Szabad Földműves, 1969. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-23 / 34. szám
RIPORTOK BESZÉLGETÉSEK IUICS TESTŐRÉIVEL Grigori] Petrovlcs Koblov generálmajor és Andre] Alexejevics Koszjukov ezredes nevét a Novouzenszk-i Járás minden lakója ismeri. Az a szerencse érte őket, hogy láthatták Lenin elvtársat, beszélgettek vele és oltalmazták. A Kievkl-ből származó Andre] Koszjukov egész életét a hadsereg szolgálatában töltötte. A huszas években a vörös parancsnokok Kreml-i iskolájába került, ahol más bajtársakkal együtt a forradalom vezetőit védelmezte. Andrej Alexejevics állandó levelezést folytat szülőfaluja fiataljaival. A fiatalok falujuk életéről, a kolhoz dolgairól és tanulmányi eredményeikről Írnak. A veterán harcos leveleiben a Leninnel való találkozásokat eleveníti fel. Ilyen eseményt fr le A. A. Koszjukov a „Beteljesült vágyak“ — című könyvében, melyet nemrég adtak ki Leningrádban, jelenlegi tartózkodási helyén. „Emlékszem, egyszer a Kreml Mitrofanov termében dokumentációs filmvetítésre készültünk. Türelmetlenül vártuk a vetftés kezdetét, amikor hirtelen elcsendesült az egész terem. Az ajtóban megjelent Lenin, kíséretében ott volt Nagyezsda Krupszká, Mihail Ivanovlcs Kalinin és több ismeretlen elvtárs. Ök is részt vettek a filmek vetítésén, és amikor a vetítés befejeződött, nem mozdult senki a helyéről. Mindnyájan Lenin elvtárs szavaira vártunk. Lenin elvtárs ekkor hozzánk fordult, bemutatta a mellette lévő ismeretlen vendéget, akiben Kiasszon mérnököt ismerhettük meg. Benin elvtárs akkor felhívta a figyelmünket, hogy a polgárháború befejeztével új feladatok várnak ránk. A haditudomány mellett új tantárgyakat kell elsajátítanunk, melyekre az ország iparosításánál lesz majd szükségünk“. A. A. Koszjukov kiadott könyvével megajándékozta szülőfaluja fiataljait, otthoni ismerőseit és azokat az élő bajtársakat, akikkel együtt harcolt az Orlov—Krilovszk-i ezredben. Könyvét elküldte a Novouzenszk-i területi múzeumnak is. Így szaporodik a területi múzeumok és iskolai gyűjtemények anyaga forradalmi hagyományokkal. A fiatal kutatók pedig a környéket Járva további dokumentációs anyagokat gyűjtenek. És hasonlóan, valahányszor a távoli, volgántúli Alexandrov Háj község úttörői Moszkvába látogatnak, szélesvállú, őszülő veterán harcos várja őket generálmajori egyenruhában, Grigorij Petrovlcs Koblov. Az úttörők vele sétálnak el a Vörös térre, Lenin dolgozószobájába és a mauzóleumba. A veterán harcos ilyenkor elmeséli a gyerekeknek a forradalom nagy vezérével kapcsolatos élményeit. Grigori] Petrovlcs Koblov Alexandrov Háj-ban született, önként lépett a Vörös Hadseregbe és az első központi parancsnoki iskolába került. Az a megtisztelő feladat érte őt is, hogy a 27-es számú őrhelyen teljesített szolgálatot, Lenin lakosztálya előtt. „Lenin lakosztályának védelmére külön egységet válogattak ki az alakulatból — meséli Grigorij Petrovlcs. Ez valamikor 1921 decemberében történt. Ezután az egyik napon a parancsnok tudtomra adta, hogy az őrségben én vagyok a soros. Bár tudtam, hogy Lenin elvtársnál fogunk szolgálatot teljesíteni, a hír mégis meglepett. A szabály értelmében a poszton nem szabad az őrnek beszélgetni. Vladimír Iljics utasítására azonban a 27-es számú őrnek jogában volt válaszolni a feltett kérdésekre. Amint ott állok a poszton, egyszer csak nyílik az ajtó, és megjelenik Vladimír Iljics. — Üdvözlöm, őr elvtársi — mondja nekem Lenin. — Üdvözlöm, Tanácselnök elvtársi — válaszoltam és szinte kővé meredtem Vladimír Iljics úgy látszik észrevette a zavaromat és megpróbált rajtam segíteni. Újból megszólított. — ön, őr elvtárs, ugye első ízben teljesít szolgálatot ezen a poszton? — kérdezte. Igennel válaszoltam. Ezután Iljics megkérdezte, hogy tagja vagyok-e a bolsevik pártnak, részt vettem-e a polgárháborúban, és hogy honnan származom. Amikor elmondtam neki, hogy a Szaratovi kormányzóságban, a Novouzenszk-i járásban lévő Alexandrov Háj-ban születtem, Vladimír Iljics észrevehetően felélénkült. — ön tehát a Volgán-túli területekről származik? És tudja azt, hogy ott most nagy éhínség van? — kérdezte, és választ sem várva, folytatta — vannak ott hozzátartozói? Azt feleltem neki, hogy tudok a volgántúli éhínségről. Elmondtam, hogy ott él az apám, az anyám, a fivéreim és a húgom. Levelezni is szoktunk. És hogy nemrég kaptam tőlük levelet, amelyben azt írják, hogy nincs kenyér, és hogy az emberek szénát esznek. Éheznek. Az édesanyám betegen fekszik és hogy látni szeretne. Vladimír Iljics egész idő alatt figyelmesen hallgatott, és amikor abbahagytam, megszólalt. — Igen ... igazat írnak. A tanácskormány erélyes intézkedéseket foganatosított a Volgán-túli területek ellátása érdekében. Ami pedig az édesanyja kívánságát illeti, azt tanácsolom, hogy forduljon parancsnokaihoz, kérjen tőlük rövid szabadságot. Biztosan el fogják engedni. A beteg édesanyát meg kell látogatni, beszélgetni kell vele. Okvetlen. Lenin elvtárs gondterhelt arccal elindult, de újból megállt és visszanézett. — Milyen meleg van a szállásokon és az osztályokban? — kérdezte. Ebben az Időben egész Moszkva tüzelőhiánnyal küzdött, a szállásokat és a tantermeket alig fűtötték. Azt válaszoltam Hitesnek, hogy a szállásokon 12 fok a meleg, a tantermekben pedig csaknem megfagyunk — Bizony, ez nem normális helyzet — mondta Vladimír Tillies — dehát ezek csak átmeneti nehézségek. Vladimír Iljics késő éjszakáig dolgozott a szobájában és gyakran csak hajnalban tért haza. Lakásához érve mindig elbeszélgetett az őrökkel, zsebéből gyakran húzott elő szabadságoló leveleket és mosolyogva adta át az őröknek. Ezeket a találkozásokat sohasem fogom elfelejteni Ezek voltak életem legszebb, legboldogabb pillanatai és sorsom alakulását is ezek a találkozások határozták meg “ G P. Koblov meg is fogadta Iljics tanácsát és pa rancsnokátó! szabadságot kért édesanyja meglátogatá Sára A szabadságot meg is kapta. Amikor Vladimir Ilji^s elhúnyt, G P Koblov a Mauzó leum bejárata előtt teljesített szolgálatot, ö volt a Mauzóleum-őrség nagylétszámú alakulatának legelső tagja. Sí- KA. S. Jegorov, a legendás hírű szovjet partizán-vezér. és katonák is — német kémnek nézték őket. Bizony, nem sokon múlt, hogy végzetessé váljék ez a megnemértés. De mikor oégtg kitartóan bizonygatták, hogy a felkelőkhöz indultak, velük akarnak harcolni — az egyik egyenruhás mégis elvezette őket H e ne k ó felé. A H ének 6 és Pétermán közötti erdőkben találtak rá a felkelők kiképzőtáborára. — Nem tartott soká a kiképzés — emlékezik vissza Olejník Mihály —. Két partizánlány tanított bennünket a fegyverforgatásra, s hamarosan már őrségbe és felderítésre fártunk. A Kozlov őrnagy parancsnoksága alatt álló S c sor s z nevű különítménybe tartoztunk. Fő feladatunk volt értesüléseket szerezni a fasiszták haderejéről és átcsoportosításairól. A híreket ~négy szovjet rádióslány továbbította a felszabadító seregek parancsnokságára. így lett a dicső harcok idején a ttzenkilencéves magyar bányászfiú felderítő a szovjet partizánok között. Társaival együtt járta a hegyeket, naponta kockáztatva életét. A felderítő egység számos sikeres akciójával segítette a szovjet csapatok előrenyomulását. Keserves tél volt a háború utolsó tele. A partizánok sokszor élelem nélkül gyalogoltak naphosszat, de a fasisztáknak egy percnyi nyugtuk nem volt tőlük. Mikor a felszabadító seregek közeledtek a gömört hegyek felé, a Scsorsz partizánosztag is egyre inkább kiterjesztette tevékenységét, mind gyakrabban hajtott végre szabotázs akciókat. A bevetéseken részt vett Olejník Mihály, a fiatal csucsoml bányász ts. Cipelte a robbanóanyagot, őrködött, hidat robbantott. S zlav o s mellett egy német vonatszerelvénnyel együtt repítették levegőbe a vasúti hidat. A forgalom, a német hadianyagszállítás napokig szünetelt. 1945. január 26-án a Scsorsz parttzánkülönítmény egyesült a Szovjet Hadsereg egységeivel. Közösen szabadították fel U h o r n át, napokon belül kikergették a fasisztákat egész Rozsnyó környékéről. A szovjet felderítők és a partizánok hazaindultak. Hazatértek a gömört partizánok ts. Olejník Mihály újra csákányt ragadott és leszállt a bányáira, hogy felszínre hozza a vasércet, segítsen építeni a háború alatt rombadőlt országot. Ugyanolyan kitartással állt helyt a tárnában, mint a felkelés idején a hegyekben, a partizánok között. Szorgalmával tűnt kt csupán, soha nem dicsekedett partizán-múltjával. Tíz évvel a felszabadulás után, 1955-ben szerencsétlenség érte. Egy bányarobbanáskor elvesztette fél szemét. Nehéz helyzetbe került. Építkezett, családjáról is gondoskodnia kellett és bizony rokkantán különösen nehéz volt az élet. De nem panaszkodott és kitartott most is, mint ahogy egész életére jellemző volt a konok kttartás. Egy kicsit mégis fáj neki a mellőzöttség. Néha úgy érzi, többet érdemelne a fél-nyugdíjnál azért a fiatal életért, amelyet harcban, küzdelemben áldozott fel. Szerényen él kis családja körében. Elfelejtett, szürke hőse 6 a dir cső napoknak. —ács— Felkelés Tiszolcon CSÚCSOM, a Rozsnyó melletti kis bányászfalu akkor Magyarországhoz tartozott. Túl a szlovák—magyar határon, a gömört hegyek között pedtg partizánok harcoltak a betolakodó fasisztákkal. A fegyverropogás üzent a határon túlra is. harcba hívott. OLEJNXK Mihály, a 19 éves csucsomt bányászfiú úgy érezte, hogy a szabadságért küzdő partizánok harca az egyetlen igazságos harc ezen a megbolygatott földrészen. Egy napon, 1944. október 2-án elindult, hogy felkeresse a hegyekben harcoló vitézeket, s ha maguk közé fogadják, velük együtt harcolhasson. Otthagyta a csákányt, mert hitte, hogy az igazi munka most a partizánokat rejtő hegyekben vár rá. Arvagyermek voit, nem búcsúzott senkitől. Csak egy kurta levelet hagyott hátra a nővérének: „Ne várjatok haza!“ Éjjel átszökött a határon. Egyik társával együtt B etl ér mellett tartóztatták fel, már szlovák területen. Nem tudta, kikhez került. Egyenruhás csendőröket és katonákat ts látott a parancsnokságon, ahová elővezették. A felkelők — mert azok voltak a csendőrök Amikor 25 évvel ezelőtt a besztercebányai Szabad Szlovák Rádió felkelésre buzdított, a tiszolciak fegyverrel a kezükben indultak városuk védelmére. Hősiesen védekeztek a fasiszta túlerővel szemben. Természetesen ez a heroikus harc sok áldozatot követelt és számosán megsebesültek. A sebesültek megmentésében hatal más segítséget nyújtott a kettes számú tábori kórház, amelyet október elején helyeztek át Korytnicáról Tiszolcra. A tiszolciak a tábori kórház céljaira azonnal egy épületet ürítettek ki és 100 önkéntes vöröskeresztes nővér is a segítségükre sietett. A helyi forradalmi nemzeti bizottság Jozef Huba elnökkel az élén, valamint a vöröskereszt helyi szervezete és MUDr. Vladimír Manica főhadnagy, a helyőrségi orvos maradandó érdemeket szereztek abban, hogy a kettes számú tábori kórház azonnal teljesíthette hivatását. Ebben az időszakban a fasiszta hordák már erős nyomást gyakoroltak a felkelőkre. Mindenütt tombolt a harc s Így több mint 400 sebesült katonát és partizánt a zólyomi és a szliácsi kórházakból a tiszolci tábori kórházba szántottak át. E kórház személyzete bizony nehezen birkózott meg feladatával. Sok gondot okozott a kórház fenntartása is. A helyi lakosság azonban adományai val és gyűjtési akcióival megszerezte a kellő élelmiszert és gyógyszereket és a sebesülteknek a lehető legnagyobb kényelmet biztosította. 1944. október végén azonban a felkelés arcvonalain a helyzet rosszabbra fordult. A fasiszták többszörös túlerővel támadták a felkelők állásait. Ezért a kettes számú tábori kórházat is Breznóba kellett áthelyezni, és a súlyos sebe sülteket a „Tri duby“ repülőtérre szállították, ahonnan szovjet repülőgépek vitték őket a biztonságot jelentő Szovjetunióba. Ezzel a tábori kórházzal együtt a vöröskereszt 13 önkéntes ápolónője is az új hely re költözött. Breznóban azonban csak három napig maradtak Már 1944. október 25-én Medzi brodba települtek át és októ bér 26-án a Bukovec környéki, völgyekbe húzódtak vissza, ahol a partizánharc módszereire rendezkedtek be. A kettes számú tábori kórház egy részét Besztercebányára telepítették át, ahonnan október 27-én ülankába költöztek, s itt a tábori kórház minden irományát elégették, nehogy ezek a németek kezébe kerüljenek. Ma a Tiszolci Kilencéves Alapiskola helyiségeiben, — amelyek 25 évvel ezelőtt annyi fájdalomnak és szenvedésnek voltak tanút, — új élet pezseg. Napjaink ifjúsága tanul itt, készül az életre Csupán az épület bejárata mellett emlékeztet egy tábla a Szlovák Nemzeti Felkelésre, hirdetve az utókornak, hogy a felkelés idején itt működött a kettes számú tábori kórház.-jdm k h k t Felkelők, partizánok
