Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-30 / 48. szám
c^oOraonnüűC^n szemle 50 éves a Magyar Szocialista Munkáspárt Az elmúlt héten ünnepelte Magyarország népe a Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulásának 50. évfordulóját. A budapesti ünnepi ülést Biszku Béla a párt elnökségének tagja vezette. Többek között megemlítette, hogy az évforduló alkalmából számtalan üdvözletét kaptak a világ kommunista és munkáspártjaitól. A megnyitó után Kádár János a párt első titkára tartott ünnepi beszédet. Hosszasan foglalkozott a párt megalakulásának körülményeivel, a kommunisták harcos kiállásával és megemlítette, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom a magyarországi proletárokat is határtalan lelkesedésre keltette és ennek nyomán alakult meg 1918. november 24-én a kommunisták magyarországi pártja. A párt harca hozta létre a Magyar Tanácsköztársaságot is, amely bebizonyította, hogy a proletár forradalom, a proletár diktatúra nem speciálisan „orosz jelenség“, hanem követhető és követendő példa más orszá gok munkássága számára is. Kádár elvtárs ezután hangsúlyozta, hogy a fél évszázados párt mindig következetesen harcolt a marxizmusleninizmus eszméiért és a munkásosztály hatalmáért, valamint a párt vezető szerepéért. Beszédében többszőr kiemelte e harc internacionalista jellegét és többek között azt mondotta, hogy bár az egyes országokban a szocializmushoz vezető út bizonyos fokig eltérő lehet, a szocializmus a világ eddig leghumánusabb rendszere és a szocializmushoz nem új jelzőket kell toldogatni, hanem inkább a meglévő szocialista eszméket kell tovább fejleszteni, tökéletesíteni. Nemzetközi kommunista találkozó májusban be. S bár a jövőben is számolni kell azzal, hogy egyes pártoknak más nézeteik lehetnek, azonban ez nem zárja ki az imperialista ellenes egység kialakítását. A világértekezlet fő feladata ugyanis az lesz, hogy megteremtse a pártok egységét és az öszszes haladó erőket az imperialista ellenes harc szolgálatába állítsa. Persze számolni kell azzal, hogy néhány párt ismét nem jelenik meg Moszkvában. Ezek közé tartozik a kínai és albán párt, azonban ez nem jelenti azt, hogy emiatt az egység ne jöhetne létre. A lényeg ugyanis az, hogy a már említett eltérő nézetek ellenére is kialakuljon a kommunista és munkáspártok olyan egysége, amely sikeresen harcol az imperialista törekvések ellen. Kormányalakítási tárgyalások Olaszországban és Albániát is. A NATO stratégái rendkívüli védelmi tervek kidolgozását sürgetik Jugoszlávia, Albánia és Ausztria számára arra az esetre, ha felmerül a szükség, hogy segítségükre siessenek. A lényeg az, hogy a különös doktrína kihirdetése után a NATO tagállamainak olyan szándékai vannak, hogy á védelem ürügyén beavatkozhassanak bármely európai ország ügyeibe. Az Atlanti Tömb agresszivitásának fokozása érthetően aggodalmat és nyugtalanságot keltett azok között, akiket egyáltalán nem csábít az a távlat, hogy kalandokba sodorhatják őket. Az osztrák külügyminiszter november 17-én és 20-án határozottan kijelentette, hogy nem igényli a NATO védelmét, mert nemzetközi státuszának alapját az állandó semlegességet biztosító 1955-ös államszerződés képezi. A finn külügyminiszter, akinek országát szintén közbeeső országnak tartják és úgy vélték, hogy szüksége lesz a NATO védelmére, november 17 én szintén kijelentette, hogy országa továbbra is ragaszkodik a semlegességhez és nem kér a segítségből. A kommunista és munkáspártok budapesti találkozóján, ahol mintegy 67 párt képviseltette magát, elhatá rozták, hogy a kommufiista és munkáspártok világértekezletét 1969 májusában tartják Moszkvában. Amint ismeretes, a világértekezletet már meg kellett volna tartani idén november 24-én, de a csehszlovák események miatt el kellett napolni. A világértekezlet előkészítő bizottságának utolsó ülése március 15-én lesz Moszkvában. A különböző bizottságok már dolgoznak a világértekezlet dokumentációs anyagjain. A burzsoá újságírók még nemrég a Gellért szállói tárgyalásokról azt írták, hogy az egyes kommunista és munkáspártok különböző nézetei miatt nem lesz világértekezlet. Jóslatuk tehát nem vált Rómából érkező Jelentések szerint az olasz keresztény demokraták koalícióra készülnek. Minél előbb abba a helyzetbe akarnak kerülni, hogy ismét koalíciós tárgyalásokat folytathassanak a szocialistákkal és a köztársaságpártiakkal. Az Olasz Kereszténydemokrata Párt országos tanácsának ülése visszautasította Rumor és a párt vezetőségének lemondását. Mint ismeretes, a párt főtitkárának és vezetőségének lemondását az váltotta ki, hogy Morc, a volt középbal kormány miniszterelnöke előzőleg kijelentette önálló álláspontra akar helyezkedni és ezzel megingott az a többség, amely az 1967-es milánói kongresszus óta kormányozta a pártot. Nagy meglepetést idézett elő, hogy Saragat köztársasági elnök annak ellenére, hogy a keresztény demokraták több vezetőjük nevét terjesztették elő, mint esélyeseket a kormányelnöki posztra, a szocialista párti Sandro Pertinit, a Képviselőház elnökét bízta meg azzal, hogy az új kormány megalakítása érdekében puhatolódzon. Pertini egyébként 72 éves, a szocialista Avanti című lap főszerkesztője volt két ízben és a második világháború idején partizánként harcolt a németek ellen. Az olaszországi fejlemények arra engednek következtetni, hogy a kormányválság rövidesen megoldódik. Bécs ás Helsinki nem kér a NATO új doktrínájából Amint ismertes a NATO új doktrínája védelmet Ígér olyan „közbeeső országoknak“ is, amelyek szerintük szakadár kommunista országok, esetleg semleges államok. Ezek közé sorolták az utóbbi Időkben Jugoszláviát Haladó pártok betiltása Maliban A mali katonai puccs után egyre jobban jobbra tolódik az ország. A Nemzeti Felszabadítási Katonai Bizottság rendeletéi értelmében a pártbizottságoknak és a társadalmi szervezeteknek nem szabad folytatni eddigi tevékenységüket. Ezenkívül a bizottság követeli, hogy a lakosság szolgáltassa be a nála lévő lőfegyvereket. A bamakói rádió szerint, feloszlatták a Nemzeti Szakszervezeti Szövetséget és egyidejűleg megszűnnek a helyi szakszervezeti egyesületek is. Előbbi hírek szerint az új katonai rezsim betiltotta a Szudáni Unió Párt, a nőszövetség és az ifjúsági szervezet működését. Az izraeli kormány fokozza a partizánok elleni harcot A közel-keleti helyzet továbbra is a világ érdeklődésének központjában áll. Abba Eban izraeli külügyminiszter hivatalosan is bejelentette, hogy az amerikai kormánnyal megegyeztek az Izraelnek szállítandó Phantom típusú repülőgépek szállításáról. Riad egyiptomi külügyminiszter ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy sajnálatos ez a tény azok után, hogy Eskol izraeli miniszterelnök hivatalosan bejelentette, hogy Izrael nem hajlandó kivonulni az arab területekről. Most már világos, hogy Gunnar Jarring közel-keleti missziója azért jutott zsákutcába, mert Izrael nem hajlandó teljesíteni a Biztonsági Tanácsnak a megszállt arab területek kiürítésére és az agresszió beszüntetésére vonatkozó határozatát. Egyébként Izraelben a Jeruzsálem! bombarobbanás után fokozzák a partizánok elleni harcot. ,NAT0-hét' Brüsszelben Az Atlanti Paktum katonai szövetségének megerősítése és az Észak-atlanti Szerződés jövőjét illető optimizmus jegyében ért véget szombaton Brüsszelben a NATO rendkívüli közgyűlése és miniszteri tanácsülése. Augusztus 21. előtt, vagyis az öt szocialista ország közös csehszlovákiai fellépését megelőzően, a legsötétebb pesszimizmus uralkodott atlanti berkekben. „A NATO fénye megkopott... Amint enyhül a hidegháború és növekszenek a vietnami forró háború befejezésének lehetőségei, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy a katonai nyomás, amely eredetileg összehozta a NATO-t, nem jelent többé összeforrottságot, fenntartó erőt“ — írja júniusban a tekintélyes amerikai kommentátor, Sulzberger, az International Herald Tribuneban. Az atlanti vezérkarban alig titkolt aggodalommal tekintettek a NATO decemberben esedékes rendes évi közgyűlése elé. Annál is inkább, mert a húsz éve kötött szerződés 1969. áprilisában lejár, s a megújítás küszöbén azzal is számolni kezdtek, hogy Franciaország, (amely már korábban kilépett a paktum katonai szervezetéből) esetleg bejelenti teljes elszakadását. Ez pedig beláthatatlan követ kezmények láncolatát indította volna el. A csehszlovákiai események után derűlátás váltotta fel a borúlátó fontolgatásokat. Felvillant a remény, hogy ismét megtalálják a „szovjet fenyegetéstől való félelem cementjét, amellyel összeragaszthatják a NATO széthulló darabjait. A „félelemkampányban“ Kiesinger bonni kancellár járt az élen. De miközben „az NSZK súlyos veszélyeztetettségéről“ beszélt, óvatlanul elárulta magát: „Az európai status quo megőrzésére irányuló szovjet törekvéssel szembe kell szegezni azt az eltökéltséget, hogy megváltoztatjuk ezt a status quot.“ (1 ! I) A múlt héten lezajlott NATO-tanácskozások valóban „a félelem nélkülözhetetlen kötőanyagának“ erősítése, a hidegháború és az antikommunizmus szellemében zajlottak. De azért olyan messzire nem merészkedtek a tervezésben, mint Kiesinger kancellár. Tény viszont, hogy korábban remélni sem mert egyetértést sikerült elérni a NATO-országok között a paktum megszilárdítása, fegyveres erőinek növelése, úgynevezett védelmi ügynökség létrehozása és egy NATO kormányfői értekezlet összehívása ügyében. S a jelek szerint nem voltak teljesen eredménytelenek azok az erőfeszítések — a politikai nyomás legkülönbözőbb formái —-, amelyekkel Franciaországot próbálták rávenni a szorosabb együttműködésre. Tizenkét évvel ezelőtt a „magyar ügyben“ vélték megtalálni a kommunístaellenes kötőanyagot, most a „csehszlovákiai fejleményeket“ használják a vietnami háború okozta katonai-, politikai-, pénzügyi-, erkölcsi válság ellensúlyozására, a NATO szétzilált egységének helyreállítására. Talán nem túlzott merészség azt jósolni, hogy a most kibontakozó újabb hidegháborús offenzíva ismét csak a NATO idült belső ellentmondását: az amerikaiak nyugat-európai katonai-politikai hegemóniájának kérdését veti majd fel még élesebben. (köves) Spanyol újságírók a kibontakozásért Francisco Franco generális hosszú uralkodása alatt a spanyol sajtót és az ellenzéket rövid gyeplőre fogta. Azonban két évvel ezelőtt megcsillant a remény fénye. Franco kormánya megszűntette a sajtó cenzúra néhány formáfát és új sajtótörvényt fogadott el. Tény, hogy a sajtó bizonyos fokig szabadabban Írhatott. Azonban, amint az alábbi példák is bizonyítják, a sajtószabadság Spanyolországban még igen szűkre van szabva. Az elmúlt három évben a spanyol kormány hét újságot szüntetett meg. Ezenkívül hét újságíró ellen adott a bíróságnak olyan adatokat, amelyek FRANCIAORSZÁG DILEMMÁJA Tavaly november óta egyre gyakrabban ismétlődnek Nyugaton a pénzügyi válságok. Egy évvel azelőtt a font sterlinget devalválták, vagyis csökkentették aranyfedezetét Az idén márciusban a már régen túlértékelt dollár válsága tört ki. Rövidesen utána újból megrendült az angol font helyzete. Ezt a megrázkódtatást Nagy- Britannia kormánya csak további külföldi kölcsön igénybevételével, a behozatal korlátozásával, munkabérbefagyasztással igyekezett fékezni. Üjabban a francia frank lett „nagybeteg“. A francia pénzügyi válság okai A nagyburzsoázia politikusai szerint, a frank értékhanyatlásának oka a májusi és júniusi hatalmas sztrájkokban rejlik, mivel a munkabéreket átlagban 15 százalékkal kellett emelni és a munkabeszüntetések folytán kiesett az évi ipari termelés több mint 5 százaléka, leromlott az ország fizetési mérlege és jelentékenyen felduzzadtak a költségvetési kiadások. Ez meggyőző gaullista érvelésnek néz ki, de még csak nem is féligazság. Hiszen a munkabérek feljavításáért és egyéb szociális vívmánypkért folyt harc csupán felelet volt az inflációra, a nagyburzsoázia profitéhségét kiszolgáló gaullista politikára. A valóság az, hogy a francia nagytőkések bizalma megrendült és a sztrájkhullám után a francia tőke mind erősebben áramlott ki külföldre, elsősorban Nyugat-Németországba és Svájcba, ahol a spekulánsok a szilárdnak tartott márkára és g SZARAD FÖLDMŰVES 1968. november 30. aranyra váltották át frankjaikat. Franciaországnak a május-júniusi sztrájkok előtt még kb. 6 milliárd dollár deviza-, és aranytartaléka volt, közben majdnem a felére csökkent. A romló fizetési mérleg mellett 11 és fél milliárd frankra rúg a költségvetés hiánya. A gaullista kormányzat mit sem tett, hogy a tőkekiáramlás megakadályozásával hozzájáruljon a gazdasági élet szilárdításához. Egyes iparcikkek, mint pl. az acél, a gépkocsik,' a textiláruk behozatalának korlátozása, a bankkamatláb emelése kevéssé volt hatásos. Nem marasztalta a „biztonságot“ kereső tőkét. Nehezítette Franciaország helyzetét, hogy ez év július 1-ével a közöspiacon belül megszűntek a vámok, ami súlyosbította a francia nagyipar versenyfeltételeit. Keserves kúra A gaullista kormány kiutat keresett. Az ún. Tizek Klubjában, amelyek tagjai tudvalevőleg a legnagyobb arany-, és devizatartalékokkal rendelkező kapitalista államok (az USA, Nyugat-Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia, Kanada, Japán és Svédországi lázas tanácskozások folytak Bonnban, miképpen lehetne a frank válságát megoldani. Kézenfekvőnek tűnt egy 14 százalékig menő leértékelés. Kétségtelen azonban, hogy ez csakhamar láncreakciót váltott volna ki, azaz a többi nyugati országokat is devalvációra bírhatta volna. Hosszas eszmecserék után végülis a Tizek klubjának pénzügyminiszterei és legybank-kormányzói hozzájárultak, hogy Franciaország — főleg az Egyesült Államok és Nyugat-Németország segítségével — 2 milliárd dollár kölcsönt kapjon, amennyiben megfelelő intézkedéseket tesz nehézségeinek áthidalására. További 1 milliárd dollárt a Nemzetközi Valutaalap bocsájt Franciaország rendelkezésére. Ez a megoldás nyilván elfogadhatónak tűnt De Gaulle számára, aki már eleve kijelentette, hogy leértékelésről szó sem lehet és hogy a francia kormány módot talál a frank „becsületének“ helyreállítására. De Gaulle azzal az indoklással hárította el a devalváció gondolatát, hogy a leértékelés veszedelmesen fokozná az inflációt, csakhamar elnyelné a munkások által kiharcolt béreket, szétzilálná a gazdasági életet. Ez kétségtelenül igaz, de a tábornok elhatározását főleg politikai szempont sugallta. A gaullista rezsim elsősorban azért vetette el a leértékelést, mert ez még inkább megerősítette volna a közöspiac gazdaságilag amúgyis legerősebb tagjának Nyugat-Németországnak a pozícióját. Figyelemre méltó, hogy a megszavazott kölcsön hatása alatt De Gaulle a nyugati szolidaritás hangsúlyozása mellett ezúttal korántsem annyira Nyugat-Németországnak bókolt, mint inkább az Egyesült Államok és Nagy-Britannia iránti „barátságát“ juttatta kifejezésre. Ami a kölcsön nyújtásához kötött „megfelelő intézkedéseket“ illeti, Couve de Murville, a francia kormány miniszterelnöke már bejelentette, miképpen akarja á jövő évben 5 milliárd frankkel lefaragni a költségvetési hiányt és hogy mit tesz a kormány Franciaország gazdaságának konszolidálása érdekében. A legfontosabb intézkedésekhez a devizagazdálkodás szigorú ellenőrzése, a behozatal korlátozása, a kivitel adókedvezményes támogatása, a közmunkákra és a közoktatásra szánt összegek megnyirbálása, a katonai kiadások bizonyos korlátozása, az adók erélyes behajtása, az árak és bérek ellenőrzése tartozik. Maga De Gaulle tábornok kijelentette, hogy nem fogja megtűrni, hogy a munkásokat felvonulások, tiltakozó tüntetések térítsék el munkájuktól, szóval szigorú rezsimet helyez kilátásba. Problematikus kilátások Mint a tapasztalatok mutatják az ár-, és bérellenőrzést, illetve befagyasztást még sehol sem sikerült megvalósítani. És csak a csodával volna határos, ha ez éppen Franciaországban történnék. Már önmagában az államosított vállalatoknak nyújtott szubvenció megvonása és a versenyképesség előmozdítására irányuló tőkekoncentráció nem kis feszültség forrása lehet, mikor Franciaországnak már amúgyis hozzávetőleg egy millió munkanélkülije ven. Nyitott kérdés, hogy a tervezett intézkedések képesek-e visszatelepíteni az „emigrált francia tőkét“, annyi azonban minden esetre bizonyos, hogy a gaullista gazdaságpolitika a legkevésbé sem vág egybe a közöspiacot fűtő eredeti elgondolással, amely a vámkorlátok ledöntése mellett a tőkék és munkaerők szabad mozgását, a tarifa és adórendszer egyesítését célozta stb. Jóllehet a franciák javarésze megelégedéssel regisztrálja, hogy elmaradt a leértékelés, kétkedőkben sincs hiány. Sőt maga Couve de Murville miniszterelnök sem átallotta leszögezni, hogy egyelőre csak csatanyerésről és nem győztes háborúról van szó. Nemsokára megmutatkozik, valóban többről van-e sző, mint a devalváció elodázásáról. Szirt alapján elítélhették őket. Továbbá két újságírót bebörtönzött, azzal a váddal, hogy megsértették a liberális törvényeket. Az újságírók saját tapasztalataik alapján megállapították, hogy a törvény elé kerülhetnek olyan hírek közlése miatt is, amelyek esetleg kétértelműek, még akkor is, ha fedik az igazságot. De szigorúan büntetik az olyan eseteket is, amikor az újságok félhivatalos forrásokból szerzik a híreket és esetleg bebizonyosodik, hogy az információ nem felel meg a valóságnak. A madridi El Alcazar című napilap például közölte, hogy egy falangista vezető meglátogatta Francot. Kiderült, hogy a hír alaptalan, és ezért a napilap 375 dollár büntetést fizetett. Egy barcelóniai főszerkesztőt nyolc hónapra bőrtönöztek be, mert közölte egy katalán! nacionalista levelét, amely bírálja a kormányt. Felvetődik a kérdés, vajon miért ítélték el ezért a főszerkesztőt. A sajtószabadság megnyirbálása arra kényszeríti a spanyol újságírókat, hogy mondanivalójukat szatirikus Írásokba rejtsék. A spanyol újságírók ellenállása egyre jobban fokozódik. Nemrég 168-an, a madridi újságírók közel egyharmada a legélesebben tiltakozott a kormány új beavatkozásai ellen. A tájékoztatási miniszternek felháborodott levelet írtak, amelyet ugyan nem közöltek az újságokban, azonban egész Madridban elterjesztettek. Az újságírókat legjobban felháborította a madridi Esti Hírlap esete. Azzal vádolták, hogy idézte az egyik francia professzor nézeteit a madridi diákmozgolódásokkal kapcsolatban. Figyelemreméltó még Rafael Calva Serara cikke, aki de Gaulleval kapcsolatban a következőket írta: „Világos, hogy a személyi hatalomra alapuló kormány nem egyeztethető öszsze a mostani ipari társadalom fejlődésével és a mostani korszak demokratikus mentalitásával.“ Az újságból világosan látható volt, hogy de Gaulle kormányáról van szó, illetve magáról de Gaulleról, tehát Scherer n=m spanyol államférfivel vitatkozott, a spanyol cenzúra mégis elítélte őt és az Esti Hírlap kiadását két hónapra leállította. Amint az utóbbi példa is bizonyltja, a francia kormány nagyon fél a sajtószabadságtól, és minden eszközzel harcol az ellen, hogy az újságokban olyan hírek jelenjenek meg. amelyek arra hívják fel a spanyol nép figyelmét, hogy valami nincs rendben az országban és az egész társadalmi rendszert demokratizálni kellene. A spanyol újságírókat sokszor elmarasztalják. megbüntetik, bebörtönzik, azonban hivatásukhoz híven küzdenek a kibontakozásért.
