Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-11 / 15. szám
BEL- ES KÜLPOLITIKA A testvérlapok és a MATESZ jókívánságai Mi la nagy örömmel állunk a gratulálők népes táborába, akik ezekben a napokban fejezték ki jékfvánságukat jelentékeny ünnepükhöz, a Szabad Földműves 20. évfordulójához. A mi jókívánságunk annál is szívélyesebb, mivel testvérlapunkról van szó. Húsz esztendőn keresztül vállvetve harcoltunk ugyanazért a célért, falvaink és mezőgazdaságunk szocializálásáért. E cél megvalósításánál közösen örülhetünk minden apró sikernek, és büszkék voltunk eszményeink teljesülésére, és természetesen a mezőgazdasági termelés nagy sikereire, melyeket úgy az Önök olvasói — Délszlovákla földművesei, valamint Szlovákia többi falvainak mezőgazdasági dolgozói értek el. őszintén őriünk, hogy Önök is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarlakta vidékeken a mezőgazdaság ilyen átütő sikereket ért el, és az életszínvonal ilyen gyors ütemben növekedett. Eddigi eredményes munkájukhoz még egyszer gratulálunk és a továbbiakban sok sikert kívánunk! A Rolnlcke noviny napilap dolgozói TISZTELT SZERKESZTŐSÉGI Ezúton tolmácsoljuk önöknek jókívánságainkat lapjuk, a Szabad Földműves 20. évfordulója alkalmából, mely nagy mértékben járult hozzá mezőgazdaságunk jó eredményeihez. A jövőben sok erőt és munkakedvet kívánunk! VÄCLAV POLAKOVIC, a Beseda főszerkesztője. TISZTELT ELVTÄRSAK! Engedjék meg, hogy a komáromi Magyar Területi Színház igazgatósága, vezetősége és egész kollektívája nevében sok-sok szeretettel köszöntsem önöket, a Szabad Földműves minden dolgozóját lapjuk megjelenésének 20. évfordulója alkalmából. Színházunk ugyancsak közeledik a huszadik születésnap felé, s épp ezért mindannyian nagyon jól tudjuk, mit jelent a csehszlovákiai magyar fain, község, város szolgálatában állni. Mezőgazdasági lap — tájoló színház! Mintha testvérek lennének. Mert hiszen egy a küldetésük, feladatuk, melyet nem lehet felelősségteljes hivatástudat nélkül eredményesen végezni. A Szabad Földműves szerkesztői az eltelt húsz esztendő alatt bebizonyították, hogy hazánkat, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot, tehetségük legjavával szolgálták. S ha most arra gondolok, hogy közös a mi munkánk, feladatunk, engedjék meg, hogy az ünnep alkalmából tiszta szívből jövő jókívánságaimat fejezzem ki és az elkövetkező nem húsz évre, hanem sokszor, nagyon sokszor húsz évre sok-sok alkotókedvet, erőt és egészséget kívánjak. Szeretettel DRÄ'FI MÁTYÁS 5 PERCCEL 12 UTÁN A KORMÁNY ÜJABB TAKARÉK OSSÄGI INTÉZKEDÉSE Lapunk legutóbbi számában két kormányrendeletről írtunk, amelyek az állami pénzeszközökkel való célszerű gazdálkodást vannak hivatva elősegíteni. Az opportunizmus, amely gazdasági téren főleg a felületességben az egyéni és csoportérdekekkel szemben gyakorolt toleranciában és sok esetben a „kéz kezet mos“ politikában nyilvánult meg, nemcsak a politikai és társadalmi életben okozott károkat, de a legutóbbi 10—12 év államgazdálkodásába is beférkőzött. Konkrétan mutatkozott ez meg főleg az adminisztráció bürokratikus túltengésében, a hivatali apparátus nagyarányú felnövesztésében, a sokszor fölösleges szervek alapításában, a fizetési előírások helytelen alkalmazáséban. A minőségi kategóriák bevezetése alapján tömegével helyeztek át dolgozókat az adminisztratív kategóriából a mérnöki-technikai vagy kulturális dolgozói kategóriába, amelyekben a fizetések jóval magasabbak. Amellett a dolgozó továbbra is ugyanazon íróasztalnál ugyanazt a munkát végezte, és sok esetben olyan munkát, amely nem kívánta meg a főiskolai képesítést és inkább az adminisztrációs tevékenységnek felelt meg. Egyes vezető dolgozók megfontolatlanul az egyéni igények kielégítése vagy a személyi szimpátia kifejezéseképpen feldagasztották az egyes szerveket, osztályokat, adminisztratív csoportokat alakítottak anélkül, hogy megvizsgálták volna, vajon szükség van-e az új osztályra vagy referátusra. Hogy egy osztály személyzete szaporodni kezdjen, erre elég, ha a vezető Jelenti a felettesének, hogy nem győzik a munkát, tehát új emberre vagy emberekre van szükség. A vezető ilyenkor nem vizsgálja meg alaposan, milyen és mennyi munkát végez az osztály, szükség van-e új munkaerőre és vajon a bürokrácia, az aktatologatás megszüntetésével és az adminisztrációs technika bevezetésével, valamint a munkaidő jobb kihasználásával nem lelhetne-e az új ember felvételét elkerülni. Anna Vigašová, a Munka Kutatóintézet dolgozója egy tipikus hivatalnok tipikus munkanapját Így írja le: „Kovács referens 7.30-kor lép munkába, 9 őráig a kollégákkal elemzi a vasárnapi ligamérkőzést, azután céltalanul futkos a folyosókon, telefonál a barátjának, közben tízóraizik, majd megebédel. Ebéd után végre leül az íróasztalhoz és kiveszi az „X“ ügyet. Hosszú ideig spekulál felette, pedig már előre tudja, hogy ét fogja tenni magasabb vagy alacsonyabb fokú fórumra.“ Szatirikusán hangzik, de nem lehet kétes, hogy még ez a túl éles beállítás is fedi a valóságot. És az sem vitás, hogy az ilyen munkaerkölcs nagyon hasonlít egy bűncselekményre, amelyet jogásznyelven jogtalan eltulajdonításnak neveznek. Hiszen a munka nélkül szerzett pénz zsebrevágása nem egyeztethető össze az alapvető erkölcsi normákkal. Ezek a már régen kísértő gondolatok elevenedtek fel bennem, amikor a kormánynak az a rendelete nyilvánosságra jutott, amely szerint ebben az évben a minisztériumok, a központi hivatalok, a nemzeti bizottságok, a gazdasági és más szervek adminisztratív apparátusát 10 százalékkal kell csökkenteni. Hasonlóan korlátozzák az Irodai felszerelésekre fordított kiadásokat is. Mindez nagyon megnyugtató lenne, ha nem emlékeznénk jónéhány Ilyen rendelkezésre, amely mind holt betűhalmaz maradt. A találékony bürokraták mindig klfundáltak valamilyen módot, amivel ki lehet játszani az ilyen rendeleteket, sőt, az is megtörtént, hogy a csökkentésből emelés lett. Hiányzott ugyanis a következetes, szigorú ellenőrzés és a felelősségrevonás, amely nélkül minden jóakaratú és hasznos célból kiadott intézkedés csak önáltatás marad. Ezért azt hiszem, hogy a rendelet végrehajtó intézkedéseiből a helyszíni vizsgálat és az ellenőrzés végrehajtása nem maradhat ki. —ep— Д szakemberképzés időszerű problémái A Szabad Földműves múlt évi utolsó számában figyelemreméltó cikk jelent meg Rácz Olivér közoktatásügyi miniszterhelyettes tollából a mezőgazdasági szakemberképzéssel kapcsolatban. Hogy ennek a problémának a megoldása mennyire fontos, azt a legjobban mi tudjuk és érezzük itt, Dél-Szlovákiában. Az eddigi Iskoláztatás ugyanis azt eredményezte, hogy az általános növénytermesztés és az állattenyésztés szakaszain szakemberből „túltermelés“ lett. Ezzel ugyan elértünk egy bizonyos célt, mert közülük kiválogathattuk a legjobbakat, de van az éremnek más oldala is, ami a végzett ifjak szempontjából nem kívánatos jelenség. Például az az ember, aki nem tudott a szakmájában elhelyezkedni, egész életére csalódott lesz még akkor Is, ha egy másik munkaszakaszon aránylag Jól elhelyezkedik. Az ilyen szakemberben sokszor felvetődik a kérdés, miért kellett négy évig tanulnia, amikor munkakörére rővidebb idő alatt is felkészülhetett volna. Nem is beszélve a szülőkről, akik minden Igyekezetüket gyermekük életének megalapozására fordították. A legnagyobb csalódás talán őket érte. Ezek után feltehetjük a kérdést, hogy hol a hiba?l A kérdésre válaszolni szeretnék. Véleményem szerint ott követtük el a legnagyobb hibát, hogy a mezőgazdasági szakoktatást célszerűtlenül állítottuk be, nem a szükségletet vettük alapul, hanem a tanulni vágyó, más iskolákon elhelyezkedni nem tudó ifjúság számát néztük. Ugyanakkor pont a mezőgazdaságban megfeledkeztünk egy igen fontos termelési szakaszról, a speciális növénytermesztésről. Mig idáig azt állítottam, hogy az általános képzettségű mezőgazdasági Szakembereikből túltermelés van, addig ez a szakasz szakemberhiánnyal küzd. Gondolok itt elsősorban a szőlészetre, a gyümölcsészetre, a zöldségtermesztésre és a baromfitenyésztésre. Ha ezeket a termelési ágazatokat vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy bizony itt nagyon kevés a szakiskolát végzett dolgozó, nem Is beszélve a közép- és a főiskolai végzettséggel rendelkező szakemberekről. Tehát van mit behozni. Ha csak a komáromi járást veszem alapul, ahol jelenleg 1800 hektár a szőlészet, ugyanakkora a gyümölcsös területe, s nem sokkal kisebb a zöldségkertészet területe sem. járásunk területén 100 ezrekben beszélünk a baromfiállományról. Százmilliókat termelünk évente, s ez megérdemelné, hogy a szóbanforgő termelési ágazatokat se hagyjuk figyelmen kívül, ne legyenek mostohagyermekei népgazdaságunknak. Legalábbis a járási kulcspozíciókban kellenének főiskolát végzett egyének. Emellett a termelés Is megérdemelné, hogy legalább a vezető dolgozóknak legyen középiskolai képesítésük. Ezzel szemben ml a valóság? Járásunk területén a szóbanforgő szakterületen csupán egy főiskolát végzett személy van. A középiskolát végzettek száma is csak négy-öt. Hiba lenne, ha lebecsülnénk azoknak az embereknek a munkáját, akik ma ezt a feladatot ellátják, és a mester- vagy az alapfokú iskolai végzettséggel segítenek mezőgazdaságunknak. Irányításuk alatt varázsoltuk Szlovákiát valóságos gyümölcsöskertté. Szaktudásukat bizonyítják a többozer hektáros szőlő- és gyümölcstelepítósek, a télen és nyáron friss zöldséget biztosító nagyüzemi zöldségkertészetek. Azok a gigantikus baromfifermok, amelyek a tojást és a baromfihúst milliós tételekben ontják. Legtöbbször éppen ezeknek az embereknek kellene biztosítanunk a továbbképzés lehetőségét, hiszen mögöttük van 10—15 szakmában eltöltött esztendő. Mindamellett nem állok el attól a régebbi gondolattól sem, hogy igenis szükség van egy magyar nyelvű kertészeti-szőlészeti középiskolára. Ennek az Iskolának alapja, létjogosultsága biztosítva van Dél-Szlovákiában. A biztosítékot éppen a sok ezer hektáros szőlő- és gyümölcsültetvényben látom. Ha jól körülnézünk, hajlékot is találnánk a középiskola számára. Amenynylre ismerem a helyzetet, Komáromban van egy jól kiépített mezőgazdasági középiskola és Ipolyságon is működik egy, vagy pedig a Karvai Mezőgazdasági Szaktanintézet nagyon megfelelne ennek a célnak. Ami pedig a tanári kart illeti, idézem Rácz miniszterhelyettes elvtárs szavait: „Nem hiszem, hogy ezt a kérdést a szlovákiai magyar szakértelmiség igényes sorompóba állításával és vendég előadók kezdeti segítségével ne lehetne megoldani.“ Ezt így gondolom én is. És ha akarunk valamit tenni nemzetiségünk és népgazdaságunk érdekében, szerintem éppen ez a legsürgetőbb. Ezzel egy új szakterületet tudnánk biztosítani a most Induló Ifjúság számára, a népgazdaságnak pedig a többtermelésen keresztül jobb alapot és nagyobb elismerést. Szükséges, hogy az Illetékes minisztériumok módját találják annak, hogy mezőgazdaságunknak ezt a régi vágyát sürgősen teljesítsék. Itt nem nemzetiségi kérdésről, hanem végtelenül fontos népgazdasági kérdésről van sző, amiért mindnyájan felelősek vagyunk. Ugyanakkor a szakoktatással és a továbbképzéssel kapcsolatosan szeretnék még két problémát felvetni. Az első egy kertészeti főiskola létesítése lenne. Tudjuk, hogy a brnói, illetve a lednicei főiskola az, amely a Szlovák Szocialista Köztársaság részére kertészmérnököket képez. Természetesen cseh nyelven. Ez szintén nehezíti, hogy a magyar Ifjúság köréből — még kisebb létszámmal Is — bekerüljenek erre az Iskolára. Nem szeretnék tanácsadó szerepet betölteni, csupán az én szerény nézetemet és elgondolásomat kívánnám tolmácsolni a felsőbb szervek felé, mely szerint szükségét látnám egy szlovák nyelvű kertészeti főiskola létesítésének. Ezzel a szlovák Ifjúság számára Is nagyobb lehetőség nyílna a szakma magasabb szintű elsajátítására. Ugyanakkor módot nyújtanánk a magyar ifjúságnak Is, főleg azoknak, akik elvégezték a középiskolát, és elsajátították a szlovák nyelvet, hogy ezt a főiskolát elvégezhessék. Természetesen egyetértek azzal a megoldással, amit a miniszterhelyettes elvtárs a cikkében említett, hogy majd lehetőség nyílik kölcsönös megegyezés alapján ifjúságunk számára, hogy magyarországi főiskolákon végezhesse tanulmányait. Ez természetesen csupán korlátozott létszám lehet, s nem biztos, hogy kielágítl a jelenlegi vagy a későbbi szükségleteket. A másik fontos kérdés a gyakorlati emberek továbbképzése, ami alapfeltétele annak, hogy valakiből Jő szakember váljék Sajnos, még erre sem találtunk megoldást. Nem első ízben hangsúlyozom, hogy itt a megoldást bizonyos mértékben a szakkönyvekben és a szakfolyóiratokban látom. Kevés az a szakkönyv, amely köztársaságunkban magyar nyelven megjelenik. Viszont a Magyar Népköztársaságból belhozott szakkönyvek csak részben elégítik ki Igényeinket, mert azok nem minden esetben a mi problémáinkkal foglalkoznak. Nem Is beszélve a takarmányozási és a növényvédelmi szakkönyvckről. Azok majdnem hasznavehetetlenek, mivel nálunk más összetételű tápok és növényvédelmi szerek készülnek. S ez a helyzet a szaklapokkal is. Ezért nagyon jő és ajánlatos lenne egy vagy két magyar nyelvű mezőgazdasági szakfolyóirat kiadása, melyek felölelnék az általános és a speciális növénytermesztést, a növényvédelmet és az állattenyésztés nagy- és kisüzemi formáit. Erre már több esetben tettünk kísérletet, de szerintem a hiba ott volt, hogy az eddig kiadott szakfolyóiratok nem a köznép nyelvén íródtak. Figyelmen kívül hagytuk, hogy a nagyüzemi gazdálkodás mellett még háztáji ts létezik. Ott Is vannak problémák, amelyek esetleg papírra kívánkoznak, s az emberek tanulni vágynak, akik tudásukat a háztájin túl a nagyüzemi termelésben is gyümötcsöztetnt tudnák. Véleményem szerint a mezőgazdasági termelés megérdemelné, hogy az elért eredmények alapján a magyar nemzetiségű szövetkezeti tagok számára kiadjanak egy olyan mezőgazdasági szakfolyóiratot, mely kielégítené az Igényeket. RETKES LAJOS, a búcsl EFSZ elnöke AZ EGYSEG ELLEN Nehéz, sőt lehetetlen lenn* utánajárni, vajon milyen tételeket ér el az Egyesült Államok Izraelnek nyújtott segítsége. A gyakorlat ugyanis arra tanít bennünket, hogy a Fehér Ház által közölt adatok legtöbbször a közvélemény megtévesztését szolgálják. Hasonló a helyzet a legutóbbi százmillió dolláros gyorssegéllyel is. Nem lehet tudni, vajon mi célt szolgál, illetve mindenki előtt világos: Izrael hadi potenciáljának további fejlesztéséről van szú. De nem vált be Nixon elnök trükkje a támadó repülőgépek leszállításával összefüggésben sem. Arrél a 125 vadászgépről és bombázóról van szó, amelyet Washington csak „szükség esetén“ szállít le Izraelnek. Szó se róla, salamoni megoldás, kétségtelenül propagandacélokat szolgál. Azt a látszatot kívánja kelteni, hogy Nixon elutasította Golda Meir izraeli miniszterelnök kérését: nem szállítja le a gépeket. Hát presze, hogy nem, ugyanis Tel-Avivnak jelenleg nincsen rá szüksége. Mégpedig azért, mert légierő szempontjából továbbra is tartja fölényét. Viszont a Fehér Ház Ígéretet tett, hogy azonnal szállítja a gépeket, amint ez feltétlenül szükségessé válik. Ez tehát az érem másik oldala. Szó se róla, taktikai szempontból nem rossz elképzelés, viszont figyelmen kfvül hagy egy tényezőt: a világ közvéleményét ennyire átlátszó trükkökkel ma már aligha lehet megtéveszteni. Eszmefuttatásunk bevezetőjében az Egyesült Államok segélynyújtásáról szólottunk. Nos, tán nem felesleges ebben a vonatkozásban is kissé a kuliszszák mögé tekinteni. Mert két fajta „segélynyújtásról“ is szó van. A közvetlen és a közvetett támogatásról. S bennünket leginkább ez a közvetett érdekel jobban, amely tételeiben alighanem meghaladja a konkrét anyagi támogatást. Nem titok, hogy az izraeli agresszió térhódításának egyik legfőbb akadálya az egyre szilárduló arab egység. Jól tudják ezt Tel-Avivban és Washingtonban is egyaránt. Süt, azzal is tisztában vannak, hogy ez az egység végülis felszámolja az agresszió következményeit. S éppen ezért kísérelnek meg a tengeren túl mindent, hogy valamiképpen éket verjenek az arab országok közé. Vetítsük csak vissza az eseményeket a múlt év végétől. A jemeni zavargásoknak nyilván az volt a célja, hogy a rahati csúcsértekezlet figyelmét elterelje a lényegről, megakadályozza egy magasabb szintű arab összefogás feltételeinek megteremtését. Következett a libanoni „válság“, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal mind a mai napig tart. Ebben az esetben arról van szó, hogy az Izraellel határos országot szembeállítsák a Palesztinái szabadságharcosokkal. A cél érdekében természetesen hathatós támogatásról biztosítják a jobboldali pártokat. Nyilván ebben az ügyben járt Bejrútban az a „bizonyos“ titkos amerikai katonai küldöttség is. Következik a sikertelen iraki államcsínykísérlet. A vizsgálat kiderítette, hogy a jobboldali őllamfordulat terveit, valahol a CIA berkeiben szövögették. Az egyik legutóbbi kísérlet: a szudáni zendülés, Mahdi imám lázadása. Numeiri, a Szudáni Forradalmi Tanács elnöke személyesen számolt be a biztonsági szervek vizsgálatának eredményeiről az imám Aba szigetén fekvő palotájában. Hangsúlyozta: konkrét bizonyítékok állanak a forradalmi tanács rendelkezésére, hogy az ellenforradalmárokat külföldről támogatták. Ügy véljük, ezek a példák eléggé meggyőzőek, s világosan rámutatnak Tel-Aviv és Washington célkitűzéseire. Az arab egység megbontásáról, a palesztinéi gerillák elszigeteléséről van szó. Ez az imperializmus közel-keleti stratégiájának sarkköve. S hadd tegyük hozzá: a hódító és neokolonialista tervek, éppen ezen a sarkkővön, az arab egységen fognak megbukni. (p.)
