Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-05 / 40. szám

Szolgálja-e gépiparunk a mezőgazdaságot? Sokszor beszéltünk már róla, mit tesz gépiparunk a mezőgazdasággal szemben vállalt kötelezettségeinek teljesítésére, milyen új hasznos gé­peket gyárt a nehéz munkaműveletek könnyítésére és gyorsítására. A kér­dés nyílt, helyénvaló és konkrét, ezért a válasznak is hasonlónak kell lennie. Ogy gondolom, a feleletet csakis kézzelfogható tényekkel adhatjuk meg. Manapság már nincs helye a mellébeszélésnek, hiszen minden egyes traktoros tudja, hogy nem Is oly régen a gépipar által forgalomba hozott gépek és eszközök Jó része pipabagót sem ért. Mezőgazdasági üzemeinkben számos gépet és mun­kaeszközt dobtak az ócskavasba, anélkül, hogy kihasználhatták volna. Ez az időszak persze már a kiuta­lási rendszerrel együtt elmúlt. A gaz­daságok olyan gépeket vehetnek, amilyenek tapasztalataik szerint a legjobban megfelelnek igényeiknek. De az új gépeket még nem ismerhe­tik, azért látogattam el a gyártókhoz és érdeklődtem néhány újdonság jó­tulajdonságairól, előnyeiről, hogy tá­jékoztassam olvasóinkat a földműve­seket. A BRNOI ZKL GÉPGYÁR technikusa Vilém Hons mérnök nagy elragadta­tással beszélt az unifikált Zetor „csa­lád“ legfiatalabb és egyben legtökéle­tesebb tagjáról, a 7511-es típusú Ze­tor Crystal kerekes traktorról. Való­ban úgy igaz, hogy a Zetor „család“ új tagja minden eddigi hazai gyárt­mánytól különb. Föltétlenül mellette szól, hogy 15—80 vonóhorog erejével, 2200-as percenkénti fordulatszámával, 4582 cm3-es motorjával minden eddi­gi kerekes traktornál erősebb. Egy lemezes száraz tengelykapcso­lóval szerelték fel. Sebességváltó há­zát úgy szerkesztették, hogy 8 foko­zatot előre 4-et pedig hátra kapcsol­hasson kezelője. Azonbap a gyártó vállalat a traktor vásárlójának kíván­ságára a sebességváltó elé ún. pilla­natszámláló berendezést iktathat, melynek bekapcsolása esetén meg­duplázható a fokozatok száma, vagy­is 18 fokozat kapcsolása válik lehe­tővé előre, 8 pedig hátra. Erre főleg a motor erős leterhelése esetén van szükség. A különleges berendezés üzemeltetése egyébként a kormány­műre szerelt hidraulikus karral tör­ténik, amellyel nagy leterhelés ese­tén anélkül, hogy váltanánk a sebes­séget, üzemelés közben Is megdupláz­hatjuk a vonóerőt. A traktor kormány és fék beren­dezése ún. belső hidraulikával műkö­dik. Kabinja (2200 kcal/ó) télen fűt­hető, nyáron pedig ugyanezzel a be­rendezéssel hűthető. A traktoros kel­lemessé teheti a benne való tartóz­kodást. A vásárló kívánságára fölszerelhető egy másik hidraulikus berendezés, az ún. 2-es külső kör, mely alkalmassá teszi különféle mezőgazdasági esz­közök kapcsolására, üzemeltetésére. Kérdeztem a gyár képviselőitől, mi­lyen anyagból gyártották az új trak­tort. A kérdezett azt felelte, hogy tanulva a múlt hibáiból, ma már a me­zőgazdasági gépek gyártásánál is ugyanazokat az anyagokat használ­ják, mint amelyekből a többi gépeket és berendezéseket készítik. A traktorgyártők után a JlClNl AGROSTROJ fejlesztési osztályának dolgozójával, Vladimír StHbrsiy elv­társsal beszélgettem, aki elmondta, hogy idén több újdonsággal lepik meg a mezőgazdasági termelőket. Egyik közülük például a ZRX—366-os típusú rendrakó, mely megfelelő vo­nóerejű traktorral 366 cm szélesség­ben két hektárt vág rendre óránként. Tán mondanom sem kell, hogy nagy szükség volt erre a rendrakóra, hi­szen az idei aratásban is hiánycikk­nek számított. Eddig külföldi beho­zatalra szorultunk, de a jiíínl Agro­­stroj jóvoltából már idehaza is gyárthatjuk. Az MF—70-es tí­pusú gyalogos ben­zinüzemeltetésű motoros fűkaszáló szabadalmát kül­földről vásárolta a gyár. Minőségére nézve hasonló, mint az Ausztriá­ból kemény valu­táért behozott Ra­pid típusú fűka­száló. Az MF—70- es sorozatgyártását a jiéíni Agrostroj végzi a prostéjovi Agrostrojjal való együttműködésben. Előzetes bejelen­tések alapján a jövő esztendő má­sodik felében mint­egy 2000 darabot gyártanak belőle, hogy kielégíthes­sék a hazai szűk. iégletet. Ha azon­ban nagyobb lesz az érdeklődés, töb­bet készítenek belőle. A PROSTÉJOVI AGROSTROJ mű­szaki dolgozójával Zdenék Vojáöek elvtárssal való beszélgetésem alkal­mával megtudtam, hogy egész sor gépújdonságot gyártanak. Megjegyez­te, hogy vállalatuk a szalma, a széna és a fonnyasztott zöldtakarmányok betakarítási, valamint kazlazási mun­kálatainak megkönnyítésére elmés gépsort készített. Tartozékai az NVTS—2,5 típusú függeszthető maga­szecskázó gyűjtőkocsi. Érdekessége, hogy az anyag rendről történő föl­szedésekor igen nagy tömeg befoga­dására képes. Állandó helyre való szállítás esetén fontos tartozéka a DODS—3|5 típusú adagolóasztal, mely a ráürített tömeget láncterelövel to­vábbítja a DOP—4,5 típusú szállítósza­lagra, mely az anyag állapota szerint ellátja a hozzá kapcsolt pneumatikus szállítót, mely az anyagot a pajtába vagy a kazalba továbbítja. Vojáöek elvtárs megjegyezte, hogy az NTVS—2,5 típusú gyüjtőkocsi hasz­nálatának komoly ökonómiai előnye van. Mintegy 30—50 százalékkal ol­csóbb vele a könnyűanyagok (széna, szalma) betakarítása, mint az ismert szalmaprésekkel, vagy más típusú függesztett eszközökkel. Alkalmazása 25 százalékkal gyorsabbá teszi a be­takarítást, s 1 százalék alá csökkenti az anyagveszteséget. A gyűjtőkocsit a Stever typ Hamster-féle szabadalom alapján készítették. Külföldön, főleg Svájcban, az NSZK-ban és Ausztriá­ban ökonómiai előnyei miatt nagy mértékben alkalmazzák. A prostéjovi Agrostroj további hasz­nos gyártmánya a burgonyaosztályo­zó i gépsor. Tartozékai a DODS—5,2 típusú adagolóasztal, DOPK—7,5 típu­sú kombinált szállítószalag, a TB— 80-4 típusú osztályozó. Tartozéka to­vábbá a VhP—32-es típusú automati­zált zsákolómérleg, a DoP—3,6-os tí­pusú szállítószalag stb. Egy szállítószalag és egy automa­tikus mérleg közbeiktatásával órán­ként 80, dupla kapcsolással 160 má­zsa burgonya válogatását végzi a gép. Mezőgazdasági üzemeink jónéhány esztendeje óhajtják, hogy a gépipar szilárd szerekezetű, nagy súlyt bíró pótkocsikat gyártson. A 'prostéjovi Agrostroj malackyi üzeme máris tel­jesítette a kívánságot. PzTS 6-os jel­zés alatt gyártja a mezőgazdasági üzemek által régen várt 6 tonna te­herbíró képességű pótkocsikat. A gazdaságokban főképpen most a cukorrépa, a burgonya és más mező­­gazdasági termények betakarításánál nagyon jó szolgálatot tehet a PzTS— 6-os típusú pótkocsi. Meg kell még mondanunk, hogy ez a pótkocsi az unifikált Zetor traktorsorozat szoros tartozéka. AZ OLOMOUCI SIGMA NEMZETI VÁLLALAT ugyancsak több újdonság­gal lepte meg partnereit. Stanislav Kubíöek elvtárs, az üzem képviselője szívesen mutatta a lipcsei nemzetközi vásáron aranyéremmel kitüntetett RK—1-es típusú hígtrágya keverő­szivattyút. Hasonló berendezést eddig még nálunk, de külföldön sem gyár­tottak. Az olomouciak készítettek ugyan évekkel ezelőtt egy hígtrágya­keverő berendezést, tulajdonképpen abból fejlesztették ki az RK—1-et. Nagy előnye, hogy aránylag könnyű, megfelelő kiemelő berendezéssel, szükség esetén más és más hígtrágya­­kútba áthelyezhető. Üzemeltetése közben a tengely alsó részére szerelt keverö-ventillátor a sűrű pépes anyagot, a fölébe kikép­zett késekkel ellátottá szivattyúfejre hajtja, mely a fölvett hígtrágyát vagy fekálkocsikba, vagy pedig a higító­­kutakba „emeli“ át, hogy a továbbí­tószivattyútelep, a vízzel kevert trá­gyát, eljuttathassa a főcsövekbe és a szórófejekbe. A keverőszivattyúval, a hígtrágyás rendszerű gazdálkodást folytató üzemek értékes gépalkotást kapnak. Végül ismételnem kell, hogy a gyá­rak képviselői többször is hangsú­lyozták, hogy ez után csak a terme­lők igényeinek megfelelő, a terme­lést gyakorlatban Is kipróbált gépe­ket gyártanak, olyan anyagból, hogy ne lehessen rájuk többé panasz. Tény, hogy ezek a gépek jobbak, kivitelezé­sük korszerűbb, mint a régebbieké, ezért fontos, hogy a kezelők mielőtt átvennék, alaposan megfigyeljék, s az üzemeltetés minden apró fortélyát elsajátítsák. Bizonyos, hogy a jó kor­szerű gép mellé lelkiismeretes, hoz­záértő szakemberre van szükség. Gépipari berkekben való puhatoló­zásom arra keresett magyarázatot, hogy vajon a gépipar becsülettel szol­gálja-e mezőgazdaságunkat. Ügy gon­dolom, az elmondottak alapján igen. Persze az már más lapra tartozik, hogy milyenek az árak. Itt szerintem is van mit javítani mezőgazdasági üzemeink javára. HOKSZA ISTVÁN A lipcsei nemzetközi vásáron arany* éremmel kitüntetett RK—1-es típusú hígtrágyakevern szivattyú, elmés be­rendezés, mely más országokban is megnyerte a mezőgazdasági dolgozók tetszését. Nagykereskedelmi ára 3000 korona. A képen látható gépsor nagyon alkalmas a szalma, széna és a fnnnyasztott zöldtakarmányok betakarítására eset­­leg kazlazáséra. Kezeléséhez egyetlen emher elegendő. A gépsor nagykereskedelmi ára 79 ezer korona. tme a PZTS—6-os típusú pótkocsi. A 8 tonna teherhíró képességű szilárd alvázú pótkocsi nagykereskedelmi ára 20 900 korona. Kinek van szüksége a parasztszövetségre Már előzőleg Is sző esett róla, hogy egyes járásokban megalakították aa Egységes Parasztszövetség előkészítő bizottságait. Az igazat megvallva feltételeztük, hogy a nyugat-szlovákiai kerület járásai elsőként csatlakoz­nak a többiek előtt, arra törekedve, hogy végre saját érdekvédelmi szer­vezetet aiakftsanak. Ezt azért is gondoltuk, mert közelebb esnek a központ­hoz, ennélfogva tájékozottabbak, s végeredményben egyesek tevékenyen resztvettek a szövetség alapelveinek lefektetésében. Sajnos, egyelőre — hogy úgy mondjam — tévedtünk, de esetleg előfordulhatott az is, hngy a nyugat-szlovákiai járásokban komoly előkészületeket tesznek s csak akkor rukkolnak ki majd, amikor biztosak lesznek a dolgukban. Egyelőre csupán a szenicai és a tapolcsányi járásokból vannak híreink. Ezekben augusztus óta tevékenyen dolgoznak a szövetség megformálásán. A közép-szlovákiai kerületben a Liptovské MikuláS-i járási előkészítő bizottság az utóbbi napokban erősen rákapcsolt. Dolny Kubfnban szeptem­ber elején megalakították a járási eiőkészftő bizottságot, melynek elnöke Jozef Hrivnák, titkára pedig Milan Klen. Povaüská Bystricán elnökül Emil Filo mérnököt, a Parasztszövetség Központi Bizottsága alelnökét választot­ták, a nagykürtösi járásban elnöknek Julius Kanát mérnököt, titkárnak pe­dig Jozef Nosko mérnökökt, Zólyomban Ján Ukrop mérnököt, Ziarban Jo­zef Ondrejt választatták az előkészítő bizottság elnökévé. S ezzel ötre növekedett az előkészítő bizottság száma. A kelet-szlovákiai kerületben alaposan mérlegelték, hogy várjanak-e a központ irányelveire, vagy pedig maguk beszéljenek a földművesekkel, s megvilágítsák számukra milyen célt szolgál tulajdonképpen az Egységes Parasztszövetség. Nem vártak a felsőbb irányelvekre. Szerintünk nagyon helyesen cselekedtek. Ma már büszkén mondhatják, hogy hat járásban megalakították az előkészítő bizottságot. Ezek közé tartozik: Bardejov, Humenné, Poprád, Rozsnyó továbbá Eperjes, ahol az előkészítő bizottság elnökévé Andrej Koieniöot, a petrovanyi szövetkezet elnökét választották, a vranovi járásban pedig Ondrej Demőák lett az előkészítő bizottság elnöke. A központ köszönti az előkészítő bizottságok tagjait és sok sikert kfván áldozatkész munkájukhoz. A szövetség járási szerveinek megalakításánál a leglényegesebb a földművesek beszervezése. Itt olyan demokratikus szer­vezet kiépítése van folyamatban, amilyennel földműveseink eddig nem rendelkeztek. Olyan szervezet ez, melynek küldetése a tagok érdekeinek védeimezése mind társadalmi, mind gazdasági tekintetben, a velük kap­csolatban lévő partnerokkal szemben. Azt akarjuk, hogy a földművesek egyenlő jogú emberekké váljanak, akárcsak más munkaszakaszok dolgozói. Tévedés ne essék, cikkünk nem sürgetés arra, hogy egyes járásokban elkapkodják a dolgot, s esetleg mielőbb száz százalékos szervezettséget mutassanak fel. Ezt semmi esetre sem fgy gondoljuk, egyet azonban tudni keli, hogy feladatainkat, küldetésünket csak abban az esetben teljesíthet­jük a kívánt módon, ha az Egységes Parasztszövetség „zászlaja“ alá egy­ségesen felsorakozunk. (drmif) A parasztszövetség programtervezetéből Jelentős szociális csoport az ifjúság, amelytől a mezőgazdaság jövője függ. A jelenlegi helyzetben a szövetség kedvezőtlennek tartja, hogy arány­lag kevés fiatal dolgozik a mezőgazdaságban. Hogy a mezőgazdaság vonzó legyen a fiatalok számára, ennek alapvető feltétele a szövetkezetek anyagi­műszaki bázisának fejlesztése. A korszerű műszakilag Jól ellátott mezőgazdasági vállalatok által bizto­sított megfelelő munkakörnyezet szintén fontos tényezője annak, hogy fölkeltsük a fiatalok érdeklődését a mezőgazdasági munka lránt. Szüksé­ges, hogy a fiatalok aktívan kivegyék részüket Ilyen vállalatok létrehozá­sából. Effajta feladatot csak erkölcsileg szilárd és szakmailag képzett fia­talokra lehet bízni. Ezért a szövetség fontos feladatának tartja, hogy ki­vegye részét a mezőgazdasági fiatalok neveléséből. A mezőgazdasági üze­mekben lehetővé teszik a szakmai gyakorlat megszerzését, a fiatal mező­gazdászokat szakmailag képzett, tapasztalt dolgozók nevelésére bfzza, hogy ezzel fokozatosan megteremtse a feltételeket a munkaerők állandósítására. Különleges figyelmet fordítunk a fiatal mezőgazdasági szakemberek ne­velésére és elhelyezésére. Támogatjuk a Fiatal Mezőgazdasági Szakemberek Klubját, a fiatal mezőgazdasági értelmiség bázisát. A szövetség gondos elemzés alá veti a mezőgazdasági oktatásügy fejlesz­tésének Irányvonalát, a nemzeti bizottságokkal együttműködésben hatni fog az oktatásügyre, hogy az egyes iskolák szakosítása, továbbá a tananyag összhangban legyen a mezőgazdasági termelés fejlesztésének szükségle­teivel. A szövetség megteremti annak feltételeit, hogy a leendő mezőgaz­dasági szakemberek külföldi szakiskolákon is tanulhassanak. A szövetség gondoskodik arról, hogy a fiatalok megfelelő segítséget kap­janak, a családalapításhoz. A fiatalok megnyerése a mezőgazdaság számára tehát nemcsak a szövetkezetek érdeke, hanem egyben nagyon fontos tár­sadalmi érdek is. Ezért a szövetség számit az állam pénzügyi támogatására, főleg a lakásépítések terén. A műszaki és a szakmai feltételek biztosításán kívül a szövetség meg­teremti a fiatalok számára a kulturális és a sportélet feltételeit. Támogatja az ifjúsági szakköröket, klubokat, műkedvelő együtteseket. A kulturális élet fejlesztésében segítséget nyújthat a Matica Slovenská, a CSEMADOK, az Ukrán Dolgozók Szövetsége. A szövetség a CSTSZ szerveivel együttmű­ködésben mindent elkövet annak érdekében, hogy a fiatal mezőgazdasági dolgozók érdeklődésüknek megfelelően aktív sporttevékenységet fejthes­senek ki. 1 A 7511-es típusú Zetor Crystal tetszetős kivitelű motor­házzal és kabinnal. A traktor nagy előnye, hngy rugó­zott, párnázott üléssel szerelték fel — gondolva kezelője egészségére. A ZRX—366-os típusú rendrakó jó szolgálatot tesz majd mezőgazdasági üzemeinkben. A szilárd szerkezetű kapcsolható gép üzemeltetéséhez alkal­mas a 4011-es Zetor.

Next

/
Thumbnails
Contents