Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-03 / 5. szám
Mivel öntözzük szobanövényeinket? Természetesen vízzel, felelnék a legtöbben. Ebben igazuk Is lenne. Csakhogy víz és víz között lényeges különbség lehet, különösen ha szobavirágok öntözéséről van szó. Az esetek többségében ugyanis vízvezetéki vagy kútvizünk túl kemény, több talajalkáliát, főleg meszet és magnéziumot tartalmaz, mint amennyi a növények fejlődése szemponjából kedvező lenne. Tudvalevő, hogy a természetben nem a vízvezetékből hull a víz a felhőkből. Ez a csapadék alkotja akár eső, akár hó formájában a legideálisabb öntöző vizet növényzetünk számára. Erre vezethető vissza az a régi és követésre méltó szokás, hogy esős idő esetén szobanövényeinket kiállítjuk az erkélyre, vagy a kertbe. Az esővíz nemcsak kellő nedvességet biztosit a növényeknek, de egyidejűleg lemossa a levelekről (a növények tüdéjéről) a rájuk rakódott por és piszok java részét is. Egy ilyen eső-zuhany után növényeink mindig üdébbeknek és erősebbeknek tűnnek fel. Ha valakinek lehetősége adódik esővíz felfogására és tárolására, jól teszi, ha egész év folyamán ezzel öntözi növényeit. Ennél jobb öntöző víz nem is létezik. A megolvasztott és felmelegített hóié ellen sem emelhető kifogás. Öntöző víznek mindig állott vizet kellene használnunk. Legmegfelelőbb a 15 C fok körüli hőmérsékletű víz. Sajnos kevés virágkedvelőnek van lehetősége, hogy esővizet gyűjtsön. Még esetleg a jóakarat meg is lenne, sokszor egyszerűen nincs hozzá időnk. Van azonban egy mód, hogy bárki jó öntöző vízhez jusson. A vízvezetékből származó vizet előbb felforraljuk, állni hagyjuk s aztán öntözzük virágainkat. A felforralt és állott vízvezetéki vagy kútviz minőség tekintetében nagyon megközelíti az ideális esővizet. Az öntöző víz minősége (keménysége) mellett a növények jó fejlődése szempontjából az öntöző viz mennyisége is rendkívül fontos tényező. Olyan előírás, amelynek alapján pontosan tudnók meghatározni az egyes növények vízszükségletét, sajnos nem létezik. A vízszükséglet helyes mértékét ugyanis nem az ember szabja meg, hanem maguk a növények. Ennek nagysága elsősorban a növény fajtáján múlik. Vannak szobanövények, amelyek kevés vizet és amellett száraz levegőt igényelnek, mint például a Sanseveriák és a kaktuszok. Ezek öntözése mindig óvatosságot igényel, télidőben még fokozottabban. Ezzel szemben vannak szobanövények, különösen a nagy és vaskosabb levélzetűek — mint például filodendronjaink (tulajdonképpeni nevük „Monstera“), a Dieffenbachiák, Caladiák stb. — amelyeknek jó fejlődésükhöz tekintélyes vízmennyiségre van szükség. Ez utóbbiaknál semmi hátrányos következményekkel nem jár, ha a cserépaljban fölös vízmennyiség marad, amíg csak a virág maradéktalanul fel nem használja. A cserépaljban felgyülemlő víz mennyisége meglehetős pontossággal jelzi, hogy mennyi vízre van a növénynek szüksége és milyen időközökben kell az öntözést ismételni. Ezzel szemben számos szobanövény akad, amelyek a legkevesebb álló vizet sem tűri a cserépaljban. Ezeknél a növényeknél legcélszerűbb, ha a cserépaljban összegyülemlő fölös vizet azonnal kiöntjük, mert különben a keletkező túlságos nyirkosságban a gyökérzet rothadásnak indul és idővel a növény is tönkre megy. Az öntöző víz mennyiségének helyes megállapítása szempontjából fontos tényező a hely is, ahol a növényt tartjuk. Ha a szobanövényt a napsugarak egész napon át érik, akkor természetes nagyobb az elpárolgás s ennek megfelelően nő a vízfogyasztás is. Ezzel ellentétben a szoba belsejében elhelyezett növények kevesebb vizet igényelnek. Nyáron a dísznövények legtöbbje több vizet kíván, mint a hűvösebb évszakokban. Persze, ez alól is vannak kivételek. Az éppen most oly szépen virágzó kaméliák és azaleák például a tél folyamán, tehát virágzásuk fő idejében nem hagyhatók szárazon, mert idő előtt elvesztenék virágjukat. Tudni kell azt is, hogy az említett két szobanövény öntözésére a kemény vízvezetéki víz egyáltalán nem alkalmas. Ha a cserépben lévő föld nagyobb mértékben kiszáradna, annyira, hogy az öntöző vizet már nem hajlandó felvenni, állítsuk vízbe a cserepet. Hasonlóképpen járjunk el a kis cserepekkel is, amelyekből a víz gyorsabban elfogy. Az öntözéssel szoros kapcsolatban áll a növények permetezése. Szobanövényeinknek nem csak megfelelően nedves talajra van szükségük, hanem elegendő nyirkos levegőre is. Amennyiben a növények üvegszekrényekben, vagy más zárt térségben kaptak elhelyezést, a viszonylag nagyfokú légnyirkosság elérése rendszerint nem nehéz feladat. Nehezebb a dolog a központi fűtéses lakásainkban. Ilyenekben a permetezés, zuhanyozás és a növények alkalmi fürösztése nélkül alig boldogulhatunk, — kivéve, ha kizárólag szárazságot kedvelő növények tartására szorítkoznánk. A permetezés foganatosításánál nemcsak a bútorok kímélésére kell ügyelni, de a használt víz kemény vagy lágy voltéra is. Kemény vízvezetéki vagy kútviz használata esetén a növények levelein visszamardhatnak azok a bizonyos rettegett fehér foltok, amelyek aztán sem lemosással, sem törölgetéssel nem távolíthatók el maradéktalanul; A virágzás ideje alatt, valamint estidőben célszerűbb a permetezést mellőzni. A permetezésre legalkalmasabb a reggeli időszak. A szobanövény és a virágkedvelő közötti párbeszédben az utolsó szó joga mindig a növényé. Üdeségi fokával, leveleinek nagyságával és állapotával stb. maga a növény közli velünk, hogy mikor és milyen gyakran kívánja öntözését. Ha a virágcserép csepegne a nedvességtől, tartózkodjunk a további öntözéstől addig, amíg a felső földréteg már csak mérsékelten nyirkos, majdnem száraz. Tapintással könnyű ezt ellenőrizni. Viszont ha a cserép földje teljesen kiszárad és beton keménnyé válik, akkor legcélszerűbb, ha a növényt cserepestül megfürösztjük. Nem utolsó szerepet játszik az öntözés kérdését illetően azon kertészeti ösztön sem, amelyet bizonyos idő elteltével, bizonyos mértékig bárki elsajátíthat. Weissberger Károly A kedves, illatos, május-eleji gyöngyvirágot nagyon egyszerű télen virágoztatni. Igaz, nálunk nem könnyű hajtató gyökértörzseket vásárolni. Kis Ugyességgal beszerezhetjük a hajtatni való gyökértörzseket. Ismerőseink elhanyagolt kertjeiben találunk olyan tül sűrű gyöngyvirág telepeket, amelyeknek csak hasznára lesz, ha kiássuk, s szétosztjuk őket és lehetőleg humuszban gazdag földbe újra ültetjük. A fölösleges, régi helyén már el sem férő tövekből kiválasztjuk a hajtatásra alkalmasakat és cserépbe, ládába ültetjük. Előzőleg tudnunk kell: a régi ágy összebogozódott, sokszor több emeletben egymás fölött is szinte már nemezzé sűrűsödött gyökérszövedékét gondosan, erőszak nélkül kell szétbontogatni s a rizomákat szétválasztani rügyek szerint. Nagyobb részük keskeny, hosszú rügyben végződik. Ezeket nem tudjuk hajtatásra felhasználni, félrerakjuk, majd a szabadföldi ágyak újra telepítésére használjuk föl. A rizómák másik része majdnem gömbölyű, kövér rügyben végződik. Ezek rejtik magukban a jövő évi virágzatokat. Minél kövérebbek, annál jobbak. Gyöngyvirág hajtatása Ültetéshez homokot, fűrészport használjunk és azzal rétegezve rakjuk le a kövér rügyben végződő rizómákat függőlegesen a ládikákba, vagy ennek hiányában cserépbe, sűrűn, de egymást ne érjék. Ültetés után bőven megöntözzük, beiszapoljuk az ültetvényt és hideg helyre (kamrába, pincébe, erkélyre, kertbe) lombbal és földdel takarjuk, majd mérsékelt meleg helyre helyezzük őket. Ne engedjük, hogy a téli nap érje és túl melegre hevítse föl a zárt levegőt. A jól kezelt gyöngyvirág rizómák áprilisban virágzanak. Függ ez a növények elültetésétől és a berakás megkezdésétől. A mesterségesen elvirágoztatott gyöngyvirág növényeket dobjuk ki, mert befejezték az életüket s tovább már sem szabadföldi, sem cserepes virágoztatásra nem alkalmasak. Az úgynevezett preparált tövek, „csírák“ már december végén virágoztathatók. A „oreparálás“ annyiból áll, hogy őszszel a növényeket fölszedik, kiválogatják, és hiltőházba helyezik a gyökértörzseket. Űsszel, október végén cserepezik, meleg helyre helyezik őket, ahol kihajtanak és virágot hoznak. Dr. FARKAS LÁSZLÓ
