Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1969-12-06 / 49. szám

KULTÚRA

CSALLÓKÖZBEN RAGYOG AZ ŐSZ

... ahogy a szomszádvendég látta

írta: DR. BUGA LÁSZLÓ,

a Magyar Népköztársaság „kiváló népművelője“, „érdemes orvosa“, az „Az Egészség“ főszerkesztője.

A szőgyéni szövetkezeti klubban tablón propagálják a gazdag könyvtárban levő legújabb köteteket.

Nemcsak a vezetőkön

múlik

^SALLÚKÖZ

Csallóköz: messzirenyúló szántóföldek, erecskék, patakok, nádasok, hidak, fűzfák, rétek, furcsa falunevek, meleg szobák és melegszívű, barátságos emberek... — mondom én, a hajdani komáromi diák, aki leckétlen szombatok derűs kirándulásain Örsújfalu, Keszegfalva, Aranyos és még Gúta határába is elkalandozott.

... és a közelmúltban újra Csallóközt jártam, mint a CSEMADOK meghívottja, hogy a baráti szocialista államok egészségtudományát népszerűsítsem a magyar nemzetiségű lakossághoz, anyanyelvűi} szólva. Az emberek meg eljöttek, hogy meghallgassák, és talán, hogy meg is szívleljék a szavamat:

AZ EGÉSZSÉG SZAVAT.

Nos, ez a megszívlelés okoz ma legnagyobb gondot nekem, az egészség öreg prédikátorának. Mert hallgatni könnyű, de cselekedni és lemondani nehéz. Mi pedig örökké azzal nyűglődünk, hogy ezt tedd, mert ez a jó: tisztálkodj, tornássz, engedd be a friss levegőt, használd tágas lakásodat... Vagy tiltunk: hogy ne idd le magad, kevesebbet dohányozz, mérsékelten étkezz, ne hízzál... meg effélékkel. És az lenne az igazi öröm, ha szavunk nem lenne a pusztába kiáltó óbégatása, hanem valóban egészség születne nyomában.

Mert állítom, és — ha kell — bizonyítani is tudom, hogy ma divatba jött az egészség. Hármas oka van ennek. Az első vitathatatlanul az, hogy a szocialista államokban az egészség ügye hivatalos állami feladat és jólszervezett Intézmények gondoskodnak a nép egészségének megtartásáról, helyreállításáról a hajdani „olajcsepp“ megoldások helyett.

A második, hogy

CSODALATOS IRAMBAN

fejlődik az egészség —• a gyógyítás — tudománya. Ezt ma már minden épeszű ember tudja és értékeli. Végül harmadik okként az, — amiről már a nyitra-megyei előadáskörutam után írtam —, hogy megváltozott a kapcsolat az ember és az egészség között, és ma már nemcsak akkor törődik vele, amikor elvesztette, de még

akkor, amikór megvan és meg is tarthatja. És ez az, amit bizonyítani is tudok. Vagy nem bizonyíték az, hogy a kultúriházak, iskolák, tanácsépületek helyiségeit mindenütt megtöltötte a csallóközi falvak érdeklődő népe és éppúgy elhalmozott kérdéseivel, mint fél évvel ezelőtt a nyitraiak? ... Kérdeztek ... és várták a választ. Mert a jó szóból ügy látszik sohasem elég! Csak aztán meg is szívleljék a szót! 11

GÉPKOCSI

gombolyította a kilométereket, én pedig sokszor azt sem tudtam, hol vagyok.

Egyházfiakarcsán a HNB helyiségeiben vártak a község vezetői.

— Miről beszéljek? — kérdeztem egy kissé bizonytalanul.

— Mindenről, ami az egészséggel kapcsolatos. A ml népünket érdekli minden.

Valóban a „telt ház“ feszülten figyelt, pedig a legáltalánosabb kérdésekkel huzakodtam elő. Persze, nem úgy mint Eperjesen, ahol az új — városi tanintézetnek is beillő — iskola zsibongójában gyűlt össze a 150—200 hallgató, akiket úgy mutattak be, hogy a szülői munkaközösség tagjai. Hát lehet, de hogy mások is voltak ott, az bizonyos. És volt ott sok pedagógus is. És éppen a pedagógusokkal folytatott beszélgetés tette színessé ezt a délutánt. Mély mederben, a legváltozatosabb kanyar-» gással csörgedezett a szó, elkalandozva a psychiatria, az antropológia, a sexualpathológia, a paleontológia és a paloeopathológia területére úgy, hogy még a szakember is örömét lelte benne. Lám, itt a falu szemlélete fejlődésének egyik magyarázata: érdeklődők, nyitott szeműek, véleményformálók az új pedagógusok.

A pedagógusok vagy a pedagógus. Mert olyan faluban is jártam, ahova csak egy jutott. Ilyen volt Cséfa, ez a maroknyi település, ahova este vetődtünk. Mondhatnám, késő este, de a falu lakosainak több mint egyharrnada ott volt az előadáson. És a kérdéseik! öreg tudománynépszerűsítő róka vagyok, de egyes kérdéseknél rá kellett gyújtanom, hogy közben összeszedjem a mondanivalómat.

Nyárad községben még a rendezvény hangulatánál is izgalmasabbak voltak azok a négyszemközti kérdések, amikkel elárasztottak. És nyugodt lélekkel megállapíthattam, hogy

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS

ÉRDEKLŐDÉS

volt a kérdések rugója. Inkább az, i mint az egyéni segítségvárás.

Bős volt a legnagyobb falu, ahova elvittek vendéglátóim, Fél Miklós járási titkár és a dunaszerdahelyi „csemadokosok“. Bősön volt a legnagyobb hallgatóság. Vagy három-négyszáz ember gyűlt össze a kultúrház nagytermében.

Már fáradtak voltunk. A nép nagy irama megviselt mindnyájunkat. Különösen engem, a legöregebbet. Próbáltam rövidre fogni a szót, de nem ment sehogysem. Próbáltam meggyorsítani a barátkozást: még jobban elhúzódott. Próbáltam megrostálni a kérdéseket, esőstől szakadtak a nyakamba. Mi tagadás: a legnagyobb

falu legtöbb hallgatót biztosító előadásáról legkésőbben, éjfél felé tekeregtünk a szállásunkra.

Csallóköz barátságos rétjei felett

RAGYOG AZ ŐSZ

a déli nap biztatóan mosolyog, de reggelenként már erősen könnyes, harmatos a határ. Küszöbön a tél: a hosszú esték, a rendszeresebb tudománynépszerűsítés — a válaszra váró kérdések és a kérdésekre születő válaszok — ideje. Ennek a munkának az idei megindításához iparkodtam egy kis őszinte, szocialista baráti segítséget nyújtani és — talán megbocsátható —, ha javaslattal is próbálkozom:

Mi, a Magyar Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tudománynépszerűsítői, akik nagy alapítónknak, Bugát Pálnak — az ország 1848-as főorvosának — útjain haladunk, egyhangúlag azt valljuk, lehetséges, hogy a jő szónok születik és sikereit rátermettségének köszönheti, de a jő tudománynépszerűsítőt nevelik. Nevelik tanítómesterei, hallgatósága és — elsősorban — neveli önmagát. Nos, ha ez igaz, a CSEMADOK feltétlenül megtalálja magyar anyanyelvű orvostagjai között azt a kitűnő tudománynépszerűsítő gárdát, aki megadja a feleletet az egyre szélesedő igény kérdéseire. Feltétlenül megtalálja, ha keresi. Megtalálja, mert a szaktudás megvan, az előadót gyakorlat pedig megszerezhető.

Javaslatom határozott formában tehát az, hogy a CSEMADOK szedje számba a tudománynépszerűsítésre vállalkozó orvosait, értsen velük szót, egyetlen napon 5—6 óra alatt mondja el nekik a legszükségesebbeket, mutassa meg gyakorlatban a jól bevált fogásokat, és a téli oktatási évad alatt indítsa útba. Vigyázat! Lehetőleg ne otthon, a saját munkahelyükön, mert ott nehezebb a jégtörés. A szomszédban könnyebb az indulás. Állítom, hogy hallgató akad bőven, csak ember kell hozzá, ember, munka meg jóakarat. Meg az, hogy megértsük és magunkévá tegyük azt, amit Bugát Pál mondott: „Ha a tudomány a köz tulajdona lesz, a köz boldogsága is sokkal biztosabb leend.“

... és én úgy érzem, hogy Csallóközben ragyog az ősz, és a tudománynépszerűsítés estéinek villanyfényében ragyogni fognak a téli esték is.

A szövetkezeti klubok hazánkban már mintegy tízéves múltra tekintenek vissza. 1958—59-ben alakultak Csehországban az elsők, aztán hamarosan a szlovákiai szövetkezetek is követték a hasznos példát. Ma már országszerte számos ilyen klub működik, illetve nem működik. A legtöbb helyen ugyanis ebben az esetben is érvényes volt a közmondás, miszerint az új seprő jól seper. Eleinte a klubok vezetői nagy lendülettel, agilitással láttak munkához. Rendezvényt rendezvény követett. A lelkesedés azonban évről-évre csökkent, így nem egy faluban vagy teljesen megszűnt a szövetkezeti klub, vagy már csak a neve létezik.

A rimaszombati járás egyik kis községe Abafalva azzal dicsekedhet, hogy az országban ők voltak a hetedik olyan falu, ahol megalakították a szövetkezeti klubot, melynek élére öttagú vezetőség került. Természetesen olyan emberek, akik. már azelőtt is szívügyüknek tekintették a falu kulturális életének felvirágoztatását. Rajos Gyula és Farkas László voltak a legaktívabbak. Elsősorban nekik köszönhető, hogy az első évek igen eredményesek voltak. A klub évente négy-öt egész estét betöltő színdarabot begyakorolt, melyekkel azután a szomszédos falvak kultúrházaiban is felléptek. Amikor 1962-ben megszűnt az Osvetová Beseda, ennek a népművelő intézetnek a munkája és tevékenysége a szövetkezeti klubra hárult.

Az abafalvai konjunktúra sem tartott azonban huzamosabb ideig. Az első esztendők élénk tevékenysége fokozatosan hanyatlott és háromnégy évvel ezelőtt bizony erősen lecsökkent, s azóta az év nagy részében stagnál a község kultúrélete.

Hogy mi az oka ennek a visszaesésnek, azt a szövetkezeti klub vezetője, az abafalvai iskola Igazgatója és a helyi CSEMADOK egyik funkcionáriusa Hunyák István mondotta el, aki a klub megalakulásától kezdve mindig ott volt, ahol tenni kellett valamit.

— Hogy a klubmunka, a kulturális élet ilyen nagyarányban megcsappant — és nemcsak nálunk, de mondhatnánk országszerte, — ezt több tényező idézte elő. Az első helyen a televíziót lehet megemlíteni, mely házhoz hozza a jó színdarabokat, filmeket, esztrádműsorokat. Nagyon sokan valósággal a tv rabjai lettek, és minden este otthon ülnek. A helyi rendezvények már nemigen érdeklik őket, Igényesebbek lettek.

— Egy további ok az, hogy öt-hat évvel ezelőtt a fiatalság még nem volt ilyen nagy mértékben motorizálva, mint napjainkban. Először jön a motorkerékpár, azután ha a fiú leérettségizik, megkapja az autót és mire megnősül szülei központifűtéses családi házat építenek neki. Ha kedve tartja, beugrik a városba, esetleg átruccan Magyarországra. Nem könnyű találni olyanokat, akik hajlandók lennének esténként bejárni a klubba és gyakorolni. Meg aztán nálunk a fiatalság nagy része évente jóformán csak két hónapot tölt otthon. Szeptembertől júniusig iskolában vannak, és távollétüket a 630 lakosú falu nagyon megérzi.

— Szólnom kell a filmvetítésekről is, melyeket két évvel ezelőtt megszüntettünk, mivel nem volt közönségünk. Nem azért, mert drágák voltak a jegyek. Nem, hiszen a szövetkezeti dolgozók minden mozielőadást ingyen tekinthettek meg. A hiba elsősorban ott volt, hogy nem válogathattuk ki mi magunk a filmeket. így havonta 10—15 olyan darabot küldtek, amit már mindenki látott. Az illetékesek bizonyára azt hitték, hogy a falusiaknak minden jó, azért csupa öreg, gyenge film került műsorra és ezt közönségünk nagyon hamar megúnta, úgyhogy legokosabb volt az egész filmvetítést beszüntetni.

— Ez, amit itt elmondottam nem hangzik valami biztatóan, — folytatta a beszélgetést Hunyák István — mégis kijelentem, nem vagyok ború-* látó és bízom benne, hogy a helyzet hamarosan megjavul. A fellendülést elsősorban a közeljövőben felépülő szociális otthon jelenti majd, melyben a 150 férőhelyes nagytermen kívül gyűlésterem is lesz. a két zenekarnak is lesz külön szobája, három helyiségben könyvtárat rendezünk be, ezenkívül lesz egy olvasótermünk is. Elsősorban a 3000 kötetes könyvtárunkat szeretnénk rendbehozni, hogy olvasóinknak ne kelljen sokat várni. Havonta ugyanis ,450—500 kötetet adunk kölcsön.

— Persze a szociális otthon felépítése még nem biztosíték arra, hogy a szövetkezeti klub ismét a régi színvonalra emelkedik. Hogy ez valóra váljék, az elsősorban rajtunk múlik. Én ezen a téren is optimista vagyok, hiszen fiataljaink nem passzívak, lehet velük dolgozni, csak valamivel többen lennének. Esztrádcsoportunk is van. Minden évben betanul egy műsort, mellyel járják a környéket. Az idei szilveszterre is erősen készülnek, hogy szórakoztassák a falu lakóit. Azért is hiszem, hogy lakosaink érdeklődését ismét sikerül majd felkeltenünk, mert Varga Árpád ügyes szervező és Varga László is képes olyan műsort betanítani, mely vonzani fogja az embereket. Ami az anyagiakat illeti, e téren sem panaszkodhatunk. Kulturális alapunk évi 40 ezer korona, de ha a szükség megkívánja, ezt az összeget emelni is tudjuk. Volt olyan év, hogy 90 ezer koronát merítettünk ki.

Ha nemcsak Hunyák István és néhány agilis vezető fog azon fáradozni, hogy a faluban gazdagabb kultúráiét legyen, akkoi a közeljövőben nemcsak a szombat és vasárnapi teadélutánok fogják jelenteni az egyedüli kultúrakciókat. (o. v.)

Hunyák István, az abafalvai szövetkezeti klub vezetője.

A 700 éves Királyhelmec e napokban ünnepelte felszabadulásának negyed évszázados évfordulóját.