Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-21 / 51-52. szám

Akinek kedvez a szerencse Bár téliesre fordult az idő, gyakran látunk horgászfölsze­reléssel embereket, amint mun­ka után a Vág folyó felé siet­nek. így megy ez kora tavasz­tól késő őszig. A sporthorgászat nemcsak kellemes időtöltést, szórakozást Jelent, de izgalom­mal telj pillanatokat is. Főleg akkor, ha a vízbedobott horog­ra olyan zsákmány akad, amely minden sporthorgász szívét megdobogtatja. Manapság rit­kán fordul elő ilyen esemény, de ha mégis megesik, híre futó­tűzként terjed. Ez történt november 5.-én délután, amikor Nagy Sándor­nak, a komáromi hajógyár vil­lanyszerelőjének sikerült ki­emelni a Vág folyóból — a gu­tái közúti hídnál — egy 33 ki­lós harcsát. Kezdő horgász lé­tére nagy sikernek könyvelhető el ez az eredmény. Örömét nem is igyekezett palástolni, meg­osztotta szomszédjaival, akik jókívánságaikkal halmozták el. Én egyik munkatársnőmtől szereztem tudomást az esetről, aki közölte velem, hogy lakója tegnap délután óriás harcsával érkezett haza. A hír nemcsak engem hozott izgalomba, hanem munkatársaimat is, akik közül jónéihány szintén sporthorgász. Azonnal elhatároztam, hogy személyesen felkeresem Nagy elvtársat, mert tőle akartam hallani a nagy esemény lefo­lyását. Tóth Ancikával abban állapodtunk meg, hogy este hat órakor találkozunk az előre meghatározott helyen. Pontosan érkeztem a találka helyére. Néhány perccel később Ancika is megérkezett és nagy izgatottsággal újságolta, hogy lakója ismét egy kapitális hal­lal érkezett haza néhány perc­cel ezelőtt. Szapora léptekkel igyekeztünk célunk felé, ahol az összecsődült szomszédok ál­­mélkodva szemlélték a vergődő harcsát. Magam is megcsodál­tam a formástestű halat, mely az előbbinél néhány kilóval ne­hezebbnek látszott. Amikor be­teltünk csodálatával, a házi­gazda beljebb invitált. Helyet foglaltunk, és máris szerettem volna hallani, hogyan sikerült két egymást követő napon ilyen sikert elérni. Nagy Sándor három eszten­deje horgászik rendszeresen. Hogy megszerette a horgászást, azt bátyjának köszönheti, aki sok értékes tanáccsal látta el. Ehhez hozzájárult, hogy az ár­vízkatasztrófát követő években gazdagabb volt a folyóvizek halállománya. Gyakran tért ha­za zsákmánnyal, s ez növelte horgászszenvedélyét. Később egy ócska ladikot vásárolt, de megbánta a vásárt és úgy dön­tött, hogy fölaprítja tüzelőnek. Előbb azonban aludt egyet rá, majd sok türelmet igénylő mun­kával megjavította és a gútai közúti híd közelében bocsátotta vízre, mivel itt jó horgászhe­lyek vannak. Ezután mind gya­koribb vendége lett a Vág folyó gútai szakaszának, remélve, hogy egyszer majd rámosolyog a szerencse. De adjuk át a szót Nagy elvtársnak: — November 5-én délután a megszokott időben motorra ül tem és Gútára hajtottam. A megszokott szerelést — egy 2,40 cm-es műanyagbotot, 300 méter hosszú 45-ös damilt és szakállas horgot — vittem ma­gammal. Csaléteknek pedig csí­kot használtam. Amikor fölsze reltem, vízbedobtam a horgot és szemlélődtem. Talán negyed öt lehetett, amikor kapást érez­tem és vészes gyorsasággal sza­ladt le a damil az orsóról. Mindjárt sejtettem, hogy valami rendkívüli játszódik le a víz alatt. Arról azonban álmodni sem mertem, hogy egy ilyen ha­talmas harcsa akadt a horgom­ra. Azonnal megkezdtem a ma nőverezést, ügyelve arra, hogy zsákmányom valamelyik tőke alá ne fusson. A fárasztás kö­zel egy órát tartott, de végül megadta magát a bestia. Lát­tam, amint kis buborékok jöt­tek föl a víz színére, s ez kissé megnyugtatott. Ekkor már biz­tos voltam, hogy zsákmányomat sikerül partközeibe hozni. Ezt a műveletet nagy elővigyázat­­tal végeztem, nehogy valami­lyen váratlan dolog miatt meg­hiúsuljon a hal kiemelése. Ami­kor zsákmányom partközeibe került, láttam, hogy rendkívül nagy hallal van dolgom s ekkor erőt vett rajtam az izgalom. Izgatottságomat fokozta, hogy segítségre se számíthattam, mi­vel senki sem tartózkodott kö­zelben. Egészen a partszegélyig hoztam a zsákmányt. A víz szé­léig mentem és hirtelen mozdu­lattal belevágtam az előre elké­szített kapcsot, mellyel azután a partra vonszoltam. Mire mind­ez lejátszódott, teljesen kime­rültem. De most jött a java, a 180 cm-es hal hazaszállítása. Nehezen bár, de ezt is megol­dottam. A szép zsákmány értékesíté­se nem okozott különösebb gondot. Az Európa szálló veze­tősége megvette 300 koronáért. Másnap ismét fölkereste azt a helyet, de ez alkalommal ladik­ról próbált szerencsét. Minden műveletet pontosan az előző napi szerint hajtott végre. A vízbedobott csali úgy látszik ízletes lehetett, mert rövid vá­rakozás után ismét kezdetét vette a küzdelem. A helyzet kri­tikusabb volt az előző napinál, mivel a manőverezést csónak­ból kellett végeznie. Egy kézzel a zsákmányt kellett kormá­nyozni, a másikkal pedig a csó­nakot rögzítő követ fölvonní, hogy a zsákmány után tudjon ereszkedni. Idegfeszítő percek, negyedórák teltek el, mire si­került partközeibe hozni a zsák­mányt. Ez esetben szerencséje volt, mert egy horgásztársa se­gítségére sietett és közös erő­vel partra vonszolták a második harcsát is, mely az előbbinél valamivel nehezebb volt. Ezt Nagy Sándor a 160 cm-es harcsával. Fotó: Andrlskin ). lencsevégre kaptam és elgyö­nyörködtem benne. Ojabb 300 korona ütötte a horgász markát. Nagy Sándornak nem ez az első, illetve második szép fo­gása. Az elmúlt évek alatt szá­mos kapitális halat fogott, de egyik sem vetekedhet a jelen­legiekkel. Egy alkalommal pe­dig nagy harcsa menekült el horgáról. A két hatalmas harcsa fogá­sa még mindig közszájon forog. A vélemények megoszlanak. Egyesek azt állítják, hogy eb­ben az időszakban a harcsa már nem eszik és így azt ,,ge­­reblézéssel“ foghatta. Mások viszont az ellenkezőjét vallják. Miután egyik fogásnál sem vol­tunk jelen, nehéz eldönteni, hogy melyik tábornak van iga­za. El kell fogadnunk Nagy Sándor állítását, illetve elbeszé­lését. Annyi bizonyos, hogy ke­vés ember mondhatja el magá­ról, hogy kegyesek hozzá az „istenek“. Nagy Sándor e kevés kivételek közé tartozik. Ö az, akinek kedvez a szerencse ... Andriskin józsel Ki tisztítsa a halat? A haltisztítás nem tartozik már az olyan élvezetek sorába, mint a halfogás, bár aki jól begyakorolta, annak nem okoz különösebb nehézséget. Mégis számtalan alkalommal hallhat­juk, hogy a családban vitatkoz­nak arról, kinek is kellene ha­lat tisztítani, vajon a horgász­nak-e, vagy a feleségnek, anyu­kának stb. Szerintünk a halat mindig a horgásznak kell megtisztítania. Aki szeret horgászni, szeret ha­lat fogni, az tisztítsa is meg. A horgász jobban ismeri a hal­fajtákat, mint a nem horgász feleség, anya, nővér, akire rendszerint ez a munka hárul, tudja, melyiket hogyan kell megtisztítani a pikkelyektől, hogyan kell kiszedni a belső részeket, hogyan kell feldara­bolni stb. Legalább is ezt min­den horgásznak jobban illene tudnia, mint a család többi tag­jának. Különösen vonatkozik ez a kishorgászokra, akiknek még meg kell tanulniuk a haltisztí­tást, elsősorban azért, hogy megismerjék a halak felépíté­sét, belső szerveit. A horgász, amikor felbontja a halat, egy­úttal megvizsgálja a hal gyom­rát, látja mit fogyaszt és ebből következtet arra, hogy mivel csalizzon. A kishorgászok nem egyszer keseregnek azért, hogy este, amikor nagy büszkén, boldogan hazaállítanak néhány keszeggel, anyuka nem hajlandó halat tisztítani és kidobja a zsák­mányt. Nagy csalódás ez a kis­horgász számára, hiszen ó di­cséretet várt, várta, hogy majd a család az ő általa fogott ha­lat ropogtatja vacsorára. A ki­dobott halak összetörik mind­ezeket a szép ábrándokat. Szó­val nevelési szempontból is he­lyes, ha a kishorgász maga tisz­títja meg a halakat, és akkor édesanya már szívesebben vál­lalja a sütést. A tisztítást legjobb rögtön a vízparton elvégezni. VAUAdl “ HAl/SZ 5

Next

/
Thumbnails
Contents