Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-25 / 4. szám

Az iskola tekintélye - odahaza ről és általában az iskoláról, ami a szülők és a gyerekek „ellensége“ és arra való, hogy a munkából fáradtan hazaérkező szülők orra alá borsot törjön bosszantó (híradásaival. Előbb vagy utóbb kikerül aztán ez a gyerek az iskolából, és néhány hó­nap vagy év múlva csak nyugtalanító híreket hallani magatartásáról. Nem érdeklik szülei, éli a maga világát, ahogy kedve tartja, mert előtte nincs tekintély! Példák sokaságával lehetne igazol­ni, hogy az ilyen gyerekek a legrit­kább esetben Javulnak meg, szinte eszelősen ragaszkodnak ahhoz, hogy övék legyen az utolsó sző. Ha talál­kozunk velük az utcán, lehet, hogy éppen valamelyik tanítójuk, tanáruk után kiáltoznak csúfondárosan, vagy éppen soron következő kalandjukról beszélgetnek csoportba verődve. Aki látja őket, „a mai fiatalokat“ szidal­mazza, s még csak fel sem vetődik benne az a gondolat, ezt a gyereket nemrégen ugyanolyan szeretet, figye­lem vette körül odahaza — vagy talán még nagyobb is —, mint azt, aki ép­pen hazafelé igyekszik munkahelyé­ről. Csak az a szeretet nem ismert mértéket és határt, a családban nem létezett az a fogalom, hogy „tekin­tély“. Természetesen nem valamiféle ide­jét múlta, merev tekintélyre gondo­lok, de igenis olyasfélét kellene biz­tosítani az iskola és a pedagógus szá­mára a családban is, mint amilyet magának követel a szülő a gyermeké­től. Szó sincs arról, hogy az iskolát és a pedagógust, aki azt hisszi, maga a földre szállt tökéletesség és téved­hetetlenség, a katedra istene —, de a bírálatnak is megvannak a maga „szabályai“. Az ellenőrző könyv alá­írása közben nincs szükség arra, hogy a pedagógus szellemi gyöngéjét sza­­puljuk otthon. Mert a gyerek hallja és közben akaratlanul is cinkossá vá­lik. Mit lehet várni azután ettől a gyerektől: azt, hogy tiszteli a tanító­ját, tanárát, vagy azt, hogy elereszti szavait a füle mellett? A pedagógusok valamennyien azt szeretnék, ha becsülnék őket a szülői házban. Nevezetesen: szoktassák arra gyermekeiket, (hogy a pedagógus is Jót akar, és ezért mindenképpen meg­érdemli a megbecslést és a szerete­­tet. Olyan légkört teremtsenek otthon a szülők, hogy tiszteljék otthon is a tanítókat, tanárokat,, mint ahogy mi, pedagógusok a szülők tiszteletére ne­veljük a gyerekeket. Rónay László BABA-KONYHA Pétiké kövéren pöffeszkedik magas kerekű kocsijában, megszokott sétáját végzi. Anyukája szívesen mutogatja babáját a Járókelőknek. Büszke rá, hogy egy „duci“ baba lett Petikéből, aki pedig olyan egészségesen, szép­nek született. Nagy fekete szeme összeszűkült, s mélyen ülő golyócska lett belőle kékesen fehérlő arcában. Ugyan mit eszik ez a Pétiké? Mi az oka, hogy ilyen korán elvesztette fi­noman megrajzolt formáját? — Reggel tejbegrlzt — mert azt na­gyon szereti. — Tízóraira tejbe áztatott kiflit. — Délben tejbe áztatott zsemlét — Ja], azt csak úgy habzsolja. — Délután kávét, keksszel. — Este mindig mást; vagy az egyi­ket, vagy a másikat a felsoroltak kö­zül. Szegény kis Pétiké! Más babák ne nevessétek ki őt, le­gyetek részvéttel iránta. Hiszen nyolc­­hónapos már szegény feje és még sohasem kóstolta ezt a sok finomsá­got ... uj-juj... amiről jobb nem beszélni, mert máris csorog a nyá­lunk. Az illatos gyümölcsleveket; a na­rancs, citrom, alma, azonkívül a sár­garépa levét, már hathetes korban szívesen szürcsölgetik a babák. Ké­sőbb a paradicsom, őszibarack, cse­resznye, szőlőlé mind, mind felséges babaital. Pétiké egyoldalúan szénhidráttal van túlzsúfolva. Nem szép és nem is egészséges az ilyen kövérség. Lecsök­ken a szervezet ellenállóképessége és könnyen megbetegszenek az ilyen ba­bák. A finom főzelékek nemcsak gazdag vitamintartalmuk miatt fontosak, ha­nem, mert sokféle ásványi sókat is tartalmaznak, amelyek szintén nélkü­lözhetetlenek a csecsemő egészséges fejlődéséhez. Már négyhónapos kortól adhatunk főzelék formájában burgonyát, sárga­répát, parajt, kelkáposztát, karalábét, tököt, salátát, zöldborsót, zöldbabot és sárga borsót. Elkészítésük nagyon egyszerű: a sok vízben tisztára mo­sott nyersanyagot csipetnyi sóval ke­vés vízben megfőzzük. Utána áttörjük, átpaszírozzuk, majd saját fővővizével fölengedjük. Ha már tehéntejet kap a baba, akkor tejet is adhatunk a főzelékhez és édesíthetjük egy kevés cukornál. A főzővizet nem szabad kiönteni, mert a főzés közben kioldódott anya­gokat dobnánk ki vele, amelyekre szüksége van a babának. De még ez sem minden. Ne eléged­jetek meg vele, babák! Már öt-hathónapos korban követel­jetek tojássárgáját, húst, májat, mert a gyors fejlődéshez nem elég a tejben levő fehérje. Csak megbízhatóan friss tojást ad­junk a babáknak. A nyers sárgáját forró főzelékbe vagy levesbe kavar­juk bele. Úgy is finom, ha a kemény­re főzött tojássárgáját szétdörzsölve keverjük a főzelékbe. Májból a legfinomabb a borjú- és a FRIZURÁK 1969-re Az új esztendőben is divat a ven­déghaj, amely olyan jól bevált az alkalmi frizuragondok megoldásában. Természetesebben hat a műkonty, ha valódi hajból készül, éspedig viselőjé­nek hajával azonos színárnyalatúra festve. Ilyen vendéghajból „mindent“ csinálhatunk, teenager-frizurát csak­úgy, mint romantikust, nagyestélyire valót. Tessék megnézni a képeket, amelyeken ugyanaz a „fej“ szerepel, hajbetéttel megoldott B válozatban: (A képek egy párizsi fodrász-szalon frizura-modelljei 1969-re.) 1. Frufrus, sportos, nappali frizu­ra: a hajbetét ezúttal a frufru, melyet elől, fejközépen felfűzve, kétoldalt a sima saját haját ráfésülve lehet vi­selni. 2. Elegáns frizura, a tarkőn meg­főzött, kétfelé választott és puhán betekert vendéghajjal, — amely alatt a saját haj simán hátrafésülve és öss­­szetűzve illeszkedik a betéthez. 3. Estére, romantikus fürtökkel: a saját haj hátrafésülve, megtűzve, az arc két oldalán kis tincset leeresztve, szolgáltatja az „alapot“. Az előre für­tökbe fésült (lelakkozott) vendégha­jat hátul, a tarkó fölött kell felerő­síteni. 4. Az előzőhöz hasonló fésülködés után a feltűzött hajbetét úgy van el­választva, hogy 1—1 része a saját haj alatt, a nyak két oldalán simán alá­hull, a többi középen, fürtbe csavarva rögzítődik. 5. Nappalra vagy estére a „termé­szetes“ változat, hajbetéttel. A betétet szalagra dolgozva erősítjük fel kör­ben, a két fülcimpa felső végénél rögzítve. Ráfésüljük kétoldalt a saját hajat. B. Estélyi, kontyos frizura: a saját hajat simán hátrafésülve, tarkőn fel­felé, szorosan összefogjuk. Ugyancsak a tarkónál indul ki a hajbetétből vá­lasztékosán puha gyűrűbe csavart, fent is megerősített, elegáns konty. mmmmmmmmmmmmmmmmm pipimé], de bármilyen megfelel, csak sovány legyen. Hízott kacsa- vagy libamájat nem szabad adni. A májat is és a húst is először egy kevés vízben megfőzzük, majd áttör­jük és a pépből egy tetézett kávéska­nálnyit a főzelékhez keverünk. Az átdarált húst főzőlevével felen­gedjük, még egyszer felforraljuk és csak azután adjuk, szintén főzelékkel a babának. Ha Pétiké anyukája is ilyen babakonyhát vezet, akkor gyor­san leadja majd Pétiké a fölösleges gríz-, kifli- és zsemlekilókat. K. M. Az aranyceruza Jancsinak volt egy arany színese, amivel igazi Napot lelhetett rajzolni. Irigyelték is érte az osztálytársai. Egy napon, amikor rajzórájuk volt, Misi szünetben kiosztotta a füzeteket. Elő­re örült mindenki, mert tarka mezei virágokat akartak rajzolni. Amikor visszamentek az osztályba, Jancsi ijedten felkiáltott: — Jaj, nem találom az aranyceru­zámat! Biztosan ellopták. Mindenki Jancsihoz futott, aki izga­tottan kotorászott a tolltartójában. Ki­rakta táskájából a füzeteit meg a könyveit, még a- pad alá is benézett, de a ceruza nem került elő. — Misi osztotta ki a szünetben a füzeteket, biztosan ő vitte el — Jelen­tette ki végül nagy hangon Jancsi. — Nem loptam el — méltatlanko­dott Misi vérvörösen. Mónika a katedrára vitte Misi tás­káját: — Megnézzük, mi van benne — Je­lentette ki. Peti a tanári asztalra borította a táska tartalmát. Ekkor Misi tolltar­tója felpattant, és nini! egy arany szí­nes feküdt benne. Jancsi kivette a ceruzát a tolltartóból és a zsebébe akarta süllyezteni. De Misi kitépte a kezéből: 14 SZABAD FÖLDMŰVES 1989. január 25. — Ez az enyém! — kiáltotta. — Meglepetésnek szántam. A gyerekek nem figyeltek a sza­vaira. Tolvajnak bélyegezték és szid­ták, mint a bokrot. Misi összeszorí­totta a száját és sző nélkül visszaült a padjába. Jancsi Jelentkezett és Így szólt: — Misi tolvaj! Ellopta az aranyszí­nű ceruzámat. A tanító néni kérdőn nézett Misire: — Igaz ez? — Nem vagyok tolvaj! — mondta a fiú dacosan. — Holnap délután meglátogatom édesapádat — zárta le a kérdést a tanító néni. Az iskolából hazafelé menet Karcsi megvárta Misit a téren: — Kitől kaptad az arany színest? — kérdezte. — Nagyanyámtól. Nem mutattam, mert a rajzórán akartam meglepni az osztályt. Kölcsön is adtam volna ... — Esküdj meg rá, hogy Így van — szólította fel Anni, aki közben többed­­magával odaért. — De ha hamisan esküdsz, soha többé nem állunk szóba veled. — Esküszöm — mondta Misi resz­kető hangon —, hogy nem loptam a ceruzát, hanem a nagymamámtól kap­tam ajándékba. A gyerekek hittek neki. —. Meg kell találnuk Jancsi színe­sét, akkor az osztály, meg a tanító néni is meggyőződik Misi ártatlansá­gáról — szögezte le Anni. Ebéd után visszamentek az iskolába, hogy keres­sék a ceruzát. Benéztek a fűtőtestek mögé, kiborították a papírkosarakat, még a szekrényt is elhúzták a helyé­ről. — Úgy látszik hiába keressük, nincs sehol — sóhajtotta Rozi, és fáradtan beült a padjába. Hazafelé még a kerí­tések mentén is végignézték az utat. Anni hirtelen a homlokára csapott: — Ö, Ja]! Még jő, hogy eszembe Jutott. Szaladnom kell Mártikéért az óvodába! Mind vele mentek. Az ővónéni ép­pen rajzokat szegezett ki a falra. — Nini — kiáltott fel Anni. — Aranyszínű alma! Milyen szép! KI raj­zolta? — Én! — kiáltotta az egyik kislány. Jutka volt az, Jancsi klshúga. — Mivel színezted ki? — kérdezte Rozi. A gyerek egy arany ceruzát kotort ki a zsebéből. — Honnan vetted ezt a szép ceru­zát? — kíváncsiskodott Anni. — Jancsi az asztalon hagyta, hát elhoztam — felelte a kislány. — Kölcsön adod nekem holnapig? — nézett rá Rozi. — Igen — és Jutka a kezébe nyom­ta a ceruzát. Másnap reggel, amikor a tanító néni bejött, a gyerekek rög­tön mindent elmeséltek neki, az arany ceruzát pedig a katedrára tették. — Jancsi — mondta a tanító néni — bocsánatot kell kérned Misitől. Rozi felugrott a helyéről. — Tanító néni kérem, Jancsinak az osztálytól is bocsánatot kell kérnie. — Igazad van — helyeselt a tanító néni. Idegen ötletből írta: Szirmai Marianne (MESEALAKOK) VÍZSZINTES: 1. Mesealak. 6. Ének­hang. 7. Végtelen alku. 9. Öcskaság. 10. Faféreg. 12. Járunk rajta. 14. Kötő­szó. 16. Téli sport. 17. A függőleges 4. befejező része. 20. Becézett Mária. 22. Győri sport-csapat neve. 29. Tágas hely a városban. FÜGGŐLEGES: 2. Állatlakás. 3. Em­beri település. 4. Egy másik mese­alak — folytatva a vízszintes 17. alatt. 5. Nem holt. 8. Harmadik meseala­kunk a nyíl irányában. 11. Végtelen zsír. 13. Kevert est. 15. Asszonyi. 18. Végtelen próza. 19. Női becenév. 21. Kronométer. 23. Állóvíz. 25. Egyszerű gép. Beküldendő a három mesealak neve. (Budai J.) ELLESETT PÁRBESZED — Anyukám! Vegyél nekem egy majmot! — Nem eladó ez Pistikém. Inkább nyalókát veszek neked. — A kis majmot akarom! Nekem nyalóka nem kell. — Ne nyűgösködj! Veszek neked fagyit. — Fagyi nem kell, majmot akarok! Az állatkert igazgatója megslmo­gatja Pistikét és félrehívja. Valamit súg a fülébe. Pistike megnyugodva tér vissza anyukájához. — Anyukám, én megelégszem a fagylalttal meg a nyalókával. Már nem kell majom! A boldog anyának ez nem megy a fejébe. — Mit mondott neked a bácsi, szi­vecském? — A bácsi azt mondta, ha nem ha­gyom abba a bőgőst, olyan pofont le­ken nekem, hogy mindjárt kiesik az összes tejfogam ... Lám, az állatkert igazgatójának pszichológusnak is kell lennie olykor­olykor. ]án Kotoulek, Bojnice BÉLSZÍN VADASAN Hozzávalók: B0 deka bélszín (vesepecsenye), 8 deka füstölt sza­lonna, 20 deka vegyeszöldség, babér­levél, egész bors, ecet, B deka zsír, 3 deka liszt, 2 deci tejföl, 5 deka hagyma. A bélszínt megtisztítjuk hártyáitól, szalonnacsíkokkal jól megtűzdeljük, megsózzuk, és kissé állni hagyjuk. Serpenyőben zsírt hevítünk, és a bél­színt megsütjük benne. Ezután a ve­gyes zöldséget apróra vágva a forró zsírba tesszük és szintén megpirítjuk. Babérlevéllel, egész borssal, ecettel ízesítjük, beletesszük a bélszínt, s fe­dő alatt puhára pároljuk. Ha a hús puha, a lisztből tejföllel habarást készítünk, hozzáöntjük, jó! felforraljuk. Ha szükséges, kevés víz­zel feleresztjük, hogy a mártás ne legyen túl sűrű. Ezután átszűrjük, a felszeletelt bélszínt tálra rakjuk s a mártással leöntve zsemlegombóccal, főtt makarónival vagy spagettivel tá­laljuk. „Nem ismernek ezek kérem tekin­télyt mondta űtítársának az öreg nénike a vonaton. — „És ebben csak­is az iskola a hibás.“ A fülkében megkezdődött a vita: valóban igaz-e, hogy a fiatalok nem szívesen ismerik el a tekintélyt, hogy azok a normák, amelyek a szüleik nemzedéke számára természetesek voltak, az ő számukra már csak „fa­ragott képek“. Mozog a világ, termé­szetes hát, hogy a fiatalok szeretnék benne megtalálni a helyüket, és sze­retnének mihamarabb olyan távlato­kat látni maguk előtt, hogy ők is, „mozgatók“ legyenek. Már-már kezdtek kifogyni az érvek­ből, amikor egy férfi, kihasználva a pillanatnyi csendet, megszólalt: — Mit csodálkoznak, ha a gyere­kek sokszor nem ismerik a tekintélyt, ha otthon arra nevelik őket, hogy az iskola és a tanítók rossz szándékú ellenségeik. E közbevetett megjegyzésre hirtelen dúlt arcok villantak meg „lelki sze­meim“ előtt, olyan szülőké, akik egy­­egy rosszabb jegy után ostromot in­téztek az igazgatói iroda, a tantestü­let ellen, s úton-útfélen hangoztatták, hogy „Szegény Jancsiba, nagyon te­hetséges, csakhát a tanítók, taná­rok ..." És itt bizony nem éppen a leghízelgőbb Jelszők következtek__ Előbb-utőbb azonban fel kellett és kell figyelnünk arra, hogy a „Jancsi­kák“, sajnos meglehetősen népes tá­bora, a tanító szóra a füle botját sem mozdítja, viszont sűrűn rángatja a vállát, ha netán a tanító úr az ellen­őrző könyvecske útján értesíti a szü­lőket, hogy viselkedése nem épp a legilledelmesebb; cinikusan mosolyog, ezzel is éreztetve, hogy otthon ugyan megvan a véleményük a pedagógusok-

Next

/
Thumbnails
Contents