Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-27 / 30. szám

Nyári

Mindenütt fellélegeztek, amikor végre oly hosszú idő után újra megeredtek az ég csatornái. Aranyat érő Jú- Husi eső volt, amelyet gyorsan elnyelt a nagyon száraz és szomjas föld.

Dél-Szlovákla mezőgazdasági üzenteiben általában alacsonyabbak a hektárhozamok, mint tavaly. Közép- Szlovákiából azonban olyan híreket Is hallottunk, hogy jónéhány szövetkéz fcetben az Idei termés az eddigi leg* gazdagabb. Nem csodáltunk, mert valóban jó a gabonatermés, különösen az Ipoly völgyében.

Galsán ’[losonci járás)' Makooinyi 'Béla szövetkezeti elnök tájékoztatott az aratásról.

— Nem akarok dicsekedni, de talán Ilyen Jó termés még nem volt a galsal határban. A 72 hektár búzából elérjük a 54 mázsás átlagot. A Mironovszkája egy öt hektáros parcellán megadta a

47,5 mázsát hektáronként. Az árpa 35 mázsa körül lesz, amelyet 80 hektáron termesztettünk. A 179 hektár gabona betakarítása Freóka Milan és Herceg Ferenc kombájnosok feladata. Napi teljesítményük eléri a 280 mázsát Is.

Tornaiján egy beszélgetést zavartunk meg, ahol a másnapi tennivalókat tárgyalták.

— Meghozták a várva-várt esőt, elvtársak — fogadott Bató János, a szövetkezet elnöke.

Kiadós eső áztatta Gömör vidék földjeit. — Legalább vagy három napig tartana — sóhajtozott Basa László, agronómus. — Tavasz óta még nem áztunk meg rendesen. Nagy volt a szárazság nálunk Is.

Beszélgetés közben kiderült, hogy a nagy szárazság ellenére Is gazdag a termés.

— Az árpából 90 hektáron 32,7 mázsás hektárhozamot értünk el, — tájékoztatott az elnök. — Búzát 130 hektáron termesztünk, ebből 78 hektár Mironovszkája, amely megadta a 46 mázsát hektáronként. Búzából 35—36

mázsás átlagos hektárhozam mutatkozik. SK—3-as kombájnnal Plszony László és Babies Péter, SK—4-essel pedig Dóbl János és Tóth József takarították be a 255 hektárról a termést.

Serkent a prémium

Rimaszombaton Deraj Ján, főmérnöktől tudtam meg, hogy a Járásban összesen 23 999 hektárról kell betakarítani a termést. Ebből 18170 hektár a szövetkezetek, 5829 hektár pedig az állami gazdaságok tulajdona.

— Búzát 14 080 hektáron termesztünk. Jelenleg a Mironovszkája fajta 7000 hektár, de a jövőben már e búzáfajtát a vetésterület 75—80 százalékán fogjuk termeszteni. A Mironovszkáján kívül a Pavlovicel, Diana, Kosúti és a Kasticel a legelterjedtebb. A Mironovszkája járási méretekben 32 mázsa körüli átlagtermést ígér, de Gömörben, Lénártfalán, Orávkán 40 mázsán felüli termés várható. Árpát 9730, rozsot 1829, zabot 3643 hektárról kell betakarítani. Ezerkétszáz hektárról kell betakarítani. 1200 hektáron termesztünk új árpafajtákat — Dvoran, Jantár, ahol 30—32 mázsás hektárhozam mutatkozik. Ha beválik, termesztését a jövőben kiszélesítjük. A gabona betakarítás gyors ütemben halad. Eddig (július 19) a vetésterület 60 százalékán végeztünk az aratással, és 35 százalékán a csépléssel. A gyors és veszteségmentes aratást elősegíti 3* anyagi érdekeltség. Azt ajánlottuk, hogy minden mezőgazdasági üzem saját eszközeiből prémiumot fizessen ki a tervezett feladatok teljesítéséért, és túlteljesítéséért a következő feltételek mellett. Egy kombájnos legkevesebb 110 hektárt takarítson be, és a szemA «?♦ •% **♦ ^

veszteség he haladja meg a 2 százalékot. A 14 napos teljesítmény alapján az SK—3-as kombájnnal 20 mázsás hektárhozam mellett 2000 mázsás teljesítményért 2000 KCs jár, 1800 mázsáért 1000 KCs, 1600 mázsáért pedig 500 KCs prémiumot adnak. Huszonöt mázsán felüli hektárhozam mellett már 2500 mázsát kell kicsépelni a 2000 KCs prémiumért. Az SK—4-eseknél nagyobb teljesítményért jár a prémium. Az említett prémiumösszeg a következően oszlik meg a betakarításban résztvevők között: A kombájnos 50 százalékot ikap, ha képesített a segédkombájnos. A kisegítő kombájnosnaik 35 százalék, a terményszállító személyzetnek 15 százalék jár. A nem képesített segédkombájnos csak 25 százalékot kap a prémiumból és ez esetben a fő kombájnos a prémium 60 százalékát kapja. A járási mezőgazdasági társulás a legjobb kombájnosokat tárgyi jutalomban részesíti, akik legalább 3000 mázsát kicsépelnek az idei aratásban, összesen 12 díj kerül majd kiosztásra 11100 korona értékben. Televízor, moped, fényképezőgépek, kerékpárok, tranzisztoros rádiók kerülnek kiosztásra. A kiértékelés és a jutalmak kiosztására szeptember elsején kerül sor a járási aratási ünnepségen Rimaszombatban. Ez alkalomból nagyszabású mezőgazdasági terménykiállítást rendezünk szeptember elseje és 6-a között a GTÄ mögött, amelyen a termelők és a feldolgozó üzemek termékei tekinthetők majd meg.

A gabonabetakarítás lassan végetér. Emberek ezrei vesznek részt az idei kenyércsatában. Fáradságot nem ismerve dolgoztak a legfontosabbért, a mindennapi kenyérért. Köszönet és elismerés munkájukért! Kajtor Pál

• Deménden és Egegen a nagy szárazság ellenére a Mironovszkája és a Bezosztája búzafajták jé termést adtak. Deménden az őszi árpa 31 mázsás hektárhozam átlagot termett, míg a búza 35 mázsát. A Peres-dűlőben 39,73 mázsa termett hektáronként. A zab és a tavaszi árpa gyengébb volt — 24 mázsa, de ennek ellenére július 15-ig a szerződéses 33 vagon gabona helyett 36,5 vagont adtak el. Két szalmaprés hordja össze a szalmát. Ezekkel a munkálatokkal kicsit késnek és hátráltatják a három DT—54-es lánctalpas munkáját a tarlóhántásban.

Egegen az őszi árpa csak 25 mázsát termelt hektáronként. A rozs 30 mázsát adott, míg a búza és a tavaszi árpa hektárhozamai egyes dűlőkről 30—40 mázsa között mozognak.

Belányi János

A Párkányi Állami Gazdaság kismuzslai részlegén is teljes ütemben folyik a dohány betakarítása. Sajnos ott is, mint a legtöbb mezőgazdasági üzemben, gyenge az idei dohánytermés.

£saknem trópusi hőség. A napkorong könyörtelenül árasztja forró lehetőt a határra. A derékig levetkőzött, barnára sült emberek izzadságtól gyöngyöző homlokára a pelyva tapad. A munka azonban a pokoli hőség ellenére is gyors ütemben folyik. A szövetkezet dolgozói fáradtságot, szabad szombatot nem ismerve végzik munkájukat.

Csallóköz népének kenyércsatája befejezéshez közeledik. Az aratási munka az utolsó szakaszba lépett. A jól megrakott pótkocsis traktorok bizonyítják az eredményes munkát. Egymás után fordulnak be a mezőgazdasági felvásárló üzemek udvaraiba. A dunaszerdahelyi igazgatóságon is hasonló a helyzet. A vártnál kisebb hektárhozam ellenére sem pihenhetnek nagyon a szorgos munkáskezek. De nemcsak a munka sok. Gond és probléma is akad bőven. Ezekről a nehézségekről beszélgettünk a múlt hét derekán Dunaszerdahelyen Tóth József igazgatóval és öllős László igazgatóhelyettessel.

— Az aratási munka gyors ütemben folyik — kezdte a tájékoztatást Tóth József. — Háromszáz kombájnnal dolgozunk. Akadt olyan kombájnos, aki öt vagont csépelt ki naponta. Munka tehát van bőven. Még szerencse, hogy nem szenvedünk munkaerőhiányban. Előfordult, hogy egy nap alatt 500 vagon gabonát is felvásároltunk. Azelőtt, ha néhanéha sikerült 100 vagont átvennünk, egy hétig vertük a mellünket, olyan büszkék voltunk.

— Amit learattunk, már tető alatt van. Bár raktárhiány miatt a szabad ég alatt is tárolunk vagy 70—100 vagon gabonát. A kevés raktár már a múltban is sok gondot okozott, azért már a legfőbb ideje, hogy felépüljön a nagylégi 20 ezer vagonos gabonasilónk. Sajnos, a munkálatok, noha éjjel-nappal folyik a betonozás, elég lassan haladnak. Eddig már tíz emeletet húztak fel, de úgy számítjuk, 1970-nél előbb aligha használhatjuk. Alistálon az idén kellett volna építeni silótárolőt, de eddig nem akadt vállalat, mely vállalta volna a felépítését.

A felvásárlók gondjai

— Ami az idei felvásárlást illeti, jóval nehezebb a helyzetünk, mint a múlt évi rekordtermés idején. Az idei hektárhozam nagyon hullámzó, 8 mázsától egészen 50-ig mozog. Ez tavaly nem volt. A búza minőségére nem panaszkodhatunk, az kiváló. Rosszabb a helyzet az árpával, mely körül sok a probléma. A kedvezőtlen időjárás miatt az árpa kemény, acélos, ezért törik, vagyis sértett a szem. A mag ugyan ép, de mivel az árpaszem száraz, a héja elhagyja. A sörgyárak ezt nagy hibának minősítik, és csak 3 százalékos hibás árpát hajlandók átvenni. Álláspontjukat azzal indokolják, hogy a héj nélküli szem penészesedik és rontja a maláta minőségét. Kértük őket, járuljanak hozzá, hogy az idei árpa legaláb 6 százalékig tartalmazhasson sértett szemet.

— Az árpa felvásárlása körül adódik tehát a legtöbb baj. Mégis egykét kivételtől eltekintve, valamennyi szövetkezet eladta. Mi az idén 100 vagonnal vettünk. Az árpa körüli problémánál figyelembe kell venni, hogy még igen nagy mennyiségű múlt évi termés van a raktárakon. Országos méretben körülbelül 10 ezer vagon II. osztályú tavalyi árpa van tárolva.

— Sajnos, nem ez az egyedüli gondunk — folytatta a két szakember. — Az anyadisznókkal és a szarvasmarhákkal is sok bajunk van. Otthon nem tudjuk eladni. Szarvasmarhát Olaszországba exportáljuk, viszont itt a vonatszerelvények kis kapacitása okoz gondot. A hizlalt anyadisznókat nem tudjuk eladni. A hús még csak igen, de a zsír nem kell senkinek.

— A burgonya terén is igen kedvezőtlen a helyzet. A nyugat-szlovákiai kerületben 600 vagon az eladatlan burgonya. Nálunk kb. 60 vagon. A hiba abban van, hogy eleinte nagy mennyiségű külföldi krumplival elöntötték a piacot és most a mi burgonyánk nem kell. A mezőgazdasági dolgozók természetesen rossz néven veszik, hogy a kereskedelem nem képes átvenni a kitermelt árut. Hiszen mindezt meg lehetett volna akadályozni. Bennünket is sokan kritizáltak. A bíráló személyek legtöbbje azonban olyan egyén volt, aki nem ismerte helyzetünket.

Még mielőtt Szerdahelyre mentünk volna, a Somorjai Felvásárló Üzemben is megálltunk egy pillanatra, ahol meggyőződhettünk arról, hogy az emberek munkáját már újfajta gépek segítik. Tóth elvtárs erről is szólt.

— Az idén üzembe helyeztünk egy 230 ezer koronás berendezést. Az új gép 6 és Vz perc alatt ürít ki egy pótkocsit. Ekecsen, Nagyszarván és Dunaszerdahelyen praktikus beöntő kosarak működnek már. Nagyteliesítményü szovjet tisztítóberendezésünk is van, mely nagyon jól dolgozik. 16 nagy szárítógéppel is rendelkezünk, de ezeket az idei nagy meleg miatt alig használtuk. Mindössze 80—100 vagont szárítottunk.

— Az idén felmerülő váratlanul sok probléma ellenére is — mondotta

befejezésül Tóth és öllős elvtárs — nem vagyunk borúlátóik és bízunk benne, hogy minden nehézséget sikeresen leküzdünk. O. V.

Együttélésből elégtelen... ?

Balogh P; Imre

Bármennyire is lesújtó tény, tudomásul kell venni, hogy Közép-Európában a huszadik század második felében, a leghaladőbbnak minősített társadalom építésének hőskorában, kölöncként nehezedik ránk a nemzetiségi kérdés megoldatlansága. Modern társadalmi viszonyok között ez több az anakronizmusnál — paradoxon! Egy bizonyos szinten alacsonyabbrendűségi komplexumot kiváltó állapot. Taposómalom, fullasztő szellemi iga!...

Ma sokan értetlenül szemlélik az eseményeket. Hát lehet ez? ... Húsz éven keresztül munkálkodtunk népeink barátságán s most mindez egy érintésre szertefoszlik? Kezdjük az egészet elölről? ...

A múltból kell kiindulnunk, az kétségtelen. Persze mindenekelőtt a történelemszemléletünket kell felülvizsgálni, szokványos kifejezéssel élve, a kor követelményeihez idomítani. A Szlovákiában élő magyar kisebbség sarokba szorítására ma is az ezeréves elnyomás elmélete szolgál. Egyre gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy ezzel az aduval akarják egyesek torkunkra forrasztani a szót. Mi viszont ügy érezzük, hogy az ilyen érvelés messze elrugaszkodik attól, amit általában marxista történelemszemléletnek szoktak nevezni. Mi úgy tudjuk, hogy a magyar munkásosztálynak, parasztságnak, értelmiségnek nem kell szégyenkeznie történelméért. Szabadságáért, jogaiért vivott küzdelmei világ-Mottó:

„A tisztességes embereknek az a nagy bajuk, hogy gyávák. Szitkozódnak, ha valami igazságtalanságról hallanak, aztán becsukják a pofájuk kát, megvacsoráznak, ágyba fekszenek és felejtenek."

(Voltaire)'

történelmi jelentőségűek. Vagy talán azoknak a bűneiért kell ma itt lakolnunk, akik a magyar szabadságmozgalmakat is elnyomták? Letűnt uralkodó osztályok vétkeiért tartsák ma a hátukat a Dél-Szlovákiában élő magyar munkások, földművesek — kommunisták? Talán mégse!... Hiszen a szlovák népet se szokták felelősségre vonni azért, mert vezetői harmincnyolc után a fasizmus uszályába rántották az országot. Vagy mi kivételes eset lennénk?... Dehogy, az ilyen érvelés mindössze arra jó, hogy a megalázottság érzetét keltse bennünk, hogy kétszer kérjünk bocsánatot, mielőtt szólnánk valamit. Itt megint egy tendenciózus eszmei platform kreálásával állunk szemben, amely korántsem a szlovák nép, a szlovák dolgozók állásfoglalását tükrözi. Persze a nacionalizmus néhány fertőzöttjének ugyancsak érdeke, hogy elhintegesse a magot s ezáltal természetesen tömegbázist teremtsen további ténykedéséhez.

A történelemszemléletről szóltunk, s ennek revideálását tartjuk elengedhetetlenül szükségesnek ahhoz, hogy alapvetően rendezzük népeink viszonyát. Úgy véljük éppen elegendő olyan történelmi tény áll rendelkezésünkre, amely népeink, nemzeteink barátságát példázza, az együttműködés végzetes szükségszerűségét reprezentálja, tehát nem árt, ha időnként ezekre is hivatkozunk!

Egy jelszó körül...

A „Madari za Dunaj!“ néhány soviniszta régi kedvelt jelszava. Egyesek szerint kétélű, úgy is érthető, hogy odaátról jöjjenek ide a magvarok ... Erre is, arra is volt már példa. Legutóbb bennünket irányítottak a másik partra. Bár most nem erről lesz sző, érdemes megjegyezni, hogy Dr. Dániel Okáli exkormánybiztos és nyugalmazott honfoglaló, ma sem tartja elítélendő cselekedetnek a Dél-Szlovákiai magyarok elhurcolását negyvenöt után. Deltát ne vitatkozzunk, soká lenne vége ... Csakhogy a lakosságcsere bizonyos mértékig új helyzetet teremtett Dél-Szlovákiában. Megértem az idetelepült szlovákok csalódottságát, amely csak fokozódott negyvennyolc februárja után. A megváltozott társadalmi viszonyok hullámverése kétszeresen érintette őket. Eleddig teljesen jogfosztott polgártársaik egyenjogúsítása természetesen pozícióvesztéssel is járt a politikai élet terén, még akkor is, ha ez az egyenjogúsítás lényegében annyit jelentett, hogy állampolgársági bizonyítványt kaptunk, és aránylag korlátozott kulturális lehetőségeket. Viszont az, hogy a magyar kisebbség képviseltette magát a nemzeti bizottságokban, a közéleti tisztségekbe megszűnt az egyoldali kiválasztás elve korántsem jelentette a szlovákok elnyomását; ezt a későbbi agyszüleményt.

Az együttélés legnagyobb akadályának mindenkor a bizalmatlanság számított, s meg kell mondanunk, hogy ez nemcsak magyar részről nyilvánult meg az Ide telepített szlovákok iránt, hanem a már régebben itt élő szlovákok részéről is. Miután a lakosságcsere megvalósítása folytán kínosan ügyeltek arra, nehogy egyetlen falu is kimaradjon a „hurcolkodás örömeiből“ arra lehetett következtetni, mintha az idetelepülő szlovákságnak egyéb szerepet is szántak volna, Valószínűleg az itt maradt magyarokra kellett hatniok „kedvezően" nemzetiségi szempontból. Ez az átlátszó taktizálás egyrészt súlyosbította a helyzetet, a bizalmatlanság egyik eredőjévé vált, másrészt megbosszulta magát. Szlovák polgártársainknak „nem ült“ a konkvisztádor! szerep, inkább a békés alkalmazkodást választották. Közben sok víz lefolyt a Dunán s az emberek mindkét partján egyéb elfoglaltságot is találtak semmint nemzetiségi vonatkozású sérelmeiket hánytorgassák, a nagyüzemi mezőgazdaság megteremtéséhez minden erőre szükség volt. de általában is egyéb társadalmi-politikai problémák tolultak az előtérbe.

A felszín alatt

A demokratizáciős folyamattal egyidőben kiderült, hogy egyebek között a nemzetiségi politikával sem volt minden rendben. Nem is lehetett. Mert mi bár serényen munkálkodtunk nédött a helyzet a területi átszervezés után, a járások megkevérése nem adott éppen okot derűlátásra. Nyilvánosan persze senki se emelt szót, továbbra is hangsúlyoztuk a barátságot, megbecsülést mindkét részről. !gy aztán nem csoda, ha egvszerre meglepett bennünket, és sokakat kellemetlenül érintett a nemzetiségi problémák ilyetén kiéleződése. A látszat azt bizonyította, hogy minden a legnagyobb rendben van. sőt idővel még nagyobb rendben lesz, csak türelem, türelem.

Nos, most azután bebizonyosodott, hogy a türelem nem terem mindig rózsát, sőt a „legrózsásabb“ helyzetben sem érdemes mindig türelmesnek lenni. A nemzetiségi kérdés felületes megoldása gyötrelmesen nehéz helyzet elé állított bennünket, annál is inkább, mert csudamőd elszaporodtak a fogadatlan prókátorok. Mindenki tanácsol, oktat, szervez, olyanok is, akiknek édeskevés közük van a dologhoz.

peink barátságán, erősítettük, mélyítettük, megpecsételtük, szavaink tompa frázisként puffantak az emberek tudatában. Légvárakat építettünk a legtöbb esetben, a barátsághoz alapvető követelmények hiányzottak. Nem volt biztos fogódzó, a lenini nemzetiségi politikát járásonként másként magyarázták, embere válogatta. De súrlódások nem voltak, aki súrlódni merészelt, kapott a feje búbjára. így aztán kaptunk mi is, kaptak szlovák polgártársaink is. Szóval hol az egyik, hol a másik ... Magyar részről néhányan fel merték panaszolni, hogy nincsenek alkotmányosan biztosított jogaink, régi kommunisták magyarázgatták, hogy a burzsoá köztársaság többet adott a kisebbségekre. Több volt a folyóirat, nagyobbak voltak a lehetőségek, következetesebben betartották a kétnyelvűséget és így tovább. Egyszóval mindannyian tudtuk, hogy ez az állapot nem lehet végleges, tenni kell valamit. Még inkább élező-Pedig most egy új, egy jobb megoldás lehetősége kínálkozik. Viszont ennek az a feltétele, hogy az érdekelteket kérdezzék meg elsősorban, hogy a kisebbségben élő népcsoport dönthessen sorsáról, megválaszthassa maga számára az utat. S ennek nem is lenne komolyabb akadálya, ha e,gyesek nem küzdenének olyan vehemensen elavult nézeteik érvényesítéséért, ha mielőbb sikerülne „kikapcsolni“ az ügymenetből a nemzetiségeket sértő propaganda bajnokait, azokat, akiknek a szemében vörös posztó nemzeteink megbékélése.

(Következik: Modus vivendi)

SZABAD Fii! DMfTVFS

3

1963. július 27,