Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-15 / 11. szám
SPORT A falusi sport helyzete a komáromi járásban Egységesített testnevelésünk egyik legfőbb feladata a falu sportéleténeik további fellendítése. Noha az elmúlt esztendők során több jó eredményt sikerült e téren elérnünk, mégsem lehetünk teljesen elégedettek. Elsősorban azért nem, mert sok községben még mindig nem élnek az adott lehetőségekkel, nem használják ki a kedvező körülményeket, talán azért, mert még mindig kevés az olyan önkéntes sportvezetőik száma, akik valóban szívügyüknek tekintik a falusi testnevelés fejlesztését, és minden ellenszolgáltatás nélkül feláldoznának heti néhány órát szabad idejükből. Pedig sok példával bizonyíthatnánk, hogy a tehetséges falusi fiatalokkal foglalkozni nem felesleges időpocsékolás. Azt pedig, hogy falvainkon nincs hiány ifjú tehetséges sportolókban, szükségtelen hangsúlyozni. Példának számos országos hírű sportolót tudnánk felhozni, kik néhány éve még ismeretlen kis vidéki kezdők voltak s ma már válogatottak. A KOMÁROMI JÁRÁSBAN sincs hiány tehetséges, fiatal sportolókban. Az asztaliteniszben és a súlyemelésben például a nem éppen rózsás feltételek ellenére is igen biztató eredményeket érnek el. A járás valamennyi községében, ahol kilencéves iskola van, a sportvezetők, edzőik és tanítók vezetésével minden évben hosszúlejáratú ifi és felnőtt kézilabda, atlétika és asztalitenisz bajnokságokat rendeznek. Sajnos, a sportolni vágyó fiatalok legnagyobb része csak mintegy hat hónapig hódolhat kedvenc sportágának. (Az asztalitenisz és a sakk kivételével.) Októbertől áprilisig szünetel a sportélet. Az egész járásban ugyanis mindössze tíz tornaterem található. (Ebből hat komáromiján van.) Az elkeli, a dunamocsi és a perbetei sportrajongók abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy ők télen is edzhetnek. Ezt a lehetőséget ki is használják. De nemcsak a tanulók. Az iskolák és a sportszervezetek között jó az összhang, úgyhogy a labdarúgók téli alapozása körül nincsenek gondok. Ez meg is látszik a csapatok erőnlétén. Nem mondanánk igazat, ha azt állítanánk, hogy csak a hiányzó tornatermek hátráltatják a falusi sport magasabb szintre való emelését és tömegbázisra való helyezését. A legnagyobb és az elsődleges probléma az anyagiak hiánya. De erről már beszéljen Bangha Dezső, a komáromi járás sportszövetségének módszertani előadója. PÉNZ, PÉNZ ÉS HARMADSZOR IS PÉNZ! mondja Bangha sporttárs. — Ezen áll vagy bukik minden sportegyesület tevékenysége. Ez a siker alfája és ómegája. Azért az olyan községekben, ahol a szövetkezet nem támogatja anyagilag a sportegyesületet, gyakorlatilag nincs sportélet. (A mi járásunkban jelenleg négy ilyen falu van.) Ellenkezőiéig, általában ott megy a legjobban, ahol nem küzködnek anyagi gondokkal. Hetényben például a szövetkezet hatékonyan támogatja a sportolókat. Elsősorban ennek köszönhető, hogy az ottani csapat az idén új pályát és öltözőt kap. Az évente megrendezett tájékozódási versenyen valamennyi fiatal nagy lelkesedéssel küzd a győzelemért. — A mérkőzések bevétele legtöbbször csak a játékvezető kifizetésére, frissítőre, esetleg a felszerelés kiegészítésére elegendő. Az utazásokra már nem jut. Az autóbuszköltségek emésztik fel tehát a legtöbb pénzt. A mi járásunkban kevés faluba jár vonat, úgy hogy az utakat csak tipizált teherautókon vagy autóbuszon abszolválhatják a csapatok. Egy-egy ilyen út általában három-négyszáz koronába kerül. Most számítsuk ki mibe kerülne egy-egy bajnoki forduló, ha a labdarúgó csapaton kívül esetleg a női kézilabda-csapat is bajnoki mérkőzést játszana egy másik községben. Nem egy jó képességű együttes csak azért lépett ki a bajnokságból, mert nem tudta fedezni az utazási költségeket. Az őszi idényben, három fordulóval a bajnokság befejezése előtt, a karvai labdarúgók sem tudták le' játszani utolsó mérkőzéseiket, mert nem volt anyagi fedezetük. A járási labdarúgó szekció nem tehetett egye-Nehéz körülmények között Az új nagykürtösi járás nem dicsekedhet jelentősebb sporttevékenységgel, mert ehhez nincsenek meg a kellő feltételei, vagyis nem rendelkezik megfelelő sportlétesítményekkel. A tornatermeket egy kézen is össze lehetne számolni. Bizony, ilyen mostoha körülmények között nagyon sok akadályba ütközik a sportélet fejlesztése. Ez a véleménye az OVCSTV titkárának, Jozef BeleS sporttársnak is. — Nagyon nehéz körülmények között dolgozunk. Ezért több támogatást szeretnénk a járás irányítóitól, mert csak így tudjuk fellendíteni a nagykürtösi járás sportéletét. A téli sportágak népszerűsítése szintén nehézségekbe ütközik. Nem rendelkeznek műjégpályával, az ideiglenes jégpályák létesítése pedig az időjárástól függ. Ezen a téren azonban bizonyos mulasztást tapasztaltunk, mert a tél folyamán egy kis jóakarattal néhány jégpályát elkészíthettek volna a járásban, de, sajnos, ez nem így történt, mert mindenki a járási CSTSZ-re várt. Az ilyen je-14 SZABAD FÖLDMŰVES 1969. március 15. lenségek nem járulnak hozzá a jégkorongozás népszerűsítéséhez. A hiányosságok mellett azért eredményekről is beszélhetünk. Február végén Koprovnicán járási síversenyeket rendeztek mintegy 80 részvevővel. Az egyes iskolák között kosárlabda tornára került sor, amelyen négy csapat indult. A teremsportok közül az asztalitenisz iránt tapasztalható a legnagyobb érdeklődés, ami főleg azzal magyarázható, hogy ez a sportág nem igényel nagy sporttermeket. Az asztaliteniszezéshez számos községben már megteremtették a feltételeket, ami megmutatkozik a járási bajnokságba benevezett csapatok számában is. A járási bajnokságban ugyanis két csoportban 6—B csapat vesz részt. Dicséret illeti a zsélyieket, akik három csapattal indultak a bajnokságba. (Két csapat a helyi sportjzervezetet, egy csapat pedig a tanonciskolát képviseli.) Gazdag múltra tekint vissza az asztalitenisz Csábon és Ipolynyéken is. Itt került sor a járási bajnokság döntő mérkőzéseinek lebonyolítására. Az ipolynyéki döntőben a két csoport legjobb négy csapata körmérkőzésekkel dönti majd el a járási bajnokság sorsát. —kp— bet, kizárta a karvai együttest. A március 23-án kezdő bajnokságban azonban valószínűleg ismét ott lesznek a karvai fiúk, mert a szövetkezettől ígéretet kaptak anyagi támogatósra. — A sportegyesületek különböző táncmulatságok megrendezésével próbálnak javítani anyagi helyzetükön. Sokszor azonban ez sem sikerül, mert a báloknak megrendezés! jogát nem ők, hanem például a tűzoltók kapják, akik nincsenek annyira ráutalva. A pénzhiány tehát az elsődleges, de nem az egyedüli hátráltatója a falusi sportmozgalomnak. NAGY KONKURRENCIA A TELEVÍZIÓ IS, mely mindjobban előtérbe kerül. A sporteseményeikre, edzésekre, mérkőzésekre, még ha rangadóról is van szó, egyre kevesebben jönnek, mert a tévét nézik. A múltkoriban előfordult, hogy a sportegyesületi évzárót csak hétfőn lehetett megtartani, mert akkor nem volt tévé adás. (A járás lakói túlnyomó részt a budapesti adást nézik.) — A tévén és a pénzhiányon kívül még egy érdekes tényezőt kell megemlíteni, folytatta Bangha sporttórs. Kolozsnémán sincs sportegyesület, de nem az említett okok miatt, hanem azért, mert a fiatalokat jobban vonzza az ottani csárda, mint a sportpálya. Nyáron egész szabad idejüket ott töltik, ezért valamennyi kísérletünk Kolozsnémán megbukott. Azok a fiatalok, akik mégis előnyben részesítik a sportot, Csicsóra járnak. Sajnos, Kolozsnémához hasonló a helyzet Paton is. A rendszeres szórakozási lehetőségek miatt gyakorlatilag ott is megszűnt a sportélet. — Az elmúlt hónapokban nyolc évzárón vettem részt. Több helyen illették a játékosokat kritikával. Ez nem foci, amit produkáltok. Ilyen és ehhez hasonló szemrehányásokat vágtak a játékosok fejéhez. Azt nem vették figyelembe, hogy sokan kint dolgoznak a szövetkezetben, ahol nincs pontosan meghatározott munkaidő. Nem lehet csak azért otthagyni a munkát, mert négykor esetleg édzés van. Voltam olyan évzárókon, ahol csak passzivitással találkoztam. Mindenkinek elment a kedve a vezetéstől, senki sem akart funkciót vállalni. — Szerencsére, mondotta befejezésül Bangha Dezső, nemcsak panaszra, de DICSEKVÉSRE IS VAN OKUNK. Az Ögyallai Mezőgazdasági Tanonciskola fiatal súlyemelői az ifi országos bajnokságon a második helyen végeztek. Az iskolai testneveléssel is elégedettek lehetünk. Az évente megrendezésre kerülő sportvetélkedőkön minden fiatalnak alkalma nyílik megmutatnia, mit tud. A legjobb eredményeket Finte Róbert (Karva), Farkas József (Hetény), Kacz Ernő (Ekel), Vlahy Jenő és Polgár József (mindkettő naszvadi) tornatanárok érték el. Az iskolák és a testnevelő szövetség között jó az összhang és a hagyományos tájékozódási versenyek nagy népszerűségnek örvendenek. Évente mintegy 200 fiú és lány vesz részt ezeken a versenyeken, akárcsak a mezei futóbajnokságon, melyen általában vidéki versenyzőik győznek. Legutóbb is az első három helyre falusi gyerekek kerültek. A legjobb komáromi versenyző csak a negyedik lett. Ilyen a helyzet tehát a komáromi járásban egy héttel a bajnoki nyitány előtt. Nem a legideálisabb, mégis biztató. Biztató azért, mert nem hanyagolják el az iskolai testnevelést. És ez biztosíték arra, hogy a járás falvain rátermett, sportszerető fiatalok nőnek majd fel. 0. V. Honnan szeded, hogy féltékeny vagyok? Érdekes küzdelmek az első fordulóban A SLOVAN KITŰNŐ FORMÁBAN • TRNAVA TARTJA NÉGYPONTOS ELŐNYÉT • PETRÄS MESTERHÁRMASA • KOPCI0 GYŐZELEMHEZ SEGÍTETTE A SPARTÁT % Háromhónapos szünet után a múlt hét végén ismét elkezdődött a legfelsőbb labdarúgó-bajnokság. A tavaszi idény első mérkőzésein nem is nagyon látszott meg, hogy még csak a szezón elején vagyunk. Igaz, hogy több csapat külföldi portyán készült a ligára, és nagyszerű eredményekkel felvértezve lépett pályára, de ezúttal is bebizonyosodott, hogy más a külföldi torna és más a hazai bajnokság. A Dél-Amerikában oly jól szereplő Sparta és a Dukla bizony az első fordulóban keveset mutatott a külföldön oly sikeres játékából. A Sparte ugyan győzött az Inter ellen, de két pontját egyedül Kopció játékvezetőnek köszönheti, aki a hazaiaknak ismét megítélte a már hagyományos tizenegyest. A Sparta tehát győzött, de a Dukla Praha, melyet a liga-küzdelmek előtt még a bajnokaspiránsok között emlegettek, váratlanul, simán szenvedett 3:1 arányú vereséget a besztercebányai Duklától és így hátránya az éllovas Trnavával szemben 6 pontra nőtt. A nagyszombati legénység a teplicei gárdát fogadta és 90 perces „sárdagasztós“ utón megérdemelten könyvelhette el a 2:0-ás győzelmet. Adamecék továbbra is 4 pontos előnnyel vezetnek. Ha a tabellát és a csapatok jelenlegi formáját nézzük, megállapíthatjuk, hogy a bajnoki cím védőinek a Slovan a legkomolyabb ellenfele. A pozsonyi együttes a Torinó elleni KEK mérkőzés után sem esett vissza és tartalékosán is lehengerelte a sereghajtó Sláviát. Még olyan luxust Is megengedhettek maguknak a halványkékek, hogy kihagytak egy büntetőt. A Slovanon kívül az Osztrava is várakozáson felül jól állja a sarat. Zilina legyőzésével továbbra is ott van az élbojban, és csak rosszabb gólaránnyal áll a Slovan mögött. A kassai csapatok közül a Lokomotive volt a sikeresebb. Persze odahaza jóval könnyebb feladat előtt állt Pardubice ellen, mint a VSS Trenőínben. A Lokomotíva visszafizette a pardubiceieknek az őszi vereséget, a VSS pedig vereséggel távozott a trenüíni pályáról. Ha egy pillantást vetünk az első forduló eredményeire, megállapíthatjuk, hogy ezúttal teljes mértékben a hazai együttesek domináltak. Valamennyi mérkőzésüket megnyerték, és 16 adott gól ellenében csak kettőt kaptak. Az első fordulóban tehát 18 gólt láthattak a nézők, ami tekintettel az idény elejére és a nehéz talajú pályákra, nem rossz eredmény, hiszen egy-egy mérkőzésre átlag 2,57 gól jutott. A leggólképesebb csatárnak ezúttal a besztercebányai Petráé bizonyult, aki háromszor talált Viktor hálójába, és ezzel felzárkózott a góllövő listát vezető Hudec mellé. Jelenleg tehát 10 góllal ők ketten állnak az élen. Őket Strunc 8, Straus 7, stb. követi. A csatárok potenciálja tehát kielégítő. A góllövéssel egyelőre nincs baj. A nézők létszámával viszont annál inkább, hiszen a hét mérkőzést csak mintegy 60 ezren szurkolták végig, s ez nem valami bíztató szám. És még néhány érdekesség az első fordulóból. A tavaszi idény első gólját a trnevai Svec lőtte a 16. percben. Az első büntetőt a Sparta javára ítélte a bíró. Kvasfíák a 11-est értékesítette. Vencel Sanyi, a Slovan kapusa volt az első, aki elhibázta a megítélt büntetést. A tavaszi forduló első mesterhármasát Petráé érte el, s ennek bizonyára nemcsak a besztercebányaiak örültek, de Kacsányi edző is, mert mint tudjuk, Petrás ősztől az Inter mezét ölti majd magára. A második fordulóban már ma sor kerül a Dukla Praha—Slovan Bratislava mérkőzésre, melyet a TV is közvetít. A holnapi mérkőzések párosítása a következő: Inter Bratislava—ZVL Zilina, Dukla Banská Bystrica—Bánik Ostrava, Slávta Praha—Lokomotive Koéice, VCHZ Pardubice—Spartak Trnava, Sklo Union Teplice—Jednota Treníín, VSS Koéice—Sparte Praha. (o. v.) ERESZTREJTVÉNY 11 m u i pu.u i i FWWffHHBB KODÁLY ZOLTÁN VÍZSZINTES: 1. Kodály Zoltán világhírű kőruskompozíciéja. 10. Mesefilm. 11. Betűt vet. 12. India része. 13. Három, több szláv nyelvben. 14. Római kétezer. 16. Hiányos iagú. 19. Azonos mássalhangzók. 20. Korszak. 22. Keleti név. 24. Nyílás. 25. Lel. 26. Fehérneműt tisztít. 27. Növény. 29. Trombitahang. 31. Sportág. 33. Folyó Ausztriában. 35. Indulatszó. 37. Folyó a Dunántúlon. 38. Beszédrész. 39. Nem fölé. 40. Zamat (ford.). 42. Égitest. 44. Patakocska. 45. Szerb népi tánc. 47. Lírai költemény. 49. Festmény. 50. Mongol nép. 51. Kellem. 52. Teher. 54. Apa törökül. 56. Végnélküli tél. 58. Inlet része. 60. Lágy fém. 61. Kereskedelmi cikk. 63. Lom. 64. A paripa. 65. E napon is. FÜGGŐLEGES: 2. Savanykás gyümölcs. 3. Névelő. 4. Római ezeregy. 5. Férje. 6. önhitt. 7. Elege van belőle. 8. Gát peremei. 9. A fej része. 14. Kodály ismert zenekari műve. 17. A legismertebb zenekari alkotása. 18. Lélegzik. 20. Napszak. 21. Azonos a vízszintes 54-el. 22. Női hangnem. 23. Fohász. 28. Tova. 30. Görög betű. 32. Ikl 33. Elektromos töltéssel rendelkező atom. 34. Égitest. 35. A folyadék. 36. Kodály ismert daljátéka. 41. Cipész szerszám. 43. Juttat. 45. Becézett nagyszülő. 46. Időhatározói névutó. 47. Időmérő. 48. ... Sámuel, magyar király. 53. Menj — angolul. 55. Állóvíz. 57. Fémet tartalmazó ásvány. 58. Allathang. 59. Házikó. 60. Becézett Olga. 62. U. O. 64. Aki Beküldendő: a vízszintes 1., függőleges 14., 17. és 36. számú sorok megfejtése. A Szabad Földműves 9. számában közölt keresztrejtvény megfejtése a következő: „Ha egészségesek akarunk maradni — sportoljunk." Könyvjutalomban részesülnek: Bán Zoltán, Bátka Durgács Erzsébet, Rimaszécs Beke Lászlöné, Calovec Szlízs Ilona, Vága Patasi Magda, Dolny Bár