Szabad Földműves, 1968. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-17 / 33. szám
A Kurt Dümmler már harmadik ■ napja járta a bécsi vendéglő-1 két, kocsmákat és talponállókat anélkül, hogy a szerencse rámosolygott volna. Nem találta meg azt, amit, Illetve akit keresett. Gondolatban már a pokolba kívánta Schenket, aki rábeszélte, hogy Emil Kubltscheket a kinccsel együtt valamilyen dunai hajón csempésszék ót Nyugatra. Alkalmas cinkos után kutatott Regensburgban, Halnburgban, Passauban, de eredménytelenül. Ha akadt Is olyan hajős, aki elég „megbízhatónak" látszott, annak viszont semmi keresnivalója nem volt a Dunán vagy nem volt oka pont Braitslavában kikötnie. Később már kétszer naponta kereste fel Dümmler a lobaui Dunakikötő matróz-csapszékelt, amikor egy este végre megtalálta „emberét". Bizalmas magyarázatokba bocsátkozott újdonsült társával, aki a német hajósok egyenruháját viselte és nem vetette meg a jó osztrák boltocskát. — ötszáz márka foglalót fizetek, a hiányzó ezer márkát pedig a csomag átvétele után Bécsbén folyósítom — jelentette ki Dümmler gavallérosan — Megegyeztünk tehát? — Meg! — válaszolta Frédi Wolf, a nyugatnémetországl „Donau" nevű uszályhajő kormányosa, miközben zsebébe csúsztatta az előleget. Kurt Dümmler szerfelett elégedettnek látszott, amikor végre nyugovóra térhetett szállodai szobájában. Egyszeribe megfeledkezett az előző napok fáradalmairól és abban a boldog tudatban aludt el, hogy derekas munkát végzett. ☆ 1964'. június 24-én este sürgönyhordó csöngetett be Emil KublCek brnól lakására. Bratislavában feladott táviratot kézbesített a címzettnek a következő tartalommal: „Néni holnap tizennégy órakor érkezik stop Várj meg stop Kurt.“ KublCek órájára pillantott és sebtében öltözködni kezdett, hogy elérje a Bratlslavába Induló vonatot. Másnap már két óra előtt türelmetlenül várakozott a megbeszélt helyen. Halványkék öltönyben Jelent meg, kezében vadonatúj bőr-lrattáskát szorongatva. Szinte percnyi pontossággal fékezett le a mellette a szürke Mercedes Kurt Dümmlerrel a kormánykerék mögött. KubíCek beszállt a kocsiba. A Carlton kávéházban találkoztak Otto Schenkkel. Neki és magának konyakot rendelt Dümmler, KubíCeknek pedig — kívánsághoz képest — sört hozatott. A Wolf kormányossal megbeszélt Időpontig bővén maradt Idejük, hogy KubíCeket beavassák tervükbe. — Éjjel több oldalról kockázat nélkül be lehet jutni a kikötő térségébe. — magyarázta Dümmler. — Schenkkel előzőleg terepszemlét tartottunk és alaposan kikutattuk a bejutás lehetőségeit. Nincs tehát mitől tartanod. Hétkor találkozom emberünkkel, akivel még néhány részletkérdést kell tisztáznom. Legokosabb lesz, ha Ottóval együtt mindjárt itt vártok meg. KublCek, aki már tíz nap előtt egy lapra tette sorsát, most fészkelődül kezdett, mintha nem érezné magát saját bőrében. Az ékszerekkel és dollárokkal dugig tömött lrattáskát térdén pihentette, fogantyúját a pillanat töredékégi sem engedte el kezébőL Hét óra előtt Dümmler szedelőzködnl kezdett. Végigment a Dunaparton, majd betért a Krym kávéházba. Egy ablak melletti asztalhoz telepedett, ahonnan a szálloda előtti járdát beláthatta. Vacsoraidő lévén alig lézengett néhány vendég a kávéházban. Csakhamar megpillantotta az uszályhajó-kormányost, aki ezúttal civil-ruhában jelent meg. — Milyen a helyzet? -* szegezte neki a kérdést. — Mindezldeig semmiféle bonyodalmak nem merültek fel. A „Donau“ a Téli-kikötőben horgonyoz a rakparton, uszályom hajóslegénye a városban csatangol. Amennyire ismerem, éjfél előtt aligha tér vissza. Wolf kormányok közelebb húzódott megbízójához. Lehalkított, de egyúttal határozott hangon kijelentette: — Ahhoz azonban feltétlenül ragaszkodom, hogy a csomagot önök hozzák a kikötő zárt területére. Nekem a porta előtt kell elhaladnom, ahol nem tehetem ki magam motozás kockázatának. — Ez csak természetes! — biztosította Kurt emberét. — Ezzel számoltunk Is. A csomagot személyesen hozzuk az uszályra, csak az időpontot kell meghatároznia. — Legkésőbb tizenegyre ott kell lenniük, mielőtt még visszatér a hajóslegény. Aztán el ne felejtsék az uszály nevét: „Donau", &II. számú tartályhajő! ☆ Egy Órával éjfél előtt Dümmler, Schenk és KubíCek átvetették magukat a nem magas drótkerítésen, amely a Téli-kikötő térségét elhatárolja a várostól. Átvágtak a vasúti vágányokon és óvatosan közeledtek a Duna kövezett partjához, amelyen túl hajókémények sorakoztak. — Jő estét! — viszonozta Dümmler a kormányos köszöntését. — Ezek Itt a barátaim. Wolf intett, hogy kövessék. Betessékelte őket a kormányosfülkébe, ahol avatatlan szemek elől biztonságban voltak. — Emil, add ide az lratttáskát! — szólt Dümmler KubíCekhez, és átadta a vagyont érő csomagot Wolfnak. A lezárt irattáska kulcsa KubíCeknél maradt. Frédi Wolf már el is Indult volna, hogy elrejtse a csomagot, ha Dümmler nem rántja vissza kabátujjánál fogva: — Wolt úr, megtoldom az összeget egy további ezressel, ha rejtekhelyét biztosít barátom számára — kérlelte a kormányost Kubícekre mutatva. — Mindenáron el kell tűnnie innen! Wolf erre az irattáskával a kezében megfordult. Csendes, de elszánt hangon tiltakozott: — Ebben nem egyeztünk meg, efféle üzletről sző sem volt! Semmilyen pénzért nem vagyok hajlandó bőrömet vásárra vinni! — Ezzel sarkon fordult. Mindhárman szinte sóbálvánnyá meredtek. Dümmler ugyanis biztosra vette, hogy lekenyerezl a kormányost Ehelyett most KubíCek vetette magát őrült módjára egykori felettesére. Egyszeribe rádöbbent, ml Is történt tulajdonképpen. — Atkozott gazemberek! — hörögte. — Aljas útonállók! KI akartatok rabolni?! — Elkapta Dümmler torkát és fojtogatni kezdte. Schenk erre megragadta KubíCek vállát, hogy lefejtse Dümmlerről, de hasztalanul. Ugyanakkor valamibe belebotlott. Lehajolt, hatalmas falécet emelt fel a fedélzetről és teljes erővel lesújtott vele KubíCek fejére. Emil az ütéstől tehetetlenül összecsuklott Dümmler lábánál. Otto és Kurt rémülten meredtek a mozdulatlan testre. — Kapd el a lábát! — suttogta Dümmler, miközben ő maga Emil hóna alá nyúlva ragadta meg áldozatát. A Duna vizének hangos loccsanása kísérte tettüket. Azután csönd borult a kihalt kikötőre. — Hol a társuk? — tudakolta a kormányos, miután elrejtette a titokzatos csomagot és visszatért a fedélzetre. — Csak nem vesztek össze? — kérdezte újbői és fürkészve körültekintett. — Kissé — hangzott Schenk bizonytalan válasza. — De megsértődött és faképnél hagyott bennünket. Szerencséjükre a kormányos nem tulajdonított nagyobb jelentőséget Schenk felindult hangjának, és újból mentegetőzésre fogta a dolgot: — Végtelenül sajnálom, de igazán nem vállalhatom a kockázatot. Elvégre feleségem van, gyermekeim! — Órájára pillantott, és hozzáfűzte: — Azt hiszem, ideje, hogy távozzanak. Csakhamar megjön a hajőslegény. Nem kell, hogy itt találja önöket. Az irattáskát közben biztonságba helyeztem, nem kell aggódniuk miatta. Akkor hát a holnapi viszontlátásra a bécsi Lobau-ban. Wolf ajánlatát a távozásra mindketten megkönnyebbülten fogadták. Lekezeltek a kormányossal. Egy óra múlva a szürke Mercedes háborítatlanul átgördült a Ligetfalu—Berg-1 határállomáson. ■fr A Duna hűs vizében KubíCek néhány másodperc alatt visszanyerte eszméletét. Hamarjában nem tudta felfogni, mi is történt vele. Jóllehet gyermekkora óta úszó volt, kábultságában most kapkodva küzködött a habokkal, nagyokat nyögött és csupán önfenntartási ösztöne tartotta benne a lelket. Az áramlat közben egyre tovább sodorta a sötét hajótestek útvesztőjében. — Valaki fuldoklik! — szólt fel a 'darukezelőnek egy munkás, aki felfigyelt a szokatlan prüszkölésre és hörgésre nem messze a parttól. Nemsokára fényszóró csóvája pásztázta végig a zavaros vizet, amelyben felfelbukkant egy életéért viaskodó ember. — Telefonáljatok gyorsan a mentőkért! rendelkezett a darukezelő, amikor néhány perccel később megpillantotta a vérző fejű idegent. Alighogy kimentették a vízből, mély ájulásba esett. Az állami kórház sebészeti osztályán valaki tapintatosan megkopogtatta az ajtót. Rehák kapitány volt Hrabovsky főhadnagy kíséretében a rendőrség bűnügyi osztályáról. Megtekintették a sebesültet, aki mozdulatlanul feküdt bepólyázott fejjel. — Sokat ugyan nem tudnak meg tőle — mondotta az orvos —, de ide kérettük önöket, mert valamilyen tompa tárggyal csúnya sebet ejtettek koponyáján. Állapota ugyan nem mondható életveszélyesnek, hacsak nem állnak be komplikációk azért, mert félig megfulladva húzták ki a vízből. — Ml minden volt nála? — érdeklődött a kapitány. — Ott van minden cőkmókja — mutatott Skallck^ doktor az asztalra. Azután kihúzta a fiókot és egy briliánsokkal kirakott karkötőt vett ki belőle. — Ez a hadrágzsebéből esett ki — fűzte hozzá és átnyújtotta az ékszert a rendőrkapitánynak. Rehák a főhadnagyhoz fordult: — Ne mozdulj el innen, amíg nem tér magához. Ha megszólal, azonnal hiváss. Addig elugrom a Téli-kikötőbe... ☆ KubíCek csak hajnali négy órakor ocsúdott fel önkívületi állapotából. Egy további órába tellett, amíg képes volt egy szót kiejteni. Csak lassan, vontatottan fogott elbeszélésébe, mi játszódott le a kikötőben. Rehák kapitány dühösen járkált felalá dolgozószobájában. Ne adj isten felhajtani egy ügyészt, aki engedélyt adna idegen hajó átkutatásához. — Tovább nem várhatunk! — jelentette ki türelmetlenül. — Hívjátok fel a határőrség parancsnokát! — utasította az ügyletest. A „Donau“ elsőkapltánya éppen a reggeli álmot törölte ki szeméből, amikor kabinablakából a folyamőrség három motorcsónakját pillantotta meg a vizen. Lassan a hajó felé tartottak, amely ugyanazt a nevet viselte, mint maga a folyam. Csodálkozása még csak fokozódott, amikor Rehák kapitány közölte vele, hogy bűncselekmény gyanúja miatt közbiztonsági szerveink kénytelenek a „Donau“-t átkutatni. A hajó átkutatása nem tartott sokáig. A rögtönözött kikötőhídon csakhamar megjelent Wolf kormányos a csehszlovák part felé tartva. Nyomában lóét bűnügyi dolgozó alkotta a „díszkíséretet“. Hrabovsky főhadnagy pedig egy vadonatúj bőr-irattáskával a hóna alatt zárta be a menetet. Rehák kapitány szótlanul hallgatta végig alantasa Jelentését a sikeres rajtaütésről. — De a főbűnösöknek sikerült egérutat nyerniük tette hozzá elkomolyodva. — Tegnap éjjeli egy órakor átlépték az osztrák határt. — Nagy kár! — hagyta helybelicsalódottan a főhadnagy. — Hiszen ha tudná az ember, ki a gazember a sok ezer látogató közül, akik felkeresik köztársaságunkat... Némi gondolkodás után reménysugár csillant szemében: — Azért még nem veszett oda minden. Bizonyítékaink elvégre megvannak, a bűncselekményt nem tudják letagadni, szorgalmaznunk kell kiadatásukat. — Ezt megtehetjük. Bizonyítékaink megdönthetetlenek, a bűncselekmények elkövetéséhez sem férhet kétség, ám ne fűzzünk vérmes reményeket kiadatási megkeresésünk sikeréhez. — Szavalnak nagyobb nyomatékéért unottan legyintett Rehák kapitány. Majd amikor felpillantott irataiból, fáradt hangon megszólalt: — Egy-két óra alvás azért nekünk' is kéne! '(Vége.) ROBERT ROZSGYESZTVENSZKIJ: Ezen az irgalmatlanul kicsi földön Ezen az Irgalmatlanul Meet földön Ezen az irgalmatlanul kiest Földön élUéldegélt egy kisember, Kis szolgálata volt és kicsi aktatdskdfa és ktcst a fizetése.,. Am egy szer csak egy reggel az ablakán bekopogott egy szemmelláthatóan nem túlnagy háborúd Es a kisember kicsi golyószőrót kapott, és cstzmaosztáskor ktcst csizmát adtak neki s rohamsisak osztáskor kis rohamsisakot, és természetesen egy kicsi köpönyeget.,, De amikor elesett, és kétség nem fér hozzá, hogy helytelenül tette — valami roham közben nagyon-nagyot üvöltve: ezen az egész Földön nem akadt mdrványdarab, hogy a szegény kisembert I egész testmagasságban az utókor tekintetébe döfje. LADÁNYI MIHÁLY fordítása GÁRDONYI GÉZA: EGRI CSILLAGOK ft FELDOLGOZTA: MÄRKUSZ LÁSZLÓ ft RAJZOLTA: ZÚRAD ERNŐ ft
