Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1968-06-01 / 22. szám

o^Dí^naűac^a szemle A külpolitikai élet vizel ez elmúlt napokban Franciaországban verték a legmagasabb hullámokat. A tárgya­lások ugyan megkezdődtek a kor­mány és a szakszervezetek között, de eddig nem hoztak kielégítő eredmé­nyeket. Pompidou kormánya ez Ideig csak részben hajlandó teljesíteni a sztrájkoló munkások követeléseit, fő­leg az alacsony bérek felemelésével kapcsolatban. A munkások többi kö­vetelésének teljesítésével kapcsolat­ban csak homályos ígéretekkel sze­retné megnyugtatni a munkásságot. Ezért a szakszervezeteik továbbra Is a sztrájk mellett döntöttek. A mun­kásság és a diákság hatalmas arányú mozgalmának eseményeiről és okai­ról alábbi Írásunkban emlékezünk meg. A másik franciaországi esemény a VDK és az USA küldöttségének pá­rizsi tárgyalásai, amelyek habár vég­legesen nem szakadtak meg, de egy lépést sem haladtak előre. Az ered­ménytelenség oka, hogy az amerikai fél továbbra sem hajlandó teljesíteni a VDK által előterjesztett alapfelté­telt, mely lehetővé tenné az érdem­leges tárgyalások megkezdését. Ez a feltétel Észak-Vietnam bombázásának azonnali és teljes beszüntetése. Ezzel szemben az amerikai küldöttség ellen­javaslatokat tesz, mégpedig a fegyver­mentes terület, tehát az Észak- és Dél-Vietnam közti határvidék státu­szának újbóli letárgyalására. Nem kell ahhoz különösebb politi­kai éleslátás, hogy megállapíthassuk, hogy ez a Javaslat a további Időhú­zást célozza és a megegyezés lénye­ges pontjainak letárgyalását hosszú időre szeretné kitolni. Eközben változatlan erővel folyik a dél-vletnaml felszabadító hadsereg sikeres offenzíváia, amely anyagban és emberi életben tetemes vesztesé­gekét okoz az agresszoroknak. Az of­­fenzlva sikerét az alábbi két hír is tanúsítja. i A Felszabadítás dél-vietnami hír­ügynökség Jelentése szerint, Hue vá­rostól északra, Don Lám támaszpon­ton május 20-án éjszaka több mint 150 amerikai repülőgépet semmisítet­tek meg DNFF egységei. A nyolc órán keresztül tartó támadás során pusz­tító tüzérségi tűz következtében a re­pülőgépeiken kívül elpusztultak a tá­maszpont épületei, lőszer- és anyag­raktárai. — Az ADN hírügynökség Jelentette, hogy egyetlen 122 mm-es rakétával a felszabadító erők meg­semmisítették a Camp Ewanl főhadi­szállást. A kilőtt rakéta felrobbantott egy kisebb lőszerlerakatot. Ebből tűz keletkezett, amely rohamosan átter­jedt a benzínraktárakra, majd a nagy lőszerraktárra, amely a levegőbe re­pült. A hatalmas légnyomás követ­keztében összeomlottak az épületek, több mint 100 helikopter és több fel­derítő repülőgép semmisült meg és sérült meg súlyosan. Nyugat-Németországban tovább fo­lyik a dolgozó tömegek és az egye­temi ifjúság harca a demokrácia el­lenes és a fasizmus veszélyét felidéző szükségállapot törvény ellen. A hét elején Kölnben 120 ezer szakszerve­zeti tag hívta fel a szakszervezetek vezetőségét, hogy minden eszközt ves­sen latba a törvény Jóváhagyásának megakadályozására. Számos szakszer­vezet általános sztrájkot Javasol a demokratikus Jogok megvédésére. Közel-Keleten sem enged a feszült­ség. A Jordán folyó partján tovább folynak az összetűzések. Ugyanakikor a palesztínlai felszabadítást szerve­zetek szabadcsapatai első Ízben indí­tottak támadást egy Izraeli katonai tábor ellen. S szabadcsapatok meg­támadták a Jerikótól észak-keletre fekvő Tel el Nadzsar helység mellett kiépített Izraeli katonai tábort. Elő­ször rakétával tűz alá vették a tábor épületeit, majd gránátokkal és auto­mata kézifegyverekkel rohamra indul­tak. Elpusztítottak egy páncélos gép­járművet, több katonai gépkocsit és a tábor rádióállomását. 24000 halott és 45 milliard dollár Ahogy ezt egy amerikai újság látja A vietnami háború mérlegét élénken szemlélteti az alábbi kimutatás. Az Egyesült Államok veszteségei: Emberéletben: 24 000 halott és 124 000 sebesült. Dollárban: 45 milliárd dollár közvetlen katonai kiadás és segítség. A ki­adások havi átlaga — 2 milliárd dollár — növekedőben van. Ezenfelül: 511000 főnyi katonaságot tart Dél-Vietnamban, 43 000 főnyit Thaiföldön. Az amerikai hadihajók körülbelül egyharmada és a katonai repülőgépek több mint a fele itt van leiköve. Ezenkívül óriási mennyiségű fegyver és ellátmány megy Dél-Vietnamba és Thaiföldre. Dél-Vietnam veszteségei: Emberéletben: 57 000 halott katona és Ismeretlen számú sebesült vagy meghalt polgári személy. ' A pusztulás mérlege: sok száz földig lerombolt, felégetett, szétlőtt és lebombázott város és falu, sóik tízezer hontalan, sok százmillió vagy talán több milliárd dolláros kár. Eredmények: Dél-Vietnamban megakadályoztuk ugyan a kommunista hatalomátvételt, a kezdeményezés azonban ismét a Vietkong és az észak-vietnaníi haderők kezében van. Hatalmukban van a vidék legnagyobb része, az annyira fontos deltavidék, majdnem teljes egészében és sóik közút. Az amerikai haderő hároméves harca után is holtponton van a háború, és nincs kilátás a be­fejezésére. Három évvel azután, hogy az első szervezett amerikai csapatok Vietnam­ba érkeztek, az Egyesült Államok kiadásai messze meghaladják azt a szin­tet, amelyet erre a „korlátozott háborúra“ előirányoztak. 1969 közepén az Egyesült Államok háborús kiadásaiból már körülbelül 4700 dollár Jutna minden dél-vietnami lakosra, vagyis 18 800 dollár egy négytagú családra. Tapasztalt tisztek számára megdöbbentő, milyen rengeteg fegyvert, fel­szerelést és ellátmányt emészt fel a vietnami háború. Eddig több mint 1,7 millió tonna bombát dobtak le észak- és dél-vietnami célpontokra. Körülbelül 3500 repülőgép veszett el ellenséges t űzben és balesetek során. A vietnami dzsungelben és a partvidékeken repülőtereket, utakat, olaj­vezetékeket, dokkokat, kikötőket és egészen ú] városokat létesítettek az amerikaiak. Ezenkívül gondoskodtak a dél-vietnami menekültekről, akik­nek száma a Tét (Hold-újévi) offenzíva előtt 800 000 főről több mint 1,2 millió főre növekedett. (U. S. News et World Report) Nyugat-Németországban soha nem tapasztalt arányokat öltött a szükség­állapot bevezetésére vonatkozó törvényjavaslat elleni tiltakozás. Ez a javas­lat megnyirbálja a demokratikus jogokat és szabad kezet ad a kormány­nak, hogy fegyveres erővel törje le a munkásosztály jogos követeléseiért indított akciókat. Képünk egy tömegtüntetést ábrázol. A menetben volt politikai foglyok ilyen feliratú táblákat visznek: „A demokrácia újból veszélyben van“. — „A szabadságért és a demokráciáért“. A felső képen: Adolf Hitler +1945, újból életre kelt. E ranciaország társadalmi-polltl­" kai életéről, amely hetek óta hatalmas hullámokat ver, még mindig csak „pillanatfelvételeket“ lehet ké­szíteni. A helyzet alakulásának túl sok az összetevője, semhogy az ese­mények mozgási irányát rögzíteni le­hetne, nagy vonalakon azonban egyre Jobban rajzolódnak ki az egymással szemben álló politikai tömbök kör­vonalai. Az e hónap 13-án lezajlott általános sztrájk óta, amellyel a kommunista vezetés alatt álló Általános Munkás­szövetség, valamint a keresztény és szociáldemokrata szakszervezetek ki­fejezésre Juttatták szolidaritásukat a korszerű igényeknek és a demokrácia követelményeinek megfelelő egyetemi oktatás reformjáért küzdő viharos diákmegmozdulásokkal, mind éleseb­ben nyilvánul meg a nagytőkés érde­keltségekre támaszkodó gaullista ura­lom elleni elégedetlenség. Alig né­hány nappal az általános sztrájk után, felújultak az egyetemi diákság bari­kád-harcai, a legjelentősebb üzemek százait országos méretben több mint tíz millió dolgozó vette birtokába és a munka beszüntetésével hova-tovább két hete bénítja meg Franciaország gazdasági életét, hogy kiharcolja éveik hosszú sora óta esedékes köve­teléseinek teljesítését. E hatalmas mozgalom az elégedetlenkedő kis- és középparasztság rétegeiben is az ak­tív rokonszenv visszhangját váltotta ki. Már-már úgy látszott, hogy a kom­munista párt és a demokrata-szocia­lista baloldali szövetség által felve­tett bizalmatlansági indítvány szava­zattöbbséget kap a parlamentben, s visszalépésre kényszeríti a Pompidou kormányt, és ezzel megnyílik az út az új választásokhoz, de a miniszter­­elnöknek sikerült sovány szavazat­­többséget biztosítania. Ám ez semmi­képpen sem oldotta meg a válságot, aminthogy nem vetett véget a kavar­gásnak De Gaulle tábornok múlt hét pénteki 7 perces televíziós beszéde sem, amelyben a köztársasági elnök konkrétan csak az egyetemi oktatás korszerű reformjáról beszélt, külön­ben pedig csak általánosságban moz­gó szólamokat hangoztatott, Egy szó­val sem említette, mit készül kormá­nyával tenni a dolgozók gazdasági és SZABAD FÖLDMŰVES szociális követelésének teljesítésére. Nem mulasztotta el viszont, hogy a polgárháború veszélyével rémítsen. Majd a régi recepthez folyamodva, az előterjesztésre kerülő, a válság állító­lagos megoldását célzó törvényjavas­lattal kapcsolatban, bejelentette, hogy Június 16-án népszavazás lesz, hogy a nép osztozhassék a „Franciaország jövőjéért vállalt felelősségben“. A va­lóságban a népszavazás pusztán a gaullista „személyi hatalom“ megerő­sítését volna hivatott szolgálni. Ezért a demokratikus baloldal máris hatá­rozottan állást foglalt a népszavazás ellen. Álláspontját világosan Juttatta kifejezésre Waldeck Rochet, a kom­munista párt főtitkára, valamint lerövidítése kérdésében ugyan nagy­jában hozzájárultak a vállalkozók a CGT követeléseihez, ám a többi pon­tokban csak problematikus engedmé­nyekre voltak hajlandók. Ezért a leg­több nagyüzem dolgozói máris eluta­sították a vállalkozóik javaslatait. A helyzet megértéséhez nem felesleges megjegyezni, hogy mintegy másfél millió dolgozó keresete a múltban a havi 380 frankos nyomorúságos bér­minimumot sem érte el, amely most a megállapodás szerint 516 frank vol­na. De a munkásság további széles rétegeinek keresete is igen szűkös volt. Nem tartott lépést a nagyipari vállalatokban elért munkatermelé­kenység növekedésével, amelyben sok­Forrongás Fr anciaor szágb an 1938. június 1. Francois Mitterand, a demokrata-szo­cialista baloldali szövetség elnöke. Az Általános Munkásszövetség (a CGT) főtitkára, George Seguy pedig kijelen-i tette: „A személyi hatalom tíz eszten­deje utón, amelynek folyamán az el­nök megvetően Ítélte el a munkás­­osztály követeléseit, most hirtelen megállapítja, hogy az országnak meg­újhodásra van szüksége, De súlyos hibát követ el, ha azt hiszi, hogy a dolgozók komolyan veszik majd a tő­ke és a munka szövetségéről szóló mesét.“ A sztrájkoló tömegek hatalmas nyo­mására Pompidou miniszterelnök tár­gyalásokat kezdett a vállalkozók és a szakszervezetek képviselőivel. Az Általános Munkásszövetség követelései egyrészt a társadalombiztosítást cson­kító rendeletek visszavonására, a munkabérminimum lényeges emelésé­re s általában a munkabéreik fokozá­sára, valamint a munkaidő bércsök­kentés nélküli leszállítására, másrészt a nyugdíjkorhatár 60 esztendőre való csökkentésére és nem utolsó sorban az üzemi szakszervezeti bizottságok Jogkörének kiterjesztésére vonatkoz­nak. A béremelések és a munkaidő kai nagyobb mértékben játszik közre a túlhajtott munkatempó, mint a leg­haladóbb technikai jellegű beruházás. És ami a francia mezőgazdaság helyzetét Illeti, a parasztok tízezrei már tavaly októberben is heves tün­tetéseikkel adták értésére a kormány­nak, hogy a falu népe mélységesen elégedetlen a kormánypolitikával, amely módszeresen a kis- és közép­gazdaságok felszámolására, illetve arra irányul, hogy azok mezőgazda­­sági tőikés társaságok kezébe Jussa­nak. Míg 1946-ban még a lakosság 37 százaléka élt a falun, addig 1966- ban már csak 17 százalékuk. És Pi­sán! földművelésügyi miniszter nem átallofta Jelezni, hogy 1985-ig mind­össze 900 ezerre zsugorodik a pa­rasztgazdaságok száma, amelyek nyo­masztó kölcsönök igénybevételével próbálják korszerűsíteni gazdaságu­kat, hogy megállják helyüket a leg­modernebb felszereléssel rendelkező, nagy vagyonú társulatokkal folytatott kíméletlen versenyben. A kis- és középparasztoknak mind nagyobb gondot okoz termékeik el­helyezése, amelyet csorbít a viszony­lag szűk belpiac. Ehhez járul az Euró­pai Gazdasági Közösség tagállamai (a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg) mezőgazda­­sági politikája révén kifejtett nyomás. A tagállamok által létesített Alapból folyósított szubvenciók ugyanis a ka­pitalista mezőgazdasági társulatok ja­vára szolgálnak, mit sem Jelentenek azonban a gazdaságilag gyenge pa­raszti rétegeknek. Egyébként jellem­ző, hogy míg 1965-ben 571 régi frank­ért értékesíthették a hús kilóját, ad­dig egy évvel később — az iparcikkek drágulása dacára — csak 560 régi frankot értek el, mert az argentin behozatal nyomta az európai piacot. Nem kevésbé rosszabbodott meg a helyzet az Európai Gazdasági Közös­ségben érvénybe léptetett egységes tejár folytán. A holland csirkebehoza­tal következtében gyorsul a nagyará­nyú baromfifarmok létesítése, mert csak ezek tudnak lépést tartani a kül­földi versenyben. Még élénk emléke­zetünkben él pl. a francia szőlőterme­lők tömeges tüntetése, akiket viszont az algériai bor behozatala sújt kemé­nyen. Nem csoda tehát, hogy az ifjúság mind Jobban hagyja ott a reménytele­nül vergődő kisgazdaságokat, sőt kö­zépparaszti birtokokat is, amelyeken egyébként a dolgozók egyharmada 65 éven felüli, hogy a városokban keressen munkát. Pedig Franciaor­szágnak már hova-tovább fél millió munkanélkülije van. Kivezető út Ám sem a munkásosztály, sem a sokoldalú hatékony segítségre, a szö­vetkezetesítést támogató hitelre szoru­ló parasztság, sem pedig az egyetemi ifjúság és értelmiség nem várhatja problémái gyökeres megoldását a mo­nopóliumok és a banktőke szolgálatá­ban álló gaullista rezsimtől. Ezért Franciaország dolgozó tömegei rend­szerváltozást követelnek és ennek ér­dekében új választások útján, egy a kommunista párt és a baloldali szö­vetség által létre hozandó program alapján oly kormány megalakítását sürgetik, amely a személyi hatelom kiküszöbölésével, demokratikus, hala­dó politikával utat nyit a szocializ­mus felé. Számos üzemben máris nép­frontos akció-bizottságok létesültek, hogy a jelenlegi dramatiikus mozzana­tokban gazdag, úgyszólván óránként változó helyzetben irányt szabjanak a fejlődésnek. Szírt POLITIKAI BOTRÁNY AZ NSZK-BAN Az 53 éves Alois Ennsberger volt SS-Hauptsturmführert 1951-ben Fran­ciaországban — távollétében — húsz évre, az 55 éves Heinz Pfanner, haj­dani SS-Obersturmíührert 1950-ben francia katonai bíróság — távollété­ben — halálra, az 55 éves Alois Brun­ner egykori SS-Hauptsturmführert (Eichmann jobbkeze volt) — távol­létében — a francia bíróságok kétszer is halálra ítélték. Most derült ki — és mindjárt hatal­mas botrány kavarodott belőle —, hogy Bonn keresteti a fent nevezette­ket és még sok más háborús bűnöst. De nem azért, hogy végre az igazság­szolgáltatás kezére juttassák őket. Ellenkezőleg! WW-vei a Waldheerdienst West (Fi­gyelmeztető szolgálat. Nyugat) — rö­vidítéssel jelöli a bonni AA (Auswär­tige Amt — külügyminisztérium) ezt a „fehér segéiy“-szolgálatot. A Spiegel című hetilap kinyomozta, hogy a mi­nisztérium 1967-es költségvetésében 440 000 márka szerepelt erre a célra. Bonn párizsi nagykövetsége állított össze először egy 800 nevet tartal­mazó listát a Franciaországban in contumatiam elítélt német nácikról. Így is előfordultak „kisiklások“. Heinrich Gaad teherautósofőrt például — akit partizánok és túszok meggyil­kolása miatt ítélt halálra a metzi ka­tonai bíróság —, nem tudták idejé­ben értesíteni. Gaad 1964-ben teher­autó-sofőrként szolgálati ügyben Fran­ciaországba utazott. A francia rend­őrség éjszaka, szállodai szobájának ágyából keltette fel és tartóztatta le. Annak érdekében, hogy több „Gaad­­eset“ ne forduljon elő, kereste meg a bonni külügyminisztérium a nyugat­német Vöröskeresztet. Az pedig az osztrák Vöröskereszttel kooperált ez ügyben. így pattant ki a dolog. Óvatlanul egy linzi újságban tettek közzé hirde­tést a keresett személyekről „Az oszt­rák vöröskereszt figyelmeztetése“ címmel. Innen szerzett tudomást a dologról a közvélemény. Bonnban erre azt mondták: „Bárcsak ne adtuk vol­na át az osztrákoknak a listát!“ Hans Klecatsky osztrák igazságügyminisz­ter pedig azonnal bűnügyi vizsgálatot rendelt el az osztrák Vöröskereszt­nél, 8

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents