Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-19 / 16. szám
RIPORTOK Ma végre zavartalanul beszélgethetünk. Tegnap sárkányeresztés volt... — Ml volt? — csodálkoztam. — Sárkányeresztés? — Elengedtem a sárkányt — magyarázta barátom keserű gúnnyal. — Sógornőjéhez utazott az ünnepekre. — Vagy úgy! — kapcsoltam. — De ha nem veszed zokon, én Inkább vámpírnak nevezném Magdát. Dehogyis vette zokon szerencsétlen barátom! Rosszabbul nem Is sikerülhetett volna házassága. Amikor annak Idején felköltözött Pozsonyba, házat épített a Csalogónyvölgyben és egy csinos, de kőszívű, fennhéjázó lányt vett feleségül. Hiába figyelmeztették a szomszédok, hogy Magda úgynevezett cseregyerek, ördöge van, azzal cimborái stb. Barátom — nevezzük Itt tapintatosan Detrekői Dénesnek — megmakacsolta magát és nem hallgatott a szóbeszédre. A Lelkekfalvához fűződő legendát sem ismerhette, mert valóban Detrekőváraljáről származott. Most Is csupán felesége „díszítő- Jelzője“ ellen tiltakozott mérsékelten, mert az évek során őt Is hatalmába kerítette a babona. — Egyáltalán nem haragszom találó „meghatározásodért“ — mondotta elgondolkodva. — Csak ne fesd, kérlek, az ördögöt, azaz a vámpírt a falra, mert képes bagolyszárnyon Ittteremni! És ne feledd, hogy én Is Lelkekfalva romjain építettem fel ezt a kis családi házat, ahol mindenre és mindenkire átok nehezedik. Rám Is. Magda pedig állítólag az elsüllyedt falu lakóinak nemzetségéből származik ... Ma különben húsvétváró nagyszombat napja van. Baljós évforduló! — Lárifári! — igyekeztem Dénes borongós balsejtelmeit eloszlatni, és őspozsonyi létemre történelmi tényekkel próbáltam megmagyarázni az ostoba néphiedelem keletkezését: -— Kétségtelen — kezdtem — hogy a mai állatkert, a volt patrongyár és a hidegkúti (dúbravkal) országút között fekvő lankás térségben — beleértve a te házadtáját is — csakugyan létezett egy Seelendorf, magyarul Lelkekfalva nevű község. Első lakóit II. Ulászló király telepítette ide szászországi elbocsátott fegyencek soraiból, 1496-ban. Ortvay Tivadar, Dr. Kováts Ferenc és Portisch Emil jeles történészek egybehangzó megállapítása szerint az új telepesek favágással, kőfejtéssel és szénégetéssel foglalkoztak, családot alapítottak, rendezett körülmények közöt éltek, amikor több ízben rájuk törtek a bazínl és szentgyörgyi grófok vezette martalócok. A férfialkat kirabolták, megkinozták, asszonyaikat és leányaikat megbecstelenítették. Az országszerte sorozatosan megismétlődő sarcolások a Dózsa-féle parasztlázadáshoz vezettek. A végsőkig elkeseredett lelkekfalvalak szinte meghasonlottak önmagukkal, lemondtak becsületes kenyérkeresetükről, rablásra és dáridózásra adták fejüket, elzüllöttek. Azt is bebizonyított ténynek tekinthetjük, hogy Lélekfalva a 16. század derekán valamilyen megmagyarázhatatlan módon egyszerűen eltűnt a föld színéről. írott feljegyzéseink 1550 óta ngm emlékeznek meg többé létezéséről... —. Tudom, — vágott szavamba Detrekői barátom — szóról szóra Így történt. De most hallgasd meg az elsüllyedt faluhoz fűződő legendát, amelyet számos változatban tanulmányoztam. Szóval: a seelendotfl legények egyszer zöldcsütörtök napján tértek haza portyázásukról és olyan dáridót csaptak a rablott holmi árából, hogy még nagypéntekre Is tellett belőle. A község düledező kápolnájában tanyázó kolduló szerzetes megrótta a mulatozókat, türtőztessék magukat legalább ezen a gyásznapon. Duhaj Jókedvükben azonban rá sem hederítettek, sőt, jót mulattak a csuhás kenetteljes szónoklatán. — Nézz ki az ablakon! — mutatott Dénes nyugat felé. — Ott, az ún. Handlbergen állott a falu kápolnája. Amikor a mostani állatkert terepét talajgyaluzták, a talapzat törmelékeire és egy ostyasütő tepsi maradványaira bukkantak ... — De hadd folytassam: a kolduló baráttal egyidőben egy csúnya vénasszony keveredett a nép közé, aki akkor még csak boszorkány hírében állott. Gondosan kerülte a remete szerzetes tekintetét, ügyesen megbújt a táncoló párok mögött s közben odasúgta nekik, ne hallgassanak a bolond Dapra, ropják csak vígan a táncot! Ügy is történt. gyök vallásrajongó, sem babonás, és hadilábon állok a „hazajáró lelkekkel“. Vagy tán misét szolgáltassak a ronda banya lelktüdvéért? — Hallgass végig, kérlek! Köztudomású, hogy amíg a városi hóhérok a nemességnek kijáró tiszteletben részesültek, addig pribékjeiket megvetette, gyűlölte, soraiból kiközösítette a nép. Miért? Mert a bakó hivatásszerűen teljesítette kötelességét, az akasztást, de segédiel körmönfont módszerekkel — kerékbetöréssel, égetéssel, válogatott kínzásokkal — csikartak ki beismerő vallomást a vádlottakból. A csúnya boszorkány férje pedig szintén Ibóhérsegéd volt. Az özvegyet úgy hívták, hogy: HAMSPERGER Luca. — Mese, mese, meskete, volt egv banya fekete! — Ezzel a rögtönzött tréfával akartam elűzni a ránk nehezedő nyomasztó hangulatot, de nem igen' sikerült. • • • Alkonyodott. Az elpötyögtetett családi házak kertjeiben rügyfakasztó tavasz virított. A városból feltámadást hirdető harangzúgás foszlányai hatoltak hozzánk az esti szellő szárnyán. — Másnap, nagyszombat reggelén, amikor a remete elvégezte a tűzszentelés szertartását a templom előtt, magingott a föld Seelendorf alatt. Kénköves lángok csaptak fel a talajból, repedeztek-roskadoztak a kunyhók. És újra meglelent a községben a csúnya boszorkány. Sértetlenül áthaladt a lángok között, majd a nap felé mutatva elvisította magát: Ott a gyújtogató, látjátok, aki a poklok tüzét szabadítja a falura! Nem kellett több az álmukból felriadt legényeknek: agyonbunkózták a szegény remetét, aki éppen a falubeliek segítségére rohant le a dombtetőről. — Seelendorf — tartia a monda — nem kerülte el végzetét. A haidani Szodoma és Gomora módiára elsülvlyedt, eltűnt a föld színéről. Csak néhány Idősebb ember éhe túl a csapást, akik útban voltak a kápolna felé. Az „ördöggel cimborázó“ boszorkány ugyancsak átvészelte a falu pusztulását. További német nyelvű feljegyzések szerint ő is az omladozó kápolnában tanyázott a kolduló barát megérkezte előtt és annak halála után, amely sötét lelkiismeretén száradt. Állítólag ő sütötte az istentisztelet céljaira szánt ostyákat, amelyekkel azonban ördögfiókákat etetett. Éj ideién orvul rátámadt magányosan haladó fiúkra és leányokra, leteperte őket és borzalmas két tépöfogával vérüket szívta vámpír módjára ... — Hová akarsz kilyukadni ezekkel a csecsemőszédttó rémmesékkel? — szakítottam meg vendéglátóm elbeszélését —. Jól tudod, hogy nem va-A vén diófa legmagasabb ágán kikelettel versenyző rigó kántálte húsvéti zsolozsmáját. Egyikünk sem szólt többet, hangtalanul fogyasztottuk el az ünnepi vacsorát, ki-ki a maga gondolataiba merülve. Besötétedett. Sűrű felhők gomolyogtak az égen, forgószél, majd zápor kerekedett. Villám villámlást követett, amely kísértetiesen megvilágította az esőverte faágakat. És akkor — a la ,mene, tekel, ufarszin“ — tisztán kivehető, színes női kép jelent meg a szemközti csupasz szobafalon. De milyen borzalmas látvány! Régi divatú báli ruhát viselő, öregedésnek induló leány meredt ránk a falról, villámló tekintettel, ölelésre tárt karokkal, kiálló tépőfogakkal... — Magda! — kiáltott fel Detrekői szinte eszelősen. — Ez Magda! Ebben a ruhában ismerkedtem meg vele egy táncmulatságon, pontosan emlékszem rá ... Hát mégis vámpír lett volna? — Nem tudnád hamarjában lefényképezni ezt az izét... ezt a titokzatos „vetítést“? hebegtem zavaromban, mert még valamilyen rejtett képernyőre sem gyanakodhattam akkor, amikor még gyermelklábon jártak nálunk a televíziókészülékek. A furcsa látomás pillanatok alatt eltűnt és Dénes különben sem méltatta figyelemre unszolásomat. — Lelkekfalván tehát csakugyan visszajárnak az elkárhozott lelkek! — hajtogatta konokul. — Innen a község elnevezése. És tudd meg végül, hogy Magda feleségem leánykori neve RAMSPERGER volt! Az ábránkon látható „szellemkép“ a lehető legegyszerűbben készült: Detrekői Dénes, a jőnevű színházi jelmez- és divattervező kiválasztott egy karénekesnőt, aki feltűnően hasonlított egykor ifjú nejére. Az árnyalati különbségeket a színházi kikészítő tüntette el kendőzéssel. Ugyancsak ő „nyújtotta“ meg hevenyészett porcelán-koronákkal a leányzó szemfogait, az ígézetes báli ruhát pedig maga a mester tervezte a szobafalon megjelent „vetítés“ alapján. így fényképezte le Detrekői a mit sem sejtő kardalosnőt mérsékelt „fájdalomdíj“ ellenében. De neki — úgy látszik — megérte. Ahányszor zsörtölődő neje rávicsoritotta „méregfogait“, orra alá tartotta a féltve őrzött „szellemképet“. Elváltak útjaink, azóta sem hallottam Detrekőlékről. Eltekintve a házasfelek közti egyensúly viszonylagos helyreállításától, mindmáig sem találtam elfogadható magyarázatot az akikori húsvét előtti „jelenésre“. Mivel jómagam nem hiszek természetfölötti jelenségekben, egyedül és némiképpen néhai Dr. Wurm Mihály, a kiváló pozsonyi horn öopata-orvos, történettudős és lélekbúvár tárgyilagos érvelésére kell szorítkoznom. A nevezett annak idején ekképpen nyilatkozott: — Az első pillanatra „csodának“ tűnő legtöbb rejtélyről később kiderül, hogy keletkezésűiket nem természetfölötti erők, hanem véletlenek összejátszása vagy olyan természetes jelenségek idézték elő, amelyeket régebben nem ismertünk és nem tudtunk megmagyarázni. Csupán az okkultizmus követői tartanak ki amellett, hogy a valamikori tömegmészárlások színhelyén ( harcterek, várak, jobbágykívégzések stb.) igenis kísértenek „hazajáró lelkek“, amit azonban sem indokolni, sem bizonyítani nem képesek. — Detrekői esetében bizonyára annyira beleéltétek magatokat a múlt babonáiba, hogy az autószuggesztió hatására valóban érzékeltétek a „látomást“, amihez ugyancsak hozzájárult a villámlás okozta váratlan megvilágítás a sötét szobában. KOZICS EDE A nyárra gondolnak Szép, gondozott kertészete van a pozsonyeperjesi szövetkezetnek. A lányok és fiatal asszonyok most is a palánták pikfrnzásával foglalkoznak. A kelt, a karfiolt és a salátát már kiültették, nemsokára az öntözésükhöz, gondozásukhoz is hozzáláthatnak. Május elején új hagymát szeretnének szállítani a piacra. Aztán kerül majd sor a paprika és a paradicsom palántálására. Az üvegházban csönd és nagy meleg van. Márocz Györgyné, a fnkertész felesége a szalviapalántákat rakja át kisebb, hordozható ládákba. — Nemsokára kiültetjük őket községünk tereire, utcáira. Nagyon hálás és szép dfsznövény a szalvia. Májustól késő őszig illatozik piros fürtös virága. Erre is szükség van, hiszen nemcsak kenyérrel él az ember. Munkásigazgató Az embernek azért van esze, hogy használja. Persze, a történelmi pillanat Is nagyon fontos. Ki kell használni a kínálkozó alkalmat, mert az élet rövid. Nálunk a nagy pillanat negyvenötben érkezett el. Akiben elegendő tehetség és vitalitás volt, kiléphetett a sorból és az élre állhatott. Soha nagyobb szükség nem volt ügyes szervezőkre, bátor, előrelátó vezetőkre, mint a romba dőlt ország újraeszmélésének, gyógyulásának Idején. Jencsik István is ekkőr kezdett kibontakozni. Az események úgy alakultak, hogy felfigyeltek az ügyes kőműves szervezőképességeire. Nemsokára át is adta másoknak a kalapácsot, az ónfüggőt és a habarcsos kanalat, maga pedig a gépállomások szervezéséhez látott. Aztán nemsokára Igazgató lett belőle. Tizennyolc évig végezte ezt a munkát. Ha baj volt valahol a gazdálkodás körül, őt hívták. Segített is, ahol csak tudott. Közben arra is jutott az idejéből, hogy fúvós zenekarokat szervezzen. Többek között a kassai postások zenekarát. Öt évvel ezelőtt került fel Szepsiböl Kassára. Az új városrészben lakik, egy hatalmas bérházban. Itt csak hatalmas bérházak vannak, meg száradó pelenkák, fehérnemű a tarka balkonokon. A lakók Is többnyire fiatal házasok. — Ml már nem számítjuk magunkat közéjük. Nemrég ünnepeltük meg a feleségemmel és a családommal házasságunk 25. évfordulóját. Unokánk is van már. Igaz, csak kettő, de ezt már nem én szervezem. Különben ... — elmosolyodik. Először a beszélgetés folyamán. Hiába, akarva, akaratlanul is hazaviszi magával az Igazgató a 320 alkalmazott gondjátbaját. — Ml építkezési szövetkezetnek nevezzük az üzemünket. 16,5 millió korona az évi tervünk. Igaz, hogy főleg karbantartással foglalkozunk, de új épületeket is emelünk. Télen egy naftakazánt szabadalmaztunk. Családi házak központi fűtésére akarjuk forgalmazni. Könnyű a kezelésük, s a fogyasztásuk is mindössze 10 liter 14 óra alatt, A szövetkezetekkel Is szívesen együttműködnénk. Gépszíneket, kukoricaszárítókat és egyéb vaskonstrukciókat bármilyen mennyiségben szállíthatnánk. Most a svédekkel is tárgyalásokat folytat a cégünk. Könnyű paletták gyártására mutatkoznak némi kilátások. Ezeket a deszkatálcákat főleg raktározási célokra és különböző alkatrészek könnyed és gyors szállítására, üzemen belüli mozgatására használnák. — Az imént említette a szövetkezeteket. Nem haragszik rájuk, hogy komolyan vették egykori javaslatát, s ezzel elvonták a cégtől a munkaerő utánpótlást? — Hát igen. Ez öngól volt. Annak Idején ugyanis azt javasoltam a mezőgazdasági üzemeknek, a termelőszövetkezeteknek, hogy a holtidényben foglalkozzanak valamilyen hasznos és keresett, mindenek előtt építkezéshez szükséges elemek készítésével. Ezt ma is fontosnak tartom, de a szövetkezetek másképp értelmezték a dolgot. Különböző építőbrigádokat hoztak létre, s ezzel tulajdonképpen a mi munkánkba kontárkodnak, gyakran a törvényes előírásokat is megkerülve. No, de hagyjuk ezt. Még valaki úgy gondolná, hogy szidom a konkurrenciát. Ami pedig a munkaerőutánpótlást illeti, azzal sem állunk olyan rosszul. Most is mintegy negyven ipart tanulónk van a legkülönbözőbb szakmákban. Remélem, önellátók leszünk. Ezt annál is könnyebb elérnünk, mert elég jók a keresetek. Mintegy 1850 korona körül mozog az alkalmazottak havi jövedelme. De akad néhány olyan szakma is (festő, központifűtés-szerelő, tetőfedő], melyben a 3000 koronás fizetés sem ritkaság. Elnézem az ötvennégy éves embert. Mennyi vitalitás, okos optimizmus lakik ebben a munkástgazgatóbanl A múlt évben még arra is tellett az erejéből, hogy közgazdász oklevelet szerezzen a prágai főiskolán. — Mindig volt bennem annyi kitartás, hogy elértem, amit akartam. Fiatal koromban svnrtoló voltam, összeszedtem egy asztalfiókra való érmet és diplomát. A lakás egyszerű berendezése is puritán emberre vall. Nyugalmat árasztanak a bútorok, a falak. Olyan ember él a tiszta, kis szobákban, aki tudja, mi az ember küldetése ezen a földön: egész életet élni a munkahelyen és otthon egyaránt. De ezt is csak úgy lehet elérni, ha okosan szervezi meg az ember. Mindennek megvan a maga helye. A mi feladatunk éppen az, hogy helyére rakjuk a dolgokat, mert csak így kaphat értelmet, tartalmat az élet. S7.ENK SÁNDOR
