Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-11-23 / 47. szám

Méhészetek eredmény - hullámzása A termelési eredmény hullámzásának okát már a betelelés után fel kell számolni, hogy az elkövetkező években mun­kánk, a termelés zavartalan és eredményes legyen. Soraimmal ehhez szeretnék segítséget nyújtani azok számára, akik a baj okát még nem ismerték fel, vagy ha felismerték, nem tudnak ellene hatásosan védekezni. Egyszer már írtam hasonló tárgyú cikket a „Méhészében, de úgy érzem minden Írás, minden szó kevés ahhoz, amivel elejét vennénk vagy az okot megszüntetnénk. Érdemes, sőt szükséges e kérdéssel únos-untalan foglalkoz­nunk. A termelési eredmény-hullámzással — amely nem a rendkívüli időjárás következménye (az oknyomozó összeha­sonlításnál egyformán jön számításba az időjárás) a méhészek nagy többsége saját kárán már az első 10 évben megismerke­dett. Ha az első szembetűnő hullámzás jelentkezik, a méhész a tünetet indokolatlannak tartja és tanácstalanul áll vele szemben. Ilyenkor ha összehasonlítást tehet kezdő méhészek eredmé­nyeivel, tapasztalja, hogy a 3—5 éve méhészkedők eredménye esetenként felülmúlja az öregebb méhészét. Ha a kezdő tör­ténetesen más rendszerű, de új képtárakkal ért el nagyobb átlagot, elég egy álmatlan éjszaka ahhoz, hogy egy alig helyre­hozható döntés szülessen az öreg méhész fejében. (A mi ese­tünkben az „öreg méhész“ nem az életkort jelenti.) Rendszerint az eddig használt kaptárrendszer lesz bűnös és nem ér bennünket meglepetés, ha egy szép napon már másrendszerű képtárakat is látunk öreg méhésztársunk kert­jében. S ha valaki nem világosítja fel a valóságról az új rend­szerének első négy-öt évében, állíthatja, hogy az utóbb válasz­tott rendszere a jobb, termelékenyebb. Igazat is adnánk másodszor kezdő méhésztársunknak, ha nem ismernénk a valóságot, és nem kísértük volna figyelem­mel az eltelt négy öt év alatt szintén öreg méhésszé vált pél­damutató méhésztársunkat is. Ű most már közel 10 éve mé­­hészkedik. Megfigyelésünk szerint az ő átlageredménye mintha már valamivel alatta maradna az őt követő méhésztárs ered­ményének! Most tehát őt éri meglepetés. Mindketten sokat olvastak a szakirodalomban a lépcseréről. Előadásokon is sző esett róla. Amikor eljött a telelési idő, le is váltottak néhány heresejtes, félbarna lépet. Még emlé­kezetükben élt az előadó figyelmeztetése: „Ne tűrjünk lép­­készletünkben heresejtes lépet még akkor sem, ha azt idén építették. A herék a családban csak fogyasztanak stb.“ És ezzel mindketten úgy érezték, eleget is tettek kötelezettsé­geiknek. Egyikük még megemlíti, hogy — bár «z előadó erről nem beszélt — ő magánszorgalomból levillázza a herefiasl­­tást, mondván, pusztuljanak az ingyenélők. Eljárását utasítás­nak véli, nem gondolván arra, hogy az újabb hereálcák fel­nevelése többe kerül a családnak, mint az élő herék fenn­tartása. A két méhész csak későn eszmél rá, hogy miért esik vissza termelési átlaguk az évek múlásával arányosan. Mi az, ami a felismerés felé vezeti őket? Jelentkezik egy újabb kezdő és haladó méhészeink tanácsát kéri. A kezdő méhész makacsul ragaszkodik ahhoz, amit a szaklapokban olvasott. Oj kaptár, mülép és természetes raj. Tervét tett követi és egy idő múlva a két öreg méhész meggyőződhet arról, amit korábban saját méhészetükben észleltek. A terméseredmény kilókkal felül­múlja az első öt-hat évben az öreg méhészek eredményét. És csodák-csodája öt-hat év után is egyenletesen tartja átlag­szintjét, tehát ezeknél nincs eredményhullámzás?! (Amikor írásommal idáig jutottam, sok keserű csalódás emléke ébredt fel bennem.) Tanítványaim, akiknek az első naptól én kezel­tem méheit, sok álmatlan éjszakát okoztak új felszerelésükkel és eredményeikkel. Emlékeim körében látom magam és velem együtt érthetetlenül vergődő méhésztársaimat, akikkel sokáig kerestük, kutattuk a választ arra, hogy MIÉRT? Kíváncsi volnék, hogy olvasóink közül eddig hány méhésztárs ismert magára, hányán tapasztaltak hasonló tüneteket, hányán oldot­ták meg idejében ezt a kérdést szerencsésen. Hányán álltak válaszúton, lenni vagy nem lenni?) De gombolyítsuk a fonalat tovább! Meggyőződésem, hogy az olvasók többsége egyrészt ismerte gyakorlatból a tünetet és megtalálta a helyes megoldást, ellenszert. A könnyebb megértés végett nem árt újból emlékezetünkbe idézni a Zá­grábi Méhészeti Kutatóintézet érdekes megfigyeléseit. A ka­sokból vett méhmintákban nem volt nosémával fertőzött méh, ugyanakkor a keretes kaptárakban a méhek nagy százalékát fertőzöttnek találták. Azt hiszem valamennyien tudjuk, hogy a kas népét három-négy évnél tovább nem tartják, lekénezik vagy átdobolják tiszta, kipörkölt másik kasba. Oj otthonukban újból építkeznek! Ezt a folyamatot joggal hasonlíthatjuk a ter­mészetes rajzáshoz, mint a méhek évezredes patikájához. Ugyanakkor a méhészek (tisztelet a kivételnek) sajnálják tízéves lépeiket kiolvasztani, ha annak építése hibátlan, egye­nes vonalú. Továbbra is nyitott kérdésnek látszik, miért fer­tőzöttebb az öreg, barna lép, és miért nem a szűz-, vagy vilá­gos lép. A fekete, sokbábinges lép a téli időszakban sok ned­vet vesz magába, miáltal a telelő méh a világos léppel szem­ben előnytelen helyzetbe kerül. A többé-kevésbé fertőzött méhek szervezete kb. ugyanúgy meg tud birkózni a kórokozók­kal, mint az ember vagy állat a TBC-vel, ha életkörülményei­ket károsan semmi nem befolyásolja. (A méheknél előidézők lehetnek: rossz élelem, késői nagy adagban történő etetés, elöregedett egyedek, lucskos téli kaptár, téli zavarás, stb.) Legtöbb esetben teljes gyógyulás érhető el, ha a lépkész­­letet felújítjuk, a kaptárakat újszerű állapotba hozzuk, fertőt­lenítjük. Valószínű ez történt legfrissebb méhésztársunknál is, ezért vált az eredmény-hullámzás egyenesvonalú termeléssé! Nemrégiben egy kísérletet végeztem, melynek célja volt megállapítani és összehasonlítani egy szűzlép és egy ötéves lép nedvtároló tulajdonságát. Az eredményt az alábbi táblázat mutatja: 24 órás áztatás utáni súly (kipergetve) Aztatás előtti súly 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap 5. nap üres keret 0,18 kg 0,20 0,19 0,18 0,18 0,18 szűzlép 0,38 kg 0,42 0,40 0,39 0,38 0,38 1 éves lép 0,43 kg 0,52 0,45 0,43 0,43 0,43 2 éves lép 0,47 kg 0,59 0,50 0,48 0,47 0,47 5 éves lép 0,65 kg 0,77 0,73 0,71 0,69 0,67 (Egy műlép 0,10 kg súlyú behelyezés előtt +0,02 kg) Az áztatáshoz méz- és virágpormentes lépeket használtam. A lépeket száraz állapotban megmértem, majd 20 %-os erős formalinos vízzel csurgatással színig megtöltöttem és végül 24 órára az oldatba merítve áztattam. Célom kettős volt. Megtudni, hogy különböző korú lépeknek milyen a nedvfelvevő képessége (sajnos, öregebb lépekkel nem rendelkeztem), és hogy a felszívott nedvből száraz, szellős helyen meddig és mennyit tartanak magukban. A másik, hogy a száradt, de tiszta vízzel meg nem mosott formalinos lépek alkalmasak-e a további nevelési és termelési munkákra. Áztatás után a formalinos vizet egyforma fordulattal kiper­gettem, majd újból pontosan lemértem. A táblázat ennek eredményét tünteti fel. Érthető volt, hogy a kissé túlerős oldat a sötétebb lépeket világosabbra változtatta. A lépek kaptárak­­ba helyezésük előtt hetekig száradtak és teljesen elvesztették formalin-szagukat. Talán ennek tulajdonítható, hogy dacára az idei rossz hordásnak, a kiépítési és petézési próba sikerült anélkül, hogy valamilyen tartózkodást tapasztaltam volna. A kísérlet után is tisztázatlan maradt, hogy például egy tíz­éves vagy öregebb lép mennyi vizet vesz fel és mennyi idő alatt szárad meg. Téli elmélkedés című írásomban szó esett egy ismeretlen korú, fekete bábinggel végzett kísérletemről. Ez a kísérlet megállapította, hogy egy viasztalanított bábing 90 %-os relatív páratartalmú búra alatt közel fele súlyával gyarapodott. Ebből az olvasó könnyen fogalmat alkothat meny­nyire káros a méhcsalád egészségére, ha ilyen vagy hasonló korú lépekkel gazdálkodunk. A táblázatban figyelemreméltó, hogy a két- és ötéves lép egyformán 0,12 kg vizet vett fel. A száradásnál a kétéves lép negyedik napon érte el induló súlyát, az ötévesnél viszont még a hatodik napon is 0,02 kg súlytöbbletet mutatott. A politechnikai órákon a kaptárkészítés a gyerekek kedvenc foglalkozása. Elképzelhető, hogy az őszi szükségszerű betelelésből, amely kezdetben feles arány szokott lenni, a bábingek elsősorban telítődnek vízből, majd a párologtatásból, érlelésből. A kaso­kat csak a legritkábban etették cukorszörppel, annál többet aláhelyezett tányérból, tiszta mézzel. Felmerült a kérdés a táb­lázat ismerete után, években hol van az a határ, melyre a kötele­ző lépesére szempontjából kimondhatjuk, hogy az egyenletes hullámzásmentes termelést biztosít?! Ezt még a ma divatos compjuter sem tudná megmondani. Vajon miért? Ahány ház, annyi szokás. Ahány méhész, annyi kezelési mód, kaptár, röpnyílás, téli takarás, mérsékelten szellőzött telelés stb. Van, aki tenyérnyi fedelezésnél már perget, van aki csak tavasszal, akad aki teljesen kiperget, vagy esetleg négy-hat keretmézet is bent hagy a kaptárban. Sajnos — tisztelet a kivételnek — leg­többje a baj megelőzését tartja legfontosabbnak, nem pedig a meglevő gyógykezelését. A baj megelőzését illetően én a következő nézetet vallom: 1. Az egyéves lép ritkán kerül petézésre. 2. A kétéves fészeklép két-három tenyérnyi korlátolt kiter­jedésű fiasítást, illetve bábinget kap. 3. A hároméves lépek fészek-átfüggesztéssel fiasítást, mézet vegyesen kapnak, elhasználódásuk még korlátozott és bizo­nyos mértékig a mézgyűjtést enyhén korlátozzák. 4. A négyéves lépek váltott keretekkel (átfüggesztés) öt-hat­­éves korig egészségesek és mézgyűjtésre, vándorlásra, perge­­tésre a legalkalmasabbak. Az eredmény-hullámzás megelőzésére nem elegendő maga a lépesére. Legalább négy-ötévenként a kaptárt belülről üveg­éllel vagy acéllemez élével lekaparjuk úgy, hogy valósággal visszanyerje újkori állapotát. Magam sosem használtam ben­zinlámpát. Ha alapos munkát akarok vele végezni, akkor el­kerülhetetlen a deszka megpörkölődése. Az ilyen kaptár keres­kedelmi értékéből sokat veszít. Helyette a kikapart kaptárban formalinos ecsetelést alkalmazok, majd lecsukom a kaptárt, így formaiingáz fejlődik és megöl a nyúlósköltésrothadás spó­ráján kívül minden kórokozót, sőt a szúférget is. Ugyanígy bánjunk el a kiolvasztott keretekkel, fedődészkákkal és rosta­szövetekkel. örvendetes, hogy a romániai méhészeti kutatók a gyomor­vész megelőzésére az 50—55 %-os relatív páratartalmú fészket (mérsékelten szellőzött), az abszolút higiéniát (kaptárak, ke­retek, szerszámok fertőtlenítését), valamint gyógyfüvek keve­rékének etetését ajánlják (orbáncfű, kamilla, szegfű, fodor­menta, cickafarok, körömvirág, citromfű, mezei zsurló, nagy és lándzsás útifű stb.). A gyógyhatás az ásványi sókon, antibiotikumokon, fitocido­­kon, növényi festékanyagokon (klorofil, klorafilinok, karote­­nok, antra kinonok, fiavonok stb.) alkaloidákon, glukózidokon, vitaminokon, cserzőanyagokon, szerves savakon, gyantákon, 1116 olajokon, pektíneken stb. alapszik. Mi is kövessünk el mindent a Noszéma Apis megelőzésére! Németh László A harkályokról Tavaly nyáron a hársvirág­­záskor az építtető keretekből szabdaltam ki az építményt. Néhány keretben több-kevesebb álcás herefiasítást találtam. Ezeket a lépeket a kaptár tete­jén hagytam azzal a szándék­kal, hogy később vízben kimo­som. Egyszer csak kopogásra és csipogásra figyeltem fel. Az egyik kaptáron egy kis tarka harkály, két repülni tudó cse­metéjével, lakmározott a here­álcákon. Az anyaharkály ügye­sen kiszedte az álcákat és meg­etette velük fiókáit. Közeled­­temre felröppentek az egyik fára. Néhány perc múlva az anyaharkály újra leszállt, szed­te ki az álcákat és hordta fel fiainak a fára. Később a fiókák is leszálltak és folytatták a lak­­mározást. Mikor végeztem a kiszabdalással, az álcás lépe­ket a kaptárak tetején hagy­tam. A sátorból figyeltem a harkályokat. Délig valamennyi álcát kitakarították a lépből. Másik esetem a harkályokkal már nem ilyen kedvező. A tar­talék mézeslépeket a vándor­lásra nem alkalmas kaptárak­ban tartom. November elején azt észleltem, hogy több ilyen kaptáramnak az elzáró retesze nincs a helyén, hanem a kap­tárak előtt a földön hever. Visszaraktam, azonban a követ­kező napokban egy részük me­gint ki volt verve. Ekkor vala­mennyit beszegeztem. Másnap­ra többet szétforgácsolva, vagy kilyukasztva találtam. Harkály­ra gyanakodtam, de nem sike­rült meglátnom, sem a kopá­­csolását meghallanom. Oj rete­szeket készítettem farost-lemez­ből. Utána hosszabb ideig tá­vol voltam hazulról. Mikor ha­zaérkeztem, az összes, még meglevő fareteszt szétforgácsol­va találtam. A farost-lemezből készültek sértetlenek voltak. Azonban a farost-lemezzel zárt kaptárak több helyen ki voltak lyukasztva. Az egyik fareteszes kaptáron szét volt verve a re­tesz, a retesztartő, egy keret­nek az oldalléce, és tenyérnyi darabon szét volt roncsolva a benne levő mézeslép. A mellet­te levő keretnek fele lécét és építményét tette tönkre az egy­előre ismeretlen ellenség. A nagy rést beszegeltem farost­lemezzel. December végén is­mét több napig távol voltam. Hazaérve ezt a kaptárt újra ki­bontva találtam. Most kerethu­zalból készített hurkokat he­lyeztem el a kaptáron. Pár nap múlva az egyik hurokba bele­akadt valami madár, tele volt tollal, de valahogy sikerült ki­szabadulnia. Ekkor egy vas­csapdát helyeztem az egyik ki­járónyílásra. Reggelre siker ko­ronázta kísérletemet. Csőrénél fogva csapdába került egy zöld­harkály. Először azt hittem, hogy é farost lemez védelmet nyújt a harkály ellen, azt nem veri szét. Kétségtelen, hogy idegen­kedik tőle, mert az ezzel zárt kaptárakon elsősorban a desz­kát forgácsolta szét, de néhá­nyat a farostlemezből is ki­lyukasztott. Még szerencse, hogy a telelő családokat nyugton hagyta. A- zokat a kaptárakat, amelyek­ben méhek teleltek, nem bán­totta. Valamennyi telelő család, illetve kaptár szélvédő deszká­val volt ellátva. Ez védte-e meg, arra nem találok magya­rázatot. Nem bántotta a har­kály az üres kaptárakat sem, pontosan csak azokat szemelte ki, amelyekben a tartalék mé­zeslépek voltak. Tudomásom szerint, a har­kályfélék elsősorban rovarok­kal táplálkoznak. A kis tarka harkály ugyan szétvágja a szil­vamagot is, és tartalmát elfo­gyasztja. Ha ki van éhezve, talán a mézet is elfogyasztja. Szeretnék erre felvilágosítást kapni. KALMAN GYULA Az „Olomouc 68“ kertészeti és méhészeti kiállításon a látogatók nagy érdeklődéssel figyelték a díszesebbnél-díszesebb mézeskalácsok készítését. Fotó: Kru2insky A munkásméhek Sok tapasztalat bizonyítja, mennyire szoros kapcsolat van a méhcsalád dolgozói és az anya között. A munkásméhek anyjukhoz va­ló ragaszkodása érdekesen nyil­vánul meg a pároztató kaptá­rakban. Ha a tájoló, vagy nász­repülést végző anya — valami testi hibája miatt — a pároz­tató közelében leesik a földre, a munkásméhek hamarosan megtalálják. Melléje telepsze­nek, etetik, felröpülésre ösz­tönzik. Egyre többen csoporto­sulnak körülötte. Gyakori, hogy a pároztató egész népessége ki­vonul, és az anya körül a föl­dön, csomóban helyezkedik el. A kis család képes napokig ott ülni, éhen pusztulni, de az anyát nem hagyja el. Ha a pá­­roztatóban már van fiasítás (az előző anyától), akkor a né­pesség nem vonul ki teljesen. (F. Z.í

Next

/
Thumbnails
Contents