Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-20 / 3. szám

Az ipolysági Népkönyvtárban Egyetlen kérdés hajtott a népkönyv­tárba: Mi a helyzet a csehszlovákiai magyar írók művei körül? Az utóbbi időben itt is, ott is találkoztunk ború­látó hangokkal hazai magyar íróink műveinek ismertségét, olvasottságát illetően. E téma köré csoportosítottam tehát kérdéseimet. Mielőtt a válaszokat és a könyvtár­ban szerzett benyomásaimat ismertet­ném, bemutatom az Ipolysági Városi Népkönyvtárat s annak két dolgozó­ját Horniak Jánosnét és Morvay Imré­­nét. A két rokonszenves és igazán udvarias fiatalasszony évek óta áll a könyvtár élén. Egy kis büszkeség csengett a hangjukban, amikor a könyvtárállományról szóltak: — Könyvtárunk 9100 kötetnyi köny­véből 4100 a magyar. A lakosság nemzetiségek szerinti megoszlását tekintve a magyar köny­vek száma kissé alacsony, amit el is ismertek. A könyvtár épületét a közelmúltban átépítették, a könyvtár tovább bővült az olvasóterem rovására, s ma már — sajnos — mindössze egyetlen helyiség áll az olvasók rendelkezésére, amely­ben egy asztal van négy fotellal a felnőttek és három asztal húsz szék­kel a gyermekek számára. Ezek a he­lyek a könyvtár nyitvatartási ideje alatt úgyszólván mindig foglaltak. A „forgalom“ tehát nagy, hiszen például ottartózkodásom idején a helyi ta­nonciskola húsz tanulóját láttam az olvasóteremben, akik azon a napon iratkoztak be a könyvtár tagjainak sorába. Az Ipolysági Városi Népkönyvtár­nak egyébként 782 állandó tagja van, közülök 404 felnőtt, a többiek pedig 15 éven aluliak. A könyvtárban gyak­ran rendeznek beszélgetéseket, anké­­tokat egy-egy könyvről mind a fel­nőttek, mind a gyermekek részére. Két állandó irodalmi- és olvasókör működik a könyvtár keretein belül a fiatalok soraiból. Ezek számára a kö­zelmúltban rendeztek vitát Tatay Sán­dor: „Puskák és galambok“ c. könyvé­ről. A könyvtárban és az olvasóte­remben mindenütt példás rend ural­kodik. El sem csodálkozom, amikor megtudom, hogy néhány évvel ezelőtt a könyvtár elnyerte az Iskola- és Kulturális Ügvek Minisztériumának di­csérő oklevelét mintaszerű tevékeny­ségéért. • És miután megismerkedtünk a könyvtár néhány adatával, feltesszük a kérdést: „Ismerik-e a könyvtár olva­sói a csehszlovákiai magyar írók köny­veit, keresik-e, olvassák-e azokat? Horniak Jánosné válasza több mint kielégítő és megnyugtató: — Örömmel mondhatom, hogy a ha­zai magyar íróink könyvei egyre ke­resettebbek, maguk az írók egyre is­mertebbek. Igen sokan keresik íróink műveit és igazán megelégedéssel tölt el bennünket az a tény, hogy jófor­mán alig van általuk írott könyv, amely ne lenne kint az olvasóknál. — Melyek a legsikeresebb könyvek? — A legnagyobb sikere kétségkívül Lovicsek Béla: „A csillagszemű asz­­szony“ című regényének van, hat pél­dányát találhatják meg az olvasók könyvtárunkban. Benn egy sincs be­lőlük sohasem, annyira olvasottak. Duba Gyula szatirikus írásainak két kötete: „A nevető ember“ és a „Sze­mez a feleségem“ ugyancsak nagy sikernek örvend. De nagyon kereset­tek Egri Viktor, Rácz Olivér, Fábry Zoltán, Mács József és más prózaírók kötetei is. — És a költészettel mi a helyzet? — Nálunk a verseskötetek is kere­settek. Csontos Vilmos, Gál Sándor, Dénes György, Gyurcsó István, Bábi Tibor, Cselényi László, Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Ozsval Árpád, Tóth Elemér stb. mind-mind igen sikere­sek, verseskötet úgyszólván alig akad polcainkon, kinn vannak az olvasók­nál. Ez talán annak tudható be, hogy Ipolyságon jól működő irodalmi szín­pad tevékenykedik, amely elsősorban a költészet alkotásait tolmácsolja és kedvelteti meg. — Kérhetnék hazai magyar szerző­től olyan könyvet, mely az önök könyvtárában nem található meg? — Azt hiszem nem — nyugtat meg Morvay Imréné. — A könyvvesbolt tudomásunk szerint minden új köny­vet megkap, szerződés alapján. Az olvasókkal tehát nincsen semmi baj, állapítottam meg, amint nézelőd­tem a példás rendben tartott és való­ban mintaszerűen vezetett könyvtár­ban. És ekkor támadt kedvem egy kis elmélkedésre. Lám, ha úgy vesz­­szük, ez a könyvtár itt egy kis „külön köztársaság“. Kívülrekedtek azok a problémák, melyek aggasztanak ben­nünket, a csehszlovákiai magyar szo­cialista kultúra és irodalom jövőjét és jelenét féltőket. Itt nincs hiány könyvben, érdeklődésben, könyvter­jesztésben. Könyvterjesztésben? Itt álljunk meg egy pillanatra! Nincs egy jegyzékük a Tátrán magyar üze­mének legújabb kiadványairól? Nem szoktak rendezni kis könyvkiállításo­kat a legújabbjkönyvekből? Tudnának adni néhány belépési nyilatkozatot a Versbarátok Körébe és a Magyar Könyv Barátainak körébe? — Nem! Nem! Nem! —- volt a válasz. Pedig véleményem szerint mi sem lenne ter­mészetesebb, minthogy mindez egy ilyen helyen, mint a könyvtár, meg-Teljesen törvényszerű lett volna. Ép­pen az volt a meglepő, hogy ilyen so­káig nem tették meg. Miért éppen ma zárták börtönbe, miért nem tegnap vagy tegnapelőtt? Van-e ennek valami köze a tegnapi kihallgatás eredményéhez? Vagy talán a föld alatti börtönbe zárás szokásos, szabályos eljárás, amelyet mindenkivel szemben alkal­maznak, akik hozzá hasonlóan, a sors akaratából összeköttetésbe kerülnek a börtön gazdáival? Vajon sokáig tartják-e itt, és egyáltalán ml lesz a további sorsa? De mi értelme van, hogy ezen töpreng? Feltétel nélkül alá kell vetnie magát az itteni rend­szernek. Hiszen ezek számára ő tör­vényen kívül van. Bármelyik pillanat­ban eltehetik láb alól, és soha senki meg nem tudja. Pavel felállt, és a polchoz ment. Megtapogatta. Szivaccsal vonták be, nem lesz nagyon kemény. Felfújta a párnát, lefeküdt, hogy kipróbálja a fekhelyet. Elviselhető. Igaz, nincs ta­karó, de ha mindig ilyen meleg lesz, mint most, akkor nem is nagyon lesz rá szükség. Pavel hirtelen elálmosodott. „Leo­­nyid Krugnak ma egyedül kell borot­válkoznia — gondolta, és fanyarul elmosolyodott. — Hányadika is van ma? Harmadika. Ezerkilencszázhat­­vankettő, augusztus harmadika." Otthon az édesanyja már szedi a ribiszkét. Lekvárt főz belőle. Vajon mit csinálnak az elvtársak? Gondol­nak-e rá? Micsoda kérdés. Persze, hogy gondolnak! Persze, nekik nehéz elképzelni, hol van, mi van vele. Neki könnyebb, tisztán látja őket maga előtt. Hirtelen az is eszébe jutott, hogy Gyembovics parancsára szoba­fogságban volt, az öregasszony fel­ügyelete alatt. Az akkori unalmat ünnepnek érezte. Augusztus harmadika. Harminche­tedik naoia van idegen földön. Illetve már a föld alatt... Zeneszóra ébredt Fúvószenekar gyásztndulót játszott. Az első pillana* ban azt eondolta, hogv álmodik, de kinvtotta a szemét, és meglátva a cellát, amelyet mintha köd borítana el, visszaemlékezett mindenre, és fü­lelni kezdett. A gyászinduló halkan, de teljesen tisztán hallatszott. Pavel próbálta megfigyelni, honnan jön a hang. Felkelt, körüljárta a cellát, de nem találta a hangforrást. A sztereo­fonikus zene mindenünnen áradt, és olyan érzést keltett, mintha magéban az emberben, a fejében szólna. Megpróbálta befogni a fülét. A zene halkabb lett, de mégis hallatszott. Most elhallgatott a zene, és három­szor egymás után megszólalt a nagy­dob: bumm, bumm, bumm! És újra kezdődött a zene. Pavel lépteit számolva megindglt körbe a cellában. Amikor eljutott két­ezerig, felült a polcra. Egy darabig ült, aztán lefeküdt. A zene egyre szólt. Időközönként újra döngött a dob. Pavel megint elálmosodott és el­szunnyadt. Arra ébredt, hogy hűvös van. Bár a cellában meleg volt, de takaró nélkül szokatlan volt aludni. A gyászinduló annyira beleivódott, hogy úgy érezte, ha most kimenne a szabadba, akkor is hallaná, mert szí­nültig megtöltötte. Hirtelen dühös lett önmagára. Nem szabad máris hisztériázni. Hiszen ez a gyötrelem csak most kezdődik. Egy idegen hang ütötte meg Pavel fülét. Hirtelen az ajtó felé fordult, és látta, hogy az ajtón levő széles nyí­lásról elhúzták a műanyag elzárót. Nyugodt szempár nézett rá, aztán el­tűnt, és a nyílásban megjelent egy műanyag tálca. Pavel felkelt és át­vette. Éhes volt, örült, hogy enni ka­pott, de furcsa érzés fogta el, ahogy meglátta a kék színű zsemlét és a két pár kék virslit. Letette a tálcát a polcra, és széttörte a zsemlét. Belül is kék volt. Undorodva letört belőle egy darabkát, bekapta, és megállapí­totta, hogy rendes lisztből sütötték, ehető, csak kicsit sótlan. A virsli íze is normális, de a színe... Mindent elfogyasztott. Visszaadta a tálcát, és kapott egy csésze kávét. A kávé már ízre is, színre is igazi volt. Most már látta, mi vár rá. Zenés börtön, színes étellel. Ezt csak bőm lőtt agy találhatta ki. (Folytatjuk.) legyen. Hiszen a könyvtárban a könyv igazi barátai, az írott szó szerelmesei fordulnak meg, akik örömmel fogad­nák a tájékoztatásokat a legújabban megjelenő könyvekről. A könyvtárak­ból kikölcsönzött könyv annyira el­nyerheti nem egy olvasó tetszését, hogy hozzá hasonló szép könyveket szívesen megrendelne a Versbarátok Köre vagy a Magyar Könyv Barátai­nak Köre kiadványaiból. Csak valakinek ide kellene juttatni a népszerűsítő anyagot, valakinek ide kellene juttatni a legújabb kiadvá­nyokból összeállított kis könyvkiállí­tás anyagát! Mert ha azt akarjuk, hogy ne csak a könyvtári tagok olvas­sák a hazai magyar írók könyveit, ha azt akarjuk, hogy íróink könyvei ne olyan nevetségesen és talán szé­gyenletesen alacsony példányszámban jelenjenek meg, akkor a könyvterjesz­tés, a könyv népszerűsítése terén még rengeteg a tennivalónk. Ám ezek a tennivalók maguktól nem valósulnak meg, ha az ügy illetékesei közül senki a füle botját sem mozdítja. Ilyen gondolatokkal vettem búcsút az Ipolysági Városi Népkönyvtártól. Sági Téth Tibor I színész-felvétel j; A MAGYAR TERÜLETI színházhoz j; A Komáromi Magyar Területi 1 ( Színház az 1968/69-es évad fo- 1, lyamán színészeket vesz fel. 1, Jelentkezhetnek azok a férfiak, 1 > akik érettségivel rendelkeznek S (főiskolai végzettségűek előny- i ben), s tehetséget, hivatást j1 éreznek a művészmunkához. , > Korhatár: 30-től 40 éves ko- (1 rig. Fizetés 1500—2000 korona ,1 között, megállapodás szerint. i' IA felvételi vizsga időpontjá­­ró! értesítve lesznek a jelent- < kezők, azok, akik 1968. március < 31-ig írásban kérik felvételüket. (( Cím: Madaraké oblastné di- < ( vádló, riaditefstvo, Komárno, ' ( Fuöíkova 24. (ss) S EGY ,BIZONYOS KÖZEG' KÖRÜL Évek óta vitában állok néhány vidéken élő, javarészt értelmiségi ismerősömmel, barátommal. Az időnként fel-fel lobbanó szócsaták szinte az élet minden területét érintették már, mégis, alapvető motivációjuk a vidéken élő értel­miségiek helyzetével kapcsolatos. Barátaim legélesebbre fent érvei­met is kiforgatják, s e viták ál­landóan visszatérő refrénje már­­már idegesít. „Persze, neked köny­­nyű, fővárosban élsz, ott minden más, még a levegő is!...“ Hát, ami a levegőt illeti, az tényleg más! Erősen szennyezett. Ők természetesen másra gondol­nak, inkább a szellemi életnek ar­ra a dúsított közegére, amely nagyvárosokban, különböző cso­portokon, rétegeken belül létrejön, illetve feltételezik, hogy létre kell jönnie. Tehát hiába minden, hírlap, fo­lyóirat, könyv, film, televízió, uta­zási lehetőség, anyagi feltételek — ez mind-mind egyaránt adva van, ellenben hiányzik az a „bizonyos közeg“, nincsen kivel megtárgyal­ni a problémákat, nincsen cselek­vési lehetőség, az ember a legsze­rencsésebb esetben is úgy érzi magát, mint a szellemi mozgás, a különböző társadalmi folyamatok bár jól értesült, de kívülálló szem­lélője, s előbb-utóbb e kényszerű passzivitás következtében „begyö­pösödik“. Nos, ezzel az okfejtéssel határo­zottan szembe kell helyezkednünk. A már említett „közeg“, amely lényegében a társas életen belül jön létre, semmilyen körülmények között sem eleve adott, s végképp nem a nagyvárosi életmód termé­szetes velejárója. Az úgynevezett „begyöpösödés“ veszélye fővárosi szinten is fennáll, s okozója min­denekelőtt az egyén szellemi akti­vitásának lanyhaságában, a társa­dalmi problémák előli elzárkózá­sában, helytelenül értelmezett és megvalósítót» önmagába-fordulá­­sában rejlik. Ezen a helyzeten mit sem változtat a város arány­lag mozgalmasabb, eseményekben gazdagabb élete, pezsgőbb, sokré­tűbb szellemi mozgása. De maradjunk egy ideig még a „közeg kérdéséül“. Ennek meg­teremtéséhez, kialakításához nem lehet bevált receptet ajánlani. Különböző társaságok, csoportok spontán alakulnak, minden esetre kimarad belőlük az, aki mindjárt a kezdet kezdetén elzárkózik. Ne­hezen képzelhető el ezek után, hogy manapság falun, amikor a vidéki értelmiségi dolgozók meg­sokszorozódásának lehetünk tanúi, ne alakulna ki a szellemi életnek ez a szóban forgó táptalaja. Tör­vényszerűen ki kell alakulnia ugyanis, hisz senki se gátolja, nem szólva arról, hogy különböző természetes és progresszív társa­dalmi folyamatokat egyszerűen le­hetetlenség megakadályozni. Vita­partnereim tehát valószínűleg egy teljesen elhibázott, hamis tézisből indulnak ki, ez torzítja el további okfejtésüket, s lényegében ez ve­zet a nem helytálló végkövetkez­tetések levonásához is. Hisz már maga az a tény, hogy a falun élő értelmiség helyzetével kapcsolato­san nyilvánvalóan egész estét be­töltő vitákat folytatnak egymás között (ezt bizonyítja végered­ményben egységes, kialakult állás­pontjuk is!!!) ellentmond állítá­saiknak. Ellentmond azért, mert abban az esetben, ha a szellemi élet holtponton nyugszik, nem ke­rülhet sor minderre. Mindezek után pedig itt van a cselekvési lehetőség kérdése. Sze­rintünk ebben az esetben sem a lehetőség volta, avagy nem volta a kiindulópont. Felettébb merész állítás az, hogy a falun élő értel­miségnek nincsen cselekvési lehe­tősége. A problémát inkább az Je­lenti, vajon mit kellene tennie? Mit, hogyan, miért, mikor stb.... valahol Itt rejlik a dolgok nyitja. Viszont mindezt nem látni és nem tudni annyit jelent, mint nem is­merni a problémákat. S a kör ezen a ponton bezárul, hisz való­jában ismét a társadalmi passzivi­tással állunk szemben, egy nosz­talgikus magatartással, amely a város felé sandít, egyéb prespek­­tívát nem lát maga előtt, s éppen ebből az okból kifolyólag nem látja mi történik körülötte. A kiút tehát magán az egyénen keresztül vezet, nézőpontjának megváltozta­tása, szemléletének alapvető átala­kulása szükséges hozzá. További kérdés az, vajon a vita tárgyát alkotó magatartás általá­nos jelenség-e a vidéken élő értel­miségiekkel kapcsolatosan. Ezt nem állíthatjuk, viszont igaz az, hogy eléggé elterjedt. Érdekes je­lenség ellenben, hogy eredetét ku­tatva nem tekinthető specifikusan vidéki „terméknek“. Valószínűleg ama „divatos“ és a városi értelmi­ség egy részét magával ragadó el­­idegenedési hóbort falusi verzió­jával állunk szemben. S ha egy­szer divat is, meg hóbort is, bíz­zunk benne, hogy elmúlik, mint annyi más hasonló testvére. Balogh P. Imre Losonc híres város... A CSEMADOK losonci helyi szerve­zetének fiatal színjátszói érdekes, új­szerű, egész estét betöltő műsorral búcsúztak az óévben a nagyközön­ségtől. Dedák Sándor szerző és ren­dező „Losonc híres város" címmel, vidám műsorral szórakoztatta a kö­zönséget. Jóízű humorával kifigurázta Losonc város mai életének visszásá­gait, javításra váró fogyatékosságait. Érthettek belőle vezetők és a város lakossága egyaránt... A fiatal szereplők kivétel nélkül lelkes munkával és igyekezettel járul­tak hozzá az est sikeréhez. A jó zene­kar is méltóan szórakoztatta a közön­séget. A fiatal és tehetséges CSEMA­DOK színjátszó gárdát szívesen lát­nánk ismét a színpadon ... akár mos­tani műsoruk megismétlésével is. Meg­győződésem, a siker nyomán lényege­sen fokozódna a közönség érdeklődé­se, különös tekintettel a közelgő vá­lasztásokat megelőző kampányra ... —om— Öntöző gazdaságok részére A Slovenské vydavatefstvo pődohos­­podárskej literatúry kiadásában meg­jelent Fojtfk—Nagy—MeSfan: A gya­korlati öntözés kézikönyve című, 179 oldalas kiadványa, amely 8 koronába kerül csupán. A könyv szemléltetően ismerteti az öntözés gyakorlati kérdéseit. Az ég­hajlat, talaj, víz és növényélettan kö­zötti összefüggésekbe való betekintés után behatóan ismerteti az öntözés műszaki, agrotechnikai és üzemeltetési problémáit, az öntözőberendezések karbantartását. (Takács A.) A Zselízi Üzemi Klub és a CSEMADOK színjátszócsoportja nagy sikerrel bemutatta Katajev: Bolondos vasárnap című bohózatát. E művében a szerző a munka iránti felelősségről ír. Félreértések fényé­ben mutatja be a főhőst, amint célját igyekszik elérni. Zicev felvásárló az üdülőbe megy Miuszov osztályvezető után, hogy aláírasson egy ok­mányt. Néhány bürokrata alkalmazott és saját balszerencséje révén az üdülőben sok komikus jelenetet él át, Végül is eléri célját: az okmányt eláiratja. A szerző az emberek rossz szokásait teszi pellengérre ebben a művében. A rendezés nehéz és felelősségteljes munkáját Göbő Lajos vállalta. Fel­adatét jól oldotta meg, a darab elejétől végig zökkenőmentesen folyt. Helyesen osztotta szét a főszerepeket, s az epizódszerepek is méltó tol­­mécsolókra találtak. Természetesen ez is közrejátszott a siker elérésében. A „Bolondos vasárnap" Nyíren Elöszöris Csenky Dezső Zicevjéről szólhatunk dícsérően, aki jó játé­káért sok-sok tapsban részesült a terem zsúfolásig megtelt közönségétől. Miuszov szerepét az író elgondolásának megfelelően vitte színpadra Tóth Béla. Komoly munkát végzett, sokat tett a darab kidomborításáért. Szalai Irén Klávája is megfelelt a katajevi elképzelésnek, egyszerűsége tette őt felejthetetlenné. Gyuriás József Kosztyájáról is a megelégedés hangján szólhatunk, beszédtechnikája komoly felkészültségről tanúskodik. Az igaz­gatónő szerepét Fazekas Jolán, az orvosnőét pedig Pozsár Katalin tolmá­csolta kitűnően. Hugyec Ferenc Dutkinja megfontoltságával ért el nagy hatást. Hugyec Ferencné Rózája és Gyürky Sándor portása is osztozott a darab sikerében. Elismeréssel kell még szólnunk Németh Ernesztinről, ifjabb Tóth Béláról és Kiss Lászlóról. Nyitrai József maszkjai sikeresnek mondhatók, s Csenky Dezső díszletei is megfeleltek a követelményeknek. A technikai rendezésért Kurucz Gyu­lának és Csömör Józsefnek jár elismerés. A zselízi színjátszó együttes tízéves múltra tekint vissza, s minden évben szólt a közönséghez színpadról. Szem előtt tartja az utánpótlás nevelését, hiszen az említett bemutatott darabban nyolc fiatal szereplővel ismerkedhetett meg a közönség. A zselíziek ezzel a darabbal a múlt év decemberében részt vettek Da­­másdon, a Lévai Járási Művelődési Otthon által rendezett Orosz és Szovjet Dráma Fesztiválján. A bíráló bizottság az első díjjal jutalmazta őket. Juta­lomként egy Sonet B-4 jelzésű, 3100 korona értékű magnót kaptak. A da­rabot eddig négyszer mutatták be, azonban a közeljövőben több szom­szédos, illetve környékbeli községben kívánják színre hozni. További munkájukhoz sok sikertl Veress Vilmos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents