Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-14 / 50. szám
efKfczwrM / ESKÜSZÖM,f MOGJ/A 'YAff ES f AZ OPSZÁG YEOEIMEPE ' eopo/mmmmgem epomee. esküszöm, war a yapat HXAMYKEZfiE JVTM/ ME ft EAKtEfiEM. JEM EPO.SEM y EVP/ElY MEG MEM EElEMl/E, JEM PE/ZZ, SEM /GEPEE MEG MEM EAN/OP/E, . A VAP fElAGAsApoi JEM [ JZOE MEM EJEEK, \ JEM jzor MEM MAllGAEOK. K • /SEEM EASZ/ESOM El, V. PA EJ ZÖMEE MEß A. MM AUA MAM, VE*E/Mf UA/6EP ElES/K, MA/CS JÖ6BÉ EllEMAl(AS. fSAK/tOP MAGYAPOPSzAgOE 6E/PUAEJA A JÓPTÉ.YflEM A HAIOEEAK ßrtWEYEßE. A KAPU MÉG M///YA All, NEKEM EÉPE/AK KfllEPEK. tPKAßß KEYES OPOSZ1AN, I M/NE SOK MYUI../ZT , ZWYGfNP/A MAZAJAT YES/, 175 éve alakult meg a Magyar Tudós Társaság I7n1 >v>n az ország legkülönbözőbb hel ien egy lelkes hangú — azonos gű — levelet kézbesített a pos meghívó, hirdető levél“ nek lrój*i .. áinte csodálattal Jegyezte meg, hogy micsoda nagy erők szunnyadhatnak a magyar nemzetben, ha vallási üldözések, idegen elnyomás és pusztítások ellenére mégis számottevő tudományos eredményeket tud felmutatni. „De még sok vagyon hátra“ — Irta. „A tudományok még sok nevekedést, sok terjeszkedést kívánnak a magyar hazában, mert sokkal többre alkalmatos nemzetünk ..S ha a világosság, a tudományosság terjeszkedni akar, lehet-e azt más nyelven, mint az anyanyelven?! Tehát a Társaság — amely a levélben megalakulását hirdette, s Erdély és Magyarország tudósait, íróit értesítette erről a nagyfontosságú eseményről — kitűzi a nyelvművelésnek, nyelvkönyvek és szótárak készítésének, valamint a tudományos szaknyelv megteremtésének tervét. „Igyekezetünknek továbbá az leszen főtárgya — folytatta a levél, — hogy a tudományok többféle nemeire kiterjeszkedvén, különösen a haza földét, annak terméseit és egész állapotját és alkotmányait, régi és új történeteit esmertessük ..A közönségnek azt ígérte, hogy előbb „szakaszos darabokban“ fognak megjelenni munkájának eredményei, később újságot Indít. Aki a levelet kézhez kapta, az jórészt ismerős dolgokat talált soraiban. A meglepő inkább az volt, hogy elképzelések helyett itt már egy induló társaságnak a tervei szerepeltek a levélben, főként az, hogy a leveleket a távoli Marosvásárhelyről küldték szét. Az erdélyi kezdeményezésnek erős gyökerei voltak. Már Bőd Péter lrodalomtörténetfrásunk úttörője felismerte, hogy tudományos munkát végezni, főképp összefoglaló műveket alkotni a tudósok együttműködése nélkül, lehetetlenség. Utána Batthyány Ignác gyulafehérvári püspök szándékozott akadémiát létrehozni. Teleki Sámuel pedig a marosvásárhelyi Tékát alapító tudós főkancellár meg akarta teremteni a magyar Göttingát. Végül azonban mind az erdélyi, mind a magyarországi törekvésekhez kapcsolódva Aranka György hívta életre az első, immár nemcsak tervben létező Társaságot. Hosszú élete során (1737—1817) Aranka György a tudományos és szépirodalomnak sok nemével foglalkozott, de igazi életművének kulturális szervező munkáját tekinthetjük. Marosvásárhelyt majd Enyeden e nagy múltú Bethlen Kollégiumban tanult Kancellista lett a marosvásárhelyl királyi táblánál, és ott sajátította el — a francia műveltséggel együtt — a felvilágosodás eszméit. Aranka az 1780-as években Irta jelentős felvilágosult művét az „anglus és magyar közigazgatás egybevetésé“ről, akkor kezdett el verselni, s attól kezdve országosan levelezett. Különösen jelentős Bacsányi Jánossal a nagy költővel és a felvilágosult francia műveltségű Fekete János gróffal folytatott levelezése. Azokban az évtizedekben lett a nagyszebeni szabadkőműves páholy tagja is. A szabadkőművesség volt akkor a polgárosuló magyar vezető osztályok, a haladó írók és tudósok összekovácsolója. Aranka György — akár költészetét tekintjük, akár élete végéig folytatott kantiánus filozófálását tesszük mérlegre — nem volt kiemelkedő egyéniség, de a kor szellemi erecskéit, mint valami nagy folyam, engedte magába ömlenl. üszszegyűjtött és feldolgozott magában mindent, s mire eljött az 1790—91-es országgyűlés Ideje, és elemi erővel kirobbant a nemzeti mozgalom, ő maga is kész programmal állhatott elő. A kolozsvári országgyűlés 45. számú törvénye kimondta, hogy a magyar nyelv művelése érdekében társaságot kell alapítani. „Őfelsége“ ugyan elismerte a jogos Igényt, de a törvénycikket nem erősítette meg! Arankáék sem hagyták egykönnyen magukat. Nem fújtak visszakozőt, hanem mintegy fél illegalitásban megkezdték a működést Próba Társaság néven. A művelt és magyar érzelmű Bánffy György erdélyi kormányzó vállalta ezért a felelősséget, sőt maga lett a tiszteletbeli elnök is. Aranka volt a „főtitoknok“. Persze a zömmel csak lelkesedésből, de kevés anyagiból álló támogatás mellé, önfeláldozó, a nehézségeket vállalni kész munkatársakra, tudósokra Is szükség volt. Két enciklopédikus felkészültségű európai hfrfl tudós fogadta örömmel a felhívást. Mindketten az enyedi kollégium neveltjei voltak. Gyarmatht Sámuel (1751—1830) utóbb Bécsben tnault és az orvostudományokból doktorált, majd gyalog bejárta Németországot. Hazatérvén a költő és tudós Ráday Gedeonnak, a felvilágosult főúrnak az unokáit tanította. A Ráday család páratlanul gazdag könyvtárában Ismerkedett meg a felvilágosodással, ott alakult ki világnézete. Megismerkedett Széchenyi Ferenccel a Nemzeti Múzeum későbbi alapítójával és elmélyült barátsága Hajnóczy Józseffel, a magyar jakobinusok, Martinovicsék ideológusával. Az így már minden lránt érdeklődő Gyarmathi volt az első Magyarországon, aki 1784-ben a léghajőzással Is kísérletezett! Az évtized végén már ott találjuk Aranka mellett a nagyszebeni szabadkőműves páholyban. Mint Hunyad megyei főorvos kezdte el nyelvészeti munkáit írni, elsőként jelentkezett szaktanulmányaival a Nyelvmtvelő Társaságnál. Nagy műve, az Okoskodva tanító magyar nyelvmester 1794-ben jelent meg. Affinitás (Göttlnga 1799) című művével pedig az összehasonlító nyelvtudomány megalapítója lett, egyik kidolgozója a finnugor nyelvrokonság kérdésének. Második német országi útján már a gyárakat figyelte, részletesen leírta a gyártott gépeket és javaslatot tett az erdélyi mezőgazdaság gépesítésére. Hazatérve zilahi tanárként haladó nevelési elveiért küzdött és mostoha körülményei ellenére harmincnégy magyar és idegen nyelvű szótárnak az átdolgozásával megírta szófejtő szótárát. Életének utolsó évtizedéről alig tudunk többet a följegyzett anekdotáknál, így annál, hogy tréfás verseket írt — például csupa „e“ magánhangzóval. A Nyelvmtvelő Társaság munkásainak harmadik nagy alakja a szomorú sorsú Benkő József (1740—1814) volt. Már gyermekkorában kitűnt olvasottságával, könyvgyűjtésével. Nagybátyjának, a tudós Hermányi Dienes Józsefnek — akinek Nagyenyedi Demo kritos című anekdotagyüjteménye ma Is élvezetes olvasmány — hagyatékából sikerült megmentenie az értékes darabokat. Apja református papi hivatását folytatta Középajta faluban, Így csak autodidakta módon képezhette tovább magát. Történeti tanulmányaiban az egykorú államismereti iskolához kapcsolódott, nagy teret szentelve a hasznosságnak, a honismeretnek, az emberalkotta javak számbavételének. Fő művének, a latin nyelvű Transsilvániának csak általános része Jelenhetett meg nyomtatásban. Európa számos neves tudósának dicsérő sorai ellenére sem adtak számára lehetőséget a második, a speciális rész megjelentetésére (a megyék, a székely székek részletes történeti, termelési és gazdasági monográfiái kéziratban maradtak), de meghívták a székelyudvarhelyi kollégium tanárának. Ott alkalma nyílt rá, hogy kellőképpen hangsúlyozza a természettudományos oktatás fontosságát. Akárcsak történészként, a természettudományokban, a botanikában is gyűjtötte és rendszerezte anyagát, s a nagy rendszerező Linnét választotta példaképül. Kézikönyvet szerkesztett Füvészetí Szikra címmel, és megírta hatalmas rendszerező művét — az azóta sajnos kéziratban elkallódott — Flóra transilvanica-t. Műveit alig tudta megjelentetni, értékes kéziratai elvesztek. Levelei — hiszen a kor legfőbb tudományos „módszere“ a levelezés és a gyaloglás volt — máig összegyűjtetlenül hevernek. Az egyre fokozódó rágalmak és a mellőztetések egy ekkor már európai hírű, sőt külföldön a hazainál jobban ismert tudóst sújtottak. Benkő amiatt érzett elkeseredésében, hogy ellenségei nyomására el kellett hagynia tanári katedráját és nem tudta ellátni tíztagú családját, az alkoholban keresett vigasztalást. A Nyelvmtvelő Társaság megalakulása még egyszer viszsza tudta adni életkedvét, ambícióit, s megcsillant számára a remény, hogy felhalmozott kéziratait kiadhatja. Tudományos ismeretterjesztő cikkeket Irt, halotti búcsúztató prédikációkban szellemesen természettudományos hasonlatokkal élt, a gyászolók figyelmét felhívta egy-egy értékes műre. Arankával járta a Székelyföldet, gyűjtötte a történeti anyagot, az okiratanyagot. De a Társaság megszűnése után végképp kicsúszott Iába alól a talaj. Az idős ember teljesen munka nélkül maradt. Ekkor különböző felekezetű fiatalok összeesketését végezte titokban. Ezért életfogytiglani börtönre ítélték. Életében talán először volt „Háromkirályok“ szerencsés: perét húzták-halasztották — ő pedig meghalt, mielőtt bebörtönözték volna. A mindig magyar ruhában járó, egész életében pipázó Aranka a kaleidoszkóp módjára sokszínű Gyarmathi és a kétségbeesés és remény között tántorgó Benkő: ők voltak a Társaság atlaszai. Mindhármukat éppen sokoldalúságuk miatt, mindenhez kapkodó dilettánsnak nevezhetnénk, de a felvilágosodáshoz hozzátartozott ez a ma már elképzelhetetlen enciklopédikusság. A XVIII. század az ész, a ráció mindenhatóságát és csalhatatlanságát hirdette. E hit megrögződését segítette a tudományok, főként a természettudományok fejlettsége, melyek így lehetővé tették, hogy egy ember is egyszerre több területen működjön tudományos alapossággal. Munkakedvük az első négy-öt évben hágott a legmagasabbra. Akkor még volt rá remény, hogy az udvar ellenséges magatartása előbb-utőbb fölenged és — Aranka szavaival — „a szent sétálások“-nak mielőbb végük lesz. Egyértelműen politikai jellegű kifogást nem is emelhettek Aranka és a köréje gyűlt erdélyi gárda ellen. A bécsi udvar azonban elég veszélyesnek vélte a kulturális köntösbe jelentkező nemzeti törekvéseket is. Az idő pedig egyelőre az ő malmára hajtotta a vizet. Az anyagi nehézségek, az eredménytelenül múló évek és a fokozódó kilátástalanság a legnagyobb lendületet Is lefékezte. Fotó: Zdeno Kruzinsky) A Társaság majdnem egy évtizedig szabályosan akadémiai szintű gyűléseket tartott: a titkár beszámolt a működésről, a tagok felolvasták a tanulmányaikat, új terveket dolgoztak ki és mindezt jegyzőkönyvekben rögzítették. Az első három év múltán még egy kötetet Is ki tudtak adni. A követ kező kötet már nem jelenhetett meg. A Kéziratkiadó Társaság — amely tagjait és munkáját tekintve nem is választható külön a Nyelvmtvelő Társaságtól — ugyancsak egy művel Jelentkezett: Eder József Károly szerkesztésében az összegyűjtött történeti forrásmunkát két kötetével. A századfordulón a Társaság életében veszteglés állt be, és végül az 1806. március 5-1 ülés után tagjai többé össze sem jöttek. A reformkor előtti legsötétebb reakció évei következtek; ennek hullámai a távoli Erdélyig Is elhatottak. Hiába próbálkozott Döbrentei Gábor, majd Bölönl Farkas Sándor a Társaság felélesztésével, ez nem sikerülhetett nekik. Később Széchenyi István vette át a stafétabotot: megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát. (ÉT + BG)
