Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-03-21 / 12. szám
BEL- ES KÜLPOLITIKA jókívánságok a Szabad ÄZ ÜJ sző szerkesztőségétől Kedves Elvtársekl A csehszlovákiai magyar parasztság hetilap]«, « Szabad Földműves megjelenésének 20. évfordulója alkalmából szeretettel köszöntjük a szerkesztőséget, elvtársinkat, kollégáinkat, őszinte szívből örülünk annak, hogy a Szabad Földműves igazi barátjává vált a Jelentős sikereket elérő szövetkezeti parasztságunknak, hogy pártunk hű segítő társának bizonyult a szövetkezeti gondolat gyakorlati megvalósításában, a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fejlesztésében. Munkájukhoz Jő egészséget és sok síikért kíván: • Az ÜJ SZŐ szerkesztősége ТЙГ ★ ТЙГ Az ÜJ IFJÚSÁG szerkesztőségétől Tisztelt Elvtársekl Fogadják szívből Jövő Jókívánságainkat lapjuk fennállásának 20. évfordulója alkalmából. Az elkövetkező évtizedekben Is sok sikert kívánunk a szerkesztőségi kollektíva munkájához. ÜJ IFJÜSÄG szerkesztősége Sir ★ ☆ A TÁBORTŰZ SZERKESZTŐSÉGÉTŐL ÉRKEZETT ÜDVÖZLET Tisztelt Elvtársekl Húsz év telt el azéta, hogy megjelent a Szabad Földműves első száma. Ezekben a napokban szerkesztőségi kollektívájuk s vele együtt a Szabad Földműves széles olvasótábora húszéves eredményes munkáról «készít mérleget. Földműves 20. évfordulójára Ebből az alkalomból szeretnénk ml Is kifejezni elismerésünket a csehszlovákiai magyar parasztság Irányítása, tájékoztatása és nevelése érdekében kifejtett munkájukért s egyben sok sikert kívánunk további működésükhöz. A TÄBORTÜZ szerkesztőségi kollektívája ☆ ★ ☆ Stoph-Brandt találkozó Erfurtban OLVASÓINK KÖSZÖNTIK A 20 ÉVES SZABAD FÖLDMŰVEST Lapunk szerkesztőségé a napokban több levelet kapott az előfizetőktől, mely levelek mindegyike érzékelteti azt a szere te tét, amely a Szabad Földművest olvasói részéről övezi. Az alábbiakban Péterfalvl László, nyltral előfizetőnk és régi külső munkatársunk üdvözlő leveléből Idézünk, mivel a levelek többsége hasonló véleményeket és kívánságokat tükröz. íme az Idézet: „Azok, akik elindították a Szabad Földművest, talán nem Is gondolták, hogy ők és az utánuk Jövő szerkesztő-gárda egy «nagyon kedves, családias Jellegű lapot adnak majd hétről-hétre olvasóiknak. Húsz év nagy Idő s ez a Szabad Földműves fejlődésén keresztül Jól felmérhető. Szerintem a Szabad Földműves már egy életrős, alkotni vágyó, eleven Ifjú emberre hasonlít, aki fáradságot, munkát nem sajnálva, igyekszik a „családot“, olvasótáborát mindenről tájékoztatni, szórakoztatva nevelni. A Szabad Földműves nem kis feladatot vállalt magára. De mindenkor helytállt és Így az olvasóinak nélkülözhetetlen segítőtársává lett. A további években Is kívánok a szerkesztőség minden dolgozójának erőt, egészséget, sok sikert a munkához és kívánom az olvasótáborának szüntelen növekedését. Pátarfalvl László, Nyltra Napjaink egyik kétségen kívül legérdekesebb politikai tálálkozója Erfurtban zajlott le, ahol Willy Brandt nyugatnémet kancellár és Willi Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke találkozott, hogy megbeszéljenek néhány, mindkét államot érintő aktuális kérdést. Az NDK politikát köreiben még a hivatalos tárgyalás előtt kijelentették: eleve kizárt a nyugatnémetek arra irányuló törekvése, hogy a Jövőben a két államot egyesítsék. A nyugatnémet küldöttséget az NDK kormányának államtitkára dr. Kohl és a külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke Horst Hain fogadta. A megbeszélés végeztével a szövetségi kancellártól és a nyugatnémet küldöttségtől az NDK miniszterelnöke és az NDK küldöttségének tagjai búcsúznak el. A vendégeket dr. Kohl és Horst Hain kíséri a határig. Humánus elvek — humánus eszközök Végzetesen tévednénk, ha azt hinnénk, hogy megszűntek hatni azok ez erők, amelyek társadalmunkat és népgazdaságunkat a legutóbbi két évben súlyos válságba sodorták. Anynyi bizonyos, hogy teret és lehetőséget vesztettek — főleg a sajtóra és a többi propagandaeszközre gondolánk, amelyre ezek a körök elsősorban támaszkodtak — ami arra kényszeríti őket, hogy taktikát változtassanak, és kevésbé attraktív módszerekkel kísérletezzenek, hogy egyrészt továbbra is fenntartsék a számukra kedvező feszült légkört, másrészt, hogy soraikat konzerválják és sértetlenül átmentsék egy alkalmasabb pillanatban végrehajtandó újabb akcióra. A Jelszavaik: „áttelelni“, „beásni magunkat“ katonai jellegükkel magok is igen agresszívan hangzanak. A szocializmus szilárd hívei között sokszor felmerül a kérdés: milyen formája legyen annak a harcnak, amelyet ez ellen a „beásott“, tehát álcázott ellenféllel szemben kell alkalmazni. A többi közt ezzel a kérdéssel foglalkozott L. Pezlár elvtárs, az SZKP KB titkára, a Pravdában megjelent cikkében. Mindenekelőtt rámutatott egyes „baloldalt" nézetek helytelenségére. Vannak ugyanis olyan vélemények, amelyek a politikai megoldásnál hatékonyabbnak tartják a társadalom fejlődési problémáinak adminisztratív-bürokratikus megoldási módszerét. Az ilyen nézetek lebecsülik a politikai neveld munka hatékonyságát és csak в kérdés formális oldalára helyezik a hangsúlyt, elvonatkoztatva azt a reális érvek követelményeitől. A mostani marxista-leninista politikai vezetés elsősorban eszmei-politikai módszerekkel igyekszik társadalmunkat a mély válságból kivezetni. Erre megvannak a reális lehetőségek, amit a szövetséges szocialista államok közbelépése teremtett meg. Felmerülnek olyan irányzatok is, amelyek még az adminisztratív módszereket is keveslik, és hatalmi eszközök használatát tartják szükségesnek. Azt gondolják, hogy az ilyen módszerek meggyorsítanák a normalizácie folyamatát. Valóságban azonban az ilyen módszerek alkalmazása nem segítené, hanem akadályozná a konszolidációs törekvéseket, és különösen annak további szakaszát, amikor a gazdasági, politikai és kulturális problémák megoldása és társadalmunk további fejlesztése érdekében indítunk offenzlvát. Az, hogy a politikai válságot alapjában véve eszmei-nevelő módszerekkel — kívánjuk megoldani — a válság okainak elemzésével, Intenzív nevelő tevékenységgel és a széles tömegek mozgósításával a párt Irányvonala mellé — pártunk új politikai vezetésének érdeme. Természetesen az adminisztratív eszközök használatát nem lehet teljesen kizárni, mert ezeknek alkalmazása a politikai rendszer megszilárdítására, nem teljesen a párt politikájától függ, hanem e hazai ellenfél ellenállásától, és külföldi szövetségeseik támogatásátél. A szocializmus-ellenes és reakciós erők, tanulva az 1956. évi magyarországi ellenforadalomból, nem használták idő előtt a fegyveres terror eszközét és a pszichológiai nyomás alkalmazására összpontosítottak. Ezt tanúsítja a 2000 sző című felhívás, vagy a prágai Autopraga dolgozóinak terrorizálása, akik levelükben hűségükről biztosították a szovjet dolgozókat és még sok más hasonló eset. A hatalmi-adminisztratív jellegű módszer alkalmazására Irányuló igyekezet a politikai élet dinamikájában mindig jelen van. A ml jelenlegi feltételeink szempontjából azonban megállapíthatjuk, hogy ez az irányzat aszerint fog gyengülni, ahogyan előre halad a normalizációs folyamat. A Központi Bizottság irányvonala a szocialistaellenes erők leküzdésének módszereire vonatkozólag — amelyet Pezlár elvtárs tolmácsolt cikkében — azt a humánus szellemet tükrözi, amely a marxista-leninista pártok politikájának már kezdettől fogva egyik fontos alapelve volt. Egy párt, amely a dolgozók, tehát a társadalom nagy többségének felszabadítását tette programjának alapjává, és politikájával az ember anyagi és társadalmi felemelkedését szolgálja, e politika realizálására a legemberibb módszer, a meggyőzés, a nevelés módszerét tarthatja a legméltóbbnak. Ezt a szocialista és a kommunista munkásmozgalom egész eddigi története bizonyítja. —P— A haza és a nép szolgálatában Ä felszabadulás negyedszázados évfordulója Jelentős határkő a Nemzetbiztonsági Testület szempontjából Is. Ez a szerv 1945 derekán formálódott ki fiatal katonákból, partizánokból és az osztályöntudatos munkások soraiból. Még ma Is kb. kétezer tagja van, akik a megalakulástól kezdve szolgálják a szocialista köztársaságot. Sokan vettek részt közülük a Szlo-' vák Nemzeti Felkelésben, mások szovjet földön és Duklánál harcoltak, s nem kevesen vettek részt közülük a hazai és a külföldi ellenállásban. Az egyik közülük Mikuláš Taraböák, a Belügyminisztériumban, a közbiztonság egyik vezető helyén teljesít szolgálatot. íróasztalát egy fel nem robbant gránát „díszíti“. Olyasmi ez, ami munkája közben is figyelmezteti a háború komor napjaira. Taraböák elvtárs még aránylag fiatal, mindössze negyvennyolc éves. Ä Dukla alatti Stropkovból hívta be a szlovák állam húszéves korában abba a hadseregbe, amely arra volt szánva, hogy harcoljon népünk barátai, a Szovjetunió fiai ellen. Kiképezték a szovjet partizánok elleni hadviselés módszereire. Amikor a szovjet csapatok szétverték az űn. gyors hadosztályt, maradványaiból gyalogos divíziót alakítottak. De ez az alakulat sem váltotta be a fasiszta vezetők reményeit. Az egyszerű szlovák földműves fiúk nem váltak azzá a „kemény ököllé“, amely azt a feladatot kapta, hogy szilárdítsa meg a szlovák fasiszta hatalmat, a Hitler legyőzhetetlenségébe vetett hitet. A hadosztály balszárnya már 1943 októberében, a szovjet csapatokkal történt első érintkezésnél átment a szovjet hadsereg oldalára. Karácsony előtt „Miko“ — Így hívják baráti körben — több társával már Jefremov ejtőernyős brigádjában volt Moszkva alatt. De nem maradt Itt sokáig. Nem mentek az ugrások. Tulába helyezték át, majd Szaretovba, ahol befejezte a tankosok Iskoláját, és a Csehszlovák Hadseregcsoportnál, Jankó tábornok tankista brigádjában kötött ki. — „Olyan volt, mint a saját édesapánk“ — jellemzi a parancsnokot. — „Nem ismert különbséget cseh, szlovák, vagy ukrán között. Egységünk harci helytállásáért megkapta a „Bohdan Chmelnickíi rendet“ és a „Szuvorov rend“ II. fokozatát. Először Krosnónál harcoltunk 1944 augusztusában. Ekkor kaptuk meg a T 42-es tankokat. Jó masinák voltak, jól verekedtek a német tigrisekkel. Azután jött Dukla. Ott állt a tankunk, ahol ma az emlékmű emlékeztet az elesett hősökre. Hárman voltak bent a tankban, én a toronyban álltam. Hárman elestek, én megsebesültem. Szülőfalunktól tizenkét kilométerre történt. Távcsövemmel láttam a házunkat, de ennek a rövid távolságnak a leküzdése még sok időbe és vérbe került. Hat hétig feküdtem tábori kórházban, aztán beosztottak az Ondava-védővonalbe. A támadás napján „Mtkőt“ áthelyezték egy válogatott egységbe, amelyet a „Jaslői“ tüzérek segítségére küldtek. Itt nem voltak bevetve. Amikör visszatértek, nagy munka várt rájuk. At kellett szervezni a megritkult egységet, és pótolni a technikát. Mint önálló tankbrigádot a IV. ukrajnai frontba osztották be ókét, és eredetileg C. Tešín felszabadításán kellett volna résztvennlük, de ez nem valósult meg, hanem Ostrava elfoglalásánál vetették be a brigádot. Itt újra átadjuk a szót Taraböák kapitánynak. — A németek ekkor már futottak előttünk és ml nem kíméltük őket. Široká községnél — lengyel területen — tankom, amely az egységet vezette, páncélököl találatot kapott. Én voltam a tank parancsnoka. Harcoltunk az utolsó töltényig. Megsebesültem az arcomon és megoperáltak, érzéktelenltés nélkül. Nagyon féltettem a szemem világát, amely hetekig kötés alatt volt. Hat hétig feküdtem Karvinában. Ekkor még a németek tartották Olomoucot és szükség volt minden megmaradt eróre. Tehát újra frontra kerültem, de ekkor már eldördültek az utolsó lövések, és vége volt a háborúnak. „Mikó“ tizedest leszerelték és beosztották a nemzetbiztonsághoz. Több Iskolát végzett és ma vezető dolgozó. Nagy áttekintéssel rendelkezik és ha nehéz Is a munka a törvényszegőkkel, az embereket mégis szereti. 1946-ban harc a spekulánsok ellen, akik fel akarták borítani az ellátást, aztán szolgálat az állomásokon, a körzetekben és a fővárosban. — Milyen célt tűzött maga elé, mint közbiztonsági dolgozó? — kérdezem Taraböák kapitányt. — Legfontosabb, segíteni azoknak az embereknek, akik becsületesen dolgoznak, de azoknak is, akik a lejtőre kerültek, hogy megjavulhassanak. Higgye el, a nagy büntetésekért sem dicséretet, sem előléptetést nem kapunk. A legjobban bosszant az autólopások megszaporodása és minden olyan eset, amelyben a fiatalság részes. —• A napokban ünnepeljük Moravská Ostrava felszabadulásának évfordulóját — emlékeztetem a kapitányt. — Szívesen elnéznék arrafelé. Bízom benne, hogy találkozhatok régi bajtársaimmal. Sajnos, azóta semmit sem tudunk egymásról. — És a szülőfalu, amelyet az Ondavánál nézegetett a látcsövei? — Amikor még gyerek voltam, csak a plébániának volt cserépfedele. A többi házat szalmatetó fedte. Ma olyan, mint egy város. A sáros utak eltűntek, a házak csinosak, mintha nem is az én falum lenne. A szalmatetővel eltűnt a nyomor Is. Ml tízen voltunk gyerekek és napi vendég volt a szegénység nemcsak nálunk, hanem az egész duklal vidéken. ■•A Vöröscsiltag Érdemrend és több szovjet kitüntetés fejezi ki társadalmunk tiszteletét Taraböák harcos lránt. ö maga ukrán-ruszin nemzetiségű, de tökéletesen beszélt a szlovák nyelvet és már előre örvend annak, hogy találkozhat tankista barátaival. Nehéz utat Járt meg, amíg felöltötte ezt az új, békésebb egyenruhát. De ez sem könnyű kenyér. Felkutatni az olyan embereket, akik más terhére akarnak élni. És bizony sokszor nincs érte köszönet és megbecsülés. Pedig nagyon megérdemelné. B. DUSEK A titkos háború Régi tanulság, hogy egy háborút nem lehet egykönnyen titokban tartani. Így azután szinte magától értetődő, hogy az Egyesült Államok laoszi fegyveres beavatkozáséra is fény derült. Maga Nixon elnök is kénytelen volt beismerő „vallomást“ tenni, természetesen a közvélemény kényszerítő hatása alatt. Adatai szerint 1040 „katonai személy“ tartózkodik Laoszhan. Sok, vagy kevés? Nos, nem annyira a pontos számadat a lényeges ebben a tekintetben. Hiszen köztudomású, hogy a Kőedény-síkság elfoglalása, a laoszi hazafiak e ragyogó fegyverténye után, a meghökkent amerikaiak még a dél-vietnami szabadságharcosok „feltételezett állásait és csapatösszevonásait“ is elfelejtették nap mint nap bombázni, s В—52-es gépeiket hamarjában Laosz felé irányították. A Kőedény-síkság többszöri bombázásának ugyan nem lett sok eredménye, mivel a felszabadító egységek mindmáig biztosan a kezükben tartják a stratégiailag lelbecsiilhetetlenül fontos térséget, viszont kibújt a szög a zsákból: Nixon és a Pentagon adatai felettébb relatívak, hiszen bármikor — szinte órákon belül — vezényelhetnek át katonai alakulatokat a szomszédos Laoszba. Van Nixon elnöknek ezzel összefüggésben egy másik állítása is, amely mellett kanokul kitart. Az amerikai „katonai személyek“, tehát az 1040 ember, Laoszban nem kapcsolódik be a „fronttevékenységbe“. Érdekes... Vajon mit tesx egy amerikai katona Laoszban, ha nem kapcsolódik be a „fronttevékenységbe“? Miért van ott? Továbbá: a Kőedénysíkságon végzett szőnyegbombázás nem volt „fronttevékenység“? Annál furcsább mindez, mert a Pentagon beismerte, hogy a Laoszba vezényelt amerikai sorkatonaság zsoldját „frontpőtlákkal“ egészítették ki. Ejnye, ejnye... milyen gavalléroskodás! A frontpótlék összege ugyanis havi 65 dollár, s mindezt csak úgy, „fronttevékenység“ nélkül? ... Aligha hihető!... Természetesen tudni kell, hogy a Fehér Ház, következésképp a Pentagon is, kényes helyzetbe kerültek. A szenátusban ugyanis éles nyilatkozatok hangzottak el a laoszi háború eszkalációja ellen. Fulbright és Mansfield szenátorok „kerekperec“ rámutattak, hogy Vietnamban is hasonlóképpen kezdődött a háború. A recept talán a régi: először hadianyag-szállítások, majd katona! szakértők és tanácsadók, végül sorkatonaság, amely ugyan nem kapcsolódik be a „fronttevékenységbe“, s ezután már csak a nyílt fegyveres konfliktus következhet Nixon tehát, aki választási programjában, majd külpolitikai expozéjában is hangzatos ígéreteket tett a vietnami háború befejezésével kapcsolatban, ismét játszik a tűzzel. S bár meglehet, hogy Dél- Vietnamban „vietnamizál“, ezzel szemben Laoszban viszont „amerikanizál“. Mindennek természetesen meg van a maga diplomáciai vetülete is. Carl Barch, az amerikai külügyminisztérium szóvivője minden kertelés nélkül bejelentette, hogy az Egyesült Államok „nem ismeri el Laosznak az 1962-es genfi megállapodás által előírt semlegességét.“ Ni csak, ezt viszont valamivel magyarázni is kellene. Nos, akad magyarázat. Az amerikai külügyminisztériumban ugyanis ügy „tudják“, hogy Laosz területén északvietnami csapatok tartózkodnak. Az amerikai jelenlét tehát szükséges, hogy elejét vegye a Vietnami Demokratikus Köztársaság esetleges „agressziójának“, s megvédhesse Laosz függetlenségét. Ügy érezzük, ehhez nem kell különösebb kommentár. Ezt a pirulát csak abszolút tájékozatlan ember tudja lenyelni, ha ugyan nem akad a torkán. Az imperialista törekvések igazi arca tehát ismét elővillant. Ezzel párhuzamosan tanúi lehetünk az Egyesült Államok délkelet-ázsiai politikája teljes csődjének. (P.)
