Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-12-27 / 52. szám
KÖZGAZDASÁG HATÉKONY ÉS TARTÓS BESZÉLGETÉS DR. CSÉFALVAY GÁBOR MÉRNÖKKEL, A DUNASZERDAHELYI MEZŐGAZDASÁGI TÁRSULÁS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLYÁNAK VEZETŐJÉVEL irányítási rendszert a mezőgazdaságban! Közgazdasági szabályozók mai szerepe és jövőbeni formái fi* • Ml a véleménye a mezőgazdaság Irányítása közgazdasági szabályozóiról, s azok jövő évi módosításairól? — Az 1970-es év a gazdaságirányítás közgazdasági eszközei érvényességének utolsó esztendeje. Három év tapasztalatai állnak rendelkezésünkre, így hát természetes, hogy a mezőgazdasági dolgozók érdeklődésének középpontjában éppen a mezőgazdaságirányítás további formálnak kérdése áll. Különös Jelentőséget ad e kérdésnek a népgazdaság Jelenlegi helyzete, valamint az a követelmény, hogy a fennálló nehézségeket minél előbb kiküszöböljük. Alapvető kérdés: a közgazdasági ösztönzők olyan rendszerének kell érvényesülni, amely egyrészt biztosítja a társadalmi érdekek maradéktalan kielégítését, másrészt adjon teret a vállalati kezdeményezéshez és a vállalaton belüli ökonómiai érdekek érvényesítéséhez is. 0 A helyes kiindulópont? — A közgazdasági szabályozók felépítésénél országunk objektív adottságaiból kellene kiindulni. Nevezetesen abból, hogy az egyes területek természeti adottságai rendkívül eltérőek s ennek folytán a termelési költségek s Így a különbözeti földjáradék Is területenként igen nagy mértékben különbözik, másrészt az aránylag kis országterület nem ad módot arra, hogy a differenciált zőnaának alkalmazásáva! lehessen a földjáradékképződés különbségeit kiegyenlíteni. Jgy azután az oly gyakran hangoztatott nézet, mely szerint a gazdaságirányításnak az ökonómtailag indokolt szintű felvásárlási árak alkalmazása útján kellene történnie, a mai viszonyaink közepette Inkább csak romantikus elképzelés, mint ténylegesen alkalmazható megoldás. A nem ár-jellegű közgazdasági értékszabályozók alkalmazásáról még a miénknél sokkal kiegyenlítettebb természeti feltételekkel rendelkező országok sem mondhatnak le, még kevésbé mi. • Miben látja az eddigi értékszabályozók fogyatékosságait? — Eddig a közgazdasági értékszabályozók rendkívül sokrétűek voltak. Szerepüket tekintve két csoportba tartoztak: e Jövedelemelvonási és a jövedelemkiegészítési szabályozók csoportjába. A jövedelemelvonás eszközei az adórendszer, a biztosítási rendszer és az alkalmazott kamatláb. A Jövedelemkiegészítési: az árpótlékok, prémiumok, különbözeti felárak, stabilizációs dotációk és a szubvenciók. Noha az adórendszer elvei általában helyesek, az egyes adóügyi helyrajzi egységekben alkalmazott földadó-díjszabásaik tapasztalatom szerint nem fejezik ki a talajviszonyokból adódó termékenységi különbségeket. Ami az adó másik részét — a kereseti adót — illeti, amelyet a szövetkezetek fizetnek, megfontolás tárgyává kellene lenni, nem volna-e célszerűbb, ha ezt közvetlenül a szövetkezeti tagok fizetnék, mivel a Jelenlegi formában nem érvényesül az az elv, hogy aki nagyobb keresettel — ’ Jövedelemmel — rendelkezik, magasabb adókulcs szerint Járul hozzá a közterhek viseléséhez, hiszen a társadalmi Juttatásokból (táppénz, Járadékok stb.) is eszerint részesedik. Természetesen ebben az esetben a Jutalmazási alap az eddigi kereseti adó összegével magasabb lenne. Csaknem valamennyi Jövedelemkiegészítő szabályozót fogyatékosnak tartom. Vegyük sorra: az árutermelésnövekedési prémium, mely a tej kivételével 1970-re már megszűnik, alapjában eddig is igazságtalan és a társadalom számára kis hatékonyságú volt, mivel a hároméves átlaghoz viszonyított növekedésre vonatkozott csupán, s így hátrányosan érintette azokat, akik már az előző években is magas árutermelést értek el és ezt már csak kis mértékben tudták fokozni. A nagyobbik fogyatékossága abban állott, hogy míg az állam súlyos milliókat fizetett ki e címen, a társadalmi megrendelés nemcsak hogy nem lett túlszárnyalva, de sok esetben még csak nem is teljesítődön. Mert ott, ahol az árutermelést a háromévi átlaghoz viszonyítva emelték, Jogosultak voltak a prémiumra, a nem teljesítők seregével szemben viszont semmiféle szankció nem létezett. Emellett a húseladás esetében az előírások ugyan megkövetelték az álománycsökkenés levonását a premizálandó árutermelési gyarapodásból, ám a gyakorlatban mód nyílott arra, hogy az üzemek a tényleges csökkenést elkendőzzék. Mivel azt, hogy az év végi állomány milyen tényleges értékű egyedekből áll, már senki sem ellenőrizte. így lett e prémium a szarvasmarhaállomány létszámcsökkentésének egyik ösztönzője. Ml ebből a tanulság? Az, hogy nem elegendő a vagyonállag terhére elért értékesítési volumenből csupán a kimutatott vagyoncsökkentést levonni, hanem ilyen esetben indokolt a levonást emelt koeflcienssel alkalmazni. A különbözeti Járulék (differenciális pótlék) a rosszabb természeti feltételekből adódó hátrányt hivatott kiegyenlíteni. S ennek folytán az adóügyi besorolás helyrajzi egységei szerint tagozódik. Eddig ez rendjén Is lenne — bár tarifáin lehetne vitatkozni. Hibája? Az áruértékesltési volumen egész terjedelmére vonatkozik, ahelyett, hogy az egyes termékek szerint különböző lenne, társadalmi fontosságuk alapján. Szerintem egy Igen hatékony szabályozóeszköz marad Itt kihasználatlanul, mellyel Igen közvetlenül lehetne befolyásolni az üzemek termelési profiljának formálását. Ez lehetne az az eszköz, melynek segítségével biztosíthatnék az egyes termelési körzetekben, hogy tényleg azt termeljenek, amire a társadalomnak szüksége van, s a helyi feltételek Is adottak. Ez a szabályozó segíthetné mindazon feladatok megoldását, melyeket különben a körzetenkint differenciált felvásárlási árakkal lehetne csak megoldani. 0 Gyakorlati példa? — Mondjuk egy burgonyatermesztési körzetbe tartozó üzemet vegyünk alapul, mely az adóügyi helyrajzi besorolás alapján különbözeti pótlékra igényjogosult. Jelenleg ez az üzem az árbevételeinek teljes összege alapján kapja a különbözeti pótlékot, függetlenül attól, milyen termékek eladásával érte azt el és milyen termelési költséggel. Arra az árbevételre is ugyannyi pótlékot kap, mely a társadalom számára másod- vagy harmadrendű fontosságú termék eladásából szerzett, mint például a burgonya, hús, vagy a tojás eladásából származó árbevételekre. Azt hiszem, ezt a megoldást nehéz lenne logikusnak nevezni. 0 On szerint van létjogosultsága a stabilizációs juttatásnak? — Nem szorul bővebb magyarázatra, lényegében csak kényszermegoldási eszköz. Attól függetlenül, hogy ez a Jövedelemkiegészítő sok-sok millió koronát felemészt, s a lemaradó mezőgazdasági üzemeket hivatott átmenetileg segíteni. Az elmúlt években az üzemek az ún. konszolidációs terveik alapján kapták s odaítélésük módjából a szubjektív elem aligha volt kizárható. Hiszen a közgazdasági környezet az elmúlt három évben annyira megváltozott, hogy ha az Illető konszolidációs terv elkészítésekor objektív és reális Is volt, ma már teljesen idejét múlta. Ennek folytán csak helyeselhető, hogy 1970-ben e juttatásokat konkrét üzemi Intézkedésekre folyósítják. Bár ezen a téren is helyesebbnek tartanám, ha a hiánycikkek felvásárlási árához adott felár formájában kapnák az arra rászoruló mezőgazdasági üzemek. 0 Szó van a szarvasmarha- és anyasertéstenyésztés fejlesztését, valamint az egyes hiánynövények vetésterületének bővítését serkentő állami támogatásról. Milyen veszélyt rejteget? S hatékonyabb megoldást miben Iát? — Ami az 1970-es évben a szarvasmarha- és az anyasertésállomány, s a hiánynövények (őszi repce, cukorrépa stb.) vetésterületének gyarapítására kilátásban levő állami támogatást illeti, ezek szükségessége az adott kényszer-helyzetben vitathatatlan. Bár a mezőgazdaság belterjessége növelésének követelményével nincs összhangban s ennélfogva létjogosultsága csak átmeneti. Habár a termelésfokozás egyik feltétele a megfelelő állatsflrűség és megfelelő vetésterület, ennek közvetlen (és nem a termelési eredmények útján történő) pénzügyi ösztönzése az extenzív iráyú fejlesztés veszélyét rejti magában. — Főleg ha olyan megkésve kapja a termelő a tájékoztatást, mint a repce, vagy a cukorrépa esetében történt! így könnyen előfordulhat, hogy nagy pénzöszszegek kifizetése ellenére a terményvolumen számottevően nem gyarapodik. Sokkal hatékonyabb ösztönzőnek látom az ármódosítást — vagy ha ez nem alkalmazható, akkor árkiegészítő prémiumot kapjanak a mezőgazdasági üzemek. 0 Helyesii-e a beruházási eszközök felhasználásának legújabb módosításait? — Igen ésszerű módosításnak tartom azt, hogy az 1970-es év beruházásaira fordított pénzeszközök csakis azokat a mezőgazdasági üzemeket illetik meg, amelyeknek építkezései strukturális változásokat eredményeznek a mezőgazdasági termelésben. Mindenképpen helyesnek tartom a nagy kapacitású, főleg vállalatközi, vagy üzemközi együttműködéssel épülő létesítmények támogatását. Egy-egy korszerű, nagy kapacitású baromfifarm, marhahizlalda, sertéstelep, hűtőház stb. vitán felül nagyobb társadalmi, termelési hatékonyságot és műszaki-technológiai előrehaladást Jelent, mint az ugyanannyi pénzzel életrehívott, elaprózott létesítmények. 0 Előnye mellett mi a hátránya az egyéni lakóházépítés térítésmentes kölcsönének? Milyen módosítást tartana helyénvalónak? — Míg a beruházási szubvenciók területén egyértelműen az eszközkoncentráció álláspontján vagyok, az egyéni lakásépítésre folyósított térítésmentes kölcsön esetében célszerűnek és szükségesnek tartanám, hogy a mezőgazdasági termelési igazgatóságok, illetve a Járási mezőgazdasági társulások lehetőséget kapnának az eddigi egyénenkénti 22 ezer 500 korona juttatás esetleges további megosztására. Ugyanis igen gyakori Jelenség, hogy olyan szövetkezeteknél, ahol bár a munkaerőhiány nem olyan nyomasztó, de a lakáshelyzet ez állami támogatást megköveteli, az egyik építkező megkapja a szóbanforgó összeget, a másik viszont semmit sem, holott azonos értékű munkaerőkről és azonos szociális adottságú esetekről van szó — dehát az üzem csak egy kölcsön-kvőtát kapott s Így az egyikkel köthet tíz évi munkaviszonyra szerződést. Az sem szorul bővebb magyarázatra, hogy az ilyen eset aztán milyen tartósan megbontja és mérgezi az emberközi kapcsolatokat, mennyi viszálynak, torzsalkodásnak indítéka ... S társadalmi méretben talán többet árt, mint használ! Mindez elkerülhető lenne, ha az üzem a kvótát két vagy esetleg három felé oszthatná, hiszen a rászorulók gyakran 11 ezer, sőt a 7 ezer korona támogatást is örömmel vennék, a tíz évre szóló szerződést szívesen aláírnák (hiszen az EFSZ- ből elmenni úgysem akarnak!), s az üzemnek a Jelenlegi egy helyett kettő, vagy három elkötelezett, s ilyenformán is elégedett dolgozója lenne. 0 Mindenekelőtt mit tart a legfontosabbnak, hogy a mezőgazdaság irányítási rendszere tovább javuljon, rugalmasabbá és hatékonyabbá váljon? — Közismert, hogy az 1970-es év a közgazdasági szabályzókkal történő irányítási rendszer első szakaszának utolsó éve lesz. Számunkra most már nem az a döntő kérdés, hogyan módosulnak 1970-re az eddig érvényes „Játékszabályok“, hanem sokkal inkább az, milyenek lesznek az ezt követő időszak ökonómiai szabályozói? Valamennyiünknek alapvető érdeke, hogy ezek minél célravezetőbbek, hosszabb időszakra szóljanak és állandó Jellegűek legyenek. Ehhez viszont az kell, hogy felkészültebben és sokkal elmélyültebben kell az eddigi tapasztalatokat elemezni, s minél következetesebben levonni a tanulságokat. A hatékony és hosszútávé Irányítási rendszer felépítése népérdek. S nem árt, ha a vele kapcsolatos problémák objektív elemzésében minél többen résztvesznek. Beszélgetett: N. KOVÁCS ISTVÁN Ladislav Spacinskymérnök, CSc.: Az agrokomplexum külkereskedelmi kapcsolatainak problémái (9.) A minisztérium rendelkezésére álló adatokból kiszámítottuk, hogy bizonyos feltételek mellett már a legközelebbi esztendőkben a behozatal megnehezítésére irányuló politikával a behozatal terén 150—200 millió koronás megtakarítást érhetnénk el. Ez azt jelenti, hogy a Jelenlegi behozatal 14—20 százalékát lehetne megtakarítani. A szocialista tábor országaiból behozott áru csökkentésével még nagyobb lehetőségek kínálkoznak. A megtakarítási lehetőségek korábban említett tételei között a zöldség és a mérsékelt égövi gyümölcs, a dohány, a zöldségkonzervek, esetleg néhány állattenyésztési termék is, továbbá palackozott bor, kozmetikai szerek szerepelhetnek. így mérlegünket körülbelül 500 millió koronával, azaz a Jelenlegi behozatal egyharmadával javíthatnánk fel. H. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar terén a gazdasági ösztönzők és a külkereskedelmi piac szabályozását célzó egyes tervezett intézkedések 1970-re és az ezt követő évekre. A gazdasági ösztönzők Jelenlegi rendszere, amely a nemzetközi árucserében hatékony szerepet kellene hogy Játsszon, amint már korábban említettük, kellőképpen nem serkent a kivitel fejlesztésére, sőt éppen ellenkezőleg, a behozatal növelését eredményezi, ezáltal a mezőgazdaság és az élelmiszeripari tárca külkereskedelmi mérlegének leromlását eredményezi. E kérdés megoldása szempontjából néhány változat kínálkozik: 1. A behozatal terén a díjszabások és a levonások módosítását lehet eszközölni az olyan tételeknél, ahol a behozatalt nem lehet az újratermelési értékben realizálni, és az elérhető nyereség objektív tényezők hatására, de nem a belföldi vásárló érdeméből érhető el. Ezt az intézkedést már részben megvalósították éspedig a rendkívüli hozzájárulások díjszabásának módosításával a műtrágyák, a mezőgazdaságban használt vegyszerek behozatalánál, illetve a baromfi behozatalakor számított pőtdlj módosításával. A díjszabások hasonló módosításiát kell majd eszközölni a vaj és a hús behozatalánál is. 2. A megoldás további lehetősége, hogy a veszteségeket elkerüljük a terv csökkentése a nem kifizetődő termékekkel, ami azt Jelenti, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaság 1969- ben kitűzött és a kapitalista országokba Irányuló kiviteli feladatait 155 millió koronával kellene módosítani. Ez a behozatali eszközök csökkentését Jelentené azzal az összeggel, amely azonban Szlovákia szempontjából nem előnyös, ezért ezzel a változattal egyáltalán nem kellene számolni. E megoldás további hátránya, az Is, hogy a nem kifizetődő cikkek kivitelének megszüntetésével olyan külföldi piacokat vesztenénk el, amely piacokat csak jelentős költségráfordítással és néhány esztendő megfeszített munkájával tudtunk megszerezni. 3. A további megoldások egyike, amellyel sikeresen lehetne a ráfizetés kiegyenlítésének kérdését megoldani ajánlatunk szerint az, hogy a mezőgazdasági-élelmiszeripar komplexum szükségleteire behozott nyersanyagokat és gyártmányokat a hazai árak alapján vásárolnánk (a belső árképzés követelményeinek megfelelően) és az Így nyert eszközöket a kivitel hatékonyabb támogatására lehetne felhasználni. Ez a megoldás a kivitel és a behozatal mennyiségi korlátozását és szabályozását követelné meg. Ezért a minisztérium által kezelt pénzalapot kellene kialaktíani, ami lehetővé tenné egy különleges mezőgazdaságikereskedelmi politika folytatását, még az irányítás centralista elemeinek megerősítése árán Is, ami a devizákkal folytatott gazdálkodás szempontjából a jövőben a legcélszerűbbnek mutatkozna. 4. Az elkövetkezendő időszakra kitűzött intézkedések és megoldások egyike a kiviteli tételek terén, amelyek a hosszúlejáratú szerződések' keretében lekötött kötelezettségeink tárgyát képezik, hogy a megszabott árpótlékok olyan sztnvonalt érjenek el, amely mellett az üzemek számára a kivitel ne legyen hátrányos, ne Jelentsen veszteséget a belföldi szállítmányokkal összehasonlítva. Az árpótlékokat ez esetben a lekötött feladatok szerződéses megszabása előtt határoznák meg. A kapitalista országokba irányuló szállítmányok esetében meg kellene szüntetni 1971-től kezdődő hatállyal az állami költségvetés számára átutalandó szilárd összegeket, s emellett előnyben kellene részesíteni az olyan kiviteli cikkeket, amelyeknek előállítási költsége egy dollárért 31 koronánál kevesebbet igényel. 5. A megoldások előbb említett Javaslatain kívül az árpótlékok és levonások kérdésében különösen ami a behozatalt illeti, a megoldás további lehetőségét kínálja a behozatali cikkek árrendszerének kidolgozása, ami helyettesíthetné az eddigi árpótlékokat úgy, hogy az átlagos bevételek ne csökkenjenek dolláronként a 31 korona érték alá. (Folytatjuk.) ÍZA'ÍAD FOmMOVES 9 1969. december 27.
