Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-06-28 / 26. szám

FALVAINK r Áldásos konkurrencia Már a kora reggeli órákban indul a piac. Egymás hegyén-hátán hem­zsegnek az emberek. Bizony itt aki elveszti kísérőjét, egyhamar már nem találja meg. A szavát sem érti az ember. Elárusítók, vevők zsörtölődé­­se, kiabálása tölti meg a Bratislavai Központi Vásárteret. A pultok mö­gött álló árusítók udvariasan kínálják portékájukat. Néhányan harsány han­gon kiabálnak, hogy hozzájuk jöjje­nek a vevők. — Friss zöldséget, tessék. Nemrég szedtem ki a földből. Vagy ha úgy kívánják, levesbe készített zöldség­­köteggel is szolgálhatok — kiáltja egy nagy darab piros ember. — Ilyen csirkét még nem látott — dicséri áruját egy kofaféle asszony. — Olyan sárga, mint az arany. Vegye meg! Ne gondolkozzon egy percig sem! — Itt a levesre hizlalt tyúk! Ne sajnálja érte a pénzt! Ha megfőzi, olyan jóízű levese lesz, hogy a fo­gyasztás után még hetek múlva is megemlegeti. — Nincs sok pénze? Kérem, vegyen egy negyed tyúkot, vagy egy negyed csibét. Gondolunk mi az egyedül élők­re is! — Nyúlhúst akar? Szolgálhatunk élőnyulakkal, vagy nyúzott állapot­ban is. — Szombatra savanyúkáposztát ve­gyenek. Adhatunk csípősét vagy al­másat is. — Itt a valódi liptói túró! — Friss a galántai kenyéri — Hazai kolbásszal egészítse ki élelmiszerkészletét! Minden felől mindenki kínálja áru­ját. Bő a választék húsfélékből, zöld­ségfélékből. Nekem is szokatlan. Ogy érzem magam, mint ha a kék égboltú Olaszországban járnék. Ott láttam ilyen rátermett elárusítókat, de mind­járt hozzáteszem, hogy sokkal bővebb volt a választék. De nálunk már ez is eredmény, a régi állapotokhoz ké­pest. Örömmel sétálgatunk az eláru­sító pultok között. Érdekel és szóra­koztat is ez az igazi vásári zsivaj. Akaratlanul is mindenkit elkap a vá­sári láz és sokszor olyasmit is vesz­nek az emberek, amit előzőleg nem is akartak. Ezen a vásáron bizony tény­leg úgy néz ki a helyzet, hogy az én vásárlóm az én uram. Az udvarias kínálgatás az eladónak is hasznot hoz, hisz több áruja fogy el, és a vásárló is jól jár, mert jő minőségű áruval töltheti meg szatyrát. Mindenki elégedetten távozik, mert megtalálta a neki legmegfelelőbb vá­sárfiát. Távozóban, a lakások ékesíté­­sére még különféle virágot is vehet­nek. A központi piac érdekessége, hogy az egyéni árusítók mellett ott vannak a Zelenina elárusító pultjai is. Ott is nagy a forgalom, mert az áru kifogás­talan. Nem is lehet fonnyadt, mert akkor egy darab sem kelne el belőle. Lám, a kistermelők konkurenciája az állami kereskedelmet is jobb mun­kára serkenti. Elégedetten hagyom el a központi piacot, de amikor Bratislava egyik új lakónegyedében, Poáenon leszállók az autóbuszról, újabb meglepetés ér. A minden igényt kielégítő korszerű élel­miszerüzletek mellett a Zelenina zöld­ségárusító bódéjával szemben kis zöld­ségelárusító pultokat látok. Mindjárt szóba is elegyedek az elárusító asszo­nyokkal. — Honnan kerültek ide? — érdek­lődöm. — Vereknyei kiskertészkedők va­gyunk. A város adta bérbe a zöldség­elárusító pultokat évi 300 koronáért és az árumennyiségnek megfelelően még naponta forgalmi pénzt kell fi­zetni. — Jól megy az üzlet? — érdeklő­döm. — Nem nagyon, mert most a Zele­­ninának van jobb áruja. Meg banán is jött, azért állnak ott sorban. De hol­nap már mi hozunk jobb árut. Akkor versenyezzen velünk a Zelenina ... — Hát ez jó dolog — állapítom meg magamban. — Ojabb konkurren­cia. Mégpedig a vásárlók érdekében. Aki jobb árut tesz a pultra, az a győztes, az ad el. A másik lemarad. Bratislavában tehát megindult az egészséges eladási konkurrencia a vá­sárlók érdekében. De vannak már vi­déki példák is. Léván a Podlu2any-i szövetkezet nyitott zöldségelárusító üzletet. Zselízen a fegyvernemi szövet­­kezetesek árulnak. A selmeci zöldség­üzletekbe az ipolyviski szövetkezete­­sek szállítják a friss zöldséget. A nyá­­rasdi szövetkezet a dunaszerdahelyi elárusító üzleten kívül már brnói üz­letében is árul zöldséget és gyümöl­csöt. Mind olyan dolgok ezek, ame­lyeknek igazán örülhetnek a vásárlók és megfelelnek az új mezőgazdasági és kereskedelmi politikának. Mindent a fogyasztók érdekében, mindent a bő­vebb áruellátásért. Emlékszem, ami­kor a kistermelőket valósággal elűz­ték a piacról és megbírságolták, ha az árujukat kínálgatta. Ma már meg­változott a helyzet és reméljük, hogy ezen a téren még további javulás lesz, és teljes egészében kibontakozhat az áldásos konkurrencia. Bállá József Elégedetten figyelem a hullámzó embertömeget. Teli szatyrokat cipelő asszonyok igyekeznek a villamosok felé, a férfi vásárlók pedig megállnak egy korty borra a récsei, a károly­­falusi vagy más borkimérőben. Többen egy-egy üveg récsei frankovkát vagy zöld veltelínit dugnak a vásárfia kö­zé, hogy otthon közösen fogyasszák el. ZÖLDSÉGÁRUS (Kajtor felv. Kővel .táplált« falu Korlát. Száznegyvennégy ház a Bucsony alatt, 884 lakossal. A falu fölött sziklás dombon a kőbánya. Ügyeskezű kőtörok kisebb-nagyobb kockákat vájtak ki a szürke bazaltból. Itt e szürke kövekben rejlik a falu életének í rása. Szevejányi Károly, a helyi nemzeti bizottság elnöke rövid vissza­ír öntést nyújt a múltba. 1850-ben mindössze 27 lakosa volt a falunak. De már akkor is állt az első iskola épülete, fából épült, egyszerű, szalmatetős házikó ... 1893-ban a bu­dapesti származású Győri úr részvénytársasága kőbányát alapított Korláton. Ettől az időtől számítjuk a falu fejlődésének tulajdonképpeni történetét. Korlát a Bucsony bazaltkövében györekezik, fénykorát a kőbánya fellen­dülésével egyidőben érte el. A bánya fejlődésével függ össze, hogy 1910- ben már 800 lakosa volt a községnek. A kőfejtőben 500—600 ember dolgo­zott. Ügyeskezű és szorgalmas emberek voltak a korlóti kőfejtők. A kőbánya fejlődésével új társadalmi osztály fejlődött ki Gömör e sarká­ban, létrejött a munkásmozgalom erős korláti központja. A Magyar Tanács­­köztársaság dicső napjaiban sok bányász jelentkezett a Vörös Hadseregbe. A falusi krónika tisztelettel őrzi nevüket. A forradalmi munkások legha­ladóbb csoportja 1922 januárjában megalapította a Kommunista Párt helyi szervezetét. A pártszervezet irányította és szervezte aztán a kizsákmányo­lás elleni küzdelmet. Az idősebb korláti kőbányászok közül sokan emlékez­nek még az 1926. évi sztrájkra, amelyet Major István, Steiner Gábor és Mező elvtárs, a párt központi vezetőségének tagjai is támogattak. Tizen­négy napig sztrájkoltak a bányászok, a munkabér 25 százalékos emelését követelték. Két hét után a kényszer rávitt néhány munkást, hogy az üzem vezetősége részéről ígért 500—700 koronáért, csendőrszuronyok védelme alatt munkába álljon. A sztrájk így eredménytelenül végződött, de az üzem­vezetők megismerték a kommunisták erejét s ezért, mikor a harmincas évek elején, a gazdasági válság idején csökkentették az alkalmazottak lét­számát, a kommunisták lettek az elsők, akiket elbocsátottak a munkából. Később a kőbányában teljesen beszüntették a termelést. Európában egyre fokozódott a feszültség, már érezni lehetett a közelgő háború szelét. A határ mentén erődöket építettek. Kőre volt szükség. Sok kőre. 1936-ban Korláton újra megindult a termelés. Ám a legkeményebb kőből épült erődök sem védték meg az országot. A háború alatt a korláti kőbányát hadiüzemmé nyilvánították, a kőbányászok kényszermunkát vé­geztek, az utolsó háborús években idehozott hadifoglyokkal együtt. Egyszer mégis vége lett a háborúnak, s az újraépülő országban megint fontos alapanyag lett a kő. Házakat, gyárakat s leginkább útakat építettek belőle. S az újra fellendült kőbányával együtt fejlődött tovább Korlát is. Míg 1931-ben a faluban mindössze 169 lakásegység, addig 1969-ben már 280 lakásegység van. Most mégis megtorpant a fejlődés. A korláti bazalt minősége már nem a régi. A hatvanas évek elején rohamosan kezdett csökkenni a kőbánya alkalmazottainak száma. Amíg 1957-ben a bánya 280 munkást foglalkozta­tott, ma már mindössze 84 az alkalmazottak száma. Korlátról naponta 112 munkás jár munkába az ország különböző részeibe. A falu lakóinak száma az utolsó három év alatt 986-ról 884-re csőként. A kőfejtők Iglón, Eperje­sen keresnek munkát. A kőbánya életének 75 éve jelentette a falu fejlő­désének alapját. S a bánya hanyatlása, most úgy tűnik, magával hozza a falu esését is. Kovács Zoltán, Rimaszombat Még mindig sok a pénzük ? Lassan két éve, hogy a Bálványi Vetőmagtermesztő Állami Gazdaság vezetősége a Komáromi Építkezési Vállalat igazgatóságához fordult há­rom víztároló építése ügyében. Az igazgatóság az ügy kivizsgálását az egyik szakemberére bízta. A szakem­ber geológiai szondák és a termé­szeti adottságok figyelembevételével megállapította, hogy a terv nem való­sítható meg. A víztárolókban soha nem lesz annyi víz, hogy belőlük ön­tözni lehessen, és ha öntözni nem lehet, akkor miért kell ezeket kiásni. A felszíni csapadékot sík vidéken nem lehet összegyűjteni. A talajvíz pedig olyan mélyen van, hogy ennek eléréséhez inkább bányát, mint víz­tárolót kellene építeni. Ezek után csak természetes, hogy az igazgatóság sem a terveket, sem a pénzt nem volt hajlandó kiutalni az akció megindí­tásához. Pénzzel még az angyalokat is meg lehet venni. Ezért nem lehet csodál­kozni azon, hogy az állami gazdaság talált olyan vállalkozókat, akik haj­landók voltak az említett tárolókat megtervezni, a meliorációs szövetke­zet geológiai és hydrogeológiai szak­­véleménye nélkül. Mikor a tervek el­készültek, a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági osztálya azonnal egy­millió 800 000 Kös szubvenciót ígért támogatásul a terv kivitelezéséhez. Ezt a hatalmas összeget a golyóscsap­ágy gyár fizeti a gutái fióküzem fel­építéséhez elfoglalt szántóföld érté­kének megtérítése címén. A pénzösz­­szeget a gútai EFSZ is kérte, hiszen az ő földjüket foglalták el és ebből ők legalább 30—40 hektár parlagföl­det rekultiváltak volna. De nem kap­hattak belőle egy fillért sem, mert nincs a rekultivációra tervdokumen­tációjuk. Ugyan a pénz nem vész el, de miért ne használnák fel minél előbb akár egy „nesze semmi, fogd meg jól“ akcióra! I... Y Emberemlékezet óta mostoha kézzel ánt a természet Ajnácskő földműve­­jivel. A meglehetősen sivár, homo­­os-agyagos sárga föld láncszerűen vezi körül a történelmi múltú med­­esaljai falut. A parasztember számá­­a oly sokat jelentő rónaság is szűk­­íarkúan ajándékozza itt termését. A jrmőföldet évszázadokon át földes­rak birtokolták, akik leszármazottjai ürfin váltogatták egymást. A nyomor s a szegénység viszont állandó lakó laradt a zsellércsaládokban. A közel­iéit történelme, a mezőgazdaság szo­­ialista átalakulása aztán meghozta nagy változásokat, de erről már agyjuk beszélni a leghivatottabbat, ancel Dezső alapító tagot, aki Ide-Ajnácskői életképek stova 12 éve áll mát a szövetkezet élén. — Nyolcvan tag, megannyi paraszt­család bízta jövőjét, álapozta életét a földesúri birtokok helyén létesített szövetkezetre. Valljuk be őszintén, mindmáig gyengén gazdálkodó szövet­kezet volt a miénk. A rossz talajvi­szonyok miatt, a jóval nagyobb meny­­nyiségű ráfektetett munka után sem vagyunk versenyképesek más szövet­kezetekkel. A közelmúltig igen ala­csonyak voltak a hektárhozamok. A tavalyi gazdasági évben viszont már 50 vagon termést takarítottunk be, s ha az időjárás nem szólna közbe — az idén már 60 vagon termés elérése sem tűnik lehetetlennek. — Ilyen terméshozam-növeléssel biz­tosítottnak látja-e a szövetkezet gaz­dasági helyzetének megszilárdulását? — Részben igen. De amint már em­lítettem a mi lehetőségeink eléggé korlátozottak. Ezért nekünk más úton­­módon is próbálkoznunk kell. Volt egy eddig kiaknázatlan kőbányánk. Tavaly minimális befektetéssel üzemképessé tettük. De ezt már jobb lenne megte­kintenünk — javasolja az elnök. Elindulunk hát a kőbányához veze­tő hepe-hupás földúton. Nem sokkal a kőtörő előtt megakadnak Volgánk kerekei... A hátralevő néhány métert már gyalogosan is megtesszük. Köz­ben két megrakott tehergépkocsival is találkozunk: követ fuvaroznak. Csaszla fajták ékesítik a hegyoldalt. Néhány éve magántermelők voltak itt, ezért úgy határoztunk, hogy mint­egy öt árnyít juttattunk nekik az új­ból is. Jövőre aztán újabb 14 hektár­ral bővítjük a szőlészetet. Rövid szemlénket a zöldellő határ­ban a Csevicce-puszta egyetlen jő for­rású ásványvizes kútjánál fejezzük be. A múlt század Gömör-Kishont megyé­jének egyik leghíresebb gyógyfürdőjé­re csak a virágzó vén gesztenyefák emlékeztetnek. — Hogyan is összegezhetnénk a lá­tottakat, merre tart hát a szövetke­zet? — tesszük föl utolsó kérdésünket Sáncéi Dezsőnek. — Minden kedvezőtlen körülmény ellenére is bizakodóak vagyunk. Á szövetkezet múlt esztendei jobb ered­ményei láttán egyre több fiatal tart hazafelé. Fennállásunk óta először már meg is válogathatjuk az érdeklő­dőket — s ez a tény magában is ered­mény. Örvendetes jelenség az is, hogy a tagok kezdik valóban magukénak érezni a közöst. Ha a régóta vajúdó talajvíz lecsapolási (meliorációs) mun­kálatokat is megkezdenék — végleg kihúzhatnánk szövetkezetünket a gyen­gén gazdálkodók listájáról. Délfelé jár az idő, amikor kezet rázunk a szövetkezet elnökével, s to­vább folytatjuk utunkat a rekkenő hőségben. A határból lebarnult lányok és asszonyok érkeznek, s mi búcsút intve távozunk a saját arculatát és boldogulását kereső faluból. Hacsi Attila Ennyi maradt a híres gyógyfürdőből <4 SZARAD FÖLDMŰVES 1969. június 28. Munka közben a kotoró — Keresett, jő minőségű kövek — szólal meg az elnök, miután a törő­­höz értünk. — Két munkást mint gépkezelőket és egy saját tehergép­kocsit foglalkoztatunk, állandó jelleg­gel. Naponta 10—12 tehergépkocsi is megfordul itt. Az Építőipari Vállalat­tal, az Útépítő és Karbantartó Válla­lattal vagyunk állandó kereskedelmi viszonyban. Idei bruttó bevételünk már jóval meghaladja a negyedmillió koronát. Ha elképzeléseink valóra vál­nak, jól jövedelmező melléküzemági termelésünk lesz, ami semmiképpen sem mehet a mezőgazdasági termelés rovására. — Ha már az újdonságoknál tar­tunk, látni kell a három éve telepített szőlőnket is — invitál az elnök. — Hat hektár újtelepítésű Hárslevelű és

Next

/
Thumbnails
Contents