Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-11 / 41. szám
FALVAINK CMÉUT FÉNYE ÉS ÁRNYA I Ojélet — ügy-e szép hangzású községnév? Am csenghet-bonghat akármilyen csodálatosan, a széttagoltságon ez mitsem változtat. A községalkotó Tonkháza, Bélvata és Illésháza közötti távolság ugyanakkora marad, mint néhai önállóságuk idején. Előnye csupán anynyi, hogy a közigazgatási tennivalókat kevesebb hivatali munkaerővel három helyett egy helyi nemzeti bizottság végzi. Vagy tjz esztendővel ezelőtt jártam elösÁir Felső-Csallőköznek ebben a községében. Évtized múltával jőlesik látni: épül a tizennégy-tantermes kilencéves alapiskola, amely előreláthatólag a jövő évben nyitja meg kapuit. Négyszáz gyermek számára nyújt majd az eddigitől sokkal jobb tanulási lehetőséget. Két napközi otthon működik, s a harmadikat Tonkházára tervezik, s ötven-hatvan férőhelyes lesz. Megpsinosodott egy-egy falurész, utca, házsor (lassan eltünedeznek a ,,-foghijak“, csak itt-ott szúr szemet a gyomverte üres telek). Az új lakóházak, amelyek kisebb palotának Is belliének, Jobbára az ezerhatszázötven hektáros szövetkezet tagjaié. Építkeznek. Már hogyne építkeznének, hiszen a családfők fejét nem feszíti anyagi gond. Ha nem futja megtakarított pénzükből (az átlagos havi jövedelem megközelíti a 2500 koronát, beszámítva a háztáji föld hasznát isi), a szövetkezet rövidlejáratű hitelt nyújt házépítő tagjainak. Ez mindenképpen dicséretes dolog! Mert ezáltal nemcsak az egyén boldogulását segíti a huszonnyolc millió korona vagyonértékű közös gazdaság, hanem a hosszú ideig stagnáló falufejlesztést is kimozdította a holtpontról. — A lakóházépítkezés üteme úgyahogy kielégítő — újságolja Keresztes István, a HNB elnöke —, de a középületek már elavultak, nem felelnek meg a lakosság igényeinek. A kocsma füstös, kicsi. Az üzlethálózat is nagyon hiányos. Nincs tejcsarnok, vaskereskedés, zöldségüzlet stb. A vegyesáruboltok is, a bélvatait kivéve, korszerűtlenek. Beszélgetésünk folytán az is kiderül: bizony a Jednota népi fogyasztási szövetkezet járási vezetői két évtizeden keresztül nem nagyon tö-, rődtek ezzel a kétezerkétszáz lakosú községgel, ami az üzlethálózat fejlesztését illeti. Nagysokára rájöttek: ez így nem mehet tovább, a közeljövőben új vendéglőt építenek Illésházán, hogy ne kelljen állva meginni sörét, borát a szomjazőnak. Végre lesz jó ivóvíz Ha már a szomjoltásnál tartunk, nagyon is ide kívánkozik az ivóvízkérdés. Hát ez katasztrófális! Évek óta fertőzött a kutak vize. Köztudott, hogy a pozsonyi Dimitrov Vegyi Művek, valamint más ipari üzemek a szennyvizet a Kis-Dunába engedik. S ennek a községnek az a veszte, hogy közel van az említett folyóhoz. A vegyi anyagokban dús szennyvíz áthatol a felsőbb talajrétegen, s a föld alatti vízerecskéken eljut a kutakba. Vegyelemzések bizonyítják, még a harminc méter mélységű kutak vize is fertőzött. Csak az egyetlen hatvan méter mélységű kút ad egészségre ártalmatlan vizet. Most végre ez a kérdés is a megoldás útján halad. Rakják le a vízvezetékhálózat csöveit. Remélhető, hogy a múlt évben elkezdett munkálatok, ha lassan is, de a jövő évben bizonyára befejeződnek. Közlekedés, éh! A községet alkotó három falut 13—15 kilométer hosszú út köti öszsze, amely kavicsos, poros. Anyagi eszközök híjén a helyi nemzeti bizottság képtelen az útviszonyok javítására. Állami segítség kellene hozzá. Viszont egyszerre mindent, rövid idő alatt nem lehet megoldani. így hát az utak pormentesítése marad. Hogy meddig? Erre nehéz válaszolni... Sokkal több bonyodalom származik az autóbuszközlekedés egyoldalúságából. Míg Pozsony felé egész napon át hozzávetőleg sűrű az autóbuszjárat, addig Dunaszerdahelyre — a járási székhelyre — nagyonis körülményes eljutni. Autóbusz naponta csak egyszer közelekedik oda, egyszer vissza. lő lenne, ha az illetékes autóbuszközlekedési vállalat (ÖSAD, Dunajská Streda) fontolóra venné az ügyet, s könnyítene az utazók sorsán. A gazdaságosságra törekvés mellett ne tévesszék szem elől az embert, akinek nemcsak Pozsonyban akad dolga, hanem a járási székhelyen is ...! Vagy bűnhődjenek azok, akik autó vásárlása helyett családi házat építenek ..t? A visszahúzó erő Legtöbb gond, baj okozója a mintegy háromszáz cigány származású lakos. Tisztelet a kivételnek, akad köztük néhány tucatnyi rendes, becsületes ember. Ezek nemcsak a családjukkal, hanem a környezetükkel is törődnek Dolgoznak, szakmát tanulnak, hogy necsak a betevő falatra jusson, hanem öltözködésre, lakóház építésére stb. Nagyobb a baj az aszszonyokkal. Nem tudják beosztani a keresetet... S mi származik ebből? A megszokottság rabjai, a holnappal nemtörődők nagyon nehezen Jutnak feljebb a civilizáció létráján. Igaz, nagyon mélyről indultak. Hiszen a kapitalista rendszerben emberszámba se vették őket. A szocializmus segít abban, hogy minél előbb kikecmeregjenek az elmaradottság posványából. Megvásárolja a sajátmagúk eszkábálta kalyibákat. Kölcsönt nyújt azoknak, akik rendszeresen, becsületesen dolgoznak, ily módon megfelelő lakóházak építésére adódik lehetőség. Annál is inkább, mert a nemzeti bizottság háztelket mér ki részükre. Felszámolták a cigánytelepet. Már csak néhányan laknak itt, azok is elkívánkoznak a község más részére. A lakosok közül egyesek így aggályoskodtak: „egy pérőból hányat akartok csinálni?“ S lám az aggályoskodásnak van némi alapja. A községben szétszórt cigányszármazású lakosok az államkölcsönből házépítésbe kezdenek ... Eddig rendjén is a dolog! Csakhogy ezután jön a bökkenő. Amint a kölcsön összege kimerül, a ház sem épül tovább. Persze, a sokgyermekes családok nem lakhatnak időtlen időkig a szabad ég alatt. Beköltöznek a félig kész házakba. Azt tartják: fő, hogy fedél legyen a fejük fölött... A kulturált környezetben élő szomszédoknak rend- és tisztaságszeretetükkel, emberséges viselkedésükkel, emberi módon kell hatniuk rájuk. Segítsék őket gyarlóságuk, évszázados előítéleteik, tudatlanságuk leküzdésében, hogy kisebbségi érzés nélkül élhessenek. S mit tesz a nemzeti bizottság? Egészségügyi előadásokat szervez, amelyeken felismerhetik, mennyire fontos a higiéniai alapkövetelmények betartása, a fertőző és egyéb betegségek megelőzése, illetve gyógyítása. Az asszonyok, lányok tanfolyamokon sajátítják el a sütés-főzés, varrás fortélyait. Megismerkedhetnek a modern házasélet tudnivalóival, a társasélet illemszabályaival. De ez is kevés. Gyermeknevelési tanácsadó szolgálatra lenne szükség. Ez a legfájóbb pont. A szülők egy része húzódozik gyermekeit napközi otthonba, iskolába járatni, mert ott pontosságot, tisztaságot, rendet követelnek. Pedig az kell, hogy ezek a gyermekek már kiskorukban megszokják, megtanulják az élethez tartozó természetes dolognak tartsák azt, amitől szüleik, maguk sem tudják, miért iszonyodnak ... Nehéz, fáradságos munkát, szívős kitartást követel mindez az áldozatvállalóktól. Támaszkodjanak a cigányszármazású polgárok két képviselőjére, valamint hat tagú bizottságára, akik felvilágosultságukkal, műveltségükkel már segíteni tudnak, egyéni érdekeiket képesek alárendelni a közösség érdekeinek, s nemcsak a mának élnek, hanem előre is tekintenek, a holnap horizontjára tapad kutató szemük. Ha ezt teszik, évről évre több lesz az érettségizett, a megbecsült dolgozó, mind kevesebb az analfabéta, s nem olyan, aki még a nevét se tudja. N. Kovács István Gazdag múltú kisváros Párkány. Közel egy évezred alatt néhányszor elpusztult, de a csatazaj elültévet mindig talpraállt. Élni akart, s akar ma is... Rohamosan fejlődik. Különösen amióta felépült és üzemel a cellulózé és papírgyár. Az idén immár 422. hagyományos Simon—Júda vásár megtartására kerül sor. Az idő tájt, 1724. augusztus 6-án, négy országos vásár megtartására kapott e városka engedélyt. Ezek közül a legnagyobb hírnévre tett szert a Simon—júdai, amelyen sokszor összesereglettek Európa minden tájáról a kereskedők. A közelmúltban 40 000—50 000 ember is megfordult it*. Hisszük, hogy ebben az évben is sok régi ismerős keresi majd fel városunkat, s megtekinti a több mint négy évszázados hagyományú vásárt. Mint mindenütt, itt is akadnak nehézségek. A város vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy az idegenforgalom — a városka gazdag történelmi múltjához híven — fellendüljön. Már az idén is tapasztalható volt biznyos növekedés, amit jórészt a BARÄTSÄG komp üzemelésének köszönhetünk: ez a vízi jármű majd helyreállították, de a második világháború sem kímélte meg. A visszavonuló német csapatok felrobbantották, s azóta sem került sor újjáépítésére ... A két országot összekötő híd felépítése lényegesen hozzájárulhatna népeink barátságának elmélyítéséhez, a kölcsönös együttműködéshez. N. J. Az öregek otthonában Kassán Kétszázharmincan vagyunk. Sok közülünk a fekvő és járó beteg. Két orvos jár ide, és huszonöt ápolónő van, akiknek akad elég dolguk. Sokat keli tűrniük azoktól a páciensektől, akik megfeledkeznek magukról, sértegetik őket. Miből áll a szórakozásunk? Televíziőműsort nézünk, rádiót hallgatunk. Olykor a nővérek és a takarítónők kultúrműsorral lepnek meg bennünket. Néha az Iskolások is eljönnek. Az idén kétszer voltunk kiránduláson: egyszer a Szádelői völgyben és Jászón, másodszor pedig a Zempléni tavon sétahajőztunk a „Vihorlát“ nevű hajóval. Csak dicsérhető, hogy államunk ilyen messzemenően gondoskodik rólunk. Az intézetünknek saját kis gazdasága van: mintegy ötven sertést nevelünk és a két-három hektárnyi földterületen zöldségféléket termesztünk. Igen kellene egy fogorvos, aki — ha ritkán is, de — rendelne. Ogy hallottuk, lehetséges, hogy az intézet új épületet kap. Nagyon jé lenne, mert itt közel a kocsma és eljárnak sokan iszogatni, aztán meg nem tudják, mit cselekszenek. Az intézet vezetői tiltják az alkoholfogyasztást, s azon fáradoznak, hogy minél kevesebb ilyen eset forduljon elő. Köszönjük a rólunk váló gondoskodást! Tóth Pál, az agg-otthon lakója Várgedén elmaradt a szüret A rimaszombati járásban a Várgedei EFSZ az utóbbi hat év során szépen bővülő szőlő- és gyümölcs termesztésével vált ismertté. StrieäSovsky Gyula főkertész irányítása alatt egyetlen virágzó kertté vált a falu fölött húzódó, néhány év előtt még kopár domboldal. A több mint 200 hektárnyi gyümölcsös szőlő egy része idén már gazdag termést ígért. A szüret azonban elmaradt. Egy kései jégeső többmilliő koronás kárt okozott Várgedén, teljesen tönkretette az idei gyümölcs- és szőlőtermést. -ács-Ne várjunk a pulykaeladással A mezőgazdasági üzemek az utóbbi időben szívesen foglalkoznak pulykatenyésztéssel. A liba- és kacsaállomány csökkenésével szemben a pulykaállomány növekedik. Július elsejéig Szlovákiában 46 ezer pulyka volt, ami 12 százalékkal több a múlt év hasonló időszakához képest, Annak ellenére, hogy a pulykaállomány lényegesen növekedett mezőgazdasági üzemeink mégis kevés pulykahúst adnak piacra, pedig a hízópulykák már elérik a 4—5 kg-os súlyt. Az eladás lassúságát az eddigi árak váltották ki. Ugyanis október 15-ig az I. osztályú pulykáért 17, a II. osztályúért 13 koronát fizettek volna. Október 15-e után viszont a hízőpulyka ára kilogrammonként az I. osztályú 21 korona, a II. osztályú pedig 17 korona. A mezőgazdasági üzemek tehát úgy gondolkoztak, hogy inkább október 15-e után adják el a pulykáikat amikor több pénzt kapnak értük. Bár a továbbhizlalás bizonyos súlytöbbletet jelent, azonban ebben az időszakban a pulyka már nem értékesíti olyan jól az abraktakarmányt és fogyasztásra sem olyan jő minőségű, mint a kisebb súlyú pulykáé. Tehát egyrészt fölöslegesen több takarmány fogy el, másrészt a vevő gyengébb minőségű pulykához jut. Ezért a Mező- és Élelmezésügyi Minisztérium elhatározta, hogy már szeptember közepétől emelik a pulyka árát, mégpedig az I. osztályú pulykáért kg-onként 21, a II. osztályúért pedig 17 koronát fizetnek a felvásárlószervek. A fogyasztók örömére a pulyka felvásárlási ára nem lesz kihatással a vágott pulyka kiskereskedelmi árára. M. MIStina Jaj de ócska ruhák!... Egyszerű parasztruhát viselő asszony vagyok. Tudom, ruházatom nem valami korszerű, ezért igyekszem a színeket öszszehangolni, hogy mégis változatosabban öltözzem. Ennek ellenére olyan megjegyzést hallottam öltözködésemre vonatkozólag, ami igen elkeserít. Szeptember 9-én Érsekújváron a Poliklinikához vezető úton a város belseje felé igyekeztem. Szembe jött velem egy sötétszürke ruhát viselő, középkorú hölgy. Amikor mellém ért, rám nézett és fitymálva ennyit mondott: „Jaj, de ócska ruhák!“ Annyira rosszul érintett a megjegyzés, hogy kissé elkábultam, és amikor magamhoz tértem, a neveletlen hölgy már messze járt. Persze nem vagyunk egyformák, van akinek több van akinek kevesebb jut az öltözködésre. Sokaknak jól megy a sora, másoknak szegényesebben. Mindenki úgy él és úgy öltözik, ahogy tud. Ha az én ruhám kopottas is, de azért rendben tartom és lehet, hogy munkámmal több értéket adok a társadalomnak, mint a neveletlen úrihölgy. Ogy gondolom, nem érdemeltem meg ezt a durva megjegyzést. Egy névtelen asszony Alapkő letétel Az udvarnoki határban szeptember 24-én ünnepélyes keretek között letették a tornai cementgyár alapkövét. A tervek szerint a gyár 34 hőnap alatt az 1972-es év végére elkészül és 800 ezer tonnát állít elő évente, ami a kelet-szlovákiai szükségletnek csak a felét fedezi. A cementhiány különösen a mezőgazdasági üzemek építkezéseit hátráltatja. Az új cementgyár termékeiből még Magyarország közeli vidékeit is ellátják majd jóminőségű cementtel. Ugyanis a cement 60 százaléka 450-es és 500-as lesz, ami megfelel a legigényesebb építkezésekhez ts. A gyár több mint 700 millió koronába kerül, ebből külföldi gépekre 90 millió koronát költenek. A portól svájci szűrőberendezés védi majd a környék lakóit. Az építkezést mintegy 400—450 dolgozóval kezdik, Tornán 170 lakásegységet építenek majd az új gyár dolgozói számára és hozzáfognak a kultúrház építéséhez is, hogy szabad idejükben legyen szórakozási lehetőségük a munkásoknak. Csurílla József Simon—Júda vásár nagyon megrövidíti a határátkelést. Nagyon hiányzik az ötlves, négyszáz méter hosszú híd, amelyet 1863-ban adtak át a forgalomnak. Az első világháború végén megrongálódott, Épüli szépül Párkány