Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-29 / 26. szám
Bizony legény a talpán aki láncot tör! A Duna egyik holtágában a múlt ősszel ismételten kerestem a csukát, amely nemegyszer fosztotta meg horgomat a rajta ficánkoló keszegtől. Büntetlenül tűnt el eddigelé. Horogra kapni és szákomba dugni lett a kizárólagos feladatom. Egy derűs napon kedvelt horgászhelyemen ütöttem tábort. Felszereltem horgásző-készségemet. Az egyik horgászbotomon pirosszemű kele, a másikon dévér-keszeg volt a csali. Nem volt szándékomban egy helyhez kötni magam, hanem vándorolni akartam. Kétszáz méter hosszú partszakasz mellett rejtőző csuka-állásokat készültem átkutatni. A második horog bevetése htán kiinduló pontomhoz tértem vissza. Meglepődtem, amikor odaérve, nem találtam helyén az úszót. Egy vízbedőlt kőrisfa fürdőző gallyainak útvesztőjébe sodorta valami ismeretlen tettes. Gyanúsnaik tűnt a dolog. Gondolatba mélyedtem: — Az úszó nem mozdul el ennyire eredeti helyéről, ha nincs rá ok. Megrezzen, elfekszik a vizen, alámerül, ha valami hatóerő megfeszíti a zsinórt. Hogy most is így történt, ahhoz nem fér kétség! Bevágáson törtem a fejem, azonban attól tartottam, hogy a zsinór megakad valami akadályon. Nagy vigyázattal és enyhén végeztem e feladatomat. Óvatosan hoztam mozgásba a peremorsó fogantyúját. Furcsának találtam, hogy nem éreztem ellenállást. A zsinór könnyen csévélődött, azt hittem felém tart a hal. örültem, hogy könnyebb lesz a munkám. Rövidesen megpillantottam a vízből fölbukkanó úszót. Simán siklott a víztükrön, mint papírrepülő a lenge szellőn. Csalódva vettem észre, a zsinóron se horog, se csalihal, a lánc-előkéneik pedig hiányzik a fele. — Bizton legény a talpán, aki láncot tud törnil — jegyeztem meg ironikusan. Aznap nem kedvezett a horgász-szerencse. Hazaindultam üres kézzel, de nem lehangoltam — Megesik ez mester-horgásszal isi — vigasztalódtam. A zsákmányszerzés nemcsak a horgász egyéni tulajdonságaitól függ, hanem sok kívülálló tényezőtől isi Időjárástól, holdállástól, széltől, légnyomástól, a víz kémiai karakterétől és hőmérsékletétől, a csalitól stb. A láncelőke szakadásának esetével naponta foglalkoztam. Bántott a dolog, hogy hitvány anyagból és sajátkezűleg készítettem. Nem állta meg a saratl Elszakadt, amikor hal volt a horgon! — Nincs kizárva, hogy kőrisgally köré tekerődött — filozofáltam, de bármennyire Is törtem a fejem, mégsem tudtam a dolog velejéhez jutni... Szabad szombat volt. Még virradat előtt indultam otthonról. Cimboráim múltkori balsikerem színhelyére vittek el autójukon. A vízhez érve, elhatároztam, hogy megismétlem múltkori programomat. Két bottal horgásztam. A horgász-készség sem változott, csak a láncelőke volt 8 VADASZ w "•HflD&E Eredményes „vízszűrés“ új, szilárdabb anyagú. Ismét a nomád-horgászás módszerét választottam, mert meg akartam keresni a spekuláns csukát. Az egyik horgot arra a helyre vetettem, ahol a múltkor faképnél hagyott az ismeretlen horogfosztogató. Az úszó büszkén ágaskodott a nyugodt vfzszinten. Lelkiismeretesen teljesítette kötelességét. Odébb indultam, hogy vízbe vethessem a másik horgot is. Remeikül mozgott a csábító csalihal. Amikor ezzel is elkészültem, visszatértem előbbi helyemre. Alig értem oda, az úszó megrezzent, reszketett, mint gyerek, ha megijed. Csakhamar víz alá merült, de pillanat múlva fölbukott a vízből és eétaűtra indult a fodrozó vízszinten. Nem várhattam az úszó további mutatványaira, hanem bevágtam, mert megint kőrisgally dzsungel fenyegette horgomat. A ragadozó nem fejtett ki oly szívós ellenállást, mint csuka, ha horogra akad. Nem produkált halálugrást! A fárasztott halat különös nehézség nélkül dobtam ki a partra. Meglepődtem, amikor csuka helyett menyhal hánykolódott a partmenti fűben. A zsákmánnyal azonban elégedett voltam, mert gyerekkorom óta kedveltem a menvhal-fogást. Fogtam akkor nem egyet, és primitív módon. Szívesen fogyasztottam ízletes húsát és igen tetszett a hal külalakja. Harcsára emlékeztetett. Hengeres, pikkely nélküli teste, oly benyomást gyakorolt rám, mintha márványból faragta volna a természet mesteri keze. A menyhal nagy ragadozó, de nem oly falánk, mint a csuka. A másfél kilós halat nem tettem el szákomba, hanem megöltem, hogy ne kínlódjék. A menyhal sok oxigént igényel, akár a pisztráng. Ha fogságba kerül, kellő oxigén híján nyomban elpusztul. A horgot kiszabadítottam a zsákmány szájából és zsigereléshez fogtam. Amikor felvágtam a hasüregét, megszúrt valami. Felszisszentem a heves fájdalomtól. Azt hittem a hal valamelyik csontja tiltakozik a boncoló művelet ellen. Mennyire megrökönyödtem, amikor tulajdon kettőshorgomat és a vörösréz-láncocsika leszakadt felét varázsoltam elő a hal bélgombolyagából! Egyetlen hét leforgása alatt véznává lett a horog, mert félig megemésztette a sav. A vörösrézből összetákolt láncelőke pedig kiállotta a próbát! „Haja-szála sem görbült meg!“ Selmec Adolf Keszegezés, de hogyan A szokatlanul kedvező, meleg tavaszi idő nagyon nyugtalanná tette a horgászokat, és sokan messzire elkalandoznak csak azért, hogy egy csatornán, csendes állóvízben, tavalyi nádasok szélén, vagy a Duna partján pár keszeget fogjanak. Ilyenkor ugyanis még kicsik az igények és a horgászás még valóban szórakozás és nem hússzerzés. A keszegezést azért szeretjük, mert gyakori a kapás, leköti az ember figyelmét, teljes a kikapcsolódás, nincs unalom. Mégis megtörténiik, hogy sem ilyenkor, sem a főidényben nem fordítunk kellő gondot arra, hogy ezt a keszegezést valóban szórakoztatóvá tegyük. Legtöbb horgász ugyanis ilyen alkalommal előveszi a különben nagyobb halak fogására összeállított felszerelését, feltesz ró egy kis horgot és megy keszegeznl. Zsinórja nemegyszer túl vastag, hisz harmincötös, harmincas; holott csak tízes kellene. Az úszó, na az meg éppen akkora, hogy holmi keszegnépség csak alig bírja megbillenteni. Lehúzni — azt már csak nagyobb hal bírja. A nagy úszóhoz persze nagy súlyok kellenek, így a súlyok is túlméretezettek. Az ilyen készséggel többet unatkozunk, bosszankodunk, mint szórakozunk. Pedig elég lenné egy kétméteres vékony műanyag szálat felszerelni a szükséges piciny úszóval, horoggal, egy piciny söréttel, és kész a kellék. Az Ilyen zsinór végét hozzáköthetjük a vastagabb zsinórhoz, ha már külön készégezőkészségünk nincs és a rövid fenekest akarjuk apró halfogásnál is felhasználni. A felszerelés mellett a csali kérdése is felmerül. Rendszerint túl nagy csalit használunk És még valami. Szinte mindig kényelmesek vagyunk és nem etetünk. Pedig sehol nem kell úgy megszervezni az etetést, mint a keszegezésnél. Felhőszerűen szétmálló, tejbe áztatott kenyér, melyet átgyúrunk egy kicsit, nem laktató táplálék, de kiváló csalogató. A keszegeket horgászhelyünknél kell tartani, tehát Időnként be kel dobni egy kis zamatanyagot. Ha ezt is mellőzzük, valóban ne csodálkozzunk, tfbgy nem fogunk halat. G.
