Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-26 / 43. szám
Uazánk népei ünnepelnek, ütvén éves a Csehszlovák Szocialista Köztársaság. Fél évszázad... Sok, vagy kevés? ... Történelmi távlatokból szemlélve, az évezredek és évszázadok időrengetegét véve alapul — kevés. Viszont ha röpke pillantást vetünk az elmúlt fél évszázadra, ha megpróbáljuk számba venni a történelmi eseményeket, úgy tűnik, hogy roppant nehéz és hosszú utat tettünk meg. Az októberi forradalom, második világháború ... komoly fordulók az emberiség történelmében. Az előbb azt mondottuk „komoly fordulók“, talán így: sorsfordulók. Olyan sorsfordulók, amelyek fokozottabban érintették a kis népeket, amelyek váratlan fordulatokat, helyzeteket teremtettek. Borúra derű... Ez volt a sorsunk. Ma ünnepe- ! lünk és emlékezünk. S az emlékezet legyen mementó is! Történelmünk számos példával szolgál — mi történt, ha testvérharc dúlt közöttünk. A harmadik nevetett. S mi többé nem akarjuk, hogy a „harmadik“ neves- j sen. Békében, barátságban, testvéri-! ségben kívánunk élni a világ népeivel, s ennek első és legfontosabb előfeltétele, hogy békében, barátságban, testvériségben éljünk egymás között. E héten is ülésezett CsehszlováTM kia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Elnöksége. Az ülésen elsősorban a Központi Bizottság plenáris ülésével kapcsolatos kérdéseket tárgyalták meg. Az Elnökség jóváhagyta azokat az alapelveket, amely a Cseh Kommunista Párt munkájának az alapját alkotják majd az elkövetkező időszakban. Figyelmet szenteltek egy másik lényeges kérdéscsoportnak is, mégpedig értékelték kapcsolatainkat a szocialista tábor többi országával és a testvérpártokkal. Megállapították, hogy nemzeti és internacionalista érdekeinknek megfelelően, aktivan részt kell vállalnunk a Nkommunista világmozgalom fejlesztéséből. Az Elnökség továbbá jóváhagyta a KGST-vel és a nemzetközi szocialista munkamegosztással kapcsolatos javaslatokat, illetve alapelveket. A napirend egyik legfontosabb pontja az állambiztonsági tanács megalakításával kapcsolatos javaslat megvitatása volt, amely már a föderatív államrendezésből indul ki. Ennek a tanácsnak a hatáskörébe tartozik az ország védelmének biztosítása. A sajtó figyelmét nem kerülte el a Gazdasági Tanács ülése sem, amelyet annak alelnöke dr. Lubomír Strougal vezetett. A jövő évi gazdasági irányelvekkel kapcsolatosan a tanács megvitatta a Nemzetgazdasági- Tervezési Minisztérium és a Statisztikai Hivatal jelentését az ez évi tervteljesítéssel összefüggésben. A nemzett jövedelem gyors növekedése, a lakosság személyi szükségleteinek emelkedése, valamint az ipart és mezőgazdasági termelés növekedése ellenére is nemzetgazdaságunkban több „szoros“ hely mutatkozik, főleg a hazai piac, a külkereskedelem és az építőipar „jóvoltából". Ami külkereskedelmünket illeti bizonyos problémák merülnek fel a fizetési mérleg körül. Éppen ezért a szabadon beváltható valuták terén ki kell szélesíteni a kivitelt. mégpedig olyan arányban, hogy biztosítani tudjuk a behozatalt. A Gazdasági Tanács levonta a szükséges következtetéseket, s ez lehetővé teszi, hogy pontosabbá tegyük a jövő évre vonatkozó nemzetgazdasági tervünket. Tovább gyűrűzik, még e napok" ban is, a nemzetiségek helyzetét meghatározó aikotmánytörvényjavaslat körüli vita. Bár ezzel kapcsolatosan lapunk hasábjain már több ízben kifejtettük véleményünket, kénytelenek vagyunk felszínen tartani továbbra is a kérdést. A legújabban a Komensky Egyetem jogi karának állásfoglalását közölte a sajtó. ( A „gordiuszi csomó“ — merjük remélni, hogy az illetékesek szerencsés kézzel vágják majd ketté — ebben az esetben is a nyelvhasználattal kapcsolatos, tehát az alkotmánytörvényjavaslat harmadik cikkelyével. A nemzetiségi csoportok nyelvének a használata hivatalos érintkezésben, úgy látszik, komoly aggodalmakat okoz. Ellenben ha a hivatalokban kötelező lesz az államnyelv használata, tanúi lehetünk majd annak a paradoxonnak, hogy két magyar nemzeti ségű polgár — hivatalnok és ügyfél — a jobb „megértés“ érdekében szlovákul beszéli meg a megoldandó problémát. (—gh.) Munkahiány - munkaerőfölösleg Ne tévesszen meg senkit a cím látszólagos ellentmondása. A két fogalom egymás mellé helyezése — egyrészt az őszi csűcsmunkák miatt, másrészt az ezt követő munkalehetőség hiányának következtében — mezőgazdasági üzemeinkben igencsak időszerű. Hogy miért? Több okot is fel lehet sorolni. De lássuk a legkézenfekvőbbeket. Talán első az időjárás. A tavaszi és a nyárf csúcsmunkák nagyobb hányada már a gépékre hárul, az időjárás is viszonylag kedvező, nem hátráltatja a munkálatok ütemét; s az emberi munka is jobb viszonyok között folyik. A cukorrépaegyelés, kukoricakapálás stb., ha nehéz és fárasztó is, a tavaszi, illetve nyári időjárási viszonyok között elviselhetőbb, mint — hogy az előbbi példánál maradjunk — a cukorrépa-ásás, vagy a kukoricatörés. Az idei nyárutó és az ősz is aránylag kedvezően hatott a növények fejlődésére. Szép a termés. Csak az a baj, hogy a betakarítás nem halad olyan ütemben, hogy azt kielégítőnek mondhatnánk. Magyarázhatnánk ezt szervezési-tervezési hiányosságokkal, vagy nehézségekkel. Ez azonban csupán a lényeg elhallgatása, vagy megkerülése volna. Nincs sok értelme tehát az ilyenféle elvont, „objektív“ nehézségekre hivatkozni. A valóság az, hogy az őszi terménybetakarítás azért nem halad a megkívánt gyorsasággal, mert nincs elég munkaerő. Természetesen ez a munkaerőhiány mezőgazdasági üzemeink túlnyomó többségében csupán egy rövid időszakot, egy, másfél hónapot jelent. De ez az egy, másfél hónap erősen kihat az egészévi termelési tervek teljesítésére. Hogy hogyan? Nézzük csak. A cukorrépa és a kukorica betakarításával egyidőben folyik a répafej, répaszelet, kukoricaszár, s a másodnövények silózása. A siló mennyisége és minősége kihat az állattenyésztés termelékenységére; egyszóval, itt minden összefügg, kapcsolódik egymáshoz elválaszthatatlanul. Ezért nem lehet közömbös egyetlen gazdaságban sem, hogy a melléktermékek milyen minőségűek lesznek. S ez az a pont, ahol a késés sokszorosan megbosszulja magát, ez az a pont, ahol a munkaerőhiány egy-egy gazdaság életére — negatív előjellel — kihat. Régebben a mutatkozó munkaerőhiányt különböző diákbrigádokkal stb. igyekeztünk pótolni. Ennek helyes, vagy helytelen voltáról lehetne vitatkozni. Véleményünk szerint a munkaerőhiányt az egyes mezőgazdasági üzemekben a saját lehetőségeiken belül kellene pótolni, lehetőleg megfelelő gépi berendezések, és korszerű szervezési munka igénybevételével. Ha eddig a munkaerőhiányról beszéltünk, most elérkeztünk arra a pontra, amikor a munkaerőfelesleg kérdésével kell foglalkoznunk. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert az őszi csúcsmunkák befejezésével megfordul a kocka: a munkaerőhiány — bármennyire is paradoxként hat — munkaerőfölösleggé változik. A munkacsúcs után mélypontra jut a foglalkoztatás lehetősége. S ha jobban belegondolunk a dolgokba, ez talán nagyobb probléma, mint a munkaerőhiány. A mezőgazdaságban a téli hónapokban stagnál a termelés. Kivétel természetesen az állattenyésztés. Mindez nem mai keletű dolog. Ismert tényeket rögzítünk csupán. Ettől függetlenül óhatatlanul eljutottunk oda, hogy a mezőgazdaságban dolgozó emberek számára télen is biztosítani kell a foglalkoztatást. S ez egy cseppet sem könnyű. Azok a szövetkezetek, amelyek megfelelő melléküzemágakkal rendelkeznek, aránytalanul kedvezőbb helyzetben vannak, mint az olyan gazdaságok, ahol a melléktermelésre nincsenek meg a megfelelő adottságok. Ezer és ezer emberről van szó, akik a maguk, de nem utolsó sorban a társadalom számára komoly értékeket termelhetnének. Ha volna rá lehetőség. De nagyon úgy néz kt a helyzet, hogy az ilyen lehetőség elenyészően kevés. A probléma nemzetgazdasági szempontból egyáltalán nem közömbös. Ezért úgy véljük, nem ártana, ha az illetékesek fent és lent egyaránt a kellő komolysággal kezelnék. —gs— hogy a gépkocsik száma az elkövetkezendő időszakban rohamosan növekszik majd, bizony nincsen okunk különösebb derűlátásra. A feltételezések a következők: utainkon a személygépkocsik számaránya a jelenlegi 27,8 százalékról 80 százalékra nő. A tehergépkocsiknál ez a számarány 1995-ig a következőképpen alakul: a jelenlegi 41,5 százalékról 14,2 százalékra csökken. Persze ez a csökkenés nem nagyon sokat segít a dolgon, viszont a motorizmus ilyen arányú fejlődése méltán kelt bennünk aggodalmakat. Mindenekelőtt fokozni kell továbbra is a közlekedés biztonságát, ugyanakkor természetszerűen meg kell gyorsítani a forgalmat utainkon. Ez viszont azt teszi szükségessé, hogy mindenütt automatikus jelzőberendezéseket szereljünk fel. A FALU MÁR NEM FALU! ... Egyre nagyobb súlyt kell fektetni a közlekedésre falvainkon is. Hisz az utóbbi években sokszorosan megnőtt a gépjárművek száma. Ellenben ma is gyakran előfordul, hogy különféle háziállatok akadályozzák a forgalmat, s ez nem egy esetben súlyos balesetek okozója. S ami még fontosabb: apró gyerekek ne játszanak a főutak mentén felügyelet nélkül! Az emberi élet legdrágább kincsünk, ne hazardírozzunk vele. Tudatosítanunk kell, hogy modern korban, a technikai és műszaki forradalom korában élünk, növekszik az élettempó, mindenüvé betör a legkorszerűbb technika. Legyünk óvatosaki [—PP—J Halál jár az utakon ÖTŰRANKÉNT EGY HALÁLESET • BIZTONSÁGOSABB UTAKRA LENNE SZÜKSÉG • EMBER HELYETT RADAR Ha az ember életét egyáltalán ki lehet pénzben fejezni, úgy elmondhatjuk, hogy a baleset következtében elhalálozó dolgozó élete hozzávetőleges számítások szerint egymillió korona, tehát az állam, a társadalom anyagilag kifejezve ilyen horribilis összeggel károsul. A súlyos közlekedési balesetek következtében általában 40 000, míg a könnyebb sérülések esetében 20 000 korona kár keletkezik. Hazánkban egyetlen forgalmi baleset átlagosan 37 000 korona kárral jár. Valóban elgondolkoztató számok. Naponta több millió korona veszteség ér bennünket, s mindez a figyelmetlenség, a fegyelmezetlenség következménye. Ha meggondoljuk,, hogy évente, a szakemberek véleménye szerint, a forgalmi balesetekből származó anyagi — hangsúlyozzuk, csupán anyagi — kár kettő egész háromnegyed milliárd korona, hát ezt éppenséggel jobb helyre is be tudnánk fektetni. KERESSÜK AZ OKOT! Alapjában véve a balesetek okát három részre, illetve csoportra lehet osztani: ember, közlekedési eszköz, út. Bár intenzív munka folyik utainkon, korántsem nevezhetjük kielégítőnek a helyzetet. Főleg a városok és falvak belterületén vannak nagy hiányosságok. Szűkek az utcák, áttekinthetetlenek sokszor az útkereszteződések stb. Ami az útkereszteződéseket illeti megállapítást'nyert, hogy a forgalmat irányító ember nem veheti fel a versenyt az automatikus berendezésekkel. Az egyre növekvő forgalom mind nagyobb igényeket támaszt az emberrel szemben, lankad figyelme, hamar elfárad, nem képes teljes egészében áttekinteni a helyzetet stb. Ennek bizonyítására talán elégséges egyetlen adatot megemlítenünk. Pozsony egyik legnagyobb útkereszteződésén, a Központi Piactérnél, óránként több mint kétezer (2000) gépkocsi halad keresztül. Ez viszont még a soknál is több, s igazán nem csodálkozhatunk, ha az ember már képtelen itt tökéletes rendet teremteni. Ezért hát egyre szükségesebbé válik a technika alkalmazása, hiába ... a radar radar, az ember ember!... NÖVEKSZIK A GÉPKOCSIK SZÁMA Ha mindezek után, tehát a tények ismeretében, figyelembe vesszük, Húsz év nem nagy idő, viszont bátran állíthatjuk, hogy az elmúlt két évtized alatt hihetetlenül sokat fejlődtek, épültek-szépültek falvaink, s természetesen ezzel egyidőben jelentősen kiterebélyesedett üzlethálózatunk is. Köztársaságunk megalakulása ötvenedik évfordulójának ünnepségei keretében azokról is megemlékeznek, akik a szocialista országépítés húsz éve alatt becsületesen helytálltak munkahelyükön, s mindent megtettek az üzlethálózat fejlesztéséért, ami egyúttal a falu és a város közötti különbségek szempontjából is jelentős tényező. Elismerés G o d a Nándor immár harminchárom esztendeje dolgozik a fogyasztási szövetkezeti mozgalomban. A második világháború után a galántai központ őt bízta meg, hogy a Pozsony közelében levő Fél községben üzletet nyisson. Később, amikor már a népi fogyasztási szövetkezetek vették át a vidéki üzlethálózat irányítását, ismét a tapasztalt, sokoldalú kereskedőt bízták meg a bolt vezetésével. Munkáját becsületesen, a tőle megszokott alapossággal végezte, s jelenleg a háztartási cikkeket árusító üzletben dolgozik. A „Goda“ üzletéről nem minden indok nélkül állítják, hogy ott kisördögöt is lehet kapni, így azután nemcsak a faluból, hanem a környékről, sőt esetenként előfordul, hogy a fővárosból is eljárnak hozzá vásárolni. Nem csoda tehát, ha sokrétű, szorgalmas munkáját nagyra becsülik. Ezért talán nem is meglepő, ha a belkereskedelemben kifejtett sokéves tevékenységéért az elmúlt napokban emlékéremmel tüntették ki és pénzjutalomban részesítették. Viszont Goda Nándor erejéből nemcsak az üzlet fejlesztésére futotta, hanem a társadalmi munkából is tevékeny részt vállalat. Régi tagja a helyi nemzeti bizottságnak és elnöke a CSEMADOK helyi szervezetének. Régebben mint a testnevelési szervezet elnöke sokat fáradozott a féli sporttelep érdekében. Az ő és néhány lelkes sporttárs érdeme, hogy a falunak olyan sportlétesítménye van, amely kisvárosban is megjárna. Természetes tehát, hogy a község vezetői is nagyra értékelik Goda Nándor munkáját, s október 28-án ő is ott lesz azok között, akiket a köztársaság fennállásának évfordulóján kitüntetnek a falu sokoldalú fejlődése érdekében végzett érdemdús tevékenységükért. Tóth Dezső Egy fiemfontból Kétségtelen, hogy a januárt követő Időszak felelősségteljes feladatokat rótt a nemzeti bizottságokra. A különböző kérdések egész sorát kellett és kell “megoldaniuk. S mindjárt az elején leszögezhetjük, hogy a nemzeti bizottságok becsülettel állták a sarat, sikerrel oldották meg sok esetben a legbonyolultabb problémákat is. Mi most a helyi nemzeti bizottságok szintjén szeretnénk rávilágítani néhány szempontra, illetve felvetni a munkájukkal kapcsolatos néhány lényegbevágó kérdést. Az a tény, hogy a helyi nemzeti bizottságoknak van a legközvetlenebb kapcsolatuk a dolgozók széles rétegeivel megsoksorozza felelősségüket. Kellő tapintattal és megfontoltsággal szükséges kezelniük az egyes kérdéseket, hisz az össztársadalmi érdekek ezen a ponton érintkeznek legközvetlenebbül az egyén, a polgár érdekeivel. Az elmúlt időszakban — talán még jól emlékszünk rá — sokszor érte felelőtlen bírálat a helyi nemzeti bizottságokat. Egyesek szerint a demokratizációs folyamat az irányításnak ezen a fokozatán „akadt .el“, illetve itt nem mélyült el kellőképpen. Nos, engedtessék meg, hogy ezt a vádat először is visszautasítsuk. Illetve kezdjük ott, hogy a demokratizációs folyamat lényegében a helyi nemzeti bizottságok szintjén kezdődött és tulajdonképpen ott foly! tatódik a legintenzívebben. Jóllehet mindez sokak szemében „merész“ ál| lításnak tűnik, sőt kétkedést vált ki, ezt a tényt mindenképpen jó lesz a jövőre vonatkozóan is szem előtt tartani. Mi januárban ugyanis sokszor és nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy társadalmi életünk normalizálását a „legszélesebb dolgozó rétegek“ igénye tette elengedhetetlenül szükségessé. A társadalmi „mozgás“ tehát — mi sem természetesebb — alulról jött, s mint ilyet elsősorban a helyi nemzeti bizottságok irányították. Persze disztingvální kell, hisz torz képet kapnánk, ha a helyi nemzeti bizottság fogalmán, amint az nem is olyan régen szinte természetes volt, két-három fizetett tisztségviselőt értenénk. Nem, erről szó sincs, viszont tudomásul kell vennünk, hogy immár évek óta, a helyi nemzeti bizottságok képviselői alkotják társadalmunk legaktívabb irányító rétegét. Mindez természetes, hiszen „itt csattant az ostor“, a legkülönbözőbb intézkedéseknek itt kellett érvényt szerezni, ezen a szinten lehetett csupán formálni a társadalmi tudatot. Így azután magától értetődik, hogy a „legkülönbözőbb“ intézkedéseket innen érte a legtöbb bírálat, illetve itt bizonyosodott be, hogy mennyire helytállóak. És most a példák egész sorát lehetne felsorolni, amikor is a legképtelenebb utasítások és irányelvek élét itt sikerült úgy-ahogy elfogadhatóvá tompítani. És nemcsak társadalmi, politikai, hanem gazdasági vonatkozású intézkedésekről is szó van. Nyilvánvaló tehát, hogy a társadalmi élet kereszttüzében elsősorban a helyi nemzeti bizottságok álltak és állnak ma is. S ha valakinek, hát mindenekelőtt nekik kellett „kétfrontos“, sőt nem egyszer „többfrontos“ küzdelmet folytatniuk, védve a társadalom, a dolgozók érdekeit. Visszatérve tehát arra a pontra, ahol a nemzeti bizottságokat ért bírálatról szólottunk, leszögezhetjük, hogy az felületes volt a javából, illetve eléggé bűnbak-kereső íze is volt. Dehát ez már így szokott lenni, üssük azt, akit eddig is ütöttek. Bizonyos „deformációkért" tegyük felelőssé azokat, akiket ezek a legjobban sújtottak. A „demokratizáció“ jegyében váltsuk le azokat a becsületes falusi funkcionáriusokat, akik maximálisan védték a község érdekeit, akiket sokszor tudatlannak, szakmailag felkészületlennek bélyegeztünk csupán azért, mert józan parasztésszel mérlegelték a problémákat. Mindez nem jelenti azt, hogy nem voltak és nincsenek a helyi nemzeti bizottságoknak olyan tisztségviselői, képviselői, akik nem váltak, vagy nem válnak be. Vannak. Viszont ezzel a jövőben is számolnunk kell, hisz a kiválasztás sohasem lehet egészen tökéletes. Ellenben nem engedjük bántani azokat a sokszor egyszerű embereket, akik szinte hetente jártak „fejmosásra“ a felsőbb szerv elé, mert nem voltak hajlandók visszaélni mandátumukkal, képtelenek voltak cserbenhagyni választóikat, szembefordulni a falu érdekeivel. A falu nem a látványos politikai megmozdulások, fordulatok színtere. Az új «(zmék, áramlatok érvényesülését nem kísérik zajos manifesztációk, népgyűlések, éjszakai felvonulások. Viszont belülről sokkal mélyebben, intenzívebben éli át a társadalmi folyamatokat. A földművelő ember mentalitásával is számolni kell, a parasztész logikájával, amelynek előbb a velejéig át kell járnia, megrágnia minden egyes mozzanatot, a probléma lényegét. Gondoljunk csak a szövetkezetesítésre... Nem ment könnyen, s ma már elismerjük, hogy az érőszakos meggyőzés módszerei a legtöbbször elhibázottak, túlontúl helytelenek voltak. Drágább volt a leves, mint a hús, a baklövések sorozatát követtük el, s ez egy évtizedre megbosszulta magát. Néhányan tehát a januárt követő időszakban is „ellőtték a puskaport“, mondván fel kell rázni a vidéket. Tespednek a falvak, nem hallatják a hangjukat. Viszont azután jött augusztus és megmutatkozott, hogy mindaz, amit a komumnista párt zászlajára tűzött, a látszat ellenére is „vidéken“ vert legmélyebben gyökeret. Nem mutatkozott lemaradás a termelésben, sőt, talán a köztársaság fennállása óta első ízben takarítottunk be ilyen termést, s figyelembe véve a rendkívüli eseményeket, ez hősies helytállásra vall. Arra, hogy éppen a nemzeti bizottságok legalacsonyabb szintjén bizonyították a legeklatánsabban vajon ki áll a társadalmi fejlődés élvonalában, s ki kötelezte el magát a legjobban pártunk politikai vonalvezetése mellett. Ez tehát az a szempont, amelyet semmiképpen sem szabad szem elől tévesztenünk, amikor a helyi nemzeti bizottságok munkájáról szólunk, illetve azt értékeljük a megváltozott körülmények között. (B) 2 SZARAn FÖLDMŰVES október 26.1988.
