Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-07 / 49. szám
Csillo gó-villo gó nászrahívás MOTTO: A természet mindent bölcsen elrendezett. Az örök rendet csupán avatatlan, kontár emberkéz bolygatta meg, amikor durván belenyúlt és javítani igyekezett rajta... Friedrich Schiller Ha a nagy német idealista fájdalmasan utópisztikus világszemlélete ma már bizonyos mértékben meghaladottá is vált, aok tekintetben még mindig helytállónak kell azt elismernünk. Például szolgáljon ehelyütt néhány alacsonyabb rendű állatnak szinte meglepő készsége, tehetsége, ahogyan rejtekhelyének hollétét felfedni, párzási gerjedelmét fitogtatni képes. £s hasonlítsuk össze az apró rovarok „jelentkezési“ módszerét a magasrendű embernek, a kultúrlénynek rafinált, de gyakran félszegen-otrombán sikerülő szerelmi keltetésével. Fényárban úszó állatvilág A szakirodalomban egyre gyakrabban olvashatunk világító állatok fényforrásának kutatásáról. Allatpszichológusok, biológusok, sót színházi világítástechnikusok tanulmányozzák többek között a jánosbogarak százféle változatának világító szerveit. A tudósok kénytelenek elismerni, hogy amíg az ember gyártotta izzólámpa a belevezetett energiának csupán 10 százalékát képes fénnyé változtatni, addig az ún. ' tűzlegyek 98 százalék erejéig hasznosítják energiakészletüket. De miért is világítanak ezek a rovarok? A forró * nyári éjszakákon nálunk is látható, lidércfényként imbolygó jánosbogarak elsősorban „háztüznézőre“ használják fénylövellő berendezésüket. Amíg a fűben settenkedő nőstények tündöklésük fényözönével vonják magukra a figyelmet, addig a levegőben keringő hímek kiszemelik a szerintük legcsábítóbban ragyogó „világítótornyot“, amely előtt azután leereszkednek. — Igen ám, — tehetnénk fel a kérdést — de hogyan ismerik fel fajtabéli párjukat a hímek, nevezetesen a trópusokon, ahol hozzávetőleg vagy kétezerre becsülik a világító rovarok féleségeit? Lángban álló mangófák A Dél-Amerikából származó ún. fekete világítóbogár hajszálpontosan 5,7 másodpercnyi időközökben lövelli magából a fényjeleket párzási szándékának közlésére. Ha azonos fajtájú nőstény akarja felfedni rejtekhelyét, hasonló, de csak 2,1 másodpercnyi közökben ismétlődő fénylövellésekkel válaszol a leánykérő hímnek. De ha egy árnyalattal előbb vagy később villózik, elveszti minden párzási esélyét. Az ember •záinárá érthetetlen időérzékkel rendelkező hím ilyenkor idegen fajtabélinek véli a „hanyagul válaszoló“ nőstényt és egyszerűen — elkerüli. Dél-amerikai rokonaiknál is tömegesebben telepednek az indiai Gangesz folyó partmenti fáira az ottani világítóbogarak. Alig ereszkedik le a trópusok alkony nélküli sötétsége, ütemesen viliózni kezdenek a mangófák koronáin gubbasztó nőstények. Valamennyien egyszerre, hajszálpontos időközökben sugározzák szerelmi sóvárgásukat a rejtelmes éjszakába. A levegőben portyázó hímek pedig több kilométer távolságból felismerik fajtabéli párjukat és rajokban lepik el mátkájuk ígéretes nyoszolyáját (távol-keleti utazásom során Kalkutta közelében szerencsés szemtanúja lehettem ennek a minden képzeletet felülmúló, tündéri fénypompának J. Luciferin és luciferázis Egyes mélyvízi állattal ellentétben a jánosbogarak maguk állítják elő fényszükségletüket. Szorosan egymás mellett fekvő két mirigyükben kétféle vegyi szubsztanciát, állagot termelnek: a luciferint és a luciferázist (az elnevezést alighanem a Lucifer szóból vezették le). Magától azonban még a kettő keveréke sem világít, hanem csak az említett szerveknek oxigénnel történő alapos átszellőztetése és magnézium-ionok hozzákeveredése után. A gyújtás egy idegvezetéken és az agyból történik. És ennek a folyamatnak a mibenlétét szeretnék most a tudósok ellesni, hogy az eddiginél olcsóbb eljárással fényforrásokat lehessen létesíteni. Két amerikai biokémikus, Seliger és McElroy, vegyileg elemezte és mesterséges úton is előállította a jánosbogarak luciferinjét. Lényegesen bonyolultabbnak tűnik a luciferáziá reprodukálása. Kérdés azonban: Hogyan keletkezett az állatok világító képessége? A probléma taglalása során meglepő eredményekre jutott a braunschweigi Schalter professzor. Szerinte az első élőlények egy mocsárgázból, ammóniából, hidrogénből és vízgőzből álló ős-atmoszférában jöttek létre évmilliókkal, esetleg évmilliárdokkal ezelőtt. Ezek alapján a világon elterjedő oxigénnek méregként kellett hatnia az őslényekre, egysejtüekre. Schaller tanár szerint az állatok akkoriban csak úgy vészelhették át a számukra végzetessé váló időszakot, ha ártalmatlanná teszik, azaz vegyi összetételeiben semlegesítik a gyilkos oxigént, ami által viszont tetemes mennyiségű energia szabadult fel. Mit tettek tehát? Mivel a fölös hőenergiát nem tudták levezetni, fénnyé változtatták. Így a csodaszép tűzijáték, amelyben nyári éjszakákon — szerényebb keretek között — mi is gyönyörködhetünk, nem egyéb, mint egy letűnt korszak állatvilágának élethalálharcából fennmaradt jelenség korcs csökevénye. A közeljövőben majd elválik, vajon képes-e az ember a pöttömnyi jánosbogarak évmilliós titkát maradéktalanul feltárni és a tudomány gyakorlati szolgálatába állítani. Kozics Ede A fagy Itatása a konyhák!! lekben A konyhakertekben tetelő zöldségfélékben komoly károkat okozhat a fagy. Az ősszel elültetett fokhagyma a fagy hatása következtében felemelkedik, hogy a nedves föld a fagy következtében térfogatában megnövekedik és — mivel lefelé nem tágulhat — felfelé emelkedik. Természetesen a fokhagymagerezdeket vagy a magokat is magával viszi, vagyis a fagy a hagymát „felhozza“. Az ilyen hagymát a fagyok elmúltával vissza kell nyomkodni a földbe. Még érzékenyebb károk származnak a kertben a fagy felengedésekor és a hé olvadásakor. Ha a saláta, a paraj, a sóska és egyéb telelő konyhakerti növényünk ágyásában megáll a víz, és ott időnként megfagy, növényeink menthetetlenül elpusztulnak, tövük kirothad. Éppen ezért gondoskodnunk kell arról, hogy az ágyásokról az olvadó hólevet levezessük. Amíg a téli fagyok be nem köszöntenek, a dália kertünk legszebb virágai közé tartozik. Fotó: N. Kovács
