Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-08 / 6. szám
IRODALOM — Az sok, Williams úr. — Tehát? Az arcán sajnálkozás tükröződött. Még egyszer a képre nézett. — Sajnálom, de nem hagyhatom magam megvesztegetni. Ez a mi erkölcseink ellen lenne. — Adja vissza a poharamat, Williams úr. — Eszem ágában sincs. — Azonnal adja vissza a poharamat. Máris mondja meg, milyen jelszóra nyílik a széf, mert különben lelövöm. — Ne kiabáljon, Smith űr, nincs semmi értelme. Mindketten tudjuk, hoigyha visszaadom poharát, annál inkább végez velem. Egy ideig hallgatott, majd megszó-Jeges whiskyt készítettem, amikor meghallottam lépteit. Hátrafordulva láttam, hogy kellemes arcú kishivaltanokhoz hasonlít. De a pisztolyt a hivatásos gyilkosok biztonságával tartotta kezében. Meglepett, milyen nyugodtan jelentette be, hogy agyonlő. Csak annyit Jegyeztem meg, hogy nagyon kellemetlen meghalni úgy, hogy az embernek fogalma sincs, miért harap a fűbe. — Szeretném tudni, ki bérelte fel? — A felesége! Ezt igazán kitalálhatta volna. — Igen. Meg akarja kapni a pénzemet. Az összes pénzemet... Sajnálkozva rámnézett, majd megkérdezte: — Hány/éves maga, Williams úr? — ötvenhárom. — És a felesége? — Huszonkettő. — Hát a mézeshetek nem tartanak örökké — jegyezte meg kissé irőnikusan. — Számítottam a válással és azzal Is, hogy borsos tartásdíjat kell majd fizetnem. De halál? ... — Nagyon szép a felesége, Williams úr, de nagyon kapzsi. Csodálom, hogy ezt mindeddig nem vette észre. Néztem a gyilkos rámirányított pisztolyát. — Már gyilkolt valamikor? — Persze, nem is egyszer. — Örömet okoz ez magának? Nem válaszolt, csak egy grimaszt Vágott. — Valahogy nem siet. Már két perce itt van és még mindig élek. Elmosolyodott és mondta, hogy valóban nem siet. — Valószínű, amíg valami módon érdekes vagyok az ön számára, addig nem öl meg. Csak aztán, ugye? ... Hogy is hívják önt? — Smith. Ez a legjobb név ilyen alkalomra. — Nem iszunk valamit, Smith úr? — Ihatunk, de szeretném látni, ahogy tölti a poharaikat. — Kérem, bár nagyon valószínűtlen, hogy méreg lenne készítve ilyen alkalomra. — Hát igen, de a mi foglalkozáfeunknál sohsem árt az éberség. Töltöttem neki, majd jegét tettem Whiskysébe és az asztal sarkára ültem. Vendégem a fotelban foglalt helyet. Ivott, majd poharát az asztalra tette. — Kitűnő a wlhiskyje. A legjobb Orvosság ebben a hőségben. — Örülök, hogy ízlett, Smith űr. De mondja csak ... nagyon érdekelne, hogyan fogja a gyilkosság nyomait eltüntetni. Öngyilkosság látszatát kelti majd? Vagy inkább rablőgyilkosságét? — Az utóbbit választom. Miután lelövöm, rendetlenséget csinálok, mindent széjjeldobálok. Mielőtt elmennék, természetesen megmosom és eltörlöm a poharamat és mindent, amihez hozzáértem, úgyhogy ne maradjanak újlenyomatok. — És ellop ... pardon, elvisz mindent? — Csak pénzt, Williams úr. Minden más érték ilyen esetben veszélyes. És aztán... jól megfizettek. — Az a kép — mutattam a falra — harmincezret ér. Futva a képre pillantott. — Kísértésbe hoz, Williams úr, de nem vihetek el semmit a pénzen kívül. — Talán érdekelni fogja,- hogy a kép alatt titkos páncélszekrényem van. Széf. Tizenötezer dollár van ott, készpénzben. JACK RITCHE Fél pohár WHISKY Bólintottam, hogy megértem, de mondtam neki, hogy akkor legalább megmutatom a pénzt. Kinyitottam a széf ajtaját és egy nagy barna borítékot szedtem ki, amit az orra alá dugtam. — Látja? Aztán villámgyorsan a páncélszekrénybe dugtam a whiskys poharat és becsuktam az ajtót, majd visszatértem az asztalhoz. — Becsaptam, Smith úr. A boríték értéktelen személyi okmányokat tartalmaz. Nézze meg! Elvörösödött a dühtől. — Miért csinálta ezt?; — Azért, hogy a széfbe teltessem a poharát, Smith úr. Akarata éllenére is az előtte levő pohárra nézett. — Az én poharam itt van, Williams úr. — Téved, az az én poharam. Az ön pohara ujjlenyomataival együtt a páncélszekrényben van. Amikor a képet nézte, kicseréltem. — Kizárt dolog — mondta bizonytalanul. — Ezt nem csinálhatta észrevétlenül. — Hamarosan meggyőződik, hogy úgy van, ahogy mondom. A rendőrséget bizonyára érdekelni fogja miért van az áldozat páncélszekrényében egy fél pohár whisky. Leveszik az ujjlenyomatokat és aztán az ön útja a villamosszékbe már sima lesz. Homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek. Iáit. — Ha nem lő agyon, és én meg vagyok győződve, hogy nem, akikor egy magándetektív irodájában ujjlenyomatokat vetetek a poharáról, a fényképet egy borítékba teszem és egy rövid levélben beszámolok esetleges halálomról. Elintézem, hogy az iroda halálom esetén azonnal adja át a borítékot a rendőrségnek. A gyilkos merőn ránézett. — Ez felesleges. Elmegyek és többé nem lát. — Úgyis megteszem. Biztosítani kell magamat. — Várjon, a felesége felbérelhet egy másik gyilkost és akkor én kerülőik a villamosszékbe. — Ez nagyon valószínű, Smith úr. Hacsak ... hacsak a feleségem nem talál más gyilkost. — Bármikor könnyen talál. Akár egy féltucatot is. — Nem értett meg Smith úr — szóltam mosolyogva. Csak most ébredt szavaim értelmére. — Hol találhatom meg a feleségét, Williams úr? — Petersenéknél. Rendszeresen tizenegykor este jár el tőlük. A címet felírom. Meg kell ezt tennie, Smith úr. Saját érdekében, — tettem hozzá barátságos hangon. — Hol találom önt tiezenegy után? — Barátaimmal a klubban fogok bridzsezni, addig míg valaki nem hozza a hírt, hogy a feleségem... már nem él. Távozása után eltettem az asztalon álló poharat, hogy a rendőrség levehesse vendégem ujjlenyomatait. A páncélszekrényben levő poharat a helyén hagytam, mivel azon az én ujjlenyomataim voltak. Smith pohara az egész idő alatt előtte állt az asztalon, ugyanazon a helyen, ahova először letette. (Ford.: 0. V.) KILINCS A kilincsnek van egy alapvető tulajdorísága. Évekig becsülettel szolgálja az ajtót, illetve a ki—be közlekedő embert, míg egyszer lefittyed a fogantyúja, bennragad a nyelve ...és nem zár. Az ember egy ideig még megpróbálja jobb belátásra bírni, rázogatja, piszkálgatja, csapkodja az ajtót, majd némi tépelődés után szól a szerelőnek. A szerelő természetesen megígéri, hogy megnézi, másnap ismét megígéri, sőt harmadnap is megígért. Az ember tehetetlenül kémlelgeti a kőkadt kilincset, s aprócska káromkodásokat sziszeg a foga között, amíg látogatói mögött bezárja az ajtót. Ekkor szól a karbantartónak. A karbantartó természetesen megígéri, hogy megnézi, és így tovább, pontosan úgy, mint a szerelő. Az ember ideges, már az egész hivatal ideges ... a kilincs konokul lóg, a nyelvét konzervnyitóval se sikerül előcsalogatni tokjából. Ekkor az ember szól a főkarbantartónak, igazgatója előtt epés megjegyzéseket tesz a házkezelőséggel kapcsom latban és megtörténik a csoda. Megérkezik a szerelő is, megérkezik a karbantartó is, sőt velük együtt megérkezik egy teljesen új kilincs is. Az irodában édes lárma hangjai vegyülnek az írógépek csattogásával, a szerelő, a karbantartó reszel, kalapál, fütyül, leejti a régi kilincset, majd röpke két-három óra után kórusban bejelentik, hogy a mű elkészült, és távoznak. Az új kilincs már nem kókadt. nem lóg, nem fittyed le és, nem is zár. a nyelve ugyanúgy benn marad. És ekkor az ember bevesz két idegcsillapítót, és nagyon nyugodtan figyelmezteti a szerelői, meg a karbantartót, hogy a kilincs .. . szóval... És ekkor a szerelő, meg a karbantartó, akik pedig nem vettek be idegcsillapítót kijelenti, hogy az általános műveltséghez tartozik tudni, hogy egy új kilincs sem zár, ahhoz előbb el kell kopnia ... Hát így van ez kérem manapság a kilinccsel, Balogh P. Imre JOHANNES R. BECHER: Naponként halál Csak még egy poklot, még egy kínt nevezz meg, mely kínzóbb azoknál a pokoli kínoknál, mit mi átvészeltünk, s mit ha átvészeltél, a mindent elbírók közé számítottál. Ezek közül válassz! Micsoda választék! Ez volt a te néped, mely a legrosszabbat követte s eltévedt, útját elvétette, mert engedelmeskedett, hitt az erőszaknak. Ott álltái, és ekkor határoznod kellett. Nem voltál a romlás, saját néped mellett. Naponként ítélted el véres harcukat, nem dicsőítetted semmilyen kínjukat, és nem a katonát, akit golyó talált. Naponként haltál te akkor hősi halált. Kovács Máris fordítás« VICTOR HUGO: Dalaim hozzád... Dalaim hozzád repülnének, ott volnának kertedbe’ már, ha szárnyon járhatna az ének, szárnyon, miképp a gyors madár. Mint könnyű szikrák repülnének, mosolygó tűzhelyed felé, ha szárnyon járhatna az ének, szárnyon, minő a szellemé. Tisztán és híven röpülnének, feléd sietve szüntelen, — ha szárnyon járhatna az ének, szárnyon, miképp a szerelem..’. Szász Károly fordítása GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK & FELDOLGOZTA: MÄRKUSZ LÄSZLÖ -fr RAJZOLTA: ZÖRÁD ERNŐ & rarala yolra A GY£R£Kr ' MÁR /1£GYíL/ZATkÁ ír RAZL/G////YO£V /ÖRÖK. £R CSAK T£G£0 AKARLAK > H£GRYL/ű TAT/V/, « FMAf. y (az E6rn CSTE GERGELY egy BÁRSONY-hüvelyi; kardot vett elő dolmánya ALÓL . SKAR/LARY 1/RamJ LlOZO £S/£ £GY TÖRÖK DOBTA § Bí £ZTA KARDOT. A F/AM£> ROG Y K£RÜL 7 A TÖRÖK ^ l^^K£Z£B£? „ —^ , ÖÖÉOTÍ/DJI/K ramaposar. J RÓZA Só /£>£ foglyot! + D£ KAP/LÁNY URAM• \ a gyűrő h/rcó //Álam i i HA A TÖRÖK LÁTJA, /ggfr ROGY Aí£GCS.ALJL/K. . JES £LM£6YJt PflSZFW jZ £>£RtY/SOŰ&R£Z, ViFGYfOA/ROOj ROGY j? HAJA/AL BAH HOZZA *-*A K/SRABF/ÚZA % PATAKHOZ. M£GKAPJA j A ZAL/ZMÁ/YJÁr • RABSZOLGÁD N VAGYOK, URAM, HO/rOM/G. ÍZUTAH DOBO MEGESKETTZTTE A TOROKOTA KORÁNRA, MAJD KIENGEDD A VÁRBÓL.
