Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-28 / 9. szám

K U LT D R A A pályaválasztásról Mi lesz veled, emberke ? Jókai Mór Száznegyvenöt évvel ezelőtt, 1825. február 18-án született Ko­máromban Jókai Mór, a XIX. szá­zad legtermékenyebb és legolva­sottabb írója. Jókai gondos nevelésben része­sült, tanításában odahaza sógora, Vály Ferenc professzor is közre­működött. Tőle tanult meg fran­ciául, tízéves korában pedig német szóra, mint cseregyermeket Po­zsonyba küldték. Később tanulmányait Pápán folytatta, ahol barátságot köt is­kolatársával, Petőfi Sándorral. Ezernyolcszáznegyvenkettőtől 1844-ig Kecskeméten újra össze­került Petőfivel, mint az ott ját­szó vándor színtársulat tagjával. Húszéves korában megszerzi az ügyvédi diplomát, de nincs kedve a. jogi pályára és átveszi egy Pes­ten megjelenő folyóiratnak, az Életképeknek szerkesztését. A szabadságharc bukása után hónapokig a Bükk-hegységben rejtőzik, majd Pestre jön, és Sajó álnév alatt írja műveit. 1853-tól késő öreg koráig lankadatlanul írja egyre-másra megjelenő mun­káit; történeti és társadalmi re­gényeit: Erdély aranykora. Török­világ Magyarországon, Janicsárok végnapjai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán stb. JÖKAI MÖR POZSONYBAN Tízéves karában Jókai Pozsony­ba került, hogy ott megismerked­jék a német nyelvvel. Pozsonyi emlékeinek egy részét beiktatta „Mire megvénülünk“ és a „Szo­morú napokban“ című műveiben is. Jókai az akkori Pozsonyt sa­játságos városnak nevezi. Itt látta meg a nemzeti különbséget kiéle­ző gazdasági és társadalmi szaka­dékot a városi társadalom felső rétegei és az akkori proletárság között. De nemcsak ezt figyelte meg Jókai, mint diák, hanem a pozsonyi líceum szlovák növendé­keit is, és az osztályuralomnak az iskola falai között is megmutat­kozó következményeit. Jókainak ezeken a kora ifjúsá­gában szerzett tapasztalatain kí­vül későbbi utazásai alkalmával közvetlen kapcsolatba került a szlovák néppel, amikor 1875-ben Nyitra, Trencsén, Árva és Liptó legszebb vidékeit beutazta. Dicséri a szlovák nép dolgosságát, szor­galmát, gazdag folklórját és kép­zőművészeti alkotó erejét. Jókai a szlovák népről így írt: „Ezek az emberek nyáron a mezőn dol­goznak, télen át otthon fafaragási és különböző játékszerek készíté­sével pedig művészek“, és ilyen művészekkel tele van a szlovákok lakta föld. A Szlovákiában élő magyarság és Jókai szülővárosa, Komárom, a nagy író emlékére emlékművet emeltetett. Itt láthatjuk még azt a kő kioszkot, ahol Jókai a Hét­köznapok című regényét írta, va­lamint az Aranyember sírját is. Ugyanakkor a nagy író emlékére Komáromban rendezik meg min­den évben a „Jókai Napok“-at, ahol a legjobb magyar színjátszó együttesek, irodalmi színpadok, vers- és prózamondók mutatják be legjobb tudásukat, amelyek a Jó­kai emlékmű ünnepélyes megko­szorúzásával érnek véget. Jókai mindmáig a legnagyobb és legkedveltebb írónk maradt, ezért mindig újjászületés vár rá, még­pedig olyan, amilyet kevés író vár­hat, mert műveit jó pár évtizeddel halála után is sorozatosan új ki­adásban jelentetik meg. P. R. C7»."\n VOl HMílepg ^ ^ 1970. február 28. Szlovákiában évente több mint 70 ezren végzik el az alapfokú kilenc­éves iskolát. Ennyi tizenöt év körüli fiú és lány kerül a nagyfontosságú kérdés, a pályaválasztás elé. Mivel a csemetéknek egész fiatal korban kell a döntést meghozni, elengedhe­tetlen a felnőttek (szülők, pedagó­gusok) segítsége — valamint az ille­tékes állami és társadalmi szervek hatékony közreműködése. Manapság a pályaválasztók előtt aránylag sok lehetőség áll. Persze, ez még nem Jelenti azt, hogy min­den serdülő fiatal vágya teljesülhet. Mindenekelőtt számolni kell az or­szág lehetőségeivel, s a népgazdaság igényeivel. Sok szülő erről nem szí­vesen hall. Márpedig ezek olyan igé­nyek, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha mindenki kénye­­kedve szerint választana, gyakran elő­fordulna, hogy a szükséges képzett­ség megszerzése után nem tudnának elhelyezkedni. A mi társadalmunkban két oka is van annak, hogy ne csupán egyéni vágyak, elképzelések alapján képez­zük a Jövő szakembereit. Egyrészt a fiatalok érdekében nem engedhet­jük meg, hogy az igények és lehető­ségek ismeretének hiányában olyan szakmát tanuljanak és technikumot végezzenek, ahol kicsi a társadalmi szükséglet s más szakmába, pályára legyenek kénytelenek átvándorolni. Aztán a népgazdaság előtt álló nagy feladatok is azt teszik szükségessé, hogy Jól, tervszerűen gazdálkodjunk a munkaerőtartalékkal, vagyis az or­szág igényeinek alapján Jusson belő­lük minden szakmába, pályára. Helyes tehát a lehetőségek figye­lembevételével választani pályát, élet­hivatást. Persze, ez nem Jelenti azt, hogy az illetékesek ne tartsák fon­tosnak az egyéni vágyak teljesítését. De mivel a fiatal szíve még sokfelé húz és rendszerint a szülő vagy más befolyása alatt választanak jó figye­lembe venni az elosztók tanácsát. Vegyünk csak egy iskolát és ezen keresztül vizsgáljuk meg, helyesen választanak-e a fiatalok. A losonci alapfokú Iskolában 89-en végeznek az idén. A gyerekek közül 44-en Jelentkeztek továbbtanulásra. (A szakmák választása még pontosan nem ismeretes, annyi azonban bizo­nyos, hogy a mezőgazdaságba nagyon kevesen mennek.) Közülük 15-en gim­náziumba, 11-en ökonómiára, heten építészetire, ugyanannyian a kassai gépipariba, ketten nevelőiskolába és ketten mezőgazdasági technikumba (ökonómiai szakra) jelentkeztek. A szakmát választó gyerekek főleg gép- és szövőiparban akarnak elhelyezked­ni. Szabó Béla igazgató szerint a gye­rekek szüleinek több mint 30 száza­léka a mezőgazdaságban dolgozik. Az is tény, hogy a Losonc környékbeli községekben az átlag életkor nagyon magas az EFSZ-ekben, s egyre keve­sebb a produktív munkaerő. Termé­szetesen a mérnökök, technikusok száma sem kielégítő. Ennek ellenére senki nem Jelentkezett általános me­zőgazdasági technikumba, sőt még gépészetire sem. Ebből láthatjuk, hogy a szülők, de mások sem igen gondolnak a mező­­gazdasági termelés fontosságára. Pe­dig a szülőknek, tanácsadóknak tud­niuk kellene, hogy a népszaporodás és az életszínvonal emelkedése meg­követeli az élelmiszertermelés foko­zását, ugyanakkor a mezőgazdaság természeti adottságánál fogva még a mai technikai felszereléssel sem auto­matizálható egyes ipari termelési fo­lyamatokhoz hasonlóan. így az emberi munkaerő szerepe sokáig Jelentősebb marad, mint más ágazatokban. Miért idegenkednek a mezőgazda­ságtól? Krtsta György, az iskola veterán tanítója ezt részben azzal Indokolja, hogy az iskolákon keveset törődnek a mezőgazdaság megkedveltetésével. Régebben hetente három óra volt a kötelező mezőgazdasági gyakorlat. Ezt a kevés időt is egy órára csökkentet­ték. Pedig főleg a gyümölcsészet, a kertészet és a gépek nagyon érdekel­ték a gyerekeket, s ezáltal volt bizo­nyos elképzelésük a mezőgazdasági termelésről. Az iskolában csökkent az órák szá­ma, a szülőkön keresztül pedig „kí­méletből“ Jóformán semmi betekin­tést nem nyertek a falusi serdülők a mezőgazdasági munkába. Viszont annál többet hallják ócsárolni a szö­vetkezetét, a maradi mezőgazdaságot, az alacsony kereseti lehetőséget. Valójában igaz az, hogy az Ipoly­­mentén még több helyütt nem bonta­kozott ki a nagyüzemi mezőgazdaság. De ennek jórészt az az oka, hogy nincsenek képzett vezetők, s idős, kevésbé munkabíró a tagság. Ez a je­lenség azonban nem általános, sőt az ország sok szövetkezetében manapság a kereseti lehetőség Jelentősen felül­múlja az ipari munkásságét amellett, hogy nem kell a tagságnak napon­ként Jelentős időt utazással eltölteni. Ezek szerint azoknak van igazuk, akik hisznek az egyre virágzóbb nagyüze­mi mezőgazdaságban és gyermekeiket — ahol van lehetőség — techniku­mokba, szakintézetekbe adják. Közismert, sokan a gyermekük ta­nításánál figyelembe veszik az isko­lák közelségét. Ezt részben anyagi okkal magyarázzák (kevesebbe kerül az utazás és a kosztot szintén köny­­nyebben tudják otthonról pótolni). Azt hiszem, az anyagi kiadás senkinél nem mellékes kérdés, és különösen nem a sokgyermekes családokban, ahol több fiatal tanul egyszerre. Mi­vel ez valóban így van, Jobban ki kellene használni a lehetőséget. Az ilyen lehetőség például a katonai iskola, amelyre a toborzási tervet Dél- Szlovákia járásaiban évről-évre nem teljesítik. Nemrégiben a Liptovský Mikuláš-i katonai ipari és elektrotechnikai tech­nikumban jártam. Mivel közkedvelt szakmát tanulnak, a magyar fiatalok is bátran jelentkezhetnének a négy­éves középiskolába. (Azért is ajánla­tos, mert a magyar nyelvű gépipari iskolákban eléggé korlátolt a lehető­ség.) Az iskola kitűnően felszerelt és sok technikai újdonság segíti a fiúk tanulását. Emellett — ami nagyon lé­nyeges — nem kerül pénzbe a tanít­tatás, mivel még ruhát is kapnak és az útiköltséget szintén megtérítik. A katonaiskolában három évig csak az előírt tantárgyakkal foglalkoznak, és csak az utolsó évben tanulják a hard technikát. A technikumi évek alatt letöltik a katonaidőt, és az érettségi után tisztek lesznek. A feltétel: hat évig a katonaság kötelékében kell maradniuk. A mlkuláši technikumban valóban Jó kezekben van az ifjúság nevelése. A fiúk szabad idejükben különböző érdekkörökben tevékenykednek, de elvégzik a tánciskolát, sőt még pin­cér-tanfolyamon is részt vesznek, amely vetélkedéssel fejeződik be. A kulturális- és egyéb leh őségek gazdagok, s ami lényeges, a szülők­nek nem kell búsulniuk, hogv a fiuk rossz társaságba kerül, elzüllik, szé­gyent hoz a fejükre, mivel az ott levő tanárok, nevelők megkövetelik a fegyelmet. A lányok elhelyezése, foglalkozta­tása okozza talán a legnagyobb gon­dot. A tovább tanulni vágyó leány­gyerekek főleg ökonómiára, óvónő­képzőbe és egészségügyi szak közép­iskolákba jelentkeznek. Annak ellené­re, hogy a jövő tanév elejétől a Du­­naszerdahelyen megnyíló kétosztályos sgészségügyi iskolával gazdagodunk, ä lehetőség elenyészően csekély. Ezért jelentkeznek sokan a lányok közül ilta’ános mezőgazdasági technikumok­ba. Sajnos, az iskola elvégzése után kevesen dolgoznak a képesítésnek megfelelően.' Azt hiszem, ez elgon­­lolkoztató, s talán helyesebb lenne, ha mind a technikumokban, mind a szaktanintézetekben, külön leányisko­lákat létesítenének, ahol az általános mezőgazdasági tudnivalók mellett so­kat foglalkoznának a háztartási teen­­lőkkel (főzéssel, varrással, szabás­sal, háztáji kertészettel stb.). Gondo­lom, ha ez megoldódna, sokkal köny­­nvebb lenne a falusi lányok elhelye­zése, s az iskola elvégzése után Job­ban hasznosíthatnák a tanultakat. A szakmaválasztáskor mind a fiúk­nál, mind a lányoknál nagy a ragasz­kodás az úgynevezett divatos foglal­kozások után. (Persze oda csak a jelentkezők kis hányadát veszik fel.) A szülők a leánygyerekeknél csak a fodrászatot, az elárusító, cukrász stb. szakmát tartják nagyra. A fiúknál csak az autó-, villany-, motorszerelő, tévé-javító szakma és még egynéhány jelent a szülők szerint boldogulást. Sokan csak a mát nézik, s azt hiszik, más szakmának nincs Jövője. Nem szabad elfelejteni, napjainkban annyi változásnak vagyunk szemtanúi, hogy nehéz belőle pontosan megjósolni, mi lesz a legjobb, legtöbb Jövedelmet Je­lentő. Az viszont előrelátható, annak a fiatalnak, aki ma pályát választ, úgy kell készülnie, hogy élete során mindig képes legyen megújítani az Ismereteit. Azt hiszem manapság nem helyes, ha a szülők mereven ragaszkodnak elképzeléseikhez, mivel a jövő távla­tait élénk fantáziával is nehéz belát­ni, s ezért nem könnyű megmondani, hogy melyik a jó pálya vágy szakma. Jó tehát, ha meghallgatják a széle­sebb látókörűek tanácsadásait és el­hiszik, hogy a társadalom céltudatos összefogásával meg lehet teremteni a pálya megválasztásában is az egyéni és társadalmi érdekek összhangját. Tóth Dezső A szímői szülők és iskolabarátok szövetsége a Ne>mzeti Front vala­mennyi képviseletével karöltve, vetél­kedőt rendez a község 25 éves fel­­szabadulása alkalmából. A vetélkedőt április első szombatján és vasárnap­ján rendezik. A rendezvény címe: „Ápoljuk néphagyományainkat és népdalainkat!“ A rendezvényt farsangi szokások A szímőiek kultúrversenye tollfosztó esték, Luca-nepi és egyéb népi hagyományok, továbbá a CSKP alapításától kezdve a pártért küzdő szímőiekről való megemlékezés, va­lamint az élő, régi párttagokkal való beszélgetés tarkítja majd. A rendezőség mindent megtesz, hogy a két est minél változatosabb és minél szórakoztatóbb legyen. Ezért ezúton is kéri a Szülők és Iskolabarátok Szövetségének választ­mánya, (hogy a faluból minél többen kapcsolódjanak be ebbe a nemes kul­­túrvetélkedőbe. Azok, akik szerepelni akarnak, jelentkezzenek a kilencéves magyar iskola igazgatóságán. Annál is inkább, hogy minél méltóbban ün­nepelhessék meg falujuk felszabadu­lásának 25 éves évfordulóját. Jó lenne, ha a szímői kezdeménye­zés más községben is követőkre ta­lálna. Dr. Hofer Lajos I Dél-Szlovákia egy kis városában - tartózkodó szovjet egységek ügyes­­. kezű katonái, a Lenin évforduló tisz­­, teletére szobrot készítettek és felállí- I tották a laktanya udvarán. ként sem tűrhette meg. Egy kosár gyümölcs, egy vég posztó, vagy a kongresszusi ünneplés — egyremegy: mind ugyanannak a magatartásnak más-más megnyilvánulása. Ezért kel­lett nemcsak azt vállalnia, hogy ko­pott ruhában jár és rosszul táplálko­zik, hogy lemond roppant munkája minden külsődleges eredményéről, hanem azt is, hogy szembenéz Dora Kaplan revolverével. Nem a halálnak fittyet hányó hős gesztusa ez, hanem a gondolkodó politikus életelve. Alig­ha hihető, hogy ne tudta volna, mit jelentene halála a forradalomnak, de inkább ezt a veszélyt hívta ki, mint­sem hogy tápot adjon a bálványozás­nak. S valószínűtlen, hogy a túlzott szerénység kerekedett volna felül benne, amikor az Októbert fenyegető veszedelmek közül kisebbnek ítélte önmaga pusztulását, mint a szolga­ság lélektanának továbbélését. A látszólag értelmetlen magatar­tást, hogy még ezt a mérhetetlen kockázatot is vállalta, nem magyaráz­hatja semmiféle lélektani ok, vagy jel­lembeli adottság: egy alapvető elv­hez való kérlelhetetlen ragaszkodás parancsolta ezt. De mit mondjunk másik furcsa tulajdonságáról, ahogy szétforgácsolta idejét és erejét? Ml sem természetesebb, minthogy állam­férfiak sorsdöntő időkben csak sors­döntő ügyekkel törődnek. Nincs tu­domásunk, hogy Caesárt a gallusok elleni harcok alatt, Hannibált Róma ostromakor, Robespierre-t a terron idején más is foglalkoztatta volna, mint az emberfeletti feladat, amely­nek elvégzésére vállalkozott. Az em­bert természet sajátossága, hogy mi­nél nagyobb a cél és tét, annál job­ban összpontosítani kell a figyelmet és az akaratot; ilyenkor minden mel­lékes háttérbe szorul, minden másod­lagos halasztást szenved. Lenin 1919 májusában levelet ka­pott parasztoktól, akik panaszkodtak, hogy Jogtalanul rekvirálták el a lo­vaikat. Továbbküldte a kérvényt az illetékes hivatalnak, s ezzel a meg­jegyzéssel kapta vissza: „Úgyis sok a munka, nincs időnk apró-cseprő ügyekkel foglalkozni.“ A levél to­vábbvándorolt, ezúttal az Állami El­lenőrzéshez, Lenin utasításával: „Tar­tóztassa le azt a tisztviselőt, aki ezt a választ adta.“ Ez a kivételes képességű szervező, aki életének minden percét tervsze­rűen beosztotta, mintha nem ismert volna különbséget sorsdöntő és apró­­cseprő ügyek között. A forradalom legnehezebb időszakában azzal törő­dött, hogy a Kreml minden szobájá­ban legyen egy kancsó víz és pohár a várakozóknak, hogy Sztálin olyan szobát kapjon, ahol nem zavarja a konyhai za], s nyugodtan alhat. Egy távirata 1919 februárjából: „Danyilov szovjetalkalmazott panaszkodik, hogy a Rendkívüli Bizottság elvett tőle há­rom púd lisztet és más terményeket, amelyeket másfél év alatt gyűjtött össze nagy nehézségek árán négytagú családja számára. Szigorúan vizsgál­ják ki. Az eredményről távirati érte­sítést kérek. „Egy másik ugyanabból az évből: „Nézzenek utána Jefroszi­­nya Andrejevna Jefimova katonafele­­ség panaszának (Belozerszk körzet, Pokrovszki Járás, Novoszelo falu), mely szerint a gabonáját elvitték a közös magtár számára, noha férje ötödik éve fogságban van, három gyereke van, munkást nem tart. A vizsgálat eredményéről és az intéz­kedésekről értesítést kérek.“: 1920 Januárjában Javasolta LunacsarszkiJ- nak, szerkesszenek orosz értelmező szótárt. 1921 májusában Pokrovszkijt kérte, ellenőrizze, készül-e már а szótár. Pontosan egy év múlva Lit­­kenszt noszogatta, nézzen utána, mi van vele, majd egy hét múlva ismét írt neki: csinálják már végre. De a legjellemzőbb az a kérelem­áradat, mellyel Gorkij 1919-20—21- ben elárasztotta. Fogadja Kuprint iro­dalmi ügyben; adjanak ki informá­ciós újságot a kommunista agitáto­roknak; fordítsák le valamennyi európai nyelvre azoknak a könyvek­nek a Jegyzékét, melyek a Világiro­dalom sorozatban megjelennek; fo­gadja Farbmann amerikai újságírót; hagyjanak meg a tudósoknak 1800 fejadagot; eresszék szabadon az ösz­­szeesküvéssel vádolt Szapozsnyikov vegyészt, aki megtalálta a módját, hogy gázszurokkal fertőtlenítőt ké­szítsen; adjanak lehetőséget Manu­­hinnak, hogy külföldön kutathassa a kiütéses tífusz szérumát; szállítsák vissza Moszkvából az Ermitázs mű­kincseit Leningrádba, szervezzék meg a Gyermekbűnözés Elleni Ligát; gyűjtsék össze a lerombolt faházak üvegét, a homokzsákok rongyait, az ócskavasat; olvassa el Csehov és Mar­tov kéziratos emlékiratait; engedé­lyezzenek külön dolgozószobát a tu­dósoknak; kobozzák el az emigráltak vagyonát; látogassa meg Lazarov Fi­zikai Intézetét. És Lenin, akinek közben a fehér­gárdistákkal, az intervenciósokkal, az éhínséggel, a szörnyű káosszal kel­lett megküzdenie, türelmesen és fá­radhatatlanul válaszolt a kérelmekre és javaslatokra, írt, táviratozott, uta­sított, intézkedett. Egyetlenegyszer érződött csak rosszallás a hangjából — de akkor is hogyan! „Atküldtem levelét L. B. Kemenyevnek. Annyira fáradt vagyok, hogy semmihez sincs erőm. ön viszont vért köp és nem utazik! Igazán mondom, ez lelkiisme­retlenség és ésszerűtlen dolog. Euró­pában egy Jó szanatóriumban kezelni is fogják, és háromszor annyit fog dolgozni. Bizony-bizony. Nálunk pe­dig sem gyógykezelés, sem munka — csak kapkodás. Hiábavaló kapkodás. Utazzék el, gyógyuljon meg. Kérem, ne makacskodjék.“ (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents