válaszolt tömören Szivek Sándor. A házaspár ezelőtt tíz évvel költözött el Nagykaposről országot-vllágot próbálni. Több mint ezer kilométert döcögött velük a vonat, míg a szép fekvésű, erdőkkel körülölelt városba érkeztek. Azóta családi fészket szereztek és a két szép gyerekük is szépen cseperedik. Már megszoktak e határvárosban és nagyon ritkán látogatnak el az „ólhazába“. A város soknyelvű lakossága közül azért gyülekeztek a mozinál a magyarok, mert a Koppányi aga testamentuma című filmet vetítették. Számukra magyar szót hallani a filmszínházban különleges élmény. Ašon különlegesen sok a fiatal lány. Ez főleg azért van, mert virágzik a textilipar a városban. A textilgyártás már a XVIII. században kezdett kibontakozni Ašon. Később a textilüzem lett a munkásmozgalom fészke, és 1911-ben ott tartott beszédet Liebknecht Károly, a nagy német forradalmár. Alig telt el egy évtized a forradalmár buzdító szaval után, és megalakult a kommunista párt, amely a német megszállásig sokoldalúan tevékenykedett. A kommunisták számára az illegalitás ével sem jelentettek tétlenséget, s a fojtogató terror ellenére is megszervezték a május elsejéket és sok más titkos összejövetelt. A háború utolsó éveiben egyre erősödött az elnyomás, s Ašról, valamint a közvetlen környékéről 354 antifasisztát hurcoltak el, s bizony többségük elpusztult a koncentrációs táborokban. A szlvet-lelket reszkettető terror miatt a lakosság nagyon várta a felszabadulást. Az áprilisi bombázás után rettegésük még jobban fokozódott. Szerencsére néhány nap múlva a szövetségi csapatok elérték az országot. A fanatikus szedett-vedett katonák a győztesen előrenyomuló hadsereg felszólításának nem akartak eleget tenni, és ellenállásra ösztökélték még a gyerekeket is. Erőlködésük nem járt sikerrel, és 1945. április 20-án a szövetséges csapatok tankjai berobogtak a városba. A dolgozó nép hatalomra jutása új fejezetet Jelentett Aš életében. A ]6- néhány kisebb textilüzem TOSTA nemzeti vállalat néven egyesült. Az elmúlt években az üzemet kiszélesítették és korszerősítették. Manapság már több mint kétezren dolgoznak a gyárban. Az ott tevékenykedők nagy része fiatal, és túlsúlyban vannak a női dolgozók. A jól felszerelt üzemben készülnek a legideálisabb melegítők, női és férfi fehérnemű, amelyet 16 országba exportálnak. Nagyon jelentős a kötött kesztyű gyártása, amely iránt kül- és belföldön egyaránt nagy az érdeklődés. Az ott készített áruk különböző nemzetközi versenyeken az érmek és az elismerő oklevelek egész sorát kapta. Közvetlenül a front után nagyon siralmas volt a város látképe. Megrongált, elhagyott otthonok egész sorát találták az arra vetődök. Néhány év elteltével a helyi és az ország minden részéről odasereglett lakosok hozzáláttak az újjáépítéshez. A város rendbehozatala külön kormányfeladat volt, és így aránylag gyorsan elkészült a három lakótelep. A korszerű lakótelep azonban még nem elegendő. Ezért a város vezetői mindent elkövetnek, hogy szebbnél szebb virágos parkok legyenek, a sporttevékenység kiszélesítése szempontjából stadiont és téli sportközpontot létesítettek, és fürdőmedencék építéséhez is hozzáláttak. A „felvirágoztatás! mozgalom“ keretében a város és a TOSTA üzem egyaránt mindent megtesz, hogy a felszabadulás 25. évfordulójára meghirdetett versenyben eredményesen helytálljanak. A körülbelül 14 ezer lakosú városban a versenyt komolyan veszik, mert mind az őslakosság, mind a bevándoroltak büszkék épülő, szépülő városukra. Tóth Dezső A régi AŠ. Három korszerű lakótelep épült az utóbbi években.