Szabad Földműves, 1968. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-18 / 20. szám
Lássunk tisztán! Különös cikiket olvashattunk a Kultúrny 2ivot 15. számában Rudolf 01- sinskjí tollából. A cikk szerzője a harmincnyolcak memorandumából kiindulva egyéni szempontjából mérlegeli a CSEMADOK KB állásfoglalását és annak társadalmi visszhangját. Bár az Oj Szó szerkesztősége az inkorrekt hangvétel miatt mellőzni kívánja a dialógust, Olsinsky cikkét mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, tekintve, hogy a szerző nem marxista szempontból és nem marxista módon nyúl a problémához és ez társadalmi életünkben figyelemreméltó új jelenségnek számít. A demökratizációs folyamatban kibontakozó szabad véleménynyilvánításban számos szubjektív nézet is felmerülhet és előfordulhatnak nem marxista jellegű elmefuttatások is. A marxista szemlélet és véleményalkotás egyik alapelve ugyanis a vizsgált kérdés részletes és tudományos Ismerete, főleg a jelenség tartalmának és okozati összefüggéseinek objektív feltárása alapján. A csehszlovákiai magyarság társadalmi problémáihoz szintén csak tudományos igénnyel lehet hozzászólni, különösen ha ez a széles nyilvánosság előtt történik. Ez feltételezi e népcsoport nyelvének, kultúrájának, történelmének és szokásainak az ismeretét, valamint a népcsoport történelmi helyzetéből adódó távlati megoldások kérdéseit is. A szerző — alább idézett saját bevallása szerint — magyarul csak káromkodni tud, így tehát részéről eleve ki van zárva a probléma ismerete, ennek következtében jut tehát hibás, deformált, káros és végtelenül sértő következtetéseihez. A • szerző neve ugyanis már nem. ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt. A Kultúrny Jivot 1967/35. számában a rimaszombati járásban szerzett tapasztalatairól ír, főleg azt kifogásolja, hogy a magyar gyerekek még mindig nem tanultaik meg szlovákul, és szerinte ez a nemzeti öntudat fenntartásának következménye. „ ... zomknutie na jazykovej a nacionálnej záikladni — írja — vedie tychto nasich obőanov (rodiöov, preto aj deti) k nedocenenlu ői podceneniu slovenöiny, ktoré ústi do neznalosti, zatvára zas pred tymi, ío sa ho odpüstili, mnohé brány k získaniu mnöhych odborností, k získaniu vyssej kvaliflkácie, vyssích zárobkov i rozvoju vyroby v tychto oblastiach .. írására Tőzsér Árpád az Irodalmi Szemle 1967/9. számában a következő módon reagál: „S minket most nem Oláinslky ingerültsége és türelmetlen hangja bánt elsősorban, hanem az, hogy egy szlovák publicista 1967-ben, huszonkét évvel a felszabadulás után csodálkozik rá először a szlovákiai magyarok létére.“ Olüinsky Tőzsér megjegyzését nem hagyja válasz nélkül és következő cikkében magyarázattal szolgál arra vonatkozólag, hogy a magyarok létezéséről már régebben is tudott. „Mesto v ktorom som vyrástal — írja — bolo dosf sikne poznaőené eixistenciou Mad'arov (a 2idov) na Stővensku__ ja som vedel iba po slovensky, ale dohovorili sme sa [odvtedy viem nie- Ikofko velmi peknych nadávök a öosi zo základnej slovnej zásoby)“. Enynyit ismer tehát Olginsky a csehszlovákiai magyarság nyelvéből, kultúrájából és szokásaiból. Ezek után nem lehet csodálkozni azon a primitív hangvételen, ahogy Olsinsky legutóbbi cikkében ír, azon viszont annál inkább, hogy a színvonalasságra törekvő Kultúrny íSivot az ilyen felelőtlen írásoknak is helyt ad. Tekintve, hogy Olsinsky alápállítása nem egyedülálló jelenség, többször is találkoztunk már hasonló hangvétellel, célszerűnek mutatkozik néhány általa felvetett kérdést közelebbről is megvizsgálni. Ami a csehszlovákiai magyar etnikumban élő szlovák lakosság problémáit illeti, itt a közelmúlt hibáiból kifolyólag valóban számos megoldatlan kérdés tornyosult fel. Az eddigi tapasztalatok alapján el kell ismerni, hogy az első köztársaság telepítési politikája sokkal megfontoltabb és célravezetőbb volt. Abban az időben önálló új települések ú. n. kolóniák keletkeztek, ahol a letelepült lakosság teljes mértékben homogén falusi közösséget alkotott, ápolhatta kulturális és nemzeti hagyományait és saját nemzeti iskolával is rendelkezett. Ilyen formában az adott falusi közösség keretein belül nem merülhettek fel nemzetiségi súrlódások sem. íratlan törvény volt az is, hogy aki be akart illeszkedni egy falusi közösségbe, annak át kellett vennie az SZABAD FÖLDMŰVES 1968. május 18. illető falusi közösség hagyományait, szokásait, természetesen a nyelvét is. A problémák tulajdonképpen csak az 1945 és 1947 között végrehajtott új telepítésekkel kezdődtek. Ez a telepítési program eleinte a magyar etnikum teljes felszámolásával számolt, ezért kerültek a magyar falvakba főleg a Magyarországra kitelepített családok házaiba szlovák családok. Tekintve, hogy a lakosságcsere félbeszakadt, gyakorlatilag olyan helyzet alakult ki, hogy a Magyarországról áttelepült szlovák családok a legtöbb esetben magyar környezetbe kerültek. Ez tehát az objektív helyzet, és nagyon jól tudjuk, hogy milyen súlyes problémákat rejt magában. Vegyük például az anyanyelvi tanítás kérdéseit. Természetes, hogy az iskolák egyes típusainak a létezése az iskola látogatására számításba jövő tanulók létszámától függ. Tudjuk, hogy a letelepített szlovák családok arányszáma a magyar lakossághoz viszonyítva az egyes községekben igen eltérő. Mi legyen a megoldás mondjuk egy olyan magyar jellegű községben, ahová csak néhány szlovák család települt be? Elfogadható az a megoldás, hogy a magyar szülők is szlovák iskolába járassák a gyermeküket, csak azért, mert a betelepült néhány családnak különben nem lenne anyanyelvi iskolája? Bizonyára akadnak olyanok, akik ezt elfogadhatónak tartják, főleg ha egyénileg is érdekelve vannak benne. Csakhát ezt a kérdést is a szocialista humanizmus és a proletár internaciolizmus szellemében kell megoldani. Ez pedig végtelen türelmet, jóakaratot és tapintatot követel mindkét részről. Számos hasonló helyzet fordul elő ellenkező értelemben is. Számos szlovák jellegű községben laknak kisebbségben magyarok, és az ő esetükben ugyanúgy felmerül ez a probléma. Természetesen, ugyanúgy, mint a CSEMADOK, hasonló hasznos munkát végezhet ezen a téren a Matica Slovenská, legalábbis ami a helyzet objektív felmérését és a gyakorlatilag elfogadható javaslatokat illgti. Oläinsk^ cikkében többször is érinti a csehszlovákiai magyarság Magyarországhoz fűződő kapcsolatait. A teljesség kedvéért ezt a kérdést is közelebbről meg kell vizsgálni, ugyanis Csehszlovákia és Magyarország közötti kapcsolatokra az utóbbi időben olyan tényezők is kihatással voltak, amelyek eltérnek a szokványos feltételektől, és amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az egyik ilyen tényező az, hogy a dél-szlovákiai magyar kommunisák a háborús években aktívan bekapcsolódtak a Magyarországon illegalitásban működő kommunista pártba — sokan közülük vezető szerepet töltöttek be és mártírhalált haltak. A felszabadulás után a csehszlovákiai magyar kommunisták jelerftős része a CSKP utasítására Magyarországra távozott, ahol még ma is jelentős állami és közéleti funkciókat töltenek be. Oktalanság lenne azt mondani, hogy ezeknek az elvtársaknak semmi közük sincs a szülőföldjükhöz, hiszen itt szerezték azokat a munkásmozgalmi tapasztalatokat, amelyeket — a párt utasítására — magyarországi feltételek mellett érvényesítettek. Bár a csehszlovákiai magyarságot nagy veszteség érte, megértettük, hogy ez a megoldás bizonyos szempontból a proletár internacionalizmust is szolgálta, hiszen Horthy Magyarországán nem bontakozhatott ki legális munkásmozgalom és az ottani kommunista párt számára nagy segítséget jelentettek a Csehszlovákiából származó magyar kommunisták a háború alatt, és a háború utáni koalíció éveiben. További tényként kell elismerni azt is, hogy 1945 után a csehszlovákiai magyar értelmiség zöme — főleg pedagógusok — kényszerből Magyarországra távozott, jelentős részük még ma is aktív társadalompolitikai munkát fejt ki. Az csak természetes, hogy figyelmük továbbra is kiterjed a csehszlovákiai magyarság életére. Egyébként a csehszlovákiai magyarságnak Magyarországhoz fűződő kapcsolatait legjobban a lakosságcsere mélyítette el. A Magyarországra telepített és az itthonmaradt magyarok között a legszorosabb családi kapcsolatok állnak fenn, alig van csehszlovákiai magyar, akinek ne lenne Magyarországra kitelepített közeli rokona. Olyan paradox helyzet alakult ki, hogy a csehszlovákiai magyarságnak Magyarországhoz fűződő kapcsolatait az 1945 és 1948 között érvényesült szerencsétlen nemzetiségi politika fejlesztette ki. Ez is az igazsághoz tartozik, és ezeket a körülményeket nem lehet egyszerűen kihagyni a számításból. Egyébként megnyugtatom Olsinsky polgártársat, hogy Magyarország jelenlegi társadalmában nem él már semmiféle széntistváni gondolat, • magyar társadalom ma József Attila szellemében gondolkodik és érdeklődve figyelt a szocialista humanizmus és a proletár nemzetköziség kibontakozását a szomszédos államokban is. Bizalommal tekint a nálunk lejátszódó demökratizációs folyamatra is, remélve, hogy a nemzetiségi kérdések komplexuma teljes mértékben a proletár internacionalizmus szellemében oldódik meg. De meg kell említeni, hogy demökratizációs folyamatunkat nemcsak Magyarország kíséri figyelemmel, hanem az egész világ közvéleménye, valósággal kirakatban élünk, tehát rendkívüli mértékben meg kell gondolnunk minden szót, minden véleményt, mielőtt kimondjuk. Ügy gondolom, hogy Oláinsk^ polgártárs nem tudatosította magában eléggé ezt a körülményt. A továbbiakban OlgiTTsky azt Is hiányolja, hogy a CSEMADOK Központi Bizottságának a határozata nem említi a szlovák nyelv tanulásának a szükségességét. Ezzel kapcsolatban legyen szabad megjegyeznem, hogy szeretnénk végre megérni azt az időt, amikor mi, csehszlovákiai magyarok saját elhatározásunkból és saját érdekünkből fogjuk tanulni a szlovák nyelvet és gyermekeinkkel is megtaníttatni, nem pedig felső utasításra, történjen az akár Olsinsky polgártárs, akár a CSEMADOK Központi Bizottsága részéről. Mert ezen a téren már hasonló a helyzet, mint annál az EFSZ agronőmusnál, aki a saját esze szerint elhatározta, hogy Bezosztája búzát fog vetni. Aztán jöttek a járásról, jöttek az újságírók, szintén meg akarták őt győzni, hogy Bezosztáját vessen. Az agronómus a végén dühbe gurult csak azért is Dianát vetett, pedig tudta, hogy abból kevesebb termést fog betakarítani. Oláinslky polgártárs azt is hiányolja, hogy a CSEMADOK Központi Bizottságának állásfoglalásában nincs semmiféle „hűségnyilatkozat“, csupa követelés az egész. Én azt hiszem, hogy holmiféle proklamált, álszenteskedő hűségnyilatkozatokra ma már nincs szükség. A legjobb hűségnyilatkozat az lesz, ha végre kezet fogunk és rendezzük közös dolgainkat, ez ma hazánk minden egyes polgárának elsődleges érdeke. Csehszlovákia történelmében soha nem volt nagyobb szükség a nemzetek és a nemzetiségek szoros összefogására, mint éppen ma. Ma nemcsak egy ország, de egy egész eszme sorsa forog kockán. A csehszlovákiai magyarság teljes mértékben ki akarja venni a részét hazánk nemzetgazdaságának újjáépítéséből, és felvirágoztatásából. A CSEMADOK Központi Bizottságának az állásfoglalása is ezt a törekvést fejezi ki. Sajnos, sokan ezt nem így látják. Nem állítom, hogy a csehszlovákiai magyarok részéről nem hangzanak el szintén szubjektív vélemények. Ez Is előfordul. A kérdés inkább az, hogy a mindkét részről előforduló meggondolatlan szubjektív vélemények milyen mértékben akadályozzák a tömegek alkotó együttműködését. Sajnos, e tekintetben néhány szlovák publicista, köztük Olsinsky is, az élen halad. MAKRAI MIKLÓS időjárás Márciusban és áprilisban is kevés csapadékot kapott a föld. Ezzel szemben a hőmérséklet rendkívül magas volt. Április utolsó dekádjának első napjaiban például 28—30 fokos meleg volt, ami az elmúlt száz év rekord hőmérsékletének felel meg. Azt szokták mondani, hogy a májusi sár a gazdaságok számára aranyat jelent. Sajnos, azt állapíthatjuk meg, hogy a csapadék szempontjából a május is rosszul mutatkozott be. Sok felhős idő volt, azonban nagyon kevés csapadék hullott a földre. A hónap második dekádjában felhős, majd napsütéses időjárás uralkodott, azonban csak átmeneti esőszitálás vagy zápor volt. A többéves időjárás előrejelzés a hónap utolsó dekádjára változó felhőzetet, több zivatart jósolt. A nappali hőmérséklet 20—25 fok között mozog, az éjszakai pedig 8—10 fokig süllyed le. p. F. Diáktalálkozó Ä Hurbanovői (ógyallai) Mezőgazdasági Szaktanintézet III/B osztályának növendékei, .akik 1963-ban végeztek, jelentkezzenek a találkozó megbeszélése érdekében az alábbi címre: Ladislav Szekeres, Hrkovce c. 88, okr. Levice. I Talán máshol is sikerül Alig érkezünk meg a bátorkeszi téglagyár udvarába, máris elénk siet egy mosolygó szőke ember, Zsok Gyula. Bemutatkozás után megtudjuk, hogy ő a téglagyár vezetője. Szakértelemmel, készségesen tájékoztat az üzem születéséről és munkájáról. Elénk vázolja, hogy bizony itt sem volt könnyű a kezdés, rögös volt az út, amíg idáig értek. Hogy is került ide ez a nyugodt, megfontolt ember? Politikai-kulturális nevelő pólyán működött. De nem bírta az akkori idők levegőjét. Nehéz teherként nehezedtek rá az igazságtalanságok, amelyek béklyóba szorították. Nem bírta tovább, kirobbant. Ráfizetett. Eibocsájtották állásából. Mondogatták is akkor neki barátai, ismerősei: „Látod, kár volt. Ár ellen úszni nem lehet. Magad nem váltod meg a világot. Meg aztán elhangzottak olyan vélemények is, hogy jó ember vagy te Gyula, csak az a {libád, hogy ami a szíveden, a szádon, azt hiszed, hogy mindenki becsületes, kimondod az igazságot akkor is, amikor nem lehet.“ Ilyesfajta véleményeket tudtam meg a téglagyár vezetőjéről. Fő hibájának rótták föl, hogy nyíltan, őszintén szólt a problémákról, úgy, ahogy gondolta logikus észjárásával. Akkoriban ilyen ember nehezen érvényesülhetett. Otthagyta tehát az állását és Bátorkeszin kezdett új életet. De nem úgy, „ahogy esik, úgy koppan“. Sokat gondolkozott azon, hogy milyen módon lehetne valami új dolgot alkotni a községben, ami munkaalkalmat nyújtana a faluból eljáró embereknek. Valami kényszerítette, hogy olyasmit találjon ki, ami mások boldogulását szolgálja. A helyi szövetkezet kísérletezett téglagyártással, de kevés sikerrel. Ö látta a hibákat és 1959 őszén benyújtott egy reális javaslatot új téglagyár építésére. Sokan kétkedve jegyezték meg „Nem fog az sikerülni. De ő határozottan kiállt javaslata mellett és magabiztosan mondotta: „Vállalom a felelősséget, meglátják még híre lesz a mi téglagyárunknak.“ És a jóslat beteljesedett. Sok vesződség után tíz emberrel és évi 500 ezer darab tégla gyártásával végre megindult a munka. Aztán évről évre jobb eredmények születtek. 1966-ban már egymillió téglát gyártottak, a múlt évben pedig már 2 millió 800 ezret. A helyi nemzeti bizottság igazán büszke lehet erre a téglagyárra. Valóságos üzem ez már. Örülnek neki a falusiak is, hisz több mint 40 embert foglalkoztat. A téglagyár a járási építkezési vállalattal közreműködve 2 kilométeres betonutat épített. Tehát a szállítás sem ütközik nehézségekbe. Járunk, szemlélődünk a téglagyárban, nézegetjük a berendezéseket, gyártási folyamatot, a nyersanyagot. Mindjárt érdeklődünk, vajon van-e elég anyag a gyártáshoz? A téglagyár vezetője örömmel újságolja, hogy még száz éves üzemeltetés után sem merül ki a nyersanyag. Érdeklődünk a minőségről is. A vezető nem jön zavarba. Azt mondja, hogy a minőség 200-as, ami azt jelenti, hogy a legjobb tulajdonságokkal rendelkező téglák közé tartozik. Szerinte a jó minőség a nyersanyagtól is függ, azonban az is hozzájárul, hogy az anyagot egy évre előre raktározzák, és így az jobban összeérik, könnyebb belőle a gyártás. Gyárszemle közben fölvetünk még egy fogas kérdést, vajon a helyi nemzeti bizottság melléktermelési ága nem fizet-e rá a téglagyártásra. A választ erre a vezető is megadja, de a biztonság kedvéért megkérdezzük még Lami Bélánát, a melléktermelés könyvelőjét. Megtudjuk, hogy egy tégla előállítási költsége 47 fillér és 80 fillérért adják el. Tehát a téglagyár magasan jövedelmező és jelentős öszszeget juttat a helyi nemzeti bizottság pótköltségvetésébe. A téglagyár egy ötletes ember ja-A téglagyár vaslata alapján született és ma már három járásban dicsérik termékét, messze jutott a híre. De a téglagyár vezetője az örökké nyughatatlan ember még mindig újabb ötleteken töri a fejét. Javaslata nyomán fűrésztelepet létesítenek. Mivel a téglagyártás szakembere, más faluban is segít. Farnadon például az ő szaktanácsadása alapján és ellenőrzésével építenek egy évi kétmilliós kapacitású téglagyárat. Újfaluban pedig olyan téglagyárat építenek, amely 3 millió téglát gyárt majd évente. A téglagyártás szakembere azonban más falukban is keres lehetőségeket, újabb gyárak létesítésére. Mielőtt Bátorkeszire mentem, a Komáromi Járási Nemzeti Bizottságon megtudtam, hogy bizony nagy az építőanyaghiány, klönösen kevés a tégla, mert kevés a téglagyáraik termelése. Mindenfelé panaszkodnak, hogy nincs elég tégla. Íme egy példa, nem kell várni mindig arra, hogy a központi szervek intézzenek el valamit. Zsok Gyula Bátorkeszin olyan téglagyárat létesített a helyi nemzeti bizottság segítségével, amely rövidesen már 3 millió téglát termel majd évente. Több lesz tehát a tégla és több lakás és épület. íme a jó példa követőikre vár, talán máshol is sikerül. BÁLLÁ JÓZSEF Adómentes vetőmagot a földműveseknek! A Mezőgazdasági Felvásárlási ás Ellátási Üzem szakágazati igazgatósága a Pénzügyminisztérium döntése alapján 53 százalékos forgalmi adó hozzászámításával felemelte a gabonafélék vetőmagjának vételárát az egyénileg gazdálkodó földművesek számára. Ezt a döntést a sajtó bírálatnak vetette alá. Ennek nyomán a Pénzügyminisztérium f. é. április 12-én 152/14 380/68 szám alatt végzést bocsátott ki, mely szerint az említett áremelés csupán a szabad árusításba bocsátott vetőmagra vonatkozik. Ezzel szemben továbbra is adómentes marad az a vetőmag, amelyre a földművesek az illetékes JNB-től vagy a mezőgazdasági termelési igazgatóságtól beszerzési utalványt kapnak vagy amelyet visszeladási célokra vásárolnak. Ugyanez vonatkozik a burgonya vetőgumóinak eladási árára. Az új rendezésről valamennyi mezőgazdasági felvásárlási és ellátási üzemet értesítik. F. é. április 16-án 120/68-34 szám alatt arra is felszólították az említett üzemeket, hogy azoknak a földműveseknek visszatérítsék az árkülönbözetet, akiktől forgalmi adóval emelt eladási árakat hajtottak be a vetőmagért, mivel a rendelet 1968. január 1-től kezdve, tehát visszamenő hatállyal lépett érvénybe. Az igazságos rendezést bizonyára megelégedéssel veszik tudomásul földműveseink. Miért kell sorban állni az új üzlet előtt? Nemesócsa nemrég új üzletet kapott. Örült a falu népe, de nem sokáig, mert már az első napokban csalódás érte a vásárlókat. Az árueladás ugyanis nem az üzletben, hanem az üzlet előtt történt. A vásárlóknak sorba kellett állni az oldalajtó előtt, és az elárusító oda adta ki nekik a kívánt árut. Joggal tesszük fel a kérdést, miért történt ez így?! Eddig is volt önkiszolgáló üzlet, kisebb volt, mint az új, mégsem kellett az ajtó előtt sorban állni. Vagy a vásárlók idegeit tesszük próbára? H. Zs. 2
