Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-26 / 43. szám

Talán egyetlen növénynél sincs olyan jelentős véleménykülönbség az Illető növény megporzását illetően, mint éppen a vetési lucerna esetében. Találunk olyan szakembereket, akik azt állítják, hogy a mézelő méh természeti adottságaink közepette nem látogatja a lucernát (Chomenko, Rosulov, Kulijev). Mások viszont azt bizonygatják, hogy a lucernát a méhek hozzájárulásával lényegesen megnövekszik a lucerna magtermése (Davidova, Getmacsenko és mások), és állításukat kísérleteik eredményeivel igazolják.

Hogyan magyarázhatjuk e szakemberek gyakran egymásnak teljesen ellentmondó nézeteit és véleményét? Elsősorban azzal, hogy kísérleteiket teljesen különböző körülmények és feltételek között végezték. Az, ami jó Azerbajdzsánban, nem kell hogy nálunk is jó legyen. Az eredményt lényegesen befolyásolják a lucerna különböző fajtái, amelyeket a méhek látogatnak. Az ilyen, gyakran felületes kutatómunka eredményét ezután más szerzők különböző dolgozataikban felhasználják és készpénznek veszik. Szükséges lenne, hogy a tudomány és a kutatás mielőbb Igen lelkiismeretesen foglalkozzék a lucerna megporzásának és magtermesztésének kérdésével.

Szlovákiában 1967-ben az Állami Magtermesztö Vállalatok (ŐSP) és az állami gazdaságok 12 860 hektár vetési lucernát hagytak meg magnak. Ugyanakkor hektáronként 100 kg-os terméshozamot terveztek. A valóságban ezt a tervet csupán

meg. Az idegen hímport ebben az esetben az a rovar szállítja, amely a virágot kinyitotta. Idegen hímporral is megtermékenyülhet a virág, éspedig a virágsziromra ragadt virágporral, amelyet ide a rovarok, például a méhek szállítottak. Más szerzők, mint például Gladkij rámutatnak arra, hogy a virágok kinyílásuk után is kellőképpen megporzódhatnak. A voronyezsi körzetben levő Össz-szövetségi Takarmányozási Kutató Intézetben végzett kísérletek alapján megállapították, hogy a már kinyílt virágok idegenmegporzása lényegesen felülmúlja az önmegporzással megtermékenyült virágok számát.

A kinyílt virág körülbelül

2—5 napig él, és a legtöbb magot azok a virágok adják, amelyeket a virágnyílás utáni első napon megtermékenyítettek. A hímpor élettartamát 48 óráig tartja fenn. Másrészt viszont a kinyílt virág igen gyorsan, 1—2 órán belül elhervad.

A mézelő méh tevékenysége a vetési lucerna megtermékenyítésében, megporzásában igen jelentős. Igaz ugyan, hogy a méhek a virágok kinyitása nélkül is gyűjtik a nektárt, éspedig úgy, hogy kényelmesebben jutnak a nektárhoz, a csésze és a szirom között. Ennek ellenére azonban a méhek 30— 40 százaléka a virágokat részben szándékosan, részben véletlenül nyitja ki azáltal, hogy a virágok körül röpköd és a virágokra rászáll. A méhek gyakran úgy igyekeznek bejutni a virág kelyhébe, hogy fejükkel eltolják a virág szirmát és kimozdítják helyéből a porzót. Ilyenkor a porzó megüti a méhet vagy elkapja fulánkját. Ez azután a méhet elrettenti a további virágok kinyitásától. Ezért ajánlatos a méhcsaládokat hetenként cserélni olyan csaláA méhek sós itatása

Már régen tudtam, hogy kora tavasszal fontos a méhek itató vizébe sót tenni, de hogy az mennyire fontos, arra csak 1967 tavaszán hívták fel a figyelmem méhésztársaim. A mellettem levő vándortanyán Klimend és Francia méhésztársaim kilószámra hoztak sót, de hogy őszinte legyek megérkezésükkor fel sem figyeltem erre, nem tűnt fel különösnek, folytattam tovább a munkámat. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy alig pár méh van az itatóimban levő vízen. Azzal a tudattal, hogy a méhek jelzik a közeledő vihart, viharra készültem és kezdtem a méhészbődém körül elrakodni. Gondoltam, szólok a kollégáimnak is, hogy vihar lesz és átmentem hozzájuk. Amikor közelebb érek méhesükhöz, meglepődök: „Hát ez mi?“ — Itatóinkon csak úgy hömpölyög a méhtömeg. Először csodálkoztam rajta, de mikor megláttam, hogy Francia Jani kollégánk sót szór az itatöra, rögtön világossá vált számomra, hogy miért van az én itatóimon kevés, ezeken az itatőkon pedig sok méh.

Vihar persze nem lett, csak bennem. A tapasztalatot elhallgattam a kollégáim előtt, főleg a viharra nem figyelmeztettem őket, inkább bementem házigazdámhoz és kértem tőle 2 kiló sót. Röstelltem volna, hogy az én méheim az ő sójukat fogyasszák. Én is szoktam néha sózni a vizet, de csak néhány deka sót tettem a vízbe, ők viszont alaposan megsózták az itató vizét, kb. úgy, ahogyan á háziasszony sózza a levest. Talán még többet is tettek, mert Francia kollégám bizony nem takarékoskodott vele. Az én régi sózásom ehhez képest alig jelentett valamit.

Amit sóztam, eddig csak tavasszal sóztam, később csak tiszta vizet adtam a méheknek, mert úgy gondoltam és úgy is tanítja a „regula“, hogy a méhek megtalálják a természetben mindazt, amire szükségük van. Most viszont úgy látom, hogy ennek a hiánya is jórészt oka volt annak, hogy 1965-ben és 1966-ban a méheim nem erősödtek fel annyira, ahogyan én vártam, mert bizony még

a kaptárban levő kereteket sem takarták teljesen, rajzásra pedig nem is gondoltak. Pedig tavasszal elég jók voltak, de mikor a kollégáim elmentek akácra és elvitték a sós italokat is, az én aránylag jó családjaim lassan legyengültek és 5—6 keretnél több fiasítást nem igen találtam náluk. Így aztán, ha sok mézzel is, de kevés méhvel mentem a télbe, ami bizony nem volt dicséretes számomra.

Sokat gondolkoztam róla, hogy hol a hiba, mert hogy valami hibának lennie kell, azt láttam. Mindaddig azonban, amíg az előbb leírt eset nem világosított fel, nem sok hasznom volt a töprengésemből.

Tavaly azután egész nyáron jó sós vízzel itattam a méheket. És mi lett az eredmény? Erős családok, sok fiasítás. Még szeptember végén-oktőber elején is 6—7 kereten kiterjedt fiasítás volt a legtöbb családnál. Olyan jó népesen mentek a télbe, hogy akár holnap jöhetne az akác, ahogyan ä gazdám mondta, amikor teleltünk.

Ha a két sótalan évet összehasonlítom a tavalyi évvel, ha előveszem a ceruzát és összegezem az előbbi két év eredményét és összehasonlítom az

1967-es évvel, ha figyelembe veszem a sok kiépített új lápét, az összes anyák kicserélését és az állomány 24 °/o-os szaporítását, úgy látom, hogy nagyon drága volt az a só, amit nem adtam oda a méheknek abban a két évben. Csak az építésről jegyzem meg, hogy

1967-ben 54 kg műlépet építettek ki, az előbbi két évben pedig 16 kg-ot. Az építtető keretek sem adtak még soha annyi viaszt, mint a tavalyi évben.

(Szlovákiában Mikulás Lajos jolsvai méhész, népi kutató hosszú évek során sikerrel alkalmazza a méhek sósvízzel történő itatását. Szerk. megjegyzése.)

SZAKÁL MIHÁLY

A lucerna és a méhek

40 százalékra teljesítették, amikor is az átlagos hektártermés 40 kg volt. Ha számításba veszszük, hogy 1 kg lucernamag ára 98 korona, akkor kitűnik, hogy hozzávetőlegesen 75 millió 600 ezer koronát „vesztettük el“ a tervezettel szemben. Lehetőségeink azonban a valóságban ennél jóval nagyobbak. Hiszen a vetési lucerna egy hektáron körülbelül 500 millió virágot fejleszt. Ha minden virág megtermékenyülne és minden hüvelyben 3—4 mag fejlődne, úgy a lucernamag biológiai termése hektáronként 30—40 mázsa lenne. Érdemes tehát ezzel a kérdéssel behatóbban foglalkozni.

A lucernát idegenmegporzó növénynek tarthatjuk, azonban saját virágporával is megtermékenyülhet, éspedig a még ki nem nyílt virágban. Az önmegporzással így megtermékenyült virágok mennyisége azonban nem haladja meg a 3 százalékot. Ha azonban erősebb a szél amely a virágokat alaposan megrázza, a még ki nem nyílt virágokban 15 százalékra is megnövekedhet az önmegporzás. A virágok 25—30 °/o-át virágnyílás után saját hímpora termékenyíti meg (önmegporzás). Az ilyen önmegporzott virágokból kifejlődött magok biológiailag értéktelenebbek, mint az idegenmegporzással megtermékenyült virágok termése.

A virágok idegenmegporzása eléggé komplikált kérdés. Az egyes szerzők véleménye ebben lényegesen eltérő. Egyik részük úgy véli, hogy a virág idegen hímporral csupán a virág nyílásakor termékenyülhet

dokkal, amelyek még néni voltak a lucerna növényzetén.

Hazai vetési lucerna fajtáink tik a még ki nem nyílt virágok szirmán és így a virágok olyan hímport termelnek, amit a méhek gyűjtenek. Ezt legjobban bizonyítja az, hogy nagyszámú méhet látunk lábára tapadt virágporral a lucerna virágain. Gyűjtögetésük közben ezt az igen finom hímport hinkinyílása után a hímpor a bibére kerül és megtörténik az idegenmegporzás. A hímport gyűjtögető méhek hátrányosan is befolyásolhatják a lucerna megporzását, ha a közelben más, még több hímport termelő növényzet is van.

Ami az irányított repülést illeti, ezzel a megporzás jelentősebb feljavítását nem értük el. A méhek ugyan fokozták kirepülésüket a lucerna virágaira, de csupán a nektárt gyűjtötték anélkül, hogy megnövekedett volna a kinyíló virágok mennyisége.

Az összes fent említett probléma és nehézség ellenére á tapasztalat azt mutatja, hogy igenis szükséges kivinni a méheket a virágzó és magtermesztésre hagyott lucernaföldekre, így a magtermesztést 5—10 Vokal, néha még ennél is többel emelhetjük. Ha hektáronként csupán 100 kg szemterméssel számolunk, úgy ez a növekedés hektáronként átlag 10 kiló, ami 98 koronás egységár mellett hektáronként 980 korona többletbevételt jelent.

A lucerna magtermését feltétlenül növeljük, ha méhcsaládjainkat kivisszük a virágzó lucerna földjeire, feljavul gazdasági eredményünk és jóval életképesebb, biológiailag értékesebb, jobb minőségű lucernamagot nyerünk.

M. Dolan mérnök (ford.: oy)

5