Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-26 / 43. szám

A méh lakások és lépépítés természettani feltételei 3. Mesterséges méhlakások — kaptárak nagysága Mondottuk már, hogy a ter­mészetes méhlakások a méh­család biológiai életfeltételeire ritkán alkalmasak. A méz min­den korban értékes, különleges élelemnek és gyógyszernek szá­mított, ezért az ember kezdet­től fogva azon fáradozott, hogy készítőiket minél jobban és könnyebben háza közelében ke­zelhesse. Mi sem volt természe­tesebb mint az, hogy a termé­szetben talált méhlakásokat igyekezett könnyebb, alkalma­sabb ládákkal, kasokkal-kosa­­rakkal pótolni. Ez volt az első lépés. A méhcsalád ezekben a laká­sokban kitűnően megélt, fejlő­dött és szaporodott. Ez azért volt így, mert elődeink ezek­ben betartották a méhcsalád létezésének természettani fel­tételeit. a) Nem lehetett bennük meg­bolygatni a szabályszerűsé­get és kiegyensúlyozottsá­got. b) Bő legelő esetén a gyors fejlődés biztos volt. A lakás elég nagy volt a szaporodás­ra, és télen jó védelmet biz­tosított. c) A gyakori rajzás tökéletes anyákat, sok méhegyedet biztosított, de egyben azt is igazolta, hogy e lakások űr­tartalma a nagyobb hoza­mok biztosítására nem ele­gendő. Az embert a kis hozam nem elégíthette ki. Még a kevés méz is csak nagy munkával, sokszor vesződséggel, méhek elpusztítá­sával került a méhész asztalá­ra. Ogy látom, 1880 óta elődeink rendszeresen figyelték a kaptá­rak fejlődését. Én nem térek ki az első és további kaptárok megjelenésére és leírására, mert ezeket a méhészeti szakiroda­­lom teljes alapossággal elvé­gezte. Most egyszerűen azt vesszük tudomásul, hogy amint elődeink felismerték a méhjárat bioló­giai jelentőségét és megismer­ték a lépépítés természetes sza­bályait, létrejöttek a szétszed­hető lépberendezéssel megalko­tott méhlakások. Elődeink csak a klasszikus értelmű, természet által közel­ben nyújtott méhlegelőket hasz­nálták ki. Ez így volt minde­nütt. Tapasztalataik azt mutat­ták, hogy a természetadta méh­­legelőkön alkalmazkodni kell a hordási lehetőségekhez. A le­gelő bővítéséről nem beszéltek. Nagyon kevés régebbi kezde­ményezést látunk, mely a méh­legelő bővítését szorgalmazta. Inkább többféle kaptárakat ké­szítettek. Ez persze azt jelen­tette, hogy a termelést, a mé­hészkedés metodikáját a kap­tár és a méhlegelő irányította. A méhcsalád magasabb bioló­giai fejlettsége nem volt irány­adó. Egyes kaptárak tehát hely­­hezkötöttekké váltak és más, jobb méhíegelőkön esetleg hasz­nálhatatlanok lettek. Itt úgy látjuk, hogy a „kisebb“ kaptá­rainak már akkor sem volt lét­­jogosultságuk még a gyengébb huzamosabb méhlegelőn sem, mert: a) egy biológiailag fejlettebb család gyengébb legelőn is mindig eredményesebben dolgozik, b) egy apró méhcsalád betele­­lése pedig könnyen beteg­ségek melegágya lehet és tavasszal nagyon későre tud felfejlődni. Mégis így keletkeztek min­denhol a kis-, közepes- és na­gyobb kaptárak. így keletkez­tek hazánkban is 1935-ben a rendszeresített (normalizált) A, B és C fajta kaptárak, me­lyek később, kettősfalú építés után „5 éves terv“ kaptár név­re lettek megváltoztatva. A fej­lődés azonban ezekkel nem ál­lott meg. Csakhamar felismerték elég­telenségüket és a 30-as évek után az eddigi klasszikus mé­hészkedés gyökeresen megvál­tozott: 1. A modern agrotechnika a második világháború után jó­részt megsemmisítette a klasz­­szikus értelmű méhlegelőt és mindinkább ismertebb lett, hogy azt mindenhol tervszerűen pótolni kell . Pótlás nélkül csak vegetálha­tunk és legfeljebb sportoló mé­hészkedést űzhetünk. Csöppet sé gondoljuk, hogy a pótlás nehéz és lehetetlen. Ha egy te­lephelyen csak 3 méhész évente 10—10 vegyes mézelő fát ültet, tíz év alatt méhészparadicsom­má válik körzetük. Hát még ha többen ültetnek 10—10 fát és évente vetnek is valamit? Na­gyon nagy hibát látok abban, hogy szocialista nagyméhésze­teink az elmúlt 15 év alatt kör­zeteik közelében egyetlen aká­cot, vagy kislevelű hársfát ki nem ültettek, pedig mindenhol könnyen megtehették volna. 2. Egyre szükségszerűbbé vált a távolabbi méhlegelők kihasz­nálása, azaz a vándorlás, ami­kor rendkívül fontos, hogy meg­adott határidőre fejlett méh­családokkal rendelkezünk. To­vábbá hasonló fejlett családok szükségesek az egyes helybeni hordások idejére is. Vagyis mindenkor erős, biológiailag fejlett családokra van szüksé­günk. Ilyen családokat kicsi, vagy akár közepes nagyságú kaptárakban sohasem érhetünk el. 3. Ismert, hogy a méhcsalád a szaporodni képes biológiai élőlény és nem a méhegyedek. Hogy ennek a különleges élő­lénynek a létezését, valamint leghatásosabb munkabírását mindenkor, határozott termé­szettani feltételek betartása biztosítja. 4. A méhcsaládnak minden fejlődési- és munkamozzanatá­ban külön-külön sajátos termé­szettani feltételei, biológiai életszükségletei vannak s eze­ket minden körülmények között be kell tartani, mert ellenkező esetben a leghatásosabb mun­kabírás és fejlődés csökken, sőt meg is szűnhet. 5. Végül világossá vált, hogy termelésünket már nem a méh­legelő és a kaptárak Irányítják, hanem a méhcsalád legmaga­sabb biológiai fejlettsége és leghatásosabb munkabírása. A méhész ennek érdekében köny­­nyen megalkothat egy kiváló, majdnem minden szempontból megfelelő egységes országos kaptárt s a szükséges méhlege­lőt úgy biztosítja, hogy kihasz­nálja körzetének minden ter­mészetes legelőjét, ezt mézelő növények állandó vetésével és ültetésével évente tervszerűen bővíti, a nagy hordásokat eset­leg kétszeres vándorlással is biztosítja, vagyis méhcsaládjai minden 100 °/o-on felüli terme­lékeny méhlegelőn dolgoznak. Abban a pillanatban, amikor ezeket a tényeket, melyekről vitázni ma már egyszerűen nem is lehet, elfogadjuk, megvaló­sítható és létjogosult az egy­séges kaptár. Sőt, kidolgozható egyetlen kezelési metodika és többé nem fogjuk hallani idő­sebb, tapasztalt méhészeinktől, az olyan panaszokat, amint azt legutoljára pl. Mikulás Lajos méhésztársunk (de persze ma­gam is és nagyon sokan mások) a Méhész 5/68 számában ezek­kel a szomorú szavakkal feje­zett ki: „Szakkönyveinkben és méhészújságokban nem talál­tam meg, amit kerestem, a ma­ximális mézhozam határozott irányvonalát.“ Mi már biztosan látjuk, hogy méhészkedésünk jövendő útja a méhcsalád létezését biztosító természettani feltételek betar­tása lesz. Nekünk ezért most az a kö­telességünk, hogy ismereteink segítségével nem csak a meg­felelő, hanem a legmegfelelőbb méhlakásokat alkossuk meg. Ezért mi ezt a mai ismereteink szerint legmegfelelőbb kaptárt rajzoljuk le. X. Azzal kezdjük: a leghatá­rozottabban elutasítunk minden kicsi és közepes nagyságú kap­tárt, mert ezeket a 30-as évek­től máig, maga a méhészeti gyakorlat már kiselejtezte. Persze nem teljesen és végle­gesen, mert sok idő kell hozzá, amíg méhészeteink mindenütt nagyobb kaptárakra formálód­nak át. Mégis mondhatjuk, hogy egész Európában (Ameri­kában is) a méhészek legna­gyobb hányada nagyobb űrtar­talmú kaptárakat használ. Pl. Langstroth, Hunor, Közép- és Nagy-Boczádi, Dadant Blatt, Ba­logh, nálunk rendszeresített B, C, a lőcsei méret és újabban az egységes kaptár. 2. Továbbá azért utasítjuk el, mert korszerű, termelő mé­hészkedés esetén a kicsi és kö­zepes nagyságú kaptárak A özismert, hogy a mnn­­kásméhek és a herék egyaránt elvéthetik ottho­nukat, más méhcsaládhoz mennek be, „eltájolnak“. Az is közismert, hogy a tájéko­zódó, vagy nászröpülést vég­ző anyákkal is megeshetik ez. Minél közelebb vannak a kaptárak, pároztatók egy­máshoz, minél kevesebb a tájékozódást elősegítő terep­tárgy a méheskertben, an­nál gyakoribb az eltájolás. Azonban eltájolás nem csu­pán egymáshoz közeli méh­lakások méhei, anyái között Az anyák eitájdása fordul elő. Gyakori az egy­mástól távoli kaptárak lakói között is. A pároztató kaptárak fő­épületünk mögött, a kert­ben, a dajka- és tenyészcsa­­ládok a főépület előtti park­ban vannak elhelyezve. Többször megtörtént, hogy az épület előtti dajkacsalá­dok egyikénél-másikánál megfestett, terméketlen anyát találtunk. Ezek az esetek azt bizonyítják, hogy az épület mögé helyezett pároztatókból a tőlük né­hány száz méterre levő, épületekkel, fákkal, bokrok­kal jól elválasztott kaptá­­rakba is eltájolnak az anyák. Nehéz lenne eldön­teni, hogy ebben az anyák rossz tájékozódó képessége, a szél, vagy esetleg az anyák és a pároztatók népessége közötti ellenséges viszony játszik-e szerepet. (F. Z.) méhcsalád magasabb fokú bio­lógiai fejlettségét és leghatáso­sabb munkabírását biztosítani nem képes. 3. Végül azért, mert a kicsi és közepes kaptárak előállítása és kezelése mindig több anyagi ráfordítást és fizikai munkát kíván és ez is rontja a méhész­kedés végleges összhozamát. Ezzel általánosságban már azt is állítjuk, hogy legmegfele­lőbbnek csak nagyobb méhla­kásokat tartunk. A természetes méhlakásokkal kapcsolatban már kifejtettük, hogy méhlakás lépépítraény nélkül nem létezhet, mert az annak elmaradhatatlan alkatré­sze. Ezért ha a lakás űrtartal­máról akarunk beszélni, előbb el kell dönteni, milyen nagy­ságú lépes keretekre kell á méhlakást berendezni? írásunkban a megfigyelt vizs­gálatokat, eredményeket ős ii*» dokolásukat terjedelmességük' miatt nem tudjuk részletezni. Ogy véljük jónak, ha most pusztán az eredményeket közöl­jük és az indokolásokat később' írjuk le. (Folytatjuk.) Szirmai István APRÓHIRDETÉS !’■ Hat méhcsalád és négy darab nádból préselt fekvőkaptár In* tegségből kifolyólag eladó. '4 kaptárak alkalmasak anyanevn* lés, valamint pempőtermelé# céljaira. Cím: Molnár- Géza, Pribenfk t 291. oki. Xrebiioft.

Next

/
Thumbnails
Contents