Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-19 / 16. szám
KERTÉSZET Az ásványi anyagok jelentősége a házinyúl takarmányában Az ásványi anyagok, csakúgy mint a vitaminok, fontos szerepet töltenek be minden takarmányadagban. Ez a szükséglet különösen fontos a laktációs időszakban (szoptatáskor), amikor a nőstény nagy mennyiségű ásványi anyagot választ ki tejével, amit takarmányadaggal kell pótolni. A szervezet számára legfontosabb ásványi anyagok: a kalcium, a foszfor, a kálium, a magnézium és a vas. A szervezetnek kisebb mértékben van szüksége klórra, szilíciumra, rézre, mangánra, jódra és fluórra. Vegyi jellegük alapján az ásványi anyagokat lúgképző és savképző anyagokra osztjuk. Az állati szervezetben túlsúlyban vannak a lúgos anyagok a savas anyagok fölött. Nehogy a testnedvek elsavasodása következzék be és ezáltal csökkenjen a betegségekkel szembeni ellenállóképesség, a takarmányadagnak nagyobb mennyiségű lúgképző ásványi anyagokat kell tartalmaznia, tehát kalciumot, magnéziumot, nátriumot, káliumot és jóval kevesebb foszforsavat, szilíciumsavat, kénsavat és sósavat tartalmazzon. Emellett különösen fontos a kalcium és a foszforsav kölcsönös aránya. Az ásványi anyagok mennyisége szempontjából a legértékesebb takarmány a jó minőségű réti széna, hereszéna és a kapásnövények, amely utóbbiakban ugyan kevesebb az ásványi anyag, de viszont igen értékesek és kellő arányban tartalmazzák a legszükségesebb anyagokat. Ezért igen fontos, hogy a takarmányadag legfőbb részét a növekedés és a vemhesség ideje alatt a jó mminőségű réti széna képezze, amely az ásványi anyagok legfőbb forrása. A laktációs Időszak alatt a nőstények takarmányadagjába nagyobb mennyiségű szójapogácsát adagolva elérhetjük az ásványi anyagok kellő mennyiségét (a kalciumon kívül) csakúgy, mint a réti széna etetésekor. Kitűnt azonban, hogy a szénában levő ásványi anyagok mennyisége függ szegyes körzetek talajának összetételétől és tájanként igen eltérő lehet. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a Szovjetunió egyes vidékein csak akkor értek el' jó eredményt, ha a keveréktakarmányba nyomelemeket is vegyítettek (Homutova, 1957). Butterfield (1929) adatai alapján a nőstény tejében levő ásványi anyagok mennyiségéről megállapították, hogy napi 207 gramm tej előállítása mellett a laktációs időszak csúcspontján az ásványi anyagok mennyisége a következő volt: Ca 1.32 g, Fe 0,00 g, Mg 0,07 g, P 0,90 g, K 0,43 g, Na 0,30 g. • KALCIUM A kalcium a legfontosabb ásványi anyagok egyike. Swan és S a 111 a (1941) kísérletei szerint a kalcium hiánya a szemlencse elhomályosodását okozta és a házinyulak vérszérumának alacsony kalciumtartalmát mutatók ki, akkor is, ha naponta 0,08 mg kalciumot kaptak. A 30—60 mg kalcium adagolása naponta kellő védelmet biztosított. Az ásványi anyagok legtöbbjét tartalmazó széna fontosságát az a tény is bizonyítja, hogy az Egyesült Államokban a növekedésben levő és a vemhes házinyulaknak napi adagjában 1,1 g kalciumot, a laktációban pedig 0,5 g kalciumot adagolnak. Ha a növekedésben levő házinyulak takarmányadagjából kihagyták a szénát, úgy a kalcium mennyisége a takarmányadagban 1,1 grammról 0,15 grammra csökkent. Ezért a gabonafélékből összetevődő takarmányadagokat kalciummal kell kiegészíteni. §) FOSZFOR Az állatok táplálásának Jelentős tényezője. Ha a takarmányadagban kevés a foszfor, akkor különböző, formában a csont megbetegedései, mint például a csontpuhulás stb. lép fel. A foszfor tehát különösen a fiatal és a növekedésben levő állatok takarmányadagjában nélkülözhetetlen, mivel hiánya a legkülönbözőbb zavarokat idézi elő. Helnemann, Eusminger, Ham és Oldfield (1957) megállapították, hogy a kevesebb foszfort tartalmazó szénával takarmányozott házinyulak lassabban növekedtek és testsúlyuk felnőtt korukban Is kisebb volt az átlagosnál. A széna foszfortartalma, a kalciumhoz hasonlóan, elsősorban a talaj foszfortartalmától függ. Ha a talajba nem juttatnak elegendő foszfortartalmú trágyát, akkor az ilyen talajon termesztett széna foszfortartalma is rohamosan csökken, foszforszegény lesz. Matrone, Oeldone, Smart és mások (1954) szerzői közössége megállapította, hogy mészfoszfát adagolása a takarmányban megszüntette a jelentős foszfortartalmú és a csekély foszfortartalmú zöldtakarmány etetésekor mutatkozó különbségeket. A rendkívül négy foszfátadagok azonban nem befolyásolták a takarmányadag foszfortartalmát. • VAS ÉS RÉZ A házinyúl teje, a tehéntejhez hasonlóan, kevés vasat tartalmaz. A nyúl májában születésekor fellelhető jelentős vas- és réztartalékok a szoptatáskor rohamosan lecsökkennek. A szoptatós Időszaka után e^ért fennáll a veszélye, hogy a házinyúl anémiában betegszik meg. (Spray és Widd o w s o n, 1950.) Az említett szerzők ugyanakikor megállapították azt is, hogy a réz koncentrációja a házinyúl májában születésétől a szoptatás időszakáig csökken, körülbelül két hónapos korában kissé emelkedik és a felnőtt nyulaknál a születéskor kimutatható szint alatt marad. A vas és a réz optimális szükségletét nem állapították meg. • MANGÁN Az optimális magánszülkségletet ugyancsak nem határozták meg. Roth (I960) azonban kísérletei során megállapította, ha a házinyulakat három nemzedéken keresztül olyan takarmányadaggal etette, amely mangánszegény talajban termett szénából és burgonyából állt, akkor a nyulaknak a napi 1 mg-nyi mangánadag elegendő volt. A kísérleti és az ellenőrző csoport között nem észlelt semmilyen különbséget a növekedés erélyét, az életképességet, a csontok hosszát és súlyát, valamint a szövetek mangántartalmát illetően. • sö A só hiánya a test víztartalmának csökkenését okozza, kisebb növekedési erélyt, gyenge tejképzést eredményez s általában károsan befolyásolja a házinyúl egészségi állapotát és erőnlétét. Ezt a tényt szem előtt tartva mindig gondosan ügyeljünk a takarmányadag sótartalmára. A házinyúl a takarmányban elég nagy sóadagot is eltűr. Gompel, Hamon és Mayer (1936) kísérletei során, a sóadag fokozatos növelése mellett, megállapították, hogy a házinyúl 100 ml vízre 35 gramm sót is könnyen felvesz. Azok a házinyulak, amelyeknek sós takarmányt adtak sótlan vízzel, annyi vizet fogyasztottak, hogy lényegesen csökkent a takarmányfogyasztás. Természetes sófogvasztást állapított meg kísérletei során Temnleton (19381. aki mérte a koncentrált takarmányokkal és szénával, valamint kevés zöldtakarmánnval etetett (H-zélandl Iházinvúl sófoyvasztósát. Megáilisnftotta. hogy a hím átlagos nan' sójEjpgvasztáea 01 gramm, a nyúlfikat vetett nőstényé 0 95 gramm. Az TTSA-bnn általánosan Használt takarmány,adtagokhoz 0 25—0 50 százalék sót. a keveréktakarmányoikhoz 1.0 % sőt adnak. Egyúttal aiénlatos a házinyulaknak a szarvasmarhához, illetve a luhokhoz hasonlóan, nyelését Is adni Igor RHmák mérnök, Dunalvánka Ford.: Oy Modern húsgalambtenyésztés (FRANCIAORSZÁGI TAPASZTALATOK) Jó gondozással növelhető a tojáshozam Bizonyára nem tévedek, ha azt állítom, hogy a háztáji gazdaságokban Jó néhány millióra rúg a külterjesen tartott tyúkok száma. Ha minden tyúk csak 5—10 darabbal tojna többet, ez sok tojást jelentene évenként. Márpedig nemcsak öt-tíz darabbal, de jóval többel is növelhetjük a tojáshozamot, ha legalább az elemi követelményeket betartják a háziasszonyok. Ezzel kapcsolatban a következő tényezők betartását ajánljuk: 1. Lehetőleg kétévesnél idősebb tyúkot ne tartsunk, mert a második évben 10—20 °/o-kal csökken az évi tojéstermelés. Öreg tyúkot már azért sem érdemes tartani, mert nemcsak hogy kevesebbet tojnak, de könnyen a betegségek terjesztői lehetnek. 2. Sok hibát követünk el az egyoldalú takarmányozással. Vannak, akik kizárólag kukoricával, árpával etetik a tyúkokat. Többféle takarmánybúi kell összeállítani a keveréket (árpa-, kukorica-, búzadara, korpa, lucernaliszt, főtt burgonya, fölözöt vagy aludttej, zöldtakarmány, sárgarépa, kiegészítve vitamin és ásványi keverékkel). Romlott, dohos, penészes takarmányt sohase etessünk! 3. Nem hagyható figyelmen kívül a baromfiólak tisztasága (1 négyzetméterre 5—6 tyúkot számítva). Az almozott Alakban a tyúkok jobban érzik magukat (télen melegebbek). 4. A tojófészkekben a szénát, szalmát időnként cserélni kell. 5. Olyan etetők és itatok a legjobbak, melyből állandóan ehetnek és ihatnak a tyúkok. Továbbá nem piszkítják be a takarmányt és a vizet sem tudják szétfröcskölni. 6. Ne engedjük szabadjára a tyúkokat, mert sok esetben nemcsak az udvart, de a fél faint bebarangolják, így számos betegség csiráit hazahordják. Nyáron árnyékos, elkerített fürdőről (homok), télen szélvédett napozóról kell gondoskodni. __ goik baromfitartó — ha nem koronázta teljes siker a munkáját — azt szokta mondani, kelésgyenge, selejtes volt már aikkor Is a naposállat, amikor ő megkapta. Nem árt e témáról szót ejteni. A naposbaromfi minőségét több tényező befolyásolja. Hatással van rá hogyan takarmányozták s milyen körülmények között tartották azt a törzsállományt, amelynek a tojásait keltetésre használták. E téren általában nincs különösebb hiba: a tenyésztojást termelő állományokat — ritka kivételtől eltekintve — Jól takarmányozzák s megfelelő helyen tart)áik. A keltetőállomások szakemberei azon fáradoznak, hogy egészséges törzsállatok tojásait keltessék ki, t. i. számos betegség tojáson keresztül öröklődik. Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy a tojástermelő szakcsoportok tagjai csakis a rendszeresen vérvizsgált, fajtatiszta állományok tojásait adják át keltetésre, a szomszédét, rokonét ne. A tojás alakja, nagysága is hatással van a naposállat minőségére. Szabálytalan alakú vagy túlságosan apró Milyen a jó naposbaromfi? tojásokból nem kelhet ki normális életerejű és súlyú naposállat. Ha a törzsállomány jó, a tojások is normális súlyúak, alakúak, a tojókkal tartott kakasok száma is megfelelő, akkor már csak a szakszerű keltetés szükséges. A keltetés során is történhet hiba, amint ezt a keltetéssel foglalkozó baromfitartók Is gyakran tapasztalják. Ha túlságosan magas, vagy alacsony a keltetőgép hőmérséklete, páratartalma, a szükségesnél gyakoribb, vagy ritkább a tojások forgatása, ha áramszünet fordul elő, akkor a normálisnál gyengébb lesz a kikelt állatok aránya, túlságosan korai vagy kései lesz a kelés, esetleg nagyon elhúzódik, jelentős lesz az úgynevezett utókelés. Ha a keltetés szakmailag kifogás-SZARAO FÖLDMŰVES 1969. április 19, Csodálkozó naposcsibék faforgácson (Kucsera Szilárd felv.j talán, akkor a tojások nagy részéből néhány éra alatt kibújnak a csibék, kacsák, libák, pulykák. A túlságosan apró, borzas naposállat azt jelzi, hogy a keltetőgépben magasabb volt a hőmérséklet a szükségesnél, e miatt valósággal kiszáradtak. Ha puha, petyhüdt, ragacsos tollú a naposbaromfi, akkor a hőmérséklet alacsonyabb, a páratartalom magasabb volt a kelleténél. Minden jőminőségű naposbaromfi közös Ismérve a baromfifajra jellemző súly, a szabályos pihe, az élénk tekintet, mozgás, a beszáradt köldök, az alatta levő szik felszivődottsága, az ép és szabályos végtagok. Nyomorék, ferdecsőrü, bágyadt, túlságosan apró, „köldökös“ naposbaromfit nem érdemes megvenni, mert Ilyen esetben sikeres nevelésre nem számíthatunk. Fontos, hogy a naposállat a keléstől számított 24 órán belül lehetőleg kerüljön a baromfitartóhoz. A hoszszú szállítás — főleg rossz utakon — igen megviseli a naposállatot. Bármilyen naposállatről is legyen sző, megfelelő helyet kell neki készíteni. A tisztára meszelt, fertőtlenített ólat száraz gyaluforgáccsal, vagy szalmával kell almozni. A víz, eleség legyen előkészítve s a nevelőhelyiség megfelelően befűtve. Minden baromfifaj naposállatei 32—34 fokos hőt igényelnek a nevelés első néhány napjában, nem az ember, hanem az állatok magasságában. A szükséges hőmérsékletet vagy a nevelőhelyiség erős felfűtésével érhetjük el, vagy úgy, hogy normális szobahőmérsékletet és még valamilyen műanyát — melegvizest, gázzal vagy villannyal működőt, infralámpát — biztosítunk. Ha a naposállat a nevelés kezdetétől fogva nem kapja meg a szükséges hőmérsékletet, fázik, sokat csipog, nem eszik, iszik, összebújik s néhány nap múlva hasmenést kap. A gyakran tapasztalható nagyarányú elhullásnak nem a naposállat, hanem a szakszerűtlen nevelés az oka. —G— A galambtenyésztés Franciaországban éppúgy, mint Európa többi országaiban, csaknem a legutóbbi időkig a posta-, a dísz- és a röpgalambtenyésztésre szorítkozott. Az állományok száma többnyire 10—50 pár között váltakozott. A galambhús fogyasztása legtöbbször nem lépte túl a házi felihasználás kereteit, vagy legfeljebb csaik rendszertelenül vagy kis mértékben. A párizsi nagycsarnokban — ahová egyébként a húsféleségek 100 vagon számra érkeznek — az értékesített galambhús mennyisége naponta mindössze 200—600 kg között váltakozott. Mintegy 40 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban mér kialakult bizonyos — tenyésztőnként mintegy 3—40 ezer pár galamb méretű — iparszerü húsgalambtenyésztés. E tenyészetek már képesek voltak egy állandó Is jövedelmező húsgalambpiacot fenntartani. A második világháború előtt Franciaország húsgalambot elsősorban Olaszországból Importált élve, s ezeket a fogyasztókhoz való értékesítés előtt két hétig kézi tömésben is részesítették. A galambhús iránti kereslet Franciaországban igen nagy mértékű és állandóan növekszik. Ennek oka a franciák szerint elsősorban az, hogy amíg a broilercsirkét gyári tápon nevelik fel, amely bizonyos nem kívánatos ízt kölcsönös a broilercsirkéneik, a galambokat — legalábbis Franciaországban — kizárólag szemes takarmányon tartják, s a fogyasztók igen nagyra becsülik. Az első nagyobb francia húsgalambtenyészet nem volt eredményes. Ennek oka elsősorban az, hogy a galambokat szabadon tartották, s azok a galambházat csak éjszaka és a költés Idején keresték fel. A gazdasági sikertelenség másik oika az volt, hogy az épületek nagyon sokba kerültek, és igen magas volt a munka-ráfordítás Is. Az újabb és már sikeres húsgalambtenyésztést 1964-ben Corcelle szervezte meg Malabryban. Jelenleg Franciaországban egy húsgalambokéért átlagosan 7 francia frankot fizetnek. Üzem létesítése Franciaországi tapasztalatok szerint egy húsgalambtenyésztő üzem létesítéséhez galambpáronként 70 francia frank szükséges. Ezyaz összeg nemcsak a felszerelést, hanem a tenyészállatok árát is magában foglalja. A 70 frankhoz Induláskor galambpáronként 12 frankot számítanak takarmányozási költségként. A jövedelmezőség jelenleg meglehetősen magas: a galambfiőkák értékesítési ára 1966-ban éves átlagban 7 frank volt, a termelési költségek viszont, beleértve az anyag- és amortizációs költségeket is, fiókánként három frankra rúgtak. Ez a termelési ág elsősorban a vidéki lakosságot érdekli, mert egy középnagyságú húsgalambtelepet bizony egyéb foglalkozással párhuzamosan is fenn tud tartani a tenyésztő. Az eddigi tapasztalatok szerint 1500 pár galamb veszi ifénybe teljes egészében egy ember munkáját. A galambhústermelés lényeges elő-' nye, hogy az állatok mintegy öt esztendőn keresztül, tehát jóval hoszszabb időn át tarthatók tenyésztésben, mint az egyéb baromfifélék. Hátránya azonban, hogy olyan mértékben sohasem lesz iparosítható, mint a csirkehús- és az étkezési tojástermelés, mert mesterséges felnevelésre egyelőre nem számíthatunk. Ez egyben nagy előnye a húsgalambtenyésztésnek, mert olyan méretű fejlődésre, amilyen a húscsinkeelőállítás során bekövetkezett, nem kell számítani, hiszen ennek biológiai akadályai vannak. A húsgalambtenyésztés tehát távlatban is magas színvonalú és biztos kereseti forrás. Dr. Kántor István 8
