Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-24 / 21. szám

BEL- ÉS KÜLPOLITIKA Mezőgazdaságunk és az új pénzügypolitika Az 1967. évtől a mezőgazdaságban Is rendszeresen alkalmazzuk az ú] gazdasági rendszerünk reformjait, amelyek Jelentősen érintik a mezőgaz­dasággal szemben alkalmazott pénzügyi politikát. A hitelezési politika eddigi eredményei: A mezőgazdaságban mint kivételezett népgazdasági ágazatban kedvezőbb hitelezési feltételeket teremtettünk. Ez főleg a következőkben nyilvánult meg: 1. a mezőgazdasági üzemek építkezéseinek terjedelme nincs kötelező kerettel meghatározva. Az ipari ágazatokban szigorú határ érvényes, 2. szükséges esetekben hitel nyújtható a forgóeszközökre is, illetve azok megnövekedett értékére. Az iparban ez ki van zárva, 3. a hitel kamatja a mezőgazdasági üzemek részére alacsonyabb, mint az élelmezési komplexum egyéb üzemei számára. Ezekről az előnyökről tanúskodnak a következő számok is: 1969. év Vo-ban kifejezve hitel mezőg. egyéb ipari üzem üzem üzem folyószámla hitel 3 4—6 8,5 [hosszúlejáratú üzemeltetési 3 4—6 6—7,5 hosszúlejáratú beruházási 5 6 6—7,5 hosszúlejáratú meliorációs 2 — — Ezen kedvezményes hitelezési előnyök jelentősen hozzájárulnak a szük­séges társadalmi költségek megtérítéséihez. Ezért a jövőben is megmarad­nak az ilyen vonatkozású ökonómiai előnyök. Sőt a hitelrendszert tovább fejlesztjük és a mezőgazdaságunk számolhat helyi jellegű előnyös hitellel is. A mezőgazdaságban a hosszúlejáratú kölcsönök visszatérítési ideje is hosszabb, mint egyéb ágazatokban. Például a mezőgazdasági üzemek a hosszúlejáratú kölcsönöket egészen 16 évig törlesztik, amíg az Ipari üze­mek legfeljebb 8 évig. A hitelek a mezőgazdasági üzemek részére jelentős pénzforrást jelente­nek. Ezt tanúsítja a következő kimutatás is: A hitelek merítése az 1968. évben milliárd koronában hitel: EFSZ ÁG Egyéb üzemek üzemeltetési hitel VII. 1-ig 2,2 4,1 16,8 hosszúlejáratú XII. 31-ig 0,4 0,2 1,8 Hogyan is fejlődik tovább bankrendszerünk? Még ebben a félévben bankrendszerünket illetően három törvény lép életbe: 1. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság pénzügyi átszervezéséről, 2. az új bankrendszerről, 3. és a devizagazdálkodásról szóló törvény. Átdolgozásra kerül a mezőgazdasági üzemekkel szemben alkalmazott pénz­ügyi politika és rendszer is. Számítani kell azonban a jövőben a mezőgaz­daság 'kivételezésére a pénzügyi gazdálkodás terén is. A pénzügyi gazdál­kodásba a jövőben jelentős beleszólásuk lesz a Parasztszövetség képviselői­nek is, ami biztosítéka lesz a társadalmi és az üzemi pénzeszközök igaz­ságos elosztásának. TÖTH ENDRE, mérnök Az Apollo 10 n Hold körül kering Az eszmei egységért Már most megállapíthatjuk, hogy az emberiség történetének legelőbbre mutató fejezete napjainkban már nem a Földön, hanem a világűrben játszó­dik le. Gagarin bátor földkörUli szá­guldása óta újabb és újabb űrhajók ostromolják a nagy ismeretlent, a Földet körülvevő végtelen világot és az eddig megközelíthetetlen égites­teket. A múlt héten két ilyen nagyjelen­tőségű űreseménynek lehettünk ta­núi, sőt az Apollo 10 színes televízió adásának révén egyenesen szemtanúi. Az egyik esemény az amerikai űrku­tatás páratlan sikerrel kecsegtető kí­sérlete (mikor e sorokat írjuk az űr­hajó még a Hold körül kering) a Holdba való feljutás terén, a másik a Szovjetunióban felbocsájtott Vénusz­­szonda megérkezése a célba, a Vé­nusz bolygó felszínére. A szovjet for­rások szerint, a kísérlet sikerült és eredménye nem valami bíztató a Vé­nusz további kutatásának szempont­jából. A szonda műszerei ugyanis megállapították, hogy a Vénusz az ottani viszonyok folytán nem alkal­mas az emberi életre és a jövőben sem valósítható meg az ember leszál­lása a bolygóra. Az USA-ban vasárnap fellőtt Apollo 10 jelzésű űrhajó célja megközelíteni a Hold felszínét és leszálló helyet ke­resni az Apollo 11 számára, amelynek felbocsájtását júliusra tervezik. Az első három napon a repülés az előre kidolgozott tervek szerint folyt le és azt semmiféle rendellenesség nem zavarta. Az űrhajé a program szerint 382 000 km útat tesz meg 75 óra alatt és kibacsájtett kétszemélyes kabinja 15 km-re közelíti meg a Hol­dat. A feladata kipróbálni a leszál­lásra szolgáló eszközöket és elvégezni a szükséges műveleteket, de leszál-APRÖHIRDETÉS Méhpempőt szállítok utánvétel­lel garancia mellett. 1 gr. pempő 25 dkg mézben 40 Kös. Bruty, h. sz. 14., Nővé Zémky-i járás. ELVESZETT egy fekete Stainer védjegyű hegedű, 1969. május 19-én, reggel a madi bú­csún. Kérjük a szíves megtalálót, hogy jelentse az Albári MNV-én. A ju­talom nem marad el. 2 S7ARAP Fíll OMÜVES 1989. május 24. lást nem végez. A program szerint az Apollo 10 má|us 28-tér vissza a Földre. Szerdán éjjel az Apollo 10 meg­kezdte Hold körüli keringését az égi­test felett 110 km magasságban. Csü­törtökön este kerül sor a legérdeke­sebb, de egyben legveszélyesebb ma­nőverre, amikor az Apollo 10 kibo­­csájtja a kétszemélyes kabint, amely megközelíti e Holdat, kipróbálja a le­szálló berendezéseket, kiválasztja a legalkalmasabb leszállási helyet. Ez­zel mint egy előőrs, biztosítja az Apollo 11 útját. A politikai válságból kivezető útnak természetes velejárója, hogy társa­dalmi életünk konszolidálódásának feltételeit, s így a párt hivatalos po­litikáját és vezető személyiségeinek nyilatkozatait is, a politikai kérdé­sekkel behatóbban foglalkozó embe­rek egy része úgy értelmezi és ma­gyarázza, 'hogy az a politikai válság kibontakozása idején kialakult állás­pontjával összeegyeztethető legyen. Pedig a CSKP Központi Bizottságá­nak novemberi és áprilisi határozata értésünkre adja, hogy a szocialista demokrácia következetes elmélyítése mellett határozottan fel kell lépni elsősorban Is a szocializmus ellensé­gei és azok ellen a nacionalista­revizionista ^irányzatok hordozói el­len, akik a párt január utáni politi­kájával visszaélve, tehát a januári politika jegyében — a párton belül, de az egész társadalmi életünkre ki­ható — eszmei zűrzavart idéztek elő, s amely gyakorlatilag szocializmus és szovjet ellenes szervezkedéshez, tehát ellenforradalmi jellegű megmozdulá­sokhoz vezetett. Ennek ellenére eléggé gyakran ta­lálkozhatunk olyan jelenséggel, hogy a január utáni politika félremagyará­­zói, akik közül nagyon sokan a szo­cialista országok megkülönböztetését szolgáló és osztályjelleget tagadó „de­mokratikus szocializmus“ híveivé, majd a politikai válság elmélyülésé­vel párhuzamosan a szocializmus és szovjet ellenes nacionalista irányza­tok támogatóivá váltak, most, tehát a társadalmi életünk konszolidálódá­sának Időszakában a párthatározato­kat úgy magyarázzák, mintha azok a konszolidálódásra való törekvések mellett a politikai anarchia előidézői­nek védelmét Is szolgálnák. Ezért gyakran előfordul, hogy ezek az emberek — a párthatározatokra hivatkozva — támadásba lendülnek azok ellen, akik a párthatározatokkal valóban összhangban nemcsak a ká­ros szocializmusellenes jelenségek felszámolását, hanem a káros jelen­ségek okainak feltárását és megszün­tetését is szorgalmazzák. Hadakoznak a többség ellen, illetve a párttagság többségének, s lényegében az össz­lakosság többségének álláspontja, vagyis mindjobban általánosuló véle­ménye ellen. Mindenki előtt világos, hogy a poli­tikai válság előidézői nem azok vol­tak, akik a január utáni politikáért azért lelkesedtek, mert abban a sze­mélyi hatalommal párosuló bürokra­tikus-dogmatikus Irányítás megszűné­sének. a politikai és a gazdasági élet demokratizálódásának, tehát társadal­mi életünk demokratikus jellege el­mélyülésének előfeltételét látták. Ha­nem azok, akik a január utáni poli­tika gyakorlati érvényesülését szél­sőséges jobboldali törekvéseikkel szüntelenül gátolták. A tények egész sora bizonyltja ezt! De bizonyltja azt is, hogy nagy mulasztást követtek el azok a politikusok is, akik hosszú időkön keresztül a jobboldali irány­zatok kibontakozásának passzív szem­lélői, vagy politikai tisztánlátás hiá­nyában támogatói voltak. Az ember joggal elvárja a megté­vedt embertársaitól, hogy ilyen nagy megrázkódtatás után, amelyen ha­zánk népe átesett, némi .önbírálatot is gyakorolnak. Vagyis a politikai válság okainak keresése nyomán rá­döbbennek arra, hogy a január utáni politikáért, amit nagyvonalakban a CSKP Akcióprogramja körvonalazott, s mely politikának szerves részét képezte a jobboldali veszélyre figyel­meztető májusi párthatározat is, más­ként kellett volna harcolniuk. Úgy látszik azonban, hogy egyesek részére nem szolgáltak meggyőző ta­nulságként a szocializmust bomlasztó események. Csak ezzel magyarázható, hogy nyíltan és burkoltan támadják azokat, akik a politikai válsághoz vezető okok feltárását és megszünte­tését szorgalmazzák. Pedig illenék tudni, hogy nagyon sokan vannak azok — nemcsak kom­munisták, hanem pártonkívüliek is — akik a válság okainak keresésével foglalkoznak. Nagyon tévednek a vi­tapartnereink, mert nem úgy van, ahogy ők állítják. Vagyis az okok ke­resői nem megrögzött szektások és nem a január utáni politikában lát­nak revizionizmust és az ördög tud­ja milyen elhajlást. S így természetes az is, hogy a politikai válságért, mint okozót nem a január utáni hivatalos pártpolitikát marasztalják el, hanem azokat, akik a január utáni politika leple alatt, e politikának gyakorlati kibontakozását gátolták azáltal, hogy szocializmusellenes, nacionalista-revi­zionista nézeteik következetes terjesz­tésével fertőzték társadalmunk egy részének tudatát. Ez a megállapítás nem egyes em­berek fantáziájának rosszindulatú szüleménye. A tények egész sora, a sajtóban megjelent cikkek egész gar­madája bizonyltja, hogy létezett és még ma is létezik nálunk egy eléggé erős jobboldali áramlat, amellyel, mint tényleges ellenzékkel, s mint a január utáni politika megvalósulá­sénak legfőbb akadályozójával feltét­lenül számolnunk kell. S ha már létezik, akkor miért fáj egyeseknek, hogy „nevén nevezzük a gyéreiket“ ?! S miért fogják rá azok­ra, akik a válság előidézőinek poli­tikai felelősségrevonását sürgetik, hogy szektások, hegy a dogmatikus­bürokratikus viszonyok visszaállítását őhajtják? Talán megfeledkeznek ar­ról, hogy a válságot előidéző jobb­oldali irányzatok legfőbb hangadói nem a szektások, hanem az egész társadalmunk ellen vétettek? Illenék tudni azoknak, akik még nem tudato­sították, hogy cselekedeteinkért mindannyian, — de főleg mi kommu­nisták és politikusok — társadal­munknak felelősséggel tartozunk. Nem kiáltunk bosszút Sünden olyan szóért, véleményért, amely nem egye­zik a miénkkell Tudjuk, hogy a vitá­ra, az őszinte véleménynyilvánításra, majd a különböző vélemények össze­hangolására a szocialista társadalom­ban is szükség van, sőt mi több: itt van csak arra igazán szükség1 De társadalom elleni vétek lenne megen­gedni azt, hogy a szabad vélemény­­nyilvánítás ürügyén valakik olyan né­zeteket terjesszenek és olyan akciókat szervezzenek, amelyek ellentétben vannak fejlődő szocialista társadal­munk érdekeivel. Pedig ezt sokan tették a közelmúltban és Jé néhá­nyon teszik napjainkban is. Ezért csak helyeselni lehet a CSKP Központi Bizottsága elnökségének azt a határozatát, amely a sajtóter­mékek és egyéb hírközlő eszközök eszmei irányvonalának és a szerkesz­tőségek politikai helytállásának kö­vetkezetes felülvizsgálását Irányozza elő. Ezeknek az intézkedéseknek sem­mi közük nincs a dogmatikus-bürok­ratikus módszerekhez. Vagyis ezeket az intézkedéseket nem az a törekvés váltotta ki, hogy a párt központi bi­zottsága vissza akar térni az elavúlt és rossz adminisztratív módszerek­hez, hanem ezt az intézkedést szinte kikényszerftették azok, akik görcsö­sen ragaszkodnak a pártpolitikával ellentétes nézeteikhez, s így munká­jukkal nem a pártpolitika győzelmét, hanem a politikai válság elmélyülését szolgálják. A szocialista társadalmunk vezető pártjának ereje és akciőképessége az eszmei egységből fakad. Eszmei egy­ség pedig csak úgy képzelhető el, ha a párt tagjai a marxizmus-leninízmus alapeszméihez ragaszkodnak. Tehát ha azokat tiszteletben tartják és cse­lekedeteiket a közösen vallott alap­elvekhez igazodva bontakoztatják kt. A nacionalizmusból és a liberaliz­musbél táplálkozó különféle elhajlások törvényszerűen megbontják a pirt egységét és gyengítik akcióképessé­­gét. Ezért a kommunistáknak erköl­csi kötelességük védelmezni a marxiz­­mus-leninizmus tisztaságát még abban az esetben is, ha a párton belüli na­cionalista-revizionista irányzatok hor­dozóival — az esetleges hiábavalónak bizonyuló gyakori eszmecsere követ­keztében — „kenyértörésre“ kerül sor. Az egységbomlasztó elemek távozá­sával ugyanis nem gyengül, hanem erősödik a párt, aminek áldásos következményei visszatükröződnek majd a szocializmust építő népünk akcióegységében, szocialista társadal­munk fejlődésének gyorsabb ütemé­ben. PATHŰ KÁROLY BIAFRA DRAMAJÄ Május 30-án lesz két esztendeje, hogy Nigéria keleti országrésze — sza­­kiadár-államként — Biafra független, szuverén köztársasággá alakult át. Az új állam megteremtésére az Ibo-törzs ellen 1966-ban elkövetett észak­­nigériai írtó-hadjárat szolgáltatott közvetlen okot, melynek 30 ezernél több Ibo esett áldozatul, majdnem két millió pedig az öldöklés rémületével a keleti országrészbe menekült. E megrázó élmények és az Ésaak-Nigeriában szerzett egyéb elriasztó tapasztalatok következtében, határozta el a keleti országrész lakossága, hogy önrendelkezési jogát érvényesítsve, Enuguban kikiáltja a köztársaságot. Ojukwu ezredes kormánya széles körű közigazgatási reform megvalósí­tására készülődött, melynek az volt a célja, hogy a 14 millió lakosú, nép­­rajzilag tarka Biafra különböző nemzetiségeinek önkormányzatát megerő­sítse. S ez annál figyelemre méltóbb, mivel a lakosság két harmadát az Ibok alkotják. A nigériai központi kormány feje, Gowon tábornok azonban csakhamar, pontosan 1967. Július 7-én, hadjáratot Indított Biafra ellen, melyet nem átallott csupán aféle rendőrségi akciónak nevezni... A lagosi központi kormány nyilván túlságosan vérmes reményeket táplált, mikor abban biza­kodott, hogy néhány nap alatt „észre téríti“ és engedelmességre bírja a lázadókat. A lagosi propaganda-gépezet szerette volna elhitetni a világgal, hogy mindössze személyi ambícióktól fűtött rebellisekről, egy maréknyi csoportról van sző, amely Ojukwu ezredes mögött felzárkózva, bizonyos imperialisták szolgálatában Nigéria egységének felbomlasztására törekszik. A helyzet ilyen leegyszerűsítése azonban merő képtelenség. Vitathatatlan, | hagy a nyugati nemzetközi monopóliumok nemzetiségi és törzsi, valamint vallási viszályok szitásával, anyagi és fegyveres segítség nyújtásával a polgárháborút a saját javukra próbálják kihasználni, hogy pozíciókat sze­rezzenek és hozzá jussanak a naftaforrásokhoz, az ónbányákhoz, a kakaó és hevea-ültetvényekhez (a kaucsukhoz), koprához stb. De ez mit sem vál­toztat a biafral nép függetlenségi küzdelmén. Hogyan Is volna különben elképzelhető, hogy Ojukwu nyomorúságosán felfegyverzett 30 ezer főnyi katonasága, immár 22 hőnapja állja a harcot, a főként brit fegyverekkel és repülőgépekkel felszerelt nagy fiziikal túlerőben levő nigériai hadsereg ellen. í Egy hónappal azelőtt már-már arról számolt be a világsajtó, hogy Biafra, melynek több millió éhező lakosa már csak mindössze ezer négyzetmér­­földnyi területen viaskodik, végnapjait éli és csupán a dzsungelekben foly­tathatná az ellenállást. Ám ez a feltevés tévesnek bizonyult. A nigériai légi erők tömegpusztító bombázásai nem Toppantották össze Biafrát, sőt még jobban fokozták elkeseredett ellenállását és mozgósftólag hatottak a világ demokratikus közvéleményére, amely erőteljesebben kezdte követelni a brit fegyverszállítások beszüntetését. NAGY-BRITANNIA miniszterelnöke Harold Wilson végül nem zárkózhatott el az elől, hogy Gowon tábornokot megkísérleje rábírni, kímélje meg a bombázásoktól Biafra polgári lakosságát és a nem katonai jellegű célpontokat. Kapott ugyan ezirányú Ígéretet, de a népirtás folytatódik. Lagosban nyilván keveselték a pusztítások eddigi mérvét, pedig azok már eddig több százezer halottat követeltek. Ám, ahogyan Vietnamban, úgy Biafrában sem sikerült az agresszió foko­zásával célt érni. Biafra éppen az utóbbi időben nem egy pozíciót hódított vissza és nincs teljesen elszigetelve, arról nem is szólva, hogy maga a francia kormány sem mutatkozott közömbösnek és igyekszik a britek ro­vására ugyancsak bizonyos befolyásra szert tenni. A Bíafrának szánt francia fegyverszállftmányok továbbításáról Gabon és az Elefántcsont-Part gondoskodik. Maga az Egyesült Államok láthatólag tartózkodik a beavatkozástól és felelős amerikai politikusok is kifejezetten felemelték szavukat Nigéria kegyetlen hadviselése ellen és Biafra érdeké­ben, aminek indítéka azonban aligha csak holmi merő önzetlenség. Nagy-Britannia Gowon Iránt tanúsított magatartását, illetve a Nemzet­közösségből folyó állítólagos kötelezettséggel álcázott szolidaritását na­gyon Is konkrét gazdasági érdekek magyarázzák. Nagy-Británnia 700 millió fontra rúgó beruházásából magára a biafrai nafta-kitermelésre 250 millió font (vagyis hozzávetőleg két és fél milliárd korona) esik. Sajnos, egyelőre semmiképpen sem bontakozik ki egy viszonylag rövid időn beiül bekövetkező békés rendezés körvonala. Gowon tábornok még hallani sem akar Biafra független nemzeti létéről és nem hajlandó tár­gyalni mindaddig, amíg Ojukwu — aki most már tábornok — nem mond le Biafra önrendelkezési jogéról. Wilson meghiúsult „közvetítési“ kísérlete után, meddőnek bizonyult AZ AFRIKAI EGYSÉGSZERVEZET Monrovla-i értekezlete is, melyen 6 afrikai államfő vett részt. Az egyedül lehetséges és életképes megoldás, a viszály politikai felszámolása, ezidő­­szerint még távolinak látszik. Másrészt Biafrától nem várható, hogy előze­tes feltételként elfogadja a teljes kapitulációt. Amíg Nigéria a nagyhatal­mak, elsősorban Nagy-Británnia fegyverszállításaira támaszkodbatik, foly­tatódni fog a tragikus polgárháború, amely mint Ojukwu a közelmúltban leszögezte, nemcsak Afrika belső kérdése, hanem nemzetközi probléma is, akár Vietnam, akár a Közép-Kelet ügye. Szírt

Next

/
Thumbnails
Contents