Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-05 / 40. szám
Felejthetetlen délután A tavaszi hónapokban, amikor az ívás miatt a nemes halakat nagyon bölcsen védi a halászati törvény, a szenvedélyes horgász számára valóságos áldásnak számít a gazdaságilag jelentéktelen, vagy egyenesen kártékony halak létezése. E kártékony halak közül talán a horgászat szempontjából a legnagyobb jelentősége a törpeharcsának van, amelyet ízletes húsa miatt nagyon természetesen sok horgásztársunk kedvel. Ezen kívül megemlítendő még a vágó durbincs, naphal, menyhal, dévérkeszeg, a kárász, meg a compó. Mivel nekem Is kedvenc Időtöltésem a horgászat, szívesen kijárok, ha időm engedi, á Latorca vadregényes partjaira, hogy hódoljak e szép és nemes időtöltésnek, amelyet igazán minden gúny nélkül teljes joggal nevezünk sportnak. Sajnos, nem tartozom azok közé a szerencsés sporttársak közé, akik nagy, néha több tízkilós halak fogásával dicsekszenek. A nagyítás nem szokásom és a valóság nem engedi, hogy nagy, kapitális zsákmányokról tudjak beszámolni. Már néhány éve tagja vagyok h horgászszövetségnek, de eddig általában csak 10—15 dekás kártékony-halat fogtam. Igaz, már fogtam egy 1.85 dekás süllőt és 1,83 dekás balint, de rendszerint csak törpeharcsával, keszeggel és kárásszal térek haza. Ezt nem panasz képpen mondom, hiszen akkor nem is fizetném tagsági díjamat. E helyen csak arra akarom felhívni az olvasó figyelmét, hogy e kis halak fogása is szép élményt jelenthet számunkra, még ha otthon, vagy a munkahelyünkön ki Is gúnyolnak ezért bennünket. Mesés törpeharcsázó helynek számítható a Latorca, minden holtágával egyetemben. Erről nagyon sokszor meggyőződtem. Engedjék meg, hogy egy ilyen kirándulásomról beszámolhassak. Május elején történt. Délután úgy két óra körül, amikor magamhoz vettem horgászfelszerelésemet és a frissen szedett trágyagilisztát, egy jó horgászbarátommal felültünk kerékpárjainkra, és kikarikáztunk Battyán felé, ahol vár reánk a mi kis horgásztanyánk. E tanya a legideálisabb helyen terül el, egy szigeten, ahol a Holt Latorca a folyóba torkollik. E helyen a Latorca minden hala megtalálható, mind a folyást kedvelő márna, magyarbucó, kecsege, balin, mind az inkább állóvízi harcsa, törpeharcsa, vágódurbincs, süllő, csuka, dévér és compó. Mindkét most csak a törpeharcsa érdekelt. Ladikon mentünk át a mi kis szigetünkre, ahol mély és fenséges nyugalom fogadott bennünket. A meleg délutáni csendet semmi sem zavarta, csak a halászmadarak vijjogása és egy-két békabrekegés. A partszéli tartásban néha-néha zsákmány után vetette magát egy jókora süllő. Alig állt el a meleg tavaszi eső szemerkelése, a víz mérsékelten megáradt. Ideális horgászidőben érkeztünk tehát a helyszínre. Gyorsan elkészítettük horgászkészségünket. Két botot fenekezésre, kettőt pedig úszós horgászatra szereltünk fel vékony 3-as horgokkal. Mivel állóvizén horgásztunk, a legkisebb ólmot használtuk nehezéknek éppen csak azért, hogy be tudjuk dobni horgainkat. Ezután kényelmesen elnyújtózkodtunk a part dús füvében és figyeltük a vizet. Nem kellett sokáig várnunk. Vagy negyed óra múlva megvolt az első kapás. Bevágás után kivettem a harminc dekás „mlni“-harcsát és azután 5—10 perces időközökben szedtük a partra a kisebb nagyobb bajúszos vízilakőkat. Két óra alatt ketten több mint 20 törpeharcsát és 4 vágó durbincsot fogtunk. A többi halfajta mintha tudta volna, hogy védi őket a halásztörvény, elkerülte horgainkat. Nagyon szép élményt jelentett számunkra ez a délutáni kiruccanás és mivel a jó, friss levegőn nagyon megjött az étvágyunk, azonnal megsütöttünk égy pár halat nyárson. A sós paprika és a füstöltszalonna nagyon megjavította az amúgy is finom halhús ízét. Erre azután jól esett a pohárka nektár, amely természetesen nem hiányozhatott felszerelésünk mellől. A lukulluszi lakomához pompás keretet szolgáltatott az égbolt gyönyörű azúrja, amelyen fenséges lassúsággal úsztak a hófehér bárányfelhők. A minket elfedő fűzfalombokat csak nagyon finoman borzolta fel a meleg májusi szellő és lassan, de feltartóztathatatlanul sietett a vérvörös nap a láthatár széle felé. Ez parancs volt számunkra, hogy felébredjünk révedezéseinkből és hazamehessünk a sötétség beállta előtt. Gyorsan összecsomagoltuk halászfelszerelésünket, a felmaradt csaligilisztát eltettük a szigeten talált bádogdobozba, hogy az elkövetkező napokba ne kelljen újra ásnunk utánuk. Fáradtan érkeztünk haza, de nem bántuk meg találkozásunkat a törpeharcsákkal, mert kitűnő húsukon kívül hozzájuttattak bennünket egy felejthetetlen tavaszi délutánhoz Dr. Juhász István, Tiszacsernő Melegvérű-e a tonhal? Hiányosan is igazolták azt a halászok soraiban már régóta elterjedt nézetet, melyet a nagyvilág mindeddig babonának hitt, hogy a tonhal melegvérű. Ez a tény különösen azért meglepő, mert a hal vére a koponyákban nagyon szoros kapcsolatba kerül a vízzel és így szükségszerűen lehűl. Szakszerű vizsgálatokkal azonban kimutatták, hogy a tonhal vérkeringési rendszerében „hőcserélők“ vannak beépítve. A szívből a test felülete felé áramló vér a főütőereket sok kis párhuzamos erecskén keresztül hagyja el, melyek a test felületéről a fővénákba visszaáramló vér hasonló kis párhuzamos erecskéihez szorosan hozzátapadnak. Ezáltal a szívből áramló vér hőjének egy részét a visszaáramló vér átveszi, és ettől felmelegszik. A testfelületre pedig már hűvösebb vér érkezik s így az energiaveszteség sem olyan nagy. A tonhalnak a magasabb testhőmérséklet fenntartásához — összehasonlítva a többi halakkal — nagyobb táplálékfelvételre (több fűtőanyagra) van szüksége. Ez viszont lehetővé teszi a gazdaságosabb energiafelhasználását és az ideg- és izomrendszer magasabb teljesítőképességét. A tonhalak kiváló úszóteljesítménye — állítólag az óránkénti 70 kilométeres sebességet is elérik — valószínűleg éppen melegvérűségükkel függ össze. l-PS ) ugyanis megállapították, hogy a tonhal az őt környező víznél jóval magasabb testhőmérsékletet képes fenntartani. A víz és a tonhal testhőmérséklete közti különbség eléri a 14 C fokot is. A kutatók ezzel tudo-A tankönyvek azon bölcs állítása, mely szerint kizárólag a madarak és az emlősök melegvérűek, míg a többi gerinces testének hőmérséklete a környezetéhez alkalmazkodik, megdőlt. Amerikai tudósok OKTÓBER A nem pisztrángos vizeken hasonlóan mint szeptemberben, a halak minden fajtájára (kivéve a galócát) halászhatunk reggel 5 órától este 20 óráig. E hónapban még sikerrel horgászhatunk. A ragadozók fogására elérkezett a főszezon. Eredménnyel horgászhatunk csukára, süllőre és a csapó sügérre (dörgincsre). Mindezeket villantóval, élő és nem élő kis halakkal megfelelő és jó horgász készséggel foghatjuk. A pontyfélék, főleg a ponty fokozatosan gyengébben kap, nincs étvágya. Ugyanis a víz a levegővel együtt hűlni kezd. Használjuk ki tehát az alkalmas, melegebb napokat. A csalétkek legyenek kisebb méretűek. Hajnali dér után, ha felmelegszik a levegő és süt a nap, jó eredménnyel horgászhatunk süllőkre, de kapnak a nagyobb márnák, a dévér, keszegek, továbbá a domolykók pirosszemű kele és ezek mellett a harcsa fogására is számíthatunk. A kis csalihalnak fogására, mert ezek sem nagyon kapnak, használhatunk 1 in2 nagyságú apró szemű hálót. A pisztrángos vizeken az általános tilalom tovább tart. A nem pisztrángos vizeken e hónap végéig a szivárványos pisztráng, valamint a pér fogásra engedélyezett. Ezek sikeres fogására legalkalmasabb a nedves legyek, tehát Blue bottle, Whirling dun. Little pale blue dun, az univerzális March Brown, Hardys Favorite, Blue quill és főleg a perbálra Whirling blue dun. SM
