Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-20 / 3. szám

Azt mondják, hogy az erdész számára nincs szebb muzsika, mint az általa ültetett facsemeték leveleinek sejtelmes susogása. Azt hiszem minden ember, aki szereti a munkáját, valahogy így van vele. Nemcsak megszokja, hanem megszereti az őt körülvevő neszeket, hangokat, zajokat, amelyek sok olyasmit árulnak el neki, ami egy kívülálló számára érthetetlen. Erre gondoltam, amikor egy alkalommal Csizmár Mihállyal, a vinohradovól kerületi Határőr Kolhoz traktorbrigádjának vezetőjével beszélgettem.

Kora reggel volt, a traktorszállás tágas udvarát még sűrű homály fedte. Mindketten a brigád kényelmesen berendezett vendégszobájában háltunk. Kintről egyre gyakrabban tört be a zaj. Csattant a nagykapu, léptek kopogtak a keményre döngölt udvaron. A korai jövevény krákogott, köszörülte a torkát. Ügy látszik, az éles hajnali levegő köhögésre ingerelte. Majd felberregett egy motor. A brigádvezető egy pillanatra elhallgatott, figyelt, majd megszólalt:

— Ma korán jött be Virág Pista. Igaz, a forgolányi határban van dolga, míg odaér, kivirrad.

Nem nekem mondta, csak úgy magának, mint amikor az ember hangosan gondolkodik. Csodálkozva tekintettem fel rá. A brigádvezető elmerengve nézett maga elé. De ha kitekintett volna az ablakon, akkor se látott volna semmit. A sötétben még a szemben levő traktorszínek körvonalait sem lehetett kivenni.

Közben a brigádudvar egyre hangosabb lett. Most már több motor is búgott, egymást túlharsogva. Csizmár Mihály minden újabb zajra reagált, és nekem úgy tűnt fel, hogy minden hangra ráismer és látatlanban is pontosan tudja, mi történik odakint... Mintha csak feltevésemet igazolná, ismét megszólalt:

— Prüszköl az a Vlagyimirec. Pedig még a minap mondtam a mihaszna kölyöknek, hozza rendbe a karburátort. Persze, nem ért rá, mert meccset közvetített a tévé — morfondírozott magában. — Most meg kínlódhat vele estig.

A beszélgetés megakadt. A brigádvezetőnek sietőssé vált a dolga.

Napközben aztán többször is elnéztem, ahogy otthonosan, magabiztosan rendelkezett hol itt, hol ott. Látszott rajta, hogy minden idegszála ide köti, ehhez a nagy gazdasághoz, ahol több mint 30 traktor, 15 kombájn, számtalan más gép van a gondjaira bízva. Minden lépése, minden szava olyan megfontolt volt, mintha csak ezzel a munkával született volna és régen megszokta, hogy több tucat ember munkáját irányítsa.

Reggeli beszélgetésünk olyan hirtelen szakadt félbe, hogy nem is értem rá közelebbit megtudni róla. Késő este találkoztunk ismét — megint a vendégszobában. És csak akkor ötlött az eszembe — tulajdonképpen miért hál itt ez az ember, miért nem megy haza.

Prémiummal

serkenti

A lévai járásban már tavaly is jó búzatermés volt. Tizennégy szövetkezetben 40, és 17 EFSZ-ben pedig több mint 35 mázsás átlaghozamot értek el hektáronként. Az eredményeken felbuzdulva az illetékesek úgy döntöttek, hogy kísérletet tesznek a 35 mázsás járási átlag elérésére.

A járás földművesei már az elmúlt ősszel megteremtették a jó termés előfeltételeit, amikor 20 ezer hektár jól előkészített talajba a legjobban bevált búzafajtákat (mironovszkáját, bezosztáját) vetettek. A szakemberek a járást körzetekre osztották fel és a tél folyamán is ellenőrzik a növényeket, a búzát és felügyelnek a gondozásukra és a tápanyagellátásra. A járási pártbizottság, illetve a termelési igazgatóság a magasabb hozamok elérését pénzügyileg is jutalmazzák. Amelyik üzemben elérik a 35 mázsás átlaghozamot, 2000 koronát kapnak. Minden további átlaghozamon felüli mázsáért pedig 1000 korona jutalmat fizetnek.

A lévai járásban azért is mindent megtesznek, hogy minél több fiatal munkaerőt nyerjenek meg a mezőgazdaságnak. Ennek a célnak érdekében 1970-ig a járásban 250 lakásegységet építenek a szakképzett fiatal munkaerők számára.

Gradziel Károly

Kérdésemre Csizmár Mihály fáradtan elmosolyodott.

— Nem jutok el mindennap haza, kiváltképpen ilyen dologidőben, mint most. Tulajdonképpen Feketeardóban lakom — közölte velem.

Ketten voltunk a szobában. A többi gépkezelőt a szomszédos klubhelyiségbe csalta a tv képernyője elé egy nemzetközi futballmérkőzés. A rádióból halk, andalító zene szűrődött ki. A szoba otthonos légköre mindkettőnket nyílt beszélgetésre hangolt. Noha régóta ismerem Csizmár Mihályt, csak akkor este tudtam meg, hogy életpályáján le lehet mérni területünk egy tekintélyes részének, a tiszántúli mezőgazdaságnak a gépesítését.

— 45 márciusa volt — idézi az emlékeket Csizmár Mihály —, akkor üzent értem Vinohradovról Szentpéteri Sándor. Tudatta velem, hogy fontos közölnivalója van. Amikor felkerestem, közölte: gép- és traktorállomást kell szervezni, hogy segítsünk a földhöz jutott szegényparasztoknak elvégezni a szántást. Nagy szemeket meresztettem rá. A munkától nem féltem. Kitanultam a géplakatosi szakmát, dolgoztam Pesten. Amikor Horthyék besoroztak, egy gépkocsioszlophoz kerültem, majd vasútnál dolgoztam. 1944 októberében szabadságot kértem, hazalátogattam, oszt’ „elfelejtettem“ visszatérni.

Csizmár Mihály elmosolyodik, öszszevonja sűrű szemöldökét, egy ideig emlékezetében kutat.

— Hát igen, nem a munkától ijedtem meg. Akkor éppen a feketeardói malomban dolgoztam, beugrottam segíteni az apámnak. Éjjel-nappal őröltük a lisztet a vörös hadseregnek. A motort, a traktort is jól ismertem. Csakhogy hol szerzünk motort, trak tort? — kérdeztem a kerületi néptanács hivatalában, ahol a beszélgetés folyt.

— Egyelőre ugyanott, ahol a földet szereztük a parasztok számára — a gazdaságoknál, a földbirtokosoknál — válaszolta a tanács akkori elnöke. Véget ér a háború, kapunk majd gépet a Szovjetunióból.

— így kezdtük — fűzi tovább viszszaemlékezéseinek szálait Csizmár Mihály. — Szereztünk egynéhány ósdi Fordson traktort, amelyeket Fogarasi, Szverenyko meg más földbirtokosok és kulákok „előzékenyen“ átengedtek nekünk. Kisegített a felszabadító hadsereg is — üzemanyaggal, miegymással. Ha nem tévedek, hat ócska géppel indultunk. De az is milyen nagy dolog volt akkor az Igavonó nélküli újgazdák számára!

Bizony, szerény volt a kezdet. Csizmár Mihály most már nem is tudta részletesen visszaemlékezni arra, hogyan gyarapodott a géppark, hogyan hozták létre Csepében a Tiszántúl első gép- és traktorállomását, a leendő nagyüzemi szocialista mezőgazdaság magvát. Valahogy úgy szaporodtak, mint a sejtek.

— Előbb néhányan, akik konyítottunk a gépekhez, egy brigádot alakí-A FUleki Állami Gazdaság — sídi

részlegén dolgoznak. Szeszták István, Mihály lözsef, Bújna Pál és Bújna Ferenc anyasertés-gondozók. A munkájukat két műszakban végzik. A reájuk bízott 100 darab anyasertéstöl tavaly 1764 malacot választottak el,

A cím kötelez

amely 564 darabbal több a tervezettnél. Ebben az évben 20 darab malac elválasztását tűzték ki anyakocánként. A négy kiváló munkás reméli, hogy sikerül elérni a kitűzött célt. Emellett szól az a tény is, hogy 1965- től öt darabbal emelték az elválasztott malacok számát. A kitűzött cél elérésére az is kötelezi a csoportot, hogy a szocialista munkabrigád cím várományosai.

TŰRE LÁSZLÓ, Síd

HELYREIGAZÍTÁS

Lapunk 2. számának 4. oldalán közölt „Korszerű technológiával“ című cikk második bekezdésébe a szerző hibáján kívül, sajnálatos hiba csúszott. Helyes az alábbi szöveg: „A régi épületet a célnak megfelelően átalakították és berendezték, s ezzel az előbbi 500 helyett 700 sertés hizlalása vált lehetővé.“

tottunk — Kiss Mihály Csepéből, Kövér Péter Szaszovából meg mások — folytatja elbeszélését Csizmár Mihály. — Aztán ebből a brigádból újak választódtak ki. 1945-ben még én voltam az egyetlen brigádvezető, 1946- ban Bilej Iván vezetésével új brigád alakult, aztán egyre többen lettünk. Engem 1956-ban ide helyeztek Tivadarba, -az akkori Pravda Kolhozba. Itt ért az átszervezés.

A brigádvezető szünetet tart, aztán felém fordul:

— Maga jól ismeri mostani felszerelésünket, traktorállomásunkat. Valóságos nagyüzem, nemde? De 1958- ban, amikor a kolhozok átvették a gépi felszerelést a traktorállomásoktól, újból kellett kezdeni mindent, öt traktorunk, két kombájnunk volt mindössze. Se műhely, se javítóalkalmatosságok.

Hallgat egy sort, aztán felcsillanó szemmel folytatja:

— Ha jól emlékszem, 1961 nyarán történt. Az ország készült a XXII. pártkongresszusra, az újságok közölték a párt új programjának a tervezetét. Bíró Andor kolhozelnök a program mezőgazdasággal kapcsolatos kitételeire hívta fel a figyelmet: meg kell szüntetni a mezőgazdaság függőségét a természet szeszélyeitől, a mezőgazdasági munka az ipari munka válfajává válik. Ha jó emlékszem így szól az a rész. Akkor született a gépállomásunk felépítésének a gondolata. Mint látja, itt minden nagyüzemi alapra van helyezve. Nemcsak számítunk velük és javítjuk a gépeinket, hanem gyártunk is. Látta az udvaron azokat a vadonatúj önkirakodó pótkocsikat. Saját gyártmányunk — emelte fel büszkén a hangját. Majd kisvártatva folytatta:

— Minden úgy van, ahogy a párt elgondolta. Ma már sikeresen meg tudunk birkózni a természet szeszélyeivel. Nem úgy értem, hogy esőt tudunk előidézni vagy megszüntetni, ha sok van belőle. De szembe tudunk szállni az időjárási kilengésekkel. Tavaly későn ért be a kukorica, kitolódott a betakarítás ideje, és mégsem volt különösebb problémánk. Rövid idő alatt szabaddá tettük a több száz hektárnyi területet az őszi szántás alá.

Az idő már későre járt. Lassan hazaszállingóztak a legszenvedélyesebb szurkolók is, akik a közvetítés befejezése után még jó ideig vitatkoztak, ízlelgették a mérkőzés részleteit. Ideje volt már pihenőre térni. Elnéztem az előttem ülő embert. 45 éves. Testes alakja ellenére fürge, mozgása ruganyos. Telt arca fiatalos, csak a szeme alatt húzódó árnyak árulják el fáradtságát. 22 évet töltött el a vidék gépesítésének szolgálatában. Elképzeltem a mellén a Lenin-rendjelet, amellyel a közelmúltban tüntették ki. Ha valaki megírja majd a terület mezőgazdasága gépesítésének történetét, feltétlenül bejegyzi oda Csizmár Mihály nevét is.

Lusztíg Károly, Ungvár

ATyugdíj-ügyekkel foglalkozni — mondjuk meg minden kertelés nélkül — nem a leghálásabb feladat. Sok még a panasz, bőven akad orvosolni való. Ennek ellenére, tagadhatatlan, évről-évre javul a nyugdíjasok helyzete. Persze ebben az esetben is feltétlenül érvényesül a szabály: „Addig nyújtózkodj, míg a takaród éri“ Ezzel szemben, a szerkesztőségbe érkező panaszos levelek számát tekintve, avagy a különböző intézményekbe, hivatalokba benyújtott kérvények paksamétái között böngészve, hajlamosak vagyunk arra, hogy a szociális gondoskodást illetően sokszor borúlátóak legyünk. Következik ez pedig abból a természetszerű okból kifolyóan, hogy nyugdíj-ügyben valóban csak panaszleveleket tart nyílván az iktató könyv. Azok az idős emberek, akik elégedettek nyugdíjukkal nem vesznek ceruzát a kezükbe, hogy elégedettségükről tájékoztassák az illetékeseket, de olyan esetről se tudnánk beszámolni, hogy valaki is sokallotta volna a számára megállapított nyugdíj összegét. Éppen ezért felkerestünk, már a változatosság kedvéért is, néhány olyan nyugdíjas szövetkezeti tagot, akinek nincsen oka panaszra.

Hám János, a nagygéresi szövetkezet ökonőmusa készséggel nyújt felvilágosítást a közös gazdaság nyugdíjasainak helyzetéről.

— Akik most mennek nyugdíjba mindenképepn szerencsésebbek. Magas szinten gazdálkodó szövetkezetnek ismertek el bennünket s ez egyúttal azt jelenti, hogy ugyanolyan nyugdíjat kapnak tagjaink mint bárhol másutt, teszem az ipari üzemekben.

Örvendetes jelenség ez, viszont járási viszonylatban mindössze hét ilyen szövetkezet van. Éppen ezért, a földmüveszövetkezetek dolgozóinak fokozottabban kell törekedniük arra, hogy gazdaságuk stabilizálódjon s eU

A hét elején még hótorlaszok akadályozták a közlekedést. E napokban viszont már vizet szántanak a kerekek az utakon.

Rendkívüli állapot a dohánygyárban

1967. augusztus 24-e úgyanolyan reggellel kezdődött, mint a többi munkanapok a dohányfelvásárlás fő idénye alatt. A rimaszombati dohánygyár udvarán egymást váltották a szárított dohánylevelek báláival megrakott járművek. Aznap mintegy 100 mázsa dohányt vettek át a termelőktől a felvásárló részlegen.

A részleg dolgozói déltájban különös szagot észleltek a raktárban. Nem fordítottak rá nagyobb gondot, a gyártól nem messze épülő új lakótelepen kátránypapírt égettek a munkások, az égő kátránynak tulajdonították a szokatlan szagot.

Augusztus 25-én megkezdték az előző napon felvásárolt dohány feldolgozását. Amint a dohány a fermentáló részlegen gőz alá került, a közelben tartózkodó munkások fokozott mértékben észlelték a raktárban érezhető szagot. Később a dohánytáblákhoz közelebb levők hányingert éreztek, majd erős fejfájást. Ekkor már valamenynyien tudták, hogy a kellemetlen szag nem az égő kátránypapírtól származik. A munkát leállították és orvost hívtak. A gyár néhány felelős dolgozója pedig azonnal körútra indult, hogy végiglátogassa azokat a mezőgazdasági üzemeket, amelyektől előző nap dohányt vásároltak fel.

Szerencséjük volt. Az első állomáson, a Losonci Állami Gazdaság részlegének dohányszárítójában azonnal megérezték a gyárban oly kellemetlen következményeket okozó szagot. Hamar megtalálták a bűz forrását is. Az egyik raktárhelyiség ablakán néhány Intrationnal telt üveg állt. Az Agrolet repülőgépe permetezte vele a gazdaság határát. A megmaradt, életveszélyesen mérgező anyagot a biztonsági előírásokkal ellentétben hanyagul, a nyitott, bárki által hozzáférhető raktárhelyiség ablakában helyezték el. Az egyik üveg leesett

a kőpadlóra és tartalma kifolyt az elszállításra kész dohánybálákra.

• • •

A rimaszombati dohánygyárban 48 munkás kapott mérgezést a panyidaróci gazdasági udvar dolgozóinak hanyagsága miatt. Szerencsére azonnali orvosi segélyben részesültek, és sikerült elejét venni a komolyabb megbetegedéseknek. Ez viszont egyáltalán nem lehet mentség azok számára, akik személyesen felelősek ezért a csaknem tragikusan végződő mérgezésért.

A rimaszombati dohánygyárban 100 mázsa dohány még mindig el van különítve, a szárított dohányleveleken még ma Is észlelhető a veszélyes méreg.

Dr. Safrankó járási higiénikus az esettel kapcsolatban kijelentette:

— A panyidaróci gazdasági udvar esete nem egyedülálló. A mezőgazdasági üzemek dolgozói, sajnos, túlságosan gyakran bánnak felelőtlenül a különben nagyon hasznos, de egyben veszélyes vegyi anyagokkal. Bár a biztonsági előírások megszegése nem minden esetben jár olyan súlyos következményekkel, mint az a rimaszombati dohánygyárban történt, gyakori ismétlődésük mégis sok kárt okoz az EFSZ-ekben és mezőgazdasági üzemekben.

Szolgáljon a fent leírt eset tanulságul mindazoknak, akik eddig lebecsülték a vegyi anyagok használatával kapcsolatban érvényes biztonsági előírásokat. Hisz a saját egészségükről van szó.

Kovács Zoltán

Köríilpillantás nyugdíj-ügyben

érjék például a nagygéresi szintet. A nyugdíj-kérdésnek tehát ez a legelfogadhatóbb megoldási módja. Ugyanakkor ezekben a szövetkezetekben mód nyílik arra, hogy a régebbi, alacsonyabb nyugdíjat élvező tagok helyzetén is javítsanak. Nagygéresen tizenegy ilyen személyt tartanak nyilván, s nyugdíjukat havi háromszáz koronára egészítik ki. Ezen kívül minden nyugdíjasnak tizenöt ár földet juttatnak, beleértve a kertet is.

— A földművesek nyugdíjának az ügye sok problémát okozott a múltban. Sok esetben ezzel függött össze a munkaerő elvándorlása is. Nos, ez a kérdés is megoldódott, s remélhetőleg minden földművesszövetkezetben megoldódik fokozatosan. Addig is mindent el kell követni, hogy az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkező tagoknak a maximális segítséget nyújtsuk. Erre mindig találni módot!...

Es kell is találni. Ez az emberség, öregeink megbecsülésének a kérdése.

Veres János bácsit nem találom odahaza. Kórházban van. A család többi tagja ellenben elmondja, hogy az idős házaspár elégedett a nyugdíjjal. Nyolcszáz koronát kapnak ketten, megvannak belőle. A legfontosabb az, hogy egészség legyen. Az idős ember is eljárhat még dolgozni, mindig található a számára munka s ezáltal is segíthet a helyzetén. Természetesen ehhez is jóakarat kell. A közös gazdaság vezetőinek a belátása, jóakarata.

János bácsi felesége éppen varrogat. Ö ts elégedett. Érzi, tudja, hogy a társadalom törődik vele, nem hagyja öregségére egyedül.

Elbúcsúzva a valóban kedves, vidám családtól öröm tölt el. Lám, egyre emberségesebb, egyre boldogabb a falun élő emberek életei

Dorkó Mihály hetvennyolc eszteru

dós. Hat gyermeket nevelt fel, világi életében keményen dolgozott.

— En a békességért, az emberek jobb sorsáért elkövettem és ma ts eU követek mindent. Természetesen vám nak elégedett és elégedetlen embet rek. Ez részben természet dolga is.

Mihály bátyánk közel nyolcszáz kor róna nyugdíjat kap. A felesége kilenct ven korona segélyt. Jól kijönnek bér lőle, persze be kell osztani. Nos, a tapasztalat szerint, az idős emberek valóban jól tudnak takarékoskodni. Hányszor, de hányszor előfordul, hogy a nyugdíjas ember támogatja szükség esetén anyagiakkal az unokákat, a már dolgozó felnőtt gyerekeket. MU hály bácsi elmosolyintja magát, amU kor ezt említem neki. A régi párthan cos — huszonháromban lépett a párU ba — hajlott korára bölcs derűlátássál mérlegeli a körülötte forrongó vU lág dolgait. Persze ez nem jelenti azt, hogy ma már nem aktív. Mindenről meg van a véleménye, minden érdekli. Búcsúzóul nem maradt más hátra, minthogy a közelgő aranylakodalomhoz gratuláljunk, jó egészséget és sok derűs napot kívánjunk az idős házas* párnak.

Kis írásunk szereplőit nem válogatt tűk különösképpen. Lényegében találomra álltunk meg egy-egy faluban s azt tapasztaltuk, hogy a szövetkezeti dolgozók nyugdíj-kérdése már a végleges megoldás stádiumába jutott. A falu vezetőivel beszélgetve mindet nütt felelősségérzetet, szerető gondost kodást tapasztaltunk e kérdéssel kapcsolatban. Így van rendjén, így kell ennek lennieI... g P. I«

SZABAD FÖLDMŰVES 3

1968. Január 20.

A Határőr Kolhoz első gépesítője