Szabad Földműves, 1969. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-22 / 8. szám
HASZNOS TUDNIVALÓK A mezőgazdasági üzemek és a földterületek átruházása (III) Az alábbi befejező részben az egységes földművesszövetkezetek egész gazdaságának (üzemeinek) az állami mezőgazdasági szervezetbe történő átvételéről, valamint a szövetkezet és a szövetkezeti tagok ezzel kapcsolatos tulajdonjogi problémáinak rendezéséről szóló új irányelveket ismertetjük. Ax EFSZ-ek egész gazdaságának átvétele Az EFSZ gazdaságának az állami mezőgazdasági szervezetre történő átruházása javaslatát a szövetkezet vezetősége döntés céljából a taggyűlés elé terjeszti. A gazdaság átadását akkor valósíthatják meg, ha a szövetkezeti tagoknak legalább két harmada ezzel az átruházással egyetért és felajánlják földjeik térítésmentes átadását az állam tulajdonába s ugyanakkor megegyeztek velük az ügylet tulajdonjogi rendezésének feltételeiben. Az állami tulajdonba történő térítésmentes átadás felajánlásakor az állam partnerei a földterületet birtokló egyes EFSZ tagok, nem pedig a szövetkezet. A földterületnek térítésmentesen állami tulajdonba történő átadásakor nem követelik meg, hogy a szövetkezeti tagok az államra írassák át azt e földterületet, amelyen házuk áll az udvarral és a gazdasági épületekkel, amennyiben ezek az épületek a szövetkezeti tag tulajdonában maradnak, ugyanígy nem adják át a ház körüli kertet sem, amelynek nagyságát a helyi viszonyok szabják meg. Ha egyes esetekben nem tesznek Javaslatot a földterületnek térítésmentesen állami tulajdonba adására, vagy ha a járási nemzeti bizottság elfogadhatatlan feltételek miatt a javaslatot visszautasítja, úgy a szövetkezet a szövetkezeti taggal úgy rendezi a tulajdonjogi kérdéseket, mint a szövetkezetből kilépő taggal. A tulajdonjogi rendezést a szövetkezet gazdaságának átadásával egyidőben valósítják meg. A helyi nemzeti bizottság az ilyen szövetkezeti tagtól megkérdezi, van e kellő előfeltétele, hogy ezeken a számára kijelölt földterületeken sikeresen gazdálkodjék egyénileg, vagy esetleg nem az 50/1955 Zb. számú kormányrendelet értelmében kell-e eljárni. Ugyanígy tesz a helyi nemzeti bizottság más földtulajdonosokkal is, akik e területeken valamilyen okból nem tudnak gazdálkodni. Az a szövetkezet, a szövetkezet egész gazdasága (üzeme), amely állami tulajdonba megy át, az átruházás napjáig a jóváhagyott évi termelési terve szerint gazdálkodik. Az üzemi hiteleket az EFSZ-ek számára adott hitelekre érvényes elvek szerint adják meg. Mielőtt megkezdenék a szövetkezeti üzem felszámolását a szövetkezet a tagokkal rendezi a folyó évért járó munkaegységek elszámolását. Elvben helytelen lenne, ha a szövetkezeti tag által a szövetkezetnek végzett munka jutalmát rendszeresen vagy állandóan a férj, Illetve a feleség javára könyvelnék, különösen akkor, ha az illető már nyugdíjat kap. Ezáltal indokolatlanul megnövekedne a szövetkezeti tag jövedelme, esetleg havi átlagkeresete, amelyből a nyugdíjalapot kiszámítják. Az EFSZ-eknek azért nem szabad ezt így elintézni, és amennyiben mégis Így járnának el, úgy felelősek lennének az államnak okozott kárért, amelyet a nyugdíj magasságának helytelen megállapítása következtében okoztak fa 103/1964 Zb. számú törvény 118. §-a a szövet-10 SZABAD FÖLDMŰVES 1989. február 22. A szövetkezet tulajdonjogi ügyleteinek rendezése Az EFSZ tulajdonjogi ügyleteinek rendezésére és felszámolására a járási mezőgazdasági társulás (mezőgazdasági termelési igazgatósáig) a járási i amzett bizottsággal történt megegyezés után likvidátort, felszámolót nevez ki. A felszámolást véigzö likvidátor olyan dolgozó lehet, aki erre kellő képesítéssel rendelkezik. A járási mezőgazdasági társulás (mezőgazdasági termelési igazgatóság) ezzel a dolgozóval' írásban egyezséget köt, amelyben feltűntetik a likvidátor jogait és kötelességeit. A járási mezőgazdasági társulás, mezőigazdasági termelési igazgatóság a likvidátor javaslatára leltározó bizottságot alakít a járási mezőgazdasági társulás, a járási nemzeti bizottság, a szövetkezet és az átvevő állami mezőgazdasági szervezet képviselőiből. A bizottság elkészíti a szövetkezet egész ingó és ingatlan vagyonának leltári összeírását az átadás napjának állapota szerint. Ennek alapján készíti el a likvidátor a szövetkezet mérlegét. A likvidátor megegyezik a járási nemzeti bizottsággal a nemzeti tulajdont képező ingatlan tartós használatáról szóló szerződés felbontásáról, Illetve hatálytalanításáról. Ezeket az ingatlanokat a járási nemzeti bizottság az átvevő szervezet gondozásába adja át a nemzeti vagyon gondozásáról szóló előírások szerint. A szövetkezet tulajdonát képező tulajdont (élő és holt leltárt, készleteket stb.) a likvidátor a megegyezés szerinti árban az átvevő szervezetnek, illetve, ha ez erre nem tart igényt, ügy más szocialista szervezeteknek adja át. Az így nyert összeget a likvidátor a felszámolt szövetkezet aktivál közé sorolja. A megegyezés szerinti vételárat az átvevő mezőgazdasági szervezet saját eszközeiből fizeti ki. A vásárlást ár összegéből a likvidátor kiegyenlíti — a járási nemzett bizottság és a Csehszlovák Állami Bank Igazolása alapján a szövetkezet összes adósságát és átutalja a Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Minisztérium tartalékalapjába ez EFSZ-nek alapeszközök vásárlására adott segélyek, valamint a hitelek leírására fordított összeget. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium annak az összegnek megállapításakor, amelyet a szövetkezetnek, felszámolása után, a minisztárium tartalékalapjába kell visszatérítenie, a járási nemzeti bizottság és a járási mezőgazdasági társulás (mezőgazdasági termelési igazgatóság) ajánlása alapján tekintetbe veheti azokat az objektív okokat, amelyek az EFSZ felszámolásához vezetett és a visszatérítés összegét ezzel arányban csökkentheti. kezeti földművesek szociális biztosításáról). Ha azonban a közeli hozzátartozó, Ha a felszámolást mérleg passzív (például ha az alapfontosságú eszközöket leszállított áron kell eladni) úgy a likvidátor a mérleg lezárása előtt a járást mezőgazdasági társulás (mezőgazdasági termelési igazgatóság) útján a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumhoz folyamod- ! hat a minisztérium tartalékalapjából adandó hozzájárulásért, hogy a szövetkezet kötelezettségeit ki tudják egyenlíteni. Ebből az alapból egyen- j líti ki a szövetkezet adósságait, beleértve a munkakapcsolatokból adódó kötelezettségeket is, amelyek csaik a felszámolás után derülnek ki. A szövetkezeti tagok tulajdonjogainak rendezése Ha az átvevő szervezetnek a tagok j által a szövetkezet közös gazdaságába J hozott egyes gazdasági épületekre nincs szüksége s ezeket nem veszi át, úgy az ilyen gazdasági épületeket a szövetkezeti tag kérésére nelki vlszszaadják. Abban az esetben, ha ezen épületek átvételét a szövetkezeti tag visszautasítja és lemond róluk a szövetkezet javára, akkor a likvidátor az épületeket eladhatja más érdeklődőknek és az így szerzett összeget a felszámolt szövetkezet aktivál közé sorolja. A tiikvidátor kifizeti a szövetkezeti tagoknak beruházási kölcsönök maradékát. Ha a felszámolt szövetkezet összes j kötelezettségének kiegyenlítése, a minisztérium tartalékalapjának . javára befizetett törlesztés és a szövetkezetnek az utolsó évben kapott állami hozzáiárülés kiegyenlítése után még marad a szövetkezet tartalékalapján bizonyos pénzösszeg, akkor e pénzösszeget a likvidátor a szövetkezeti tagok között osztja szét aszerint, hoigy a legutolsó évben milyen mértékben vették ki részüket a közös munkából; a nyugdíjas tagok esetében pedig a nyugdíjazásuk előtti utolsó három évben felmutatott munkaaktivitásuk alapján. A járási mezőgazdasági társulás az j átadó és az sőtvevő szervezettel, valamint a helyi nemzeti bizottsággal megtárgyalja a szövetkezeti tagok munkaviszonyát érintő kérdéseket az ; állami mezőgazdasági szervezetben. ! Azoknak a szövetkezeti tagoknak, } akik térítésmentesen adták földterületüket állami tulajdonba és korukra, illetve egészségi állapotukra tekintettel az állami mezőgazdasági szervezetben nem tudnak állást vállalni, ez , a szervezet a helyi nemzeti bizottsággal történt megegyezés után ellátott- J ságuik feljavítására 0,5 ha földterületet, a hegyvidéki és hegyaljai kör- | zetekben 1 ha területet adhat ideiglenes használatba, amennyiben ezen a földterületen maguk fognak gazdálkodni. családtag ^férje, felesége, fia, lánya stb.) elvétvé segít a szövetkezet tag- j jának munkája elvégzésében (például sürgős idénymunkákban] a gyakorlatban megengedett, hagy munkája jutalmát a szövetkezeti tagra hagyja. Az ilyen rendkívüli és csak néha előforduló segítség az adott helyzetben szükséges és a szövetkezet előnyére van. Nehezen lehetne ellenőrizni, mennyi munkát végeztek az ilyen segítségadásnál, s ezért nem lehet elvárni a szövetkezettől, hogy ilyen esetekben a munkadíjat szétír ja. Mivel csak egyszeri kisegítésről van sző. ezáltal a szövetkezeti tag havi jutalmának átlaga annyira nem emelkedik, hogy ez észrevehetően megmutatkozzék bevételének növekedésében. A velünk közöltekből az tűnik ki, hogy ez Is ilyen eset, s ha ez tényleg így van, akkor a szövetkezet eljárásban nincs semmi hiányolni való. Rendeljétek meg időben a melegágyakhoz szükséges nádtakarókat! Minden mennyiségben szállítunk, nagykereskedelmi áron! EFSZ GBELCE, Nővé Zámky-i járás. Válasz egy kérdésre Az EFSZ tagja vagyok és a 64. életévemet taposom. Csak jövőre mehetek nyugdíjba. Már nem tudok úgy dolgozni, mint a fiatalok, s ezért csak a legnagyobb erőfeszítésser tudom a szükséges műszakokat ledolgozni, hogy ezt a nyugdíjba beszámíthassák. Férjem már 70 esztendős és 1964 óta aggkor! nyugdíjat kap. Bizony már ő sem tud dolgozni és csak néha, rövid időre megy segíteni a szövetkezetbe. A múlt év tavaszán talán 6 napon keresztül segített nekem a répában és ősszel néhányszor, hogy a háztartás munkáit is el tudjam végezni. Ez a segítsége az egész évben talán 20 napot tett ki összesen. Azonban állandóan nem tud dolgozni, mert szívbajos. Nekem viszont idült reumám van. A férjem által ledolgozott munkamennyiséget a szövetkezet nekem fizeti meg, mondván, hogy ezt nem érdemes külön elszámolni. A szövetkezeti tagok egyike azonban úgy vélt, hogy ez nem helyes, és hogy ezt nekem le kell vonni a keresetemből! Nem szeretnék senkit sem megkárosítani, vagy törvénybe ütköző szabálysértést elkövetni, de nekem úgy mondták, hogy a szövetkezet felel a kifizetések helyességéért. Tanácsot kérnék arra, mi a helyes Ilyen esetben. Jelige: „Szövetkezeti család“, FIGYELEM!!! Előnyös áron felvásároljuk az 19B9 évi termésből beérett Makói és Vsetatskái fajta vöröshagymát! Kérjük azokat a mezőgazdasági üzemeket, amelyek kedvező árajánlatunk mellett akarják vöröshagyma-termésüket értékesíteni, szándékukat — szerződéskötés céljából — írásban közöljék „Vöröshagyma“ jeligével szerkesztőségünkkel! Felvásárolunk nagyobb mennyiségben — kedvező áron — 1969-es termésű fekete ribizlit! A szerződéseket már most, tehát előre megkötjükl Ajánlatokat kérjük „Fekete ribizli“ jeligével a szerkesztőségünkbe! FELVESZÜNK: KŐMŰVESEKET, ÁCSOKAT ES MUNKÁSOKAT A LÉVAI TEXTILKOMBINÄT ÉPÍTÉSÉHEZ. Jó kereseti lehetőségek! Érdeklődők jelentkezzenek az építkezés személyzeti osztályán, Léván (a vasúti állomás mellett) MatuSíková elvtársnőnél. Tel. 36-70 P R I E M S T A V, n. v., B r at i s 1 a v a, Volgogradská 10. Eladunk fajtiszta pekingi napos kacsákat! A szállítás módja és az ár megegyezés szerinti 2 %-os bonifikációt biztosítunk! Megrendeléseket az alábbi címre kérjük: EFSZ, OPATOVSKV SOKOLEC, okr. Dunajská Streda APRÓHIRDETÉS Szívesen gondozásba vennék az érsekójvári járásból vagy környékéről olyan idősebb nénit, akinek hozzátartozója nincs és némi anyagiakkal rendelkezik. Megosztanánk vele szeretetünket, ha ő is viszonozná, tehát családunk megbecsült tagjává válna. Az ajánlatokat „Szeretet“ jeligére kérjUk. Cím a kiadóban. Szövetkezetnél vagy állami gazdaságnál dohány, Illetve zöldségkertészet vezetését vállalnám. Dohánykertészeti képesítéssel és 14 éves gyakorlattal rendelkezem. Cím: Verbók László, Bíüa, 25!., okr. Nővé Zámky. • • • Érdeklődőknek eladok őszibarack, alma, körte csemetéket. A vevők számos fajtában válogathatnak. A fajtajellegért felelősséget vállalok. Cím a | szerkesztőségben.