Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-27 / 4. szám
Tolsztoj a parasztok millióinak nevében szólt, pedig címeres, selyempárnás bölcsőben ringatták, a Jasznaja Poljana-i kastélyban 1828-ban. Fejlődésben, eseményekben és ellentmondásokban gazdag alkotó életéről maradandó benyomást nyújt a Szlovák Nemzeti Múzeum gondos szeretettel rendezett kiállítása. Dokumentárls fényképeken és Moszkvából, meg Jasznaja Poljanából érkezett eredeti festményeken és szobrokon kívül láthatjuk kezeírását, rajzait, s azokat a tárgyakat, amelyek családját és őt otthonában körülvették. A félfeudális Oroszországban nevelkedett és ennek ellenére 22 éves korában otthagyja az egyetemet, hogy hazatérjen öröklött birtokára s a falu, a parasztság sorsán könnyítsen. Tiszta embersége, érzékeny lelkiismerete révén korán megértette a főurak hatalmas birtokain látástól vakulásig robotoló nincstelen jobbágyok helyzetét, kik csak 1860-ban szaba-BORISZ DANELIJA: A lovat tisztelni kell Az egyes számú pékségnek, helyzetéből adódóan, különbőzé, elmulaszthatatlan szállításokat kell végeznie. Amt a nagyobb szállításokat Illeti, e tekintetben nem is merülnek fel problémák, hisz az üzem természetszerűleg rendelkezik teherautókkal. Ellenben baf van a kisebb, hogy úgy mondjuk, csipp-csupp szállítmányokkal. Ügy döntöttek tehát a pékség kö-, rültekintö vezetőt, hogy vásárolnak egy kisebb elektromos targoncát, és beszereznek hozzá pótkocsikat ts! Ennek érdekében, mi sem természetesebb, az üzlethálózathoz fordultak. — Kapható elektromos targonca? — Kapható. — Pótkocsi is? Rendben van. Gyerünk hát a bankba. — Pénzt szeretnénk átutalni elektromos targoncára. — Azt nem lehet. — Nem? ... Vajon mtért? ... — Az önök üzemének nem jár targonca! — ... és akkor mi jár? — Ló! — Hogy-hogy ló? ... — Az érvényes előírások értelmében ... a 87. sz. rendelet. Es tényleg. Van ilyen rendelet. Törvényerejű sorai szerint ,flz önelszámolási rendszerbe tartozó állami üzemeknek belső használatra csak fogatolt szállítási eszköz igénybevételére van joguk." Punktum! Tehát marad a ló! L. N. TOLSZTOJ az orosz irodalom hatalmas „erdejének" legmagasabb "fája" dúltak fel Oroszországban. A mezőgazdasági termékeket, az élelmet minősítette Tolsztoj az élet alapvető feltételének, s az egyén szempontjából lényegesnek tartotta a természettel való közvetlen kapcsolatot. Bírálta, sőt irgalmatlanul vádolta a tőkés rendszert, az államot és kizsákmányoló Intézményeit. Osztályától fokozatosan idegenedik el és emberhez méltó, munkás életre törekszik. Eltökéli, hogy eszményét az orosz faluban valósítja meg. És egyszerű, emberséges magatartásával mutat példát az osztálybelieknek. Parasztjait oktatni akarja. Külföldi népnevelési módszerek tanulmányozása után falujában iskolát alapit. A kiállított festmények egyike a fiatal, tudást buzgón osztogató Lev Nyikolajevicset ábrázolja, amint fényesszemű, áhítatosan figyelő parasztgyerekek csoportja üli körül. Tolsztojban korán nyilvánul meg hatalmas Írói tehetsége. Meséiben, novelláiban és nagyszerű regényeiben evangéliumi jóságot és megbocsájtást hirdet, de egyúttal szigorú bíráló és szenvedélyes leleplező is. A legszélesebb néprétegek, tehát a maga idejében a parasztságot véli a legfontosabb erőnek a történeti fejlődés szempontjából. Nagy regényének, a Háború és Békének is a nép a főhőse. Az Anna Karenyinában szembeállítja a nagyvárosi, főúri társadalom henye, tékozló, gyakran meghasonlott életét a vidéki nemes birtokos, Levin boldog elégedettségével. ö a szószólója Tolsztoj világnézetének, aki tisztán látja egy általános Jólétet magával hozó gyökeres változás szükségességét. Meggyőződése, hogy ez csak egy forradalom, de vértelen forradalom útján érhető el, mely lassanként kiterjed az egész világra. Utolsó halhatatlan regénye a Feltámadás is a felső osztályok bűneit pellengérezi ki s megragadó művészettel érezteti a nép kiszolgáltatottságát, a szibériai száműzöttek szenvedéseit. Nagy lelki és szellemi átalakuláson megy keresztül. Barátaitól, környezetétől mindinkább elszigetelődik, családjával szemben Is elhidegül. A paraszthoz akar hasonlítani, — mert ha úgy élünk mint ő — mondja, — megtaláljuk a valódi egyszerűséget. Az evangélium tanítása szerint vagyönát a szegények között akarja szétosztani s lemond minden fényűzésről. Fehérltetlen, hosszú gyolcs inget hord, melyet közönséges bőröv fog össze, maga készítette csizmát visel, vagy mezítláb jár. Egy padlásszobában áll jólfelszerelt nagy íróasztala, de itt kasza, lapát és fűrész is látható. Nem veti meg a testi munkát. S ha a réten fáradt muzsikot lát, elveszi tőle a kaszát és órák hoszszat dolgozik helyette. Egy korabeli kis szoborkompozíció Tolsztojt szántóparasztként ábrázolja. Sovány, elkínzott gebe húzza az ekét, melynek szarvára keze súlyosan nehezedik. — A század vége felé nagy energiával szervezi meg a paraszt-segélyt és egyik lelkiismeretébresztő munkájának elme: Miért éheznek a parasztok? Az 1905-ös forradalom, az első tömeges népi megmozdulás megrendíti s nagy lelkiválságot idéz elő. Hiszen eddig arról álmodozott, hogy vérontás nélkül valósul meg az önkényt felváltó egyenlőség, az igazság és sza badság. Ügy képzelte, hogy az új tár sadalmi rend alapja a munka, s a drága termő anyaföld a parasztoké lesz, akik ezt megdolgozzák. — A levert forradalom éveiben teljesen átéli népe szenvedését. Minden gondja a parasztság sorsa és törekvése. Ekkor Írja meg a „Nem hallgathatok“-ot, melyben a reakciós, népgyilkos kormányt ostorozza. 1908-ban 80 esztendős. Ekkorra alkotásainak mély embersége, művészi és társadalmi demokratizmusa és igazságkeresése már meghódította számára a világot. Toljatinkából, ahol földműveskolónia létesült, búzakévével, sarlóval, cséphadaróval ékes, hatalmas, fából faragott tálat kap ajándékba kedves parasztjaitól. Számtalan levélben köszöntik, egyik gyár dolgozói így Írnak: „Mi orosz munkások büszkék vágunk Önre, nemzeti kincsünkre“. — Egy másikban az elnyomott proletárok védelmezőjeként üdvözlik, aki a sötétség hatalma ellen a szó művészetével harcol. Utolsó éveiben betegség gyötri. Elhatározza, hogy végleg szakit a régóta elitéit életformával és elhagyja otthonát. Háziorvosával, a liptói dr. Makovickyval távozik titokban Jasznaja Poljanáról, de a közeli Asztapovo állomáson néhány napi szenvedés után élete befejeződik. Parasztok hosszú sora járul ravatalához. Sírva csókolják kihűlt kezét. A nép egyik fia koporsója előtt földig hajolva Így búcsúzik tőle: „Egészen a miénk vagy. Boldog lettél volna ha tudod, hogy parasztok között haltál meg, akik szeretnek“. És a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, 1917-ben a győzelmes nép nevében karszalagos munkások helyeznek fenyőágakból font koszorút Tolsztojnak, a nagy gondolkodónak és a világirodalom csillagának a Jasznaja Poljana-i park suttogó fái alatt domboruló, egyszerű sírhalmára. B. J. SZABÓ LŐRINC: Duruzsolj« tátrai villamos Duruzsolj csak, tátrai villamos, duruzsolj, s vidd sárga-fehér fénybúrádat a gyönyörű éjszaka csöndjében, szaladj kanyarogva, fölfelé, havas faluk s fenyőerdők között, csavargó kis sárga fény, föl a hegy derekára-nyakára, duruzsolj jó meleg éneket a jó meleg bágyadásban, fejed fölött lengesd meg a kanyarodók nagy körsikolyát, a sínek rohamriadóját: duruzsolj, tátrai villamos, szaladj és zsongd tele áltató énekeddel fájó fejemet, mert a szomorúság országából indultam én ma reggel, és most látom csak, hogy minden, amit el akartam hagyni, velem jött s itt van, becsomagolva nehéz bőröndökbe, itt van, velem: itt vagyok én, ő, a másik, az a másik, a másik, a mindig szomorú koldus, akit tegnap leszúrtam, itt van velem a halott, én, áldozatom, aki elől menekültem és akit nem mertem elásni, Dunába dobni: velem az a másik, itt van, földarabolva, nehéz bőröndbe zárva, velem utazik, láthatatlanul, meggyilkolt gyilkosom — óh duruzsolj, tátrai villamos, duruzsolj és vidd sárga-fehér fénybúrádat a havas faluk s fenyőerdők között, rohanj föl, föl, rohanj, sikoltó villamos-szék, rohanj tovább-tovább a kanyarok lengő sikolyában, föl a tél ormaira, és az utolsó tetők és állomások után dobd le magadat, kivilágított üvegsír, s dobj ki magaddal az életből, valahova, akárhova, boldog halálba, hóba, feledésbe! * A tíz évvel ezelőtt meghalt magyar költő. Ezt a versét 1926 decemberi tátrai utazása emlékére írta. Vajon a különböző határozatok tömkelegébe mikor iktatták be e bölcs rendelkezést, azt nem tudhatnt. Jóllehet akkoriban még nem élt az emberiség az űrhajózás korában, sőt, talán még elektromos meghajtású targoncák sem léteztek. Esetleg kőbalta és elegáns medvebőrök jártak közkézen. Na, és természetesen a ló!... Hogy zavarba jöttek a pékek? Istenem, ez is megesik! De talán akad valamilyen kiút? Hogyne akadna. Az engedély ügyében, hogy ugyanis a lovat korszerű targoncára cserélhessék fel, beadványnyal kell fordulni az Állami Bank vasúti és közlekedésügyi osztályához. Ez az intézmény azután továbbítja kérelmüket területi fiókjához. A területi még tovább ... Amaz még tovább! ... Innen kerül majd a beadvány az illetékes minisztériumba. A minisztériumban egy költségvetési szakértő felülvizsgálja kérelmüket és benyújtja az illető osztályvezetőnek aláírásra. Es kész! A problémát már majdnem megoldottuk. Az osztályvezető ugyan furcsa fintorokat vág, végül engedélyezi a targonca megvételét. Arcán csupa mélabú, szomorúság. De mit is lehet ehhez szólni? A lóügyek költségvetési osztályának a vezetője elmereng.,. Azt mondogatják róla, hogy ma is lóháton jár be munkahelyére, irodájában szék helyett kecses nyeregben üldögél, tintatartóját bronzpatkó díszíti ... és a falon, a fogatolt szállításnak mintegy szimbóluma, díszes, csengettyűkkel ékesített hám függ. Valódi hám!... Az osztályvezető elvtárs most megrázza a csengettyűket a hámon. Azonnal ott terem egyik munkatársa. — Parancsoljon, a beadvány. Amt a targoncákat illeti, lehetőleg mindig az érvényes előírások értelmében járjunk el. Remélem értjük egymást. A 87. sz. rendelet természetesen érvényben marad!... Elvégre a lovat tisztelni kell! (Oroszból fordította: B. P. I.) SZABAD FÖLDMŰVES 1968. január 27, 28. ALIK SZTUPIN ÉLETE Voltaképpen helyénvalóbb lenne Albert Nyikolajevtcsnek nevezni, mert már betöltötte a huszonhetedik évét. De barátai és az ismerősei egyszerűen Aliknak szólítják. Így egyszerűbb és kényelmesebb is. A vezetéknevét soha nem mondja, részben azért, mert szerinte nem jól hangzik. Az egyetemen volt olyan pillanat, amikor elhatározta, hogy az anyja nevét veszi fel, de józan mérlegelés után úgy találta, hogy az még kevésbé hangzik jól, és minden maradt a régiben. Az apjára emlékszik Alik, de eléggé ködösen. A háború kitörésének másnapján elment a frontra, és negyvenkettőben Sztálingrád alatt elesett. Az anyja próbálta felkutatni a sírját, de eredménytelenül. Aliknak egyetlen tiszta emlékképe maradt apjáról. Az apja munka után megmosakodott, a karjába vette, feldobta, elkapta és összecsőkolta. Az arca szúrós volt, dohány és szappanszag áradt belőle. Amikor az apja elment a frontra, az anyja egy irodában kezdett dolgozni gyors- és gépíróként. Elég nehezen éltek. Akárhogy vesszük, hárman voltak: Alik, Szveta, a húga és anyja. A háború után az anyja más munkahelyre került. Vett egy régi írógépet, és otthon dolgozott, Írók kéziratát gépelte. A gép minden este kopogott, amíg ők ketten, Alik és Szveta le nem feküdtek. Ekkor már nem éltek rosszabbul másoknál, mindenük megvolt. Az iskolában Alik jól tanult, s ennek nagyon örült az anyja. Már az első osztálytól kezdve bélyeget gyűjtött, s ez a szenvedélye elkísérte egészen az egyetemig. Alik a pedagógiai főiskolát választotta. Azaz, nem is ő választotta, hanem a körülmények késztették rá. Az iskolában a pedagógusok megállapították, hogy a humán tárgyakhoz van érzéke. Otthon pedig írók kéziratos műveivel ismerkedett. Lassan kialakult benne az a meggyőződés, hogy élethivatása az irodalom. Először az egyetemre jelentkezett, az újságírószakra. A felvételi vizsgát tisztességgel letette, de az eredmény nem volt elegendő a felvételhez. Egyik sorstársa kioktatta, hogy nyergeljen át a pedagógiai főiskolára. Ott felvették. Ügy gondolta, hogy egy darabig elvegetál a főiskolán, mert nem adta fel a reményt, hogy később bekerül az egyetemre. Talán azért is nézte le évfolyamtársait, akik azon egyszerű okból jöttek a pedagógiai főiskolára, mert ott akartak tanulni. Alik Sztupin további élete sablonosán alakult, ahogy az újságolvasók a lapok hasábjairól ismerik a zsebmetszők, tolvajok és más bűnözők életét. Az első pohár vodkát még elsőéves korában itta egy társaságban, ahová egy ismerős diák vitte el. Az egyik barátja szüleinek a lakásán jöttek össze, amikor a szülők üdülni voltak. Összeadták a pénzt, fejenként ötven régi rubelt. Aki leányt hozott, az hetvenötöt adott. Aliknek soha nem volt ennyi pénze. Azok a fiúk viszont úgy beszéltek az ötven rubelról, mint más ember az aprópénzről. De Alik inkább otthagyta volna a főiskolát, minthogy lemondjon a társaságról. Eszébe jutott a bélyeggyűjteménye, fogta és eladta. Tudta, hogy becsapták, de mégis kapott háromezer rubelt. A pénzt és a bélyegeladást Alik eltitkolta az anyja elől. Az után az este után Aliknak új barátai lettek. ö azonban hamar megúnta ezt a társaságot. Egyszer csak úgy látta, hogy mindegyiküknél különb, hogy társai tulajdonképpen primitívek. Többet beszélnek, mint amennyit tesznek. Ö pedig már egy önálló nőnek udvarolt. A háromezer gyorsan elfogyott, és akkor a nő közölte vele, hogy vannak emberek, akik tudják, hogyan kell semmiből pénzt teremteni. Egy ilyen férfit személyesen is ismert. Alik megkérte, hogy mutassa be neki. Először bélyeggel üzérkedett; ez könnyen ment, mert jártas volt a filatéliában. Később bővült tevékenységének köre. A bizományi áruházakban eszközölt manipulációk egyre több idejét lefoglalták, gyakran kellett Leningrádba és Rigába utaznia. Alik nem fejezte be a negyedik évfolyamot, otthagyta a főiskolát. A háztömbmegbízott részére készített egy hamis igazolást, mely szerint az egyik könyvkiadó állományon kívüli fordítója. Az anyjának azt mondta, hogy egy évet kihagy a főiskolán, mert angol tudásával az Inturisztba hívták idegenvezetőnek. Abban az évben, amikor letartóztatták a két ismert űzért, Alik Sztupin nagy léptekkel közeledett ahhoz, hogy igazi feketézővé váljon. A két űzér pere megijesztette Sztupint, és rövid időre mérsékelte tevékenységét. Nagyon óvatos lett. És kifejlődött benne egy újabb vonás, a zsugoriság, a harácsolás. A húga, Szveta eközben férjhez ment egy tengerészhez, és elutazott Vlagyivisztokba. Nemsokára követte az anyja is, hogy segítsen lányának unokája nevelésében. Így Alik teljesen szabad ember lett. Egyre nagyobb üzleteket bonyolított le, és már az ékszernél tartott. Ekkor történt a baj. Alik tovább adott egy ismerősének — Nyikolaj Nyikolajevics Kazinnak, akit egymás között Kokénak hívtak — egy lopott briliánst, amelyen tisztán négyezer rubelt keresett. Egy hét múlva Kokő felkereste a lakásán Alikot, és kijelentette, hogy a briliáns hamis. El kellett menni egy ismerős szakértőhöz, aki közölte, hogy a kő valóban hamis, művészi utánzat. A felháborodott Kokő visszakövetelte a pénzt, de Aliknál nem volt annyi. Megállapodtak, hogy másnap találkoznak. Alik úgy ment erre a találkozóra, mint a saját temetésére. Fájt neki, hogy vissza kell adnia a pénzt. Különben is élt benne a gyanú, hogy becsapták, Kokő egyszerűen kicserélte a briliánst. Kokő a lakásán várta Alikot. Idős antikváriusra hasonlító, ismeretlen férfi ült nála. Teát ittak. Alik nem ismert rá a tegnapi feldühödött Kokóra, aki most úgy fogadta, mint a legjobb barátját. Leültette, teát töltött neki, és mielőtt Alik megmukkanhatott volna, kijelentette, hogyha nincs kéznél a pénz, ráér, majd visszaadja. Addig is írjon alá egy nyugtát, hogy kölcsönvette. Aliknak nehezére esett önként megválni a pénztől. Irt egy nyugtát, és megígérte Kokőnak, hogyha szüksége lesz rá, mindenben rendelkezésére áll. Ez fél éve történt. Azóta Alik többször is találkozott Kokóval, és akárhányszor szóba került a négyezer rubel, Kokó nagyon barátságosan közölte, hogy szívesen vár. Alik arra gondolt, hogy Kokó vagy ritka jószívű ember, vagy ... Hamarosan kiderült, hogy a második „vagy“ érvényes Kokóra, A jószívű ember egy szép napon bejelentette, hogy ideje elszámolni. De nem szükséges pénzben rendezni a tartozást. Az adósság felét letörlesztheti egy szívességgel. Semmiség az egész, rövid időre elutazik egy messzi városba. Alik pénz dolgában rosszul állt, mert éppen akkor fektetett be nagyobb összeget egy üzletbe, amely még nem fejeződött be. Kokó megbízása veszélytelennek látszott, és Alik elvállalta. Kokó elmagyarázta a feladatot. A közeli napokban utazzon el Novotrubinszk környékére, N. állomáson szálljon le, és hozzon néhány marék földet és egy üveg vizet. Hogy elterelje a helyi lakosság figyelmét, leg-» jobb lesz, ha vadásznak öltözik. Alik megkapta a környék térképét is. (Folytatjuk) v a M u 2 O N w 2 < s 3 '0J 5» «3 a 2 3 •N CM 2 3 . 03 4* - 4) « 3 X +X G G fi ed 5 «<£2 <3 umso
