Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-12-20 / 51. szám

Rémülten kuporgott a falu a Gortva patak kiszélesedő völgyét ölelő dombok aljában. A dermesztő hidegben egymáshoz bújtak a házak s néha talán meg-meg remegtek a félelemtől, mert a Dobogókő, meg a Kavacsosdomb mögött már több mint egy hete dörögtek az ágyúk, robbantak az aknák. Néhány eltévedt gránát az ijedt, cikk-cakkban futó utcákra is hullott. Nem talált el senkit, mert a balogfalaiak az óvóhelyekké erősített pincékben, krumplisvermekben húzták meg magukat. Nem is tudták, hogy a környező falvakat, Korlátot, Kerekgedét már felszabadították a szovjet csapatok. A fasiszták csupán a dombokkal körülzárt Balogfalát védték foggalkörömmel. Szükségük volt a falu szélén épült vasútállomásra. Már egy hete állt a harc a község határában.

A németek Dobogókőn, BUkkoldalon, Kavacsosdombon és Máloskán ásták be magukat. Kétségbeesetten védekeztek. A Kerekgede fölötti dombon felállított szovjet megfigyelőállásokból azonban halálos pontossággal irányították az ágyú- és aknavetőtüzet a fasiszta géppuskafészkekre, kiserődítményekre.

Bottos Béláék elhagyott házában 1944. december 25-ét mutatta a naptár. Karácsony volt. Az utolsó és talán a legvéresebb háborús karácsony. Üresen állt Bottosék háza. Lakói egy felvégi pincébe mentették életüket, ott szorongtak tizennégy társukkal együtt.

— Azon a reggelen már alábbhagyott az ágyúzás. A gránátok, aknák a falun túl, Síd körül robbantak —, emlékezik viszsza Bottos Béla. — Várakozó izgalommal tekintgettem ki a pinceablakon. A Szigetpuszta felől terepszlnruhás, gépplsztolyos katona közeledett. Báránybőrsapkáján piciny vörös csillag fénylett. Szovjet felderítől Üjongott fel bennem az öröm. Megérkeztek háti Itt vannak! Kirohantam a pincéből.

— ZdravsztvuJ továris! — kiáltottam felé.

— ZdravsztvuJ — hangzott a mosolygó válasz. S nyomban utána a kérdés: — Germanl nyet?

— Nyet, nyet — mondtam. — Nincs már Itt belőlük egy szál sem. Mind elhordta az ördög.

A szovjet katona egy magyar foglyot kísért. Ott remegett mellette a fogoly, a felderítő megmotozta. Zsebeiben cigarettát, öngyújtót, bicskát, meg egy kopott levéltárcát talált Egy ideig nézegette az egyszerű tárgyakat, majd visszaadta a fogolynak, s rászólt:

— Igyi domoj! — Még lökött is rajta egyet a géppisztolyával. A bőrkabátos magyar katona tétova léptekkel Indult el, de mikor látta, hogy valóban szabad — megszaporázta a lépést s eltűnt Várgede irányában.

A szovjet felderítő pedig felém fordult. Végigmért tetőtőltalplg és vasutaskabátomat látva megjegyezte:

— Ti zseleznij dorozsnik?

— Da. — Igen, vasúti munkás vagyok — mondtam, s észre sem vettem, hogy még mindig a kezét szorongatom.

— Nebojszja, uzse nicsevo. Germán kaput — mosolygott.

Benézett még a pincébe, barátságosan búcsút Intett és elindult Síd felé, ahonnan szapora lövöldözés hangjait hozta a felkerekedő szél.

így érkezett meg Balogfalára a szabadság. 1944. december 25-e volt, délelőtt tíz óra. Karácsony napja. Az utolsó háborús karácsony. Még aznap bevonultak a faluba a szovjet egységek. A vasútállomás mellett pékséget és tábori konyhát állítottak fel, az iskolában kötözőhelyet rendeztek be.

A németek Síd körül újra megerősítették állásaikat. Innen lőtték Balogfalát. A Felvégnek nevezett utcát, meg a Vásársort meredek dombok védték a német aknatűz elől. Ebbe a két utcába húzódtak a falu lakói a Vasútmentéröl, a Hőstyáról, Tugorról meg az Alvégről,

Veréb Istvánék házában talán harmincán is szorongtak. Karácsony volt. Verébné betegen feküdt. Sógornője sütötte az ünnepi kalácsot. Csendben, aggodalommal telve telt el karácsony első napja. Ezen a karácsonyon Balogfalán nem harangoztak. Nem siettek a templomba ünneplőruhás emberek. Szabad volt már a falu, de a halál még ott leselkedett a dombok körül.

Karácsony második napján dél tájban egy szovjet százados tért be Verébék udvarába. Nyomában katonák, karjaikon egész rakás frissen sült kenyér, néhányuk kezében Illatozó, hússal gazdagon vegyített borsccsal telt edények. A kenyeret, meg a gőzölgő edényeket lerakták a konyhában, s a tiszt mosolyogva bíztatta a bennlevőket:

— Ünnepeljetek. Karácsony van.

Aztán mosolyogva tovább indult katonáival együtt. Karácsony volt. „Békesség a Jóakarata embereknek“. Énekelték talán valahol és Verébék szomszédjának udvarában német akna robbant. A Felvégbe menekültek csak másnap tudták meg, hogy egy repesze megölte a mosolygós szovjet századost.

A szovjet egységek még csaknem két hétig maradtak Balogfalán.

— Míg itt voltak, nem kellett a faluban kenyeret sütni. A tábori pékségből a szovjetek láttak el bennünket — emlékszik vissza Veréb Istvánná — De a falusiak sem maradtak adósak. Mindenki azt adott a vörös csillagos katonáknak, amije volt. ízlett a messziről jött vitézeknek a magyar asszonyok főztje.

*

A falu krónikáját Petik Gyula érdemes tanító vezeti. A plrosfedelű könyv egyik lapján nagybetűkkel van bejegyezve a dátum: 1944. december 25-e. E napon, délelőtt 10 órakor Jelent meg a faluban a felszabadító hadsereg első katonája Piciny vörös csillag fénylett a sapkáján és elhozta Gömörnek e kies sarkába a szabadságot. Véres harcok gyilkos tüzén át hozta sokezer társával, akik közül sokan életüket áldozták e harcban. Balogfala felszabadításánál 72 szovjet katona vesztette életét.

Most újra karácsony van. Az 1944. évi emlékezetes, véres és örömteli karácsony óta a huszonötödik. Balogfalán Is ünnepelnek. A felszabadulás után épült új kultúrházban 1944 karácsonyának emlékét tisztelik Balogfala lakói Az első szabad karácsonyét. És annak a 72 szovjet katonának emlékét, akik életük árán váltották meg a falu lakóinak szabad karácsonyát, s akiknek emléke örökké ott él a dombok közt kuporgó falucska házaiban. A balogfaliak elhatározták, hogy 145 ezer korona költséggel ú] emlékművet emelnek a Jövő év májusára, hazánk felszabaduálásának 25. évfordulójára a falu felszabadításakor hősi halált halt szovjet katonák tiszteletére.

Kovács Zoltán

IÁLKAINK

Szaporodnak az önkiszolgáló üzletek

A Lévai Járási Fogyasztási Szövetkezet dolgozói dicséretre méltó munkát végeznek a falufejlesztésben. Évről-évre szaporodnak az új épületek, s ezt a fogyasztók hálával nyugtázzák. Az évi bevételek tíz év alatt néhány millió koronával nőttek. A tanyákra is gondoltak. Deméndpusztán, Medveckén, Üjmajoron, stb. új élelmiszerüzletet építettek. Deménd község lakói a zselízihez hasonló, modern önkiszolgáló boltot és szolgáltatási házat kapnak néhány hét múlva. Az építők a kedvező őszi időjárást hosszabb műszakokra használták fel. Banda Sándor munkacsoportja odaadó munkát végzett. Hasonlóan szólhatnánk az ipolyszakállasi Deák-munkacsoportról is. Egy évvel később kezdték meg a munkálatokat és annak ellenére, hogy sokszor anyaghiánnyal küzdöttek, sikerül az új építményt ebben az évben átadni rendeltetésének. Még a szerelési munkák várnak szakemberekre és megindulhat az árusítás. Ipolyszakállas ezt a modern üzletet nagyon megérdemli, mert sokkal kisebb községekben már több mint 5 éve épültek ilyen önkiszolgálók.

Alsószecse polgárai mintegy 600 ezer korona értékű önkiszolgálót

kapnak ebben az évben. Itt is igyekeztek a kőművesek, ám a tervezők egy kicsit elszámították az elképzeléseiket. Kisebb hiányosságok találhatók benne. Például az ebédlő mellett van közvetlenül az illemhely, avagy a raktárosnak nem megfelelő lépcsőkön kell naponta járni-kelni. Ezeket a kisebb hiányosságokat még el lehet távolítani, persze egy kis jóakarattal. Még mindig jobb az építkezés alatt eltávolítani a hiányosságokat, mint menet közben. Az önkiszolgálón kívül ugyanis Alsószecsén épül még étkezde és konyha is.

Belányi János

' IJjjintha a hóvihar elől menekültünk volna, kocsink vezetője olyan gyorsan hajtott kelet felé. Déltájt Ipolykeszire érkeztünk. A dohánypajta felől lányok, asszonyok hada hetykén, úgy menyecske-módra ebédre sietett.

Klinko István elnök a csoport közepe táján ballagott. Jómagam nem ismertem őt, hanem kollégám, mintegy figyelmeztetésképpen oldalbabö- Ikött, hogy ő, mármint István bátyám a szövetkezet kormányosa, s beszélgessek vele.

Sok idő nem volt a gondolkodásra, mert lassan, biztosan felénk közeledett. Nekem meg az a feladatom, •hogy újságba kívánkozó csemegét szerezzek. így kapóra Jött az elnök. Közös erőfeszítéssel majdcsak összehozunk valamit.

Dohánypajtóból Jönnek, ezért maradjunk a témánál. Elmélkedésem közben az elnök beérkezik gondolataim mágneses terébe. Köszöntjük egymást, aztán a télies időre, majd a dohányra terelődik a szó.

A faluban már tizennyolc esztendeje termelik. Eleinte, mint egyéniek, de hatvantól a szövetkezetben is. A közösben hektáronként kezdettől fogva megadta a tizenhét-tizennyolc mázsát, de a hatvannyolcas esztendő minden előbbit felülmúlt. Az' R—3-as fajta huszonegy mázsát adott hektáronként.

Amikor az elnök tömören tájékoztatott a dolgokról, látszott, hogy elégedett a múltbeli eredményekkel. A bő termés meghozta a várt eredményt, és ez a legfontosabb.

Azonban figyelmes lettem kemény arcvonásainak árnyalatára. Kiéreztem. hogy az elmondottakat lezárt eseménynek könyvelte el, ami többé soha nem ismétlődhet meg. Érzésem nem csalt. Kissé borongós hangulatban megjegyezte, hogy ebben az esztendőben szövetkezetüket nem bízták meg az R—3-as dohányfajta termesztésével, hanem a kisebb hozamú, egyenetlen érésű szabolcsi fajtát kapták termesztésre a dohánybeváltótól.

Minőségre nézve gyengébb, hozama pedig kisebb, ezért duplán veszít a szövetkezet. Ez az indíték, hogy a Jövő esztendei termelési szerződést máig sem kötötték meg. Várakozó álláspontra helyezkedtek. A szabolcsi dohány átadása után összegezik a dolgokat, aztán majd elválik, nem került-e többe a leves, mint a hús, vagyis a termelési költség nem vitte-e el a hasznot.

Visszahódítják

az R-3-ast ?

Szeretnék visszaszerezni az R—3- ast. Ha sikerülne, akkor feltétlenül a dohánytermesztésnél maradnának, de ha a termeltető vonakodnék, akkor vessen magára. Ha jövőre nem is, de később bizonyára ö látja kárát. Ez nem Jóslat, mert ha a szövetkezet rátapint valami érdemesebbre, ami kevesebb költséggel s nagyobb haszonnal termelhető, akkor a dohánybeváltó lesheti, hogy újra a bizonytalant válassza.

Az ipolykesziek már évekkel ezelőtt rátapintottak az érdemesre. A fűszerpaprikánál közepes termésnél eddig is megtalálták számításukat. Biztos pénzt hozott a szövetkezetnek, és ami a legfontosabb, Jóval kisebb költséggel termelhető, mint a dohány. Ezt már ökonómiai szemszögből meghányták vetették. Jól tudják, mi a kifizetődő.

Az elnök arcvonásán észrevettem, hogy vívódik. Sajnálja a dohányt, de hát a pénz, az pénz. Különben a szövetkezet Ingyen nem kap semmit.

Minden koronáért keményen meg kell dolgoznia a tagságnak. Hatvannyolcban huszonöt koronát kaptak az R—3-as dohány mázsájáért. Idén jó lesz, ha a szabolcsinál elérik a 22 koronás átlagot. Végeredményben ez ez indíték a dohánytermesztés beszüntetésére, meg aztán a dohány munkaigényessége is jóval nagyobb, mint a fűszerpaprikáé.

Felvetődött bennem a kérdés, és ki Is kívánkozott, hogy ha majd nem termelnek dohányt, vajon mivel foglalkoznak félidőben a lányok és az asszonyok? Életerős fiatalok, mégiscsak foglalkozást, kereseti lehetőséget nyújt számukra a válogatás, a simítás és a fűzés.

Persze a fűszerpaprika Is igénybe veszi a munkaerőt, de ilyenkor már nincs körülötte tennivaló. Igaz, jó hasznot hoz, s ha a női munkaerők ugyanannyit megkereshetnének a fűszerpaprikánál, mint a dohánynál egész idényben, akkor nyugodtan dolgozhatnának odahaza. Faluhelyen a ház körül mindig akad tennivaló. Meg aztán az egész nyarat határban töltő nő, nagyon rászolgál a téli pihenőre.

Felfigyeltem, hogy Klinko elnök egyre sűrűbben nézegeti az óráját. Türelmetlenül hol az egyik, hol a másik lábára áll. Dél van, bizonyosan megéhezett, hadd fogyassza el az ebédjét, hiszen délután a közös Javára nagy üzletet köt. Hízőmarhát szállítanak Olaszországba s elő kell készíteni a terepet, hogy hiba ne csúszhasson a receptbe. Hiába, üzlet, az üzleti Megkötésénél az eladónak legalább olyan ügyesnek kell lennie, akár a vevőnek. Nem zsákba macska árusításáról van sző, de az ízlésesen „csomagolt“ áru mindig jobban mutat, akár a hasonló minőségű ízléstelen csomagolású. Ezt az olasz vásárló fél feltétlenül figyelembe veszi, s ha ez jó pénzt hoz a szövetkezetnek, miért ne tennének a kedvére?

HOKSZA ISTVÁN

VÁROSIASODÉ

$ Karácsonyra átadják a kultúrházat % A helyi gazdálkodási üzem bevételének 80 százalékát a lakosságtól nyerik £ Üj eszpresszó # 300 ezer korona a HNB költségvetésében # Egy év alatt 50 új ház # Már cserepet is gyártanak # Évente félmillió tégla #

Ebben a Kis-Duna menti faluban sokszor jártam a szövetkezeti mozgalom első éveiben. A község keményfejű, virtusos parasztjai nehezen barátkoztak meg az új szövetkezeti gondolattal és csak sok-sok vívódás után léptek az ú] útra. Nádszeg még akkor is tipikus mátyusföldi falu volt. Szinte járhatatlan útjaival, számtalan nádfedeles házával nem valami kellemes benyomást keltett és arról tanúskodott, hogy a múltban bizony nem sokat törődtek fejlesztésével, s a lakosság életkörülményeinek megjavításával. A lakosok máról holnapra éltek, ahogy lehetett. Akkoriban az egész falu gazdagságáról, jólétéről nem igen beszélhettünk.

Most, amikor újra Nádszegen Jártam, alig Ismertem rá a régi falura. Családi házak, valóságos paloták, sokasága szegélyezte az ú) és régi utcákat. Az a benyomásom támadt, hogy itt mindenki építkezik. Feltevésemet Puskás János elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke igazolta, mert elmondotta, hogy csak ebben

az évben 50 új családi házat építettek a községben. A nagy építkezési lázban a legnagyobb keletjük a kőműveseknek, ácsoknak, asztalosoknak és szerelőknek van. Valósággal vadásznak rájuk az építkezők. Épp ezért szorgalmazta a helyi nemzeti bizottság éveken keresztül egy komoly helyi gazdálkodási üzem létesítését, ami megfelelő szolgáltatásokat nyújtana az építkezőknek, és persze a többi lakosnak Is. Hogy az elgondolás sikeres megoldást nyert, azt Bugár Imre villanyszerelőtől tudtam meg, s így jöttem arra a gondolatra, hogy elbeszélgessek a Nádszegt Helyi Nemzeti Bizottság és a helyi gazdálkodási üzem vezetőivel.

Puskás János elvtárs, a helyi nemzeti bizottság elnöke épp kerékpáron érkezett a szövetkezetből. Régi ismerősként üdvözöltük egymást és nyomban feltettem neki a kérdést, — habár nem tartozott szorosan a témához, — hogy mi újság a szövetkezetben.

Most már Igazán magas szinten gazdálkodik szövetkezetünk. A tehenek átlagos tejhozama naponta 10 liter körül mozog, de más szakaszokon is Jó eredményeket értünk el. Úgyhogy pártunk felhívására a szerződéses eladást egy vagon marhahússal, két vagon sertéshússal és 400 ezer liter tejjel toldottuk meg.

— Kezdetnek nem rossz — Jegyzem meg. — Hát a községben mi újság?

— A tizedik évet taposom már Itt. Bizony a kezdet nehéz volt. Eleinte az emberek bizalmatlanok voltak, csak kevesen vettek részt a társadalmi életben. De hosszú, szívós munkával a helyi nemzeti bizottság képviselőivel együtt, például mozgósítani tudtuk a faluszépítési akcióra az embereket. Erről tanúskodik az a tény, hogy csak a kultúrházon 600 ezer korona értékű társadalmi munkát végeztek. Most már elégedett vagyok a falu lakóival, sokat tettünk a tíz év alatt.

Nádszeg, a Kis-Duna menti falu, még egy évtizeddel ezelőtt is mostohagyerek volt a járásban. Rosszak voltak a bekötőutak, sárosak a falu utcái, nem volt egy valamirevaló iskola, vagy megfelelő művelődési ház. De az évtized nem telt el tétlenül. Ezt bizonyítja az a tény, hogy egy 26 tantermes iskolát adtait át rendeltetésének, amelyben mintegy félszáz tanító tanít. A faluban három kilométer hosszú utat portalanítottak és ugyanennyi járdát építettek. Az óvoda korszerűsítésére 250 ezer koronát, a napközt otthon korszerűsítésére pedig 400 ezer koronát fordítottak. Amikor a napközi otthonról esik szó, felteszek egy kérdést a falu fejének.

— Kik Járhatnak a napközi ott-