Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-20 / 3. szám

összefoglaló a hizlalt lépekről

Nyolc hónapja folyik eszmecsere a hizlalt lépekről a Méhészben. A szerkesztőség helyesen értékelte a felvetett szakkérdés fontosságát, amikor megjegyezésében felkérte az olvasókat, szóljanak írásaikkal a vitához. Azóta a hozzászólások, párbeszédek szüntelenül folynak.

Mint láthatjuk, gyors fejlődésünkben nélkülözhetetlen segítség a szakirodalom. Rendeltetésének akkor felel meg legjobban, ha tág teret enged szakmai problémák széleskörű megvitatására. A méhészkedésben még ismerünk számos nyitott kérdést, melynek tisztázása vagy tudományosan, vagy szakfolyóirat nagy nyilvánossága előtt történhet. A gyűlések sajnos nem mindig szenvedélymentes vitái, néha többet ártanak a jó ügynek, mint használnak. Addig, amíg kétféle kaptárrendszert ismerünk, nem lezárt ügy a kaptárkérdés sem. Ugyanígy a hizlalt lépek, az anyakorlátozás, egyesítés — és még sorolhatnám tovább a megoldásra váró sok-sok vitaanyagot.

Meggyőződésem, hogy a Méhész szűk keretei dacára is kiválóan megfelel ennek a követelménynek, amikor szinte sorozatszerűen indít vitát egyes kérdésekről. A lapban olvasható vélemények és ellenvélemények alkalmasak míndannyiunk okulására és még az is tanulhat belőle, aki azt hitte, hogy már mindent tud.

Nagyra értékelendő, hogy a szerkesztőség nem kívánja a tudást a cikkírók és az olvasók elől kisajátítani, kritizálni, vagy éppen tudományosan átgyúrni. Helyet enged minden bírálatnak, melyet a lap olvasói számára hasznosnak ítél még akkor is, ha az írás észrevehetően egyoldalú. Nem esik a lap abba a hibába, hogy elkötelezi magát mondjuk pl. egy bizonyos kaptárrendszer, vagy termelési eljárás felmagasztalásába, amit később a méhész-közvélemény nyomására kénytelen megváltoztatni. És ez csak helyeselhető!

Három ország magyarnyelvű szaklapját olvasom. A három szaklapban szinte párhuzamosan folyik vita a hizlalt lépekről és gerinctávolságokról. E vitákban magam is részt vettem és azóta gondosan figyelem, hogyan simulnak el az ellentétek egyik-másik nézet között, hogyan alakul a helyes, járható út, főleg kezdők számára. Mivel úgy érzem, hogy az eddig megjelent vélemények már összegezésre érettek és a további írásokból sok új nem várható, megtisztelő volna számomra, ha a szerkesztőség és a lap olvasótábora részemre engedélyt adna egy kis összefoglaló tanulmányra.

* * *

Ott kezdeném, ahol a vita megindult. A vitaindító cikk szerzője négy pontban foglalja össze azt a véleményt, melyet 40 évvel korábban szerzett a hizlaltlépes méhészkedésről. Írja, hogy a gyakorlat nem mindig igazolja az elgondolásokat. A hizlalt lép építéséhez kiváló hordáskor csak zsúfolt család kezd. Jó akáckor is csak 6—8 lépet lehet kiépíttetni. Akác alatt a méz könnyen pörgethető, viszont az érett sűrűbb méz pörgetésénél, — vagy hűvösben, — nehéz a pörgetés és ki is törhet a lép. Ha akácban hűvös az idő, a méhek nem hagyják el fészküket, úgy viselkednek, mintha a mézkamra ott sem volna. Gyenge hordáskor is anyabölcsőket húznak, megtörtént, hogy 25 családból 20 kirajzott. Az elmondottakat összegezve a hizlalt lépes méhészkedést nem ajánlja.

Bott József is igen tárgyilagos, őszinte bírálatot írt tapasztalatairól. Szót ejt a hizlalt lépek körülményes építéséről, majd arról, hogy az anya számtalanszor megpetézte a hizlalt kereteket. Ezen csak az anyarács alkalmazásával tudott segíteni. Nagy előnyt talált az egyforma lépés méhészkedésben, viszont jő segítségnek tartja nagyobb hordásban, kiugró családok mézterének bővítésére. így megelőzheti a kényszerű pergetést. Említést tesz, hogy kevesebb keret kevesebb munkát igényel pergetéskor. Megemlíti, hogy tapasztalata szerint a méhek szívesen vastagítják a lépőket.

A következő számban magam is írom, hogy több sejt, több párologtatási lehetőség. Fárasztóbb, időtratolóbb a méhek számára a mély sejtekbe való be- és visszabúvás. Kifogásolom a fészek lépeinek mozdítatlanságát, ami nagymérvű rajzást idézhet elő.

Korsós István írja, hogy teljesen ismeretlen Franciaországban a vastagra hizlalt lép. Helyesnek ítéli pergetés szempontjából, ha akác alatt a normál lépeket mérsékelten hizlaltatjuk, mert ezt a fiatal és bábingmentes plusz építményt könnyű lefedelezni. Ellenzi a tiszta, szűzlépes mézkamrát, mert a méhek számára ezt nem tartja természetesnek. Gyengébb hordáskor a méhek elhanyagolják és inkább megtömik a fészket. Az a csekély színárnyalati különbség, amit a szűzlépből kapott, mutatkozik a méz javára. Különben nem éri meg a nagy vigyázatot és időveszteséget a kényszerű, lassú pergetés miatt.

A sodronypálcás anyarács minden mást kiszorított a használatból. Ugyan ebben a számban „Egy öreg méhész" első helyen a „szép látványt" említi előnyül. Rámutat, hogy a hizlalt széles keret csak a „bőség látszatát kelti az emberben, de nem terméstöbbletet, sem más előnyt nem biztosít. A vitaindító Írásban kissé soknak találja a hizlalt lépre róttakat.

Van ugyan kevés megtakarítás lépben, keretben és pergetési munkában, viszont az építtetést annyira körülményesnek tartja, hogy hosszabb idő kellene annak ismertetésére. írja, hogy nem kell anyarács, mert a fészekbe 1—2 műlépet helyezünk azért, hogy ne rágják le a lépeket fiasítási szándék miatt. A viaszmolytól nem kell félteni a lépeket. Tisztább a méz, mert a Hasítástól nincs bábing szaga és íze, azonban a hizlalt lápból mindig hígabb méz nyerhető. Végezetül a rajzás okául a későn megnyitott mézürt tartja.

Csurilla Ildikó utal a méhlegelő romlására és ezt tartja felelősnek amiért fel kell hagyni a hizlalt lépekkel. Olyan kaptárakat és lépeket kell üzembe helyezni, melyek vándorlásra alkalmasak. Lehet vándorolni hizlalt lépekkel is, de akkor a mézűrből el kell azokat távolítani. A hizlalt léppel ellátott kaptárak tehát vándorlásra nem ajánlhatók. A hizlalt lépőknek volt és van is előnyük a helyben tartózkodó méhészetekben. Kasos méhcsaládoknál megfigyelhetjük, hogy szívesen raktároznak a méhek vastagabb sejtbe. Előnyös még a hizlalt lép tavaszkor, mert nem hűti le a feles mézkamra a fészket annyira, mint egész lépeknél. Végül nem a hizlalt lépekkel kapcsolatban, de idézi a „világhírű" nagyboconádi kaptárt is. Megállapítja, hogy az odú nem tud alkalmazkodni a méhekhez, de a méhek az odúhoz igen. Okos gondolatnak tartja a vita megindítását a hizlalt lépekről. ,

Nagy Júlia utal a „Gerinctávolságokról, hizlalt lépekről" megjelent írásomra. Hizlalt lépekkel 30 év óta méhészkedik, nem függeszti át a fészek kereteit, mert ezt időrablónak tartja és méhcsaládjai mégsem rajzanak, amit a kaptár rendszerének tulajdonít. Rajzást csak a közelében levő méhészetekben lát sokkal többet, mint az ő méhészetében a hizlalt-keretes rendszere miatt. Sokkal kényelmesebb, ha rács nélkül engedjük fel a méztérbe a felnépesedett, de rajzásra még fel nem készült családokat. A hirtelen nagyobbodott belső teret a méhek tágasnak, levegősnek találják. Fejlődésükben megszűnik a helyszűke okozta gátló körülmény. Szerinte a hizlalt lépek a méhek életében nem rendellenességek. A Hasítás feletti mézkoszorút szívesen vastagítják, s ha ezt figyelembe vesszük, rá kell jönnünk, hogy a méhek nagyon is szívesen húznak a méz elraktározására vastag lépeket. Előfordult ugyan, hogy az anya a mézűr középső kereteinek alsó részén petézett. Ha a fészek elég nagy, az anya nem petéz a mézűrbe.

Ugyancsak Nagy Jűlia egy másik cikkében írja, hogy a lépek építtetése nagyobb figyelmet igényel, mint a normális lépeknél, de nem kivihetetlen. Hátránya, hogy nem lehet cserélgetni tetszés szerint.

Szirmai István többek között így vélekedik: „Aki tehát úgy képzeli, hogy a méhek ezen tulajdonságát hizlalt keretek építésére használja ki, téved és méhcsaládját olyan tevékenységbe hajszolja, amely merőben természetellenes.

És amikor az írások jó- és rosszoldalát egy csokorban egymással szembe állítjuk, próbáljunk tárgyilagos igazságot tenni. Én elsősorban a méhészetnek, mint termelési ágnak fontossága szerint kezdem az elmondottak értékelését. Első a termelés.

Valamennyi írás közül csak egyben találkozhatunk ezzel a gondolattal, amikor a cikkíró megállapítja, hogy „nem tapasztattam nagyobb eredményt a hizlalt lépek javára". Mások a többtermelést úgy próbálják kihangsúlyozni, hogy „több fér egy keretbe" gondosan kerülve az egyszerű számtant, mely szerint 25 liter űrtartalmú edénybe 25,5 liter nem fér. Ha a lépek hizlaltak, akkor nyilván 1—2—3 léppel kevesebb fér a méztérbe, mint normál méretű keretből. Végeredményben ez kiegyenlíti egymást.

A méz minősége: Az írások egyikében sem található meg az a jelző, hogy I. osztályú méz termelhető hizlalt lépekben. Természetesen I. osztályú méz alatt a maximálisan 18 % vizet tartalmazó mézet értem. Olyan írást olvashattunk, hogy „a minőség nem éri el a normál méretű keretekben termelt mézet". Többen említést tesznek a bábingektől elszineződött, vagy szennyeződött mézről. Az ilyen aggodalmaknak akkor van értelmük, ha a méhész sötétbarna lépekben termel. A 4—5 évente lecserélt lépeknél káros elszíneződésről nem beszélhetünk. Valamennyien jól tudjuk, hogy belföldi piacon milyen kétkedéssel fogadják vevőink a viz-szinű mézünket és csak a szakemberek nem gyanakszanak ilyenkor cukorszörpre. Külföldi vevőink határozottan megkövetelik az aranysárga színű mézet.

Vándorlás. Az írásokból kitűnik, hogy vándorlásra nem alkalmasak a hizlalt lépek és egyetlen esetben sem javasolják erre a célra. Mint termelési segédeszköz, erős hordás esetére alkalmas lehet a kiugró családoknál második méztérnek. Ezzel tökéletesen egyet értek.

Rajzás. Az Írások többségében a fészek mozdítatlansága miatt a túlzott rajzásról tesznek említést. Ha a méhész munkatervében a szaporítást fontosnak tartja, akkor erre a célra megfelelőnek látszana. A modern méhészkedés ezt a módot ma már elveti, mert nagy a szökési veszteség és a rajbefogásokra fordított idő és fáradtság. Különben sem áll arányban az el