Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-07 / 23. szám
ÉLETÉBŐL Téglagyár nyolc szövetkezet összefogásából Xi ország legkorszerűbb téglagyára épül Boriban # Nyolc milllé tégla évente % A beruházás három-négy év alatt megtérül O Farkas mérnök bizakodik £ A gázfűtés olcsóbbá teszi a téglagyártást. A Iával járásban Is gyors tempóban folyik az építkezés. Az egyéneknek és az Szemeknek van elég pénzalapjuk a beruházásokra, azonban évek óta sok gondot okoz az épltóanyaghlány. Kevés a fűrészelt anyag, de a legnagyobb hiány égetett téglából volt és van ma Is. A járásban többször megpróbálták már enyhíteni a téglahiányt. Mezei téglagyárak Is létesültek, különösen jól bevált a nagyobb kapacitású farnadl téglagyár, azonban ezek az új klsebb-nagyobb téglagyárak sem tudtak elég anyagot biztosítani az építkezésekhez. Ezért tovább kutatták a lehetőségeket, hogy melyik területeken lehetne téglát gyártani. A palástiak Is évek óta foglalkoztak ezzel a gondolattal, de más községekben és •zövetkezetekben is megvolt az akarat a téglagyártásra. A legkomolyabb kezdeményezést a bori szövetkezet nyújtotta be, amelynek értelmében bori község határában felépülne egy téglagyár, évi négy millió kapacitással, ami idényjellegű lenne, mivel a nyári Idényben negyvenen, a téliben pedig huszonötén dolgoznának. Amikor azonban a téglagyár szervezésével, építésével Farkas Ernó mérnököt, a Lévai Járási Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság dolgozóját bízták meg, újabb Javaslat született. Farkas elvtárs addig kilincselt a szövetkezetekben, míg létrejött egy komoly frigy, nyolc szövetkezet, köztük Bori, Ipolyvisk, Palást, Kis- és Nagysáró üzemközi vállalkozás formájában társult, és részt vállalt a tízmilliós beruházással épülő téglagyár építési költségeibe, vagyis a téglagyár a nyolc szövetkezet tulajdonosa lesz. A társuló szövetkezetek már meg is választották az elnökséget, amelynek élére Kajtár Ernő mérnök, a sárói szövetkezet elnöke került. Farkas elvtárs bizakodva néz a téglagyár Jövöje elé. Nem csoda. Az új téglagyár országos méretben Is a legkorszerűbb lesz. A korszerű berendezések a fizikai munkát minimumra csökkentik. A nyerstégla berakását és az égetett tégla kiszedését teljesen gépesítik. Olaszországból Is hoznak igen jó minőségi berendezéseket. Eleinte olyan tervek voltak, hogy szénnel fűtik majd a téglagyárat, de ez túl sok szállítási költséget igényel és a szén minősége sem mindig megfelelő. Viszont a leendő téglagyártól nem messze van a barátsági gázvezeték, ezért elhatározták, hogy ebből nyernek fűtőanyagot a téglagyártáshoz. Gázfogyasztásra máris megkapták az engedélyt, tehát a téglagyár fűtése az olcsóbb gázzal történik majd, ami lényegesen hozzájárul az önköltség csökkentéséhez. A korszerű berendezések és a már említett gázfűtés olyan kifizetődővé teszi a téglagyártást, hogy a becslések szerint a beruházás három-négy év alatt megtérül. Tehát olyan üzemközi vállalkozásba helyezik pénzüket a szövetkezetek, ami a jövőben komoly bevételt jelent számukra. Persze, a szövetkezeteknek nem éppen a bevétel, hanem Inkább az számít, hogy építkezéseikhez, beleértve a szövetkezeti tagok családi házainak építését Is, elegendő téglát termeljenek. Farkas mérnök szerint a téglagyár építése Jól kezdődött, a munka gyors ütemben folyik és ha minden jól megy, már 1970 utolsó negyedében megkezdhetik a termelést. Az új, korszerű téglagyárban két műszakban dolgozik majd negyven munkás és évente nyolc millió téglát termelnek. Az eredeti tervet tehát a korszerűsített eljárással megkétszerezik. —bállá— Bjy pillanatra... Májusvégi délután palántázás közben leptem meg az Ipolyvtskl dohánykertészeket. Hét asszony zsenge palántákat ültetett a megnedvesltett földbe. Szótlanul, ügyes mozdulatokkal végezték munkájukat. Igyekeztek, mert sürget az tdő, és az ts serkentette őket, hogy már az utolsó métereknél tartottak. Vörös Gézától, a dohánycsoport vezetőjétől tudtam meg, hogy az Idén BALOG FALVA A GYŐZTES A rimaszombati járás 155 falujával vatta fal a versenyt a 950 lakosú Balogfala, Csehszlovákia megalapításának 50. és a Februári Gyfizelem 20. évfordulója alkalmából. A falu lakói Összesen 175 egyéni és 9 kollektív kötelezettségvállalást ajánlottak fel a nagy évfordulók tiszteletére, összesen 874 800 korona értékben. A járási versenyben Balogfala lett az alsó, amiért a HNB az elismerd oklevélen kívül 25 000 korona pénzjutalmat kapott. Hogy ez az elsőség nem csupán véletlen eredmény, azt egész sor olyan akció bizonyltja, amelyet a falu lakói önsegéllyel végeztek el. Ezekről a sikerekről beszélgetek Széplaky Gyulával, a balogfalai HNB elnökével. — Milyen konkrét eredményekkel járult hozzá e versenymozgalom a falu fejlődéséhez? — A legjelentősebb eredményként könyvelhetjük el a szlovák tannyelvá Iskola generáljavttását, mert egy éj tanteremmel bővült az iskola, s ezzel megszűnt a kétmüszakos tanítás. Ez az akció 270 000 korona beruházást Igényelt. A lakosság társadalmi munkában összesen 1500 órát dolgozott le az építkezésen. Két új útat is rendbeszedtünk, az egyiket 400, a másikat pedig 320 méter hosszúságban. A falu lakóinak szorgalmát bizonyltja, hogy a 874 8000 korona értékű kötelezettségvállalást közel 500 000 korona értékű munkával toldották meg. A már említett faluszépítési akción kívül hozzájárultak még a helyi hangos híradó generáljavltásának, az állomás és a helyi fogyasztási szövetkezet környékének a rendbehozatalához, a HNB épületének tatarozásához, elkerítették a temetőt, és sorolhatnám még tovább. — Balogfala tehát hatalmas lépésekkel halad előre a fejlődés útján. Elmondhatjuk ezt a helyi gazdálkodás üzemeiről is? — Azt hiszem ezen a téren sem maradunk le a járás többi községei mögött. A HNB helyi gazdálkodása keretében jelenleg szódavíz készítő részleg, asztalosműhely, kőműves, lakatos és bádogos munkacsoportok szolgálják a lakosság igényeinek kielégítését. Közszolgáltatási üzemeink forgalma tavaly meghaladta a 200 000 koronát, ebből 148 000 korona volt a tiszta nyereség. — Ezek az eddigi eredmények. Milyen távlatok nyílnak e község további fejlődéséhez? — Legközelebbi terveink közé tartozik a kultúrház építésének a befejezése. A színpad teljes felszerelése után az építkezés értéke 280 000 korona. Két mellékutat szeretnénk pormentesíteni az új lakónegyedben. A közszolgáltatási hálózatot a fuvarosszolgálat bevezetésével bővítjük. A versenyben elért helyezésekért kapott összeg egy részét a falu felszabadításáért vívott harcokban elesett 78 szovjet katonának emelt emlékmű építésére fordítjuk. Összesen mintegy 600 000 korona értékű munkát akarunk elvégezni a legközelebbi időszakban a falu fejlesztésének keretében. Az anyagi fedezetet nagy részben a helyi forrásokból merítjük, de számolunk a járási és kerületi szervek támogatásával Is. K. Z. 8 hektáron termesztenek dohányt. Tavaly 10 hektárról a tervezett 425 ezer korona helyett 475 ezer korona futott be a közös kasszába. Ha stkerül, az idén még jobb eredményeket szeretnének elérni. Felvételünkön a csoport tágját láthatók, akik tavasztól őszig a dohánnyal dolgoznak. Nagyon siettek a palántázással, de azért egy pillanatra felegyenesedtek. jólesik a pillanatnyi megállás is, hiszen naponta kétezerszer kell lehajolniuk és elültetni a zsenge dohány palántákat. Vörös Ilona, Gáltk Anna, Tóth Erzsébet, Pélt Etel, Bondor Margit, Balázs Katalin és Jakus Mária értik a dohánytermesztés minden csínját-bínját. Csupán egy pillanatig Időztem a szorgos Ipolyvtskl asszonyok között, akik fáradságot nem Ismerve végzik mindennapi munkájukat a mezőn, s otthon egyaránt. is igyekeznek 40 mázsás hektárhozamot magasan túlszárnyaljuk. — A kapásnövényeknél Is Ilyen kedvező a helyzet? — A 60 hektár cukorrépa szépen fejlődik. Öntözéses komplex agrotechnikát alkalmazunk, és így bizakodva nézünk a jövőbe, hiszen tavaly is 547 mázsát értünk el hektáronként. — A kukoricatermesztésben mind a 170 hektáron a komplex gépesített agrotechnikát alkalmazzuk. A fejlődés különböző szakaszain a növényzet szükséglete szerint 30 mm-es adagokkal öntözzük a kukoricát. Hektáronként 10 mázsa műtrágyát juttattunk a talajba, így a külföldi hlbridkukoricafajták számára a fejlődésnek kitűnő feltételeket biztosítottunk Ezek közül túlsúlyban a HD—208-as hibridkukoricát termesztjük, összesen 11 fajtával (7 jugoszláv, 2—2 román és francia) termesztési kísérleteket végzünk. — Milyen lesz az idei takarmányalap? — Reméljük jó. A lucerna első kaszálásából 25—30 mázsás szénatermésre számítunk. A többi kaszálás még jobb termést is adhat. A deák! szövetkezetben eltöltött néhány óra arról győzött meg, hogy a földművesek szorgalmasan végzik munkájukat és mindent megtesznek a jó termés érdekében. A szorgalmas munka bizonyára meghozza gyümölcsét, tehát jogosan bizakodnak és számítanak gazdag termésre. KAJTOR PÄL a galántai járásról, még röviden a gabonavetések állapotáról. — A búzavetések bőséges terméssel kecsegtetnek. A tavaszi árpa megsínylette a késel vetést. Egyébként 10 ezer hektáron termesztjük főleg a Dvoran, Jantár, Valticei, Ekonom és a Diamant fajtákat. Eddigi tapasztalataink szerint a Dvoran mutatkozik a legmegfelelőbbnek, amely tavaly 31,3 mázsát termett hektáronként. Tavaszi árpából az elmúlt évben 30,5 mázsás járási átlagot értünk el. A főagronómus tájékoztatója után terepszemlére indulok a Deáki Egységes Földművesszövetkezetbe. BIZAKODIK AZ AGRONÖMUS Lépten-nyomon a különböző munkaszakaszokon szorgoskodó emberekkel találkozom. A gépjavítóműhely közelében két fiatalember Ciernlk György és Antal János a gabonakom bájn javításával, ellenőrzésével foglalkozik A szövetkezet irodájában szintén serény munka folyik. Az elnök és az agronómus azonban nem voltak jelen Az agronómus határszemlére ment, de rövid várakozás után megérkezett Nyomban vallatóra fogom Dikan István mérnököt, az 1100 hektáron gazdálkodó deáki szövetkezet agronómu- Sát — Milyen termést ígér a zöldellő határ? — teszem fel a kérdést. — Nem akarok dicsekedni és talán még korai termés-becslésbe bocsátkozni, de búzából (300 hektár) kitűnő termés mutatkozik. Tavaly 44,43 má zsa termett hektáronként. Ha minden jól megy, az időn erősen megközelít jük az 50 et. Aratáskor szeretnék kel lemesen csalódni, mert a földnek megadtuk, ami jár. Májusban még ön tözttlk is a búzát (30 mm) és valóban nagyon szépen fejlődik a növényzet. Bízom abban, bogy a búzakalászok Ciernik György és Antal János igyekeznek a gabonakumbájn javításával, szórni fogják a magot és a tervezett hogy az aratás beköszöntése ne érje őket váratlanul. Smiknya László és Vörös Géza öntözik a talajt, hogy jól megfoganjanak a palánták. Báli Géza traktoros, a vízhordó. Kép és szöveg: K. P. A haladást képviselik A megalakulásuk huszadik évfordulóját ünneplő szövetkezetek közé tartozik a gömöri EFSZ is. Bár ez a község a rimaszombati járásban mindig a haladást képviselte, 1949-ben itt sem ment könnyen a földművesszövetkezet megalapítása. Mégis, már az első évben összközségi lett a szövetkezet és 1050 hektárnyi mezőgazdasági területen gazdálkodott. Átvészelte az alakuló mezőgazdasági nagyüzem minden gyermekbetegségét, de túlélte a válságok időszakát is. Kezdetben a megfelelő tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, vezetők hiánya okozta a legtöbb problémát. Néhány év elteltével azonban egyre gyarapodott a vezetőség tudása, s bővültek az irányításban szerzett tapasztalatok is. Egyre inkább megszilárdult járásunk egyik legrégibb földművesszövetkezetének gazdálkodása. Az EFSZ egy hektárra eső évi bevétele ma már csaknem kétszerese az első években elkönyvelt bevételeknek. Gömörön hamar felismerték, milyen jelentőséggel bír egy nagyüzem irányításában a szakképzettség. Ma már két agrármérnök, nyolc szakközépiskolát végzett szakember és 46 mezőgazdasági szakiskolát végzett tag is dolgozik a szövetkezetben. Nem utolsósorban az ő érdemük, hogy a Gömöri EFSZ a rimaszombati járás legjobb mezőgazdasági nagyüzemei közé tartozik. A nem éppen kedvező természeti feltételek ellenére is mind termelési, mind gazdasági eredményeivel kiemelkedik a többi EFSZ-ek közül. A gömöri hektárhozamok 5—10 mázsával felülmúlják a járási átlagot, és lépést tart a növénytermesztéssel az állattenyésztés is. Míg 1960-ban 222 000 liter tejet termelt a szövetkezet, tavaly már 878 000 litert adott á közellátás számára. 1960 óta az évi hústermelés 1200 métermázsáról 2448 mázsára emelkedett. A termeléssel egyenes arányban növekedett a szövetkezet bevétele és természetesen á tagság egyéni jövedelme is. Tavaly már 27,25 koronát ért el Gömörön egy-egy munkaegység. A Rimaszombati Járási Mezőgazdasági Társulás a gömöri földművesszövetkezetet a két évtized alatt elért eredményeiért állami kitüntetésre javasolta. Kovács Zoltán, Rimaszombat VILLÁM-MUNKA A Nyitrai Otépítő Vállalat dolgozói szinte hihetetlen rövid idő alatt járhatóvá tettek Nána község körzetében egykilométer bosszú útszakaszt. Amolyan huszárvágás volt ez. Szabó Jenő úthengerelő igazán dicséretre méltó munkát végzett, de elismerést érdemel az akció minden résztvevője. Ezen az útszakaszon tehát nem kell többé bokáig érő sárban járni az utasoknak. Hasonló gyors munkákat jó lenne talán a jövőben olyan szakaszokon is csinálni, ahol azok hosszadalmas javítása lényegesen nehezíti, akadályozza a közlekedést. Meidlik Kálmán, Nána